Prágai Magyar Hirlap, 1932. október (11. évfolyam, 224-248 / 3037-3061. szám)

1932-10-23 / 243. (3056.) szám

Hogy lett a kis Gyenge Annából — a nagy Anne Roselle?

Beszélgetés Anne Roselle-vel, a hires magyar származású operaénekesnövel

8

$áv&aj

a dzsungelben

(Vadászlóditás)

Irta: Wiczmándy Jenő

— Nem fogjátok elhinni, — szólt Hegyi Tamás az oroszlánvadász, — hogy a gorilla sokkal lova- giasabb, mondhatnám nemesebb állat az embernél.

— Az ősember?, — kérdezte valaki tréfásan.

— Ha emberi hangon szólna és művelődnék, hamar az ember elibe kerülne, — vélte Tamás.

Mosolyogtunk és Tamás nekihevülten folytatta.

— Halgassatok ide! Közel egy évet töltöttem Barlay ültetvényes bungalovjában és megismertem a dzsungel szépségét és veszélyét. Oázisnál, magas pálmafa koronájába kapaszkodva figyeltem a vadállatokat, amint szomjukat oltották. Nem vadásztam, hanem tanulmányoztam az állatokat. Az elefántok törtetve jöttek, a duvadak lopva, sunyi módra és éjjel megjelent korsójával az óriás gorilla is. Korsót mondtam? Nos, lehet üres kókusz dió volt vagy efféle, melyet a himmajom mindig gondosan megtöltött vízzel és óvatosan vitt el az erdő sűrűjébe. Kiváncsi voltam, hová hordja az állat a vizet és egyszer, jó golyós fegyveremmel kezemben, utána lopakodtam.

— A gorilla gyanútlanul, nyugodtan haladt a vadcsapáson, útközben leült és megs'mogatta a vízzel telt kókuszdió burkolatát. Nem tekintett szét, nem félt, jól tudta, a vadállatok elkerülik a vele való találkozást.. Lehet a dzsungel királya az oroszlán, megfellebbezketlen bírája az elefánt, egyetlen szabad és nem háborgatott lakója a gorilla. A gorilla fáról szerzi eleségét, nem törődik a dzsungel vadjaival, nem bántja őket, de nem is barátkozik velük.

— Komor agglegény?

— Ellenkezőleg. A gorilla mindig párjával él Párját féltékenyen őrzi és nem keresi más nos ténymajom barátságát. A gorilla hu és becsületes

— Nos, mi történt a vizhordó gorillával?, — Sürgettük.

— A gorilla egyszerre fölnézett és futni, ma!d rohanni kezdett, alig bírtam követni. Messziről fojtott, vékony, szükölö hangot hallottam, mely ordítássá erősödött, mint a segélykiáltás. Majd vad morgás, bömbölő vonitás rázta az erdő csöndjét. Ezt a hangot, a prédára éhes, támadó tigris üvöltését, megismertem. Most két óriástörzsü pálmafa mögött tűnt el a gorilla és már hallatszott velőtrázó ordítása, álkapcsának éles összecsat- tanása.

Tamás pohárka seherryvel olajozta torkát, mig érdeklődő tekintetünk sürgette a folytatást.

— Soha nem érzett izgalommal osontam a vastag pálmafa mögé, majd fegyveremet lövésre készen tartva, a két fa közé ékelődtem. Az előttem elterülő kis tisztást megvilágította a holdfény és a bozót mélyén nyöszörgő kis állatot láttam, a kis gorillát, mig a nősténygorilla széttépett teste, ott hevert a tisztás szélén. A lakomájában megzavart duvad, melyet az éhség a gorilla védetlen párjának megtámadására ösztökélt, már rávetette magát a himgoriílára. Most tiiní ki az óriás majom borzalmas izomereje. A gorilla két méter magasságban fölemelkedett és magához ölelte a hatalmas tigrist. Fejét a vadállat álkapcsa alá fúrta és tajtékzó dühhel tépte ki annak torkát. Elernyedt a fenevad izma, körme kihullt a gorilla testéből és a majom széttépni készült áldozatát. Ekkor azonban uj veszély tört rá.

— A bozótból két, a vérszagra odagyült bestia ugrott elő. A gorilla, az első támadójának elkapta torkát és keze, mint vaskapocs szorította, ára több sebből vérzett már és a melle zihált. Mély, kegyetlen hörgés tört föl melléből, a halálra szánt üvöltése. A másik tigris már a gorilla nyakába készült vájni éles fogát, ekkor dördült el fegyverem s a fenevad élettelenül zuhant a letiport fűre. A másik tigris ott vonaglott a vértől boritott gorilla karmai között.

— Most eldobta a megfojtott dögöt és fáradtan, zihálva rogyott le az óriás állat, sötét tekintetét reám szegezte. Nem mozdult. Majd megölt párjára pillantott és dörgő, nyöszörgő, kétségbeesett vonítása panaszolta fájdalmát. A gorilla sirt.

— Elmosolyogtam, magára hagytam az „ősem- bert“ mély fájdalmával.

— És nem láttad többé?

— Gyakran láttam, már csaknem jó barátom lett. A kis gorillával együtt jött most már a dzsungel kutjához és.... nem fogjátok elhinni, csöndesen, talán mosolyogva nézte, mikor a kis majmot megsimogattam.

— Mese.

— Mese? Akkor a többit már el sem mondom. Kérleltük, végre is a társaság legifjabb hölgytagja, mindössze tiz éves, birta szólásra.

— Ha nem mondja el, — kiáltotta, — nem leszek

a felesége!

Tamás elmosolyodott.

— Jól van no. Egy ilyen kislánnyal, a Barlay kislányával sétáltam, elutazásom előestéjén, a nagy fák alatt Afölött vitatkoztunk a kislánynyal, melyik a legveszedelmesebb állat a dzsungelben. Nos?, — nézett ránk.

— Természetesen a tigris.

A kislány is azt mondta. Ekkor valaki megfogta a karomat és lassan hátrahuzott, a gyermek pedig ijedten ugrott hátra. Az a valaki ügyesen elkapta a fejem fölött függő karvastagságu csörgőkígyót és egy álkapocs-csattintással, leharapta a kigyó fejét, ö volt az, a hűséges és hálás barát, a gorilla. Nem maradt adósom.

xx A szlovenszkól és ruszinszkói magyar nők lapja: a „Nagyasszony",

A név — Anno Roselle — a newycwki

Metropolitan-Thea tor ezerfényü trajusipaTen- sein ragyogott föl először, azóta — az elmmlt tizeinkét év alatt — ismertté vált az Ó-világban is: minden koncert-teremiben és vezető opera színpadán. Rajongói, még a maii pénztelen világban is zsúfolásig megtöltik a színházakat, ahol felléptét hídé tik. Közülök talán csaík kevesen tudják, hogy Anne Roselle az Európáiban és Amerikában egyformán ünnepelt drámai szoprán, évekkel ezelőtt, miint Gyenge Anna, Budapestről indult neki az Óceán mögötti ismeretlenségnek, talán maga sem álmodva a sikernek arról a fokáról, amelyre tehetsége és képességei az idő folyamán f eleme’, lék.

Hotel Sacher egyik csendes lakosztályaiban fogadott. A szálló a régi Ráesnek ittíelejtett darabja, tradieiózus emlékeiből és régi híréből él- A konzervatív környezetből régies bútorok közül élénken kiüt egy hajó- és szálloda címkékkel tarkán át ragasztott koiffer- kolosszus. Úgy hat a halk, múltról regélő holmik között, mint a rohanó mozgalmas jelen szimbóluma. London, Milánó, Drezda, Stockholm, Budapest, Philadelphia, Kairó, — olvasom. — Messzi, nagy városok, melyek mind egy művészi karrier kiemelkedő állomásait jelentik.

Anne Roselle, a bőrszék mélyéből kedvesen mosolyogva mesél magáról azzal a közvetlenséggel, amely a viiláglátottak rutinjából ered. Az útja legeleje Budapest és Rákosi Szidi szimüskolája. Alikor még ismeretlen kis Gyenge Anna, hosszas harc után jutott el oda, hogy minden b-akiis álmát valóra váltsa — színésznő lehessen. Három év után áthajózott Amerikába, mint olyan sokan mások — szerencsét keresni. Vándorló magyar színtársulatoknál, drámai hősnőként működött egy ideig, de a vállalkozás fáradságos volta kedvét szegte. A háborús évek közepén hozta össze a véletlen, — szintén Pestről, a magyar etnikumból hamar kiszakadt Rappé Ernő karmesterrel, aki figyelmeztette értékesnek Ígérkező hanganyagára- Tanácsára órákat vett. Rövid három évi tanulás után elnyerte az amerikai énekesnők elérhetési lehetőségeinek a maximumát: szerződést a Metropolitan-operához. Ezzel együtt megjött a hírnév és a sikerek sorozata. Mindig jelentősebb szerepek, végül is, mint Caruso partnernője Faust Margaretihá- ját és a Bajazzókiban, énekelt. 192'5-ben jött át legelőször Európába a Metropolitan-TIheaXLV, JOLSVA

Vau az uigy néha, hogy egynémelyük növény vagy fa fiatalkorában nekiindul nagy lendülettel s buzgalommal!, hajtja a rügyeket s nyújtogatja kifelé évről-évre az uj ágaikat: de azután egyszerre csak megakad a nagy igyekezet. Vájjon belső féreg rágcsál-e rajta, elfogytak-e nedvei, vagy sorvasztó betegség sárgiitja meg idő előtt a zöld lombokat és szárítja el magát a fát is? ki tudná ezt megmondani. A Teremtő végzése ez, akiinek akarata nélkül egy fűszál sem pusztulhat el. Akár csak egyes, erős hajtásokban bővelkedő nemzetségek,

Iime, mint azon egykori híres-neves RatihoM-nem- zetség is. Mennyi friss életerő, mennyi élethajtás, mennyi élelbuzgaloim a 13. százaid végéitől kezdve. Ágait vígan eregeti magából. Ez ágak az I'losvay (Jolsvay). Lorántffy, Feledy, kazai Kakas, Gyuiaflfy, Pásztőy és Putnoky családok. Azonban már a 15. század közepén nemcsak a törzs halt ki, hanem las- san-lassan az egyes ágak is hervadni kezdenek, le- tönedeznek s el iis pusztulnak mind. Egyedül a Put- noky-család 'tartja magát és hát — erősen tartja magát. A Rat'hőkl nemzetséget Dezső comes osztotta ágakra, mert Róland unokájától származtak a Lo- rántffyak. Pétertől ellenben a Jolsvayak, akik a már akkor is virágzó s élénk Jolsvától vették nevüket.

De amíg ezt tehették, hatalmas összecsapásuk volt az Ákosne mibeliekikel- A Ratíhold és Ákos nem- zetg'ég két olyan llegéuy volt akkorlájt Gömönben, alkilk nem nagyon férnek meg eigy csáirdáibairu Ifjúságuknak duzzasztó ereje akkor kezdte kiformálni magából egyik oldalon a Lorántffyakat és Jolsvaya- kat, másik oldalion a Böbéké két és Csetoekyeket. Természetes tehát, hogy amiidőn a Jolsvayak a dús javadalmu hány ászaiba! járó Jolsvát meg akarták szerezni, az Ákos nembeliek mintha diarázscsipés érte volna őket, feiszisezeutek:

— Nem engedjük nem hagyjuk! majd hogy ide törzsökülijeneik. Menjenek oda, ahonnan ősük bejött, sziiirjók ott a tenged’ vizét és ne iláhatlaukod- jarnak itt,

tor mindenható igazgatója, Gattii-Casazza ajánló levelével és kíséretében. Egy hónapon belül, mint Gruder Guntram olasz együttesével első drámai szopránja, a bécsi Volks- operihez szerződött. Bemutatkozásához, a „Pillangó kisasszony" cimszerepében, egy csapásra meghódította Bécset, — az első felvonás duettjét még a függöny előtt is me- isimételtették. Innen a drezdai Opera vitte el, ő énekelte legelőször a Turandot hercegnőjét német nyelven. Számos budapesti hangverseny és vendégfellépés, Berlin, London, a párisi nagyopera, sikereinek további színhelyei. Közben vendégjátékok Amerikáiban. Egyik főállomása Philadelphia, ahol Albain Berg „Wozzeck" című operájának bemutatóján a főszerepet alakította..

Kérdéseimre, hogy a fatális pénzügyi helyzet hogyan érinti az amerikai színpadokat és zeneművészetei, kissé rezignáltan válaszolt. „Éppen olyan érzékenyen, mint itt. A sziinházak üresek, sokan becsuktak. Operáknál súlyosbítja a helyzetet, hogy magánkézben vannak s nem államiak, mint ideál Európában. Ha a közönség nem látogatja őket, állami támogatás hiányában nem sokáig tarthatják magukat. Egyelőre ott is „kópiák" a fizetéseket. Továbbiakra pedig, reméljük, nem kerül a sor, a viszony-ok majd csak megenyhülnek. Az amerikai közönség elég széles rétege barátja a komoly zenének- Mozart, Verdi, Puccini állanó vonzerőik. Wag- ner-operákat kevéssé értékelik, a háb-oru alatt nem is adták őket elő, — a modern zenét meg végleg nem, nem."

— Az uj irányú magyar zeneszerzők müvei közül — mondja — Kodály Zoltán dalaiért lelkesedek. Zened felifogásban és kidolgozásban egyedülállók. Hangverseny-programon mindig szerepelnek.

— További terveim? Innen romániai hangverseny körút, pár berlini vendégjáték, majd Gruder Guntram vezetése alatt álló operatársulattal Kairóba éis Alexandriába megyek.

A kis Gyenge Anna Budapesten szövögetett merész ábrándfcépei-t, Anna Roselle ragyogó karrierjével — megvalóslottta. Kevesen mondhatják magúikról, hogy ennyire valóra váltak volna álmaik. Már 'az ajkamon volt a kérdés, hogy vájjon igazán boldoggá teszi-e őt a milliók, világrészek ünneplése? Mégsem kérdeztem, csak magamban kívántam őszintén neki az „igent".

Radványi Magda.

Azonban a Ra+hold nem beliek, dacára ez útilapunak, melyet az Ákosok talpukra kötöttek: nem mentek tengert szűnni, hanem beültek Jolsvára vasait kalapálni. Szükségük is volt vasra... sok vasra, mert bizony a Jolsva fölött egykoron épült vár naigyon rászorult a tatarozásra. Hogy már a Jolsvayak ellőtt megvolt a vár, erről IV. Béla király egy diplomája tesz bizonyságot, amely castrum rtlsva néven említi Jolsvát. Tehát erősség, vár. De hát ezt e várat mindenekelőtt bizonnyal a tatárjárás, azután pedig a reá következő száz és egynéhány év alaposan megtépázta. Jolisvay Les tár megcsóválta láttáira fejét s úgy mondta mélán családjának :

— Bizony bagolyvár ez, feleim-. Hogyan kell már ebből emberfészkeit alakítani, hogyan?

No, nem is ment az a reparáció olyan nehezen, miinit ahogyan Lestár ur sötét üvegén ót szemlélte. Hiszen mint királyi főaj tónál Óénak sok ember s eszköz állott hatalma alatt és rendelkezésére. Ezeket igénybe is vette és Jolsva. várának ütütt-kopott falliai, kidőllt-bedőlt tetői csakhamar kicsiszolva, megszépítve s erősítve fogadták magukba a Jolsvay családot. A Nagy Lajos halálával beállott trón villogás sem zavarta meg őket. Amilyen hatalomban s rendben hagyta hátra országát a nagy király, elhunyta után éppen olyan tülekedő zűrzavar és konoleső pártoekodás ütötte fel országszerte hidrafejét. Jolsvay Lestár azt sem tudta már, hogy mint főajtónálló kinek ajtaját kell őriznie: Erzsébetét, Máriáét, dunazzói Károlyét vagy Zsigmondét-e? Ott hagyott hát valamennyi királyi ajtót és őrizte saját ajtaját Jolsva várában. Rendben is volt minden a várban és az alatta elterülő községben. Mivel a várur udvari hivatalának otthagyása után folytonosan otthon tartózkodott, ez a helységnek is hasznára vált. Bányászokat s kereskedőket hozott ide, akik aztán Jóiévána.k vas és egyéb iparágait ismeretessé tették országszerte. Sőt Hunfaivy János egyik kiönyvében („Gömörnmegye leírása") erre az időre nézve ezt a följegyzést kockáztatja meg:

— Honunk beikereskedésének két főpontja volt

Debrecen és Jüdisvia, -•*

REGÉLŐ ROMOK

Irta:

DIENES ADORJÁN

1932 október 23, vasárnap.

A helység hát (fejlődött, virágzott, vásár jogot nyert, várossá vedlett át. A vár körül azonban' Lestár halálával bajok merültek fel. Jolsvay György vette birtokába. Mintha érezte vollna valahogyan, hogy a Jolsvayak amúgy sem dominálhatnak sokáig a várban, hát teljesen nekifeküdt az életnek. Egyik tivornya a másikat érte. Egy kanca csíkozása elég alkalom volt arra, hogy a vár nagyterme megteljék cimborákkal, akik aztán napokon át ürítették a boros kupákat s vetették a kockát. Ha a legdrágább paripa csak egyszer is csökönyösödött, György ur nem piszmákolt az eladásával, hanem egyszerűen kiadta a parancsot:

— Búnk ózzátok fejbe!

Igrioek, hegedősök s egyéb léhütők egész seregének raja verte föl a várfalak csöndjét, akik ettek-ittak fulladásig és eicirkalmaztak mindent, ami megmozdítható volt. Ezt az életfutamot a vár jövedelme — dacára tizenhat falu tartozékának — nem birta a végte’enségig. Jolsvay György gondolkodott, a tennivalókon, majd cinikusan fölnevetett imagáb an:

— Eladni? nem. Ez túlságosan egyszerű eljárás és pórias megoldás lenne. Elzálogositom a várat s birtokot. így majd odadobom a koncot azoknak, akik túlélnek, hadd veszekedjenek rajta. Haha.lia!

Talán nem is gondolt arra, mennyire beteljesül szava. Az 1435-ik évben meghalt Jolsvay György s vele sírba szállott maga a Jolsvay család is. Halála után pedig megkezdődött a zálogosdi játék Jolsva vára körük Mint mikor gyermekkoromban a társasjátékok divatjának idején kezébe ve Le a szigorú bíró ezt vagy azt a tárgyat:

— Mit érdemel az a bűnös, akinek záloga a kezemben van?

— Álljon tótágast... fütyüljön ... fusson hazafelé ... énekeljen ... járjon négykézláb.

Ez a játék a 14—15. századbeli királyok ajkán ügy hangzott:

— Mit hajlandó tenni, vagy adni az a várur, kinek zálogjogát markomban tartom?

Azok pedig hajlandóik voltak tótágast állami, fizetni, a várat körülíutni, csakhoz tovább élvezzék a zálogjogot, vagy bejussanak valamely zálogjogba, Jolsva várát az utolsó Jolsvay a Bebek családnak zálogosította el. Miért éppen nekilk? Talán mert ők voltak kéznél, vagy miért fűtötte György urat az a kárörvendő gondolat, hogyan fog majd az ő halála után a Ratholdok és Ákosok két rivális nemzetsége bajba kapni. No, ez hamarosan beteljesedett. Mert a Lorántiffyak, mint Jolsvay-rokonok ugyancsak rázták öklüket.:

— Miénk a zálogjog! Ez különben is megsemmisül, mert mint egyedüli rokonok, biirtokjogot formálunk a kihalt Jolsvayak minden fekvőségeire.

Felelte majesztátussal Bebek Domonkos:

— Jolsva záloga gyanánt én súlyos 7707 forintokat fizettem Jolsvay Györgynek. Itt az írás róla. Tehát jogosan bírom és fogja is azt családom bírni.

.— Hol a királyi megerősítés? — zúgtak fel a Lonántffyak.

No, itt már bajok voltak, mert ez soha sem is létezett. Jolsvay György csak úgy suba alatt zálogosította ©1 a várót Hát megindult a nagy zálog-' per, melynek részleteit allénk figyelemmel kísérte egész Gömörvármegye közönsége, de mely országos szenzációvá akkor növekedett föl, midőn Erzsébet királyné 6007 forintokért Percnyi Jánosnak kötötte le az ismét csak majdnem rommá satnyult várat a birtokkal együtt. A nagy bomba pedig akkor robbant fed, mikor V. László már nem zálog jogán, hanem örök danácidképpen ismét csak a Perényie- Ikiet ülltot te a birtokba. Ültette voilma. Azonban a szemfüles Bebekek résien voltak és minden befolyásaikat, pénzüket, hatalmukat, ravaszságukat, reá tették arra, hogy a rozoga vár is birtokukba kerüljön. Mert hiszen az uradalom nagyobb részét amúgy is birtokolták már.

De nekik a vár kellett, mélyet a Perényiek időközben rendbe hoztak s kicsinosítottak. Hát két szenvedélyes várgyüjtő család találkozott össze: Perényiék és Behekék Ország-világ tudta, hogy mindkét család mindenkori tagjainak vérében van a várak szeretető és hogy késhegyig képesek menni olyan vár birtokáért, mélyre szemet vetettek.

Folyt a szenvedélyes tülekedés és per-harc a két család között Jolsváért. De bekövetkezett az, ami ilyen esetekben történni szokott: két veszekedő között a harmadik ragadja hirtelen magához a koncot. Gisfcra János hipp-hopp, egyszer csak benn ült a jolsvai váltban. Igaz, hogy nem sokáig, mert Mátyás király k tessékel te onnan, azonban kiitaka- rodása után a nagy per elvesztette élét. Perényiék másfelé orientálódtak, a Bebek-családnak pedig kezdett ereje s fénye hanyatlani. Toldozták-foidoz- ták ugyan annak épségét a jolsvai várral együtt, azonban az idők parancsoló szavára még az ő hajdan erős hatalmúik is kénytelen volt meghajolni, ők maguk kihaltak, a vár ledig valószínűleg a törökök dudása folytán (1956) pusztult el végérvényesen, akik a várat a helységgel együtt fölégclték és 400 lakosát nabszijra fűztek.

A város hegyeiben kiét bástyaorom áll még ma is, ezek talán a régi vár maradványai. Bizonyos csak az, hogy létezett a jolsvai vár és hogy körülötte ott versengett századokon keresztül a hivsá- gos emberi akarások olyan küzdelme, mintha ez örök idők alapjait lett volna hivatva megvetni. Efenietr víaskodások. Hol vaunak a küzdők s hol van küzdelmeik tárgya?..,

(Következő közlemény november 13-iki számiunkban, jelenik meg.)

— Tífusz és gyermekparal:zis a Csallóközben.

Komáromi tudósítónk jelenti: Az ujaibbi időkben ismét megbetegedtek gyermekek gyermek parali- zisben. Ezúttal Guta községben ütötte fel fejét a betegség. Ezenkívül tifiiszmegbetegodcsek is történtek, Nádszcgen két tiínszgyanus embert ápolnak*