Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)
1932-01-17 / 13. (2826.) szám
4 _____________________________TO«<^-MAOtoft-HIRLAn Ki a leg-nyugtal a nalbb ember a magyar világban? Ki az, aki mindig változtat, változik, mindig mással foglalkozik, amint valami munka- * teret és módot kipróbál, azonnal átcsap egy másikba, mindenbe belekóstol, de mindennel hamar jóllakik, nem tudja, nem akarja végigenni, egy helyben ülve az éteksort? Kicsoda olyan, mint az a folyton kísérletező rádiózó, aki, ha gépével sikerült fogni Bécset, nem ül le, meghallgatni a műsort, hanem keres tovább, ha megfogta Rómát, siet utána Tóulouseba, onnan Barcelónába és így. tovább, mert nem a műsor mulattatja, hanem az, hogy fogni tudja? Eltalálta, aki azt mondja, hogy ez a mindig kereső, mindig mással próbálkozó ember Bánffy Miklós gróf.^ Még a nevét is cserélgeti, ha mint iró, nyomtatott betűvel mutatkozik be, akkor Kisbán Miklós a neve, ha más téren csinál valamit, akkor megtartja családja történelmi nevét. A tartózkodási helye is mindig bizonytalan. Ma este még Kolozsvárt sakkozik, holnap Budapesten, Reviczky-uccai műtermében festeget, holnapután, nem lehet tudni, a bukaresti udvarnál van-e dolga, vagy Párisban, a Montparnasseon. Mi mindent csinált már azóta a körülbelül harminc év óta, mióta mint fiatal ember először tűnt a nyilvánosság szemébe 1 Legelőbb, egész fiatal korában, irt egy rövid, egyfölvonásos drámai költeményt, „Naplegenda" volt a címe, az ősember első lépéséről szólt a kultúra felé. Könyvalakban adta ki s a kis könyv figyelmet keltett, kitűnő kvalitások mutatkoztak benne, —i a finom szellemű Riedl Frigyes is irt róla egy nagyon elismerő kritikát. Azóta nem olvastam, de úgy emlékszem rá, mint nagyon szug- gesztiv olvasmányra. A kis darab nemsokára a Nemzeti Színházban előadásra is került s a színpadon is megállta a helyét. Ezután novellákat irt, de itt is folyton váltotta a hangot, stilust, témát, alig van két hasonló hangon, hasonló tárgykörből irt novellája. Közben politizált is, nem nagyon hangosan és nyilván osan, vezére volt az akkori mágnás-fiatalságnak, kipróbált mindent, amit gazdag fiatal mágnások ki szoktak próbálni. Egy amateur-kiállitás alkalmával kiderült róla, hogy kitűnő karikaturarajzoló, — ebből a mesterségből is meg tudna élni, ha "rá volna szorulva. Nemsokára mint a budapesti állami színházak intendánsa tűnt föl s az a pár év, amit ebben az állásban töltött, ma is úgy él az emlékezetben, mint az Operaház legérdeke- /sehb korszakainak egyike. De nemcsak intendáns volt, hanem díszlettervező és rendező is, még pedig ebben a minőségben is kitűnő. Ekkor úgy látszott, hogy végleg leköti a színház, mint Kisbán Miklós is csak színdarabokat irt, de előbb egy Attila-drámát, melyet a Magyar Színház, majd már a háború után a Nemzeti Színház adott elő jelentős hatással, aztán „Az erősebb" címmel egy ibsenies levegőjű modern drámáját- játszották a Várszínházban a Nemzeti Színház színészei. Drámáiban is folyton cserélte a témát, hangot, a háború után iTt egy éles szatírát a forradalomról, majd megint történelmi kosztümbe bujt egy Martinovics-drámával. Hogy ő rendezte az utolsó és talán legkomo- rabb hangulatú magyar koronázást, ez megint egy érdekes epizód volt. A háború után Magyarországon maradt, előbb hivatalos megbízás nélkül folytatót csöndes diplomáciai tevékenységet, később, mikor Bethlen István gróf először lett miniszterelnök, őt választotta külügyminiszteréül. Hogy ebben a minőségben milyen munkát végzett, milyen eredménnyel, arról nem beszélek, nincs, nem is lehet róla, távol állónak, tisfzta képem, de két epizódot róla följegyeztem az emlékezetemben. Az egyik az, hogy a genuai nemzetközi konferencián, ahol a magyar kormányt képviselte, a hosszú, unalmas tárgyalásokon, hosszú, unalmas beszédek alatt, karikatúrákat rajzolt a jelenlévő miniszterekről és diplomatákról s karikatúrái kézről-kézre jártak, általános mosoly közben. Bánffy a karikatúrát a diplomácia szolgálatába állította, ami bizonyára az első eset a diplomácia történetében, de Bánffyra nagyon jellemző. Nyilván ezzel tudta elérni az akkori atmoszférában, hogy a magyar külügyminiszter jelenlétét észrevegyék. A másik egy vicc, amit akkor nem igen vettek észre, de én nagyon jónak találtam. Egy kisgazda képviselő interpellált, erősen bírálta a diplomáciánkat, olyaeformát mondva, hogy ezek a monoklié urak csak a monarchiakori baiíplatzi szellemet folytatják. A monokliviselés mint valami különös vád szerepelt ebben a beszédben, Két-három hét múlva Bánffy válaszolt az interpellációra, cáfolta a panaszokat, a a végén komoly arccal, száraz, hivatalos hangon ezt jelentette ki: — Ami pedig a monokli viselés., vádját illeti, ez irányiban vizsgálatot indítottam e hivatalos megállapítást nyert, hogy a külügyminisztérium kebelébe tartozó tísztvistíőknek 13% százaléka visel monoklit s ezek közül mindössze tetten kerültek át a régi közös - külügyminisztériumból. A miniszterségről lemondott, hazament Erdélybe, — nemcsak állampolgárságot változtatott, hanem foglalkozást is. Irodalmi szervező és propagátor lett. Ma már mindenki tudja, hogy ő az erdélyi magyar irodalom jegecesedési központja, ő tette lehetővé, hogy az irók dolgozni tudjanak, hogy müveik nyilvánosságra kerüljenek. Megalakította az Erdélyi Szépmives Céhet, amelynek kiadványai ma már az egész magyar irodalomban fontos számottevő könyv- sorozat, az Erdélyi Helikont, amely ma már első osztályú magyar folyóirat, megértéssel karolta föl a küzködő fiatal tehetségeket, propagandaelőadásokat tartott Erdélyben és Budapesten. Ez a munkája a legritkább fajta magyar munka: a lángja több, mint a füstje, a zaj, amit csinál, kicsi, az eredmény nagy. Ügy örül a tehetséges erdélyieknek, mint az apa a fiainak. A „Feketeszáru cseresznye" főpróbáján és premierjén Hunyady Sándornak, a „Toróckói menyasszony" főpróbáján *-;dig Ottónak úgy drukkolt, akár a szerzők maguk, ügy látszik, Igen, minden visszatér. A világháború M- lóditotta a szenvedélyek rugóját és egy évtizedig azt hittük, hogy nincs kéz, amely nyugalomba, egyensúlyom nyugalomba tudná kényszeríteni. Úgy volt, hogy a régi világ megszűnt, értéktelennek bizonyultak (az uj mentalitás szerint) a régi értékek. Erkölcs, család, fájj, haza pellengérre állított fogalmak voltak és a keleti Moszkvától bol- sevisztikusan megbabonázott szem és agy úgy vélte, hogy a nagy, véres összeroppanás után most már újból kezdődik minden: egy uj élet más, a régitől mindenben elütő arculata világított át a vajúdó jelen ködén bele a jobbnak kikiáltott jövőbe. Tíz év és most lassan, de a természet törvényes apódikticitásával minden visszatér: az ócsárolt, az eltemetett régi. Nem is beszélek a régi, békebeli gazdaságról, amely a válságon keresztül bontogatja szárnyalt. Minden bér- és üzem redukció, leépítés és takarékoskodás, sőt a nagy összeomlások is csak azt mondják, hogy vissza kell térni a háború előtti építésihez és takarékossághoz és hogy az embereknek nem áll jogában oly szerénytelen vehemenciával, sőt gyilkos gázolással a maguk ,^kiélésére" törekedni, mint ahogy tíz év óta történt. lm,© az anyag mementója, a kauzális világ primitív parancsa, amely erkölcsbe és hitbe, önmegtartóztatásba kényszeriti bele az embert és annak a gondolatnak a respektálásába, hogy ketten vagyunk: Te meg én. A régi felebaráttal, akinek régi, a Bibliából ismerős aroa bukkan fel hosszú szünet után, érdekesen bukkan fel a Moszkvában régen eltemetettnek vélt faj és haza és a patriotizmus a nemzetközi gondolkodás rovására kezd divatba jöhni. Odaát Hitler — ne bántsuk a politikát. Ellenben Indig Ottó, a Budapesten óriási sikert aratott „Torookói menyasszony" szerzőije, béosi nagy sikere után interjúban érdekes és megfontolandó dolgokat jelenített ki. Többek közt azt, hogy uj darabjában egy hadifogoly orosz hadifogságból visszajön erdélyi falujába, Moszkvában nem ismerik a faji és a nemzeti megkülönböztetéseket és az egyenjogúsítás dogmáját imádják. A hadifogoly a forradalmi Oroszországból Erdélybe jön, ahol falujában azt látja, hogy a győzedelmes román impérium miként tesz elnyomó különbséget faj és faj, nemzetiség és nemzetiség közt. Oroszországban nemzetközileg gondolkozott és érzett, de most újra felébred benne a faji és a nemzetiségi probléma és az ócska, lomtárba dobott nemzeti érzés, az „a volt" patriotizmus és a negyvennyolcas évek lángoló magyarsága uj erőre kap benne és minden más problémát elnyomva, legelső sorba ugrik. Előbb ezzel kell elkészülni, mondja, aztán jön a világforradalom, mint távoli eshetőség. De tudja, hogy nem is eshetőség. íme, minden visszatér. Az anyag 1014- ben apokaliptikus táncba kezdett és önmaga nehézkedési törvényeit lerúgva, beleveszett a pusztításba. A káoszban „felszabadult" szellem ugyanígy viselkedett és az ugyancsak „felszabadult" gondolkozás bele- ugrott a lehetetlen utópizmus űrjébe. Ebben az űrben elkeringtek a problémák babonáéi a munkatérnél megmarad most már mindvégig. Nem is szabad elhagynia, mert ez hivatás. Mint iró tovább keres és kísérletezik. Legutóbb uj könyv jelent meg Fortéjos Deák Boldizsár címmel. Ebben megint valami újat próbált, a novellának uj formáját és uj nyelvét. Apokrif alak leple alatt, apokrif régi novellákat irt apokrif nyelven. Fortéjos Deák Boldizsár alakját ő találta ki, novelláit ő irta, a re- naiesance-kor novelláinak tárgykörét, szerkezetét, hangját utánozva, de úgy, hogy a régi álruha alól mindig kibújik a modern ember, a régies nyelv avult hangja alatt ott a mai hang. Igazi Kísbán-könyv, játék a témákkal, a formákkal, a nyelvvel, művészi kedvtelés eredménye. Műveltségre, gondolkodásmódra igazi európai, testi megjelenésre igazi ázsiai ember. Ha színházi páholyban ül s nézem öt, sovány, szin- to vézna, de szívósnak látszó alakját, csontos kis barna fejét a keletiesen lekonyuló bajusszal, mindig Kína, vagy Japán jut eszembe, de a nyugtalan nézése, mozdulatainak gyorsasága Európában marasztalja. Minden ize a történelmi fajta kulturáltságát leheli, igazi arisztokrata, de írók, művészek között közvetlen és nyílt, nem a gróf, hanem a Kisbán Miklós. Nem ismerek a magyar szellemi életben különösebb és izgalmasabb jelenséget, mint ő. Irta: Neubauer Pál jai, az uj dogmákba lehetetlenségek idealizmusai. Egy időre azt hittük, hogy élő és életteljes ez az uj világ, mert a nemzetközt- e ég, a család nélküli ség, a szabad szerelem, az amoralítás fénypontjairól gondolhattuk, hogy egy uj világrendszer törvényes erővel bíró bolygói. Aztán megszólalt az anyagi világ kényszerűen ismét a régi rendbe szökött szava, megszólalt a mindennapi kenyér, a betegség, a túlzott amoralitáfl okozta zül- lőttség és uj eszmefénycsóvák helyén hamarosan ott terpeszkedett a — gazdasági probléma. Enni kellett és ime kiderült, hogy a napi kenyér rövid idő alatt legyőzte az újnak kikiáltott eszmevilág minden dogmáját. Igen, minden visszatér: az emberiség úgy tér vissza a kenyérhez és vele a család, a morál és a kötött szerelem, sőt a felébaráti szeretet dogmáihoz, mint a Moszkvában nemzetközinek nevelt idealista a maga erdélyi szülőfalujának román-magyar nemzetiségi problémájának sarán át a nemzeti érzéshez. Mért ő meg az emberiség rájöttek az ősi bölcsességre, hogy 9emmi uj a nap alatt és legkevésbé az a bölcsesség, hogy sem a magyar-román falu, sem pedig í Föld sarától elrugaszkodni nem lehet. A Föld szelleme mondja ezt Adóimnak, aki ki akar törni az űrbe és halott vagy tetszhalott bábistenségként kering ott, ahol megszűnik a szív éltető dobogása és a lélegzetvétel. Túlfűtött kozmikumok és utópiák légüres teréből az emberiség (mint orosz hadifogságból) visszatér a Föld szellemének birodalmába és ezért feltehető, hogy újra dobogni fog a szive és egy mély lélekzetvétellel önmagára fog lelni: a régi emberiségre, amely visszatért önmagához. Az állam élelmezési akciója Sztovenszkón Prága, január 16. A népjóléti minisztérium az ellátatlanok élelmezési állapjából a szlo- venszikói élelmezési akciók számára január 1 létől számitva a következő segélyeket utalta ki az egyes járásoknak: Bánóc 70.000 K, Selmecbánya 45.000. Pozsony 200.000, Breznó 60.000, Csaca 35.000, Kassa-járás 10.000, Kassa 80-000, Körmöcbánya 25.000, Kisucaujhely 20.000, Léva 30.000, Liptószentmiklós 10.000. Losonc 70.000, Nyílra 25.000, Újbánya 20.000, Pöstyén 10.000, Eperjes 10.000, Igló 15.000, Tapolcsány 25-000, Rőce 15.000, Trénerén 10.000, Nagyszombat 30.000, Turócszentmárton 20.000, Nagybicose 15.000, Zólyom 35.000, Zsolna 35.000, Pép rád 5 000, Dunaszerdahely 25.000, Privigye 15 000, Puchó 10.000, Vágbeszterce 10.000, Érsekújvár 10.000, Párkány 10.000, Malacka 10.000, Mi java 10.000, Námesztó 5.000, Mezőlaborc 5.000, Naigymihály 10.000, Korpona 10-000, Vágujholy 5.000, Gőlníc 25.000, Galgóc 20.000, Ilava 5.Ó00, Késmárk 10,000, Rózsahegy 15.000, Rozsnyó 15.000, Rimaszombat 25.000, Ipolyság 15.0Ó0, Aranyozniarót 10.000, Vere- bély 10.000, Feled 10 000. Alsőkubin 10.000, Kiráiyhelmec 10,000,\ Komárom 50.000, ógyal- la 15.000, Nagyik após 20.000, Tnsztena 5.000, Zseliz 25 000, Beszterceiiánya 75.000. xx A szlovenszkói és ruszinszkói magyar nők lapja: a „Nagyasszonyt BÁNFFY ÉS KISBÁN Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR mmmmmmmmmmmm—Mummmmmmmmmmmmmmamrtmnmmmmmmmm—mmmmm Minden visszatér Sebesi Ernőt SZÁMADÁS Nem 6zórom a kincsem! Nincsen. Amit adtam, Pár igái szó volt Nyílt és zabolátlan. Cserébe érte ellenséget kaptam Egy sereggel Barátot alig láttam. Az évek nőttek s gonddal eltakarták Mosolyom napját. (Ritkán gyűlt körültem). Emlékeim, mint lepkék, olyan tarkák, De himporukat könnyel eltörültem. Nem szórom kincsem! Nincsen. Amit nyújtok, Kevés az nagyon. Kevesebb a pornáL Szivar helyett Is csak sóhajra gyújtok. Több jogot erre tán senklse formál Még legjobban a hü magány becézett Ml volt még? Semmi! Mindről számot adtam. Az embererdőn meghajszolt a végzet, Hogy főlbasitson, mint száz veszett vadkan. Panaszkodjam? Vagy dicsekedjem? Mindegy! Az élet menetrendjét sorsom utján Én becsülettel betartottam, mint egy Bús vándor, aki szomjazott más kutján. Nem szórom kincsem! Nincsen. Amit lestem. Csak ennyi volt: egy pár meleg tekintet S most borzongva emlékszik lelkem, testem: Hogy engem minden senki is leintett S ha Isten rámszólt, hallgattam s daloltam: Vérző szivemből szivárgott az ének. Kis, névtelen szigetlakója voltam Mély, fanyar ígér zugó tengerének. Nem szórom kincsem! Nincsen. Amit adtam, Pár igaz szó volt Friss, vad, zabolátlan. Cserébe érte ellenséget kaptam. És barátot? Barátot nem Is láttam! Százéves jubileumát ünnepli az Északi Sark Sül íedezése A sarkok titokzatos világát megismerni, a térképek fehér foltjait eltüntetni, évszázados törekvése a kullurnemzeteknek. A 6arki kutatók tömegei a megismerés lázától hajtva, küszködve ez át- törhetetlen jégpáncéllal és az elképzelhetetlenül zord időjárással, elhagyottan pusztultak el a sivár jégmezőkön. A technika rohamos térhódítása, de különösen a közlekedési eszközök előrehaladása lehetővé tették, hogy az utóbbi években légi jármüveken közelítsék meg a sarkvidéket. E jármüvek segélyével sikerült a harminc évvel ezelőtt eltűnt Andrée expedíciójának nyomait megtalálni és a múlt század legtisztelet re méltóbb 6arki ' kutatójának, Franklinnak a 6irját is felfedezték, aki 105 társával együtt pusztult el a jégsivatagban. A sarki kutatások kora Amerika felfedezésével veszi kezdetét. Merész vállalkozók, bátor hajósok minden tudományos felkészülte rg és iránymeghatá- roző műszer nélkül indultak el az úgynevezett északnyugati átjáró fölfedezésére és azt az utat keresték, amely Észak-Amerika nyugati partvidékét az Atlanti-óceánon át a Csendes-óceánnal \ összeköti. 184 sikertelen hajóutat tettek meg évszázadokon át, amidőn Ross János angol tengerészkapitány 1829-ben egy vitorláshaj óból átalakított gőzössel utrakelt, hogy az amerikai szárazföld és Grönland között fekvő szigetek jégtorlaszokkal elzárt szorosain át a régóta keresett tengeri utat megtalálja. Sok viszontagsággal küszködve rendkívül lassan haladtak előre, amikor a nyugati hosszúság 84 fokáig értek el, az iránytűk felmondták a szolgálatot, mely jelenség bizonyossá tette, hogy a hajó a sarki mágneses pólusok' oz közeledik. Minthogy a továbbhaladást meggátolta a jégtorlaszok tömege, a biztonság érdekében úgy határoztak, hogy a téli hónapokat Amerika legészakibb partvidékén töltik, de itt is nehezen, a jégtorlaszok átvágása után tudtak csak kikötőhelyet, illetve lakhelyet létesíteni. Az olvadás csak hosszú hónapok múltán következett be és amikor a jégpáncél fölengedett s a hajó megindult, alig négy mérföldnyi előrehaladás után a viz ismét befagyott, Ross kapitány expedíciója ujíből tétlenségre volt kárhoztatva s a második áttelelés után szánokon nyugati irányban továbbhaladtak és 1831. év második felében megtalálták a földrajzi értelemben vett sarkvidéket. Ugyanis itt iránytűjük pontos függőlegesben állt a vízszintes sikraKövekből primitív emlékművet építettek e ez alá bádogdoibozban elhelyezték a fölfedezés történetét és körülményeit ismertető okmányokat, a fölfedezők nevét s kitűzték az angol lobogót. Amidőn visszatértek hajójukra, az ismét meg- mozdithatatlanul be volt fagyva a sarki tengerbe, igy szánjaikon voltak kénytelenek visszafelé indulni. 300 kilométert haladva elértek egy ezeren- oétlienül járt expedíció© hajóhoz, ahol nemcsak élelmiszereket, de két hatalmas csónakot is találtak, melyekkel a Baffin öbölig akartak eljutni, de itt uiból útjukat állta a fagy. Végre 1833 augusztusában kiszabadultak a jégbörtönből, 12 órai megfeszített evezés után elérték a Baffin öböl légmentes részét, ahol napok múltán egy halószhajó fedélzetre vette őket. ________________1932 január 17, vasárnap.
