Prágai Magyar Hirlap, 1932. május (11. évfolyam, 101-123 / 2914-2936. szám)

1932-05-19 / 114. (2927.) szám

12 'PRaiGAlMA&i’ARHlRLap 1992 májú* 19, catttifriafe. ^ Az árukészletek bejelentése forgalmi adó­zás céljából. Annak idején közöltük, hogy a pénzjügyminisztériumnak az uj forgalmi adó törvény alapján kiadott utasítás szerint vala­mennyi kis- és nagykereskedő a raktári kész­leteit május 15-ig köteles veit a pénzügyőri hivatalnál bejelenteni. A pénzügyminiszté­rium ujafob utasításával megengedte, hogy az elsőfokú pénzügyi hatóság ezt a határidőt indokolt kérvény alapján meghosszabbíthas­sa. A határidő meghosszabbítását minden esetben egyénileg kell kérni. A nemzetközi tojáskereskedelem. A római nemzetközi mezőgazdasági intézet érdekes statisztikát készített a nemzetközi tojáskeres­kedelemről. E statisztikai kimutatás szerint évenkint 8 milliárd darab tojás vándorol az egyik államiból a másikba. Az 1931. évben a tojáskereskedelem körülbelül megfelelt az 1930. évinek. A kiviteli államok között első helyen áll Hollandia és Dánia; ez a két ál­lam a szükségletnek egy harmad részét adja a nemzetközi kereskedelemnek. A tojásex­port terén a harmadik helyen Belgium, majd Írország következik. A középeurópai államok közül Bulgária vezet a tojásexportban. Len­gyelország, Jugoszlávia és Magyarország to- jáskivitele némileg visszaesett. Franciaország és Olaszország nemrégen még igen nagy mennyiségű tojást exportált, jelenleg azon­ban már behozatalra szorul. Kína és Afrika tojás-kivitele tartósan jó, mag Törökország és Szovjetoroszország egyre növeli a tojásex­portot. ÉRTÉKTŐZSDE Szilárdult a prágai értéktőzsde Prága, május 18. A mai tőzsdén az üzlet ismét nyugodt mederben bonyolódott le. Min­dennemű ösztönző momentum hiányzott, a piac mégis ellenállóképesnek bizonyult s később szilárdult. Zárlat felé az üzlet külö­nösen élénkebb lett, főképpen kedvező kül­földi jelentések és a kedvező technikai hely­zet révén. A beruházási piacon a helyzet is­mét rosszabbodott. — Az ipari részvények piacán szilárdult; Cseh Morva 30, Bánya és Kohó, É'szaki Vasút 25, Königshofi 20, Solo 15, Skoda 9, Selier, Nyugatcseh Szén 5, Réz­müvek, Kolini Műtrágya, Sohönprieseni 3, Deli 2 koronával. — Gyengült: Schöller 10, Orion 6, Kolini Szesz, Prágai Vas 2 koroná­val. + A prágai devizapiacon London 0.125, Kopenhága 1.50, Brüssel 0.75, Madrid 0.50, Montreal 0-10 ponttal javult, Oslo 5, Stock* hóim 12.75, Amsterdam 0.5, Zürich 0.125, Pá­ris 0.04, Varsó 0.15, Lissabon 0.125 egységgel gyengült.-f- A budapesti értéktőzsdén az irányzat nyugodt volt, a forgalom szűk keretek között mozgott. Hadikölcsönök és Budapest főváros 1914.-Í kölcsöne gyengült. + A bécsi értéktőzsdén a nyitás kedvtelen volt. Juli—Süd tovább gyengüli. A legtöbb kuli szór fékben nem volt kötés. A zárlat ku- liszban és korlátban jobbára gyengülésekkel ment végbe- Zsivno emelkedett.-f- A berlini értéktőzsdén nyitáskor a spe­kuláció tartózkodó volt a tisztázatlan belpoli­tikai helyzet miatt. Lehangolóan hatott a rossz áprilisi külkereskedelmi mérleg. A nyi­tási árfolyamok 1 százalékkal gyengültek. Később az üzlet igen csendes volt és megle­hetősen egyenetlen. Árutőzsde A prágai terménytőzsdén még nagyon ün­nepi hangulat uralkodott s a látogatottság minimális volt. Bár a hivatalos jelentések sze­rint a tartós szárazság kedvezőtlen befolyást gyakorol a -növények fejlődésére, ezt a kö­rülményt a tőzsde nem vette tudomásul s mi­nimális kínálat mellett a kereslet is nagyon csekély volt s igy üzlet alig fejlődött ki. A malmok nem vásárolnak. A búza 1 koroná­val, rozs 2-koronával esett. Árpában még volt némi üzlet, az export azonban már keveseb­bet vásárolt s igy az árak 1 koronával csök­kentek. A zab 2 koronás áresés mellett nehe­zen cserélt gazdát.-f- A prágai cukorpiac nyugodt volt. Nyers­áru prompt Aussig loko 49—49-50, októberre 54-54.50. + A brünni terménytőzsdén nyugodt irányzat és gyenge látogatottság mellett a következő árakat jegyezték: morva rozs 68— 71 kg. 138—40, zab 97—102, dunai tengeri ab Pozsony májusra—júniusra 56—58, aprósze- 'mü tengeri ab Petrovice 55—56, étkezési bur­gonya 14—18 melasz takarmány 85—90, ame­rikai vámolt zsir 750—60, friss morva teavaj egynyolcad és egynegyed kg-os kis csomago­lásban 2.300—2.400, 5 kg-os kockacsomago­lásban 2-200—2.300, 50 kg-os hordóban 2.10Ö —2.200, friss morva vaj 22—24. _[_ \ budapesti terménytőzsdén, amint bu­dapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat tartott volt. A következő árakat je­gyezték: tiszavidékl búza 11.95—12.40; fel­sői iszai, jászsági 11.80—11.95, egyéb 11.90— 12.05. rozs 13.75—14.00, tengeri 16.35—16.50 pengő. __________________'-f-A mai budapesti terménytőzsde határ- időpiacá.n, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat gyöngébb, a forga­lom csöndes. Nyitási árfolyamok: magyar búza júniusra 11.43, 11.47, 11.48 pengő. Föl­mondták 1500 métermázsa magyar "búzát, 300 métermázsa magyar rozsot május 23. át­vételre.-j- A berlini terménytőzsdén nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyez­ték: búza 275—77, rozs 204—6, sörárpa 180 —93, takarmányárpa 178—85, zab 164—69, búzaliszt 33—35.50, rozsliszt 25.80—27.75, buzakorpa 11.50—11.90, rozskorpa 9.60— 10.25, viktóriaborsó 17—23, kis étkezési bor­só 21—24, takarmányborsó 15—17, peluska 16—18, lóbab 15—17, bükköny 16—18, lenpo­gácsa 10.70­A prágai értéktőzsde árfolyamai: pénz áru pénz áru tegnap ma NyereménykBlcsön .... 89.75 90.25 89.75 90.25 6%-os beruházási kölcsön . 92.50 93.— —.— —.— 6%-os beruházási kölcsön 1923 91,10 91.60 —— .— Lisztkölesön . . . . ——.— 88.55 89.05 6%-os konvertálható kölcsön —,— —.— —.— —.— 6%-os !v államkölcsön . . —.— —.— —.— —.— 5%-os államkölcsön 1928 • . —.— —.— —.— —.— 4%-os Kassa-oderbergi . . —,— —.— —.— 4%%-oa pótjáradék . » . 66.25 66.75 —.— — 4.2%-os pótjáradék , • • , ——.— —.— —.— 4%-os pótjáradék . • • • — 3.50%-os pótjárad^k , . , ——.— Hadikölcsöokártalanitás . . —.— —.— —.— —.— 5%-os morva országos kölcsön 83.— —.— 83.— —.— 3%-os háború előtti adósság .------—.— —,— —.— 6%-os oeeh jelzálog bank . 102.75 103.75 102.75 103.75 6%-oi morva jelzálog é» országos bank . . . . . 99.50 100.50 —.— —.— 4%-os Kassa-oderbergi 1889 . 61.75 62.25 61.75 62.25 Cseh Agrár. Bank . . , » —.— —.— —.— —.— Lftnder Bank .»•»»» —.— —.— —.— —.— Cseh Dnio . • t t * i t —.— —.— ——,— Cseh Eszkomt ■ t i ■ • ——.— —.— — Cseh Iparbank ■ ■ ■ ■ * —.— —.— —.— Szlovák Bank —.— —.— —.— —.— Zivnostenská —.— ——.— —.— Osztrák Hitel . * « • ■ > —.— —.— —.— —.— Wiener Bankvereln , , , , —.— —.— —.— >—.— Jugoszláv Bank • • « • • —.— —.— —.— —.— Nordbahn -..>■• .3420.- 8430.- 3430.- 3450.— Nordbahn Bonnok • . « . 720.— —.— 710.— —.— Cseh Cukoripar . . . , , 255.— —.— 250.— 260.— Schöller ..................., * . 560.— —.— 565.— 575.— Horv át Cukor 80.— 84.— 80.— 84.— Aussiger Finomító « . » < 470.— 480.— 475.— 485.— Krizik ................................ 430.— 440.— 430.— 440.— Prága i Malmok . • » , » 740.— 750.— 740.— 750.— Kolini Műtrágya . , . , . 175.— —.— 178.— 182.— Kolini Kávé ...... 79.— 81.— 79.— 81.— Kolini Szesz .,•••• 800.— 810.— 805.— 810.— Tejipar . ..*»•*• 630.— —.— 630.— —.— Aussigi Vegyi . • • • . 358.— 360.— 358.— 362.— Budweissi Sör................... 1880.— —.•— 1880.— —.— Königs hofer Cement . . . 955.— 965.— 975.— 980.— Cseh-Morva Kolben-Danék . 1360.— 1380.— 1390.— 1410.— Brünni Gépek.......................—.— —.— —.— —.— Ringhoffer 4 40.— 450.— 445.— 455.— Nyugatcseb Szén . . . • 234.— 236.— 238.— 242.— Alpine ..■•iiii 37.— 38.— 37.— 38.— Berg és Hütten................... 760.— 770.— 780.— 800.— Po ldi....................... , , . 236.- 240.- 239.- 241.— Prá gát Vas 640.— 645.— 635.— 645.— Skoda............................« . 324.- 325.— 330.— 334.— Pozsonyi Kábel . . • • . 735.— 745.— 735.— 740.— Inwald . ...••• 72;— —72.— 78.— Ollescbaul Papir . , . . * 351.— 360.— 350.— 360.— A prágai tőzsde devizajegyzéseit május 18 május 17 Hiv. pénz áru pénz áru disk.% Amsterdam 1365.50 1369.50 1367.— 1371.— 2 lL Berlin . . 804.50 807.— 804.50 807.— 5 Zürich . . 659.125 661.125 659.25 661.25 2 Oslo . . . 611.— 614.— 613.— 616.— 5 Kopenh. . 676.50 679.50 675.— 678 — 6 Danzig. . 661.50 664.50 661.50 664.50* 6 Stockholm 613.25 621.25 631.— 634.— 41/, Mailand . 173.225 174.225 174.10 174.90 5 Paris . . . 132.31 133.21 132.85 133.25 2*/» London . 123.0125 123.6125 122.8R75 123.4875* 2‘/, New York 33.65j 33.755 33.665 33.755 3 Brüssel . . 472.65 473.85 471.90 473.10 3»/» Madrid.. 276.- 278.— 275.50 277.50 6‘/» I Belgrad . 59.125 59.375* 59.125 59.375* 7*/, I Sofia . . . 24.20 24.30’ 24.20 24.30* 8V, í Wien . . 473.125 474.625’ 4/3.125 474.625* 7 Warschau 377.35 379.35 377.50 379.50 7»/. Budapest . 587 50 589.50* 537.50 589.50* 6 Buen. Aires 864.75 870.75* 864.75 870.75* Helsingf. . 56.80 57.20* 56.80 57.20* 6V, Rio de Jan. 243.25 250.23* 248.25 250.25* Alexandria 125.975 126.775* 125.975 126.775* 7 Alhen . . ——.— —.— —.— 11 Bukarest . 20.10 20.30 20.10 20.30 7 Stambul . 15.— 16.10* 16.— 16.10* Kowno . . 332.— 33*.- 332.— 334.-* 7 Lissabon . 111.60 112.40* 111.725 112.525 7 ' Montreal . 29.79 29 91 29.69 29.81* 8'/> i Valuták. Prága, május 18. Holland 1361, jugoszláv 55.80, német 797, belga 469, magyar 458, román 19.85, svájci 656.50, dán 648, an­gol 123.75, spanyol 268.50, olasz 174.65, ame­rikai 33.8714, norvég.598, francia 132.45, bol­gár 19.90, svéd 598, lengyel 376.75, osztrák 394. Kötött forgalom. Prága, május 48. Görög 22.70, jugoszláv 51.25, magyar 443, észt. 731, litván 557, bolgár 20.65, osztrák 301.50. Apró-hirdetések Minden szó egyszeri közlése 60 fillér, vasár- és ünnepnap 90 fillér. A legkisebb hirdetés ára 6 Ké. A hirdetés alatt lévő kis szám alapján meg­tudható a cim a kiadóhivatalban. — Vidékről beküldött apróhirdetést csak a hirdetés dijának előzetes megküldése esetén közlünk. — Apró- hirdetéseket postautalvánnyal is lehet föladni, a szöveget a szelvényre lehet irni. Tudakozódó és továbbítandó levelekhez 1 Kö-s postabélyeg csatolandó. — Apróhirdetéseket fölvesz a ki- adóhivatal: Praha II., Panská 12 sz. III. Jeligés hirdetők cimét a kiadóhivatal nem közölheti. HáZaSSá$ Házvezetőnő, ■ .w jól főz, perfekt gazdaea­Jelenleg Berlinben tar- &zony, azonnalra állást tózkodó 34 éves jómeg- keres. Évi bizonyítvány- jelenésü ... bencsüfne u. 33. Aigner. 6502 üzlet, vendéglő, vagy gaz- : : daságba. „Hazavágyom“i ,&oian"u lz^ el ige alatt a kiadóba.' szakácsnő 6513 állást keres máj. 15 vagy ______________________június 1-re, a tátrai für­, , , dőkbe. Tészta és huene­biToglalfsagomnal miiek elkészítésében töké- fogva ezúton keresem jö- letes. Éves bizonyitvá- /endőbelimet. Keresztény, nyok. Úgyszintén egy özvegyember, harminc- keresztény szakácsnő má- légyéves, földibirtokos va- jus v. június 1-re vidéki gyök. Tekintélyes jőve- uradalomba elmenne. — ielme<m, vagyon om van. Bővebbet SilberhándLer érthető tehát, ha újabb közv. iroda, Michalovce, aősülésemnél a hölgy sze- Hlavná 41. 6484 mélyieégét tartom szem-------;-------------------------­Slőt t. Kisgyermekemnek Intelligens izr. gyermek- gondos anyát és magam- teien, középkorú özvegy aak hűséges hitvestársat házvezetőnőnek, keresek. Nincs időm fe- vagy nevelőnknek ajánfl- leeLegesen ismerkedni, korák. Jói főz, jó biaonyáit- azért csakis gyermek- ványai vannak. A járnia - szerető, ottihontkedvelő tokait „Vallásos" jeligére, hölgy levelét kérem KoSioe, posta reetante. „Jólét és szeretet jeligé- posta 2. 6468 re a kiadóiba. (Poste rest.---------------------------------­papírkosárba.) 6540,Jobb leány ............. házvezetőnői Ál lást kap állást keres sürgősen, le­■H ..... ■ .... 1 hét magányos urnái Í6. ............. ■ — 1 1 Cím: A. Éva, Bratiislava, Ut azó ügynökökéi u'8"L "«& keresek _ nagyszerű Középkorú intet, keresz- automatikusan gör- jtény urinő, aki a háztartás dűlő függönynjdon-E minóen ágát tökéletesen ságaim és egyéb rol- érti ££ártmöáSk ték. Magas jutalék! keres. Megbízható, becsü- Leszállitott árak, !etes és már több éve volt Holzrolleaux-, Jalou- hasonló alkalmazásban, síén-, Fensterplachen- Fizetési igényei 6zeré- u. Selbstrollvorhange- nye'k. Szives megkeresé- Fabrik Franz Merkel, seket „Kitűnő gazdasz- Braunau 44. 6121 szony" jeligére a kiadóba kór. 6417 Kassal nőíszabó. Ványaiiné-Forgáah Márta. jqq Kassa, Fő-u. 69, I. em. (Lőcsei ház) varr ódájában kölcsönt keres 6—10 év- tanulóileány szerződ'éssel re, mely 134 millió érté- f elvét étik. Ugyanott női kü tehermentes földlbir- és gyermekruhákat olcsón tokra első helyen beke- és Ízlésesen készít és át- belezhető. Ajánlatokat alakit, valamint urileá- Kölcsön« j.eJige alatt a nyok szakszerű varrás es , . ., ,, , .? szabás fan,Mását vállalja, kiadó továbbit, 6512 6467 mmmi____Poloshahalal üB0^l©t Lfowfoa; esszencia, 100% ered­WetKa mény_ Feloldandó % liter rn-n-iu^ • „ 1.- autóbenzinben. 6 Kö bé­Tdbbóvi praksz^al buo ly€gbeni fűtéssel meg­noi és férfi rendelhető Rónay drogé­lodrász riában, Pre§ov. 6429 vas és vizomduláló, ma- ~ gyár, szfovák nyelvisme- 25°, be,rendezett, 0 ,. , ,r 1 ,. , roe légit étit levegővel fut­rettel azonnali belépésre hető^Jj haszn|t állast keres. Cím: Csi-j k”Sl" A csál ka József Nővé Záirn-' , ' 0 0£t ® ky, Stefanikova 9. 6514 °^m, efladón Daru Sándor, hentes, Ungvar,---------------------------------Rákóczi-u. 18—20. 6469 Ma lom és terxnényszak- --------------------------------­má ban teljesen jártas Sarok üzletház könyvelő, főúton családi okokból, aki eddig vegyes tipusu esetleg füszer-csemege- malmot, önállóan vezetett, kereskedéssel együtt ela- azonnali belépésre állást,1 dó. Ugyancsak a belváros- psetleg betársulást keres. ban nagyobb családiház Ajánlatokat „Malom" je 1 -'gyümölcsöskertte 1 eladó, igére kassai sz>erkesztő-|Jelige „Nővé Zámky“. ségünk/be. 6505| 6485 Hirdetéseket eredeti áron fölvesz Pozsonyban a P. M. H. Pozsony kiadóhivatala, Lőrinckapu-u. 17. Léván Müller Lajos. Ipolyságon Tóth & Brza. Paxner és Biron, Kremnica. Kassán Gé­niusz hirdetőiroda. Komáromban Hermann Endre. Rimaszombatban ifj. Rábely M. Nagy­szombaton: Prvá tmavská váeobecná obchodná kancelária, Pekarská ul. 3. Rózsahegyen Lie- bermann Vilmos. Losoncon Redlinger Ignác. Füleken Krámer Jeremiás. Tornaiján Blumen- thál Sándor. Párkányban Háber József. Sklenné-Teplice Szklenó-gyógyfürdő Rádióaktiv kénes héwiz (58 fok C) rheuma, csuz, böszvény, ischias stb. ellen. Teljesen uj, kényelmes, közös medencék, elsőrendű kád­fürdők és iermészeles gőzfürdő. Kényelmes, szépen berendezett szállók, nyaralóíakások konyhákkal. — Villanyvilágítás. — Penzió: 38—45 Kö-ig. Az állomásról (Hlinik — Sklenné = Teplice) állandó autobuszközlekedés. Bővebb felvilágo­sítást készséggel nyújt a Fürdöigazgatéság. Kiadó Tarján Ödön. — Nyomatott Mercy H. Fia nyomdájában, Prágában. — A nyomáéért felelős: J. Charvát — Hirlapbélyeg használata a prágai postaigazgatóság 59732/VII—3J. ez. randeleió*«i DeTizaártolyamok BUDAPEST BÉCS BERLIN ZÜRICH ma tegnap ma tegnap ma tegnap ma tegnap Bnenot Alro# . ■ • i ■ • v —. —.— —. . 1.013 1.003 125.— 129. Konstantinápoly .■■■■■ —.— —.— —.— —.— 2.018 2.018 . —. London ...... > 20.85 20.97 25.95 26.10 15.38 15.38 18.01 19.30 New-York ........ 571.- 571.- 709.20 709.20 4.209 4.209 512.75 514.75 Rio do Janeiro ...... . —■— —. • 0.314 0.284 . . Amsterdam ........ 231.70 231.60 287.80 288.- 170.88 170.63 208.25 208.35 Athén . -.- -.- -.- -.- 2.947 3.197 3.90 6.50 Brüssel * . 80.30 80.35 99.60 99.50 59.12 58.89 72.10 72.10 Helsinfffora !!...».• -.- -.- -.- 7.133 7.113 8.70 9.­Róma . . I ! ....................... 29.35 29.40 37.- 87.- 21.67 21.63 26.47 26.49 Belgrád .. .. .... . 10.03 10.03 12.50 12.40 7.423 7.423 8.95 9.­Koponháe* ........ 113.90 114.60 141.25 142.50 84.22 84.42 103.50 106.­Oslo .......... 104.60 106.50 129.- 132.50 77.12 77.87 95.75 96.­Páris 22.33 22.33 28.02 27.97 16.605 16.575 20.24 20.29 Prága .......... 16.96 16.96 21.04 21.03 12.465 12.465 15.20 15.25 Zürich ......... 110.80 110.80 139.- 138.80 82.32 81.68 Sofia ....... i * . 4.08 4.03 5.13 5.13 3.057 3.057 3.72 3.73 Madrid ......... 57.70 56.70 34.47 33.27 40.70 40.20 Stockholm 106.40 107.30 130.75 133.- 78.32 76.97 94.75 95.50 Budapest ........ —.— —124.29 124.12 —.— —~ •“ — Béos 80.45 80.45 —.— —.— 51.95 51.95 Varsó ......................................... 64.- 64.- 79.56 79.60 47.25 47.20 57.70 67.65 Berlin . ................................ 135.80 185.80 169.40 169.- —.- —122.10 122.15 Me gvételre BÁRTFA-FÜRDÖ centru- jánlunk: 3.50 m. hosezu. mában a legforgalmasabb 40 am. széles férfi gyapjú- helyen elegáns zöveknaradókokat mind- borbélyüzlet, esze 59.— Ké-ért, 3.50 m. azomkivüll bármilyen öz- iosszu 115 cm széles női oéljaira alkalmas tizleb* zövetmaradékokat mind- "helyiség bérbeadó. Ér- issze 38.— K8 áiron az deklődők forduljanak a géez darabért. Közvetle- füxdőigazgatósághoz, Bér­iül a gyár szállítja: V). dejov-Kupele. 6493 Lraus, Vir na Mór. írjon------------------------------— nóg ma. 6397 Nové-Zámkyban Jót,- és autój aviltéműhely elszerelve, lakással, bér-^áv^ra^ elf6 va^ >eadó vagy eladó. Egy bérbeadó. Komáromyne lia Tatra személyautóKamámo- Kertéez u- 6497 ÍII. típus, egy Austro- Brómlátképes Sberhard 3 és 4-es eké>ífQR ^ők­/ed, mindenféle gőz-, ben-r^ * Nyitra, 6304 ún-, ezivógáz-, magánjáró Nyiriaseprőt te huzatos Lokomobilok, . . , , „„ *éplőgarniturák, elevá-m^nyiségben 90 torok, ffeuerátorok S? £! eladók: 6363 Vlojses István, Roíüava. —-------------------------------­64 86 Garant. valódi méhméz .7.7---------—,—" I. oszt viL akácmézet Lt hengrerléseket (csemege mézet) száliit ée felsaakátásokat vállal állandóan 5 kg-os plóhdo- liegmodernebb gépekkel hozókban, frankó 65.— KŐ Dömény, Trnava. 6384utánvéttel: Blazsek_ Fe­~ 7----------------reno méhészete, Kálna Els őrendű, Prágában, ala- Szlovenszkó. 5230 ntandó, kereskedelmi tér----------------------------------­mészetü, a köztársaság Ügyvédi képzettséggel ^gész területére kiterjedő biró, nagy összeköttetés­irodai vállalkozáshoz le- sel rendelkező ügyvéd hetőleg bank és keres-egy Prágában alapítandó kedelmi képzettséggel rentábilis vállalkozáshoz biró 100 ezer koronával keres­tőkést kedelmileg képzett 30—100 ezer K-val kere- társat keres. >ek. Ajánlatokat „Com- Ajánlatok „Alapitás“ jel- mercia“ jeligével a ki- ige alatt a kiadóba inté- adóba. 6482!zenidők. 6483 LoblófOrdö l-AV.’.v yegngaiih luiaius Itdaepén. Napi pen7Íó (lakás nélkül) négyszeri étkezéssel 27.— kor., szobák 8.— koronától. Bővebb felvilágosítást ad és prospektust küld a Fürdögondnokság, Kúpele Lnbovfta (Spis.) Magyar Minerva Magyar kötelességet teljesit, aki terjeszti és támo­gatja Szlovenszkó legolcsóbb szépirodalmi folyó­iratát ! A julius és augusztus kivételével havonkint 36 oldal térj ed elm ben megjelenő folyóirat előfizetési dija félévre 15, t évre 30 korona. Egyes szám ára 3 korona, mely Összeg bélyeg­ben is beküldhető. Amíg a készlet tart, 18 koronáért kapható az 1930. évfolyam (1—6. szám) is. Az 1931. évfo­lyam (1—10. szám) ára 30 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pozsony-Bratislava, Kertész-ucca 1. Kérjen csekklapot! * 84 PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. —• Ruszinszkói szerkesztő: Rácz Pál. — Irodalmi főmunkatárs: Sziklay Ferenc dr., Kassa, Éder-u. 9. — Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, I., Vak Bottyán-u. 84. szám. Telefon: 59—8—98. Szerkesztő; Zólyomi Dezső.

Next

/
Thumbnails
Contents