Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)

1932-04-24 / 95. (2908.) szám

^RXU^MagVaR-HI ULAEt 19S2 április 24, T&s&map. Jénai halat — weimawi feltámadás Irta: NEUBAUEB PÁL A weimari középpontban akkor indult meg a Goet'he-oentonnáriujm ünneplése, imiJ L Nem ÍS tudja milyen előnyőssé teszi megjelenését az egyéniségének megfelelő mér­ték szerint készült cipő. „PBAGA“ Luxus-Sboé Prága II, Jindfi- ská 7; (Passage) — Magyar kiszolgálás. — kor a szomszédos Jénában, Schiller városá­ban egy magasrangu bíró meg vakolásitól va­ló feleiméiben hét lövéssel két csalid hét tagját küldte a másvilágra és a Goethe-zseni életszentséget magasztaló harangjainak zene­karába a* jénai halálharangok kon dúltak bele elleuiponitozatos aláfestésnek. Szent az élet és sérthetetlen, tanította Goethe első és utolsó szavával, -minden élet. szent, a legkisebb és a legnagyobb, mert kicsi és nagy a kozmikus történés szempontjából nemiétező fogalmak. A jénai gyilkos bíró, emberi jog hivatott őr­zője azonban nem hallotta meg Goethe sza­vát, azaz, hogy ez a szózat elnémult, amikor az emberi szenvedély és önakarat tombolása diktatórikusán -minden meggondolás fölé ke­rekedve azt a rögeszmét érlelte meg, hogy szent az élet csak addig, amig az egy-én a maga egoizmusát élheti, de elpusztítandó, ha a szenvedély teljességében nem élheti ki magát. Ha az egyiptomi fáraók meghaltak, összes hitvesük máglyahalált halt, hogy ki­rályukkal együtt temessék el őket — a jénai m agasrangu bíróban ez a diktátori akarat kelt újra életre és a most meginduló kutatások és cikkezések, eszmecserék és analízisek nem tudnak mást megállapítani annál, hogy íme az emberiség Fáraó óta emberileg nem fejlődött. A jénai halál hét ember élete fölött dön­tött: egy egyénben diktátori álmok és el­gondolások összessége revelálódott és aho­gyan népek sorsát intézni akaró diktátorok az élet differenciált sokszerüségét egyetlen szubjektív formulára szűkítik össze és min­den szinpompát gőgösen halálos elvetemült­ségével a rövidlátó koponyának szürkitik ho­mogénnek elgondolt tömeggé, úgy ez a jénai bíró is hót ember sorsát irányította — revol­verrel a kezében. Radikalizmus, amely az országok fölé rendelt diktátorokban tombolja ki magát, nyilvánult meg ebben az egyéni életben is herosztráteszi fens-őb-bségnek gon­dolt és értékelt pusztításban, radikalizmus, amely az egyénnel nem számol, nem gondol­va arra, hogy a természet anyaga ugyan meg­szakítatlanul folytonos, de atom-szerkezettel bír és minden utómnak ugyanaz a hivatása, fontossága, értelme és értéke, mert hiszen atómszakadás (zúzás a fizikában) olyan ener­giaiéi szabadulást idézhet elő, amely a mo­dern vegyészet szerint az egész világot rom­ba döntheti. A jénai halál nem tudta, amit a weimari Goethédéitámadás hirdet: a bűvész­inasnak -a Mestertől kell megtanulnia, hogy a szellemeket csak az szabadíthatja ki, aki va­rázsszóval vissza tudja őket küldeni, megfé­kezni tudja őket. Nem üdvös, ha az általános­nak hitt egyéni akarat diktátori radikalizmu­sa érvényesül, sem a családban sem az ál­lamban. Az élet dillettánsai azonban Goethét lekicsinylő ,,forradalmisággal“ az öreg wei- marit a polgári fogalmak lomtárába hajtják és a szerencse vadászaiból az élet vadászai lettek. A jénai bíró azt hitte, hogy saját tra­gikumát, amely magánügye volt, két generá­cióra terjesztheti ki: a nálánál idősebbre és a nálánál fia-talabbra. Revolveres ököllel vá­gott az élet arcába, amely őt vágta arcul és, egooentricitása az értelmetlenség szakadéké­ba zudito-tt hét élő, sajátos, egyéni értelmet, hét embert. A -herosztráteszi őrületből, amely már nem elégszik meg Artemisz templomá­val, hanem az egész emberiség templomát, a földet akarja felgyújtani, politikai és világ­nézeti rendszer alakult ki az utolsó évtized­ben és amikor mindenki beáll megváltó bo­londnak, idegen életek hekatombáit áldozva fel a maga egyénisége oltárán, mosolyognak az együgyünek bélyegzett kérdésen, szabad-e embernek embert ölni. Igaz, nagyon olcsó lett a halál. De ép-pen ez lehetne az oka annak, hogy hossz álljon be az élet értékelésében és az élet ősi idők ói a szentnek jegyzett értékei emelkedjenek. A revolveres filozófiára támaszkodó megvál- lás megérett arra, hogy egy komoly, pozitív, életépitő és nemesitő rendszer váltsa fel: ..fölni annyit tesz, m-int sötét erőik kísérte­tiességével megbirkózni önmagunkban", — mondja Ibsen, de korunk valóságos piaci tü­lekedése a már nap-fényben tomboló sötét, démonikus erőknek és a politikai meg a gaz­dasági élet kísértetiessége az egyéni platfor­mokon boszorkánytáncot lejt, melyhez a zenét a radikalizmus diktátorkodő jazzbandja szol­gáltatja. Az élet, igaz, fáj és különösen fáj az üres gyomor, de minden fájdalomnál fáj­dalmasabb az erőszakosan elszenvedett ha­lál. mint ez a jénai. Szent az élet — — — Plutartfiosz meséli, hogy egy ember azon fá­radozott, hogy egy holttestet talpra állítson és amikor ez nem sikerűit neki, igy kiáltott fel: „Zeuszra mondom, kell, hogy belül va­lami legyen!" Ez az egyszerű mondat az élet szentséges értelmét, a weimari bölcses­séget magában foglalja. Az élet belül van és amig van, talpán jár az ember, fejjel a nap­sugárnak, a világosságnak. A halállal ez örökre megszűnik: a holttest nem áll többé talpra. Legfőbb ideje, hogy az életet propa­gáljuk, a halálosztásbóL, elferdült életösztö­nök diktatúráiból elég volt és semmi sem garantálja nekem az életet; csak az élet ma­ga. Bármily „poigárian" szűk is ez a mai élet, nem sziükebb a sírnál és Dem kisebb látkörü a weimari feltámadásnál. A jénai halál bi­zonyítja ezt. Mi célja az életnek? Az élet maga. Esztelen körforgás? Értelmesebb a jénai egoceutricitásnál. Keletről vagy nyu­gatról jő a világosság? Belülről, önmagád életéből, amely, amig tart, talpra állít, meri Zeuszra mondom, van belül valami. Jéna vagy Weimar? Könnyű a választás. De köny- nyü mindenütt ahol az egyik város a diktátori hatalom székhelye, a másik Goethe támlásá­nak Mekkája, arról, hogy miniden élet szent és sérthetetlen. Rengeteg Jénánk van és csak egyetlen Weim-arunk. Propagáljuk újra Weimart., az életet! KÉPZELT ELETRAJZ Irta: SCHÖPFLIN ALADÁP Budapest, április. Született 1850-ben. Magyarország akkor, tud­juk, elnyomott állapotban volt, sokat, szenve­dett a szabadságharc sebeitől, politikailag is, gazdaságilag is; szomorú volt a magyar nóta, a nemzet szivében keserű, dacos harag égett, ö -ezt a -gyászos kort öntudatlanul élte át, gyer­mek módra, csak annyit tudott róla, hogy az öregek bor és pipaszó mellett, szidják Bécset és különböző hatalmasságait. 1860. A tízéves fiú már kezdett öntudatra ébredezni, figyelő szemmel hallgatta az öregek 'beszédét és homályos, de szép kép támadt ben­ne arról, hogy ő egy nemzetnek a tagja, hogy ennek a nemzetnek nagy múltja van. Sokat hal­lott az öregektől 48-ról s játékaiban újra meg­vívta Damjanics é& Bem apó csatáit. Ta-lán ér­zett valamit abból is, hogy az ország fölött a levegő tisztulni kezd, remények sarjadnak, bi­zakodó hangon kezdenek beszélni bor és pi.pa- szó mellett az emberek, az a nóta nem olyan szomorú már, nemcsak a vágyát fejezi ki a jobb jövőnek, hanem már a benne való hitet is. Hallja Kossuth nevét, amely valami nagy fény­től övezettnek hangzik előtte; hallja Deák Fe­renc nevét és szivében ébredezni kezd a böl­csességről való fogalom. Fél öntudattal érzi, hogy a család élete kényelmesebb lett, kevesebb a panasz a drágaság, pénztelenség miatt. Olyan szavakat hall, hogy: Szorul már Becs, alkudoz­ni próbál. Nem tudja, mit jelent ez, de érzi, hogy valami jót várnak tőle. Közben boldogan folytatja a gyermekkor játékait és ábrándozik arról, hogy ha ő nagy lesz ... 1870. Már nagy lett, húsz éves. A kiegyezés már megvan, ö Pesten jár az egyetemre, részt- Ve&z az ifjúság mozgalmaiban. Körülötte min­denütt bizakodással teljes .a levegő. Az uccán sétálva., olyan emberekkel találkozik, akiket életnagyságnál nagyobbra növesztett a köz tu­dat s akiknek méretei azt a büszke érzést kel­tik benne, hogy egy fölfelé ívelő pályáju nem­zet fia, amelyhez tartozni dicsőség. Az uccán látja egy ócska konflison Deák Ferencet, amint döcög ki a Városligetbe, szájában a. cabanos- szivarral. Látja néha az elegáns And-rássy 'Gyulát lóháton, fiatal urak csoportjától körül­véve. A Belváros szűk uccujában találkozik az emigrációból hazatért Türr Istvánnal, Klapka 'Györgygyel, úgy néz rájuk, mint hősökre. Egy kopott Bakeren Jókai tűnik föl, fejét lehajtva, szomorkás mosollyal jön az Akadémiából Arany János, mellette a szénfeketeszakállu Gyulai Pál vitatkozik pattogva. Eötvös József mélyen el­gondolkozó feje is föltűnik néha. A fiatal em­ber, ha végigmegy az uccán, a történelem han­gulatát érzi, olyan emberekkel találkozik, akik már életükben történelmi alakokká váltak. És ha körülnéz, e-gy meginduló nagy fejlődés kez­deteit érzi, a város napról-napra épül és nő, a levegő -tele van tervekkel, vasutak, nagy köz­épületek, gyárak, bankok körvonalai bontakoz­nak az emberek fantáziájában. Mindenütt ké­szül valami, mindenki bizakodik, mindenkinek a tudatában egy gyorsan fejlődő ország van, világvárossá duzzadó Budapest, virágzó, gaz­dag vidék, terjedő műveltség és jólét. Az opti­mizmus .meleg hulláma ömlik el a lelkek fölött. Fiatal emberünk magánélete is könnyen folyik, diáknak jó az élete, nem keflii hozzá sok pénz, van mulatság, lehet néha tüntetni az uccán a hazáért, szép szónoklatokat hallani Bécs ellen, a függetlenség mellett, rajongani a 'Száműzetés­ben élő Koesuthért. Hogy mi lesz belőle, az nem gond. A gyorsan fejlődő államnak egyre több 'hivatalnokra, a gazdasági életnek egyre több mérnökre, ügyvédre, kereskedelmi ember­re van szüksége. Fiatal ember, ha csak vala­micskét tud, válogathat az állások között. A mi fiatal barátunk már kiszemelt magának egy ál­lást a minisztériumban. Szép állás. Nem nagy fizetés, de meg lehet belőle élni. Előkelő társa­dalmi pozíció, minisztériumi embert minden tár­saságban nagyon szívesen látnak. Az élet 'könnyű, jó, biztonságos volt, jóízűen lehetett panaszkodni apró bajok miatt, pohár bor és szivar mellett politizálni, szidni Bécset, lelke­sedni 48-ért és szavazni 67-re. 1880. Fiatal emberünk már 30 éves, segédtit- ’kár a minisztériumban, nős, egy szép kisleány apja, egy újabb gyerek útban van, remélhető­leg fiú lesz. Hivatalában jól megvan, kényel­mes munka, kevés, de az életre elég fizetés, szép társadalmi állá*. Körülötte nagy gazdago­dás, a tíz év előtti tervek megvalósulóban, a 'főváros épül, nő, már építik az Andrássy-utat, gyárak füstölnek, vasutak robognak, bankok nőnek, uj plutokrácia keletkezőben, kereskedők jó üzleteket kötnek, iparosok tele vannak meg­rendeléssel. A segédtitkár ur csöndes irigyke­déssel nézi ezt a gazdagodást, de nem adná mi­nisztériumi állását egy építőmester, vagy ke­reskedő vagyonáért. Úrnak lenni mégis csak szép dolog. A politikában majd rendet csinál Tisza Kálmán, okos ember az, erős a keze, ha­talma hamar átszövi hálójával az egész társa­dalmat. Egy kis honfibú kell a magyarnak, Kossuthra szeretettel gondol a magyar ember, mint valami távoli, elérhetetlen szerelemre. Kezdenek beszélni a gentry tönibrejutásáról, a segédtitkár ur is hozzátartozónak érzi magát, bár az apja csak falusi nótárius volt. Pusztul­nak a magyar urak, meggazdagodott bugrisok és zsidók ülnek a helyükbe, dohogja barátai között, akik helyeselnek neki. Azért jól érzi magát, uniósán él, nincsenek nagy gondjai és mint jó hazafi, bizalommal néz a jövőbe. 1890. Már a nagykörút is épül Budapesten, tervek vannak a Belváros újjáépítéséről, kirá­lyi várról, óriási parlamenti palotáról. Jön Ba­ross zóna-rendszere, oksó lesz az utazás. A prosperitás tetőpontján van, százával épülnek a nagy bérbázak, most már fürdőszoba, villany­világítás is van az uj házakban, villamos is jár a városban, az öreg lóvasutat előbb-utóbb vil­lamosítani fogják. Arról beszélnek már, hogy Budapest világváros. A politikában kitör az egyházpolitikai liberalizmus, jön a polgári há­zasság, — jobb lett volna, ha Ti6zá nem kezd bele, de ha már belekezdett, hadd csinálja vé­gig. így gondolja a mi barátunk, mert már osz­tálytanácsos, barátainak helyeslése közben. Nagy harcok a parlamentben, de ezeket a nem- politikus közönség félig-meddig úgy nézi, mint szinpadi látványoisságot, vitatémát, nem érzik igazán, hogy a bőrükre megy. Az emberek jól élnek, nagyon sokan nagyon is jól, úgy érzik, ez örökké így lesz, derülten néznek a világba. Szó kezd esni a szocialista mozgalomról, de még csak mint kuriózumról, — majd elintézi annak az egy-két izgatónak a dolgát a rendőr­ség. Kezdődik a készülődés a millenniumra. Világraszóló nemzeti ünnep lesz az, a magyar önérzet óriásivá nö. Az ezer év után újabb ezer év jön. Ezt mindenki magáiéiértetődőnek talál­ja. Mámoros optimizmussal nézünk a jövőbe, a millenniumi ünepek fénye ragyogóvá teszi a horizontot. Az 1867-ben épült államrend ünnepli önmagái,. A magánélet is virágzik, a polgári élet nem engedi észrevenni a külvárosokban 'Settenkedő nyomort. Építészek, iparosok, spe­kulánsok rengeteget keresnek, bankok óriásivá dagadnak, —- ez már kissé sok is, mondja az osztálytanácsos ur, utóbb majd ezek lesznek a.z urak az országban. Node a közhatalom a miénk marad, — vigasztalja magát. Továbbra is ké­nyelmesen, ka nem is pompásan él, meg tud élni a jövedelméből, a Tátrába jár nyaralni, csi­nos kis családi házat szerzett a pesti Tisztvi­selő-telepen, a gyermekei szépen cseperednek. Alapjában véve boldognak érzi magát. 1900. Századforduló. Meghozza a miniszteri tanácsosi kinevezést. A méltóság oö ur nyu­godtan él tovább. A politikával kezd elégedet­len lenni. Minek a viszálykodás, minduntalan ob sár akció, mikor az ország jól megvan? Ideje már, hogy Tisza István közbevágjon. Azok a fene szocialisták Is, hogy megnőtt a szarvuk, sztrájkokat rendeznek, általános választójogról szavalnak, — az ember igazán boszankodik, ha újságot olvas. Szerencse, hogy megvan Tisza István. Az ö vaskeze tartja az országot. Hiszen nincs semmi nagy baj, mindenki megél, bár a drágaság nőttön-nő, a fizetéssel egyre jobban takarékoskodni kell, do megélni meg llehet be­lőle. 1910. Most már igazán elkedvetlenítő a poli­tika. Az ellenzék elvesztette az eszét? Folyto­nos oInstrukció, már gróf is akad, aki általános választójogról beszél, a szocialistákat kezdik úgy nézni, mint valódi politikai pártot. Hallat- kin, hogy mire jutottunk! Mintha rengeni kez­dene a magyar talaj alattunk. A gazdasági életben is ingadozik a bizalom, a háború sejtése van a levegőben. A pénz drágul és ritkul, a. drágaság nő, a miniszteri tanácsosi fizetés már alig elég a .megélhetésre. Szerencse, hogy a gyerekek már fölnőttek, a fiú egy másik mi­nisztériumban fogalmazó, jól nősült, egy építő­mester leányát vette él. A leány férje törvény- széki bíró. Hiszen minden jó volna, csak a po­litika elkeseritő, valahogy nincs már meg az a büszke biztonságérzés. 1914. A miniszteri tanácsos ur meghalt, jú­lius 1-én. A trónörökös halálát még megérte, a háború kitörését már nem, ügy szállt sírjába, hogy nem Is tudta: a magyarság legnyugod­tabb, legderüiltebb, legvirágzóbb korát, élte át, mióta ez a nép a történelembe belépett. „Kis misekönyv“ (Egy értékes magyar könyvujdonság.) A maga nemében pár altiamul álló magyar könyv- újdonság hagyta el pár hónappal ezelőtt a ezlo- venszikói sajtót. Címe: „Kis nuisekönyv“. Első te­kintetre azt hiinmié az olvasó, hogy ismét egy újabb imaíköuiyvef kaptak kezükbe a katolikus hí­vek ezzel a könyvvel, de ha átlapozza, akkor látja, hogy nem is imakönyv ez. Sokkal több an­nál. Az ősrégi Haitim nyelven megirt szentmise van e könyvben a latinon kávül — magyar nyel­vű fordításban. Alit alá bán nem szokás imák öny vekről, vagy egyházi könyvekről kritikát írni. E kis misekönyv azonban e téren kivételként számit. Erre a könyv­re fel kell] figyelnie az kodalkwnlla'ítikuenak is. mert ez a maga nemében egyike a legszebb ma - gyér nyelvű irodalmi nívójú alkotásoknak. E könyv szerkesztői a latin nyelvű mise minden leg­kisebb részét oly szép, modem, zamatosain magya­ros stílusai tökéletes fordításban adják vissza, hogy már magában véve ez a tökéletesség megér­demli. hogy e könyvről az irodalmi rovatban megemlékezzünk. A könyv szerkesztői Kühár Elér is dir. és Radó Poliikárp dr. bencés tanárok, a sokhelyütt szinte le fór d i thatatliannak és jól magyarul visszaadhaitat- te urnáik hitt latin miseszöveget s annak zsoltárait, evangéliumait, imáit, könyörgéseit és ez azokban rejlő legelvontabb fogalmakat is a legszebb stílusai modern magyar nyelven, a legtökéletesebb fogal­mi hűséggel adták vissza. A miü beosztása egyébként pontos másolata a katolikus templomok oltárairól jól ismert nehéz, fóliánsszerü misekönyveknek., melyben az év ösz- szes miséi felsorakoznak s ennek elleniére, oly kis aiialku, hogy a legszűkebb kabátzsebben kényelme­sen elfér. Ezt a mű kiadója, a Szűz Mária Uj Virágos Kertje" c. kiitbuzgalmi havi folyóirat ki- adóhivatala (Komárom) úgy oldotta meg, hogy a könyvet a legfinomabb hártyaszerü japán papiroson nyomatta. Ezzel tudta elérni azt, hogy7 a 480 olda­las könyv mindössze 15 milliméter vastag. Külön fcedl megemlékeznünk a mű költői részei­nek forditó.járól, Kurzweil Géza dr.-ról. aki e té­rem a magyar nyelv költői kiinceesházának valló­ban gyarapítója 'lett. Méltatás helyett csak egy ősrégi latin versnek gyönyörű magyar fordítását rögzítjük lé itt, me­lyet a virágvasárnapi szertartáskor szoktak a pap és kántor latinul felváltva énekelni s melynek köl­tői szépsége eddig úgyszólván ismeretien volt a nagyközönség előtt: Glória, la,us et honor. Dis,z s dicsőség illet megváltó Krisztus királyunk, Kit egykor a gyermeki kar hű hozsannája kisért. Izrael éke, királya vagy, Dávidnak törzsöké nemzeti: Légy áldott, kit az Ur szent neve hoz nriközénk. Tégedet áld a dicsőülitek kara fenn az egekben, Véle az emberiség és amit éltet, a föld, Izrael pálmale vélte! szórta be utadat egykor: Himnuszokat zengvén járulunk most mi Eléd. Mig azok kínok elé pisrtek ünnepi dallal: Most a Királynak zeng himnuszokat serege. Tetszőnek Néked ők, tessék most. jámbor imánk is: Ó kegyes, drága Király, hisz tied mind, ami jó. * Hézagpótlóak e könyvnek azok a részei, melyek­ben a szerkesztők ismertetik úgy a szentmise, minit az akörülii szertartások történelmi eredetét, fejlődését, vagy visszafejlődését, a régi szokások szimbólumokká való kritályosodást és azok törté­nelmi jelentőségét., mindig tekintettel arra, hogy egyik vagy másik jelenség mit szimbolizál. A könyv úgy is mint olvasmány igen érdekes s a mii veit közönség számára pótolja az imaköny­vet is. A „Kis misekönyv" útmutató a hitbeli ma- gasabbrendüiség felé és határozott értéke a magyar vallásos .irodalomnak. (r. p.) Fatu Tamás: SZÉRŰ Az elhagyott szériiskortop Átszáll az őszi sóhaj. Itt csépelték a gabonát Fürge rséphadaróval. Zsákba szedték a magszemet, Mert a búza az élőt. Do mit a esép a földbe vert, Á fekete földé lett. Ez is kibújt zölden, buján. Á szára már hUvelyknyí. Akár verik, akár vetik, A n|pg ki akar kelni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents