Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)
1932-01-17 / 13. (2826.) szám
1082 Január 17, vasárnap. TIWIM-AVoáARHIRLAJ? 5 Najláth püspök megrázó föpásztori levélben vázolja meg az erdélyi magyar katolicizmus kalváriás útját A püspök minden vagyonát elveszítette s Krisztus szegénységében él A szegénység erkölcsi erőforrásai Kolozsvár, január 10. Majláth Gusztáv Károly gróf, erdélyi római katolikus püspök legutóbbi főpásztori levele méltó s megrázó hatást keltett az erdélyi magyarságban. A romániai magyar kátólikusság szellemi vezére és az erdélyi magyarság oszlopa ilyen hangén, ilyen lélekbemarkoló szózattal nem fordult még híveihez. A főpásztori levél a szeretet megbocsájtó hangján foglalkozik még azokkal a durva és méltatlan támadásokkal és támadókkal is, amelyek és akik az ő nemes személyét sem kímélték s igyekeztek lerántani a főpapi szék magasságából a napi politika sarába. Jól tudjuk, hogy azek a vakmerő kísérletek visszapattantak Majláth püspök ideális tisztaságú alakjáról és Legcsekélyebb nyomot sem hagyhattak a hivek lelkében. Végtelenül jellemző azonban Majláth püspök gondolkodására, hogy milyen lélekkel fogadta az otromba vádaskodásokat, amelyek még becsületét sem kímélték. Az a fő pásztori levél, amelynek részleteit alább közöljük, egy igazi krisztusi lélek megszól altatója és szorosan hozzátartozik az erdélyi magyarság tizenhárom éves mártirsorsának krónikájához. „Anyagi Javaim elvesztése" A főpásztori levél azzal a kívánsággal kezdődik, hogy jobb jövő virradjon mindenkire. Majd rátér arra, ami az egész erdélyi magyarságnak szivében fájó tövis, hogy as erdélyi római katolikus püspökség és főpásztora katasztrofális anyagi helyzetbe futott. Az erről szőlő passzus a kővetkező: — Isten irgalmas jóságából szerető szülők gondosságában és az anyagi javak bőségében növekedvén fel, nem Ismertem a nélkülözést. Pirulva néztem nem egyszer és fájt szivemnek, hogy mig én a földi javak bőségét és befolyását élvezem, testvéreim és Krisztusban gyermekeim a betevő falatért küzdenek és még azt sem nyerhetik el; munkától és minden kereseti lehetőségtől hibájukon kívül megfosztva, sem önmaguk létföntartásáról, sem családjukról nem gondoskodhatnak. — Tetszett azonban Isten szere te térek, hogy életeim alkonyán méltónak és eléggé erősnek talHáltassam anyagi javaim elveszítésére, sőt arra is, hogy egyszülött Fia nyomdokain a kálvária útját jártam. Jő nékem ez és Isten szerető irgalmának biztos jelét látom benne. Mert „a fazekas edényeit a kemence próbálja meg és az igaz embereket a nyomorúság kisértete“ (Sir. 27, 6) és senki az Atyáihoz nem mehet másként, csak Krisztus által, ki mondotta: „Ha valaki utánam akar jönni — vegye fel keresztjét ős kövessen engem" (Mt. 16, 24). Nem sajnálom a gazdagság elmúlását, s ha valami fáij benne, csak az esik nehezemre, hogy Híveimnek és intézményeinknek nem lehetek továbbra anyagi segítségére. ) Készséges lélekkel fogadom Krisztus követésében a rágalmakat és igaztalan vádakat is, mert tudom, hogy bár vagyonomat és egészségemmel együtt életemet is hiveimért aján- k>ttam fel, mégis kevesebbet tettem, mint Krisztus s az ő jótéteményeinek is emberi jutalma az emberek gonoszsága, tanítványainak s kegyelme gyermekeinek hálátlansága, Istennek szentelt személyeik hűtlensége volt. „Becsületem, jó hírnevem megrontása.. Mélyen megindító a főpásztori levélnek az a része, amely a román sajtó beosületrabió és kválifikálhatatlan támadásaira céloz. Maj- látíh püspök ezeket a támadásokat is megbocsájtó, nagy lélekkel fogadja, mint ezek a szavak is bizonyítják: — A meggyalázott Krisztussal együtt nem habozom elviselni a legnagyobb földi kínos, a becsület elvesztését, jó hírnevem megron— Agyvértódulás, szivszorongác, nehéz légzés, félelemért én, Idegeeeég, migrén, leh&ngolteig, álmatlanéig a természete* „Ferenc József*4 keeerü- vit használata által igen sokszor megszüntethet ők. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a „Ferenc József*‘-vlz a makacs székezorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. A „Ferenc József “-kese rüviz gyógyszertárakban drogériákban és füszerüzletekben kapható. fását som. És örvendező lélekkel járom az ő útját, ha méltónak talál reá, életem feláldozásáig, ha talán a gyűlöletet szitók rágalmai annyira elva'kitanának valakit, hogy életem árán kívánja a haza érdekeit szolgálni. Jobb a nyomorúság, mint a bőség elbizakodottsága Majláth püspök a rosszban is megtalálja azt, ami vigasztaló. Örömmel állapit ja meg, hogy a lemondás nem tragédia, mert a jövendő jobb életre szóló garancia. Erre vonatkozólag ezeket mondja: — Értsétek meg ti iis, szeretett jó Híveim, hogy a szegénység és szenvedések, melyek körülvesznek bennünket, Isten kegyelmének müvei. — Valóban, szeretett Híveim, ha Isten színe előtt őszintén szólunk, be kell vallanunk, hogy jobb a mostani nyomorúság, mint előbbi bőségünk elbizakodottsága és bűnei. Senkinek a testi éhezés annyira nem árt, mint a mértéktelen ség, mely a lelket pusztítja el. íme, az ínségben népünk rossz szokásai és hibád megszűnnek; józan, mértékletes és munkás életet élnék. A világítóhálózat árama sohasem lehet oly egyenletes és kiegyensúlyozott, mint ahogy azt egy szelektív rádlókészlllék megkívánja! Csak akkumulátorból nyerhetünk tiszta egyenáramot. A „ V A R T A “ fiitö-akkumulátor rendkívül erős építésű és minden Igénnyel szemben különös ellenállóképességet mutat fel. Ez segitl elő tartós és egyenletes áramszolgáltását. Minden szaküz- letben kapható! Igénytelenségben erősödik székely népünk és igénytelenségben, egyszerű életmódban, lemondásban neveli gyermekeit szebb és jobb életre. Bízó reménységgel látom azt is, hogy ősi hibáink : a széthúzás és a magával törődő önzés is immár kevésbé ront közietek. A főpásztori levél azzal fejeződik be, hogy a hivek ezekben a komoly és válságos időkben is teljesítsék kötelességüket az állam és az ország iránt, legyenek egymásnak testvéri segítségére és minden áldozatot hozzanak meg iskoláikért. Harminckilenc és fél milliárd márka az egész jóvátétel! tartozás Ebből Németországot 39 milliárd terheli — Az antantállamok Amerikának 26 mJliárddal tartoznak Berlin, január 16. A konjunktúrakutató Intézet érdekes kimutatást közöl a nemzetközi háborúséi jóvátétel! tartozásokról. Az intézet a tartozások összegét 1931 január elsejére tőkésített értékben közli, ötszázalékos kamatláb alapulvétele mellett A jóvátételi tartozások tőkésített értéke eszerint körülbelül harminckilenc és fél milliárd márka, amiből hanrincküencTn’lliárd esik Németországra, kilencvenhétmillió Magyarországra és százötvennégymillió Bulgáriára. A nemzetközi háborús tartozások összege ezzel szemben tőkésített értékben 37.6 milliárd márkát tesz ki, nem számitva a tixenhétmill'árd márkát kitevő és végleg befagyottnak tekinthető orosz háborús tartozásokat. Ebből a 37.6 milliárd márkából barminchárommilliárd nemzetközi adósság esik azokra ai államokra, amelyek jóvátételre tartanak Igényt Az egymással szemben fennálló kölcsönös tartozások és követelések leszámitásáyal ez az ösz- szeg 26.8 milliárd márkára csökkent Ebben az ösz- szegben állapítható meg világháború győzteseinek háborús tartozása a legnagyobb hitelezővel, az Egyesült Államokkal szemben. 1 A BOR Irta: RÉVÉSZ BÉLA Az apám sokszor emlegette a nagy kolera- járványt. Gyermekkorában látta a pusztulást és az emlék el nem hagyta, veleélt késő öregségéig, a képzeletén olyan izgatott vegetációval, hogy a fátumnak monstruma beleépült az agyvelejébe, lelkesen megbújt az idegei mögött és mint jelképes komorság mozdult, ha az ügyesbajos éldegél és nagyobb bajokkal traktálta. Az apám, az ocsmány hullásban elvesztette az apját, az anyját, az emberrendek hirtelen megdőlésétől még' öregen is szédült az eszejárása és én is rettenettel hallgattam a szavait: — Az emberek összeestek a kapu előtt...----Az ucca közepén emberek és emberek, ak ik nem tudtak átmenni az ucca másik oldalára. — A parasztok munkába mentek a határba és a hegyoldalon találták valamennyit... — Sárga lett az ember, mint az elégett mező... A Látomás elfátyolosodott, a borocska, ami az asztalon volt, csitította az apámat, meleg áramából szállt föl rendszerint az emlékező borzongás és a meleg áramában tűnt tova a kisértet .., A sárga, a piros borocska ottmaradt, ott he- vülfc az asztalon, szerette az apám, borkereskedő volt és mi is, az összehajolt család, sokszor állottunk a permetezésben, a bormámor- mak melengető, halk esőjében... A gyermekéletemnek olyan az ize, mint a musté, őszi esték nyílnak elém, amikor az udvarunk tele volt parasztokkal, a ruhájuk pinoe- szagu, fekete kezük tapadós a borlétől, barna az este, mint a diófák, amik alatt az emberek morajlanak, csillag gyújtogat a magasságban, a lomha tere-feréből feldörmög a megelégedett szelídség, nem fogynak a parasztok, menő alakok helyébe jönnek az újak, már a hold is rábukkan az udvarunkra, fehér sugárzásától álmosodnak a szemeim és én ámulatban, bódulatban tudom, mustot vásárol az apám ... Milyen különös volt az, amikor az apámmal a pincéket jártuk ... Poggyász, ennivaló a fürge kocsi, ölében, a legpuhább hajlatban én is az apám mellett és szalad a lovacska, mezők, Lejtők úgy hullámoztak, mint virágos pruszlik alatt a kebel, finom levegő csapkodott a kas fölött, nekiiramodtunk a hegynek, az erdők hüse olyan volt, mint a templomi csönd; fölfelé, feljebb, ott, még magasabban, a búzavirág ég alatt fehér házikók lángoltak a verőfényben, egy-egy pin- c° előtt megállottunk és a dolgukkal nem sürgős parasztok a kocsi elé ténfer égték. A pincék olyanok voltak, ahogyan a Rocam- boleban olvastam. Fák alá, pázsit alá, a föld alá bujtatott vermek, ahová mikor bebotoltunk, este lett a künnhagyott napvilágoeságból, a hordók, kádak elbújtak és csak lassan mutogatták a sötétlő gyomrukat, abrincsos hasukat, a hórihor- gas prés is fölfedte magát és a vékony nyakán olyan volt a hajtódorong, mint két kar, amikre rádöl az alacsony boltozat. A gazda gyertyát gyújtott. Lépegettünk beljebb, grádicsok .vittek a föld alá, erről-arról a nyirkos feketeség osillámlott, a gyertya lidérce a hordók között megállt, emberek a hordók fölött guggoltak, kénszalagokat gyújtogattak, amiknek köhögt-ető ize megtréfálta a torkomat... Borongós, má6világi világ... Az apám és a gazda bort mustráltak, a héberüvegböl a bor belehabzott a pohárba, az apám kortyintgatott, az italt le nem nyelte, a szájában öblögette, tűnődve gurgulázott é6 gueztáló csámosogással a bort maga körül szétfröcskölte. Megegyeztek... A gazda se szó, se beszéd, indult beljebb ... a gyertyát megemelte, a libegő ösvényben mi is arrébb zökkentünk, kicsiny hordók lapultak a sötétben, röpködő sárgaság világított fölöttünk. Csurgó aranyszínűvel, a piros vér vörösével másfajta borok habzottak föl a pohárban, a gazda némultan kínálta az apámat, borok értői társalkodtak a bólogatáesal, titkos nedűk aromáját úgy szagolgatták, mint a virágot, az izüket szaporán próbálgatták, a szavuk alig hallatszott, a melegük összefogód zott, az arany- bor, rubinbor, kiléptek a hordóhl és szolidaritásban egymás mellé fogták a két embert... Én is ittam az aranyból, a rubinból. Kölyök voltam, de fűszert odahaza már elém tették, a csipetnyi tüzet a villányiból olykor már rám dobta az apám, a mustra-tokaji csöpp- jeivel olykor már megöntözött az apám, nem félt, sajátosan nevelt. Csontos Siegfridet hangoztatta és a borok véreit bátorán átcsapolta az ő véreibe... Érzelmes derűvel, megfujt szemekkel, az aranynak, rubinnak átvétele után arrébb kocsi- káztunk. Az ilyen hajló délutánnak illatát hogyan is súgjam vissza ... tavaszi káprázat volt, érzéki erdők alatt kocogtunk, amik lehelték ránk a meleget, a fensik lejtőjén szelekkel labdázott a kitárult tájék, kertek összeborult smaragdját a piros cseresznye, vonuló völgyek mentén olajfák szemeteltek az édes ezüstjükkel. Pince elé értünk, a parasztok rosszkedvűen fogadták az apámat. Nem értettem, miről van szó, az apám nyugtalankodott, a parasztok elkomorultan a szőlő felé mutogattak, vásárról nem beszéltek, a pincébe le nem mentek, de elindultak mindannyian a hegyoldalon, a parasztok elől, az apám utánuk és megálltak az egyik szőlőtőke előtt. A parasztok leguggoltak, a tőke gyönge hajtásait félrehajtották, az apámnak mutogatták, a zsenge leveleket maguk elé emelték, izgatód- tak, tanakodtak: — Nézze... Mi ez? ... A hajtások, levelek zöldjén sárga gumók duzzadtak, egy másik barázdában még jobban sárgult a tőke, a parasztok a venyigéket elválasztották egymástól, az apámnak mutogatták, faggatództak: — Mi ez? ... Mi ez?... A szőlővirág fürtjei satnyán zsugorodtak a hajtásokon, a tőke kapált dombja csúnyán foltos volt, mint a beteg asszony arca. A parasztok fölemelkedtek a görnyedt vizsgálódásból €6 már maguktól kérdezték, magukat vallatták: — Mi ez? ... Mi ez? ... Gyerekeszemet a délutántól kezdve mélyen alászántották. Országutak síkján, völgyek szürkületében vitt a kocsi hazafelé. Máskor az apám, a kedvelt pinoézések után, vidoran örvendezett a ránksürgető estének, legyező levegőnek, a ránkhajló mennyországnak, zümmögő csöndességgel maga elé danolászott. / öreg dalokat morzsolt elhagyott pincéktől a hazaváró hajlékig. E délután szavát, hangját veszítette, hallgatagon ült a kocsiban, én magam is másként glmnyasztottam a sarokban, könnyen mozduló képzeletem már sejtegette kelletlenül, hogy ott fönn, a szőlőben, valami történt. Bús alkonyat borult a mezőkre,.a mocsaras tavakból a békák utálatosan felihörögtek, az
