Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)
1932-03-11 / 59. (2872.) szám
március 11, péntek. mX<^A\\OkAR-HtRLAK Készülő iskolareformok Irta: FLE1SCHMANN GYULA dr. tartománygyülési képviseld i Január utolsó napjaiba u egy rádióelöadás ereiében ismertette az iskola ügyi miniszté- Lum, illetve JDérer iskola-ügyi miniszter a iost 'kidolgozás alatt álló iskolai reformokat s tanterveket. Tudomásom szerint e terveket megküldték bizonyos szak testület ek nek ál- L&foglalás végett és hetek óta ankéteznek Mattük a szakemberek. Nagy kár, hogy a nyilvánosság csak kévéét tud ezekről a készülő reformokról és igy mai nehéz időkben csak igen kevés figyeltet szentelnek nekik. A tanterv összeállitása ugyan mindig szak- mberek feladatát képezte, azonban éppen apjainkban s általában ebben a lázas, ideges apkodó korban lenne fontos, ha a tanterv- különösen pedagógiai és gyermeknevelési aealpontból — miinél szélesebb körök megbékélési anyagát képezné. Különösen az egy- ázi körök — amelyek szintén iskoláién ntar- ák — városok és az érdekelt szülők állás- iglalása és véleményüknek kikérése lenne sükséges, mielőtt az iskolaügyi minisztérium Önt ezekben a kérdésekben. Elismerem, hogy az emberek és — például- politikai pártok sok mindenféle aktuális Toblémával vannak ma elfoglalva és agyon- erhelve. Mégis, ha a nemzet jövőjét, a táradalom további fejlődését nézem, alig van aa kérdés, amelynek jelentősége az iskola ts gyermeknevelés kérdésénél előbbre való anneVannak ugyan, akik ezt jól látják s igyekeznek ezekre: a problémákra döntő befogást gyakorolni. Jói tudjuk, hogy a szooia- ista' pártok milyen intenziven foglalkoznak . gyermeknevelés problémáival és minden or- zágban az iskolaügyet próbálják a maguk ha- iskörébe kebelezni. Nem ismeretlen előttünk szovjet iskolarendszere és óriási erőfeszi- teei az ifjúság bolsevizálása terén úgy ma- ábap Oroszországban, mint a külföldön. Az 3 közismert, ahogyan az uj nemzeti államok •cinikusai iskolapolitikájuk által igyekeznék sökkenteni a kisebbségek állományát és emzeti öntudatát. Igazán nem túlzott állítás .zt mondani, világnézeti és nemzetiségi harc ulypontja az isik ólára terelődött át. Nem szabad és nem lehet tehát ezt a kérést csak egy kézlegyintéssel vagy vál vonója lássál elintézni. Nem leket ma azt mondani, tégy a nevelés állami feladat és nekem, X- Y.- tak legföljebb kritizálnom szabad és lehet, ippen ellenkezőleg, — az iskola kérdést fel jeli vennie minden felekezetnek, pártnak és rra hivatott egyesületnek a munkaprogram- ába. Nem szabad arra a kényelmes álláspont- a helyezkedni, hogy az iskolaügy az állam tgye, mert ezáltal egy igen fontos jogról nondunk le, melynek igen súlyos következmé- íyei lehetnek. A kérdés fontosságával és az ezzel járó nagy eleiősséggel tisztában van a kormányzat is, íjnelyik a felelősséget szeretné megosztani násokkal, anélkül azonban, hogy döntésre jefolyá&t engedne gyakorolni. Amikor az iskolaügyi minisztérium ismereti a készülő iskolai reformokat, ezt azért eszi, hogy részben fedje magát a nyilvánosság ‘lőtt és mintegy várja, hogy milyen hatást váltanak ki a közönségben. Mást észt abban-az inged menyben, amelyet a Szülők Szövetségé- iek megalakításával tett a legközvetlenebbül érdekelteikkel, a szülőkkel szemben — mégis tnégadta az első lehetőséget arra, hogy a szülőknek legyen egy szervük, ahol az iskola ügyeit megtárgyalhassák. Miután a tantervet a miniszter rendeleti utón hajtja végre, ezért ehhez csupán a sajtóban vagy a társadalmi, egyházi szervezetek kereteiben lehet hozzászólni- Erre igen nagy szükség volna most, amikor az uj reformok meglehetős nagy változásokat jelentenek. Most érezzük a hiányát annak, hogy Szlo- venszkón még nincs megszervezve az iskola- tanács- Az egyes felekezetek nem fektetnek valahogy nagyobb súlyt erre a kérdésre s iskolaszervezeteik nem elég aktivak. A politikai pártok pedig túlontúl el vannak foglalva politikai problémákkal. Miután pedig a hivatalos ankéten résztvevők legtöbbje állami alkalmazott, akik a minisztérium javaslataival szemben nem igen mernek állástíog’alni, igy nincs senki, aki megkritizálj.a a javaslatokat és szükség esetén állást is foglaljon ellenük. Egyedüli ki vételt képeznek az egyetemek, amelyek tudomásom szerint nem fogadták el a minisztérium egyes terveit. Arról nem tehetünk, hogy a mai pártrendszer mellett az iskolaügyi miniszter mindig egy pártnak az exponense, azt. az álláspontot azonban nem lehet elfogadni, hogy az iskolaügyek mindig az érdekeit párt ezemPrága, március 10. Viskovsky nemzetvédelmi ,miniszter, amint már lapunk tegnapi számában jelentettük, a szenátus véderő- bizottságában expozét mondott. A miniszter expozéjában részletesen foglalkozott a leszerelési konferenciáról, ismertette a konferencián elhangzottakat, részletesen kifejtette Csehszlovákia álláspontját. Visszautasította azt a vádat, mintha a csehszlovák delegáció létszáma tuloagy lett volna, ellenkezőleg ez a delegáció valamennyi között a legkisebb volt, egyes államok valóságos kis parlamentet küldtek ki G éni be. A miniszter ezután a nemzet-védelmi minisztérium költségvetésében eszközlendő megtakarításokról beszél. A tárca 1932. é<vi költségvetését 90 és félmillió koronával csökkentették, ami a tárgyi kiadások rovására történt, mert a személyi kiadások emelkedtek és pedig az elfogadott törvények következtében, igy a 13 havi fizetéssel, úgy hogy a tényleges megtakaritás tulajdonképpen 182 millió koronát tesz ki. A miniszter szerint a csehszlovák kormány épp ellenkező költségvetési politikát folytat, mint más országok. Másutt ugyan leszállitják a hadügyi költségvetést, de a hadseregre szóló kiadásaikat más tárcák költségvetésébe veszik fel. Csehszlovákiában a hadügyi költségvetés- minden egyes kiadási tételt felölel magában, Kassa, március 10. (Kassai szerkesztőségünk telefon jelentése.) A kassai rendőrség politikai osztályának utasítására ma délelőtt az eperjesi rendőrség letartóztatta Gál Árpádot, egy eperjesi iparos fiát és Fallay Gyula magántisztviselőt, akik ellen az a vád merült fel, hogy Magyarország javára folytattak kémkedést. A rendőrség mindkettőjük lakásán házkutatást tartott és a házkutatás során Stockholm, március 10. A fiatal Frederiok Svdow hétszeres gyilkosságának bűnügyében a rendőrség mára több homályos momentumot tisztázott, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy az eddig csak feltevésként szereplő vádakat bebizonyítottnak vehessék. Bármilyen valószínűnek látszott tegnap, hogy a fiatal Sydow nemcsak édesapja házában rendezett tömegmészárlást, hanem ő volt a gyilkosa Zetterberg dúsgazdag stockholmi magánzónak, feleségének és az asszony nővérének, bizonyosságot csak akkor nyert erről a rendőrség, amikor megállapította; hogy Zetterberg gyilkosa balkezes ember volt. Ez a fontos személyi adat pontosan ráillett a fiatal Sydowra és eloszlatta az utolsó kétségeket is. A hétszeres gyilkos, majd öngyilkossá lett Sydownak a zsebében megtalálták édesapjának a pénztárcáját, amelyet a fiatalember kiemelt áldozatának zsebéből. Még fontosabb a rendőrségnek az a megállapítása, hogy a tömeggviíkosság előkészületeibe a fiatal Sydow felesége is be volt avatva, ami annál különösebben hangzik, mert az asszony is előkelő götebogi családból származik s a legjobb társadalmi körökhöz tartozik. A rendőfség kezeibe jutott bizonyítékok nemcsak azt, teszik valószínűvé, hogy a tragikusan elhalt fiatalasszony tudott az előkészületekről, szellemiben intézhessenek- Ilyen rendszer mellett az iskolaügy egy bolygó hajóhoz fog hasonlítani, amely mindig abban az irányban megyen, amilyen irányt adnak neki a váltakozó kormányosok. Különösen egy olyan államban kellene éppen az iskolaügyi minisztériumot depolitizálni és egy szakemberre bízni, mint a miénk, amelyekben nagy nemzeti, íelekezti és társadalmi tagozódás van. Ha pedig ez nem megy, akkor az iskolaügyek intézés történjék kompromisszum utján, sőt a tárca igen nagy összegeket szolgáltat vissza az állampénztárba, igy például bélyeg- illetékek címén 24 millió' koronát, vámok ci- mén 3 millió koronát, nem egyenesadók és, egyéb illetékek címén 9 millió koronát. így a tulajdonképpeni költségvetés újabb 36 millió koronával csökken. A nemzetvédelmi minisztérium személyi kiadásai 616 millió koronát tesznek ki s ebből semmiféle megtakarítást sem lehet eszközölni. Tehát csakis a tárgyi kiadásokból történhet megtakaritás. Ha a 182 millió koronás megtakaritást tekintjük, akkor a limitált költségvetés 13 százalékkal csökkent. 1919-ben 1740 millió korona, 1920-ban 2364 millió, 1921-ben 2561 millió, 1922-ben 3108 millió, 1923-ban 2775 millió, 1924-ben 2299 millió, 1925-ben 1815 millió, 1926-ban 1935 millió, 1927-ben 1370 millió, 1928 ,1929 és 1930-as években 1400 millió korona volt a nemzetvédelmi minisztérium költségvetése, mig 1932. évben a költségvetés végösszege 1309 millió koronát tett ki. A miniszter nem veszi tekintetbe a pénz értékének folytonos deflációs növekedéséi. A miniszter a hadügyi kiadások lényeges csökkentése ellen azért is állást foglal, mert a hadsereg fenntartása nem pénzügyi, hanem politikai és honvédelmi kérdés. Mindenki boldog lenne, ha az állam biztonsága véderő nélkül is biztosítva állítólag több terhelő bizonyítékot is talált Fallay ellen, aki csak nemrégiben került Eperjesre, néhány esztendővel ezelőtt ugyanilyen ügyből kifolyólag bűnvádi eljárás indult, de a vizsgálat során elmebetegnek nyilvánították és a kassai elmegyógyintézetben hosszabb ideig kezelés alatt is állott. A két letartóztatott fiatalembert beszállították a kassai ügyészség fogházába. hanem arra is utalnak, hogy nem kis részben közreműködött a bűnhalmazát elkövetésénél. A stockholmi Sydow-házban történt vérengzés után pár perccel csengettek az ajtón, hazaérkezett Sydow képviselő legfiatalabb leánya és vele jött 15 éves unokahuga is. Sydow Frederick nyitott — Akiknek a szívműködése rendetlen. erőlködés nélkül ugv érhetnek e! könnyű székelést, ha naponta reggel éhgyomorra megisznak egy kis pohár természetes „Ferenc József14 keserüvizet, Szivszakorvosok megállapították, hogy a Ferenc J ? viz súlyos billentyühibáknál is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat. A Ferenc József ke- serüviz gyógyszertárakban, drogériákban és Fus,7ern7,'-'‘",-t-'»n kapható. nekik ajtót, majd amikor szobájukba akartak menni, elébük állt és azt mondotta: „Véletlenül kiöntöttünk egy üveg vörös bort és Ingund (a fiatal Sydow felesége) éppen most takarítja el a nyomokat44. Sydow ezután tiz koronát adott a leányoknak azzal, hogy menjenek a váróéba és egy cukrászdában uzsonnázzanak meg. A két leány örömmel amelynél szava van úgy a nemzetiségeknek, mint a felek özeteknek. Különös fontossággal bir az iskolakérdés Szlovenszkóra, amelynek ügyei a pozsonyi iskolaügyi referátus hatáskörébe tartoznak, ahol egy merev mindentől elzárkózó bürokra- tazmus uralkodik, amely nem érti meg a frzlo-' venszkói mentalitást, ne>m ismeri a szloven- szkói ifjúság lelkét és nincs figyelemmel a szlovenszkói közvéleményre. . (Vége következik.) lenne, de ha egyszer szükség lesz a hadseregre, akkor annak igazi hadseregnek kell lennie, szakszem kiképzéssel és felszereléssel kell bírnia. Mindaddig, amíg a továbbszolgáló altisztek létszáma nincs betöltve, nem is lehet szó a tényleges szolgálati idő leszállításáról, habár a nemzetvédelmi minisztérium minden előkészületet megtett erre. Téves az a felfogás, hogy a nemzetvédelmi minisztérium azért nem szállítja le költségvetését, mert nem akarja csökkenteni a tényleges szolgálati időt, hiszen a szolgálati idő csökkentése révén nem érne el nagyobb megtakaritást. A továbbszolgáló altisztek fizetésének emelkedése 28 millió koronát tenne ki, őrségekre és műhelyi munkákra polgári személyeket kellene alkalmazni, ami 30 millió koronát igényelne, holott a tényleges szolgálati idő leszállítása csupán 70 millió korona megtakaritást jelent, tehát az egész megtakaritás csak 10 millió koronára becsülhető. (!!) Végül a miniszter a szenátus véderő bizottságában is bejelentette, hogy a nemzetvédelmi minisztérium milyen intézkedéseket tett a katonaöngyilkosságok megakadályozása céljából. Ezeket az intézkedéseket a miniszter már a képviselőházban is ismertette. vette az ajándékot, csak pár perccel később estek gondolkodóba, valami gyanúsat éreztek Sydow Frederick viselkedésén és telefonon hívták fel egyik barátjukat, akit megkértek, hogy menjen el a lakásba ég nézzen szét. A fiatalember rögtön oda is sietett és ő volt az első szemtanúja a Sydow-házban rendezett vérfürdő helyszíni képének. fl nemzeti demokraták egységes pénzügyi tervet követeinek a kormánytól a válság megoldáséra Prága, március 10. A nemzeti demokrata Národ közlése szerint a nemzeti demokrata törvényhozók szerdán ülést tartottak Krámái' dr. és Lukavszky dr. elnöklete mellett. Ezen az ülésen Matouseik dr. kereskedelmi miniszter felvilágositást nyújtott a francia kölcsönről és a forgalmi adó felemeléséről- Azután vita kő-* vetkezett a mai pénzügyi helyzetről s azon egyhangúan leszögezték, hogy a nemzeti demokratáknak követelniük kell a kormánytól egy egységes pénzügyi tervet, amtlyel meg kell oldani az állam mai pénzügyi válságát. „Tártunk kész mindent elkövetni, — írja a Národ — hogy államunk ne kerüljön valamilyen pénzügyi romlásba, de elsősorban ismernie kell a mai kormány határozott tervét arról, hogy mint vél szert tenni a szükséges fedezetre, részint törlések, részint uj jövedelmi források révén, aztán ehhez állást foglal. ' Szükség van a lap szerint egy idejekorán életbeléptetendő beruházási tervire, amellyel szemben lehetne szállni mindjárt a tavasz elején a növekvő munkánéikü [seggel. IMiüi tud megáilapüdisra jutni a koalíció falas* bizottsága Prága, március 10. A koalíció nyolcas lakásbizottsága ma újból összeült. Az agrárpárt képviselője követelte, hogy a bizottság csak a lak-védelem kérd'ósét tárgyalja meg és ne foglalkozzék a lakások nyilvántartásának kérdésével. A szocialisták ellenezték ezt és hangsúlyozták, hogy az egész lakáskérdés egy komplexumot képez. Erre a bizottság egy héttel elhalasztotta tanácskozásait és a jövő héten újabb általános vitát in* ditanak a lakásprobléma fölött. Minden jel arra vall. hogy a nyolcas bizottság a lakás- problémát nem fogja tudni megoldani és es a munka a kormány tagjaira hárul. Üvegén kérésziül legyenek vizsgálva és ilyen VISkovsky: Szó sem leket a katonai szolgálat megrövidítéséről A régi érv: nincs elég altiszt — A szolgálati idő megrövidítése szerinte csak 10 milliós megtakaritást jeientene! Kémkedés gyanúja alatt letartóztattak két epersl liatalembert Tisztázódtak a stockholmi Sydow-tragédia homályos részletei Sydow Frederick felesége is résztvett a tömeggyi.hosság előkészítésében és a nyomok eltüntetésében