Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)

1932-08-09 / 180. (2993.) szám

b ^I^<IAIiVYA€^AUHIRLAI> 1932. augusriu8 9 kedd iBRSfsswnsOTcn — Politikai vita revoűvergoly ókkal az auszt­riai Odenau városban. Becsből jelentik: Odeu- aulban tegnap a nemzeti szocialisták gyüléét tartottak s a vitára meghívták a szociáldemok­ratáikat is, akiknek teljes véleménynyiilvánitási szabadságot biztosítottak. Amint azonban az eled szociáldemokrata szónok beszélni kezdett, a ,gyűlés elnöke figyelmeztette, hogy beszéd­ideje (Lejárt, majd mikor a szocialista szónok folytatni akarta fejtegetéseit, a nemzeti szocia­lista elnök revolvert szegzett reá. A megzavart szónok erre az ablakon át menekült, a terem­ben pedig nagy dulakodás kezdődött. A csend- drség föl tűzött szuronnyal jelent meg a gyűlés színhelyén, kiürítette a termet, de a verekedés még az uocán is folytatódott. Az elfajult politi­kai vitának tizenkét sebesültje van. — Súlyos motorkerékpárbaleseit Nyitra mel­lett. Nyi'trai tudósítónk jelenti: A nyitra—gal- góci országúton Réceény község határában a motorkerékpárom haladó Krecsek Antal galgó- oi tisztvisellő nekiszaladt egy kavicsrakásnak, hatalmas Ívben kirepült az ülésről, mögötte ülő kisfia pedig a fölfordult kerékpár alá került. Az apa és fia többrendbeli csonttörést és sú­lyos belső sérüléseket szenvedett. A nyitrai kórházba szállították őket. xx Áldott állapotban letvő nők és ifjú anyák a természetes „Ferenc József“ kese- FüViz használata által rendes gyomor- és bélmüködést érnek él. — Agyontaposták a megvadult lovak. Kas­sai szerkesztőségünk jelenti: Raker József, egy homonnakörnyéki gazdálkodó, a napokban 'ha­zatérőben volt a homonnai vásárról s az or­szágúton szembetalálkozott két megbokroso­dott lóval, amelyek egy szekérrel vad tempó­ban vágtattak. Raker meg akarta fékezni a lo­vakat, azonban oly szerencsétlenül ugrott elé­jük, hogy a megvadult lovak alá került és oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még a helyszínen meghalt. A halálos szerencsétlenség ügyében vizsgálat indult. — Kasszaíurók jártak az óhegyi jegyzői hi­vatalban. Nyitrai tudósi tónk jelenti: Az óhegyi jegyzői hivataliban az elmúlt éjszaka álkulcsos betörők jártak, megfúrták a Wertíheim-szek- rényt, amelyből 1300 koronát vittek el, ezen­kívül! az egyik kézipénztárat is elemelték. A csendőrség megállapítása szerint a betörők gumik ez t y ü vél dolgoztak és igen jól értik mes­terségüket. A nyomozás megindult. — Feltűnő letartóztatás a volt osztrák mi­niszter hamisított proviziós levelének bűn­ügyében. Bécsből jelentik: A bécsi rendőr­ség hetek óta nyomoz Heindl volt miniszter hamisított proviziós levelének bűnügyében, amelynek kipattanása kellemetlenül érintette az osztrák politikai köröket. A rendőrség .. tegnap letartóztatta Beywasser Oszkár Mor­0'•‘merek gyárost, akit többórás kihallgatásnak ":w'vetettek alá, majd azután is őrizetben hagy­ták. — Kémkedésért háromévi fegyházra ítéltek egy érsekujvári fiatalembert. Nyitrai tudósí­tónk jelenti: A nyitrai 110. tüzérezredmél egy évvél ezelőtt kémkedésnek jöttek a nyomára. Havlik tűzmestert tetten is érték, amikor egy fontosnak hitt katonai iratot elcsent. Havlik a felelősségre vonás alkalmával Bar'ta Imre ér- sekujivári magántisztviselő személyében nevez­te meg bűntársát. Bartát le is tartóztatták s a tűzmestert a hadbíróságnak, Bartát pedig a polgári bíróságnak adták át. Havlik őrmester a fogházban öngyiikosságot követett el és meghalt. Bűntársát most vonta felelősségre a nyitrai kerületi bíróság. Zárt tárgyaláson fog­lalkoztak a kémkedési bünpörreil, amelynek vádlottját bűnösnek találta a bíróság és három­évi fegyházbüntetésre ítélte. — Bajorország meg akarta venni Newyorkot — 300 év előtt. Münchenből Írják: Nem most, a tizen­hetedik században, amint egy most felfedezett müncheni annalesből kiderül. A történelmi doku­mentum szerint a hollandok 1626-ban a Manhattan félszigeten alapított Uj-Amszterdaimtól rövidesen igyekeztek megszabadulni és megfelelő vevőt ke­restek rá. Abban az időben Ferdinand Mária, bajor választófejedelem, országát, amelyet a harmincéves háború alaposan tönkretett, ismét föl akarta len­díteni. Pénzügyminisztere, Johann Joaohim Beoher, gyarmatvásárlásokiban és flottaépitéeben látta az erre legmegfelelőbb módot. Tárgyalni kezdtek te­hát a hollandusokkal és az üzlet valószínűen 'létre is jött volna, ha közben az angolok minden további nélkül egyszerűen meg nem szállották volna ezt a holland gyarmatot. A bajorok, miután az alkalmat e'szalasztották, Délamerikában kezdtek keresked­ni, ahol ötvenezer bajort akartak letelepíteni. Am ez az üzlet is dugába dőlt, hogy milyen okból, nem derült ki az újonnan felfedezett történelmi doku­mentumból. — Autóelgázolás Kassán. Kassai szerkesz­tőségünk 'telefonálja: Horváth Zsófia kassai munkásnőt, aki egyéves gyermekéveit együtt vasárnap reggel a piacra ment, útközben egy teherautó elütötte. Mindketten az autó alá kerültek. Súlyos sérülésekkel szállították be őket a kassai állami kórházba. — Elfogtak egy katonaszökevény szatirt Pozsony környékén. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: A máriavölgyi erdőben vasárnap egy fiatalember megtámadott egy 13 éves gom- baszedő leányt, aki ellen erkölcstelen merény­letet kísérelt meg. A közelben lévő gombasze­dők a szatir üldözésére indultak. Az ismeret­len elmenekült és végül (Irinád községben bujt meg, ahol azonban a csendőrök elfogták. Kiderült, hogy Maly János 22 eves katona- szökevénnyel azonos. Ma délelőtt beszállították a pozsonyi hadbíróság fogházába, Áz angol aviatika csodái A hendoni repüiőgépkiállitás meglepetései — A repülőgép­kolosszus és a vadászmonoplán — Az egy- és kétfedelű gépek versenye a légi szolgálat fejlődésében London, augusztus. Páratlanul érdekes látványosság keltette fel a közelmúltban az angol főváros lakosságának lelkes érdeklődését. Káprázatos külsőségek kö­zött tartották meg a napokban az angol légi haderő monumentális arányú szemléjét, amely­nek során bemutatásra kerültek a hendoni aero- dromban az angol Royal Air Force legújabb tipusu repülőgépei. A bemutató szemle és a vele kapcsolatos légügyi kiállítás páratlan feltűnést keltett és arra nemcsak az angol szigetország minden részéről, hanem külföldről is nagy számban ér­keztek az érdeklődők. A kiállítás egyik legfőbb érdekessége az an­gol légi haderő óriás biplánja volt, amely fél század teljesen felfegyverzett katonaság szállítására alkalmas, valamint a rendkívül elmés szerkezetű vadász­repülőgép egységek, továbbá a bomba vető gé­pek, amelyek hordképességes szintén messze felülmúlja az aviatika terén eddig felmutatott összes hasonló teljesítményeket. A „Wickers Jockey“ elnevezésű vadászmono­plánok váza duraluminiumból készült és léghű­téses Jupiter motorokkal van felszerelve. Az alig másfél tonna súlyú repülőgép külső alak­jában ég szerkezetében az úgynevezett könnyű gépekre emlékeztet, teljesítőképessége azonban megközelíti az óránkénti 400 kilométert. A bemutatott Hawker-gyártmányu biplánok közül különösen a Rolls Royce motorokkal felszerelt vadászgépek és gyorsjáratú bomba­vető repülőgépek legújabb típusa keltett álta­lános feltűnést. Sebességük nem kevesebb, mint percenkint öt kilométer, de a szakértők véleménye szerint ez a sebesség még fokozható. A Buldogg és Mercur szériagé­pek egyébként már a brit világbirodalom nyolc társországában vannak használatban és tekin­tettel bámulatos teljesítőképességűre, előrelát­hatóan csakhamar rendszeresítik azokat az an­gol légi hadseregben is. A Ilawker-cég egyébként is kitett magáért a kiállítás alkalmával és bemutatta legújabb lég­hűtéses Nimród vadászgépeit is, amelyek leg­főbb előnye a nagy teherbiróképesség, amely ilyenformán lehetővé teszi az élelmiszer- és lő­szerkészletek utánpótlásának még szokatlanul nagy távolságokon is aránytalanul gyors időben való akadálytalan lebonyolítását. A katonaszáVAtá óriás- repülőgép A kiállítás kimagasló eseménye kétségkívül a monumentális arányú katonaszállitó óriás- biplán bemutatása volt, amelynek gigantikus arányai mellett az összes repülőgéptípus egysé­gei a szó szoros értelmében eltörpültek. A huszonöt méter hosszú, nyolc méter magas és harminc méter széles repülőgépóriás va­lóban a legújabb technikai vívmányok egyik íegragyogóbb mesteralkotása. A tizenhárom tonna súlyú repülőgépet tan­dem motorokkal szerelték fel és a gépen ötven­két személy számára a megfelelő podgyásszal, valamint a katonai felszerelésekkel együtt az elképzelhető legkényelmesebb helly áí rendel­kezésre. Kétségtelen, hogy az óriásrepülőgép számá­ra a jövőben korlátlan lehetőségek nyilnak, különösen a tengerentúli stratégiai pontok meg­erősítése szempontjából. Az északkeleti vonalon egyébként már többizben kísérletek alkalmával beállított óriásrepülőgépek az afganisztáni for­radalom idején úgyszólván órák leforgása alatt többszáz angol állampolgárt mentettek meg szorongatott helyzetükből és szállítottak az ázsiai birodalomból az anyaországba. Légi hadjárat a sivatagban A transafrikai és ázsiai kontinentális légi forgalom lebonyolítására szintén ujtipusu repü­lőgépeket állított be a Royal Air Force vezető­sége. Ezek a Pegasus motorral felszerelt West- land biplánok nagyon ig jelentékeny egységei az angol légi haderőnek, miután többek között az Irakban és a Jemen vidékén, továbbá Arábia egyéb területein folytatott küzdelmek során az angol territoriális csapatokat megerősítő oszta­gok élsz állítása, hanem a gyarmati hadsereg zászlóaljainak élelemzése is, amely a belátha­tatlan sivatagi vidékeken egyébként a legsú­lyosabb nehézségeket jelentette volna a had ve­zetőség számára. Magától értetődik, hogy a Westland biplá­nok szintén hatalmas sebességű motorokkal ren­delkeznek és a gépfegyverrel, könnyű ágyuk­kal, továbbá rádióállomással, drótnélküli tele­fonnal és egyéb technikai vívmányokkal bősé­gesen felszerelt gépek átlagos teljesítőképessé­ge meghaladja a 12—16 órai repülőutakat. Monoplán vagy kiplán ? Az előbb említett gépek mellett, amelyek Kieázsiában és a középafrikai légi vonalakon egészen a legutóbbi időkig jóformán állandóan teljesítettek szolgálatot,, az angol légügyi mi­nisztérium kívánságára a Blackburn-cég két Jaguar motorral felszerelt egysége jelentette a kiállítás másik szenzációs érdekességét. A Blackburn gépek egyike ugyanis monoplán volt, amely minden legcsekélyebb részletében ugyanolyan tökéletes módon volt felszerelve, mint testvérgépe, a biplán, — úgy hogy ilyen körülmények között önként vetődött fel a kér­dés, a légi jármüvek közül vájjon az egy- vagy kétfedelű gépek bizonyulnak-e alkalmasabb­nak a nagyobb távolságokon teljesített légi szolgálat megfelelő ellátására? A kiállítás alkalmával a gépek pilótái légi mutatványokat végeztek a hendoni aerodrom és a közeli légi kikötő fölött. Mint megannyi karcsú madár szállt fel a levegőbe a sok csillo- gótestü repülőgép. Hatalmas köröket Írtak le, megragadó színjáték formájában lepergő vakme­rő mutatványokat végeztek Itt a kitűnő angol aviatikusok, akiknek valamennyi tagja vihar­edzett, bravúros pilóta. A közönség lelkesen tüntetett az ügyes katonai repülők mellett és ösztönösen elragadtatásának adott kifejezést a tetszetős látvány fölött, amelyet a finomvona- lu légi jármüvek karcsú acélteste nyújtott. Ér­dekes megállapításokra és következtetésekre adott egyébként alkalmat az a körülmény is, hogy az angol légi flottának egyetlen olyan ] egysége sincs, amely fából készült volna és j hogv a Royal Air Force légi hadseregének va­lamennyi egysége acélból, illetve duraluminium- S ból készült. A tengerészek távcsövei Beláthatatlan fontosságú az újonnan rend­szeresített repülőgépek szolgálata az angol ten­geri haderők szempontjából is. Az uj vadászgépeket ugyanis, amelyek kapa­citása óránkint 320 kilométer, úgyszólván teljes mértéikiben az angol admiraíitás rendelkezésé­re bocsátják és a Hawker tipusu biplánok és monoplánok egyaránt az angol hajóraj egyes mozdulataival karöltve fejtik majd ki tevékeny­ségüket a levegőben. Nyilvánvaló, hogy a repülőgépek felderítő szolgálata a maga nemében egyedülálló tájé­koztatást biztosit az angol flotta parancsnoké számára, miután a repülőgépeik akciórádiu- sa átlag 80—200 kilométer, sebessége megköze­líti a percenkinü nyolc kilométert és igy az elképzelhető legpontosabban informál­hatja a nyilt tengeren haladó flottaegysége­ket az esetlegesen fenyegető veszedelmek felől. A speciális tipusu hidroplánok, amelyeket erre a legkevésbé. 6em veszélytelen, de annál na­gyobb jelentőségű szolgálatra rendszeresítettek, szintén a Hawker-cég remekművei megfelelő átalakítással azonban kontinentális szolgálatra is felhasználhatók. így valóban egyesitik ma­gukban a modern repülőgépek összes kiváló tulajdonságait. A legérdekesebb ujitás, amely a hidroplá- noknál szembetűnő, a szinte utolérhetetlen mű­vészettel beállított fékrendszer működése. Nemcsak csavarfékekkel, hanem kerékfék elv­kel is ellátták ugyanis a kontinentális szol­gálatra beosztott légi jármüveket, amelyek ilyen módon a leszállás pillanatában máris megállónak s ezáltal fölöslegessé válik az ed­dig szokásos futóverseny, amelyet a kikötni készülő repülőgép után rendeznek az aero- dromok alkalmazottai. Hasonló fékberendezéssel látták el a pontono­kon kikötő hidroplánokat is, amelyeket a re­pülőgép anyahajó, vagy egyék úszó kikötőal­kalmatosságra történendő leszálláskor azonnal a külön erre a célra berendezett elevátor kap el és emel magával egy-egy külön rekeszbe, ily módon szabaddá téve az utat a következő re­pülőgép számára. Bizonyos, hogy az angol aviatika bámulatra- méltó fejlődésének újabb klasszikus tanúbi­zonysága volt a hendoni repülőgép kiállítás, amelyet eddig több, mint hárommillió látogató tekintett meg és amely kétségkívül páratlan teljesítményt jelentett az aviatika történe­tében. D. S. F. — ősszel másfélímilliós sziikségmunkák in­dulnak meg Kassán. Kassai szerkesztőségünk jelenti: A váiros tanácsa legutóbbi ülésén a munkanélküliség enyhítése céljából tervbo vett szükség-munkák ügyével foglalkozott. A kidol­gozott költségterveik szerint az ősz folyamán másfélmillió koronát fordítanak szükségmu.n- ikákra, amely éknél mintegy Ötszáz imunlkanél- ,kulit lehetne foglalkoztatni. A tanács elhatá­rozta, hogy a másfélmilliót kölcsön veszi. [Újabb százezer koronát folyósított a városi ta- j nács a folyamatban lévő uccarendezési munká­latok befejezésére. Beterjesztették a Pesti-uti árvaház terveit is, ennek az építkezésnek a költségelőirányzata 650.000 koronát tesz ki, amihez az országos hivatal 350.000 koronával járul hozzá. Elhatározta, végüli a tanács, hogy a városi szervezeti szabályrendelet jóváhagyá­sának kisürgetése érdekében interveniálná fog az országos hivatalnál. Szeptember 11-én lesz az eperjesi közrégi választási Eperjes, augusztus 8- Eperjes város jelen­legi képviselőtestületének mandátuma ok­tóber 17-én jár le. Erre való tekintettel erő­sen tartja magát a hír, hogy a járási hivatal szeptember 11-éré elrendeli a községi vá­lasztást. — Felhőszak adások, jégverés és pusztító ár­víz Bulgáriában. Szófiából jelentik: Kelietibul- gáriában tegnap nagy viharok voltak jégve­réssel -és felhőszakadással. Az időjárási kataszt­rófa több kerületben teljesen, megsemmisítette a termést. Az árvíz egé&z falvakat rombadön- tött. A mentési munkálatokhoz katonaságot ve­zényelitek ki. — Felhőszakadás Pozsonyban. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: Vasárnap dél­után hatalmas felhőszakadás vonult végig a város fölött, amely nagy károkat okozott. A felhőszakadás elpusztította a pozsonyi gyü­mölcs- és szőlőtermés 50—60 százalékát. — Tűzharc egy revolveres pozsonyi trafik- betörő és a rendőrök közt. Pozsonyi szerkesz­tőségünk telefonálja: Szombatra virradó éj­szaka traíi kibe törés történt a Nagyszombati utón. A betörő nagymennyiségű trafikáru zsákmányolása után észrevétlenül elmene­kült. Szombat délután arról értesült a rend­őrség, hogy a Dornkappel-telepen egy ember olcsó cigarettát árul. Kment rendőr egy má­sik rendőr kíséretében igazolásra szóiitotfa fel a gyanús cigarettaárust, aki eldobta tra­fikkészletét és futásnak eredt. A két rendőr üldözőbe vette a menekülőt, azonban ez re­volverrel bárom lövést tett a rendőrökre, de a golyók nem találtak. A rendőrök i.s több­ször lőttek, de szintén eredménytelenül. A bajsza egészen Szőllősig tartott, ahol a betö­rő nyomtalanul eltűnt. A rendőrség és a po- zsonykörnyéki csendőrség egész éjszaka tűvé tették Pozsonyt és környékét, mig vasárnap reggel Ligetfalun sikerült a betörőt elfogni Skarpa Ferenc 28 éves morvaországi fiatal­ember személyében, aki beismerte a trafik- betörést, de azt állította, hogy a rendőrökre nem ő, hanem 26 éves József nevű öccse lőtt, akivel állítólag együtt menekült. Skarpa Fe­renc beismerte, hogy öccsével együtt Szencen és Nagyszombaton is betört. A rendőrség hét­főn délelőtt Skarpa Józsefet is kézrekeri- tette. Beismerte, hogy fivérével együtt me­nekült a rendőrök elől és hogy ő 'lőtt a rend­őrökre. Mind ke ülőjüket kihallgatásuk után át- kisérték az áliamiigyészészség fogházába. — Veszedelmes tűz a pozsonyi Kbnger-gyár­ban. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: Ma délelőtt 12 órakor veszedelmes tűz ütött ki a Kl'inger-gyárban. A városi tűzoltóság több szerelvénnyel vonult ki a tűzhöz, a-zonkivül a gyári tűzoltóság is segédkezett az oltásban. A tűz abban a® osztályban tört ki, ahol a le nullá­ját forralják. Fonnál lőtt az a veszély, hogy a hatalmas kazán fölír óbban, de a tűzoltóknak sikerült a tüzet félórán belül eloltaná. A kár tetemes. — Feltörteik a kassai dóm perselyeit Kas­sai szerkesztőségünk telefonálja: Ismeretlen tettesek tegnap felfeszi tett ék a kassai dóm kiét perselyét, amelyből kilopták a pénzt. A dóm sekrestyése nem tudja megmondani, milyen összeg lehetett a perselyekben. A rendőrség meginditotita a nyomozást. — Két órán át tűzharccal állott a rendőrséggel, azután megölte feleségét és önmagát egy lichten- bergi mjnnkás. Berlinből jelentik: Vasárnap este Lióhtenberg egyik uocáján a rendőrség két órán át izgalmas harcot vívott egy munkással, aki elbarri- kadirozfca magát lakásában. A munkást két rendőr- tisiztviselő felszólította, hogy vonuljon be a tör­vényszék fogházálba, ahol közönséges bűncselek­mények miatt hosszabb börtönbüntetést kell letöl­tenie. WalteT Püschlow megtadagta az engedelmes­séget, kidobta a rendőröket lakásából, bezárta az ajtót, majd az ablakon át rálőtt az egyik rendőr- tisztviselőre. A rendőrök ekkor segítségért tele­fonáltak, nemsokára egy riadőosztag érkezett, amint azonban megjelentek az udvaron, a munkás revolveréből lövöldözni kezdett rájuk. A rendőrség és a munkás között erre puskaharc fejlődött ki, amely kerek két óráig tartott. Közben leszállóit az alkonyat s a rendőrök két fényszórót hoztak üzem­be, azzal világítva meg az elkeseredetten védekező munkás lakását. Az ellenállás második órájának vége felé a munkás lőszere elfogyott, takarékos­kodni kezdett a 'lövésekkel, majd teljesen elcsen­desedett. Ekkor a rendőrök behatoltak a lakásba s ott a munkást és feleségét holtan találták, Meg­állapították, hogy Püschlow először a feleségét lőtte agyon, azután önmagával végzett. A lövöldö­zésnek még egy áldozata van, a szomszédos lakás egyik lakónője. Fejlövést kapott és a helyszínen kiezenvedett. — Letartóztatták Herpich dx. német ré­gészt, aki szobrot akart lopni egy görög mú­zeumból. Athéniből jelentik: Eleusisban a rendőrség ietairtóztatta Helmuth Herpich dr. német archeológust, aki az ottani múzeum­ból el akart tulajdonítani egy nemrégen ki­ásott szobrot, amely a Krisztus előtti 4- szá­zadból való. A német régész a szobrot Német­országba akarta magával vinni és hogy fel- ismerhetetlennó tegye, fejét és karjai! le­törte, felírását pedig eltüntette. A német ar­cheológust az athéni törvényszékire szállítot­ták.

Next

/
Thumbnails
Contents