Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)

1932-01-08 / 5. (2818.) szám

■ 8 <1>RA:GA!-A\\&^AR-HTR1iAIJ lSpoimn Magyarország nem vesz részt az 1932. évi otimpiászon A minisztertanács döntése Budapest, Taotuiár 7. A MTI jelenti: A kor­mány tagjai Kedden délután minisztertanács­ra ültek össze, amelyen Károlyi Gyula gróf miniszterelnök elnökölt. A minisztertanács a folJyó ügyeken kívül letárgyalta a társadalom­biztosítási bíráskodásról szóló törvényjavasla­tot és foglalkozott az idei olimpiai mérkőzé­seken való részvétel kérdésével is. Bármennyire tudatában van a kormány an­nak, hogy a magyar sport eddigi világsikerei alapján az 1932. évi olimpiászon újabb kivái&ó eredményeket érne el, bármennyire mérlegel­te azt is, hogy az esélyteljes magyar verseny­zők sajnálatos távolmaradása úgy a lake-pla- cidi, mint a los-angelesi mérkőzéseknél vi­lágviszonylatban is számottevő hiányt fog je­lenteni, az ország súlyos pénzügyi és gazda­sági helyzetére tekintettel mégis arra az ál­láspontra volt kénytelen a minisztertanács helyezkedni, hogjr Magyarország az 1932. évi olimpiai mérkőzéseken nem vesz részt. Társadalmi akciói indítanak a költségek megszerzéséreí Budapest, január 7. (Budapesti szerkesztősé­günk telefonjelentése). Jól informált helyen ki­jelentik, hogy a tilalom nem vonatkozik a ma­gyar sportolók kiutazására, hanem azt jelenti, hogy sem devizát nem utalnak ki az utazás költ­ségeire, sem az olimpiai alapnak erre a célra való felhasználását nem engedélyezik. A kor­mány megengedi a versenyzők kiutazását, ha más módon teremtik elő az erre a célra szüksé­ges összeget. Hir szerint társadalmi akciót akar­nak indítani a költségek megszerzése érdeké­ben­A prágai LTC megnyerte a Patace Szanatórium aranyserlegét A prágaiak kedden a BBTE-t 12:0, szerdán a Pötzleins­dorier SC-ot 3:1 arányban győzték le Ujtáfrafüred, január 7. A Palace Szanatórium aranyserlegéért folyó nemzetközi jéghockey-verse­nyek szerdán délután program szerint végetértek. A verseny győztese, amint az előre is látható volt, a prágai LTC csapata lett, amely a döntőben a bécsi Pötzleinsdorfer SC-ot győzte le, amely a ma­gyar BBTE-et a harmadik helyre utasította, — Kedden az LTC a budapesti csapatot — annak ki­tűnő védekezés© ellenére -— 12:0 (4:0, 2:0, 6:0) arányban késztette megadásra. Előzőleg a BBTE a Sparta felett aratott 6:1 arányú respektábilis győzelmet, mig a bécsi Pötzleinsdorfer SC a müh- risch-ostraui Slovant verte meg három góllal. — Az CsSK Vysehrad a Zsolnai SK-ot 3:0 arányban győzte le. Szerdán délután került a sor a serlegdöntőre a prágai LTC és a bécsi Pötzleinsdorfer SC között. A hirtelen beállott felmelegedés folytán a jég- viszonyok nem a legkedvezőbbek voltak, úgyhogy a bécsi csapat csaknem egyenrangú ellenfele volt a prágaiknak, akik nagy erőfeszítés után 3:0 (1:0, 1:0, 1:0) arányban Malecsek (2) és Hromádka gól­jaival győztek. A harmadik szakaszban a meccs eldurvult, úgyhogy a biró Mai cseket, Pusbauert és Krált a prágai, Tatzert pedig a bécsi csapatból kiállította. Délelőtt a Pötzleinsdorfer SC a BBTE-t 5:2 (1:1, 3:0, 1:1) arányban győzte le. A bécsiek technikáját a magyarok gyorsaságukkal egalizálták, úgyhogy a meccs erős küzdelmet eredményezett. A bécsiek góljait Tatzer és Schmucker (2:2), valamint Érti ütötték, mig a magyarok részéről Harray és Barcsa góloztak. A Tátrabajnokságot éa a Palace Szanatórium arany serlegét a prágai Lawn Tennis Cercle teamje nyerte. Második a bécsi PSC, harmadik a buda­pesti BBTE lett. Negyedik helyen a CKS Vysehrad, 5-én Prostejov, 6-on a CsLTK Pilsen végzett. A prágai Slávia Zágrábban legyőzte a Gradjanskyt Stuttgartban súlyos kudarcot szenvedett a magyar profi-válogatott Győzött a Ferencváros és a Kispest — Újabb osztrák sikerek Prága, január 7. Vizkereszt napján a közép- európai csapatok folytatták és részben befejezték karácsonyi turamieccseiket. Az eicdmények közül kiemelkedik a prágai Slavia győzelme Zágrábban a liorvát bajnok Gradjansky felett és nagy meg­lepetést kelt a megerősített magyar „csikók1* súlyos stuttgarti kudarca. A magyar csapatok közül a Ferencváros és a Kispest győztek, mig igen szép sikereket könyveltek el újra az osztrák csapatok. Az ünnepi sporteseményekről az alábbi jelentéseink szólnak: Slavia—Gradjansky 3:1 (2:1) Zágráb, január 7. Mintegy 7000 néző előtt folyt le a prágai Slavia második zágrábi meccse, ame­lyet egy Zágrábban élő magyar biró, Győry veze­tett. A küzdelem igen heves és a hazaiak részé­ről durva volt. A 21. percben a prágaiak jobbhali­ja, Krizsek oly súlyosan sérült meg, hogy kórház­ba szállították. Helyébe Csaimbal állott be, aki ezen a meccsen tartalék gyanánt szerepelt A havas talajon a Slavia csatársora, amelyet ezúttal Soltys vezetett igen jól működött. Az első gólt Soltys szerezte, utána Junek gólozott. A 26. perc­ben a hazaiak Podgornik révén jutottak gólhoz. Helycsere után a Slavia fölénybe kerül és Sobotka beállítja a végeredményt. Génua, január 7. A brümd Sparta az FC Geno­vával 2:2 (2:1) arányban eldöntetlenül mérkőzött. A brünni csapat góljait Chott és Stastny lőtték. Délnémefország-Magyar profi XI 5:0 (3:0) Stuttgart, január 7. A nagy érdeklődéssel várt és 15.060 néző által megszemlélt válogatott mérkő­zés a magyar csapat nem várt Súlyos kudarcát hozta. A nehéz talajon a vendégek nem érvénye­sültek, dacára, hogy technikai fölényben voltak, azonban a csatársorból hiáii) -,ott a gólképesség. A délnémetek góljait Rutz (2), Rühr, Langenbein és L’ndncr rúgták. FULDA: Ferencváros—Városi team 5:2 (5:0). BERGAMO: Kispest-FC Atalanta 3:1 (2:1). A „Budai XI. 1:0 (0:0) arányban az FC Vigevano csapatától meg nem érdemelt vereséget szenvedett. A budaiak balszerencsével küzdöttek. — A Szegedi FC nagyarányú vereséget szenvedett Padovában. AC FC Padova 8:4 (3:1) arányban győzött a sze­gediek ellen. Osztrák sikerek a külföldön Béos, január 7. A bécsi csapatok folytatták dél­németországi, valamint 6vájci és olaszországi túrá­jukat. A Wiener AC Ulmban a SSV-t 6:1 (4:0) arányban győzte le. — Az Austria Trierben az Eintracht—Westmark combinál tat 7:2 (5:2) arány­ban verte meg. A Rapid Svájcban az FC Locarnót 8:1 (2:1) arányban hengerelte le. — A Vienna Milánóban az Ambrosiana felett nehezen szerzett egy gólos győzelmet aratott. A győztes gólt Tőgel rúgta. )( Prágában a Sparta a kladnói Spartát 3:1 (3:0) arányban legyőzte. Sokolár, Silny és Nejedly lőt­ték a prágai csapat góljait, mig Kiladnó részéről Proihászka gólozott. )( Becsben három barátságos meccs volt. A II. osztályú Libertás a Brigittenauer AC-ot 3:1 (2:0), az ugyancsak II. osztályú Donau a Slovant 1:0 (1:0) arányban győzte le. A Nicholeon a Simmering fe­lett 6:2 (2:1) arányban aratott győzelmet. )( Münchenben a hcl. iderby bajnoki mérkőzés a Bayern és az „1860“ között 28.000 néző előtt folyt le. A Bayern a tavalyi országos bajnokság­beli fi-nalista „1860“ ellen 3:1 (2:0) arányban győ­zött. A győztes csapat igy a délkeleti osztály élére került. )( Jéghockey Kassán. Szerkesztőségünk jelenti: Szerdán az Eperjesi KE a OsSK Kassát 1:0 arány­ban legyőzte. A győztes gólt Csebela szerezte. — 600 néző előtt Gottesmann dr. bíráskodott. — Pénteken Kassán a prágai főiskolások, vasárnap pedig a HC. Poprád vendégszerepel Kassán a CsSK —KSC kombinált ellen. )( A Berliner SC jéghoekey-csapata Davosban az EHC-ot 3:2 arányban győzte le. A berliniek St. Mórit,zban megnyerték az aranyserleget a pá­risi Racing Club és a St. Moritzi HC ellen. )( 70.000 néző előtt folyt Londonban Anglia és Délaírika válogatott rugby-csapatainak mérkőzése. Győztek a délafrikaiak 7:0 arányban. )( Atlétikai Európa-hajnokság megrendezését javasolja a Magyar ASz elnöke, Sztan'kovloh Szi­lárd. Az első meeting Budapesten lenne. A MASz a bajnokság tervezetét elküldte az összes európai atlétikai szövetségeknek, KózoíAZDa ^ásT1. A hiteltudósitás reformja 1932 január 8, p^ntefc. Budapest, január. Maguk a hiteltudósitó irodák is beismerik, hogy tévedhetnek. Aaachenben 1912-ben jelent meg egy füzet, melynek cime a következő: „Ein ernstes Wort über Misstaende im Ausfcunftswesen. Eingabra des Kartels dér Handelsauskuní- teien an die Handelskammem." A hiteltudósitó irodák kartelljének szóban forgó emlékirata, többek között, a következő­ket mondja: „Az iparszerben űzött hiteltudó- sitás terén nem ismeretlen jelenség, hogy a tudakolnak anyagi helyzetét különböző for­rások egymástól eltérően Ítélik meg és ennél­fogva lehetséges, hogy téves vélemények ke­letkeznek." A tudakoltra nézve hátrányosan téves hitel- tudósításnak az a valószínű következménye, hogy a tudakolt hitelét korlátozzák, vagy megvonják. A hiteltudósitó irodáknak az eljárása, ha jóhiszemű, büntetőjogilag nem üldözhető, még akkor sem, ha téves információ adásával va­lamely cégnek hitelképességét veszélyezteti, vagy csökkenti. Magánjogilag sem vonható kár­térítés ért a jóhiszemű tévedő hiteltudósitó fe­lelősségre. A jóhiszeműen tévedő hiteltudósitó iroda el­len iparrendészeti utón sem lehet eljárni. Ez a kedvezményezett helyzete a hiteltudó­sitó irodának a hitelrontás tekintetében meg­okolt és könnyen érthető, de épp oly érthető az is, ha a hiteltudósitás ügyében járatlanok, gúnyosan „privilegizált hitelrontóknak" neve­zik a hiteltudósitókat. Minden emberi intézmény idővel reformra szorul, tehát a hiteltudósitás intézménye is. A hiteltudósitás intézményének mai kezdet­leges állapota nem tarthat örökké. Az a privilegizált jogállás, mely biztosítva van a hiteltudósitó irodák számára, legalább s arra kötelezné a hibát elkövető hitel tudósi­tót, hogy utólag hozza helyre hibáját. A hiteltudósitás mai hibái a rendszerből fa­kadnak. A hiteltudósitás rendszerének hibái főleg abból erednek, hogy a hiteltudósitók nem tudnak a hiteltudósitáshoz szükséges ada­tokhoz kellően hozzájutni. Nemcsak a hiteitu- dósitói rodák titkolóznak a tudatokolttal szemben, hanem velük szemben is titkolóznak, még pedig a magánosok éppúgy, mint a ható­ságok és bíróságok, valamint a közjegyzők. Nagy hiba az is, hogy nincsen hatóságilag megszabva a hiteltudósitások legkisebb ára, márpedig a verseny lenyomja a hiteltudósitá­sok árát és kevés pénzért bajos meg bízható tudósítást adni. Végül nem kevésbé nagy hiba, hogy nin­csen senki, aki intézményesen ellenőrizné a hiteltudósitók mukáját. Még nagyon soká fog tartani az, amig e téren, akár az adatok hozzáférhetőségére, akár az árak feljavítására, akár a hiteltudó­sitó irodák hatósági ellenőrzésére gondolok, gyökeres ja vitás várható. A könnyebbik reformlépés abban az irány­ban tehető meg, hogy vessék el a titoktartást a tudakolttal szemben és ellenőrizhesse maga a tudakolt a róla szóló tudósítást. Ez legalább gátat vetne a tudakoltra nézve ked­vezőtlen, de téves hiteltudósitások elterjedé­sének. Az én elgondolásom a következő: 1. Minden hiteltudósitó irodát kötelez^ a törvényhozás arra, hogy az illetékes kereske­delmi és iparkamaránál (vagy valami más, pártatlan, alkalmas hivatalos szervnél) he­lyezze időről-időre letétbe az általa adott hi­teltudósitások másolatát. E másolatokról név­mutató volna vezetendő. Mindenkinek, aki személyazonosságát v igazolja, felvilágosítást kellene adui arról, hogy van-e róla szóló hitel, tudósítás másolata letétbe helyezve s ha igen, úgy kívánságára meg kellene neki azt mu­tatni. A tudakolt, ha úgy találja, hogy a róla szóló hiteltudósitás hibás, helyreigazítást ad­)( Németország válogatott jéghockey-csapata mégis elutazik a téli olinipiászra. A csapat január 15-én az „Európá“-n indul Laké Piacidba. )( A Bristol Cupért folyó rlvidrai profi-tennisi- versenyen Kozseluh Károly a német E. Bürkét 6:1, 4:6, 6:1, 6:2 arányban legyőzte. A magyar Schmidt Imre a francia Dumont-t 6:0, 6:1, 6:0, a francia Plaa az olasz Carneot, aki előzőleg Kozseluh Antalt győzte le, 6:2, 6:2, "6:3 arányban késztette mega­dásra. )( A Tildén Cirkusz newyorki meccsei meg­kezdődtek. Tildén a német A. Bürkét 6:3, 6:2, hat át, melyet az átadott bizonyító Iratokkal együtt együtt továbbítanak a hiteltudósitó Iro­dának, (ha a hiteltudósitó iroda azután helytállóak találja a helyreigazítást, akkor erről póttudósitást tartozik küldeni ingyen mindazoknak, kiknek a téves tudósítást elkül- dötte. A kamaránál érdeklődő feleknek cse­kély illetéket kellene fizetni, ami a kama­ra nyilvántartó szolgálatának költségét fedez­né Ha pedig az érdeklődő másolatot is kér a róla szóló hiteltudósitásról, esetleg helyre- igazítás továbbítását is kéri, úgy a másolási költséget és a portóköltséget viselni tartozik. 2. E reformmal kapcsolatban életbe kell lép. tetni, az Északamerikai Egyesült Államok mintájára, azt a törvényhozási reformot is, hogy a hamis öninformációnak ugyanolyan büntetőijogi következményei vannak, mint a bíróság előtti hamis tanuzásnak. 3. Addig is, mig e törvényhozási újítások bekövetkezhetnek, ami sok ideig tarthat, a tisztességesen gondolkozó hiteltudósitó iroda- tulajdonosok adjanak névjegyzéket az álta­luk időről-időre nyújtott hitel tudósításokról, melyek ily jegyzékek közlésére vállalkoznak. E lapok vállalják azt, hogy előfizetőik szá­mára, azok kívánságára, a leírási és portó- költségek megtérítése ellenében, megszerzik a róluk szóló hiteltudósitás másolatát s közve­títik előfizetőiknek esetleges helyreigazítás iránti kívánságát, mely kívánságnak, meg­okolt esetben, a hiteltudósitó iroda tegyen eleget. Nincs okvetlenül szükség arra, hogy az uj hiteltudósitások jegyzéke a lapban közre- adassék. Elegendő, ha a lap kiadója, időről- időre, mindazokat az előfizetőit, kik az egyes hiteltudósitó irodák részéről hozzá küldött jegyzékekben, mint olyanok szerepelnek, kik­ről az iroda hiteltudósitást nyújtott, nekik szóló körlevél utján értesíti, hogy joguk és módjuk van. a másolási és portóköltség elle­nében, a róluk szóló hiteltudósitás másolatá­nak elküldését kérni Értesíti arról, hogy jo­guk és módjuk van esetleges helyreigazítás továbbítását ihetltudósitó irodához igényelni. Hasonló értesítést kapnának a jegyzékben szereplők közül azok is, akik még nem tar-'" toznak a lap előfizetői közé, azzal a megjegye­zéssel, hogy amennyiben a lapra előfizetnek, úgy ugyanazt a szolgálatot vehetik e részben igénybe a laptól, mint annak régi előfizetői. 4. A hiteltudósitó iroda inkognitója úgy az 1., miüt a 3. pontban körülirt esetben szigo­rúan megőrzendő az előtt, akiről a hiteltudó­sitás szól. Megjegyzendő, hogy a hitel tudósi­tő iroda inkognitójának szigorú megőrzésére már csak azért is súlyt helyeznek, nehogy a tudakoltra nézve kedvezőtlen téves hiteltu- dósltás következtében a hiteltudósitó iroda zaklatásoknak legyen kitéve. A hiteltudósitást nyújtó iroda nevének elállását a tudakolt előtt, akár a kamara, akár, valamely lap részé­ről súlyosan kellene büntetni. 5. A hiteltudósitó iroda tulajdonosának lel­kiismerete dönti el azt, hogy a helyreigazítás, melyet a kamara, vagy valamilyen lap utján kap, helyálló-e s van-e komoly ok a helyre­igazításra. Ha a hiteltudósitó irodának tulaj­donosa rosszhiszeműen tagadja meg a kí­vánt helyreigazítást, viseli azért a magánjogi és büntetőjogi felelősséget. * Azokban az esetekben is, amikor a tuda­kolt előnyére téves a hiteltudósitás. szükség volna az ellenőrzésre és a tévedés kiigazítá­sára, de a tárgynak ez a része külön megbe­szélést igényel. Ra-dványi László dr. A csehszlovák—magyar klirlngegyezmény meg^ kötése előtt. A Lidovó Noviny budapesti tudósító­jának jelentése alapján a következőket közli: A kedden tartott magyar minisztertanács a csehszlo­vák—magyar kereskedelmi tárgyalás kérdésével foglalkozott. A tárgyalást e hót végén Budapesten ismét fölveszik. A tárgyalás karácsony előtt sza­kadt félbe, amikor a vámok kérdésében már nem volt vitás pont s csak a kliringegyezmény okozott nehézségeket. Remélhető, hogy most a kliring kér­dését is megoldják körülbelül oly értelemben, mint Magyarország és Ausztria között történt. A politi­kusok és kormánytényezők ettől a tárgyalástól várják azt, hogy ez majd megmutatja, hogy a csehszlovák—magyar közeledésre vonatkozó leg­utóbbi nyilatkozatokból mi volt az őszinte s mi volt a nemöszinte szó. A magyarok azt várják — fejezi be közlését a lap, — hogy a csehszlovák kormány képviselői, akiket Friedmann dr. megha­Riohards pedig Huniért 6»3 6:4 arányban győzte le. Ma már Nüsölein éa Najuűh is mérkőznek, taJmazott miniszter fog vezetni, ebben az irányban valami nxilatk$satot fognak tenni. %

Next

/
Thumbnails
Contents