Prágai Magyar Hirlap, 1932. június (11. évfolyam, 124-148 / 2937-2961. szám)
1932-06-12 / 134. (2947.) szám
11)32 Janiiig 12, vasárnap. 'PUKGAI-TV'kAG'^ARHIRLAB 7 AZ UJ NÉMET KANCELLÁR dúsgazdag ember, Hindenhurg kedvence és lényében inkább hasonlít Brüninghez, mint keletporoszországi minisztertársaihoz Franz von Papén egyénisége — Vagyonát tiz millió márkára becsülik — Schleicher tábornok Westarp grófot kívánta kancellárnák — A westpháliai és a keletporoszországi nemesség ellentétei A Prágai Magyar Hírlap berlini munkatársától Berlin, junius 11. A Rajnta-vidéki 'katolikus németségnek jó másfél évszázad óta mindig volt egy eléig tekintélyes része, amely nemcsak politikailag, de lelkileg is meglehetősen közel állott a porosz áll a xnesam éhez. A Stein—Harden'berg- korszakban nem egy katolikus generális és államférfin küzdött Poroszország újjászületéséért a francia imperializmus ellen és a Gneisenauok utódai bizonyos mértékig most, a háború után is megtartották monarchikus elveiket és azt az államideált, amely a német egységet ma is osak Poroszország domináns vezetésével tudja elképzelni. Ezek a német államférfiak természetesen eLsősorban a történelmi családok és a régi nemesi rend utódainak sorából kerültek ki a háború előtti korszakban, míg a 1918-as forradalom döntően meg nem változtatta a német politika és közélet egész arculatát. A történelmi családokra nézve Németország novemberi forradalma nem jelentette ugyanazt, amit a francia nemességre a d-e- moikmatikus respublika egyire izmosodó közélete hozott: a német történelmi rend 1918 után sem adta fel a harcot. 1918 után a jobboldali politikát bosszú ideig csak két párt képviselte Németországban: a német nemzetiek és a Stresemann-féle néppárt. Az előbbit tizenhárom óv óta a porosz junkerek, a nagyipar és a nagyibirtok kapitalistái vezetik, Stresemann pedig a német néppártban a régi nacionalista liberalizmust elevenítette föl. A porosz junker vagyonára és politikai adottságaira támaszkodva egy percre sem hódolt be a forradalomnak. Világnézeti horgonyaikat mélyen belevetették a porosz monarchista eszmébe, bizonyos mér. fékig mindig reakciós politikát folytattak a köztársaság szociális politikájával szemben, de másfél évtized alatt igazán nem tudtak elérni mást, mint azt, hogy katonai szervezeteiket tényezőkké tették és hatalmas, szinte amerikai méretű sajtót és propaganda——— mii i ii —i ii iiiMiiiMwaiai szolgálatot építettek ki maguknak egy eljövendő nacionalista ébredés érdekében. A váratlan megbízatás A keletporoszországi nemesség tehát nem adta meg magát, a más vidékről származó történelmi osztályokról azonban ezt egyáltalán nem lehet elmondani. A nyugati, rajnai, wesitáliai nemesség például a forradalom után teljesen visszavonult a közélettől* Ezeknek az embereknek persze nem is igen volt hova csatlakozniok, sem tömegeiket, sem elveiket nem tudták megtalálni a forradalom utáni idők zűrzavarában és a wei- mari birodalom pártjai közül valóban egyik sem illett ennek a nemességnek a politikai felfogásához. A nyugati végen, a rajnai tartományokban egyik napról a másikra veszett semmibe a nemesség befolyása és jelentősége s ezek a nyugati történelmi családok vagy visszavonultak a magánéletbe, vagy kizáróan a katonai és diplomáciai pálya felé orientálódtak. Ebből a westfáliai katolikus nemességből úgyszólván egyetlenegy ember maradt meg a német politika porondján, egyetlen egy ember akadt, aki kijelentette, hogy mindennek ellenére küzdeni fog elveiért és most, tizenhárom évvel a forradalom után éppen »zt a férfiút vezette a sors a német birodalom élére: Franz von Papent, a világháború katonai diplomáciájának együk legérdekesebb figuráját, a pápa kamarásat, Franz von Papán a forradalom után mint contrumpárti képviselő indult el politikai karrierjének utján, amely karrier bizony meglehetősem gyengén indult és látszólag hamarosan véget is ért. A mostani német kancellár hosszú évekig tagja volt ugyan a porosz Land tagnak, nemrégiben megvásárolta a cent rum,párt hivatalos lapjának, a Germánjának részvény többségét is, de a. legutóbbi választásokon már nem is került visz- sza a parlamentbe és ha a háttérből hallatott is olykor magáról, hamarosan amolyan „előkelő idegenné" vált a német politikában. Most azután egyszerre Hindenburg akaratából Papén lett Németország kancellárja és a régi washingtoni katonai attaséra, Budapesti nagy könyvkiadó kiváló uJ Írók megismertetése céljából mindenkinek mm és kérmeaíre kid Prágai Magyar Hírlap Kiadóhivatala, PRÁGA címén budapesti kiadó részére. Név .................................... Fo glalkozás Hivatal és lakás Lakhely j _ _ miDtakoteteket Közölje címét e lap kiadó- hivatalával, mely azt továbbítja a budapesti kiadó részére. Az alábbi szelvény kitöltve és levelezőlapra ragasztva beküldendő. Az akác lére* dele Elbeszélés ina: SZIWSNI (Bisdapesft) Ablakom előbb — heteken, hónapokon át — nap-nap mellett, lehorgasztott fejű, fáradt járású szomorú rabok, akiket Kun Béla terrorfiai a budapesti Markó-uocai börtönből a Ritz-szállódába hajtottak ebédelni. Egy ízben egészen közel haladtak el mellettem, s ekkor láttam, hogy nők is vaunak a csapatban. Szemem különösen egy íehérhaju, magas, nyúlánk — igen előkelő kinézésű — asszonyon akadt meg. „Milyen ismerős? Vájjon ki lehet?" — villant át agyamon és még azután is eszembe jutott egyszer kétszer, de. az Urnák 1919. évi tavaszán mindenkinek annyira hajszálon függött minden. am;i életének értéket adott (nem is említve magát az életet), hogy az ilyen érdeklődések csakhamar kiestek emlékezetűinkből. Öt évvel később jó sorsom egy vidéki kastélyba vezetett, ahol -.békebeli" vacsorázás után. a könyvtárszoba kényelmesnél kényelmesebb a-ölyéiben ülve és cigarettázva „emlékeztünk régiekről". A házigazdánk muszka fogoly volt évekig, az egyik vendég müiábon tipegett (de azért 6 volt a legfáradlhatatlanabb táncos) egy másik — kérdésemre felelve — elmondta. hogy a luok-i szörnyű nap óta fivérének nyoma veszett Arca nagyon komoly volt, amikor mind erről beszélt, de azért hangjában volt valami megnyugodottság. valami tárgyilagos tudomásulvétel, ami önkénytelenül a német ballada „Dic Tótén reiten schnell" — sorát juttatta eszembe. Először lévén Inday Lászlóák vendége, érdekelt tudni, kik laknak a szomszédságban. — Legszerencsésebb ód vagyok. —■ mondta az öreg Szakolczy báró fis udvariasan meghajtotta magát a háziasszony előtt. — utánam Létayék következnek félóra járásnyira. — Azokat sohase látjuk, — intézte el Inday metsző hangon. — Tudom, — nevetett, Szakolczy. — Ezért sietek tovább menni — a tájékoztatással. Utánuk, — jó harminc kilométerre innen — Mátray Gézáék következnek. — Ha akarod. — indítványozta luday Jolán. — hozzájuk elmehetünk. Autón nem távolság.-- Mátray?... Mátrav?? — keresgéltem emlékemben. Hajdan, nagyon régen, ösmertem egy Mátray András nevű őrnagyot,,.. — Biztosan ennek a mi szomszédunknak a nagyapját. — Érdekes! — Emlékszem, hogy nagyon szép fiatal felesége volt. — Régen lehetett. — Mondtam, hogy: nagyon régen. Szakolczy sokatmondón mosolygott, aztán nem 1 állta meg, hogy szembún yo.rga.tva ne árulkodjék: — Híres szép asszony volt az, — a maga idejében! Az egész társaság kíváncsisága rögtön fel volt keltve. — Meséljen,, meséljen! — hangzott minden oldalról. — Hogyne, hogy megint rosszmájúnak bélyegezzenek, mint amikor a Tó-gyer ..három gráciájáról beszéltem! — védekezett az öreg, de meglátszott rajta, hogy alig várja az újabb biztatást. — Ugyan ne kéresse magát! — nevetett Ho-rkay- né. Hisz annyit mi i6 tudunk, hogy a jó Lotti néni nem volt mindig olyan szent mint manapság. — De nem ám! — felélt Szakolczy és már-már belekezdett mondókájába, amikor eszébe jutott fürkészően körülnézni. — Kit keres? — kérdezte a háziasszony. — Nincs itt Kálmán ffy? — Nincs, nincs. De miért kérdi? — Mert előtte — ég óvjon! Mátray Lottiról egy rossz szót is szólni. Imádja. — Imádja?! — Igen a bolsik jóvoltából — tudniillik — ugyam- egy börtönben raboskodtak ngy hónapon át. .. — „Mátrayné?" ........ „rabok"........ötlött eszembe . De hisz akkor?! ... ő volt az a fébérhaiju matróna, akit annyiszor láttam-rabtársa ivat együtt — a Dunaparton végighaladni. Persze, hogy Mátray Andrásné volt. De gondolataimat máris elterelték azoktól a borzalmas emlékektől, mert ime víg nevetés közt. biztatták körülöttem az öreg bárót, hogy mondja már el, amit Mátraynóról tud. — Jói van. Hát elmondom. De, először is a férjén kezdem. Szegény András barátomon, aki jócskán túl volt már a negyvenen, amikor a gyönyörű Silyópy Lottit feleségül vette. — A szokott história, — mi? Öreg férj, fiatal asszonyka ----. udvarlók ......... perpatvarok ........ „i n flagrantik" ... — Szó sincs róla! — nevetett Szakolczy, — mert igaz, hogy Mátray András éppen úgy bánt a feleségével, mint a közlegényeivel, szigorúan, kurtán, ridegen, azonban: — mindvégig gyanútlanul........ — Ez jó! —- Meghiszem azt.... És éppen itt a vicc. Az őrökké gyanakvó, kegyetlen ember, soha, de soha nem gyanakodott a feleségére. Pedig az a legrémesebb ..ídikli‘‘-kef csinálta nyakra-főre. Legnagyobb öröme például abban tellett, hogy esten - den huszárih a du agynak öltözve csatangolta be a várost, — persze nem egyedül, — és keresve- ke-rest-s az alkálimat., hogy férjével találkozhassék, mert szeretett neki — szalutálni. — Szalutálni?! —- Igen. Annak rendje. — módja szerint szalutálni. Általános tetszés és hangos nevetés borsant fel minden Oldatról, csak a háziasszony tartotta illendőnek kétkedve méltatlankodni: — De édes, jó Károly-hácsi! Ez lehetetlen! A .jó Lotti néni?, a „Nagymama" fogalomnak iskolapéldája? és hurszárhadnagy?! Nem, nem! Húsz év óta egyebet se hallok róla minthogy herbateát főz, pelenkát szeg, virra&zt, bölésőtakarót horgol, mézes „pusszerláket" süt számos unokáinak ... — Mégis, — erŐ6ködöüt a báró, — hitet teszek, hogy amit mondtam, szóról-szóra igaz volt — negyven évvel ezelőtt.... De most jön csak a java, — egy szép napon Mátray Andrásné.... De nem folytatta tovább, mert éppen akkor jelent meg az emeletre vezető lépcsőn Kálmánffy Elemér, a híres író, akit „Ad Astra" néven az egész országban ünnepelnek. Most is mindenki feléje nézett és örömmel üdvözölte. A háziasszony maga me Hé ültette és szemre - hányóan fenyegette meg: — Hol volt mindezideig? Vacsora után egyszerre csak eltűnt, azóta várjuk, de ki ne.m jött vissza? Kálmánffy Elemér........ — Bocsánatot kérek, — védekezett a körülrajongott ember, — de valami fontos irnivalóm akadt. Á háziasszony rögtön megbékélt. — Irt? Ugy-e, valami nagyon, nagyon szépet. — autogramgyüjteményem számára? Kálmánffy bűntudatosan hajította le a fejét: — Bár téhettem volna, sóhajtott, — de csak unalmas és kellemetlen üzleti levelekre kellett felelnem. Hanem, — fordult Szakolczyhoz, — amikor az imént e terembe léptem- jól hallottam kedves bátyám? te éppen egy nekem igen kedves nevet emiitettél, a Mátray Andrés-nét. igaz? — Igaz, — felelt a kérdezett, öblösen köhintve. — Nagyon mulatságos história volt, — kiáltott Horkayné szélesen. Kálmánffy azonban, mintha nem Í6 hallotta volna őket, elnézett a fejük felett és, az egyszerre beállt nagy csendben — álmodozva mondta: — Amit én Mátray Andrásáéról tudok, az nem .mulatságos", az — egészen más. Képzeljék ej kérem « mi Markó-uccai börtönünket 1919 tavaszán. Kutya a házban-orbm a házban. Mindenfajta kutyát, gyönyörű példányokat szállít a Canisport Pialia-KSamovka Legjobb referenciák. Német leveleket kérünk. nemcsak: a gazdasági és külpolitikai válság nagy gondjai nehezednek most, hanem neki kell végrehajtania azt a világ- politikai fontosságú cselekedetet is, hogy felszámolva a tizenhárom évig uralkodott wei- mari rendszert, Németországot átsegítse az uj, jobboldali rezsim eljöveteléhez. Franz von Pa.penböl tehát hirtelen és rá- ratlaittul világpolitikai tényező vált, akinek már puszta megjelenése is nagy izgalmat okozott Németország ellenfeleinek táborában. Egy különös pályafutás Franz von Papén 1879-ben született West- fáliáíban és mint aktív ulán,us tiszt már a kilencszázas években bekerüli a nagyvezér- kar tagjai közé; életének érdekes fejezete azonban akkor kezdődik, amikor kinevezték katonai attasénak a washingtoni nagykövetségre. Papén mint katonai attasé Washingtoniban és Mexico-Citybe>n volt akkreditálva és a háború elején bizonyára az ő számára jutott az utolsó évtizedek egyik legnehezebb diplomáciai szerepe, amikor a polgári diplomáciával karöltve mindent el kellett követnie, hogy Amerika ne vegyen részt a világháborúban. Most, hogy Franz von Papén kancellár lett, a liléimet baloldlali lapok igyekeznek földévé ni térni azokat a Maiéban fantasztikus eseményeiket, amelyek az amerikai német diplomata körül játszódtak le a háború el ső éveiben. Az amerikai és angol sajtóban is a légibb- zarrabb mesék láttak napvilágot Papén személyét illetően, aki állítólag óriási pénzeket költött arra, hogy sztrájkokat, háború elleni szabotázsokat és bombamerényleteket finanszírozzon az Egyesült Államok ellen. A mesék, amelyek a kancellár személye körül közszájon forognak, valóban a detektivregé- nyek izgalmas fordiulataira emlékeztetnek, de ebben a beállításban nem hizelgőek sem Pa.penre, sem a háborús német diplomáciára. Mindenki emlékszik még rá, hogy a new- yorki földalatti vasúton egy német követsógi tisztviselő elvesztette i r a t iá s;k á j át a há bo ru nák gondolják, válván ogat va tette hozzá: — Én legalább, mindig úgy hallottam. De, Körülöttünk a férgeket, a piszkot, a bűzt. Meg- gyötrött bensőnkben pedig — a folytonos zaklatással súlyosbított — reménytelenséget. Húszán voltunk ott összezsúfolva egy egészen kis szó-búban, férfiak és nők vegyesen. Vollt ott. betörő, gyilkos, pénzhamisító és politikai fogoly és volt ott uocai leány, m-éregkeverőnő es ő: — Mátray Andrásné. Csak egy,rend ruhája volt neki is, mint bármelyikünknek, de az az egy, mindig tiszta és rendes — és a lelkében biztosan neki is éppen annyi, — sőt lehet miég több-keserűség, bánat és aggodalom -szántott, mint a mienkben. De. mig én is, más Í6 feledre az el'ővigyázatot. dacot — egy • szer-egyezer ha suttogva,, ha hangosan — de kikéi tünk, lázadoztunk. — ő, Mátrayné, volt az egyetlen! akinek panasz nem jött ki a száján soha. De nemcsak, hogy nem panaszkodott, hanem jóságos mosolyával,, keze anyai érintésével, behízelgő -és bölcs beszédjével], mint a v-igasztalás nemtője járt közöttünk, ült le mellénk. — szólott a szivünkhöz, az értelmünkhöz .. . És mily jól esett — ott abban a szörnyű börtönben tökéletes úri mivoltának varázsát észlelni. tiszteletreméltó szép fehér hajára nézni ....... Hig yjék el nekem, hogy mindvégig ő volt nekünk nemcsak a támaszunk, nemcsak a jóltevőnk, de még annál is több, mert ő volt előttünk a -magyar nagyasszony magasztos fogalmának a legnemesebb, a legtisztább megtestesülése. In-day-ék és vendégei — jó magamat is beleértve. — megilletőd-éssel s m-égis némi kétkedéssel hallgattuk Kálmánffy rajongó lelkesedését. — Jó, hogy az imént nem volt itt, — súgta felém a háziasszony. Horkayné azonban most sem állta rn-eg, hogy az ünnepélyes hangulaton csorbát ne ejtsen: ezért likőrrel telt poharát magasra emelve, mosolyogva kiáltá: — Éljen Kálmánffy. A költő. Az örök rajongó! És, mondok valamit: Fogadni mernék, hogy ha akkor — száz évvel ezelőtt — találkozott volna Lotti nénénkíkel, amikor e-z szép, fiatal és szerelemben jártas hölgyike .vaja. fogadni mernék, hogy minden udvarlója között jelen Elem-ér lett volna a leg- szerelmesebb! Kálmánffy szintén kezébe vette poharát, szája szálén fájdalmas mosoly vonagiolt, —- -mikor meglepetve s -mégis -közömbösen, messze járó gond ólat- tói. kérd-é: — Lehetséges? Lám-íám! Hát Mátray Andin -te igazán ,szerelemben jártas hölgyike" volt., valaha, valaha ? — Persze, hogy az! — nevetett és bizony Ugatta a vig vendégsereg. Horkayné, aki szerette, hogy meg nagyon fiatal-
