Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)

1932-03-11 / 59. (2872.) szám

1932 m&refag 11, pénzeik. t>ra:gai-A\a<Aarh i riat? 3 Nincs pénz állami vetőmagakcióra, sem a mezőgazdasági hitel újraélesztésére Korláth Endre és Hokky Károly interveniálása a miniszterelnökségen és a földművelésügyi minisztériumban az éhező ruszinszkói magyarok érdekében Ingyen kukoricát és burgonyát ígérnek az Ínségeseknek PrigB, március 10. A rusainszkói magyar ellenzéki pártszövetség képviseletében és megbízásából Korláth Endre dr* szenátor és Hokky Károly nemzetgyűlési képviselő tegnap felkereste a miniszterelnökséget, hogy Ruszinszkó magyar lakosai nyomorának mé­reteiről az illetékeseket informálják, a sürgős segítés módozatait felvázolják és informál tas- sák magukat arról, hogy a kormánynak mik a tervei s az elgondolásai a nyomor enyhíté­sére vonatkozólag. A törvényhozókat Udnzsal miniszterelnök gyengélkedése miatt Bartos dr. miniszterel­nökségi osztályfőnök fogadta. A küldöttség mindenek előtt előadta azt, hogy Ruszinszkó országos elnökének s kormányzójának a ru­szinszkói Ínség tárgyában készített memoran­dumairól és jelentéseiről tudomása van, azon­ban abból a tényből, hogy a ruszinszkói nyomorervylvitő akciókból a magyarlakta vidékek, járásoK következetesen kimaradnak, arra lehet és kell következtetni, hogy a köz­ponti minisztériumnak az alárendelt hatósá­gok részéről nyert tájékoztatása vagy nem teljes, vagy nem elég objektív. Éppen ezért a ruszinszkói magyar pártszövetség elnöksége szükségesnek tartotta az éhező és nyomorgó magyar lakosság legrészletesebb összeírását s az összeírás eredményének a miniszterelnök­séghez való terjesztését. Az összeírás eredmé­nye szerint Ruszinszkó magyarlakta, síkvidéki járásai­ban, ahol a lakosság számos más baja mellett eddig az éhséget nem ismerte még, jelenleg 53.646 segélyreszorulö várja a mindennapi falat kenyeret; ezeknek mintegy fele már teljesen pénz és élelem nélkül áll, a másik fele a legközelebbi hetekben föléli sovány készleteit s akkor ezekre is a legsúlyosabb nélkülözés napjai várnak­Az osztályfőnök azt hangsúlyozta, hogy a kormányzat az emberbarát!', ínségenyhitő s egyéb szociális akcióknál nem tesz különbsé­get cseh, német, magyar vagy ruszin között; ennek igazolására felemlíti, hogy a kormány eddig mit tett a ruszinszkói nyomor eynhité- sére. így a munkácsi gyermekek élelmezési akcióját, továbbá azt említette, hogy a ru­szinszkói állaimíi közmunkák szintere java­részt magyarlakta vidéken s nem a hegyek között van és ezekre a közmunkákra a múlt gyairság Ínségéről tudomása vám; a gazdasá­gi nyomor azonban általános és más álla­mokban is megvan s a csehszlovák kormány nyugodt lelki ismerettel állíthatja, hogy az ínség leküzdése terén többet tett, mint bár­mely más középeurópai vagy nevezetesen szomszédos állam. A segély azonban köz­pénzekből ered, minden nagyobb segély- nyújtás tehát a közterhek emelkedését von­ja maga után, ezért bizonyos mértéket kell fölállítani, ez a mérték pedig csak egy le­het: mindazoknak, akik dolgozni akarnak, munkát s ha ez nincs, kenyeret, élelmiszert kell adni, hogy éhen ne halljanak. E mérték alkalmazásánál pedig nem szabad nemzeti vagy vallási különbséget tenni. E mérték figyelembevételével a kormány újabb inségenyhitő akciót kezd, melynek során az Ínséges lakossá­got ingyenkukoricával fogja ellátni. Ettől függetlenül önálló segélyakciót végez a kormány pénzügyi támogatásával a Vörös- kereszt Egyesület is. Korláth dr. erre azt jegyezte meg, hogy a tavaszi munkák megkezdésével a faluéi me­zőgazdaságokban munka ugyan lesz, de ke­nyér az u.j aratásig nincs. Ami a szomszédos államokra való hivatkozást illeti, Korláth dr. utalt arra, hogy a szegény Magyarország igyekszik a földtehérrendezést, az adó- és m agán kölcsönm oratórium kérdését megol­dani s máris hatályba lépett a zöldhitelről szóló kormányrendelet, míg a ruszinszkói gazda számára minden hitelforrás teljesen kiapadt. Már eleséget sem kap hitelbe, a bankok legfeljebb ezer koronát folyósítanak a legjobb váltóelfogadványra is, takarmány, alom nincs, s a kormány vetőmagakciója ré­vén ősszel például egy 5000 holdon gazdál­kodó község összesen 8—9 métermázsa ve­tőmagot kapott, a tavaszi vetésre pedig ugylátszik a kor­mány nem is gondol, legalább ennek semmi nyomát nem látjuk, aminek következménye csak az lehet, hogy a helyzet nem javul aratás után sem. Bartes dr. osztályfőnök azzal válaszolt, hogy a földművelésügyi minisztérium régi törekvése a mezőgazdasági hitelalap meg­terem lése, ámde ez financiális természetű nehézségeken A ruszinszkói magyar pártok szövetségének Korláth dr. szenátorból és Hokky képviselőből álló küldöttsége ma a földművelésügyi minisz­tériumban fölkereste Pazderka dr. meghatalma­zott minisztert. A küldöttség behatóan ismer­tette a ruszinszkói mezőgazdaság állapotát, a vetőmag teljes hiányából fakadó jövőbeli ve­szélyeket, a hitelélet teljes megszűnését, az őszi vetőmagakció elégtelenségét s mindezek alapján elsősorban a tavaszi vetőmagsegélyakciónak minél szélesebb alapokra való helyezését s a hitelnek esetleg állami akcióval — mint ami­lyen a zöldhitel — való újraélesztését sür­gette. Pazderka dr. azzal válaszolt, hogy Morva­országban és Szlovenszkón a tavaszi vetőmag­segélyakciót az országos képviselőtestület a saját hatáskörében s költségvetésének keretei­ben végzi, amihez a földművelésügyi miniszté­rium egyetlen fillérrel sem járul azért, mert erre a célra nincs a költségvetésben fedezet. Ez okból Ruszinszkó mezőgazdaságát sem támogathatja a földművelésügyi miniszté­rium tavaszi vetőmagakcióval, s azt a ruszin­szkói országos képviseletnek kellene meg­szervezni. Hokky képviselő ama megjegyzésére, hogy való intervenciót annak érdekében, hogy a ruszinszkói mezőgazdaság bővebb segélyt kapjon. Hokky képviselő vázolta a ruszinszkói vá- rosi polgárság, nevezetesen azon önálló kisipa­rosok nyomorát, akik a szociális biztosításnak nem tagjai s igy a nyomorenyhitő akcióból és a munkanélküliek segélye zéséből is kizáratnak. Bartos dr. osztályfőnök a városi polgárság s különösen a kisiparosság rétegeinek a segélye-! zésből való kimaradásának okát a gént! rend-! szerről szélé törvényben látja, egyben ismétel­ten hangsúlyozta, hogy a kormány mindent el­követ az éhinség megakadályozására s ebből a célból az újabb akciók 6orán az arra szorulók­nak ingyen kukoricát és ingyen burgonyát is juttat. A deputáció által benyújtott kimutatá­sok adatainak helyességét a közellátásügyi mi­nisztérium által ellenőrizteti s különösen gond­ját fogja viselni annak, hogy — amennyiben az adatok helyesek — az ott fölsorolt Ínségesek is segélyben részesittessenek. Korláth dr. szenátor végül még egyszer s nyomatékosan kérte a gyors segítséget az éhe­zők érdekében annál is inkább, mert ha ezek után is mellőznék a magyarokat a segélyakciók végrehajtása során, úgy a ma-' gyár ínségesek megsegítése érdekében telje­sen szabad kezet kénytelen magának fönn­tartani. a minisztérium a legutóbb is kilencmillió koro­nát törölt a ruszinszkói országos képviselet költségvetésében, Pazderka miniszter azt je­gyezte meg, hogy a földművelésügyi miniszté­riumnak a nemzetgyűlés által jóváhagyott költségvetésében is utólag harmincszázalékos törlést kellett eszközölni s ily körülmények kö­zött nem jut pénz sem az állami vetőmagakcióra, sem a mezőgazdasági hitel újraélesztésének céljára. Egyébként az őszi vetőmagakciót nem finan­szírozta a földművelésügyi minisztérium, csu­pán az illetékes törvény alapján garanciát vál­lalt a kiosztott vetőmag vételáráért. Megfelelő törvényes intézkedés hiányában az idény előre­haladottságára való tekintettel az állami jótál­lás sem valósítható meg a tavaszi munkák meg­kezdéséig. A törvényhozók Pazderka meghatalma­zott minisztertől azzal vettek búcsút — Kor­láth szavaival élve — hogy a kormányténye­zők figyelmének a ruszinszkói mezőgazda­ság helyzetére s általában a nyomorra való terelését lelki ismer ebbeli kötelességüknek tartották, ám a segítség elől való elzárkózás következményeiért a felelősséget már eleve kénytelenek magukról elhárítani. Soha nem látott lendülettel folyik Németországban az elnökválasztási A kilátások - Az első menetben Hinden- Hflll burg 15, Hitler 12 millió szavazatot kap? évben mintegy 56 millió koronát vettek igény­be (?). Bár a kormány mindent elkövet az Ínség enyhítése érdekében, ami által a nép­jóléti miniszterim kénytelen túllépni a költ­ségvetés kereteit, másrészt nyomatékosan hangsúlyozta Bartos dr-, hogy számolni kell az állam teherbíró képessé­gével. Egyebek között hivatkozott arra is, hogy az angol kormány ris H:érv*íren volH a munka- nélüliSég kérdésében eredeti álláspontját feladni a pénz stabilizálása érdekében. A csehszlovák állam pénzügyi képességeit is nagyon igénybeveszi a munkanélküliek, a nélkülözőik támogatása és számolni kell azzal, hogy a népjóléti minisztérium költségvetése lesz a jövő évben a legnagyobb. Korláth Endre dr. szenátor erre azt hozta fel, hogy a közöltek ellenére változatlanul megmarad az a benyomása, hogy a ruszin­szkói hatóságok a magyarlakta járásokat mellőzik, ami abból is kitűnik, hogy eddig még csak nem is írták össze az ín­ségeseket. S amidőn ezt a munkát a magyar ellenzéki pártszövetség vette kezébe, azt valósággal a csendőrök ellenőrzése alatt kellett végezni (Nagygejőc, Tiszabőkény). A esendő nség ugyanis vizsgálatot indított annak megálla­pítása érdekében, hogy az Ínségesek össze­írását hol, mikor s milyen célból hajtották végre. Ami Ué állam teherbiróképességét illeti, Korláth megjegyezte, hogy az ily nagy­arányú bajok orvoslását, amilyenek a maiak, a rendes költségvetés kereteiben maga is nehéznek látja, elleniben úgy véli, hogy az ilyen esetekben a kormány kötelessé­ge akár külső, akár belső kölcsön igény- bevételével a szükséges anyagiakról gon­doskodni. Bartos dr. osztályfőnök ismételten kijelen­tette, hogy a kormánynak a ruszinszkói ma­Berlin, március 10. Öt nappal a német el­nökválasztás előtt a választási agitáció teljes érővel tombol- Németország még soha sem lá­tott ily aktív és energikus agitációt, mint most. A falaikat mindenfelé hatalmas plakátok takarják, a népgyüHések óráról órára válta­koznak s egyetlen ember sincs a birodalom­ban, aki passzívan viselkedne. Brüning kancellár tegnap Dortmundban nagy beszédet mondott Hindenbrug ujrameg- választása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a birodalom sorsát lehetetlen olyanokra bízni, akik eddig semmit sem tettek és akiknek programjuk sincs. Hitlerik uralomkerülése uj inflációt jelen­tene, ami a birodalmat végleg az örvénybe taszítaná. Brüning ugyanakkor állást foglalt Keletpo- roszország ellen is, ahol végletes agitáció tom­bol Hitler érdekében. Kifejtette, hogy a bal­ti poroszok magatartása legalább is hálátlan­ság a tannenbergi győzővel szemben. A né­met nép veszedelmes utón halad s jóformán minden órában a szakadék közelébe jut, de épp azért józauságra és nyugalomra, nem pe­dig ingerültségre és szélsőséges exaltációra van szükség az ut nyugodt ós veszélytelen folytatása érdekében. A lapok megállapítják, hogy az előjelek bizonytalanok. Mindenki megpróbálkozik a szám Ugatásokkal és az esélyek latolgatásá­val, de határozott kép igy sem alakulhat ki a választásokról. Azok a pártok, amelyek hi­vatalosan Hindenburg mögött állnak, az 1930-i választásokon 21.4 millió szavazatot míg Hindenburg legfeljebb 14 millió szava­zatot. A helyzet a választások óta természe­tesen megváltozott- A német nemzeti párt két és fél millió szavazattal végleg elhagyta a vezértábornagyot. A kommunistáknak akkor 4.6 millió szavazatuk volt, a nemzeti szocia­listáknak 6.4 millió szavazatuk. Hindenburg 1930-as táborából most legalább 2 millió szo­ciáldemokratát kell leszámítani, azonkívül két milliót a három millió szavazattal ren­delkező néppártból és gazdasági pártból, há­romnegyed millió parasztot és a húsz éves fiatalembereket, akiket mindenki Hitler ja­vára könyvel el. E kormánypárti számítások alapján Hindenburg körülbelül 16 és fél millió sza­vazatot kapna az első választási menetben a leadott 32, vagy 36 millió szavazatból. A n ebize ti szocialista táborban természetesen másként számolnak és biztosra veszik, hogy a nemzeti szocialista szavazatok 1930 óta leg­alább 80 százalékkal emelkedtek, azaz a párt­ra most tisztán 11—12 millió szavazat jut, míg Hindenbrug legfeljebb 14 millió szava­zatot kaphat- A kommunisták szavazatainak számát 6—7 millióra becsülik, Düsterberg táborát másfél-három millióra. Ezen az ala­pon az első menetben nem dől el az elnökség sorsa s a második menetben a döntés a német nemzeti párt, illetve Düsterberg mostani két-három millió szavazójának kezében lesz. Ilyen körülmények között az első menet után még féktelenebb ági fádéra és még több ku­lisszamögötti intrikára van kilátás, mint az első választási menet előtt. Újból Csizmazia György lett a komáromi városbiró Fíiiöp Zsigmonti az első helyettes városbírő Komárom, március 10- (Saját tudósítónk­tól.) Szerdán délelőtt megtartották Komárom­ban a vároebiróválasztást, melyet több mint két hét óta nagy pártközi tanácskozások előz­tek meg. Tíz órakor nyitotta meg Fodor Adolf dr. közigazgatási biztos a képviselőtestület választ ógyülését. A választást a tagok foga­dalomtétele előzte meg. Ezután a választási Stern Bernát koréinak vezetése alatt folyt le. 42 kép visel őtes'tületi tagból 35 szavazott: 20 szavazat Csizmazia György volt városbiróra (szoc. dem.) esett, 10 Bucsi Bélára (kom.), 5 boríték üres volt. A második menetben: 20 szavazattal 10 ellenében megválasztották Csizmazia Györgyöt város- bírónak. Első helyettes városbiróu,l Fülöp Zsigmendot (magyar nemzeti párt) abszo­lút többséggel, második helyettesül VUek Ferencet (csehszlov.) választották. Ezután a 14 tagú tanács megválasztása követ­kezett. Végígkutatták az Angliába étkezd gőzösöket Undbergh gyermeke után Plymouth, március 10. Ma szaladt be a kikö­tőbe a President Roosevelt, és az He de Francé gőzös. A detektivek mind a két óceánjáró ha­jót a legalaposabban átkutatták Lindbergh gyermeke után. A kikötői hatóságok a detek­tív eknek fölhatalmazást adtak arra, hogy mind­azokat az egyéneket, akiknek társaságában huszhónapos korig gyermek vau, a lehető lég* alaposabban megvizsgálják és kihallgassák. Ruszinszkóban mm lesz tavaszi vetfimagakciő kívül azért is nehezen valósítható meg, mert a szocialista frakciók a munkanél­küli-segélyezési alap megteremtését kí­vánják rekompenzációképpen. Itt aztán nagyon meggondolandó az is, hogy támogatni lehet-e egyáltalán az alapgazdál­kodási rendszert, amivel szemben a modern államgazdaságtani elmélet nem foglal el kedvező álláspontot. Szó van arról is, hogy egyes ruszinszkói pénzintézeteknél az állam bebélel helyez el, hogy a bankok ebből jut­tassanak gyorshitelt a gazdáknak. Mindez azonban csak terv, melynek meg­valósítása elsősorban az állam pénzügyi teherbiróképességétől függ. Aimi a vetőmagakciót illeti, Bartos dr. osz­tályfőnök célszerűnek tartotta a földművé- lÁsíiicrvi m i nisztAriirmlha n a ‘

Next

/
Thumbnails
Contents