Prágai Magyar Hirlap, 1932. november (11. évfolyam, 249-273 / 3062-3086. szám)

1932-11-18 / 263. (3076.) szám

Í038 n oromkor 18, pántolt. A magyar képviselőház ülése Budapest, november 17. (Budapesti szer­kesztőségünk teleioujelentése) A képviaeld- ház mai ülésén több nemzetközi vonatkozású törvényjavaslattal foglalkozott. Letárgyalta a ház a pénzhamisilás üldözéséről, valamint a bányamunkások munkaidejének szabályozá­sáról azőló nemzetközi egyezményt, illetve az ezeket beclkkelyező törvényjavaslatokat, továbbá a bélyegek védelméről sóló törvény- javaslatot- A kép\ísolőház rövid vita után a javaslatokat változatlanul elfogadta. Ezután az 1029—1931. évi adósljtisztikárél szóié je­lenléti tárgyalta a Láz, ennek vitáját azon­ban nem fejezte bo, hanem holnap délelőtt tartandó ülésén folytatja. A cseh nemzeti demokrata párt feloszlatta renitens ifjúsági szervezetének vezetőségét Prág®, november 17. A cseh nemzeti demo­krata párt elnöksége tegnap foglalkozott az Uj Generáció nevű ifjúsági szervezetében le­játszódott legutolsó eseményekkel és elhatá­rozta, hogy feloszlatja a szervezet központi végrehajtó bizottságát. A szervezet ugyanis vasárnap bizalmatlanságot szavazott a cseh nemzeti demokrata párt vezetőségének. A pártvezetőség most ezzel a löloszlató végzés­sel viszonozza a Rasin-Iéle ellenzékieskedő akciót. A pártrezctösóg egyben kimondta, hogy az Uj Generáció-szervezet funkcionáriu­saira nézve a jövőben korhatárt szab meg, ami annyit jelent, hogy Rasin László da\ és társai az ifjúsági szervezet vezetőségében már nem foglalhatnak helyet, mert a korha­tárt már túllépték. A politikai körökben biz­tosra vészük, hogy Rasin dr. az ifjúsági szer­vezet jelentékeny részével átlép Stribmy nemzeti Ligájába, Négyévi [egyházra ítélték Bátky Gyula pelsöci gyógyszerészt Rimaszombat, november 17. (Saját tudósí­tónk jelen lése.) Szerdán délután két órakor hirdette ki a rimaszombati kerületi biréság az ítéletet a katonai árulás büntette címén vád alá helyezett Bátky Gyula pelsőci gyógy­szerész és négy társa ügyében. A bíróság Bátky Gyulát négyévi fegyházra és háromévi hivatalvesztésre, társai közül pedig Hermély Ödön tornaijai álló másfőnököt egyévi börtön­re és háromévi hivatalvesztésre ítélte. Bátky Gabriellát, Csapó Irmát és Fejes Istvánt bi­zonyítékok hiányában felmentették. Úgy az elitéltek, mint a vádhatóság képviselője fel­lebbezést jelentettek be. Amy Mo'lison pilótanő diadalmas rekordrepülése BenguelJa, november 17. Amy Moülieon pWólanő rekordkísérlete az angol—afrikai vonalon fényes eikerrel járt. A pilótanő. akinek útjáról az utolsó harminc órában egyetlen jelentre 6em érkezett-, kedden késő este az egyenlitő-övi francia Afriká­ban. Gao város mellett leszállót!. Rekord'avitó ut­jának legnehezebb szakaszát ezzel maga mögött hagyta a most már bizonyos, hogy eléri célját. Bonguclla, november 17. Amy Molkeon pilótámé ; zna délután a város közelében leszállóit. — Emésztési nehézségek, gyo­morfájás. gyomorégés, rosszullét, fej­fájás, idegizgalmak, álmatlanság, gyen­geség! állapotok, munkaképtelenség esetén a természetes „Ferenc József“ keserüviz megszünteti az emésztési zavarokat, a vérkeringést helyes útra tereli, felfrissíti a szellemet és egész­séges álmot hoz. Az egyetemi klini­kákon végzett kísérletek bizonyítják, hogy alkoholisták a Ferenc József víz használata folytán éhségérzetüket majdnem teljesen visszaszerezték. A Ferenc József keserüviz gyógyszer­tárakban, drogériákban és füszerüz- letekben kapható. Nemzetközi baromfikiálliíás lesz Budapesten. A magyar nemzeti párt párkányi titkársága közli: A magyarországi Baromfitenyésztők Or­szágos Egyesülete december 3—8-a között Bu­dapesten az Országos Tenyészállatvásár tele­pén nemzetközi baromfikiállitást rendez. Ez al­kalommal a kiállításra utazók Magyarországon féláru raenetjegykedvezményben részesülnek. Az ilyen menetjegyek váltására jogosító iga- Eolványok 12 korona ellenében a magyar néni­jét! párt titkári hivatalánál. Párkány, Rákóczi u. 90 sz. alatt szerezhetők be. Az utazási iga­zolvány ára és a válaszbélyeg pootabélyegekben is beküldhető. A prágai köz- és magánalkamazoitak együttes tiltakozása a fizetésieszáilitás ellen Emelkednek a fogyasztási cikkek árai — Hatvan gyarmatárucikk vámlát fogják emelni — A költségvetésből egy félmilliárdnyi tárgyi kiadást készülnek törülni Prága, nov>eimbe<r 17. A koalíció hetes bi­zottsága naponta reggeltől késő estig dolgo- I zik a költségvetési terv revízióján. Az eddigi ! becslés szerint a költségvetésből már 350 millió korona kiadást töröltek. Az eddigi 150 milliós megtakarításokkal együtt tehát összesen egy félmilliárd korona tárgyi ki­adáscsökkentést értek el. A kormány terve szerint a parlament újévig peron anenciáhan lesz, mert az általános takarékosság elvének megfelelően több érvényben levő törvényt módosítani fog kelleni, igy elsősorban is a szociálpolitikai jellegűeket, a meliorációs törvényt, a vízgazdálkodási törvényt és a kü­lönböző alapokról szóló törvényeket. A taka­rékossági novellákat a kormány még a költ­ségvetés benyújtása előtt akarja eüntéztetni a parlamenttel. Mint ismeretes, az adóemelésekkel egy­idejűleg a fogyasztási cikkek vámját is fel fogják emelni. A Poledni List közlése sze­rint a pénzügyminiszter már kidolgozott egy törvénytervezetet, mely hatvan gyarmatáru vámemelését tartalmazza. Ezen áruk között szerepelnek elsősorban a kávé, a tea, a bors. a mandula, a kaviár, sőt még egyes iparcik­kek is. Ezzel száz millió koronát meghaladó jövedelemtöbbletet akarnak elérni. A javas­lattal a gazdasági miniszterek pénteken fog­lalkoznak, A Pragcr Tagblatt értcsüléso szerint e vámemelések ellen komolyabb el­lenvetések nem merültek fel. A nagyipar ál­lítólag már hozzájárulását adta ahhoz, hogy egyes ipari termékek vámját felemeljék. A köz- és magánalkalmazotftak együttes tiltakozása A prágai köz- és m agánálkaltm azották teg­nap együttes tiltakozó népgyülést tartottak, amelyen Hornig szerkesztő, prágai városi képviselő testületi tag élesen kritizálta a koalíciós pártokat az állami tisztviselőkkel való bánásmódjaik miatt és rámutatott arra, hogy most, a fi zetésleszáll i táeek előtt drágasági hullám következett be a fegyaszfási cik­kek piacán, amellyel szemben a kormány tehetetlenül áll. Több szónok felszólalása után határozatot fogadtak el, amelyben tiltakoznak a szerzett jogoknak egyoldalú intézkedésekkel való megszorítása ellen. A gyűlés elismeri, hogy a kormánynak köt-eiLessége a költségvetés egyensúlyát biztosítani, de a deficitet más utón is lehet fedezni, elsősorban is a tárgyi kiadások éís a reprezentációs költségek csök­kentésével, a fegyverkezési költségvetés, korlátozásával, a közigazgatás reformjával s különböző szubvenciók 'beszüntetésével- A népgyüilés óva inti a kormányt olyan politi­kától, amely a fixifizetésüek további elszegé­nyedésén© vezet és ezzel a vásárló erőt gyön­gíti, ami a válságot csak meghosszabbítja.- Az állam’ példája nem marad hatás nélküli a magán vállalkozásokra eeim és a legtöbb he­lyen az állam példáját követve máris csök­kentik a fizetéseket. Az állami tisztviselők küldöttsége előtt Malypelr miniszterelnök ismételten hang­súlyozta, hogy a kormány fölvette program­jába a költségvetési egyensúly biztosítását és e célból most a hetes bizottság a költség- vetésen törléseket eszközöl, amennyiben ezek nem volnának elegendők, kénytelen lesz a kormány az állami tisztviselők fizeté­séhez is hozzányúlni. A tervbe vett fizeiés- leszálili'lás részleteiróíl azonban nem nyilat­kozott a miniszterelnök, csupán bejelentette, hogy kormányalakitása előtt a koalíciós pár­tok megadták hozzájárulásukat a fizető s- leszáliátáshoz. A küldöttség ismételten bej©- kötette a miniszterelnöknek, hogy elutasít­ja a fizetéskszáHitási tervet. A 'képviselőház legközelebbi ülése holnap, pén­teken délelőtt tiz órakor lesz. A bizottsági ülések A nemzetgyűlés állandó bizottsága ma dél­után a Malypetr miniszterelnökké való kineve­zése folytán megüresedett bizottsági elnöki ál­lást Stanek képviselőházi elnökkel töltötte be. A kópviselőház egészségügyi bizottságának mai ülésén Spina egészségügyi miniszter részletes expozét mondott reszortjának tör­vényhozási és adminisztratív kérdéseiről, rész­letesen foglalkozott a fogorvosokról és fog- technikusokról, a tüdővész elleni védelemről,1 az ifjúság védelméről, az állami kórházak épí­tési terveiről stb. készülő tör vén y tervezeteid kel. Az expozé feletti vita a bizottság legkö­zelebbi ülésén fog megindulni. A képviselőház mentelmi bizottsága ma ti­zennégy mentelmi ügyet tárgyalt le, négy ma­gánjellegű esetben felfüggesztette Win tor, Kálin a, Müller és Hruiby képviselők mentel­mi jogát, öt esetben elutasító határozatot ho­zott s az öt kommunista rend törvényes ügyé­ben az ügyiratok kiegészítése mellett határo­zott. Az öt német nemzeti szocialista képvi­selő rendiörvényes ügyében még nem dön­tött a mentelmi bizottság s ugv hírlik, hogy be akarja várni a Volkssport-pörnek a legfelső bíróság előtti tárgyalását. A szenátus külügyi bizottsága ma letárgyal­ta a Dániával kötött kereskedelmi pótszer­ződést, a Németországgal kötött gazdasági pót- szerződést és jóváhagyta a Svájccal kötölt ke­reskedelmi szerződés pót jegyzőkönyveit. Újabb robbanás a zólyombrézói vasgyárban Egy munkás meghalt, kettő súlyosan megsebesült Zólyombrézó, november 17. A zólyombrézói állami vasmű vekben nemrégiben történt robbanás súlyos sebesültjei még fel sem épültek 3 tegnap a vasgyárban máris újabb rob­banás történt, amely ugyan nem sújtott annyi munkást, mint az előző, de következményei­ben annál súlyosabb. A tegnapi robbanás a kazánháziban történt s oly heves volt, hogy súlyosan megsebesített három munkást, akik közül Mutnyan Ferenc hamarosan belehalt sérüléseibe. \ robbanás ereje valósággal szétroncsolta koponyáját. A másik munkás, Zvarik József állkapocsföróst és lábtörést szenvedett s a harmadik, Mikos Sztaniszlay ugyancsak oly súlyosan sérült meg a fején, hogy felépüléséhez kevés reményt fűznek. Az újabb rob­banás okát még nem tudták megállapítani. Spanyolországban terjedőben van a sztrájkmozgalom Andalúziában általános sztrájk fenyeget — Katalonlában sztrájkolnak a szövőgyárak munkásai — Saragossában bomba robbant polgári gárdával összeütközésre került a sor. Mára Andalúziában az általános sztrájk kitörése fenyeget. Barcelonából érkező jelentés szerint a kata- loniai szövőgyárak munkásai, mintegy százezer ember, a sztrájkban álló fémmunkásokkal szo­lidaritást vállalt és szintén sztrájkba lépett. Saragossában az egyetem épülete előtt bom­ba robbant föl s nagy károkat okozott. Baleset nem történt. ifflragBHBffirimimii —CBMBi Iliből megakadt a nemzetgyűlés munkája A szenátus és képviselőház ülése — írásban h.vják össze a szenátus legközelebbi ülését Prága, november 17. Miután a kormány és a koalició a takarékossági javallatokban és a jövő évi költségvetés öeszeáilitátrában még uem egyezett meg, a nemzetgyűlés mindkét háza ma csak másodrendű javaslatokkal foglalko­zott. A garamszécsi véres esemény visszhangra talált mindkét házban. Cserny belügyminisz­ter azonban nem tett jelentést a nemzetgyű­lésnek a garamszécsi esetről, mert a hivata­los vizsgálat a mai napon még nem fejező­dött be. A szenátus mai ülésén letárgyalta az ipari tu­lajdon védelméről, áru eredetének hamis jelzéséről és a kereskedelmi valamint gyári védjegyek nemzetközi védelméről szóló nemzet­közi egyezményeket. A vita folyamán Mikuli- csek ée Mező kommunista szenátorok követel­ték, hogy Cserny miniszter tegyen sürgős je­lentést a garamszécsi eset roló Javaslatukat a többség elutasította- Két mentelmi ügy elinté­zése után az ülés véget ért A szenátus legkö­zelebbi ülését írásban fogják egybehívni. A képjiselöbáz ülése A képviselőház mai ülését Stanek elnök dél­után három órakor nyitotta meg. Az ülésen azonban a kommunisták állandó zajongása köz­ben, csupán az előadók tettek jelentést a véd­jegyek, modellek és a találmányok védelméről szóló előirásokra vonatkozó módoeitó javasla­tokról. Azonkívül lereferálták ugyanazokat a nemzetközi egyezményeket, amelyekkel a sze­nátus is foglalkozott. A többség itt ig elutasí­totta a kommunisták azon javaslatát, hogy a kormányelnök tegyen jelentést a ruszinszkói és ezlovenezkói mezőgazdák elleni végrehajtások­ról és a belügyminiszter a garamszécsi esetről Húszezer koronás betörés Nagyszombatban Nagyszombat, november 17. (Nagyszombati tudósilónlk telefon jelentése.) Mára virradó éj­jel ismeretlen tettesek behatoltak a Win ter­he rg Rudelf-féle szesz- és eoeígyár Masaryk ucoa 21. szám alatt levő irodai helyiségeibe, felteszi lett ék a Werlhei m-szekrény t és min t­egy húszezer korona készpénzt vittek el. A nagyszombati csondőirsóg erélyesen nyomoz a kasszafurók után. Megállapították, hogy a be­törőik este bezáratták magukat a gyárba és éjszakán át zavartalanul dolgoztak. A nagy- szombati osendórség Pozsonyból delek ti veket kért a nyomozásban való segítés végett. Revolveres merénylet egy prágai orvos ellen Prága, november 17. Ma reggel kilenc őrá tájban a prágai Károly-téren egy férfi meg­várta Cizter József dr.-t, a cseh ssibéiszeLi kli­nika orvosát és gyors egymásutanban három lövést tett feléje, amelyek közül az egyik bal lapockáján érte az orvost. Az uocán síen- doló sofőrök nyomban a merénylőre vetették magukat és lefegyverezlék. Az előhívott rendőr bevitte az őrszobába, ahol megállapí­tották, hogy a merénylő Mám reme Károly 32 éves volt sofőrrel azonos- Maurenc több év­vel ezelőtt szerencsétlenül járt, a lábát törte, de a törés nem gyógyult be hibátlanul, úgy­hogy azóta Maurenc sánta és állását is el­vesztette. Mindezt Cizler dr.-nak tudta be és ezért akarla megölni. Cizler dr. ecbasütesa egyébként sem élet veszély a*. Pár is, november 17. Az Oviedo környékén támadt bányászsztrájkhoz, amely harmincezer bányamunkás kezéből tétette le a munkaesz­közt, most újabb nyugtalanító jelenségek járul­nak. A Journal madridi jelentése szerint Sevil­lában és környékén először a őütőmunkások részleges sztrájkja tört ki, tegnap azután újabb foglalkozási ágbeliek is csatlakoztak a sztrájk­hoz. A sztrájkolók tegnap végigjárták az uccá- kat s néhány üzletet kifosztottak. Közben a 5

Next

/
Thumbnails
Contents