Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)
1932-08-21 / 190. (3003.) szám
•k<U* A Rádióhét eseményei Rovatvezető: Neubauer Pál dr. Hangszórók küzdelme az elnökségért. A júniusban megtartott csikágói republikánus népgyüléssel megkezdődött az USA országaiban a választási faarc, amely ezúttal teljesen a rádió jegyében ál. A rádió feleslegessé teszi a jelöltek számára a fáradságos korteeutakat, ott van a mikrofon és elegendő. ha a kis márványkocka előtt elmondják beszédeiket, a választók milliói faaldfaatják, hiszen az amerikai rádióhallgatók száma, amely a legutóbbi népszámlálás alkalmával „csak" 12.500.000 volt, azóta a négyszeresére emelkedett. így tehát az elnökválasztásban résztvevők igen tekintélyes hányada hallgathatja kényelmesen, otthonában ülve a szónokok beszédeit, azoik számára pedig, akiknek nincs rádiójuk, a figyelmes jelöltek és pártjaik az uccákon, tereken hatalmas erejű hangszórókat állítottak fel. Az idei amerikai elnökválasztás legfontosabb harci eszköze tehát a hangszóró lett. Az írországi nagyadó. Az ir postaigazgatóság által Atheloneban épített uj nagy adóállomás a legközelebbi időben már megkezdi kísérleti közvetítéseit. Az uj állomás Dublin eddigi hullámhosszát foglalja el és 413.8 méteren (725 kHz), de 60 kW energiával fog működni. Annak ellenére, hogy az ir rádióhallgatók évi 10 silling rádiódijat fizetnek, az uj állomás fenntartási költségeit reklám közlemény ékből akarja fedezni az ir postaigazgatóság. Két „embererejü" adóállomás. Ez az egyedülálló rádióállomás az afrikai Rodéziában működik, a sivatag kellős közepén. Apró rövidhullámú állomás, amely felváltva 20 és 60 méteres hullámhosszon ad közvetítést, ha megfelelő adóenergia áll rendelkezésére. Az állomás működéséhez szükséges 120 watt energiát ugyanis nagyon különös módon termelik az afrikai sivatagban. Két fekete bennszülött a lábával bajt. egy kerékpárszerü gépezetet, amely kapcsolatban van az áramfejlesztő dinamóval. Hosszú műsorokat persze nem lehet közveti- teni. mert a két embererejü áramfejlesztő a nagy hőségben nem bírja az iramot és nagyobb zenekari hangversenyek vagy operaélőadások közvetítése alkalmával a rodéziai adóállomás vezetősége valószínűen többször kénytelen uj párral felváltani a tandemet. Fejedelmi rádióműsor. A Honoluluban működő KGU jelű rádióállomás nemrég valóban fejedelmi, sőt „királyi" műsorral kedveskedett hallgatóinak, A honolului rádióban ugyanis megünepelték I. Ka- mefaamela faawai király születésnapját. I. Kameha- ímela arról nevezetes, hogy ő egyesítette jogara alatt a hawai-szigeteket és ezért „a Csendes óceán Napóleonijának nevezik. A rádióünnepet a régi hawai királyi palotakertjében rendezték a királyi zenekar közreműködésével. Háromezer frank a törött gramofonlemezért. Az egyik francia adóállomás három évvel ezelőtt Char- pentier-hangversenyt hirdetett műsorában. A nagy francia zeneszerző müveiből összeállított gramofon- műsorban szerepelt többek között Charpentier „Lujza" cimü operájának nagy áriája is. Közvetlenül a hangverseny megkezdése előtt azonban véletlen baleset következteben ez a lemez eltörött. Az állomás hirtelenében akként segített magán, hogy az eltörött lemez helyett Whiting „Ma Louise" cimü dalát játszatta le. A zeneszerző azonban értesült az esetről és kártérítési pert indított az adóállomás ellen, amelytől erkölcsi és anyagi kártérítés fejében nem kevesebb, mint 10.000 frankot követelt. A perben, amely végigjárt már minden fórumot, most döntött a párisi bíróság és ha nem is tízezer, de 3000 frankot Ítélt meg Gustave Char- pentier részére. Ez is szép pénz egy eltörött gramofonlemezért. Svájci német állomások szünete. A svájci német adóállomás, Beromün&ter, műsorát tudvalévőén három svájci város, Bázel. Zürich és Bern stúdiója látja el. Ez a körülmény lehetővé teszi, hogy a német Svájc rádiója nyári szabadságot adjon egyes állomásai személyzetének. Jelenleg Bázel tart kéthetes szünetet és a szolgálatot kizáróan a két másik stúdió látja el. Ez idő alatt rendbehozzák, tatarozzák a bázeli adóállomást, amelyet a szünet letelte után a két másik állomás fog két-két heti pihenőre felváltani. Épül Kopenliága uj állomása. A Kopenhága melletti Glostrupban megkezdték immár az uj dán nagy adóállomás építkezését. A dán kormány kétmillió koronát irányzott elő az építkezésre. Az uj állomás energiája 10 kW lesz. Reklám a lengyel rádióban. Az általános krízis nem kíméli meg Lengyelországot sem, amelynek kormánya kénytelen volt költségvetéséből a rádió fejlesztésének céljára felvett tekintélyes összeget törölni. A hiányzó állami hozzájárulás pótlása végett a lengyel rádió most elhatározta, hogy helyet ad műsorában reklámközleményeknek is. Azt tervezik, hogy cégek reklámközleményein kívül bizonyos dijak lefizetése ellenében családi — eljegyzési, házassági — híreket is fognak közvetíteni a rádióban. Luxemburg máris zavar. Még meg sem kezdte működését Luxemburg uj adóállomása, az elsősorban reklámcélokra épített uj európai nagyadó, máris bonyodalom van körülötte. Luxemburg ugyanis. amely legközelebb megkezdi kísérleti közvetítéseit, közvetlenül a dán nagy adóállomás, Kaluudborg közelében lévő hullámhosszon fog működni. Dániában már az eddig folytatott kísérletek alkalmával .megállapították, hogy Luxemburg rendki viil erős mértékben zavarja a dán nagyadót. A dán kormány ennek következtében a madridi kon1982 augusztus 21, vasárnap. POLITZER BÉLA Tátrafüred-i vendéglős éttermei és kávéháza Ruzsbachlürdőn Kávéház Bar ferencián tiltakozni kíván Luxemburg hullámhoez- sza ellen é6 Kalundborg számára uij hullámhossz kijelölését fogja kérni. MIT HALLUNK A JÖVŐ HÉTEN? Mire készül a magyar rádió? A következő hétre összeállított müsortervez&tben a következő nevezetességeket. találjuk: Vasárnap augusztus 2:1-én Rátkai Márton és Somogyi Nusi tart vidám előadói estét, majd az operett fejlődéséről szóló előadás- és hangverseny-ciklu6 uj fejezeteként Lehár-est készül. 22-én Kerinthy-est lesz a rádióban, majd a Bécsben tavasszal tartott nemzetközi énekversenyben résztvett magyar énekesek hangversenyeznek. 23-án Dohnányi vezényel zenekari hangversenyt ,,A zeneművészet klaszikusai" cimmel. A 24-re tervezett esti hangversenynek három szereplője lesz: Astri Kalseth finn énekesnő, Závodszky Zoltán, az Operaház jeles tenoristája és László Erzsébet hegedümüvésznő. 25-én Révész Béla olvas fel, este pedig Nyáry Andor Nyúl a bokorban cimü vigjátéka kerül előadásra. 26.-án Major Ervin tart előadást Erkel Ferenc zenetan i tójár ól. Az előadást kisérő zongoraszámokat Polgár Tibor adja elő. Lesz ezen a napon szerzői est is: Hetényi-Heidel- berg Albert és Búzás Mihály szerzeményeinek megszólaltatásával, végül Konez János ad hege- dükoncertet. 27-én tartja a nyári szünet után első irodalmi délutánját a Kisfaludy Társaság. Este az Állatkertből a Budapesti Hangversenyzenekar koncertjét kívánja közvetiteni a rádió. És mire készül a bécsi rádió? A minden igényt legtökéletesebben kielégítő osztrák rádió a közeli hetekre is érdekes eseményekben gazdag műsort készít elő. A Ravag műsorának legközelebbi érdekessége augusztus 22-én Hermann Scherdhen vezénylése lesz. 27-én ismét Berlinből közvetít úgynevezett „rádióegyveleg“-et Bécs. Szeptember 5-én lesz az uj éved első közvetítése az állami operaházból, ahol ezen az estén Verdi müve, a Don Garlos uj betanulásban kerül előadásra. Szeptember 10-én nagy tarka estét rendez a bécsi rádió, amelynek közvetítését számos német állomás is át fogja venni. 11-én ismét Berlinből vesz át műsort a bécsi rádió és közvetíti az ottani állami opera- iházból Johann Strau6s Bécsi vér cimü operettjének előadását, amelyben a főszerepeket Vera Schwarz és Marcell Wittrisoh éneklik. Tervbevette a bécsi rádió szeptember 8.-ra nagy zenekari hangverseny közvetítését Londonból is. Aktualitások: Kedd Königsberg 11.00 Tennebergi kősök emlékünnepe. — Szerda Königs- wusterhau&en Politikai áttekintés. Sport; Vasárnap az összes német rádiók 7.00 Európai körrepülés. — Hamburg 19.25 Atlétika, — Szerda Langenberg 12.00 é6 14.30 Európai körrepülés. — Péntek Langenberg 10.05 és 11.15 Rurópai kor repülés. — Szombat Berlin és Königsberg 20.00 Európai körrepülés. Hangverseny: Vasárnap Berlin: 22.30 Caruso lemezek. — Mülhdacker 19.30 Csellóhangverseny. — Hamburg: Haydn-Mozart-Beethoven. — Lipcse: 19.35 Mendelssohn hangverseny. 21.50 Az esmeret- len Löwe. — München: 21.30 Kamarazenekar. — Bécs: 11.00 (Az összes német állomások) Salzburgi ünnepi játékok: R rabár d Strauss. — 19.35 Schubert. — Budapest: 20.20 Lehár-est. — Hétfő: Königsberg: 19.25 ötven év Parsifal. — Bécs: 20.25 Szimfóniái hangverseny. — Bukarest: 19.00 Kamarazene. — Strassbourg: 20.30 Klasszikus hangverseny. — Kedd: Königswusterhausen: 19.10: Monstre hangverseny. (Kétszáz zenész jt&zik.) — Langenberg: 20.45 Bach-Buzoni-hangverseny. — München: 21.25: Debussy-hangverseny. — Bécs: Mühlaeker: 20.00 Bécsi operettek. — Briinn: 20.35 Orosz népzene. — Párisi Eisíel-torony: 20.30 Kamarazene (Német zeneszerzők). — Szerda: Berlin: 18.20 A fiatal Busoni. — Königsberg: 21.20 Dabussy-hangverseny. — London: 20.00 Bach-hang- ver&eny. — Csütörtök: Róma: 20.45 Szimfonikus hangverseny. — Péntek: Mühlaeker 20.10 Német táncok. Langenberg: 20.30 Löwe-balladák. — Lipcse: 22.25 Régi zongorakompoziciók. — MünEgy négyhengeres fedett karosz- szériáju pompás karban lévő Tatra autó jutányos áron eladó. »Előnyös autóvétel" jeligével kérünk ajánlatot a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatalába, Praha II., Panská öhen: 19.30 Réger kompozíciók. — Budapest: 20.15 Dalok és áriák. — London: 20.00 Beethoven-hang- vereeny, — Szombat: Berlin, Bécs, Mühlaeker: 20.00 Nagy kabaré. — München: 19.00 Mozart: Figaro házassága. — Budapest 20.00 Szimfonikus zenekari hangverseny. — Genf: 21.05 A lüttichi zongoratrió hangversenye. Opera és oratórium: Vasárnap-Bozen: 20.30 Boris Godunow. — Bukarest: 18.40 A sevillai borbély. — Milánó: 20.30 Siciliai opera. (Verdi). — Róma: 20.45 Mascagn'. — Szerda: Bukarest: 18.40 Bohémélet. — Péntek: Német-Sváje: 20.25 A walk- ürök. — Páris: 20.00 Traviata. — Szombat: Pozsony: 19.30 Mussorski operája. Színház; Vasárnap: Bécs: 20.15 Alt Heidelberg. — Szerda München: 20.30 Nikelo király. (Wede- kind). — Bécs: 19.50 A hét királykisasszony. (Maeterlinck). Irodalom és művészet: Vasárnap Boroszló: 19.55 Genhaedt Hauptmann novellája. — Langenberg: 16.05 Hamsun müveiből. — Mühlaeker: 18.00 Oskar Baum prágai vak költő olvas müveiből. — Mühlaeker, szerda: 22.00 Goethe-ünnep. — Frankfurt, csütörtök: 20.35 Rilke-ver&ek. — PéntekFnankfuet és Mühlaeker: 11.00 Goethe-ünnep. — Lipcse: 19.40 Előadás egy himaJája expedícióról. — Szombat, Berlin: 18.00 A hét tárcája. — Frankfurt, Mühlaeker: 11.00 Goethe-ünnep. Brafigiawáltaf Vili. 21.-töl IX. 1.-ig a Dunavésárra 33o/o kedvezmény a csehszlov. vasutakon már VIII. 17.-töl érvényes. KERESZTREJTVÉNY LXXXIII. s*. Beküldte: Ditter Béla, Érsekújvár. MEGFEJTÉSI KULCS: 1. Népdal első sora. 16.............jelenség (fizika). 17. Vissza: fiunév, becézve. 18. F. c. fon. 19. Vissza: őz... 21. Hogyan, id. nyelven. 22. Leánynév r—u. 23. Sok gyalázatos tettet követett el a világháborúban. 25. Azonos mássalhangzók. 26. L .... híres vezér. 27. Leánynév. becézve. 31. Állvány. 35. ... ot- mány. 36. ..legény 37. Két szó: főnök idegen ny. és üdítő ital. 38. Harag, klasszikus nyelven. 39. Mutató névmás, klasszikus nyelven. 40. Vissza: folyó. 41. Nyilaz ainom 0—a 42. Vissza: sportmüsző. 43. Tagoidő szó. 44. Vissza: olasz város. 45. Vissza: Ilyen harisnya is van 46. Szép, ha teljesítik y=i. 47. Gyógyszer különlegesség. 50. ... tak. 51. Felkiáltás. 52. Két szó: női név és cselekedet, m és n duplán. 54. Pénznem 55. Kicsinyítő rag. 56. Stopper. 57. Katonai rang. 58. Vissza: Gyümölcs része. 59. Igen, idegen nyelven. 60. Rag. 61. ..............igéztél meg engem". 70. Női név. u=l. 71. Számnév szlovákul. 72. Vissza: testrész 73. Gördíteni néni. fon. 74. Z pótlásával: francia író 1821. 77. Vissza: öreg ember idegen nyelven, ékezet nélkül. 79. Közkedvelt újságíró. i Függőleges: 1. Híres politikus, utolsó betű fölösleges. 2. Női név, bee. 3 Sarok id. ny. anon. 4. Férfinév anon. 5: = 39 vízszintes. 6. A-val a végén főváros T—0. 7. Vissza: terület idegen nyelven. 8. Ugyanaz mint 55 vízszintes. 9. Ruha. 10. Férfinév. 11. Főnévi igenév. 12. Vissza: származott. 13. Rádió alkatrész, utolsóelőtti betűje duplán. 14. Két szó: török pipa és női ncv becézve. 15. Három iró neve: 1828, 1880, 1878. 20. N-nel a végén: francia iró 1862. 21. .. sós. 24. Zebra anon. 28. Opera címe. 29. Két sző: és klasszikus nyelven, értékmérő. 30. Homogén. 32. Kifutó, idegen nyelven. 33. Vissza: kenőcs. 34. Női név, becézve. 48. J-vel a végén, férfinév szlovák nyelven. 49. Vissza: mint 54 vízszintese 53. Francia történetiró 1797 i—y. 58 Tánc idegen nyelven, fon. 59. Fili........fon. 60. Ilyen keresztapa is von. 62. .. ..koffer. 63. Lendület, idegen nyelven. 64. Gupa anon. 65. Személyes névmás. 66. Orvos, rövidítve. 67. Tánc, idegen nyelven. 68. Üknv. 69. Vissza: mind. német táj szólással. 75. Rag. 76. Személyes névmás klasszikus nyelven. 78. .. vaj. Béta és kocharejtvényeh L (D. B. fűzet + f + fűzet IL (Kemény Baba.)-|g — \ * ; nincs in. Agy z (Ailtdorífer Károly.) Megfejtési határidő: augusztus 31. * A LXXXI. számú keresztrejtvény megfejtése: Vízszintes: 1. A magyar versenyzők. 2 .Be, 12. Le, 13. Af, 15. Ern, 18. Gaz, 19. Alá, 21. Ka, 23. As, 24. Nir, 25. A Petsohauer Attila, 30. Diné, 31. Eárl, 32—33. Antal, 34—® Sarok, 36. El ,37. As, 38. Enni, 40. Ahn, 43. Tyuk, 46. Máté, 47. Tat, 48. Na, 49. Pierre de Coubertin. 52. Ufa, 54. Híd, 57. Dil, 58. Ab, 59. Ella, 61. Aki, 62. Eke, 63. Jim, 64. Oe, 65. Utas, 66. Ms. Függőleges; 1. Abrakada, 2. Em, 3. Gi, 4. Yeats, 5. Rang, 6. Vera, 7. Ezezus, 8. Szamár, 9. Yu, 10. Katafalk, 14. Bő, 16. Lnt, 17. Máriássy, 20. Litena- tur, 22. Apin, 23. Atell'ier, 26 Antanté népek, 27. Andante, 28. Eszkimó, 29. LRO. 38. Empórium, 30. Nái, 40. Eta, 41. Hadihajó, 4Ö. Zab. 44. Unifikál. 45. Kanális, 50. Unalom, 51. Tudat, 55. Ibi, 56. Mama, 60. Les. Betű- és kockarejtvények megfejtése: I. Potem- kinifalvak. II. Napszámosok. III. Színpad. ♦ Uj megfejtés! páfeíiaf Minden megfejtő köteles legalább öt betű- vagy kockarejtvényt is megfejteni. Tíz nagy dijat sorsolunk ki azon helyes megfejtük között, akik az öt, egymásután követő keresztrejtvényt megfejtik. Valamennyi helyes megfejtő nevét közölni fogjuk. A pályázat utolsó, azaz 85-ik keresztrejtvény megfejtésénél Írja meg mindenki, hogy melyik keresztrejtvény tetszett a legjobban. A dijakat szeptember 14-én fogjuk kisorsolni. Aktuális és szellemes szótagrojtvényeket elfogadunk. r