Prágai Magyar Hirlap, 1932. november (11. évfolyam, 249-273 / 3062-3086. szám)

1932-11-20 / 265. (3078.) szám

4

KÜLÖNVÉLEMÉNY

VENCEL-TÉR... VENCEL-TÉR...

Ha nem játszották volna már le eat az ösz- szetételt, akkor most azt imám: Vencel-tér, ó!

A prágai Vencel-téren történt velem a napokban egy nagyon rendes dolog. Este nyolckor jöttem le a Vencel-téri kávéházból és nyolc óra övenha Lkor 'indult a vonatom a Wi 1 són-pályaudvarróL, amely alig száz lépés onnan- Az ötvenhat perc elegendőnek mutatkozott arra, hogy részben gasztronómiai, részben szociográfiái tanulmányokat végezzek és megtekintsem — és közben könnyedén tisztázzak némi vacsora fogalmakat — az uj halbüfíél amely nemrégen nyílt meg — természetesen a Vencel-téren. Előre figyelmeztettek, hogy nagy a tolongás, de nem volt semmi baj kezdetben. A rendőrök már nem álltak ott, mint 'az első napokban, hamar bejutottam, jó étvággyal fogyasztottam (igaz, hogy a kiadósa bb ételekhez nem juthattam hozzá, mert azok közül életveszélyes volt a forgalom), eddig nem volt semmi baj, a rendes dolog csak ezután kezdődött, Mint rendes büffében, itt is az a szokás, hogy az égjük oldalon beengedik a vendéget éhesem, a másik oldalon kiengedik, miután — fizetett. Ebből is látható, hogy bejutni könnyebb, mint kisütni, nem gazdasági, hanem egyszerűen technikai okokból. Számfejtés, fizetés, 'aprópénz visszaadása, a belépési oldalon pedig csupán gyanútlan belépés, cédula kézbenyomása. Szóval ebben az időben, éppen vacsoraidő- ben, aránytalan torlódás, a kiiára ti pénztár előtt körülbelül harminc lépésnyi mélységben, nyolc-tiz embernyi szélességben szorongott a tömeg, az egyetlen pénztáros izgatottan. de lassan működött. Nyolc óra tizenöt: áttekintettem a helyzetet, öt percig sodródom, alig egy lépéssel jutok előre. A veszedelem pillanatában gyors cselekvés a fontos, mire innen szabályszerűen kijutok, a vonatom már Kolin felé jár, nem igy szerződtünk, én egyszerű fogyasztó vagyok, nem írtam alá semmiféle egyezményt, mikor beléptem ide, fogyasztottam és fizetni akarok! Ki tornászom magam a tömegből, vissza az étkező helyiségbe, keresek valami főnököt vagy igazgatót, — nincs. Rohanok a bejárathoz, fizetek, engedjen ki, durva ember, nem is szól, a vál- Jával hátralök. Nehéz csapóajtó, nehéz ember, rohanok vissza a kijárat felé, látom, hogy a tömeg oldalán, a korláton túl üres korridor van, mely nem a pénztárhoz vezet, de a kijárat felé, végigfutok az üres résen, a kijáratnál újra visszabujok a korlát alatt, és Íme ott állok a pénztárnál, a pénztáros szine előtt. Lobogtatom a tizko rondát meg a pénztári szelvény, mely itt a fogyasztó egyetlen ismertető jele, hét korona nyolcvanat fizetek, de már feláldoznám az egész tizkoronást, csak engedjenek ki. Hát nem. A pénztáros és az előtte álló rendező egyformán hadonásznak, tiltakoznak, beszélnek, sajnos, nem tudom, mit. Szó sem lehet arról, hogy elfogadják a pénzt, mutatnak hátrafelé, hogy odamenjek. Benyomom a pénzt a pénztárnyiláson, visszalökik, majdnem a földre. Némi moraj a tömegben, de mégis fegyelmezett viselkedés; szavalok az összes általam ismert kelet- és nyugateurópai nyelven, hogy busz perc múlva indul a vonatom, a hatás negatív, nincs kőnyörület. De ime súlyos léptekkel közeledik kívülről a rendőr, marcona, egyenruhás, kardos, arcán objektív .nyugodt érdeklődés. Megtorpanok egy pillanatra, egész életem végigvonul előttem, mint aki a sínek közé esett, esetleg mint aki halkan belelépett... mi lesz velem, elvesztem vagy megmenekülök, ki lát a rendőr leikébe, vájjon milyen elvi álláspontot foglal el a fogyasztó erkölcsi jogai s kötelességei, valamint a géprendszer jövője tekintetében . . . újra kezdődik a hadonázás és a kiabálás, ezúttal arccal a rendőr felé fordulva, a rendőr mozdulatlan és jóindulatúan semleges, a fejleményekre bízza az individualizmus és a gépi kollektivizmus harcának el- dőlését, — ekkor én merész repülő mozdulatot végzek széttárt karokkal, úgy teszek, mintha a pénztáron és az óriási üvegablakon kérészül a rendőr karjaiba akarnám vetni magamat. Az eksztatikus mozdulatnak végre megvan a kívánt hatása. A rendező-ellenőr kitépi kezemből a pénzt és a cédulát — egy világ omlott össze lelkében —, én menekülő mozdulatot teszek, de megfognak, kezembe nyomják a visszajáró aprópénzt. Nem, nem rúgtak belém, meg se löktek, csak kiengedlek.

*

Szeretném, amennyire tőlem feük, a legnagyobb elismeréssel és csodálattal kiteregetni a tanulságot, amit itt szereztem. Tetszik <

nekem Prágia, nemcsak a régi, az uj is, a Vencel-tér, ahol együvé van zsúfolva a cseh amerikanizmus minden virága: kávéház és

tánc lokál és áruház és mozi és masszáz-s sza- lón és — legfőképpen —- ibüiffé! Nem hiszem, hogy van még egy város, amelyben ilyen mindent elsöprő diadalt aratott volna a biif- férendszer, mint. Prágában. Nem az árakon nmük, erről szó sincs. Vannak óriási és szépen berendezett éttermek, amelyekben ugyanolyan áron, sőt olcsóbban, kaphat az ember ebédet és vacsorát, jó kiszolgálással, behér abroszon. Éppen ez az, ami itt nem kell. Itt az kell, hogy az embernek kezébe nyomjanak egy cédulát, lyukasszanak rajta, az ember ténferegjen a gépek között, hallja a csattanást, a sustorgást, a csurranást, a zörgést, a zúgást. A gép imádata ez, a gyermeki öröm az uj összetételekben. Láttam egy gépet valamelyik büffében, amelyik oramgea- de-ot készít. A legszörnyüibb ital, de a gép gyönyörű- Fehér masszákat dobnak 'bele, sürü felhők szállnak fel üvegburákban, a gép

fütyül és gőzt ereszt. Origiual american. Indulót nem játszik, de tömegek veszik körül és isszák a gyártmányt

Mindig azt hittem, hogy a kollektív berendezkedés csak a kényszerűség szerint fejlődik, itt láttam először, hogy az ember primer hajlandósággal, szinte örömmel, elébe megy a dolgoknak- Nem tudom, mi öröm van abban, hogy az ember maga vegye kezébe a tányért, az evőeszközt, a poharat és helyet fúrjon magának valamely magas asztalnál, ha nem muszáj. És én is ezt teszem 'akárhányszor, ha Prágában vagyok. Sodródom, Tanulok, előre. Tanulok az itteni emberektől, akiknek mindez a vérükben van, az üzem, *az egységes ér, a gyártmány, a konfekció: ők a jövő emberek

Itt-ott rájövünk, hogy nehezen megy, nem nekünk való, surlódunk, itt-ott véresre sur- lódunk. A gép nyekereg, a gép nem veszi tudomásul az egyénit. Ha beléptél a gépbe, akkor haladj a géppel és vigyázz kezedre-lá- badra. Semmi közünk hozzá, hogy mikor megy a vonat. Fogyasztó vagy? Mindegy. Adófizető vagy? Mindegy. Csak idő kérdése, hogy különbség van a két fogalom között. A gép forog, te pedig vigyázz rá, hogy hová rakod a lábadat.

Tanulunk, ha nehezen is megy. Kiki magára vessen, hogy mit tanul.

Sándor Imre.

MÉCS LÁSZLÓ t

VANNAK NŐK..

Vannak, nők, kik élitűk hajnalán telve vannak duzzadó delejjel mit szépségnek hívnak. Mézzel, tejjel dúsak, mint a régi Kánaán.

Nem rosszak, vagy mérsékelten rosszak, de mert olyan vérlázitó szépek, felhasználja lélekfogó lépnek őket praktikája a Gonosznak.

Nemiségük mindég kirakatban, kivántatják minden elmen,övei;

hiúságuk feneketlen katlan, töltetik száz és száz bók-vetövet.

Mint darázsnép a vásári almán, úgy rajoznak a tiltott gyümölcsök hajszoléi kegyeik vigalmán,, nem firtatva szépiát és szemölcsöt.

Azután egyre párolog a mágnes

s mire Ágicából hajlott Ágnes,

Erzsikéből örzse néni lenne:

nem marad már semmi rajta s benne!

Nem marad csak a szépség kárászt ja: a Tavaszban egy zörgő Semmi, melyre nem száll pille megpihenni s Belzebubnak sem kell: itt marasztja.

S vmnak nők, kiknek szépség-lova,

versenyekben nem fut dijat-nyértén, tündérló, de nem megy sehová, rejtve szánt a kis családi kertben.

Nem szeretnek csak egyetlen férfit,

— de legforróbb szerelmük a Gyermek! Rajta át az életet megértik

s hősi, bátor biztonságot nyernek.

Vannak nők, (anyáén,k, nagyanyáink), kik ha végrojnlást a farkasnyáj int: egy szivükből nőtt varázsvirágnak szálával száz bajnak nekivágnak.

Tiszta vérük tiszta gyermekekben f oly dog ál, él s tündérgályát szadit

— s ők, mint vén fák kérgesen, szedebten ráncosodnak, rutainak halálig.

Ráncosodnak, rutidnak, romolnak de ráncukban, mint a templom-rombm, szentség van s fiaik mindenhonnan hozzájuk térden zarándokolnak;

Golgotáról jönnek, a keresztet odatartják s mig megáldja anyjuk: harcosoknak elakad a hangjuk s püspököknek szive belereszket!

TESTVÉREK

Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR (Budapest)

A költözködés munkája készen volt, a lakás legalább nagyjából rendben. Laura méltóeágos asszony lement kissé körülnézni. A környék, ahova most kerültek, ismeretlen volt előtte, mint jó háziasszony, meg akarta ismerni a bevásárlási forrásokat. így került Nagy András fűszeres boltja elé. Nem volt nagy bolt, inkább kiesi bolt volt, de a kirakata gusztusosán volt összeállítva azokból a holmikból, amiket, a fűszeresek emberemlékezet óta a kirakatba szoktak tenni s az egész tisztának, rendesnek látszott. Közel is volt az uj lakáshoz, a szomszéd ucca végén. Laura méltóságot, asszony bement.

Egy kifutóinas rakosgatott valamit egy pin- cetok-forma kosárba, a pult mellől egy kerek- képű, köpcös, dereshaju férfi, a tulajdonos köszönt nagyot a belépőnek. A méltóságos asszonyban valami halk, bizonytalan döbbenet ébredt, majd némi habozás után félreérthetetlen fölismerés: ez a fűszeres az ő testvérbátyja, a Bandi. Egy pillanatig zavartan állt, de csak egy kurta pillanatig, aztán elmosolyodott és kitárta a karjait.

— Szervusz, Bandi

A fűszeres is ráismert azonnal, zavartan hebegett valamit és alig mert a pult mögül előjönni. De aztán a testvérek összec&ókolóztak, a csók után ismét némán nézték ogymást egy pillanatig, ném tudtak egymásnak mit. mondani. Megint Laura méltóságos asszony találta föl magát hamarabb. Megveregette bátyja arcát és kedvesen ezt mondta:

— Úgy látom, jó bőrben vagy. Hát mi újság nálad.

A fűszeres felelt, ahogy szokás: csak megvagyok valahogy, szegény ember módjára. Nehezen találta meg a, hangot a nővérével szemben, akit nem látott tiz év óta s aki közben

ü tanulságot, amit itt szereztem. Tetszik előkelő úri hölgy lett, gazdag asszony, kormányfőtanácsos felesége. Nem tudta egészen a húgát látni benne, mintha az egykori Laurácska elbújt volna a méltóságos asszony finom ruhája mögé. Egy kicsit a pénzes vevőt is látta benne és ez még jobban zavarba hozta. A méltóeágos asszony pedig a testvéri csók közben megállapította^ hogy Bandin rajta van az a különös bolti szag, amely kiszell őzbe tétlenül benne van minden .kis fűszeres boltban s amely a legvegyesebb szag a világon, mert annak a százféle jó- és rosszszagu holminak a szagából van ösz- szetéve, ami egy füszeresboltban fölhalmozódik. S erre rögtön megérezte azt a távolságot, amit közte és bátyja között az a tiz év teremtett, amialatt a bátyja megmaradt annak, aki volt, ő pedig elkerült, hazulról, előbb mint. a család közmegvetésétől kisért, elvetemült, nő- személy, aki összeadta magát egy gazdag emberrel, aztán mint annak a gazdag embernek a hites felesége, méltóságos asszony, előkelő társaságok kedvelt tagja. Nevetni kellett volna, ha arra gondol, hogy ez a. derék, hízásnak indult nyárspolgár valamikor megvetette őt. és lefelé nézett rá polgári becsülete magaslatáról. Laura méltóságos asszony valamikor haraggal gondolt arra a napra,, mikor a családból kitiltották. Most, csak a dolog humorát érezte.

— Nem tudtam, hogy itt, van a boltod, — mondta barátsággal.

— Oh, már hat éve. Jó kis bolt,, úri közönség a környéken, jó vevők. Finom dolgokat is tartok, A télen még kaviárt is adtam ©1.

— Nohát onnok örülök, — mondta a méltóságos asszony elmosolyodva.

— Csak persze a gazdasági viszonyok, csak azok volnának kissé jobbak... A bevétel mindennap kevesebb, az adó mindennap nagyobb, különösen az a forgalmi adó, az teszi tünkre a kereskedőt.

1982 november 20, vasárnap.

Már benne volt az örök, egyetlen témájában, szinte személytelenül beszélt, a sok ismétléstől betanult szöveggel, mint a gramofon.

— És a feleséged? — vetette közbe nagy elszántsággá.! Laura. El volt. szánva, hogy ha már igy benne van, akkor, egy élete, egy halála, megcsókolja a sógornőjét is.

— A Mariska? Az sajnálni fogja, de nincs idehaza. Nyaral a gyerekkel, tudod, falun az anyjánál, mert Lajoskának szamárhurutja van, tudod és annak kell a levegöváltoztatás.

— Persze, persze, — mondta Laura a részvét hangján.

A fűszeres ránézett a nővérére. Széles mosoly terpeszkedett el az arcán, eszébe jutott valami.

— De hát te? Hogy kerülsz te ide, ahol a madár se jár?

Laura méltóságos asszonynak valahogy, maga előtt is 'bevallatlanul, nem volt kellemes ez a kérdés, de felelni kellett rá.

— Ide jöttünk lakni a Békés-uceába, Ott vett villát az uram.

— Csak nem a Lágler-villát? — kérdezte a bátyja.

— De azt.

— Szép villa, valóságos kastély, — mondta a fűszeres. — Sajnáltam Láglerékat, hogy elmentek. Jó vevőim voltak. Éppen gondoltam rá, hogy elmegyek az uj tulajdonosokhoz és megkérem őket, hogy vásároljanak ők is nálam. No lám, és te vagy az uj tulajdonos, az uraddal.

Laura asszony még a gondolatára is megijedt, hogy ez a bátyja történetesen olyankor jöhetett volna a villába, mikor az ura otthon van. Nem mintha szégyelte volna 'Szerény rokonságát, de dicsekedni sem szeretett vele.

— Négy napja költöztünk be, hát most erre jártam körülnézni. így tévedtem ide a boltodba. Nem is sejtettem, hogy a tied.

— Ha sejtetted volna, nem volnál itt? — kér. dezte gyanakodva a fűszeres.

— De már hogy gondolsz ilyet! Annál inkább bejöttem volna!

A méltóságos asszony annál nagyobb nyomatékkai mondta ezt, mennél jobban érezte, hogy nem mond igazat.

— Hát akkor annál jobb, — mondta a fűszeres. — Kívántál venni valamit? Nyissak folyószámlát? Legjobb volna, ha folyószámlát nyittatnál, úgy kényelmesebb. Nem igaz? Biztos pénz vagytok ti

— Folyószámlát? — habozott a méltóságos asszony. Nem volt kedvére, hogy ilyen állandó kapcsolatban legyen a bátyjával. — No hát jól van, nyiss folyószámlát. Csak arra kérlek, mindig kifogástalan árut küldj, mert az uram nagyon kényes mindenre.

—* Természetesen. Ilyen előkelő, gazdag ur. Nálam minden kifogástalan. A legtöbb villatu- - iajdonos nálam vásárol, megkérdezheted Őket. A Lovászék, a Biróék, a Sendheim méltósága, a Weiszék és a többi. Meg lesztek elégedve.

A kis köpcös szemmel láthatólag büszke volt az üzletére.

A testvérek most álltak szemben egymással, nem tudtak egymásnak mit mondani. Laura mentette meg a helyzetet. Összevásárolt egy csomó holmit, olyat is, amire nem volt szüksége s a bátyja nagy buzgalommal mérte, rakosgatta az árut. Közben néha megkérdezte: Szalámit nem parancsolsz? Nagyon jó trappistám van. Nem szeretitek?

Mikor végre elkészültek, Laura kezet nyújtott bátyjának.

— Ha Írsz a feleségednek, ird meg, hogy tisztelt eteüL

— Hogy fog örülni! Ő mindig tisztelettel beszélt rólad. Most majd személyesen is megismeritek egymást. Szervusz, kezedet csókolom.

Laurát nem tette boldoggá, hogy most már személyesen is meg fogja ismerni a sógornőjét-. Mikor a kis boltból kilépett, már biztosan tudta, hogy mindig a szakácsnőt, vagy a szoba-leányt küldi ide vásárolni.

— Tisztujitásek a magyar nemzeti pártban.

Komáromból jelentik: A magyar nemzeti párt komáromi kerületének több helyi szervezete tisztújító közgyűlést tartott. A tisztujdtá-s során az egyes szervezetek a következő uj tisztikart választották: Kulcsod községben: elnök Gaál András, alelnök Keszegh Károly, jegyző Gaál Dávid, pénztárnok id. Nagy Lajos, ellenőrök díj. Keszegh Péter, ifj. *Nagy Laijos. — Medve községben: elnök Hölgye János, alelnök Molnár Rudolf, jegyző Molnár Gyula, pénztárnok Takács József, ellenőrök Horváth Vinc®, Bajcsi Mihály. — Balony községben: elnök Dúsa Vidor, ügyvezető elnök Németh Sándor, alelnök Vargha Fereuc, jegyző Móroez József, pénztára ok Vörös Péter, ellenőrök A-ndios Lajos, Herdics Imre. Szapom: elnök Barthalos Mihály, alelnök Bar- talos Lajos, jegyző Móroez Károly, pénztár-- nők Miklós Sámuel, ellenőrök Étsi Lajos, Szegüli Károly. — Csilizradvámyon: elnök

Szabó Gyula, alelnök Peőcz Imre. jegyző PeŐcz József, pénztáruok Lelkes József, ellenőrök Peőcz István, Csic-saí József. — Iné ni községben: elnök Török Károly, Ügyvezető elnök Bugyi Sándor, alelnökök Papp Ármin, Pölhös István, pénztánuok Nagy Ferenc misn. jegyző: MArzon Vince, ellenőrök Vo'lkovics István és Gyurász Gábor. — Ipolyhalog községben: elnök Gyirász István, ügyvezető elnök Csery Pál biró, alelnökök Mézes István és Dobos István, pénztárnok Oery Sándor, jegyző Dénes Sándor, ellenőrök Ifj. Csery István és Mézes József.