Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)

1932-08-07 / 179. (2992.) szám

6

1932, auguszts 7, vasárnap.

KÜLÖNVÉLEMÉNY

Ujságpapiros

Ennyit mégis kiderítettem: a jól konzervált hölgy abban a jó forgalmai ipari városban lakik, ahol fölszánt a vonatra. Bár ebiben a városban miindeint megkaphat, ami egy közóposztályu úri nő igényeit képezheti a lecsóiéként vásárlóképesség idejében, á hölgy mégis a fővárosba utazott bevásárolni. Második osztályon utazott és egyike volt ama csodaszámba menő ritka emberpéldá- nyoknak, akik teljes árat fizetnek másodikon- A hölgy e körülmények által — és n egjelemése által is — a régi jólét korát tükrözte elém, ami üdvös és üdítő jelenség.

A hölgy újságot olvasott a vonatban. Én egy kis faluban töltöttem néhány napot és enalatt színét sem láttam újságnak. A faluban és a környező erdős hegyekben ennek dacára jól éreztem magam (vérkeringés fokozott, agyműködés csökkent, étvány kielégítő), de ahogy belekerültem a forgalomba és a szemközt üllő hölgy kezében megpillantottam a „Prager Tagblatt“ legfrissebb számát, felébredt bennem az elnyomott eseményéhség és — mit tagadjam! — ültömben kissé előrehajolva mohón olvastam a vastag címeket a felémforditott oldalakon- A hölgy méltóan viszonozta illetlen magavise- letémet. Úgy tett, mintha észre se venné tolakodásomat, Végigolvasta az újságot, aztán — abban a percben, mikor egy udvarias kéréssel éppen birtokomba akartam keríteni a ,régóta nélkülözött Tápot, — kinyújtotta az ablakon az összehajtogatott szellemi terméket és elengedte a szélnek.

Nyert! Ez igen! — gondoltam legyőaöt- ten és megszégyenül ten- Energikus és sikerült visszautasítása az engedély nélküli beavatkozásnak a magántulajdon szentségébe. Sőt! Ügyes és tapintatos taktika az individuális jogok megvéidelimezésére, ez elvonuló egyéniség, a magába merülő ,,Per- sönlickkei't“ megóvására. A hölgy e cselekedetével tüntetőén határt vont maga és a külvilág közé, finoman kihangsúlyozta, hogy nem tűr beavatkozást egyéni életének integritásálba, hogy kikér magának minden ' bekapcsolódást szigorúan személyes élimé- 'nyeiibe.

A harminc élvvel ezelőtt működő iró még izzóbb individuális lelkesedéssel méltatta volna e hölgy cselekvését, aki inkább megsemmisíti a tulajdont, semhogy kénytelen legyen megosztania mással, aki inkább lemond arról, hogy a tulajdonában lévő ,.ja- —a——

vat“, ez esetben az újságét, esetleg mint mellékterméket elhasználja, semhogy eltűrjön egy illetéktelen közeledést. Emlékszem, a háború előtti idők eseménytelenségtében egyik nagy írónk az individualizmus fokozottabb védelméről cikkezett és azt hangoztatta, hogy még a kényszerű társas együt't- létben is meg lehet óvni az egyéni különállás méltóságát. Ha például villamoson, az egyéniség ellapositására alkalmas kollektív járművön utazunk és igy szólunk a kalauzhoz: „Kérek egy átszállót11, akkor a szomszédnak nincs joga azt mondani: „Nekem is.“ Mert ez méltatlan megközelítése személyiségűnknek, bekapcsolódás a mi külön szellemi világunkba!

Elég szomorú, hogy az egyéni életnek eme finomságai ma nem találnak kellő megértésre- Ha ma egy villamoson utazó egyéniség merészelné kikérni magának ezt a hozzá idomulást az ő legszemélyesebb gondolatmenetéhez, esetleg kellemetlenségeknek tehetné ki magát. A kalauz képes volna letorkolni azzal, hogy neki könnyebb egyszerre leszakítani két jegyet 'és egyszerre kilyukasztani őket... Az utasok képesek volnának azt mondani neki, hogy utazzon autón. Esetleg egyéb tanácsokkal Is ellátnák . •.

Az egyéniség kultusza, sajnos, ma egészen furcsa akadályokba ütközik- *

Van egy nagyon régi és nagyon szép, erkölcsös, mondhatni vallásos szokás: kenyeret, a földi életnek ezt a költői és egyben megfogható szimbólumát nem szabad eldobni. Megszentségtelenitésnek hatna, ha valaki földre dobná a maradék kenyeret, amit már nem fogyaszt el (hacsak nem állatoknak morzeázza el) és a legnagyobb megbotránkozást idézné elő az, aki — teszem fel — a vonat ablakán keresztül kihajítana egy darab meztelen kenyeret. A nevelés első elemei közé tartozik a szülői figyelmeztetés: „A kenyeret, amit nem eszel meg, gyermekem, olyan helyre kell tenni, hogy ha valaki szegény éhes ember megtalálja, undorodás nélkül meg is ebesse.11

Tudjuk, hogy a kenyérnek a „szegény éhes emberhez11 való juttatása terjedelemben és formában igen nagyon megmöveke- dett és igen nagy mértékben növekedőben van. •. Tudjuk azt is, hogy a kenyérhez sok minden hozzáadódott, sok minden egyebet

Pőcsik

Irta: Lőrinczy György

Hiába törnénk a fejünket rajta, úgyse fejthetnék meg a kiskeszi nagyrejtelmet, hogy a csordás miért keresztelte el a Fur- kós Tűre Gábor fejőstehén ót annakidején, vagyis bornyu korában (nem a Furkós Tűre Gábor vagy a csordás borjukorában, hanem a fejőstehén borjukorában) éppen és valóságosan Pőcsi'k-nek. Nyugodjunk bele végérvényesen, hogy Pőcsik-et Pőcsik-nek hívják és se nem Riskának, se nem Bimbónak. A csordás, mint közhatóság: szuverén, nem tartozik a ibürokróciához, tehát úgyse föleb- bezhetnénk.

Különben is arról értesülünk, hogy már azóta maga Furkós Tűre Verőn is belenyugodott a dologba. Könnyű volt belenyugodnia, mert magunk között szólva, Veronka már éppen menyasszony, még pedig a Cső ka Sándor menyasszonya és a Pőcsik nevezetű Riskára hozományképpen tart számot- Ily körülmények között a nyájas olvasó is bizonyára megérti, hogy nem a vitás Pőcsik név a fontos, hanem maga a Pőcsik. A tehén, a fejős tehén, aki nyolc liter tejet fizet naponként a lucernáért, amiből a napi kosztja kitelik. \j

Már aztán ami a folytatást illeti, arról nem állhatunk jót, hogy épp ilyen megértésben fog részesülni. A jó Isten nagyon bölcs és néha, mint például a jelen esetben is, jó is, hogy ellátja az embert a Pőcsik viszontagságos történetével, amiről az ember novellát Írjon, mindamellett szent meggyőződésünk az, hogy maga a lég közvetlen üb- biiil érdekelt Fur.kós Tűre Gábor jobban örült volna annak, ha ez az izgalmas folytatás létre nem jön, mint amilyen jól örvendünk ml, vagy esetleg nem örvend a nyájas

| olvasó se Pécsiknek, se a kétséges folytatásnak.

Elég az hozzá, hogy Pőcsik duzzadó tő- gyében büszkén, vagy legalább is türelmesen cipelte a napi nyolc litert és semmi jelét se adta annak, hogy az isimerétlen folytatás őt is, vagyis egyénileg őt érdekelné. A folytatás legelsősorban Furkós Tűre Gábort érdekelte Mint a Csóka Sándor leendő apósa már éppen azon törte a fejét, hogy Pécsiket kötőféken átviszi a Csóka Sándor istállójába, mint jövendő otthonába- Az apósok egyál talán nem olyan saj nála t.r amiéi tó élőlények, akik miatt aggódnunk kellene, ha egy kicsit éppen törik is a fejüket. Utóvégre törje a fejét más is, ne csak mindig mi törjük a fejünket; hiszen nekünk sincsen két fejünk, hogy az egyiket összetörjük, a másikat meg zsebrevágjuJk, vagy a korszellemnek megfelelően: a zálogházba. Mindamellett őszintén megváltjuk, hogy ezúttal kivételesen egy kicsit mégis csak sajnáljuk Furkós Tűre Gábort. Azért sajnáljuk, mert rokonszenves gondolata alighogy megszületett, mindjárt sürgősen dugába is dőlt. Még meg se foghatta a kötőféket, mikor már kinyílt az istálló ajtaja és a küszöböt a kisbiró félelmes alakja lépte át. Hogy miért félelmes a k isbiró, az köztudomású. Nevezeti esen a kisbiró hatáskörébe tartozik mindaz, ami a keezi ember életét megkeseríti. A keserítő kisbiró tehát az a villámhárító, akinek a vállal fölfogják az átkok áradatát, ami a közhatóság basamun.káját világszerte folytonosan kíséri, vagyis Petőfivel szólva: nem,

mint az árny az utazót, csak jóidőben. Nem. Az átkok sokkal magaitö 1 áld ozóbbak és kötelességtudóbbak. Nem maradnak az eresz alatt, ba esik az eső. Bizonyosan azt tartják, hogy az átkok nincsenek cukorból. Elég baj az a közhatóságnak— ... gyiisten, — köszön a kisbiró. — Egy kicsit pálinkás a hangja. - - *

kell megoszt anunk szegényebb ember társainkkal, részben azért, mert szegényebb embertársaink száma megnövekedett, részben, mert az élethez való ragaszkodásnak fokozottabb mértékben tudnak kifejezést adni, nagy résziben pedig apért, mert magunk felől sem vagyunk biztosak, mely pil lanatban fogunk alázökkenni szegényebb ember társaink tömegei közéVannak bizonyos úgynevezett kulturális javak, amelyeknek fokozottabb szétosztására és hozzáférhetővé tételére szintén aspirálnak nevezett embertársaink. Iskolák és tanfolyamok. Könyvtáriak és olvasótermek. Előadások és felolvasások. Hogy csak a hoz záférhetőbbeket említsem. A szellemi tápláléknak, mely nem az élet, hanem az emberi élet alapvető szimbóluma, szintén vannak apró szentségei, amiket az individualizmus korából származó hölgy nem ismer, de amelyeket a mai ember éppúgy tisztel, mint Isten első ajándékát, a kenyeret.

Ilyen apró szentség a szét rongyoílódó uj- ságpapilros. Ha az ember (tehát nem a markáns egyéniség Mangold Béla Kolozs értelmezésében) szabadulni óhajt kiolvasott újságjától, akkor nem dobja a papírkosárba, hanem elhelyezi egy ház párkányára, pinceablakba, magányos kávéházi asztalra, ha pedig vonatom utazik, egyszerűen otthagyja a csomaghálóban. Jön a kalauz, jön a taka- ritóasszony, jön a határrendőr és elviszi. Az ujsáigpapiras tovább folytatja változatos, legtöbbször gyanús pályafutását. (Előfordult, hogy valamely cikkel, melyet teljes egészében olvastam, későbben szeletekben talál- <

POLITZER BÉLA

Tatrafüred-i vendéglős éttermei és kávéháza

Ruzsbachiürdön

Kávéház Bar

koztam és örömmel kérődztem magányos perceimben a szétszakított mondatokon.)

A kiolvasott újság, akárcsak a maradék kenyér, ma már nem száz százalékosan magántulajdon. Vannak írások, melyeket vallásos törvények védenek, az újságpapír őst nem védi már, csak a tömeghangulat, amelynek készül. A tömeghanigulatnak nem jutott szerep abban a pillanatban, mikor a hölgy kidobta az újságot a robogó vonatból. A robogó vonatban csak én egyedül láttam a hölgy cselekedetét és igy magánhangulatom háborgásának csak utólag, e sorokban tudok kifejezést adui.

A hölgy azonban nem látott mindebből semmit, a hölgy kinyitotta utazótáskáját, elővett belőle két könyvet és felváltva lapozgatott bennünk. Mind a két könyv köl- csönkönyvtári könyv volt, — a rájuk ragasztott cédula és számjegy határozottan mutatta. MegbékéJten láttam, hogy a hölgy gyakorlatban és magánhasználatban szintén a kollektív kultúra híve.

Sándor Imre.

Hanyatt fekszem a fűben... igy ni flla nem kell senkivel csatákat vivni. Vasárnap délután. Pihen az agy Könyv. Rádió. Fogkefe — de messze vagy!

Csak testet érzek... nyújtózom a napon Apró hangya mászik a karomon Megcsíp — eltapossam? menjen tovább! Cipeli haza az elemózsiát.

Mily kár a fákért! Oly védtefenek!

Mi lesz belőlük? Temperált meleg...

S a napfény, mely a bőrömön ugrál, Színárnyalat egy Kozmetikusnál.

Mint a papírpénz, ngy zizeg a fű,

Gyógyít és békét ad, ez egyszerű ...

Nem szabad sírni, hisz minden oly meleg Nem bántják egymást az emberek.

A világ szép. Vasárnap mindenki jó Érik a szívben a baráti szó.

És hétfőn lehull. Kedden nem veszik észre, Szerdán lerúgják az aszfalt szélre.

Ki tehet róla? Ki? Mondd!

A véres esztendők? a könny? a gond?

Mint lenge pára elszáll a szavam S én újra, újra megadom magam.

PALOTAI BORIS.

Bratlslavftba! |

VIII. 21.-tol IX. 1.-ig a Dunavásárra

33o/o kedvezmény a csehszlov. vasutakon már VIII. 17.-töl érvénye*. RKP|

! Furkós Tűr© Gábor gyanakodik. Ha a jó Isién adni akar az embernek valamit, azt nőim a kiebiróra bízza— Mi baj már megint? — mordul a közhatóság! keserüviare.

A kisbiró köhint. A körorvos azt hinné, hogy tán hörghurutja van.

— Hát csak az a régi- A tavalyi.

— Megint csak az a kutya árenda. Az egész föd se ér annyit.

— As. Száz pengő. De mo9t már csakugyan fizetni kell.

A csakugyan hangsúlyozása fejezi ki a kérlelhetetlen szigort. Furkós Tűre Gábornak nehogy megint esziibe jusson a halogatás, Csakugyan. Vagyis tüstént, mindjárt. Csakugyan- Mert küLöniben!... Mert különben tudjuk, ml következik. Tavaly adóis maradt árenda fejében száz pengővel. Hát most már azonban és aztán csakugyan-..

Furkós Tűre Gábor tudja, hogy mi az a törvény. A csakugyan a törvény- Minélfogva Pőcsik ezúttal és egyelőre nem került a Csóka Sándor vőlegényi istállójába, hanem a Pénzes Nagy Bálint istállójába került. Pén zes Nagy Bálintot majd fölveti a pénz, de Pőcsiket a pénz nem teszi boldoggá. Sőt aaf hisszük, hogy Pénzes Nagy Bánlintot se teszi boldoggá, mert mindjárt egy szóra oda adta Furkós Tűre Gábornak a száz pengőt, amit kölcsön kért, hogy az árendát kifizethesse.

— A gyüvő hónapba lesz az országos vásár. Akkor eladom Liliom-ot, a legszebb csikómat, oszt visszaadom a száz pengőt- Addig itt marad Pőcsik — zálogbaígy a bankkölcsön a .tőzsdén kivül 6um- másan eilintéztetvén, Furkól Tűre Gábor kifizette az árendát. Mert az árenda nem várhat. Veronka ellenibe várhat. Veronka ugyan szerelmes, de az árenda azt tartja, hogy a szerelem nem árenda. Vagyis minden várhat, csak az árenda nem. Csóka Sándor és Furkós Tűre Verőn hiába sírta véresre a szemét. És hiába tartunk mi magunk is a Furkós Tűre Verőn szerelmi különvéleményével, mert az árenda a markába nevet. Meglehet, hogy Veront neveti kárörvendezve, de meglehet, hogy a száz pengőt neveti. Tehát elég, ha az árenda nevet, fölösleges, hogy mi is nevessünk.

Naigyon csalódik, aki azt hiszi, hogy most már minden jó rendbe van. Semmi sincs jó- rendbe. Mert az nem jórend, ha a szerelmes szivek sírnak, ahelyett, hogy mosolyognának és turbékolnának. Az árenda dolga is csak annyiba van rendbe, hogy Furkós Tűre Gábort most már nem a kisbiró háborgatja miatta, hanem Pénzes Nagy Bálint- Ebbe azonban beleszól Pőcsik is, mint közvetlen érdekelt ügyfélPőcsik úgy szólt bele a szőbanforgó áren- dáiba, ahogy a zálogos tehén — köztudomós szerint — megszólalni szokott. Vagyis Pőcsik bőgött, torkaszakadtából. Nappal is bőgött, éjszaka is bőgött. Pénzes Nagy Bálint eleinte csak tanakodott: miért bőg a Pőcsik? Talán éhes? Pénzes Nagy Bálint adott neki friss lucernát Pőcsik egykettőre végire járt a lucernának, vagy, amint mondják, a fél- fogára is kevés volt, amit kapott, azután élűiről kezdte az elégiát, vagyis bőgött tovább. Nappal még csak hagyján! De Pőcsik nem válogatott éjjel és nappal között, ©z- idén, sőt talán tavaly se olvashatott kalendáriumot, talán nem is tudta éjszaka van-e vagy nappal, minélfogva Pőcsik éjszaka is bőgött és Pénzes Nagy Bálint nem bőgött

Tyan, de nem is aludt- Az elégiát hallgatta és egyre dühösebben háromkodott.

— A fémé egye meg azt a büdös tehenet! Hát mi lelte?

Semmi se lelte. A hideg sémimiesetr© se lelte, mert az istállóban jó meleg van. Az éhség se lelte, mert Pénzes Nagy Bálint egész éjszaka és másnap is szakadatlanul

VASÁRNAP AZ ERDŐN