Prágai Magyar Hirlap, 1932. július (11. évfolyam, 149-173 / 2962-2986. szám)
1932-07-15 / 159. (2972.) szám
1932 jnfing 15, péntek. FUSSY: Itt évek éta szó sem lehetett arról, hogy a kisember tartalékolhasson nem várt, visszamenóleges adókra A szlovenszkói földműves, kisiparos és kiskereskedő tiltakozása a szená- tusban az uj adóterheket hozó Javaslatok ellen Látogassa meg Prága fegketlvelíefcb és ieg- ksdéb'esebüí ma! a tóját a \ FLOPA borpincét j Fochova 121, ahol minden este a i PIK5K testwérels ! híres cigányzenekara muzsikál. Prága, július 14. Jelentettük, hogy a szenátus adóügyi vitájában tegnap fölszólalt Eüssy Kálmán magyar nemzeti párti szenátor is. Közérdekű beszédét bő kivonatban alább közöljük: Csehszlovákia várhat? Mintegy három hónap előtt — mondotta a szenátor többek között — hallottuk a külügyminiszter ur szájából azokat a nem egészen bölcs szavakat, hogy a csehszlovák köztársaságnak nem sürgős a szomszédokkal a gazdasági megegyezés. Azóta a miniszterelnök ur hasonló értelmű nyilatkozatokat tett. Ezekkel a kijelentésekkel erős ellentétben állanak a kormánynak a nemzetgyűlés elé beterjesztett adóemelési és uj adók bevezetésére vonatkozó javaslatai. Ha a miniszterelnök ur és a külügyminiszter ur olyan rózsásnak látja a csehszlovákiai gazdasági és pénzügyi helyzetet, akkor a jeligéjét, hogy „mi várhatunk", miért néni alkalmazza az adóemelési törvényekre? Miért nem hagyja azokat őszre vagy tíz év mnltára? „Mi várhatunk", mondják a fa- lelős kormánytényezők s önkéntelenül elénk tolakszik a kérdés, hogy hát mire várhatunk? A pénzügyminiszter ur nyiltan megmondta, hogy ez évben nem fog több adótörvényt kérni, ha — a gazdasági helyzet nem fog rosszabbodni. Szeretném, hogy rossz jós legyek, de én ug*y látom a helyzetei, hogy őszre csak növekedni fog a gazdasági nyomor. Hiszen, hogy csak egy dolgot említsek: tavaly Dél- és Nyugatszlovenszkó mezőgazdaságát pusztították el az elemi csapások, mig Közép- és Kelétszloveinszkó meg lett kiméivé azoktól. Ezidén a gabonát Közép- és Keletszloven- szkón közvetlenül aratás előtt e [puszii tutta a g/abonaroizisda, mehetnénk a háború előtti évekbe, amikor nem volt munkanélküliség, ismeretlen dolog volt — legalább a mai Csehszlovákia területén — az éhség ég nyomor, miért nem csinál olyan törvényt, hogy az 1914—1910. években fizetett adókhoz kell kivetni pótlékokat, miért adóztatja meg visszamenőleg ezt a gazdaságilag már nagyon nyomorúságos 1931. évet? Ha ez igy megy tovább, akkor a kereskedő, az iparos, ha még el tud adni árut, külön pótdijat kénytelen megkövetelni a vevőjétől már ma azért, hogy az esetleg 1933-ban visszamenőleg 1932-re megállapítandó adójára fedezete legyen. Uraim, többségi urak, hát nem olvassák önök a saját koalíciós lapjakat, amelyek a cseh tudós jogi professzoroknak a véleményét leközlik, amely szerint a% utólagos adóztatás aláássa a jogbiztonságot, — amelyek a kereskedelmi kamarai központnak a véleményét hozzák, hogy az államháztartás egyensúlyának fenntartására egyetlen mód van: a fölösleges kiadások csökkentése? Az önök szemei vakok, füleik süketek ezekkel a megnyilatkozásokkal szemben. Farizeus szemforgatóé és ál-okoskodás az, hogy az 1931. évi jövedelem- adót úgyis csak ez évben vetik ki és most kell azt fizetni, mert teljesen normális viszonyok között is már ma kell mindenkinek kalkullálnia azzal, hogy. milyen adót fognak tő’e megkövetelni egy év múlva s mindenki aszerint rendezi be a bevételeit — az áru értékét — és különösen aszerint rendezi be kiadásait is. De itt évek óta szó sem lehetett arról, hogy a kisember tartalékolhasson nem várt, visszamenő- leges adókra. Az élesztőatió árdrágítást iúűz eiö Ugyanez a szellem, ugyanez a határozott rossz- indulat nyilatkozik meg a másik javaslatban, az élesztőadó-javaslatbau is. A javaslat indokolása gyönyörű szépen eloszlatja ezt az uj adóterhet, amelyből egy kiflire és egy cipóra állítólag egyharmad fillér esik, tehát ..nincs ok a kenyér és sütemény megdrágítására1'. De a javaslat indokolása azt is elismeri, hogy a pénzügy- miniszter ur 60 millió koronát remél ettől a törvénytől. És ez nem drágítás, mert egy zsemlyére csekély egyharmad fillér többlet jut? De azt senki sem akarja látni, hogy a sütemény, a kenyér mai árából a pék, a malmos, a lisztkereskedő mai bevételei melleit a sajátjából újabb adókkal ne segítse elő a még ugyaihogy dolgozó üzemek bezárását s ezzel a munkanélküliek számának emelését, utólagos megadóztatással, — ami meg nem érdem lett birságszámba megy — ne terjessze a jogbizonytalanságot s ne terjessze ezzel az erkölcstelenséget, hanem lépjen egyszer már az igazi takarékosság útjára. Mert amit eddig csináltak, az nem takarékoskodás! Tessék leállítani valamennyi fegyvergyakorlatot, amint azt a baráti szövetséges Franciaország tette ■meg, tessék a katonaságot több havi szabadságra engedni, mint azt az édes-testvér Románia tervezi, a miniszter urak, a különböző íélállami vállalatok már egy harmadfillért sem adhat s igy igenis, az árakat emelnie kell. A pénzügyminiszter urnák nem elég tudni az egyszeregyet, a pénzügyminiszter urnák ismernie kell a szegénységet, látnia kell, hogy az iparos, kereskedő ráfizetéssel dolgozik — ha ugyan még egyáltalán dolgozik — és akkor nem fog olyan esztelen ségeket aláírni, mint amilyeneket az élesztőadó ja vasLatának indokolása tartalmaz. A javaslat tizedik paragrafusa lehetővé teszi az élesztőt pótló szerek megadóztatását is — és pedig rendeleti utón. Hát uraim, nii ez, ha nem a legtisztább diktatúra! Mi más e:t. mint általános meghatalmazási törvény! Ennek a paragrafusnak az alapján a kormány rövid utón megadóztathatja a különféle sütőporokat, de különösen megadóztathatja a legszegényebb osztályok élesztőpótlókát, a kovászt. Ismételten óva intem a kormányt, igazgatóságaiban ülő osztályfőnök urak hármas, négyes fizetéseiből kettőt-hármat tessék teljesen beszüntetni, tessék a fölösleges konzulátusokat és követségeket szélnek ereszteni s egykettőre meglesz a szükséges hatvanmillió, anélkül, hogy a verchovinai szegény pásztor kenyerének kovászát megadóztatnék. „Mi várhatunk"... De az éhes munkástömegek nem várhatnak és nem is várnak. A köztársaság legtermékenyebb búzatermő vidékén, Kossutiban tavaly elemi erővel tört ki a nyugtalanság, a nyomor. Azóta a történelmi országok számos helyén nyilvánult meg hasonlóan a népharag s legújabban Komáromban kezd soha nem látott méreteket ölteni a nyomor, mint azt a közmunkaügyi minisztérium hivatalos kiküldötte a legutóbbi napokban megállapíthatta. Lapjelentések szerint is már előfordult, hogy az elkeseredett, éhes tömeg egy pékmester boltját kifosztotta. De még ennél szomorúbb eset is előadódott ugyancsak Komáromban. Előfizetőink figyelmébe! Felkérjük azokat az igen tisztelt Előfizetőinket, akik az előfizetési díjjal hátralékban vannak, vagy esedékes előfizetési díjaikat nem küldték be, szíveskedjenek a számlázott összeget postafordultával kiadóhivatalunkhoz juttatni, nehogy a lap küldését be kelljen szüntetnünk, A P. M. ff. KiadóMvmtala, rs feszítse a Yés&teféig a laki nemetek türelmét. úgy liogy már mo®t isméi nyakunkon van az őszi vetőmag gondja s a lakosság élelmezésének a gondja. A mai körülmények között a „mi várhatunk“-nál sokká] becsületesebb volna, ha a köztársaság felelős kormánya is őszintén, nyíltan niegmoindianá ország-világ előtt, hogy a nycunor itt is már olyan nagy, hogy tovább már nem várhatunk, tehát segítsenek a külföldi hatalmasságok, — ha persze tudnak segíteni. A köztársaság gazdasági és pénzügyi jólétének mértékeképpen a kormány szeret arra is hivatkozni, hogy Csehszlovákiában még megvan az alkotmányos élet, nem kellett rendkívüli eszközökhöz nyúlni, mint más államokban, de a kisantaut másik két államában is. Nos, ha ennek a szólásmondásnak a mélyére nézünk, úgy azt látjuk, hogy ez is nagyon üres hivalkodás. A parlament és a szenátus már sokkal régibb idők óla tisztára a szavazógép szerepébe süllyedt, mielőtt még a gazdasági válság borzalmait ismertük volna. A nemzetgyűlés többségének e szavazógép szerepe csak erősödött, természetesen az alkotmányosság és a demokrácia rovására is. Csak olyan emberek szavazhatnak ma a közterhek emelése mellett. akik erkölcsi nyomás alatt állanak. Ez pedig merőben homlokegyenest ellenkezik az alkotmányossággal, de különösen ellenkezik a demokráciával, annyira, hogy az egyik a másikat ki is zárja. Mert a kényszer nem egyéb, mint diktatúra! 5z silólagss adóztatás igazságtalansága Ami a jövedelemadó pótlékának százalékos eme- ését illeti, ahhoz nincs sok szavam, mert a 15—20 izer korona jövedelemmel bíró kisemberek aiz ed- lig érvényes adóikat nem voltak képesek fizetni s negnyugtatom a kormányt hogy ezektől a kisemberektől, a kiskereskedőktől és kisgazdáktól nem sokat lát a felemelt adóból, ízeknek teljesen mindegy, ha azt is kimondja a :ormány, hogy százszázalékos legyen a pótlék. A zázezres jövedelműek pedig nem nagyon érdekellek bennünket, mert nálunk már csak szegénység s fokozatos leszegényed és, lerongvolódás van. De aeg kell ál'lanom egy pillanatra a készülő törvényiek egy évre való visszaható ereje mellett. Csodál- ;ozom azon, hogy a pénzügyminiszter ur, ha már olyan tudós, hogy az állami pénzügyeket a tavalyi jövedelmek utólagos megadóztatásával akarja rendbehozni, hogy miért nem ment vissza még nyolc-ti» évre visszamenőleg, de miért ne Egy mnnkáscsalád gyermeke, melyben a családfő még dolgozik, kenyeret vitt haza; a munkanélküliek a kevésbé forgalmas utón a védtelen, gyenge gyerektől elvették a kenyeret azzai, hogy: „ti már eleget ettetek" s az elrablóit kenyeret nyomban szétosztották maguk között s megették. A most tárgyalt javasltatok egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az állam jövedelmeit növeljék s csak arra jók, hogy ezt az általános nyomort, szegénységet fokozzák, az elégedetlenséget növeljék, ezért e javaslatokat nem szavazom meg e azok ellen a leghatározottabban tiltakozom. A leszerelési konferencia lelki leszerelési lii@ltsi§a elfogadta Apponyi Iliiért Indítványát a történelemoktatásra vonatkozólag Géni, julius 14. A leszerelési konferencia lelki leszerelési bizottságának legutóbbi ülésén Apponyi Albert gróf a történelemoktatási rendszernek módosítása irányában indítványt terjesztett be, amelynek értelmében a nemzeti történelem oktatása a világtörténelemmel kapcsolatban történjék, Bukarest, julius 14. Ma éjszaka egy liberális választási gyűlés résztvevői a Stapa- cariiu-uocán összetalálkoztak nemzeti parasztpárti választókkal, akik szintén választási gyűlésről tartottak hazafelé. A két párt hívei közt előbib szóváltás, majd verekedés támadt, amelynek során Pa tu leseit liberálispárti kortest késsel leszúrták, úgy hogy azonnal meghalt. Az általános verekedésnek a kivezényelt különösen kiemelve a közös eredet és az egymás fejlődésére vonatkozó kölcsönös befolyás alapján való összetartozás szempontját. A francia, lengyel, jugoszláv, dán és olasz kiküldöttek meleghangú pártolása után a magyar fődelegátus indítványát egyhangúan elfogadták. rendőrcsapat vetett véget. A gyilkosság elkövetésével Cottica nemzeti parasztpárti kortest gyanúsítják. Ugyancsak véres választási incidens folyt le a Csernovic közelében lévő Sírok városban. A vasgárdisták ugyanis a város főterén választási gyűlést akartak tartani. Ugyanezen célból megjelentek a főtéren a cu- zisíák is. Minthogy nem tudtak megállapodni abban, hogy melyik párt tartson gyűlést, összever eked teli. Botokkal, késekkel és revolverekkel támadtak egymásnak. '-*■ A városban nagy pánik tört ki, a koros ködök lezárták üzleteiket. A rendet csak a katonasággal megerősített csendőrség tudta helyreállítani. Számos sebesülés történt. Nekiment egy gyár fainak s lezuhant ess? katonai repülőgép Prága, julius 14. A Ceské SÍ ovo pilseni jelentése szerint tegpap reggel hét órakor az olimützi uj katonai gyakorló repülőtéren repülőszerencsétlenség történt. Hladik őrvezető-pilóta gyakorlatozás közben le akart száUani a tér egyik egyenetlen részén s miközben gépével ki akart térni a fák koronáinak, hirtelen szembekerült egy közeli gyár hosszú falával. Hogy megakadályozza a heves összeütközést, az utolsó pillanatban még igyekezett a magasba lendíteni a gépet. De nem sikerült a falat át röpülnie, nekiment s hatalmas háromszöget szakított ki belőle. A gép törzse teljesen összetörött s egyiik szárnya is levált. A lezuhant aeroplán roncsai alól az odasiető katonák súlyos belső sérülésekkel húzták ki Hladlk pilótát. — Akar olcsón és jól nyaralni? Kérjen tanácsot és kalkulációt a PMH utazási osztályátó’. Bratislava, Central Passage. (2 Kc-s válaszbélyeg-) Újabb választás! gyilkosság Romániában Bukarestben agyenszurtak egy liberális párti karfest 3