Prágai Magyar Hirlap, 1932. július (11. évfolyam, 149-173 / 2962-2986. szám)
1932-07-03 / 151. (2964.) szám
4 1532 juliue 3. vasárnap, Van-e még érték? Irta: SCHÖPFLIN ALADÁfi (Budapest) A font sterling időtlen idők óta maga volt az aranyborjú. Az emberiség leborult előtte és hódolattal nézett, fői rá. S a font sterling ma. jő Idegfajdalmak. Több, mint 6000 orvos ál* lapította meg a Togal tablettáknak fejideg fájdal- máknál csillapitó hatását. Togal tabletták, ez a specifikum Önön is biztosan segít más szervekre való káros hatása nélkül. Föle rakat: Braunéra Apothake .Zom weífien Lftwen, Prag II, Príkapy 12. a tudomány nem tud feleletet, adni egyetlen kin zó kérdésre seon, amelyet az emberiség fölad neki. És a csalódott emberiség, amely ipég nemrég biztosan hitt a tudomány megváltó erejében, csalódottan elfordul tőle. Elvesztette benne hitét. És van-e emberi nagyság? Látunk okos. sőt tehetséges embereket. Politikusok sürögnek- forognak, szakemberek törik fejüket, költők elmondják képzelődéseiket. És minden sürgésforgás, fejtörés, képzelődés nem hasinál semmit. A megváltó szót, a fölszabadító gondolatot nem mondja ki egyik sem. Mert nem tudja kimondani. Hiányzik ebben a koriban a nagy ember, az emberiség vezére, a kor világitó tornya, amely irányt mutasson a nagy sötétségben. Az emberi génié improduktivnek bizonyult. A gazdasági virágzáshoz, erkölcshöz, szellemi értékhez, emberi nagysághoz hit kell. És ebből van a legkevesebb. Nincs semmink, amiben hinni tudnánk, vakon, görcsösen, a hajótörött minden deszkadarabba kapaszkodó ős életöszt'önével. Hit nélkül nincs igazi élet. Nem hiszünk. Magunk ássuk a. saját sírunkat. ’ : MÉCS LÁSZLÓ: ÓDA EGY SZŐLŐMU néhány százalékkal kevesebbet ér, mént tavaly ilyenkor. "Ezerholdas földbirtok még nemrég nemcsak magy vagyont, hanem hatalmat is jelentett. Jogot és módot az élet mindenféle kellemességednek élvezésére. Jogot és módot arra, hogy tulajdonosa 'büszkén emelt fővel nézzen embertársaira. A gyár még tegnapelőtt nagy csapat ember fölötti uralmat jelentett, egész környékre kiterjedő hatalmat, fényűzést, társadalmi díszt a tulajdonosának. Ma vagy már beszüntette üzemét, vagy napról-napra jobban összeszükiti s a tulajdonos nehéz gondok közt töri a. fejét, mit kellene csinálni, hogy az egész össze ne omoljon, A nagykereskedő még pár évvel ezelőtt azonosítható volt a gazdag emberrel. Ma vagy csődben van, vagy kényszeregyezségben, vagy pedig ül az íróasztalánál és kétségbeesetten számol, hogy kerülhetné el a csődöt, vagy kényszeregy ezség e t. Ugyanígy van a tőkepénzes, aki álmatlanul tűnődik, hogy rejtse el százezreit, hogy el ne értéktelenedjenek; a háztulajdonos, aki többet fizet adóba, mint amennyit a házai jövedelmeznek. Igv megy ez tovább az egész vonalon. Van-e hát még valahol érintetlen, szilárd gazdasági érték? És erkölcsi érték van-e még érintetlen és szilárd? Pihenj meg toliam! Szellem-ekémen szőjön a csend-pók. Ropogtass színes abrakot fáradt képzelet-ménem! Elég volt mára! Ki az erdőbe! Vesd le bilincsedet második énem! Jöjj Ő6ibb énem, szelíd vadorzó! Farkasvadászok dédunokája. Ez maradt néked: a madár-korzó népét figyelni s hogy csábit lepkét dongót meg méhct a virág-porzó. Ez maradt néked: kamasz-galoppal lepkét kergetni! Meg madarászni: titkokat lesni lábujjon, galoppal, Mély árkok mélyén a gyöngyvirággá testesült csendből csenni kalappal! Át árkon-bokron, át ungon-berken, bolondos bottal de jó sietni, a lelkem lombján friss öröm serken világ végéig futna a lábom ha hagynám! Fordul visszatereltem Egy szőlőmunkás dús verítéket törül le s rám néz. Lelkem lombjáról felé dobok egy dicsértcsséket. Elejti, rálép szöges bakanccsal. Szeme nyilat lő. Mérgezett. Éget A költségvetés vitája a magyar parlamentben Irta: Zólyomi Dezső Ha tudnád testvér, hogy csalogányként csalán közt nőttem, nem rózsabokron ringott a fészkem. Csak halovány fényt engedtek hozzám a csípő gondok. Csalogány így nő, más madár másként. Gyerekkoromban libát őriztem, később marhákat, cséphadarót és kaszát kezeltem, voltam több Ízben erdőben fáért, ganajlét hordtam. Most más munkára fogott az Isten. Tisztelem arcod szent verítékét. De te is tiszteld idegeimnek s agyamnak kínját mely nem hagy békét éjjel se néha! Munka ez, testvér! — S közénk mégis düh veri be ékét, A kommunista hangyaboly népe megoszlik szintén! Izzadó munkás szenet rak szörnyű kohók ölébe, bányákban sorvad! — S népbiztos, főnök sétál, vagy rá vár színházak szépe. Csalán közt nőttem. Ki tudja mért nem maradtam ottan. A széliem rezgő nyárfáin zengek! Ez nem nagy érdem, rendeltetés ez! Testvér, szemednek nyila megsebzett. Sehogy sem értem. A család, amely évezrek óta hőforrása volt minden erkölcsi életnek, egyszerre kritika tárgya lett. Azok a kapcsok, amelyek összetartották, folyton lazulnak. A házasság intézménye szinte már vagy anyagi üggyé Válik, vagy merő erotikus kapcsolattá. A házassági hűség, mely ellen minden korban sokat vetettek, de anélkül, hogy kötelező voltát elvileg kétségbevonták volna, most kétség tárgya lett és komoly, vagy magukat komolynak tartó emberek, tudósok, szociálreformerek, orvosok egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy az elavult babonák lomtárába utalják. Szülők és gyermekek között a s-zakadék olyan szélesre nyílt, mint még sóiba. Az apa megmarad a há- boruelőtti békeidőben szerzett elveinél s a fiú beiső mosollyal néz rá, mint elavult öregre, aki görcsösen ragaszkodik ócska érték-fogalmaihoz és nem veszi észre, hogy körülötte megváltozott a világ. A szerelem, valaha legnagyobb szépsége az életnek, ma közönséges fiziológiai üggyé lett. — a higiénia kérdése, mint egy elmésen merész német iró mondta. Égy egész tudó-' mány fejlődött ki, amely mindazt, amit századok az emberi nagyság és szépség vigasztaló ideáljának tartottak, visszavezeti egészen közönséges. sokszor aljas fiziológiai, vagy patho- iógiai okokra. Az anyai szeretet öntudatlan erotikám szerinte, a vallásos elmélyedés „rejtett szexuális mozgató erőknek félrecsuszott megnyilatkozása11 és igv tovább. És ez a „tudomány1' van ma legnagyobb hatással az emberek tömegére, laikusok kedvenc tudománya, társaságok mindennapi témája, könyvek és hírlapi cikkek inspirátora. Van-e hát ép. érintetlen erkölcsi érzék? És a szellemi értékek? Laboratóriumok ezreiben tudósok dolgoznak éjjel-nappal, kerülgetik a természet titkait. Mindennap fölfedeznek valamit: egy uj gépet, egy uj anyagot, egy uj gyógymódot? Munkájuk csodálatraméltó. A részletekben nagyok. De a legnagyobb kérdéseket csak kerülgetik. Tu.dnak-e adni megnyugvást a zaklatott telkeknek. irányt a tétován reszkető gondolatoknak, megbízható elvi magvat az elméknek? Tudnak-e adni filozófiát, amelynek alapjára állva az ember megérthesse a világot, amelyben él? Tudnak-e adni világszemléletet, amelyre állva az pmber fölépíthetné erkölcsi és szellemi valóját? Tudnak-e adni hitet a világban, az életben, reményt a jövőre? Tudnak-e a bizonytalanság vizében fuldoklónak mentőövet dobni, amelybe megkapaszkodva kimenekülhet a szilárd partokra? Tudnak-e adni élet-ideált, amelyért lelkesedni lehet, amelyben hinni lehet és amely főié igyekezni méltó erőfeszítés? Ezer laboratóriumban ezer tudós dolgozik csodálatraméltó önfeláldozással, nagyszerű eredményekkel, de Budapest, julim® 2. Heteken át tartó vita után végre tető, alá került a magyar állam költségvetése. A vita idejének túlnyomó részét, négy hétnél többet, a képviselőház abszorbeálta, — a felsőházinak alig néhány nap jutott. Mégis a két ház vitájából úgyszólván kézzelfoghatóan domborodik ki az a színvonalbeli különbség, amely a magyar törvény- hozás két háza között a valóságban is megvan. A feLsőház vitáját magasabb nézőpontok, a politika apró és nagy csinytevésein felülemelkedő alaposság, minden elfogultságtól ment, hangban és módónban nobilis véleménynyilvánítás jellemezte. Hiszen még Hadik János gróf is, aki a mai magyar kormány politikájával szemben, éppen úgy, mint a múlt kormányéval is, a legkeményebb ellenzéki álláspontot képviseli, elutasító kritikájában egy pillanatra sem távolodott el azoktól a nemes hagyományoktól, amelyek a múltban a magyar törvényhozás levegőjét betöltőttéik valahányszor nagy és elvi jelentőségű alkotmányjogi kérdésék eldöntéséről volt szó. A képviselőház vitájáról ezt sajnos, nem minden tekintetben lelhet elmondani. De ez nem is csoda. A képviselőház mindenütt, ahol a kétkamarás rendszer van, sokkal heterogénabb testűiét, mint a felsőház. így van ez még Ágiidban i,s, a parlamentarizmus őshazájában. A képviselők a dolog természeténél fogva mindenkor mindenek fölébe helyezik magát a politikát és amikor a politikai cél úgy kívánja, mindent ennek rendelnek alá, sokszor még a tágyilagosságOt is és igy esik meg, hogy vita hevében olyan beszédeik hangzanak el és olyan jelenetek játszódnak le, amelyek közeli rokonságot tartanak a demagógiáival és a mindenütt .jelenvaló eiégüiletlenség tüzének a szitásával. A magyar képviselőház most lefolyt köLség- vetési vitáját nem maga a tulajdoniképpen! költségvetés töltötte be, nem a mai magyar adottságokkal és lehétőségekkel számoló kritika, nem a jövőért való aggódás, vagy a jövőben valló bizakodás hangja áradt ki beszédekből, hanem a múltaik vélt, vagy tényleg elkövetett hibáinak, mulasztásainak, esetleg bűneinek ostor ozása és a kormányzás komp rom itt ál ása. Természetesen akadt szónok bőven olyan is, aki minden ilyen nézöponlon felülemelkedve a költségvetést mint olyant tárgyalta anélkül, hogy szem elől tévesztette volna azt a határt, azt a lehetőséget, amelyet a mai viszonyok nyújtanak és nem hordott össze hetet-havat csak azért, hogy vájkálljon azokban a sebekben, amelyek a mai magyar közélet testén a világ urainak jóvoltából tátonganak és begyógyulni nem tudnak. A képviselőház vitájára azonban jellemző az a páni félelem, améfly Bethlen István grófnak a politika küzdőterén való megjelenése nyomán a Háznak bal és szélsőbal részét elfogta. Ez a félelem már a költségvetés vitájának első napján lett úrrá az ellenzéken, amikor Berky Gyula bátor és az igazság útját járó beszédben védelmezte Bethlen István gróf tízéves kormányzatát. Azt a kormányzatot, amelynek — különösen személyi tekintetben — lehettek hibái, túlkapásai, mulasztásai, talán még bűnei is, de amelytől senki el nem vitathatja, hogy ez az időszak, Bethlen István gróf kormányzása, emelte ki Magyarországot a rágalmaknak, a gyűlölködésnek, a nemásmerésnek és félreismerésnek a fejlőjéből és ez az uralom, Bethlen István gróf, volt az, aki okos körültekintéssel és kemény elszántsággal törte meg azt az elszigeteltségét, amelyben Mag var országot ellenségei taszították. Ha semmi más érdeme nem lett volna Bethlen Istvánnak, mint az, hogy barátokat és olital- mazókat keresett és talált a magára maradt árva ország számára, már magában véve ez is elegendő lett volna arra, hogy a magyar politikai életnek ezt a vezérlő egyéniségét, aki tiiz nehéz, küzdelmes esztendőn keresztül kormányozta az országot, csendben és figyelemben hallgassák meg akkor, amikor a vádaskodás és az izzó gyűlölet pergőtüzében álha, cselekedeteit, elhatározásait, vélt vagy valóban elkövetett mulasztásait mon — a kormányzás és a felelősség gondjától és bilincsétől megszabadulva — az ország és a világ színe előtt maigyarázni és esetleg menteni akarta. És Belliién István gróf nem beszélhetett szabadon a magyar parlamentben. Bétéje akarták fojtani a szót azok, akik minden apró-cseprő elnöki intézkedésben a szólásszabadság megsértését látják. A szólásszabadság patent! rozott lovagjai nem bírták el, begy Bethlen Itván gróf a magyar parlamentben nyugodtan és csendben elmondhassa mindazt, aminek elmondására öt múltja — és amitől úgy látszik a magyar parlament egyes pártjai még jobban félnek — a jövője kötelezi. De még igy is, ebben a fülledt és túltelített atmoszférában is hangzottak el olyan beszédek, amelyekre fölfigyelt nemcsak Magyarországnak. hanem bizonyos tekintetben a külföldnek közvéleménye is. Hogy az ellenzék pártjain kezdjük, ott volt mindenekelőtt Eck- hardt Tibornak igazán jelentőségteljes beszéde, amelyet a külügyi költségvetés kapcsán mondott el. Ez a beszéd különösen azért érdemel nagy figyelmet, mert abban Eokhardt a csehszlovák kormánykörök magatartásával foglalkozott és a számadatok kérlelhetetlen erejével és a logika törvényeinek megalkuvást nem ismerő parancsával bizonyította, hogy Benee mennyire téved, amikor a külvilág félé fölényesen kijelenti, hogy „Csehszlovákia várhat11. Csehszlovákia éppen agy nem várhat, mint ahogy Magyarországnak sincsen ideje várni, — ez vólt Eekihardt beszédének veleje, mert a mai világgazdasági viszonyok gyors és alapos cselekvést sürgetnék. A parlamenti débatter éleslátásával, gyakorlottságával, az egyes kérdések helyes meglátásával és égy guvernementális érzésű ellenzéki politikus tiszta fegyvereivel hadakozott Ras- say Károly is, akinek beszéde természetesen leginkább a belső politika ügyeivel foglalkozott. De e kettőn és Gaál Ga&zton és Nagy Emil beszédein kívül az ellenzék több szónoka úgyszólván kivétel nélkül mind egy malomban őrölt. Mind egy nótát fújt. Egyrészt ostorozta a Bethlen-rendszert, másrészt választójogi reformot sürgetett. Hogy ez utóbbinál maradjunk, kétségtelen és mindenki — még Scitov- . szky Béla, a most érvényben lévő választói jog atyja is — elismeri, hogy a mai választói joggal Magyarországon többé választani nem lehet. Mindenki tudja, hogy az uj választást már a titkosságnak nagymérvű kiterjesztése mellett fogják megejteni és igy tisztán hangulatkeltés a választói reformnak folytonos sürgetése és hangulatkeltés a mai parlament föloez- iatásának követelése is. Egész bizonyos, hogy adott esetben azok ijednének meg legjobban a parlament feloszlatásától, akik azt ma, csak azért követelik, mert tudják, hogy az ma nem kövétkezhetik be. Valami csodálatos éfc az Örök magyar átokra emlékeztető mentalitás kerítette hatalmába a magyar .parlamenti életet. A világ ég, nemzetek a végpusztulás örvénye fölött vo- naglanak, minden fölfordulással fenyeget, az emberek nem tudják, mit rejt méh eben á jövő, azt sem tudják, mit hoz a holnap és akkor ahelyett, hogy a. nemzet életének megmaradt erkölcsi és anyagi javainak megmentésére összefognának, — azon vitáznak és azon kapnak hajba: titkos legyen-e a választójog, avagy sem. Mint amikor egy haldokló ágya mellett, azon tanakodnak, milyen orvosságot keligtt- volna adni a betegnek, hogy a haláltól megme^ neküljön. Folyvást hangzik az örökös jelszó, " hogy a magyar parlament többsége nem képviseli a nemzet többségét. De a világ bármely parlamentjének mely többsége az, amelyre a kisebbség ugyanilyen joggal ne alkalmazhatná ezt a megállapítást? És melyik többség az, amelyik valaha. is hajlandó volna elismerni, hogy nem ő a nemzet 'bizalmának a letéteményesé? Meddő vitatkozás, hiábavaló fáradozás, — ezen az egy ponton soha a szembenálló felek egymást meggyőzni nem fogják. A kormánypárti oldalon is hangzott el néhány igazán figyelemreméltó, sok és nagy politikai éleslátásra valló, az alantas nézőpontokon fölülemelkedö és a nemzet és a haza aggódó szeretetétől áthatott beszéd. Kállay Miklós, Biró Pál, Klebelsberg Kunó gróf, Wolff Károly, Esterházy Móric gróf, Kozma Jenő, Festetics Sándor gróf, Bessenyei Zenó és még néhányan meggyőző erővel, a jó lelkiismeret nyugalmával, a jobb jövőbe vetett Ilit reményével védték és képviselték azt a politikai rendszert, amelyet ma Magyarországon Károlyi Gyula gróf és kormánya képvisel. A költségvetési vitának legfigyelemreméltóbb, de egyúttal a legmegdöbbentőbb jelensége azonban Éber Antal szereplése volt. Éber Antal a kormány jóvoltából nyerte el Nyíregyháza város mandátumát és alig, hogy egyhangú mandátumának boldog birtokába jutott, nem tudni miért — talán sértett hiúságból —, megtagadta azt a pártot, amelynek programjával megválasztották. Nem azt tette, amit hasonló esetben Gaál Gaszton cselekedett, hogy uj választásnak vetette volna magát alá, hanem egyszerűen átvonult az ellenzéki oldalra és háborús vagyonának fedezékéből mindent támadott, ami ma a magyar közéletet jelenti. Mint a tagadás ősi szelleme, úgy jelentkezett a porondon Éber Antal és mindennek a leépítését sürgette, ami nem bank, minden üzemnek a megszüntetését követelte, amelyet az állam, vagy a főváros tart fönn és fájt neki, hogy Magyar- országnak egy európai értelemben is magas színvonalon álló Operaháza van, amely czfek és százezrek kulturigényét szolgálja. Mindén fájt neki; amiből az agyondolgozott, és agyon- sanyargatott magyar polgár esetleg egy kis lelkesedést, kis kitartást, egy kevés hitet, kit üdülést, szórakozást meríthet. — csak éppen a díjugratásra nem talált elitélő szót, pedig végeredményben ehhez az igazán hiábavaló cs fölösleges intézményhez is van a koznék és a közpénznek valamelyes köze. Támadásainak vezérfonala, különösen a. főváros nagyszerű és az összes polgárság érdekeit kitűnőén kiszolgáló üzemekkel szemben, a kisemberek érdekeinek védelme volt. De ez a védelem, ha talán
