Prágai Magyar Hirlap, 1932. február (11. évfolyam, 26-49 / 2839-2862. szám)

1932-02-14 / 37. (2850.) szám

12 ^l^<jü\IiV\AO^ARHlRLAg 1982 tebrnár 14, rasáimap. Első; Aíjechin, második: London, február 13. A kéthetes iondoni me6ter­verseny pénteken, néhány függőjátszraa kivételé­vel befejeződött. Aljechin részvételével az első díj sorsa már kezdettől fogva el volt döntve, tulajdon­képpen csak a következő három "hely betöltése nyújtott sportszempontból érdekességet. A verseny úgy alakult, hogy a 2—4. helyre a fiatal mester- gárda képviselői: Flohr, Kashdan és Sultan Kkan kerültek és ami a versenyt a finálisban izgalmassá tette, az a körülmény volt, hogy az utolsó forduló­ban is bizonytalan volt a három fiatal helyezési sorrendje. Hastingsban és még előtte Weldesben színén a fiatalok voltak az élen és e három ver­seny tanulsága alapján most már megállapitható, hogy a nemzetközi sakkaróna három teljes értékű mester játékossá! gyarapodott, akikhez valószínű­leg újabb fiatalok fognak felsorakozni. Az utolsó fordulóban a legnehezebb helyzete Sultan Kkan na k volt, akinek ?,m életi végzettsége csekély és Maróezy Géza volt az ellenfele, ez a biz­tos és szolid veterán játékos, akinek ellenfele nem adhat előnyül rosszul kiépített megnyitást. Sultan Khan vesztett is Maróczyvol szemben és ezzel le- siklott a második helyről. Kashdannak Winterrel való küzdelme nem hozott még döntést, a játszma egyenlő állásban függőben maradt és aligha hihető, hogy az amerikai bajnok ezt a játszmát meg tudná nyerni. Ilyen módon Kashdan Flohr mögé kerül. A forduló eredményei a következők: Flohr a belga Eoltanowsky indiai védekezését heves táma­dással szétrombolta. Thomas spanyol megnyitást választott Aljechinnel szemben, aki, miután első­sége már biztosítva volt, még nem tiszta és világos állásban remisre adta a játszmát. Maróezy vezér- gyalogjálszmával legyőzte Sultan Khant. A Kash­dan—Winter vezércseljátszma remisállásban függő­ben maradt Miss Mensbik vezércselben veszített Tartakower ellen, aki szabadgyalogját bevitte. A függöjátszmák közül Bürger veszített Sultan Khanna.1, Thomas pedig remist ért el Maróczyval szemben. — A versenyen tehát még két függő- játszma van hátra, amit szombaton bonyoli Iá­nak le. A verseny állása a befejezés előtt: Aljechin 9, (11 elérhető egységből, 81.8 százalék), Flohr 8, Sül- tan Khan 714, Kashdan 7(1), Maróezy, Tartakower 6, Koltanowsky 5, Mensbik 434, Miler-Bary, Tho­mas 3)4, Bürger 2)4(1), Winter 1 (2). MORK, Banská Bystrica Fest. Mos. Tisztit. Szakszerűen. Gyorsan. — A Kazinczy-társaság női szakosztályának nagy­sikerű teadélutánja a Telléry-árvák javára. Kassai szerkesztőségünk jelenti: A Kazinczy-társaság női szakosztálya, amely évről-évre értékesebb társa­dalmi és kulturális tevékenységet fejt ki, csütörtö­kön az eddigi sikerek keretein is felülemelkedő eredmnéyü teadélulánt rendezett a Schalkiház szu- terénjében. Az eredmény ebben az esetben kétsze­resen fontos, mert a teadélutánt a Teliéry-árvák ja­vára rendezték s egyrészt ez, másrészt a valóban nívós műsor olyan nagyszámú közönséget hozott össze, amennyi talán még egyetlen teadélutánon sem volt együtt. És a termet zsúfolásig megtöltő közönség megértette a nemes célt, mert a belépő­jegyek árait jelentékeny részben felülfizette, úgy hogy a délután jövedelme sokszáz koronával gya­rapította az eddigi gyűjtés eredményét. — A mű­sor kiemelkedő részét Péchyné-Bartók Mária, a „Nagyasszony** főszerkesztőnőjének értékes és ak­tuális felolvasása képezte a mai divatról, melyet párhuzamba állított az ezelőtti korok divatjaival s azt a konklúziót vonta le, hogy minden divatnak megvan a maga szépsége és jótulajdonsága, csak sosem szabad túlzásba esni. Egy mulatságos egyfel- vonásos vígjátékban a bájos lialmy Ancsi, a rutinos Szalámin Baba, az ezúttal is kitűnő Marossy Lajos és Csiszár László arattak a szokottnál nagyobb si­kert, Boross Irén egy Grieg és Rubinstein-darabot játszott el zongorán feltünéstkeltő virtuozitással, végül Hofímann Túli, Kálniczky Margit tánctanár­nő tanítványa, egy vakért táncolt el bájosan Boross Irén zongorakisérete mellett. Az egyfelvonásost Ma­rossy Lajos rendezte a részéről megszokott gon­dos hazzáértéssel e a délután megrendezésében Éder Elza, dr. Wirkmann Árminné ,Pausz Béláné, dr. Fleischmann Gyulánó és a női szakosztály egész vezetőségének fáradhatatlan, lelkes agilitása mű­ködött közre teljes eredménnyel. Örömünkre szol­gál a kiemelkedő eredmény regisztrálása, amely ismét szép tanúbizonyságot szolgáltatott a kassai magyar asszonyok s magyar leányok értékes mun­kájáról. A tengeralattjáró A tengeralattjáró mozgásának törvényei — Mikor épült az első tengeralattjáró7 — Hogy történik az alámerülés és felemelkedés? — Biztonsági berendezések Az „M 2“ angol tengeralattjáró katasztrófáját a kulturvilág nagy megdöbbenéssel fogadta. Azt, hogy a katasztrófa oka megállapitható Jesz-e vagy sem, ma még megmondani nem lehet. Ha sikerül is kiemelni a tengeralattjárót, nem bizonyos még, hogy olyan állapotban lesz, amely lehetővé teszi a katasztrófa okának pontos felderítését. Mint a legtöbb műszaki konstrukció, a tenger­alattjárók is nagy fejlődésen mentek át az utolsó évtizedekben. Üzemük azonban igen 6ok olyan veszélytényezővel bír, amelyek ellen védekezni — amint a gyakori katasztrófák ezt szomorúan bizo­nyítják — teljes mértékben mindezideig nem le­hetett. A tengeralattjárók működésének ismertetése egy cikk keretében csupán nagy vonalakban le­hetséges. De ehhez is előzetesen szükséges a testek úszásának feltételeivel tisztában lennünk. Az úszás feltételei Archimedes (Kr. e. 3. század) törvényéből következnek, amely törvény kimond­ja: „Minden test annyit vészit súlyából, mint amennyi az általa kiszorított víznek a súlya.** — A vízbe helyezett testekre ugyanis kétféle erő hat; az egyik a lefelé ható, ez a föld vonzóereje és mint a testi súlya jeléntkezik; a másik felfelé ható, a viz úgynevezett felhajtó ereje, mely egyenlő a tes­tek által kiszorított víznek a súlyával és mint a testek látszólagos eulyvesztesége nyilvánul meg. Archimedes törvényének, valamint a tengeralatt­járó működésének egyszerű magyarázatát adhatjuk a következő példával: helyezzünk a vízbe olyan kockát., melynek minden oldala egy deciméter; ezen kocka térfogata tehát egy köbdecim éter. Legyen ez a kocka belül üres, minf a négy oldalán zárt és bírjon olyan jól elzárható nyílással, amelyen át viz tölthető a kocka belsejébe. Egy köbdeciméter viz súlya egy kiiogram, mert a viz fajsulya egyen­lő az egységgel. Ha mármost 1. a fent említett és vízbe helyezett kocka súlya üresen fél kiiogram, akkor ezen kocka csak félig merül a vízbe. A fél bemerülés folytán kockánk fél köbdeciméter vizet szőrit ki helyéből. Ezen fél köbdeciméter víznek a súlya fél kiiogram. A kocka súlya (lefelé ható erő) és a viz felhajtóereje ez esetben egyensúlyban lévén, a kocska a felszínen úszni fog. Ha mélyebbre nyomjuk, visszaemelkedik, ha feljebb emeljük, visszasüllyed, erűig végül is­mét — eredeti — félig bemerült helyzetébe jut. 2. Töltsünk a kocka belsejébe fél kiiogram vizet, ami által kockánk összsúlya 1 kiiogram lesz, ebben az esetben a kockát a vízbe helyezve, a viz felszine alatt abban a szintben marad, ahová helyezzük; a felhajtó erő és a kocka súlya ez esetben a viz szintje alatt mindenütt egyensúlyban lesz; a fel­szín alatt, helyzetéből kimozdítva, sem alább nem száll, sem fel nem emelkedik. (Ennek a kísérletnek gyakorlati megvalósítása igen nehéz, mert. sok té­nyezőnek a legpontosabb együttműködése kell hozzá.) 3. Ha végül kockánk belsejébe háromnegyed ki­iogram vizet töltenénk. — a kocka összsúlya tehát egy és egynegyed kiiogram lenne — akkor az még teljesen vízbe merülve is csak 1 köbdeciméter vi­zet szorítana ki helyéből. A kiszorított víznek súlya — a felhajtó erő — 1 kiiogram lenne; miután pe­dig a lefelé ható erő — a kocka súlya — negyed kilogrammal nagyobb, ez a megmaradó 6uly a koc­kát a víz mélyére liuzná. Térjünk át ezek előrebocsátása után a tenger­alattjárók ismertetésére. Az első vizalettjáró bajót a hollandi van Drebbel építette és 1624-ben Londonban, a Temze folyón, í. Jakab királynak bemutatta. Az angol Day 1660- ban Yarmouth mellett, magakészitette vizalat (járó­jával lemerült és 12 óra hosszat maradt a viz alatt. Második kísérlete alkalmával nem tudott többé a viz színére emelkedni és minden kutatás utána eredménytelen maradt. Az amerikai Bushnell 1775- ben tengeralattjárót épített és ezzel egy eredmény­telen támadást intézett a Newyorkot zár alatt tartó Eagle nevű angol csatahajó ellen. Számos kísérlet volt még ezek után is tengeralattjárók építésére, azonban a modern tengeralattjárók előfutárainak az amerikai Holland által 1876-ban, a francia Gus- tav Zédó által 1888-ban és az ugyancsak amerikai Laké által 1894-ben szerkesztett típusokat tartjuk. A tengeralattjáró a vizszineu haladásnál ugyan­azon elvek alapján úszik, mint a rendes hajó, a víz­nél nehezebb fajsúlyú anyagokból (acél, vas) ké­szül, azonban vízmentesen bezárt tere oly nagy tér­fogatot foglal el, hogy az általa kiszorított víznek a súlya egyenlő a tengeralattjáró összsúlyával, kö­vetkezésképp az úszás feltételeinek megfelel (koc­kapéldánk 1. esete). A tengeralattjáró éppen úgy rendelkezik tartalék úszók ép ess éggel, — felhajtó erővel — mint a rendes hajó. Ez pedig annyit je­lent, hogy súlynövekedés folytán a hajó mélyebbre merülhet; az ilymódon előállott nagyobb vizkiszo- ritás ismét egyensúlyban lesz a tengeralattjáró újabb összsúlyával, tehát még mindig a viz felszí­nén úszik, csak mélyjárata, vizkiszoritása lesz na­gyobb. A tengeralattjáró alámerülése olymódon törté­nik, hogy a hajó tartányait megtöltik vízzel annyi­ra, hogy az teljesen a viz felszine alá kerüljön. Eb­ben az alámerült állapotban a tengeralattjáró viz­kiszoritása ugyancsak egyenlő a tengeralattjáró összsúlyával, beleértve természetesen a tartányokba bocsátott viz súlyát Í6 (nagy megközelítéssel kocka­példánk 2. esete). A tengeralattjárónak nagyobb mélységekre való jutásánál és ezen mélységben történő egyszintű ha­ladásánál, továbbá a mélyből való fölemelkedésnél jutnak szerephez az úgynevezett mélységi kormá­nyok, amelyek a tengeralattjáró elején és hátsó ré­szén kétoldalt, vízszintes síkban vannak elhelyez­ve. A mélységi kormányok olymódon működnek, hogy a kormánylapátok síkjának a menetirányban lejtés vagy emelkedés adható. Ahhoz, hogy a ten­geralattjáró mélyebbre jusson vagy a mélyből föl­emelkedjen, a lapátok megfelelő beállítása szüksé­ges,. amikor is a süllyedést vagy fölemelkedést a víznek a lapátok síkjára gyakorolt — és a haladás folytán előálló — nyomása idézi elő. A lesüllyedés és fölemelkedés történhetik a tar- tányoknak vizzel való megtöltése és kiürítése ut­ján is (a tengeralattjáró álló helyzetében ez min­dig igy történik). A tartányok kiürítése sűrített levegő segitségével történik, amely kompresszor utján 120—-200 atmoszféra nyomás mellett még nagy mélységekben is £épes a külső viz ellenállását le­győzni. A viz nyomása minden 10 méter mélység­gel körülbelül 1 atmoszféra nyomással növekszik. A vizből való kiemelkedés a tartányokban levő víznek kis?ivattyuzása utján történik. Igen fontos az alámerüléshez szükséges, ballaszt- vizzel, valamint a mélységi korfnánnyal történő pontos manövrirozás. Ugyanis a ballasztviznek a taríányok'ba történő tulgyors és e megfelelő mérté­ken felüli bebocsátása a tengeralattjárónak igen nagy — nem kívánt — mélységekbe való jutását eredményezheti (kockapéldánk 3. esete); a mély­ségi kormányok helytelen kezelése pedig előidéz­heti a tengeralattjáró átcsapódását, vagyis kereszt­irányú tengelye körül történő átfordulását. Bizton­ság céljából a tartányok megtöltését csak oly mér­tékig eszközük, emig a hajó fedélzete a viz fel­szine alá merül. A tengeralattjáró tornya ebben a helyzetben még kiemelkedik a vizből; a további mélységbe jutás a már említett mélységi kormá­nyok segítségével történik. A toronyban rejlő biz­tonsági tartalék úszók épesség igen fontos azért, mert a mélységi kormányok, szivattyúk stb. elrom­lása esetén ez teszi képessé a tengeralattjárót arra, hogy a mélyből önmagától ismét a viz felszínéhez jusson. A tengeralattjárók katasztrófájának több oka le­het: hajótest sérülése, összeütközés vagy egyéb körülmény folytán. Helytelen manövrirozás vagy bizonyos szerkezetek elromlása folytán a tenger­alattjáró oly mélységekbe jutása, ahol a viz nyo­mása a hajótestet öszeroppantja stb. A tengeralattjáró biztonsági berendezései: biz­tonsági levegőszerelvény, amely lehetővé teszi kül­ső levegőnek a tengeralattjáróba juttatását. Jelölő- és telefonbóják, amelyek a tengeralattjáró belsejéből a viz felszínére bocsáthatók és kábel se­gélyével kapcsolatban maradnak a méiybeu levő tengeralattjáróval. Ezen bójákon telefon- é6 Morse- szerkezet van, tehát amellett, hogy az elsüllyedt hajó helyét jelzik, segítségükkel még érintkezés is fentartható a külvilággal. Biztonsági zsilip, amely a személyzet menekü­lését — nem nagy mélységbe süllyedt tengeralatt­járónál — lehetővé teszi anélkül, hogy a tenger­alattjáróba viz jusson. Davis-rendszerü búvá rölt özek, amelynek lényege az, hogy a lélegzéshez szükséges oxigént nem a szabad levegő, hanem a buváröltözethez erősített acélhenger szolgáltatja, amelyben az oxigén 120 atmoszféra nyomásig van összesüritva. Egy másik tartányban marónátron vagy kálilug van. A kilélek- zett levegő (szénoxid) egy szelepen kérészül bejut a marónátrouos lartányba, amely azt abszorbeálja. E készülékek segélyével tehát a be- és kilélekzés automatikusan szabályozódik. Az M2 1917-ben 1620 tonna vizkiszoritáesal és 360 tonna tartalék uszóképességgel épült. Testvér­hajója, az M 1 1925 november 13-án Startpoinl kö­zelében eltűnt. Mint e két eset is igazolja, az eddigi összes biz­tonsági berendezések sem voltak képesek végleg kiküszöbölni a veszélylehetőségeket. Kv. — Férj és feleség halálosvégü késpárbaja. Komá­romi tudósítónk jelenti: A komáromi esküdtszék! cikluson özv. Smida Ferencné halált okozó súlyos testi sértés vádjával állott a bíróság előtt. A tár­gyalást Soós Imre dr. felsőbirósági tanácselnök ve­zette. Smidáné tiz évig jó békességben élt az urá­val Garamkövesden, a tizedik évben azonban egy­re sűrűbbek lettek a veszekedések. A végzetes na­pon Smida Ferenc Párkányból jött haza s az ebéd miatt kezdett porolni. Smidáné visszapörölt, ebből nagy veszekedés, támadt, a férj pálcával vágott a feleségére, majd a baltanyelet, fogta elő. tnir az asz- szony a vekkerekül vágta az emberéhez. Erre ámi­da késsel szurkált s mikor a dulakodás hevében a kés kiesett a kezéből, a felesége felkapta és Smida combjába szúrta. Véletlenül főütőeret irt a vágás. Smida a helyszínén elvérzett s mikor a szomszéd­ság előkerült a nagy perpatvarra, már csak a fele­ség volt életben, aki sirva mosta-kölöz'c az urát. A tanuk kihallgatása után az esküdtek erős felindu­lásban elkövetett halált okozó súlyos testi sértés­ben mondották ki Smidánét s a szakbÍróság az eny­hítő szakasz alkalmazásával két és fél évi börtön­re ítélte a vádlóit asszonyt. Az állaimigyész meg­nyugodott, a vádlott és védője ;>mmÍ6égi panaszt nyújtott be. Három kltflnö szakácskönyv! A Mártonffy-féle (A főzés kézikönyve), 800 recept, K£ 32.50. A Teréz néni é (Alföldi szakácskönyv), 560 recept, Ke 16. A Cséky mesteré (A huszadik század szakácsmüvészete) 3400 recept, Ke 130. Kaphatók: Jaschkó könyvesboltjában, KoSice, fö u. 63. _ Anglia villámgyors repülőgépe, a „szár­nyas ágyúgolyó44. Londonból jelentik: Az angliai brookslandsi repülőpályán sikeres kí­sérleteket végeztek az angol légi haderő leg­újabb repülőgépével, amelyet rendkívüli se­bessége miatt „szárnyas ágyúgolyódnak ne­veztek el. Az egy üléses, teljesen fémből ké­szült Viickers vadászgép 530 lóerős motorá­val óránként 240 mérföld sebességet ért el 15.800 láb magasságban. Két gépfegyverrel van felszerelve, 26.000 láb magasságba emel­kedhet ik s a pilótafülke oxigén lélegzőkészü­lékkel, villamos fűtéssel és villamosán melé­gi tett ruihákkal van ellátva a legmagasabb légrétegekben való repülésre. Két testvér hasonlít egy. másra az egyik szép. a má­sik rut, a 6zép Mary kré­met használt, arcáról min­den kiütés, májfolt. szeplő eltűnt, arca fiatalos, üde lett. ön is használjon Mary krémet. Mary - púdert, Mary-6zappant... Vegyen egy egész garnitúrát, ké­szítője: Dr. I^ad. Pollák, lekárnik v PieSfanoch. — A részvét impozáns megnyilvánulása mellett temették el Borecky Kálmán dr. pozsonyi ügyvé­det. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: Ma dél­után fél négy órakor temették el a részvét hatal­mas megnyilatkozása mellett a tragikusan elhunyt Borecky Kálmán dr. ügyvédet. A végtisztességen megjelent a pozsonyi ügyvédi kar számtalan tagja, azonkívül a pozsonyi felsőbíróság és kerületi bíró­ság számos bírája és tisztviselője, többek között Iierr felsőbirósági főtanácsos, Terebessy, a kerü­leti bíróság tanácselnöke, Boricky dr., az ügyészség vezétője stb. A temetési szertartás, amelyet Mar­tini dr. római katolikus dómkáplán végzett, a Szent András temető kápolnájában folyt le, amely után a koporsót a gyászkocsira telek és kivitték a Szent Márton temetőbe, ahol a családi sírboltban helyez­tek örök nyugalomra. xx Gyomor-, bél- és anyagcserebetegságek­nél a természetes „Ferenc József “-keserű víz az emésztőszervek működését hathatósan elő­mozdítja s igy megkönnyíti, hogy a tápláló- anyagok a vérbe kerüljenek. — Nincs elég börtön Londonban az adónem­fizetők számára. Londonból jelentik: Willesden londoni kerület birósága 1800 ^embert idézett meg, mert elmulasztották a községi adók meg­fizetését. Valamennyiéin előre hangoztatták, hogy nem tudnak fizetni. Miután a brixtoni börtön, ahova az adófizetést megtagadókat zár­ják, megtelt, a bíróságnak valószínűleg évekig, kell majd várni, hogy annyi hely megürüljön, mig valamennyi vádlott kitöltheti büntetését. xx Vannak vesebajosok, rbeumatikusok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fürdőhelyekre járjanak. Egy házi ivókúra „SALVATOR“-forrásvizzel meghozza a kívánt eredményt. Mindenütt kapható. (*) Csillagos fiimdarabok. Egy amerikai újságíró, aki megunta, hogy filmkritikáit a megszokott mó­don írja, filmismertetései számára uj formát talált. A filmeket, aszerint, hogy hány sztár játszik benne, egy, két, három, négy vagy öt csillagos filmnek nevezte el. A filmszínházba készülő közönségnek elég tehát egy tekintetet vetnie az újságba és nyom­ban látja, hogy hová érdemes elmenni: természete­sen oda, ahol a legtöbb csillagos filmet játsszák. Az újságíró uj módszere ellen természetesen joggal háborodnak fel azok a mozisok, akiknek színházá­ban csak egy vagy két sztár szerepel a filmen. De joggal háborodhatna fel a közönség is, mert hiszen, ha. a sztárok számán múlna egy-egy film kvalitása, akkor nem volna nehéz jó filmet készí­teni, viszont vannak filmek, amelyek kitűnők, noha egyetlen egy sztár sem játszik benne. A film nem konyak, amelynek minőségét csillaggal lehet meg­jelölni. Ezzel azonban Amerikában nem törődnek. (*) Kétmillió dollár három filmdarabért. London­ból jelentik: Noel Coward angol író, hollywoodi jelentések szerint, kétmillió dollárért adta el a Fox-Filmtársaságnak három legsikerültebb darabja (Cavalcade, Bittér Sweetés, Hay Fever) filmezési jogát. AZ IVÁN-TÁRSULAT MŰSORA LOSONCON: Vasárnap d. u.: Pillangó, operett, este: Vihar a Balatonon, operett- újdonság. Hétfő: Topáz, vígjáték. Kedd.: Meddig fogsz szeretni? vígjáték. Csütörtök: Lámpaláz, operett. Péntek: Mosoly országa, Szűcs László vendég­játéka. Szombat d. u.: Torockói menyasszony, este: A Oárevies, Szűcs vendégszereplése. AZ EPERJESI SCALA-MÖZGÓ JÖVŐ HETI MŰSORA: Hétfő: AZ ALMAVIRÁG, amerikai hangosfilm mérsékelt helyárakkal. Kedd, szerda és csütörtök: Greta Garbó: ANNA CHRISTI. Péntek, szombat, vasárnap: KADETTK1SASSZONY. Gustav Frühlieh, Halmay Tibor, Dolly Haas világsikere. | City Pension Wien I, I 2" StePhansk rche mellett. I Kitűnő konyha, hideg meleg folyóvíz, mérsékelt árak. — Tulajd. Mestitz Szoba reggelivel is. — Megoperálta önmagát. Kané pennsylva­niai város egy öreg sebésze, Evan 0‘Neiíl dr. iBiag-as kora ellenére, sajátkezüleg operálta meg magát. A veszedelmes műtétet több ne­ves orvos nézte végig az esetre, ha 0‘Neill dr. eszméletét vesztené. 0‘Neill dr. külön­ben arról nevezetes, hogy ezelőtt 11 évvel maga operálta ki vakbelét.

Next

/
Thumbnails
Contents