Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)
1932-09-22 / 217. (3030.) szám
f 1932 szeptember 22, csütörtök. rünt törfcétot s a csdhes uj h-alyasirást a Matrica többségénok intenciói dacára miniszteri r-e>n<tetettel máris bevezettek a szlovák iskoláidba? fis ugyanilyen •^kisebbségi" szerepe van a szlovákságnak a politikáJbam is. A szlovák autonóm istáknak fétvágyuk vol t a kormány- bajjiutás, mert azt remélteik. hogy autóm o- 711 ista törekvéseiket a kormányon belül jobban érvényre juttathatják. Politikai aspirációiknak az lett a vége, hogy a cseh kormánypártok kitették szűrüket a kormányból és helyükbe a német szociáldemokratáikat tették be a végrehajtó hatalom részesei közé. A kisebbségi németeket befogadták a politikai többségibe s a többségi nemzethez tartozó szlovák néppártot pedig a politikai kisebbség ellenzéki szerepére kényszeri tették. Hllmkáék áLlam.nemzeti rangja a cseh pártok előtt nem volt olyan tabu, amennyire ők ma is elvárják a szlovákoktól, hogy ezt tabunak tekintsék s ennek kedvéért az eHenaéfclben. ne szövetkezzenek a kisebbéi jnagyarokkal és németekkel, mig ugyanakkor a cseh pártok a kormányban vígan szövetkeznek a kisebbségi németekkel. A helyzet ma az. hogy a szlovák autón o- inieták épp annyira a poliltikaii kisebbség tagjai, mint mi. Testvérek vagyunk a sors- közöisségben, testvérek vagyunk a gazdasági és kulturális függésben. Ha egyes szlovákok nézete szerint testvériségünk tán nem volt a Iegzavantalanalbb a múltban, annál test- vérebbek vagyunk a mában és a holnapban. Itt. volna az ideje, hogy a szlovák anionéin isták is ráeszméljenek a valóságra és meglássák bennünk természetes fegyvertársaikat. Ellenfeleink aggodalma, mellyel ösz- sbefogásunk lehetőségét jósolják, bizonyítja, hogy az összefogás eszméje már útiban van, jönni fog, mert jönnie kell. Leltet, hogy a szlovák autonóm isták csak hosszabb idő múltával, még több szenvedés árán. fognak eljutni erre a felismerésre, de biztos, hogy a gazdasági' és kulturális megpróbáltatások bennük is ezt a fejlődést érlelik. A tömeg jelenségekben van valami vég- zetszerü sodródás. Egyes egyének taktikái ideig-óráig ímeg tudják talán akasztani a történelmi szükségszerűség haladó tempóját, de magát a haladást nem. A nemzetek sorsát a nemzetek belső erői, sokszor fudaJtalatti, sokszor vak erők sodorják előre4669 millió az adóhátralék A hivatalos jelentés szerint az 1931. hl zárszámadás „csak" 1241 millió koronás deficittel zárolt — 723 millió koronás átmeneti tétel van, melyet az állami pénztár az állami üzemektől nem tud behajtani Prága, szeptember 21. Lapuink tegnapi számában magánforrásból nyert értesülésünk alapján jelentettük, hogy az 1931. évi állami zárszámadás 1969 millió korona deficittel zárult. A csehszlovák távirati iroda most félhivatalosan közli, hogy ezek az adaték korrigálásra szorulnak. A pénztári kimutatás szerint 1931-ben a költségvetés keretén beJüüli kiadások 12.260 mtillió koronát, a bevételek 10.291 millió koronát tettek ki, vagyis a deficit 1969 millió korona. Ebből a deficitből azonban 728 milSió korona csak átmeneti tételekben szerepel és a tényleges deficit a költségvetési gazdálkodásban csupán 1242 millió korona. Akármilyen könyvelési művelettel mutatják is ki azt, hogy az 1901- évi zárszámadás nem 1969, hanem csak 1242 millió korona deficitéi zárul, az mindenesetre tény, hogy az eredmény nagyon is kedvezőtlen, sőt kedvezőtlenebb, minit ahogy beavatott körök várták. A zárszámadás szerint az állampénztár deficitje abból ered, hogy különböző állami üzemeknek, elsősorban az államvasutaknak óriási összegeket adott kölcsön. De aat nagyon jól tudjuk, hogy az államvasut a mai gazdasági depresszió mellett aiz állami pénztárnak egyhamar nem fizethet, vagyis a 728 millió korona csak papíron szerepelhet követelési tételként, efffektive azonban azt jelenti, hogy az állam egyik zsebe követeti a másik zsebtől. És ebben az összegben még nem szerepel a Kassa-oderbergi vasutak beruházási előlege 178 mtillió koronás tétellel. A költségvetésen kávüüti kiadások fedezete nagyrészt köLcsöoökben szeriepei. A tulajdonképpeni költségvetésen kívüli kiadások aránylag csak kis összeget, 140 millió koronát emésztenek fel, ellenben annál nagyobb összeg szerepel a költségvetésein kívüli beruházásokra és pedig 1017 mililió koronával. Ismételten kifogásolandó a pénzügyigazgatásnak az a helytelen számítása, hogy állandóan óriási összegekét könyvel eil a bevétel oldalán hátralékos adók címen. Igaz ugyan, hogy a szóbanforgó zárszámadásban ez az összeg nem emelkedett, sőt ellnfcezőleg 50 millió koronával csökkent, de még így is 4669 millió koronái tartanak nyilván hátralékos adók cl m én. A 1 egrdgoróz>us abb adóbehajtások mellett sem lehet ezt az összeget utólag behajtani, ha a konjunkturális időben nem volt behajtható. Éppen ezért a jövő évi költségvetési előirányzatnál, ha azt akarják, hogy pozitív alapom nyugodjék, a bevételű tételeknél az adóhátralékok ősz- szegét lényegesen le kell szállítani és ennek megfelelően természetesen a kiadási tételeket is. Amennyiben ez meg nem történik, úgy az Hiábavalók az egyéni intrikák, a nemzet eiőibb-utóbb természetes érdekei irányában fog haladni s aki ennek a fejlődésinek az útjában áll, az annyit csinál, mintha egy gőzhenger alá feküdne. Jaj annak a vezérkarnak, mely nemzetének érdekeit akár a saját egyéni érdekei, akár a saját délibáb- képei miatt félreismeri és elgáncsolja. Mert a történelmi végzet kereke alá teszi a fejét- Szlovén szkó őslakos néipei számára elérkezett. a 'közös sors felismerésének, a közös harc vállalásának és a szükelbb közös hon. együttes építésének az ideje. Mi történelmi hivatásunk teljes tudatában várjuk a régen várt testvéri hivő szót. Várunk és „építésre készen a kövünk!" Lévai Antal cigányprímás minden este az „U POUTICKÉ HRTVOITbán, Kremencová (U Fleku mellett) játszik egész költségvetés csak fiktiv lesz, mint a n.ultiban is volt. A pénzügyigazgatás minden évben aktív költségvetési előirányzatot nyújt be a parlamentnek, dehogy ez az aktívum mennyire neim reális, azt kimutatja az 1930. évi zárszámadás, mely szerint az 1930-as év 660 mililió korona deficittel zárult és az 1931- es kétszer annyival. Az 1932-es költségvetésben már csak 5 millió korona aktívummal szerepelt, de a cseh lapok már most egész biztosra veszik, hogy a deficit még a múlt évit is meg fogja haladni. Ehhez nem is kell nagy jóstehetség, mert hiszen a pénzügyminisztérium maga is jelentette, hogy a bevételek lényegesen csökkenlek, a kiadások pedig emelkedtek. Vaida román miniszterelnök Centben tárgyal oz oroszokkal Bukarest, szeptember 21. Vajda miniszterelnök Gapenc-u külügyi államtitkár kíséretében a napokban Genfbe utazik, ahol átveszi a román delegáció vezetését. Vajda Genfben tárgyalni fog a francia külügyminiszterrel és az orosz külügyi népbiztossal a román—orosz megnemtámadási szerződés kérdésében. Komán lapok értesülése szerint. Vajda optimista s meg van győződve' arról, hogy ezúttal sikerül Oroszországgal a már három esztendeje húzódó tárgyalásokat befejezni és a szerződést végre megkötni. KOMÁROMI JÁNOS: ORDASOK Hősi regény a XVÍI.-ik század végéből (io) Májos Ferenc az öldökléstől fölhevülve kiá-1- . lőtt vissza megbomlott tömegek feje fölött: — Rája. rája, Pika. komám! Mi volt ott? ... Mi volt ott? ... Váratlanul megzavarodtak valamitől a császári lovasok, mert megfordultak s lovaik nyaka fölé kinyúlva kezdtek menekülni visszafelé. Az örömtől megremegve ordított erre Ma jós Ferenc: — Vágjátok, legények! Tlát vágták őket, roekadásig. És mialatt a vértesek Regeteruszka irányának dobogtak el, Majos Ferenc megfordult váratlanul s tajtékos lován visszafelé kezdett vágtatni. Éppen idejében. Mert a lengőszakállu Szepessy Pál — lova hátáról a dombon. — másodszor is megemelte jobbkezével kampóé, csákányát s olyan indulattal kiáltott föl, hogy az indulattól kivörösödött a nyaka: — Rája a németre, kontyosok! Abban a pillanatban a hadak jobbján fölállított ozmán lovasok és gyalogosok megmozdultak, mint egy színes virágordő. Gomolyogni kezdtek a turbánok, ám akadtak közülök számtalanon, akik süveget, viseltek, magyar módra s valamennyi lovasnak balkarján pajzs zörgött. És dobogni kezdtek talpaikkal a földön a török gyalogok is, fejeiken turbánerdő, hosszú köntös lobogott a lábszáraik körül, mások viszont fölmetéltkarimáju süveget viseltek . . . A lovasok lándzsáin csattogni kezdtek az apró zászlók, mert megereszkedtek a lovak is. Éb akkor egyszerre Allah!-t kiáltottak nagy fenn szóval lovasok és gyalogok, hogy összecsapván a lingár németekkel, nagy vérengzést vigyenek végbe soraikban. Mrt akkor már szemközt, az Ósva partjának tulfelőli meredélyéről 6 az Ösva vizén át csak ugy dőlt elő a töméntelen német és vallon s miközben csúnyán fenyegetőztek, kánócos-pus- káikat a vállaikón cipelték. És lekapván puskáikat, tüzelni kezdtek ropogva. Azon a részen pedig, ahol lovasaik szaladtak meg el óbb, két halál-orgonája kezdte szórni a vasat. És Szcpcssy Pál lengő szakállával, lovon- ültó’ben, megint kiáltott a dombról s ez a remegő kiáltása messzire elszállt a csatahely fölött, átvervén csákányok csapkodásán, szabiyák csengésén, hegyestőrök síivitusén: — Minden magyar rája a németre! Megindultak erre a középen fölsorakozott hajdúk s egyéb talpasok csattogó talpaikkal s azt ordították mind: — Hej. rá a németre! Megdöngött a mező. A kavarodásban kiáltozás szállt erre a lancknehtek fejei fölül is, mintha Jézust hívták volna segítségül a török Allah, meg a Szepessy Pál lator legényei ellen. Egymásbamentek! A déli szélen Majos Ferenc lovasai aprították az újból nekiözönlött német lovasokat, mialatt, középen, a talpasok és hajdúk íhalálbain- duit soraiban gyászos méreggel forgatta a baltát két féligcsupasz lődörgő. A kordovánképp Buga Jakab egy éleset rikoltott: —• Csapd őket, Demeter testvér! Zöld Demeter viszont egy vallont terítvén nyakszirfen, szintén rikkantott a kappanhangjával: — Vágd őket, Jakab testvér! Tombolt rnár minden... A kontyosok hadonászó tömegeiben ott fújt és dulakodott Tulok György kapitány s valahányszor egyet sújtott, a csákánnyal, csákányának kampója, egy-egy plundrás német gombakalapját lyukasztotta át s reccsent, bele a német agyveleje. S Tulok György ferde ábrázatján látni lehetett az amiatt való feneketlen örömöt, hogy végül kedvére verekedhet! ki magát.., De a német sem pihent azalatt! Ontotta őket az Ósva vizének tulparti meredélye, dél felől a völgy-benyiló, észak felől pe- dik, a ritkás erdő szélein Spankau generális lovasai kezdtek megmutatkozni magasszáru csizmáikban, miközben sisakjaikon és mellvértjeiken fáradtan csillant meg a nap. Egész lá.nd- zsaerdő szúrt föl lovak és lovasok fejei fölött, mig a gyalogok közelviaskodásban vágtákra e-télték a fölkelőket, egyenes kardjaik csengve csapkodtak, alabárdjaik zuhogva csépeltek. Ott, forgott a derékhadban, a hajdúk lihegő tömegeinek legközepén a két Duló-testvér: György és Gergely s mindenkit maguk alá tapostak, amikor Szepessy Pál a dombról meglátta az észak felöl gyülekező Spankau-lovásókat s elkiáltotta magát harmadszor is. Ez a kiáltása tulvert a csata dörgésén is: — Piszok németek indulnak ránk jobbról! Pctrőezy vezér, Ubrisi vezér, menjetek a büdösökre! | S erre a kiáltásra jobbról, egy kerek liget ! mögül felcsörrentek a fölkelők lovasai, amint hegyestőreiket rántották ki suhogva a nyergeik mellől. És a dührefakadt fölkelőlovasok élén kibukkant ugyanakkor Petrőczy, a baljós csillagzatu bujdosóvezér, csákórametszett csalóidban, vezéri három tollal a csalmájánál. És a lovasok élén kibukkant ugyanakkor a se- szinü Ubrisi vezér, vezéri három tollal a leb- bentyüs csalmájánál. Ugyanegy pillanatban fogtak vágtatásba s ugyanegy pillanatban kiáltottak egy nagyot: —Hej, de ráz a méreg! A nekiindult lovak patái alatt megdobbant i mező. S az északi erdőcske alól ugyanakkor clöngve repültek eleikbe zörgő mellvértjeikben a német lovasok. A nap gyönge fénnyel csúszott már lefelé, a tornai hegyek alá, fölzendült magyarok s nagyszájú németek vére csordogált az őszi avaron, holtak, töméntelen holtak hevertek már mindenütt, rezesorru Majos Ferenc, akinek csutoraorra az ellenség vérétől volt bekeverve, talán negyedszer rohanta meg immár vékonynyaku lovasaival a velük szemben vagdalkozó császári huszárokat, mikor a csatahely közepén, ahol a kopasz Szuhay Mátyás csákánya zengett német zsoldosok koponyáin, váratlanul nagy kiáltozás tört át a csata .zúgásán. Vagy ötszázan ordítottak föl lelkesülten, mások meg ujjongásuknak jele gyanánt, csalmáikat. lengették meg: — Héj, Tyukodi! Héj, Tyukodi! Mert Tyukodi pajtás legénykedett ott a középen, nagy térhelyet verve ki maga körül. Hanem azt látni kellett volna! Gyalogláb volt szokása, verekednie a zömök Tyukodinak, cölöplábait nekifeszitette a legelőnek s megkapván egy kimúlt németnek tetemét, a lábánál, azt zugatta maga körül, tágasságot csapván mindenfelé s a. halott németet forgatván, dütögette a lábáról a még élő többi németet. És akik látták ekkor a hetykén csatázó fiatal kurácot, a csata zengése közben is elragadtatva kiáltoztak. Legalább ötszázan kiáltottak föl egyszerre: — Te vagy a legény, Tyukodi pajtás! Hullámzott és dörgött minden. Hirtelen ágyuk dürrentek meg s láncosgolyók kezdték szaggatni Szepessy Pál földönfutó legényeinek feketén gomolygó tömegeit... Ez még nem lett volna baj! Ámde a kelet felől előgomolygó esti- borulattal szemközt, Kassa irányából váratlanul megérkeztek a csatahelyre Kobb Farkas generális segi tőcsapatai: egyeneskardu vértesek, alabárdos vallon gyalogok s tüzes bombáikkal a tüzérek ... És Szepessy Pál megpillantván a gyűlölt Kobb Farkas sűrűn felhömpölygő csapatait, fölemelte jobbkezóvel súlyos csákányát s olyat ordított, hogy' ez az orditása1 elszáll* * az ósva vizén túli meredek dombokig. Úgy ordított Szepessy Pál, hogy nyakán pattanásig feszült az ütőér, arcának ráncai pedig reszketni kezdtek: • — Lovasaim, minden lovasaim! Gyerünk Tája e ganéj alakokra! Erre a mélybánatu • ordításra Szepessy Pál bujdosók vezére mögött megmozdult az erdő s eddig eltakart lovasai sürü feketeségben kezdtek omolni kifelé a fák mögül. Szepessy Pál maga akkor már nagy félkörben zúgott át balkézről a térés mezőn, lovasai pedig, ugyancsak nagy félkört futván be utána, dermesztő sűrűségben kezdtek dörögni és csattogni a nyomában és csak neki, neki a Kobb Farkas hadainak oldalába! Szepessy Pál deres szakálla hosszan nyúlt ki a magakavarta szélben & őmaga, miközben zúgva repült az ellenség sötét tömegeinek oldalába, magasra tartotta nehéz csákányát s azalatt egyre kiáltozott, dühtől fuldokolva: —Vágjátok a német ebeket! Ne legyen most irgalom a veszettkutyáknak! He-e-ej! S belezudulván az ellenség legközepóbe, csákánya egyetlen csapásával két vallont, vert, át a másvilágra. Megpróbálván másodszor is a csákányt, egy német sisakját és koponyáját reccentette szét számtalan forgácsba, mialatt gyötrelmesen káromkodott: — Istenit a gazoknak! És Szepessy Pál lovasai egyetlen nekiroha- nással szétverték a Kobb Farkas hadának leg- kozepét. Szepessy Pál maga ott fújt és csapkodott legelöl s gyilkolta garmadába a császári zsoldosokat. Verejték ömlött már Szepessy Pálról, ömlött Petrőczyről s a lenszinü Ubrisi- ről, izzadt és káromkodott a rezesorru Majos Ferenc, Tulok György s a két Duló-testvér ... Úgy tetszett már, hogy a németek kezdenek végig-végig megingani, amikor mégis a karórákéit zendülőknek kellett menekülniük. Szepessy Pál maga esze nélkül vágtatott a hegyeknek szélben-lengő szakállával... Mert amikor már-már hátrálni kezdtek volna- császári lovasok és gyalogok, hirtelenü! vad kavarodás tört ki Szepessy Ppl csatázó legényeinek legközepén. Az előnyomuló alkonyat leple alatt annyit lehetett- látni csupán, hogy a derékhadban viaskodó hajdúk megfordulnak s eszeveszetten futnak hátrafelé. És abban a pillanatban elszörnyedve kiáltottak föl Szepessy Pál legényeinek ezerei: — Árulás!... Árulás! És otthagyván a császáriakat, most minden dühökkel a hajdúkat kezdték metélni s az újból földühöngött, kavarodásban vágni kezdték őket. mint a répát. Ám ugyanakkor észbekaptak Spankau, meg Kobb Farkas katonái is és ők meg az egymást vagdaló zendülőket kezdték kaszabolni. (Folytatjuk.)
