Prágai Magyar Hirlap, 1932. november (11. évfolyam, 249-273 / 3062-3086. szám)
1932-11-18 / 263. (3076.) szám
1932 ttPTPmber 18, péntek. • u v sj**x iU-TJb*.'-rí á JKiiÁkrí Giovanni Arcieri newyorki olasz anatómus természeti hűségben konzerválja az örökkévalóságnak az emberi testet Forradalmi módszer az emberi és általi szervezel konzerválásában — A mumiiihálás 5000 esztendős periódusát zár la te az olasz tudós sif módszere A kul turhistór La Jegórdekeiseíbib emlékei Iköziü] valók a múmiák, azok az emberi és állati testek, amelyeket különleges eljárással óvnak meg a rothadástól. A múmia fogalma alatt rendszeresen a mesterséges eljárással konzervált testeket értjük, de jól tudjuk, hogy vannak olyan múmiák is, amelyeket a természeti viszonyok, kémiai behatások óvnak meg a bomlástól. Természetes múmiák egyrészt a szárító napfény hatására keletkeznek, mint a fehér múmiák a Szakaira homokjában, részben a hideg légvonat végzi el ezt a csodálatos konzerváló munkát, mint a brémai ólompince múmiáinak esetében, legtöbbször azonban a talaj vegyi tulajdonságai mumifikálják az az organikus testeket. Ebben az utóbbi kategóriában Szlovén-szkom nagyon érdekes és jellemző eseteket találunk, mint Seréül Zsófia holttestét Kraszn-ahorkán, az egyik Zay holttestét Zayváralján s valóságos tömegm urnái Lkálás történt Liptószent- iváuban, az Ánpádkori templom alatti szikla- dombba vájt Szont-ívány kriptában. A mesterséges mumifikálás viszont a kulturhistória egyik legérdekesebb fejezete. Különböző ókori népeknél találjuk meg ezt a szokást, különösen az egyiptomiaknál fordulnak elő mesterséges múmiák. Ez a szokás, amely szinte a történelmi idők kezdetéig nyúlik vissza, egészen a Krisztus utáni hatodik századig tartott. A mumiifikálás szokása természetesen a vallásos felfogásból eredt. Az egyiptomiak hittek az örök életben. Az embert halandó testből s kétfajta elmúlhat a tian szellemi erőiből ál lónak képzel Lék el- Ebben az érdekes dualizmusban az egyik szellemi erő, amelyet ,,Ba“-nak neveztek el, a halál pillanatának beálltával elhagyta a földet s madár alakjában felrepült az égbe, ahol Ozirisz megítélte s az Ítélet végrehajtása után részesült az örök boldogjában. A másik szellemi erő, a „Ka“ azonban ott maradt a lest mellett, emberfejü madárként lebegett a holttest felett s adandó alkalmakkor egyesült is vele. Innen magyarázhatjuk az egyiptomiak temetkezési szokásait, ezért rendezték be a sirt ..örök lakásának, melynek 'két része volt. Az egyikben helyezték el a múmiát, a másikat lakószobának szánták, amelyben bútorok, ételek, a napi szükséglet cikkei voltak, hogy a Kaival egyesült halott ne nélkülözze a mindennapi kényelmet. Éppen ezért kellett a testet az enyészettől megóvni. A behatzsamozási eljárást Herodotos és Diodorus leírásai ismertetik röviden. Szerintük az egyiptomiak nitrumot (salétrom vagy szóda?) használtak erre a célra. Nagyon jelentősek a kairói orvosiskola anatómusának, G. Elliot Smith-nek a vizsgálatai, aki megállapította, hogy a legrégibb időkben csupán a test külső formáját tudták megőrizni. Később megtalálták az eszközöket, hogy a bőr összezsugorodását is meggátolják. A könnyen szétbemló testrészeket szilárdabb anyaggal, mésSzel, agyaggal, homokkal s fiirész porral tömték ki, ehhez aromatikus anyagokat adtak, különösen hagymát. Később ezt a művészetet újból elfeledték s csupán a test felületének formáit tud'tólk konzerválni mesterséges kitöméssel. Az egyiptomi bebaizsamozás húrom fázisa A bebalzsamozzanak három fázisa volt. Először a belső részeket vették ki a testiből, a szavon kívül. Az agyvelőt az orrnyilas tetejének megnyitásával távolították el. Azután a testet s 'külön edényben a belső részeket 30 —40 napon át kilúgozták, pál makorral megmosták, majd a belső részeket a templomiban megszentelve ismét visszarakták a test üregébe. Ezután a hullát finom szövetekbe burkolták be és hosszú vászon szalagokkal lekötötték, hogy lehetőleg légmentesen elzárják. A múmiát kemény papirlemezből vagy szúko- morus-fából készített, gazdagon díszített koporsóba tették, ezt pedig kőszarkofágba vagy faládába helyezték, a szegényebbek múmiáit pedig egyszerűen a néptemeíőkben, homokba vájt vagy kőbe faragott üregben földelték el. Az előkelőbbek mellé vallásos szövegeket tartalmazó papirusztekercset, értéktárgyaikat, szkaraibeusokat, istenek szobrocskáit, amuletteket tettek. Az arcot később aranyozott relief-maszkkal borították 'be, a hellén-római korszakban pedig festett portréval. A legrégibb múmiák Krisztus előtt 2400 körűiről valók, Mykerinos múmiája a British Mu- seum'ban, Merenre-é. pedig a glzehi múzeumban van. Az amerikai és ázsiai Ssnépeh műmmé A délamerikai ősi népeknél is dívott a mumi- fikálás szokása. A Kanári-szigetek őslakói, a guancsok múmiáikat kecskebőribe varrták, a mexikóiak és a peruiak a hullát a levegőn, vagy homokos talajban szárították ki, a peruiak múmiái guggoló állapotban maradtak ránk, kezüket arcukra tették, ősi perui partvidéki törzsek csupán a bőrt használták föl s ezt hamuval töltötték ki. Az inka-királyok holttestét bebalzsamositáskor kiparfőmözték s ezek a múmiák a napisten templomában ültek. A spanyol hódítást megelőző időből egész mumiavá- rosok maradtak reánk, különösen Arica táján. Birmában a papok holttestét balzsamozták be. Nagyon elterjedt volt a mumifikálás szokása a Déü tenger környékén. Ujzélandban a köztiszteletben álló szabad emberek fejét mumifi- kálták, a szem üregeket viasszal tömték ki, míg az orrot pálcikával támasztották meg. A fejüket aztán kifüstölték. A bennszülöttek a 19. század óta ezeket a mumifikált fejeket gyakran adták el idegeneknek. Havaiban, Momga- rérában, Marquezaszon és Tahitin a testet olajjal dörzsölték he, a napon szárították ki, ken-| dokkéi s kötőkkel vonták be, azután ülő, vágyj fekvő helyzetben barlangokban helyezték el, j , mm* i imhiiii vagy csónakszerü koporsóban a tengerre rakták ki. Ausztráliában tűzön, vagy levegőn kiszárították a holttestet, azután vagy faüregben, helyezték nyugovóra, vagy magukkal cipelték vándorlásaikra. Kulturhistóriai érdekességü tény, hogy a múmiák egyes részeit egészen a tizenhetedik századig Európában orvosszerül használták (Múmia Aegyptica) s még később is sokhelyütt javas ‘ezernek használták, amelyet csonttörésnél, zuzódáenál alkalmaztak. A mumlfiká:á& eszméje azonban nem szűnt meg az ókorral, most is él s a modern anatómia is nagy előszeretettel foglalkozik vele. Több kiváló tudós dolgozik rajta, hogy minél tökéletesebb mumiifikáló eljárást dolgozzon ki. A kísérleteknek nagyrészt tudományos céljuk van, jelentős szempont azonban az is, hogy a híres emberek mumifikálásával nemzeti Pant'heono- kat létesítsenek, amelyek évezredekre konzerválnák a nemzetek nagyjait. A bearanyozott huVa Egy évtizeddel ezelőtt Godard amerikai professzor, aki különben is szeret fantasztikumokban utazni (Mars-Lakókkal való érintkezés, rakétarepülés st'b.), dolgozott ki egy érdekes mumifikálási eljárást, amely galvancplaszíikai utón oldotta meg a problémát. A hullát aranyburok veszi körül, ezért ez az eljárás csupán milliárdosok részére van fönntartva, arról azonban még nincs tudomásunk, hogy tényleg alkalmazták volna. Az o asz Arcieri korszakalkotó fölfedezései A vasárnapi olasz lapok nagy cikkekben szá.- mo’nak be Dionysi római anatómusnak az Akadémián tartott előadásáról. A római egyetem anatómia-professzora ugyanis arról számolt be, •hogy Giovanni Arcieri olasz orvos, aki most New- yorkban él, hosszú évek fáradságos munkája után két nj konzerváló eljárást dolgozott ki, amelyek gyakorlatilag könnyen keresztülvi- heíők s teljesen eltérnek a mumifikálástól. Az első módszert a föltaláló márványositás- nak nevezte el s ez abban áll, hogy a hullát bizonyos értelemben márványfigurává alakítja. A sokkal jelentősebb második módszer a testet természeti frisseségében, a bőr természetes színével őrzi meg s emellett az ízületek hajlékonysága, az izmok rugalmassága s a szervek épsége is megmarad. Emellett egy harmadik eljárása növények, gyümölcsök tökéletes konzerválására vonatkozik. A Dionysi professzor tudományos tekintélyével alátámasztott híradás tényleg azt jelentené, hogy a mumifikálás négy és félévezredes metódusai helyett a test konzerválásának egy í tökéletesebb formáját sikerült föltalálni. Vécsey Zoltán dr. KOMÁROMI JÁNOS: ORDASOK Hősi regény a XVII.-ik század végéből (54) A kis Rauscher Edit szemei iitt már könnyben csillantak meg. De nem folytathatta az öreg, mert ugyanakkor közeledő nesz ütötte meg őket, mintha több lovas dobogott volna errefelé az éjszakában. Jött-jötit a dobogás s néhány pillanattal reá a gerlai udvarház nyitót kapuján fordultak be a iovasok ... Fülcsenditő csönd állt be a ház nagyebédlőjében ... De csak két pillanatig! Mert a harmadik pillanatban szélesen nyitott be az ebédlőszobába, senki más, mint Keczer Gábor maga. Hanem igen-igen megváltozott! Úgy érkezett, ahogy éppen elindult Szepessy Pál mellől, a Szernye-mocsarak világából. Harcos öltözetben, csákóra-metszett ledben tyüs csalmában. félsarkantyuval az egyik csizmáján, csatáktól telehányva. Férfias arca megnyúlt s a két halántékánál szürkülni kezdett a haja. Csak daliás tartása maradt a réginek. Ám amire fölncszelt volna a két öreg, Rauscher Edit ott csüngött már a férje nyakában és míg ujjhegyre ágaskodott, átkarolta gyönge két karjával s könnyei megöntözték a harcokból megtért kisebbik gazda mellét: — Uram!... Én édes uram!... Nem birta tovább. S annyi esztendőnek meddő várakozása után sirvafakadt. Akkorára ott állt a két öreg is. Ahogy sikerült volna megölelniük nekik is a hazái-gvergő- dött fiút, egyszerre kérdezték ketten: — Honnan jöttél? — A Szepeeey Pál újból kard rákéit bujdosói közül, — válaszolt Keczer Gábor, kiesé nekicsodálkozva. — S kivel jöttél? — faggatta a két öreg ugyanígy pillanatban. Keczer Gábor méginkább nem értette: A két szolgaemberemmel. Atyja és apósa megfogta most kétfolŐl s könyörögve kiáltottak föl: — Menekülj, fiam! Menekülj! Minden pillanatban iitt-tcremhetnek a császári kopók! Miér-, tünk nem kár immáron, de néked feleséged, kisfiad vagyon! Keczer Gábor nem akart hinni a fülének: — De hiszen én ott voltam Buda alatt s a keresztény hitért emelve kardot, hágtuk meg a. magyar fővár falait és bástyáit! Itt már a kis Rauscher Edit is imára kulcsolta össze a kezét: — Menekülj, édesuram! Menekülj! — De hová? — kérdezte tanácstalanul a fiatal férj. Édesapja felelt neki: — Az ország legészakibb határhegyei közé. hol juhászaink telelnek át az akiokban! Várd be ottan az idők fordulását! Keczer Gábornak annyi ideje maradt csupán, hogy átkarolhatta a két öreget, szerelmes feleségét 6 hogy besiethetett a hálóházba, hol alvó fiát csókolta meg. S néhány pillanattal később két szolgalegényétől kisérve, távolodó, egyre távolodó dobogással vágtázott északnak. A legészakibb határhegyek irányába. Ezen a nehéz éjszakán m-égegyszer lovasok dobogása verte föl a sűrű csöndet. Császári lovasok voltak, akiket Keczer Andrásért, meg Rauscher Gáspárért küldött Karaffa generális. És elhurcolták mindkettejüket. A kis menyecske, ahogy olyan egyedül maradt vissza, mint az ember kisujja s körülnézett a puszta házban, félig-tébolyuitan állt a siirü csöndben s esze nélkül mondogatta maga elé: — Istenem, könyörülj rajtunk ... Istenem, könyörülj rajtunk ... XXIV. És mialatt most már Árvától Ungvárig és Ungváriéi Zentáig gyülevész császári hordák járták az országot, a Szörnye-mocsarak mögé szorított Szepessy Pál ijesztő-gyorsán kezdett készülődni, hogy legalább ősz barátját, Keczer Andrást és Rauscher Gáspárt szabadítsa ki a végső szorultságban. Mostanára, az 1687-ik esztendőre ők lettek utolsó reményezá'a a haldokló nemzetnek. És noha ők rohanták meg Budát, miközben Euró pa keresztény vitézei száj1!esve bámulták irt-óza-1 tos halálmegvetésüket, most mégis ellenük for- du't a németek és vezéreik minden dühei. És ahogy tavaszodé szél kezdett volna lengeni a Szernye-mocsarak táján is, a lengősza- káilu öreg mindsürübbcn kezdte biztatni a császáriak ellen lobogó dühü alvezértársát: — Készüljünk, igen, készüljünk, öcsém, Tamás, mert ki kell szabaditanom sok csatákon forgott kenyerespajtásomat, az ősz Keczer Andrást és n aszta re át, Rauscher Gáspárt és mert érzem, elkövetkezett immár az én időm is. Ha a másvilági csatáméra ökre megyek át, te fogod átvenni a kardomat, Tamás... E6ze Tamás intett a seprüszemöldökével, hogy megértett mindent. Ugyanakkor azonban fölsóhajtott ifjabb Szepessy Pál: — Apám, apáim! De magamra maradok itten ... Senkim nem lesz a világon! Szepessy Pál szinte rámordu-lt a fiára. De ta’án csak azért, hogy takargassa megindult- ságát: — Atyád lesz helyettem Tamás vezér... Ne feledd soha, fiam, hogy a főnökök elhullhatnak, ez azonban alig számit. Más vezérek lépnek a helyükbe! Az egyes emberek halandók, á.m a nemzet továbbharcol jogaiért! ... És miközben a másvilági mezőkre készülődött a lengőszaká'llu öreg, lázasan készülődött egyúttal Keczer Andrásék szabaditására is. Mert körülbelül mindent tudtak a szorongó eperjesi hírekből. Hallották, hogy mikor az ősz Keczert vasra- verve vitték volna Karaffa elé, a fekete generális forgó szemekkel kiáltott reá: — Lázadó kutya, hát te még mindig a munkácsiakkal és a piszkolódó föikelőkke'l vagy üzenetváltásban? Keczer András hallgatott. — Felelsz-é kutya? — rontott neki a félőrült tábornok. Keczer András megingatta a fejét: — Hallgatásommal feleltem, uram... Méltatlan vádra és kérdésre nem válaszolhatok másként. És csak ekkor vette észre Eperjes város volt főbírája, hogy Karaffa mögött ott áll lángra- gyulva a takaros Újhelyi Erzsébet is. És fiának ösmeretlen sorsára gondolva, megborzongott az öreg. így tudták ezt a Szernye-mocsarak megett kardjaikat fenő ordasok. De tudtak egyebet is! Széliében beszélték, hogy nyirkos börtön | mélyén hever Keczer András, mindössze egyet- j icn vékony fal választja el nász társától, az üregi Rauscher Gáspártól s iszonyú sejtelmek között hallgatja annak szomorú lánccsörgését. De más hírek is szálltak alá EperjesrőL Aznap, amelyen Zimmermann Zsigmondot, Keczer Andrást és Rauscher Gáspárt verték vasra, börtönbe hurcolták Baranyay Ferencet, régi nemesi család sarját, aki kevéssel előbb még Eperjes város egyik tanácsosa s az evangélikusok kollégiumának gondnoka volt. Ugyanakkor este Weber Frigyes nevű derék polgárát is lefogták Eperjes városának. Ijesztő éjszaka ereszkedett a város fölé, de még ijesztőbbek voltak a reákövetkezett napok. Két vádló lépett föl a szerencsétlen rabok ellen: egy Szentiványi László nevű magyar, akinek becsülete addig sem volt a. világon és a hírhedt erkölcsű Tábori Erzsók. ők ketten tanúsították, hogy Keczer Andrásnak és társainak üzenetvivői vannak Munkácsra, a Portára és a gyűlölt Szepessy Pál hadaihoz. S Karaffa elnöklésével összeült a tizenkéttagu vérbiróság. A fekete generális első intézkedése az volt, hogy kinzókamrába vitette az öt tehetetlen foglyot, S megkezdődtek a legv issza taszít óbb kínzások, amelyekre ember csak visszaemlékezni tudott a spanyolhoni inkvizíciók óta. A szerencsétlenek hónalja alatt és lábszárain repedni kezdett a bőr, csontjaik pedig ropogtak.' S a félig már áléit- Zimmermann Zeigmond val’otta végül is, hogy összeköttetésben van Munkács védőivel és az országból már kiszorított kuruc- királlyal. Erre leoldozták a kinpadról. Jött utána az ősz Keczer András. Ahogy a kinpadra tekintett volna, iszonyattal szólt: — Ha múltamat tekintem, nem tagadom, hogy Thököli királlyal éreztem és sok csatákon harcoltam kardja alatt... Ám rebellis-voltunkért kegyelmet szerzénk Lipót császár őfelségétől és az országtól. Ha azonban uj vétkekben akarnak kimondani bűnösöknek, csak egyet- állíthatok most is: magam és társaim ártatlanok vagyunk! Erre megragadták a kínzói égé nyék. Megragadták s vasrostélyra fektették le, mely alatt parazsat kavartak. Az ősz Keozer- nek félig szén lett már a teste, amikor eléje állt Karaffa: — Való-é, hogy levelezel a lázadó Thököli- vel és a kutya Szepessy Pállal? Keczer András végső erejének megfeszítésével, összevágta a fogait s nem felelt. (Folytatjuk.) r A / i i
