Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)
1932-08-14 / 185. (2998.) szám
1932. amgus’zttts14, vasárnapKassai notesz Zaihureczky Ede muzsikál Ezúttal nem kritikát akarok írni Zafhureczlky Edéről. Hogy nagy mái vész, egyike a legnagyobb hegedűsöknek, azat megírták róla mások és megírtam én is számiaianszót. Amik alább következnek, iníkább egy művész életének kaleidoszkopszeiű változásai, tervei, amiket egy csöndes, meghitt, baráti beszélgetés öleld melegségében, kéken bodrozé cigarettafüst mellett jegyeztem fel a notesz lapjaira. A Flérián-nocai zöld zsahigáteres ház első emeleti lakásának szalonjában beszél magáréi, életéről, terveiről Zaihureczky Ede, édesanyja, egy rendkívül intelligens, müvészlel- kü asszony társaságában. A sarokban zongora, a zongora fölött a faion képek, szállá gok, koszorúk, valamennyi egy-egy barátság vagy siker emléke: drágakincsei egy művész éleiének. A harmadik szobából hegedüszé haEat- sziik ide. Érdekes vendége van őszig Kassán Za-thureczlky Edének is és annak a muzsikája hallatszik. Isaac Magid, egy délafrikai, jothan- mísburgi fiatalember, a budapesti művészképző növendéke tölti Kassán nyári vakációját és érákat vesz Zaihureczky Edétől. Sikerült bejutnia Hubay Jenő világhírű mesteriskolájába (ami keveseknek sikerűi) és most minden idejét a tanulásnak szenteli. Jó kezekben van Zaihureczky Edénél, aki nagy jövőt jósol neki. A tanítvány játékának beszűrődő hangjai mellett beszélgetünk: s—; Mindenekelőtt egy nagyszerű élményemmel kezdem — mondja Zathureczky. — Most égy hétig Hubay Jenő vendége voltam á tu- récmegyei Mosócon és még mindig ennek az égy hétnek a hatása alatt állok. Bámulatos az, amit a világhírű mester mosóéi kastélyában tapasztaltam, melynek minden szobája, minden bútora felejthetetlen művészi levegőt lehel. Az ősz Mester, a világ legnagyobb zenepedagógusa, akinek köszönhetek mindent, magas kora ellenére is állandóan dolgozik, komponál s hozzátehetem, hogy: csodálatos szellemi frisseségben. Nyári vakációját arra használja fel, hogy befejezze legújabb operáját, a Milói Vénuszt, amely a jövő szezonban kerül színre a budapesti Operaházban és nevezetes zenei csemegének ígérkezik. Mint valamennyi eddigi operája. A Cremonai hegedűs, a Karenina Anna és az Álarc világhírű szerzője rövidesen elkészül legújabb operájával, amelyet hatalmas kíváncsiság előz meg a zenei világ részéről. Előttem volt Mosócon Krips karlsruhei főzeneigazgató, ő is csodálhatta Hubay Jenő remek munkabírását. Az ősz Mester mellett fia, Hubay Andor festőművész, az ecset művészetét képviseli a mosóci kastélyban, ahol őszi kiállítására készül és egy hét alatt pompás portrékat festet Krips főzeneigazgatóról és rólam. Pazar élményem volt ez az egy hé:. e— Magamról beszéljek? Csak annyit mondhatok, hogy sokat dolgozom és jövőre vonatkozó 'erveim is pár szóban foglalhatók ösz- sze: dolgozni tovább, megállás nélkül. A múlt sezonban a nehé. gazdasági helyzet miatt kövesebbel koneerteziem, mint máskor, de igy volt ezzel valamennyi művész. Ennek ellenére januárban egy felsőolaszországi turnét abszolváltam, kétszer játszottam Varsóban zenekari kisé’ ette-, azonkívül többször a bécsi és prágai rádióban. A budapesti stúdió viszont több szonátaestémet közvetítette, melyeken együtt szerepeltem Stefánia Imrével. Budapesti szerepléseim között, persze első helyen kellett volna említenem Hubay Jenő kiemelkedő eseményszámba menő zenedél- utánjait budai palotájában, melyeken többször játszottam. Ugyancsak nevezetes szereplésem volt Dohnányi Ernővel és Bátky Annával együtt az a hangverseny, melyet a Pen- clubok májusi világkongresszusa alkalmából a magyar miniszterelnökségi palota dísztermében rendeztek a külföldi írók tiszteletére. — A jövő szezonra vonatkozólag a budapesti művészképző sok elfoglaltságot jelentő munkája mellett hollandiai, olaszországi, varsói, bécsi koncertekről tárgyalok, eddig innen kapam ajánlaokat. Nincs kizárva azonban, hogy programtervezetem őszig újabb turnékkal bővül. Hangversenyezem azonkívül Budapesten és valószínűleg Kassán is. Ez az utóbbi még nem biztos, — teszi hozzá mosol yogva. A magunk részéről szeretnek, ha biztos lenne. * A beszélgetés után este a kassai stúdióban hallottam Zathureczky Edét játszani. Műsorán Dvorak Humoreszkje is szerepelt s ezt az ezerszer hallott darabot még sosem hallottam ilyen tökéletes pazar előadásban. Kint az eső veszettül verte az uccákat, de még jóval a koncert után is, az eső csapkodó zaján túl, JÁNOS MESTER Irta: FARKAS ISTVÁN János mester a napon ült és melegedett A júniusi nap kissé még hűvös sugarait úgy fogta fel fáradt teste, mint gyerekjátékot az öregember, félve és nagyon óvatosan. A szemeit lehunyta és minden olyasmit meglátott velük, amit beteg embernek nem lenne szabad meglátnia. Előtte az utón kislibák csipogva ették az élelmet és kis nyakukat begyeskedve magasba emelve, nagyokat ittak a vályúiból. A ludanya ott sétált mellettük, féltő gonddal végigszemezte őket, és János mester pillái alól mindent meglátott. A felesége, aki maga is beteg lett volna, ha ideje lett volna a betegeskedésre, kihozta a télikabátját és a váMaiira terítette. — Meg ne fázz idekint, — mondta melen- gető, egyszerű szóval és mindjárat vissza is sietett az apró konyháiba. Egy tekintetet azért visszaküldött üldögélő urára. A tekintet égetett és a nap ijedten bujt egy felhődarab mögé, mert nem tudott a perzselő e- rővel versenyezni De semmi sem történt. A kislibák elunták magukat és odébb álltak. A gyerekek előkerültek az udvarból és nagy lármával haladtak el János mester mellett. Az idő nyugodtan haladt tovább és rossz emberek, jó emberek egyformán végezték kicsinyes dolgukat. A naptár fogyott, a napok apadtak, a nap korábban kelt és a jünius kö* zepe felé közeledett. — Hát mégis beteg vagyok, — gondolt magára egy pillanatig János mester, és meglóbálta üllőhöz szokott, valamikor izmos, hus-vér karjaitErre sem felelt senki, mert a gondolatokra nem szoktak felelni Csak az élet ágaskodott nagyokat a természet örökös rendjében és pergette a délutáni órákat egymásután. Egy kisfiú motoszkált el János mester lábai között. A kicsike János. Ahogy elékerült a konyhából, azon miaszatos, mosdatlan készülődött nagyobb útra. De az apja láttán meggondolta a dolgot, ostorra, játékszekérre és eérnakarikákra gondolt, azért hát odacsu- szott az apjához. Hangtalan várakozással oszotozott annak szomorúságában és kis szivének megsejtő melegével óvatos töretlenül hagyta a szomorú csendet. János mester érezte, hogy valami ott motoszkál mellette, de nem hajolt le és nem tárta szét karba- vetett karjait Csöndes, zsibbadt unalom nehezedett a testére, és úgy érezte, hogy soha ilyen kényelmes fáradtságot nem érzett és jó, nagyon jó az istenadta napon ülni és melegedni Jánoska most fölágaskodott. Ostor pattogása suhintott végig csirkényi gyerekeszén, és mosolyra derült piszkos kis arca, mint a sikerült lekvároskenyér. Aztán a mosoly to- váíbbszakadt 'benn, fölért a szivéről a torkába és leszakadt, olyan boldogan és olyan vágyakozással, hogy ezüstharang messze szavának hangzott, amint az apja fülébe csendült. — Ki az? — riadt fel János mester és most kinyitott szemmel észre kellett vennie a gyereket. Szét vetette a karjait és lehajolt Jánoskához. A gyereknek a keze is maszalós volt, de ez nem tartotta vissza attól, hogy apja kezét görcsös szorítással a maga kezébe ne emelje. Aztán fölnézett rá tiszta, kutató tekintetével, amelyben benne ült: — Nohát, lesz ostor, vagy nem lesz ostor9 Lesz-e játék, mint tegnap volt, vagy pedig nem lesz máma játék?! János mester, mintha elértette volna a gyerek gondolatszavát, bólogatni kezdett. — Én is voltam gyerek, tudod te azt, hogy én is voltaim ilyen kisgyerek? — hunyorga- tott le Jánoskára. Az értelmetlen gügyögéssel mondta utána a nehéznek tűnő, ismételhetetlen igéket: — Tudom, tudom. Pedig nem tudott szegényke semmit, mert még beszélni sem tudott és csak a gondolatfoszlányok éltek benne, mint a bolondos, percéletnek örvendő tiszavirág és csak az ostor sűrűsödött benne ép, kidolgozott, érzékelt fogalommá. — Én is voltam gyerek, — mondta tovább komolyan János mester, — de én régen voltam gyerek. bangók muzsikáltak a fülemben és régi-régi könnyeket és kacagásokat ástak föl a lelkem legmélyén: Zathureczky Ede muzsikált . . . Kel emberi Sándor. A fiú flöltekintett rá, szorosabbra fogta a gyöngülő, soványodő, halottnak induló kezet és nem mukkant. Pedig vadvirágos rét jelent meg előtte, kaszás emberekkel, ezernyi virággal, sok-sok színnel, nagy^agy meseképben, de nem tudta miire gondol és csak az ostor után vágyott Azért hallgatott, és azért nézett várakozó farkassaemet az apjával. — Kisgyerek voltaim én is, — mondta halkabban az apja és egy nagyon szégyenlős, nagyon 'bolondos könnycsepp kiesett a szeméböL Jánoska csak állt, pedig szegényke szeretett volna ijedtében leülni Az ő hatalmas apja szeméből éppen olyan könny szakad, mint a pityergő®, kiijánoskás, mécseetörő gyerek szemléből — Én nem, én nem, — mentegette magát sürge szavakkal, ami azt akarta jelenteni, hogy ő büntelen és semmi köze az édesapja szomorúságához. — Gyerek voltam, — mesélte most már magának idősebb János. — Sípom is volt, lovam is volt, apám is kovács volt, én i,s annak mentem- Te azt nem tudod, ugy-e? — Népi tudod, — mondta utána a gyerek és leült, mert érezte, hogy messzebb kerültek az ostortól és közelebb kerültek a 'beszél geté she-z. — Most beteg vagyok, — szólt minden átmenet nélkül és le is vette a gyerekről a szemeit. — Már két hete tart el a betegee- gélyző. Tudod te azt, mi az a betegsegélyző? Nagy ur, roppant nagy ur, ha apád nem lenne uradalmi kovács, most akár ki is dobhatna minket. De rögtön utána megint csak elszégyelte magát, mert a kisgyerek értelmetlen szemekkel felelt a beszélgetésre A napsugár tovább melegített. Egy leány ment el az utón, hátikosárral a hátán. A A napsugár megzavarta a leány szemét és az lehunyta hosszú pilláit A pillák alól vetett egy még hosszabb pillantást János mesterre. De köszönni nem köszönt, úgy tett, hogy észre nem vettnek nézzék egymást, A leány mindig közelebb és közelebb került, egyszer csak odaért János szemeinek pontos kereszttüzébe- Akkor mégsem tudta megállni, hogy ismerős ember előtt föl ne tekintsen. — Aggyon Isten jónapot, — köszönt csendesen. És mintha a lábai parancsolták volna, tudatlanul meg is állott — Neked is, neked is, — mormolta János mester. Ez Julii, a csordás lánya. Most szebb rüh a van rajta, mint amilyen tegnap volt No nézd, ejnye, ha beteg lenne. Mindig is vágyott a lányok után, a puha, félig tudatlan, de nagyon jóizü és túlontúl meleg ölelésekre. Fuj. Beteg, hát mégis ilyenekre gondok És odabent van az asszony is, az minden szót meghall és minden szó fáj neki, mert sohasem szeret te, ha a lányokkal megállt beszélgetni. De Juli szerencsére észretért és sebesen vitte kosarát Egy darabot elvitt a napsugárból is, ment János összébbbuzta magát és az idomtalan kabátot De csak egy nagyon kicsikét — Ostor? — vélekedett fel hozzá a gyerek- — Ostor? — Abbiony. Ostor kellene neked. No, majd csinálunk. Máskor csinálunk. Most nagyon beteg apád, hát hagyjuk máskorra inkább. Jó? A fiúcska nem felelt. Nem jó, de azt nem tudja ráfelelni, hogy: nem- Az apja előtt nem szabad azt ráfelelnie, mert az ő apja nagyon jó ember, de ezt a szót nem szereti. Nem is szívesen tanulta meg, és ha tehetné, el is felejtené. De a háromesztendős emberek már éppen úgy nem tudnak valamit elfelejteni, mint az öregekFelhők támadtak északkelet felől, és olyan borzougatást hoztak, hogy egész hidegnek is beillett volna. Az égen megfordult valami és a nap melegéből ellopott egy nagy darabot. A nagy darab felhő mögött mintha semmi sem maradt volna és minden olyan idegenül szürkévé, megszokottá vált. János mester meg csak ült, ott ült nagy- nagy szomorúsággal a szivében, régi, erős, izmoskaru fiatalságára gondolt és el-elsó- hájtotta magát- De a világ nem adott visszhangot az egyszerű sóhajra, mert a világ is olyan volt, mint a felhők möcré takart nap, kegyetlen és hideg.. •. Nem törődött az emberekkel. ÁLDOZAT (Prága) Szíremet, a csendes lángcsóvát felriasztotta az Érzés, a szenvedélyek tüze. A lángcsóva lobogni kezdett. Kis lidércfény-tüzek vették körül. Körbeforogya, cikázva, szikrákat hányva, táncraperdültek. Én álltam a próbát. Végül a lángcsóva lángbaboritott. örömifájdalomkiáltás csendült meg reszkető ajkamon. Elhamvadtam a tűzben... KOVÁTS BÉLA. VERS A TITOKRÓL A titok pedig nincs bezárva, mert él a titok és vándorol ősidőtől egyre-folyton, erdőkön át, friss mezőkön öreg, torkos temetőkön, A titok szabad, a titok naroád, a titok fényes, ezerszinü s nem vak, ahogy gondoljátok. A titok ragyog, sziporkázik, égen: holdban, csillagokban, földön: fűben, pipacsokban. Látod éjjel, látod nappal s mégis mondod konok daccal: — titok, titok, te bus-rejtelmes! A titok pedig nem rejtelmes: pipacs nevet, csillag kacag s mert nem tudják az időben egyszer minden elmerül; létük titkát nem kutatják, az ő életük nem titok. A titok pedig, a rejtelmes, te vagy ember, te vagy magad. Lakat rajtad, be vagy zárva óriás, kék kalitkába ... Te érzed ezt és átokverten mindenfelé titkot álmodsz, zúzod magad, téped a lelked, a mélymoraju titok-bányai. Te vagy a fúró, te vagy a bányász, a reszketőfényü Davy-lámpa s mig pár szem kincset kibányászol bedől a bányád, bedől a tárnád, reszkető lámpád utolsót lobban s bár folytatódsz a gyermekedben: titok maradsz, fejtheteflen. KOSSÁNYI JÓZSEF. Egy négyhengeres fedett karosz- szériáju pompás karban lévő Tatra a úté jutányos áron ©iád©. „Előnyös autóvétel" jeligével kérünk ajánlatot a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatalába, Praha 11., Panská 6 Jól | ié, Kanadába | guayba, Brazíliába, j \ Közép-Amerikába szes kikötőibe, j b * | Évente társas és üdülő tengeri utak jfe rendezése. Utak a Földközi tenge- S ts ren és az Orientbe, utak az Észak £ | honába, Nyugat-In diába és a világ §■ | körül, valamint tanulmányutak | j| Amerikába. ! Információt és prospektust bérmentve küld a csehszlovák vezérképviselet PRAHA II, Hybernská ul. 5. 10.