Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)

1932-03-25 / 71. (2884.) szám

_______________________________________________________ 1r32 mArcftw 2S, péntek.. 4 ri ozaikkéoek Léva és környéke megváltozott életéből Irta; Kopernlczky Kornél Léva, husvét hetében. rA váróéi kertész az uccai fák gallyait tiszto­gatja., nyesegeti a munkásaival. A nap süti őket. A tavaszi napfény melege most áldótob, mint valaha volt. A Vígadé előtt nagy csapat ember melengeti magát a friss égi melegben. Elég hidegben volt részük egész télen át, mos­tanáig. A kertész emberei létrákon állva kezelik a fákat. Irigykedve nézik őket a napon stükóre- zők, mert ők e6te sem kenyeret, sem pénzt nem visznek haza a családnak. De annál inkább örülnek a tavasznak. Ilyen nagy tavaszi öröm falán még sohasem volt a világon, mint most! A tavasz valami 'különösen nagy reményke­dések ideje lett az idén. Borzalmas volt ez a tél, a szegény emberek igazán sokat szenvedtek benne. A tavasz talán meghozza a „jobb idő­ket", — mondogatják az emberek. Ez is vala­mi, hogyha a földből föltörekedö első fűszállal kiütközik az emberekből a remény önvigasz­talása ... Az újság az élet képe. A riportokból, mint valami mozaikból, összerakhatjuk magunknak az egész világ életét csodálatos ritmusával, minden mozgalmasságával együtt. Ez a riport is egy ilyen mozaikdarab a Garam völgyéből. Nemrégen ilyenkor nem mulasztották el hozzá­tenni ezt a jelzőt, hogy „áldott". Bizony áldott is volt ez a. vidék, a garammenti szép, búzater­mő róna, melyet kettéosztott a Garam csikja, amint méltóságteljesen hömpölygőit a Duna fe­lé a szagos uzatáblák között, nótás aratások évadján. De tavaly sírtak, nem daloltak itt ara­tás idején. Legfőképpen a hegyvidéki szegény aratók siratták meg, hogy szinte alig sújtottak bele kaszájukkal a kalászok közé, már vége is lett az aratásnak. így mondja a gazda. Most nagyon is megvan a látszatja. Faluról jött ur mondja az asztalnál, hogy a 40—50 holdas gaz­dának —• nagy szó! — aligha két tehénből áll az egész állatállománya. A többit föl ette a té­len. Pénzt nem találni a háznál. Bankügyész mondja: Hogyha egy gazda a bankban váltó- kölcsönt vesz föl, a váltóblankettára sincs pén­ze! De orvosra és gyógyszerre sincs, de még koporsóra sem. Hallatlan eset itt a Garam völgyén: Cs. köz­A PÁVÁTOLL Irta: MOLNÁR KATA Verát már a ragyogóan tiszta lépcsőháziban megcsapta az a levegő, amely a nyugalmas, szép életek otthonaiból messzire előrekiildi üzenetét a belépő elé. Mint aki rég-áhitott hangulatra talál hirte­len, úgy szívta magába ezt a levegőt és mi­előtt becsöngetett volna, csak állt kicsit el­gondolkozva a ragyogókilincses, fehérftiggö- nyös ajtó előtt, amelyen ott volt a kis réz­tábla Merza Mária nevével. Merza Mária gimnáziumi tanárnő volt, há­rom osztályon át tanította Verát, de valahon­nan távolról rokona is volt. Magas és karcsú termetű, nagyon meleg hangú és nagyon kel­lemes arc-u leány volt Merza Mária, komoly, kedves és majdnem valószinütlenül szolid; ha Verával holmi engedel mess égi differenciák miatt elégedetlen volt az édesanyja, mindig idehozta föl Mária nénihez, egy kis halk dor- gatóriumra, ami Verának mindig meglehetős erő- és dacpróbát jelentett; de Mária néni szelídsége elől nem volt menekvés. Mária néni szelídsége és csöndes dorgatóriumái végigkí­sérték Vera kisleánykorát csakúgy, mint Má­ria néni otthonának a képe, ahová csak olyan jó. puha, tiszta kis áhítattal tudott belépni mindig, mintha zárdába lépett volna. Ebben az otthonban, amióta Vera csak vissza tudott emlékezni rá, ketteai éltek: Má­ria néni és öregnéni. Vera csak évekkel ké­sőbb tudta meg, hegy Merza Máriának vala­mikor egy sokkal fiatalabb húga is volt, akit brutális' öngyilkosságba hajszolt egy tragikus szerelem, éppen abban az időben, amikor az idősebbik testvért hosszúi várakozás után vég­re eljegyezhette magának egy törvényszéki titkár­A szerencsétlen lány halálának éjszakáján az anya ni egészült; Merza Mária ezt az éjszakát követő reggelen lehúzta ujjáról a jegygyűrűt, amelyre oly sokáig várt és együttmaradt az édesanyja könnybeborult életével. De mind­ez valamikor régés-régen történt s amikor Vera ezeket megtudta, már túl volt az iskolai életen és akkor már évek óta nem látta Merza Máriát; Vera ekkor már maga is meny­asszony volt és nem volt az a földi hatalom, amely ’ lehúzhatta volna ujjáról a karikagyű­rűt. Oh, milyen réges-régen volt ez, milyen régeu! Vera utánasóhajtott ezeknek az évek­nek. mi? becsengetett most a fehér ajtón. Fáradtszernü, galambosárafu asszony nyi­tott ki hozzá. Szép, szelíd pillantással nézett Verára, aztán csöndesen megkérdezte; ség lakossága szekereken járta, össze a vidéket. ho"'r élelmiszert gyűjtsön össze magának. Ide jutott már a falu! Uradalmi tisztviselő mondja: A pénzhiány kitermelte már a csere­kereskedelmet is. A hegyvidékről fát szállíta­nak le a síkságra a szlovák gazdák, takarmá­nyért. De itt sem tudnak mást adni már, csak kukoricaszárat. Sok helyütt már az alomszal­mát. is föletették, pedig hol vau még a Szent György napja, amidőn az állatokat kihajthat­ják a legelőre! Egy ügyvéd mondja: A zselizi járásban, az Ipoly mentén pedig most még egy rendkívüli adóproibléma is fölütötte a fejét. Itt a vagyondézsma ügye is izgatja az embereket. Mert a vagyondézsma ki­vetése ide csak most érkezett meg. Ugyanis a zselizi járás számos határmenti községének te­lekkönyve odaát, volt Magyarországon, ahon­nan a lefolytatott tárgyalások után csak az 1930. évben hozták át, így ezen a vidéken a vagyondézsma csak most került kivetés alá. Talán mondani is fölösleges, hogy mit jelent ez a tény. Pénzszűkéből, takarmányinségiből a gazdák elkótyavetyélték állataikat. Annakidején jelen­tettük innen, hogy 25—50 koronáért vettek itt lovakat.. Olcsóbb volt az élő ló. mint a bazár­ban a játékfaló. Hja, az eleven lónak abrak is kell! De most itt van a tavasz, megindul a mezei munka s a gazdának nincs munkásállatja, De pénze sincs, hogy vásárolhasson. Nézzük meg csak a hiwatalos statisztikát, hogy festett a lévai husvét állatvásár, ahol mindenki csak el­adni akart, de venni alig valaki. Tehát: fölhajtottak 3548 lovat, ebből eladtak 206 darabot. Tehenet felhajtottak 517 darabot-, eladtak 131-et 2—4 korona közötti árban. Ök­röt 384 darabot akartak eladni s csak 44 keit el 2—5 korona közötti árban. Az 500 növen- dékállabból 155 talált vevőre 3—4 korona kö­zötti áron. 105 borjúból 39 fogyott el 4—5 K között ® az 563 sertésből mindössze 148 talált vevőre 4—6.50 K árban. Léva környéke na.gy, körülbelül százezernyi nagyságú lakosság gra- vitál ide. A városi polgár így beszél: A hires lévai országos kirakóvásárok — Kit tetszik keresni? — Öregnéni, — küzdött Vera az akaratlan meghatottságával — Merza öregnéni, kezét- csókolom. A fehérkaju öregasszony tekintete idegen maradt. — öregnéni, — riadt fel ijedten Vera — nem emlékszik rám? A fáradt, szelíd szemek eltűnődtek kicsit. — Igaz, hogy a szemeim sem jók... nem emlékszem... Verának elszorult a torka. — Ha Mária néni itthon van — mondta bi­zonytalanul és keserű lett a szájaize.-- Tessék befáradni — mondta a csöndes, szelid hang, aztán beszólt egy másik ajtón: — Mária, légy szives . Az előszobába kilépett Merza Mária. És Vera most két fehér fejet látott, két hófehér­ré őszült fejet, amelyeket az idő testvérek­ké tett. — Mária néni, mondja, hogy megismer — mosolygott kicsit bágyadtan Vera, aztán ki­tört belőle az ijedtség: — Hát annyira meg­változtam? Mert — oh igen — megváltozott. Nem sző- kecopfos gyereklány volt többé, hanem érett, szép, karcsú, majdnemkogy fáradt tartásu asszony, akinek egy életről hallgat már a szája és talán már az „elég volt“-ot titkolja a szeme, a finoman rizsporozott arca, a halk kis rúzs vonal ebiben az arcban. De Merza Mária fehér arca fölmosolygott a fehér haj alatt: — Kedveském, óh, hót hogyne ismerném meg! Kislány, Vera kislány... óh, mindjárt szomorú leszek, hogy ilyen felnőtt hölgyet hozott nekem maga helyett. Verának pedig már indult is volna a köuy- nye: — Mária néni, azért jöttem... a régi éle­temből keresni valamit... Merza Mária alig észrevehetően maga elé bólintott egyet a fehér fejével. Aztán mente­getőzni kezdett szelíden, lelkendezve: — Kedvesként, nem szabad haragudnia, ha én most visszaszaladok a konyhába. Két- három hétben egyszer van ilyen szabad dél- előttön, mint a mai és ilyenkor én mosok, olyan buzgón mosok, hogy már készen is va- vagyok, csak az utolsó apródarabokat fogom még beletenni a fazékba. Öregnéni szépen leültette Verát a konyha sarkában. Merza Mária pedig visszagyürte kö­nyöke fölé a flanel Indiája ujjait és folytatta a mosást, ahol abbahagyta. És Verának egy­szerre elfogyott a keserüségbe-bomlása, csak nézte ómulva Mária néni mosását, amelyhez hasonlót még sohasem látott. A feüjérhaju tá­rná má.r csak úgy festenek, mint egy rosszul si­került hetivásár. A környék elszegényedése ma­gával rántja a várost is. A lakosság jövedelme folyton apad, a városi és országos közterhek folyton emelkednek. A város szegénységének létszáma állandó emelkedést mutat, mert. a vi­dékről állandó a beszivárgás. Amig a lévai ura­dalom régi nagyságában állott, bőven volt me­zőgazdasági munkaalkalom, ma pedig még a telepesek is sodródnak az árral. A kisiparosok szomorúan emlékeznek meg a földbirtokreform előtti időről, amidőn a lévai uradalom sok mun­kása mind vásárlóképes volt. Ezek nagyrésze ma a. társadalom segítségére szorul. A városi inségbizottság az önkéntes inségadóból 2300 igénylő között 150.000 korona értéket osztott ki. A Vöröskereszt ingyenkonyhája ezenfölül 380 gyermek ebédet oszt ki naponta. Léva közismert volt egész Szlovenszkón • sok és jó vendéglőjéről, amelyek leginkább az ide­genforgalomra voltak alapozva, s a népes vá­sárokra. Mostanában 'beültek a gazdák a ven­déglőbe, elővették a tarisznyából a szalonnát, 4—5 ember ülte körül az asztalt s kértek félli­ter bort. Ahányszor a kocsmáro6 az üvegre né­zett, mindig másszinü bort látott benne. (Az egy bor, az bőven van most az egész vidéken.) A gazdák a zsebükben tartott üvegekből önto- gették meg a-kocsmáros üvegét.'.Köziben mele­gedtek. Ilyenek a mi üzleteink, — mondja a kocsmáros. Háromszázezerkoronás évi rezsivel dolgozó üzemben láttam 70 koronás napi bevételit. Léva lakosságát a súlyos közgazdasági viszo­nyok mellett még egy uj adónem is fenyegette. Ugyanis a pénzügyi kirendeltség a népszámlá­lás statisztikai adatai alapján Léva városát az 1931. évtől tíz évre az általános házbéradó kö­telezettsége alá sorolta. Ez mintegy 15 milliós adóterhet jelentett volna a háztulajdonosokra, ami természetesen maga után vonta, volna, a házbérek általános emelkedését, azért nagy ak­ció indult az uj adó ellem A polgárság a város­sal egyetértőén uj katasztert készített és en­nek adataival támadta meg a pénzügyi kiren­deltség statisztikai adatait s hosszú harc után sikerült is bebiyonyitani a vezérpénzügyigaz- gatósághoz fölterjesztett föllebbezésben, hogy a kirendeltség adatai nem felelnek meg a törvény intencióinak s azért Léva lakossága a mai sú­lyos körülmények közepette nem hajlandó 15 milliós áldozatot hozni egy törvény téves ma­gyarázásából kifolyólag. A vezérpénzügyigazgatóság a napokban uta­sította a lévai kirendeltséget, hogy vonja vissza rendeletét. Léva polgárságának igaza volt! Pedig csak egy csekélységen múlt az egész 15 millió sorsa! A pénzügyi kirendeltség kimu­tatása. szerint a Léván bérbeadott lakrészek nárnő egy aprócska kis teknő előtt állt, szép fehérre súrolt széken állt ez a kis teknő; a kicsike teknőhől a könyökéig duzzadt a hófe­hér szappanhab, a csiUogó-tiszta tűzhelyen szép kék fazékban már főtt a ruha és a kő­padlón nem volt talán egy vízcsepp sem, ra­gyogóan tiszta és nyugodt volt minden és Vera nem mert szólni egy szót sem, csak néz­te és ámulta ezt az életmüvészetet, amelyben uyoma sem volt annak a loospoosos, fölfor- dulásos borzalomnak, ami őt csaknem két­ségbeesésbe kergette egy-egy nagymosásos napon. És ugyan kellett-e nagymosás ahhoz, hogy neki minden porcikáját kerékbetörje a ziláltság, a düh, a reménytelen utálkozás, a gyűlölködő keserűség kétségbeesése? Dehogy kellett! Jutott neki ebből minden napra bő­ven, az ura gondoskodott róla a gáládul ön­ző, felelőtlen, alávaló komiszságaival, meg a mindennap újra meaculpázó átszellemült megtéréseivel, ezzel az egész, halálosan el­gyötört oda-wissza herce-hurcával, eget-földet Ígérő fogadkozások ölelkezéseitől öngyilkos­sággal fenyegetőző átkokig mindennap, min­dennap elölről, ugyanúgy... óh igen, jutott neki ebből bőven, mert nehogy enyhüljön a hajsza egy percre, gondoskodnak erről a gye­rekek is, a négy szőkefejü, kéueső-eleven, rontó-zuzó, napról-napra neveletlenebb négy gyereke, akik zsibvásárt csinálnak a gondjai­ból, beletáncolnak a sírásaiba, összenyargal­ják a kétségbeeséseit; ő olyan közöttük, mint egy örökké kócosán lármázó pesztonka; az apjuk nem törődik velük, de ha mégis utói­én egy gyöngédség! roham, nekiül indián ós­dit játszani velük és végleg megvaditja őket egy hétre... — pénz, mikor volt pénz ren­desen náluk? Még a cseléd előtt sem tud te­kintélyt tartani, mert tartozik a bérével; tár­saságuk már nincs, mert a vendégei előtt is összeveszett akárhányszor az urával, — hát ez van neki. A rumplikammer-otthona, amit összehaucuroznak a gyerekei, az elfáradt esze, amit összezavarnak a gondok, a megcsufolt. hite, amit mindennap újra szétgázol az ura, — hát ez van neki. Mint egy pokolian zűrza­varos fejfájás... A mosolygóan kedves kérdésekre feleige- tett, alig rejtett bágyadt szomorúsággal; néha felnevetett, a régi vidámságát fáradtan-csil- logtatón és nézte a Merza Mária csöndes éle­tének picike kis mosását, a tisztaságodra ta­karított otthonának békéjét, a magányosság­nak azt a szelid nyugalmát, amely még a fa­lakból is csendet és békességet árasztott; olyan viharosan eláradó keserű vággyal néz­te, hogy Merza Mária, amint rápillantott, csak lefödte a csillogó tűzhelyen a hófehér ruhá* kát a kék fazékban, szelíden átkarolta Verát száma 20 helyiséggee meghaladta az összes lak­részek egyharmadát — ami megadja a jogot az általános ház béradó kivetésére —, ezzel izem­ben a város által elkészített k a.t asz te rf ö If ekte tés 67 lakrésszel csökkentette a pénzügyi hatóság adatait. Ez a szám döntötte el a föllebbezés sor­sát és mentette meg a város közönségét 15 mil­liós újabb tehertől. Egy ilyen összeg meg tudná menteni a városi igazgatást, amely ma súlyos terheikkel küzd. A gazdasági krizi sés a pénzpiac nehézségei miatt megakadt a szépen megindult városfejlesztési program végrehajtása. Az állami sználási alap is lecsökkentette a ki­látásba helyezett támogatást. Hogyha a város képes lenne a költségvetésüeg megszavazott terveit végrehajtani, akkor Léván minden munkanélküli egyszerre munkához juthatna s a nagy kommunista tömegek a város köz­gyűlésének karzatán nem zajouganának kó­rusban: „Munkát, kegyeret", mert bőven len­ne itt kenyér. Lekopott már az egész város- Nem is em­lítve a csatornázás és vízvezeték hiányát. Aszfaltjárdái már veszedelmesek az erős hullámzástól. A keramit is szinte járhatatlan, pedig a város főütőerén vonul el. Nincsen, pénz a megjavítására, noha a pótadó a leg­magasabb fokon áll. Az állam régen vámsze- dési jogot adott az ut karbantartására, a köz­munkaügyi minisztérium ezt a jogot megvonta tőle. A közigazgatási bíróság kimondta, hogy ez az intézkedés törvénytelen volt. A zólyomi nagymegye kisebb hozzájárulást szavazott meg a fentartásához, mint azt a törvény elő­írja- Az ügy még mindég rendezetlen. Mindezzel szemben vigasztalásképpen Lé­ván a napokban megtartották az úgynevezett Középezlovenszkói Nem zetgazdás za ti Megye lévai testületének az alakuló gyélését, ame­lyen Danko agrárpárt! szenátor gyújtogatta a fantáziákat. De a szép remények csakhamar lelohadtak, amidőn a város és a jáTás prob­lémáinak megoldásáról referáltak az egyes tisztviselők. A régi nóta refrénjét ismétel­gették itt is: nincs pénz! A várcsokna és a községeknek önerejükre kell támaszkodni legégetőbb problémáik megoldásánál. Erre azután Léva képviselője, Vojtás városi titkár kifejtette, hogy éppen ellenkező véleményen van, mert ma már a városok rvem képesek önerejük­ből fejlődni, mert anyagi erejüket nagyobbrészt a nagy adminisztráció emészti fel, ezzel a városi ad­M—mBammmmmmmmmBBammmmmmBxmmmammmm ' és bevitte a szobába. — Minden a régi, — nézett szét Vera és olyan meghatódnak érezte magát, hogy köny- nyes lett a szeme. — Minden a régi. Milyen jó, milyen emberfölöttien szép és jő ez a nagy, nyugodt, örök rend... milyen ragyogó minden ebben a csöndben ... Mária néni, úgy fáj a szivem.... Merza Mária mosolygott, mintha nem is hallottá volna az utolsó mondatot. — Hiszen egyéb sincs ebben a mi magá­nyosságunkban itt, mint csend és rend, szin­te hiábavaló is, nincs ki után takarítani, ren­det csinálni, csak van minden magában. — A muzsikáló óra! — éledt föl Vera az emlékezés örömében — a muzsikáló óra a Genovévával! És a páva toll is itt van, a pá- vatoll, erre is emlékszem, Mária néni! A zongora végén nagy kínai poroellánváza állt, ebben szivárványosodott egy csokorra való pávatoll. — De hallottam azóta valamit. Mária néni, — mosolygott Vera —, hogy pávatollat tar­tani dísznek a lakásban valami nagy szomo­rúságot jelent. Ne szeresse ezeket a pávatol­lákat, Mária néni... ne tartsa itt. Ne engedje bejönni ebbe a szépségesen szép életbe is a szomorúságot! A fehér arc a fehér haj alatt odafordult a pávatollak felé és sokáig maradt így, eltű­nődve, hallgatva. Aztán Merza Mária elmoso­lyodott, nagyon szépen, nagyon szomorúan el­mosolyodott. — Ezeket a pávatoliakat már a mi nagy szomorúságunk után kaptam, szegény jó Mar- gitunk akkor már nem élt. Az én életemben — hiszen látja az én életemet! — valami vá­ratlan nagy szomorúság már nem jöhet. Mi is jöhetne!... Ez a pávatoll itt, nálam csak csokor a vázában. Ami már be van fejezve, arra a pávatoll is csak pontot tehet legföl­jebb ... Vera a keztyüjével babrált, dél volt, sietnie kelleti már, a gyerekeit ő szokta hazahozni az iskolából, de kezén -most megállt a félig- huzott keztyü. És szemei hirtelen belebámul­tak a Merza Mária minden életen kivülmarncft életének a mosolygásába. Aztán gyorsan föl­rángatta keztyüjét, megcsókolta erősen, me­leg szájjal Mária néni mindkét kezét és sza­ladt, repült, ijedten repült a megirigyelt ma­gányosság. tisztaság és nyugalom otthonából a maga élete felé, amely, ha keserű is, ha nyugtalan is, ha fájó és zavaros is még. de termő élet, — termőfa, gyümölcsfa, amely még szívja az életet, a gyökereivel és ha vi­harnak, ha kegyetlen kéznek, ha féregnek, ha időelőtti lehullásnak is, de megtenni a maga várakozásait.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents