Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)
1931-12-29 / 294. (2811.) szám
<PRKCAM v IAGVWVRMIRIiAB 1931 decem/ber 29, kedd. Bal Palais Théaíre Alhambra Prága Beléptídíj nincs — Elsőrendű mulató Szenzációs internacioná- iis világvárosi program Két zenekar Két zenekar csaliIiafcoBhatna majd Bulgária, Magyarország, Ausztria és a balti államok. Ez lesz — fedezi be Hodzsa — m uj Középen rópa. Kramár karácsonyi cikke Prága, december 28. A csehszlovák és Diómat sajtó politikai karácsonya nagyon szegény volt nyilatkozatokban. A vezető politikusok közül alig egynéhány szólalt meg s ezek is csak általános szólamokat hangoztatnak. A esdi nemzeti demokrata párt vezére, Kramár Károly képviselő a prágai Národni Listyben: „Szomorú karácsony14 címmel irt vezércikket, amelyben többek között kijelenti, hogy ma mindenkinek kötelessége nyíltan megmondani, hogy milyen erkölcsi válságban él a háború utáni világ és velük együtt Csehszlovákia. Ez annál inkább kötelesség, mert az erkölcsi sülyedés nem kis mértékben oka a gazdasági válságnak. Senki sem tagadhatja le — Írja Kramár — hogy a bábom előtt más volt a világ. Sok hibája és bűne volt, azonban mindenben a szolidság uralkodott. A gazdasági életben, a kereskedelmi világban és a magánéletben is. A bábomban azonban egyszerre minden felfordult, a törvényes és erkölcsi korlátok megszűntek, mindent csak az az egy cél uralt: kitartani és győzni. A bolseviki árulás elhúzta a háborút, ennek következtében sokat szenvedett a lakosság, úgyhogy a háború után mintha megváltozott volna a világ — sajnos nem a javára. Kramár rámutat arra, hogy mennyire 'belehatolt az erkölcsi romlás a gazdasági életbe, ezt legjobban látni Angliában, amely eddig példaképe volt a kereskedelmi szolidságnak és megbízhatóságnak. A népszövetség is, amelynek a világot meg kellett volna védenie egy újabb bábomtól, bebizonyította a kinai- japán konfliktusnál teljes tehetetlenségét és a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok megkönnyítésére irányuló akciója még rosszabb vám- és valutaprohibiicióval végződik, mint amilyen a legerősbb merkantilizmus idejében volt, úgyhogy a kereskedelmi kapcsolatok egyes államok között majdnem lehetetlenné váltak. Tehát teljes bankrotja mindannak, amit a világháború után *okan kerestek benne. Furcsa humanista demokráciájuk összetett kezekkel nézte az orosz nemzet millióinak 1 ©gyilkolását és csakis üzletekkel és profitjával foglalkozott s a lefegyverzés agitációjával sokszor öntudatlanul ismét csak Németországot fogja hozzásegíteni domináló szerephez a világpolitikában, ha Franciaország nem lesz elég szilárd 'teljesen paralellizálni a győzedelmes harc eredményeit És minden bizonnyal teljesen fegyvertelenné fogja tenni Európát a szovjet azon tervével szemben, hogy az egész világot elöntse a kommunista forradalom. Már Franciaország is, jóllehet ezt cáfolták, nem szabódna garantálni semlegességét Szovj etoroszo r szagnak, ha az utóbbit megtámadnák. Mindezen mi nem tudunk segíteni, de kötelességünk, hogy legalább a saját nemzetünk kebelében védekezzünk a háború utáni erkölcsi visszaesés következményei ellen. Sok ilyen van! A mi demokráciánkról, melyet minden baj orvosságaként szerepeltetünk, szintén nehéz beszélni. Valamennyi áliamigenlő tényező szervezett munkája helyett ily nehéz időben miniszteri autokrácia van, a letagadhatatlan rendellenességek nyilt bírálata helyett olyan kobzási gyakorlat van, amilyentől a békeidőkben még Ausztriában is elszoktunk volt. Hiába követeljük, hogy az államhatalommal senki se éljen vissza kicsinyes személyi politika céljaira, mint a szinte hihetetlen Pergler esetben láttuk és látjuk s mindaz a fertő, melyben az utóbbi időben egész közéletünk fuldoklik, mindez a jövő iránti aggállyal tölt el mindenkit, aki nemzetünket és az államot szereti. Mit csinált belőlünk az agyondicsért uj háború utáni erkölcs? Gondoljunk arra, mit jelent az nálunk, ahol az államra nézve oly sok veszedelmes elem ól, hogy intelligenciánk egy része szabadságot követel a csendőrök elleni véres támadók számára, akik a demokrácia, a szabadság és humanizmus nevében nyugodtan tűrniük heillene a felforgató tömeg őrült fanatizmusát. S ezt hirdetik a csodálatra méltó demokraták a legsúlyosabb gaz- dasági időben. Kérdezzék ,meg csak magát Kerenszkit, milyen véleménye van az ő — kerenszkizrnusáról. Nern igy képzeltük cl az élelünket a felszabadított államban. Ne állassa magát senki, a nép lelke viharzik a gazdasági válság érzékenyebbé, szigorúbbá teszi annak megítélésében és el Ítélésében, aminek Földes!: Politikai autonómiát követelünk, mely megilleti az összes itt élő nemzeteket, nemcsak az oroszokat Ruszin nyelvharc, vagy Ruszinszkó autonómiájáért való harc? — F^iciesi Syula, a ruszin autonómszövetség alelnöke nyilatkozik a ruszin problémáról Ungvár, december 28. (Ruszinszkói szerkesztőségiünktől.) Pár héttel ezelőtt történt, hogy a ruszinszkói törvényhozók egy részét, de főként a cseh agrárok és a ruszin politikusok nagyobbik hányada, memorandumot szerkesztett, melyben állást foglaltak az orosz-ukrán nyelvi harcban és pedig a nagyorosz nyel'v bevezetése mellett. Földesi Gyula, a ruszinszkói Autonóm Földműves Szövetség alelnöke, aki egy évtizede élénk részt vesz Ruszinszkó politikai éleiében, brosúrát űrt, melyben a nyelvi harciban elfoglalt álláspontjaként a ruszin nép ősi nyelvének kifejlesztését vallotta az egyedüli helyes megoldásnak, azonkívül kitért a ruszinszkói nyugati határkérdés megoldásának, illetve ezzel kapcsolatiban az autonómia életbeléptetésének szükségességére is. Földesi szemére hányta a nyelvi memorandum aláíróinak, hogy az autonómia érdekében nem foglaltak állást. Brosúrája oly nagy hírlapi polémiát okozott, amilyenre évek óta nem volt már példa RuS'Zinszkóban. Szokatlan hévvel támadtak Földesire úgy a magyarnyelvű kor- mánylapok, mint a cseh és ukrán sajtóorgánumok, viszont azonban voltak e téren pártfogói is. Földesi azonban akkor nem elegyedett vitába támadóival s evvel elérte azt, hogy a brosúrája fölött hajbakapó lapok, újságírók és politikusok egymásnak esve heteken át tartó vitát folytattak. E vitában a Lidővé Doviny mondotta ki az utolsó szót, amikor „Podkanpatszkaruszí korrupció44 címmel hosszabb cikket közölt, amely a legnagyobb felbáborodásit váltotta ki az orosz törvényhozókból és politikusokból. Főként Kaminszky Jőzsef dr., a legképzettebb ruszinok egyike és Czurkano- vics Hilárion szenátor vették ki részüket a vitából. Mindkettő megcáfolta a L. N.-t s a ruszin nép védelmére kelt. Czurkanovics szenátor még azt is megkockáztatta, hogy a régi magyar érán üssön egyet és a következőket irta: „Hogy vannak, akik magyarul beszélnek (a ruszinok közül Szerk.), ezen nincs mit csodálkozni, az évszázados elnyomó ttság, el nemzetien ités meghozta a maga gyümölcseit és a pszitíhofizikát máról-holnapra nem lehet csak úgy megváltoztatni." (!?) Mikor idáig fajult és be is fejeződött egyelőre a vita, Földesi Gyula, a maga álláspontjának és az autonómia alapján álló ruszinok véleményének kifejezést adva, a támadások ellen magát megvédelmezve, az alábbi nyilatkozatot küldte lapunk ruszinsz- kói szerkesztőségének, melyet teljes egészében, minden megjegyzés nélkül, az alábbiakban közlünk, remélve, hogy ezzel is hozzájárulunk Ruszinszkó eme égető problémáinak megoldásához. A nyilatkozat a következő: Földesi nyilatkozata Azokra a támadásokra, melyeket a kormánylapok azért indítottak ellenem, mert az orosz-ukrán nyelvi harcban memorandumot szerkesztő ruszin politikusok és képviselők fiigyeimét bátor voltam Podk. Ruez legégetőbb kérdésére: az autonómiára és a határkérdésre felhívni, azért nem válaszoltam, mert nem akartam az ügy lényegéről a figyelmet elterelni'. Elvégre abban a küzdemost szemtanúja. A pártvezérek súlyos felelősséget viselnek. Rajtuk áll, hogy a közélet megtisztítását a nemzet közügyévé tegyék. Ma már nincs idő az írók mán iff esz tálasára. Ma arról van szó, hogy a nép lássa és érezze azt, ohgy a pártok képesek alárendelni magukat a vaskényszer parancsának és képesek arra, hogy ellenálljanak a.gazdasági szociális, és talán a — politikai cilágválság csapásainak is. Nem kételkedem abban, hogy a cseh nép még ma la képes a felszabadított haza iránti odaadás és szeretet csoda tettei re, amilyeneket a háború alatt a szabadságért végzett. Csak a harcra elszánt vezérekre van szüksége. S ha a mostaniak nem lesznek hajlandók erre, akkor talál magának ilyen vezéreket — kiált föl Kramár. lemben, melyeit mi folytatunk itt autonóm jogaink érvényest léséért, én egyedül oly kicsi, oly kevés vagyok, mint mindenki, aki egyedül áll ebben a harcban. De azonnal számottevő tényezőkké válnánk, mihelyt összefognánk, hogy érvényt szerezzünk mindazoknak az egyezményeknek, amik jelenleg csak papíron vannak meg, de életbeléptetésükről senki sem gondoskodik. Engem a kormánylapok — egyéb érv híján — a gúny fegyverével próbáltak lehetetlenné tenni, valamint azzál, hogy hírlapi vitába rántva eltereljenek attól a gondolattól, mely egy évtizede vezérel. Ha oly jelentéktelen vagyok s oly nevetséges az, amit akarok, kár volt egyetlen szót is pazarolni rám. Ehelyett azonban hasábokat és oldalakat teleirtak és telenyilatkoztak a velem vitatkozni akarók, bizonyára azért, mert tudják, hogy az autonómia- és határkérdés gondolata mellett nem magam állok, hanem sok százezren s én csak hangadója voltam eddig egy közös óhajnak, egy közös követelésnek. Hogy pedig az engem ért támadásokra azonnal nem válaszoltam, azt hiszem, Igen helyesen tettem, miért a mindenáron hadakozni akarók engem békén hagyva, tovább portyáztak és azóta is olyan lármát csináltak egy ungvári kormánylap hasábjain a nyelvkérdés körül, hogy az autonómiáról, illetve a határkérdésről a közfigyelmet ismét sikerült elfereilniök. Pedig legutóbbi brosúrámnak nem is a nyelvkérdésben leszögezett állásfoglalásom volt a gerince, hanem az autonómia és a határkérdés. Azzal, hogy a nagyorosz és ukrán nyelv helyett az őslakos ruszinok ősi nyelvét ajánlottam fejlesztésre, nem mondottam többet, mint amennyit minden laikus ruszinnak joga van mondani. .És, mégis megtámadtak. Mégis kigunyoltak és pedig olyanok, akiknek se okuk, se joguk nem volt rá. A nyelvkérdést illetően én részletekbe nem bocsátkoztam, azt rábíztam a nyel vészekre, hanem igenis rámutattam arra, hogy nem ez a fontos itt, mert hiszen a nyelvkérdés Podk. Rusznak mindenképpen bolügye, amely meg- oldaható, ha a legfőbb kellék: az autonómia meglesz. Hiszen maga Kaminszky József dr., akit a kormánylapok oly szívesen szólaltatnak meg mostanában, a „Ruskáj Vistnik" ez évi 14-iik számában többek között a következőket inja: „ ... Az igazság kedvéért megállapít juk, hogy a mi népünk se nem ukrán, se nem nagyorosz érzésű s e két nyelv nálunk nem bír komoly alappal... A mi népünk kisorosz nyelven beszél, ő „hovorit" és nem „govorít"; a „jak" és nem a „fcak" szót használja ... A mi földünk sem Oroszország, sem Ukrajna. Az emigránsok, úgy az oroszok, mint az ükrának, menjenek Oroszországba és Ukrajnába, ott aztán veszekedhetnek egymással, a mi népünk megmarad annak, ami volt és nem kívánkozik két malomkerék közé. Az emigrált intelligencia a mi népünk részére felolvasásokat, előadásokat, gyűléseket rendez s nagyorosz vagy ukrán könyveket ad ki, de a mi népünk az ebből vett szavakat a saját nyelvéin ejti ki és sem nagyorosz, sem ukrán nyelven nem olvas, hanem kárpáíorosz nyelven, mert a nép ragaszkodik a saját ősapái nyelvéhez és követeli a sajátját..." Tovább meg így ir Kaminszky dr.: „Az 1919 év elején Voilosin Ágoston összeállított és kiadott egy kitűnő kárpátorosz grammatikát, melyet az összes autonóm tanítóság jónak talált a mi népünk számára, mert ez a grammatika .megőrizte a kárpátorosz nyelvet és a tradicionális helyesírást." A „Ruiskij Vistinák" 19- ifc számába Kaminszky dr. vezércikkben válaszol az Eperjesen megjelenő „Narodaiaja Gazetá“-nak s többek között felteszi a kérdést, hogy: Beszéld folyt arról, hogy a Kár- pátorosiz néip iskolái részére milyen nyelvtan volna megállapítható? ...“ s azonnal felel is rá; kimutatva a nyelvkérdés okait, megállapítja, hogy az idegenek által reánk oktrojált nyelvnek sohasem volt hive, mert a mii népűink nyelve kisorosz. Indítványozza, hogy a kárpáíorosz népiskolák részére a Volősin-féle 1910-ben és a Szabó Euiuélű állal 1925-ben kiadóit nyelvtanok alapján állitassék össze egy uj, megfelelő nyelvtan. Mondanom sem kell, hogy a Kaminszky cikkét a kárpáíorosz nép óriási tetszéssel fogadta, de ez várható is volt, mert Kaminszky e cikkében a kárpátorosz nép egyöntetű akaratát fejezte ki. Ugyanezen az állásponton vagyok én is, mii bűnt követtem hát el, ha ennek az álláspontomnak kifejezést adtam? Volt okom rá, mert ami például a Duohnoviics Irodalmi Társaságot. illeti, annak irodájában se a mi fiaink ülnek, hanem nagyorosz emigránsok, a Pro- szvi Iáéban meg ukránok dirigálnak és sehol a mi fajtánk. Hát jól van ez igy? No, meg az államjogi vázlatom! Azt állítják, hogy ZsidovsZky dr. irta? Nem ez a fontos, hanem az, hogy elgondolásom nyomdafestéket látott és köztudatba ment át s most már csak megvalósításán kellene mindnyájunknak dolgozni! ... A határkérdésben elfoglalt álláspontomat is nevetség tárgyává próbálták tenni (egyéb érv híján), de ez sem sikerült. A gúnyra komoly feleletül ideiktatom áillamjogi vázlatom erre vonatkozó ki jelen léseit: „A kárpátaljai oroszok, vitán kívül, Kőrösmezőtől a Tátráig, a Fehér Tiszától a Poprád folyóág laknak. Tehát ezen határok között elterülő földnek önkormányzatra van joga. Miután ezen a területen egyéb nemzetek: zip- serek, keleti szlovákok és magyarok is laknak, mi ezen föld részére területi, politikai autonómiát követelünk, mely megűJIeíi az ösz- szes itt élő nemzeteket, nemcsak az oroszokat." Tovább a következők foglaltatnak: „Kijelenthetjük már most, felelősségünk teljes tudatában, hogy a veink együtt lakó egyéb nemzetek érvényesülési igényeit a békeszerződés 12. cikke és az alkotmánylevél 3 paragrafusának 7-ik pontja értelmében ugyanúgy akceptáljuk, mint saját vérbeli fiainkét Nevezetesen elismerjük hlvatalviselésá jogosultságukat, melyet úgy akarunk respektálni, hogy a vezető hivatalokban is igazságosan érvén yesülhes sen ek." Ez lenne az engem támadó ruszin testvéreimnek adandó válaszom, kiegészítésül még a következőkkel: 1. A határkérdést sohasb lehet a szloven- szkődakkal való közös megegyezés alapján rendezni, mert a nyugati szlovákok sohase egyeznének bele abba, hogy keleti testvéreiknek autonómiájuk legyen, mikor ők már a reményét is elvesztették annak, hogy egyszer a magukét kiharcolják. — (Annak idején semmiféle szerződéssel nem biztosíttatták.) 2. A határkérdést — éppen úgy, mint az autonómiát — csakis törvényhozással lehet elintézni és pedig a kárpátaljai törvényhozók teljes összefogásával, valamint azoknak a cseh és német pártoknak a segítségéve], amelyek a népek önrendelkezési jogának elvét ma is tiszteletben tartják és igy minket e törekvésünkben támogatni hajlandók. 3. Nem nyelvi harcot kell tehát folytatnunk, hanem rá kell kényszeritenünk az összes kárpátaljai parlamenti törvényhozókat, hogy valljanak szint: akarják-e Podkarpatszka Rusz autonómiáját és akarják-e a határkérdés megoldását? Ha akarják, akikor nyelvi harcok helyett fogjanak azonnal akcióba., tömörüljenek egy blokkba, egy egységes frontba, keressenek szövetségeseket a cseh és német pártok között, hogy e két kérdés végre megoldás sék! 4. Ha ezt megteszik, akkor elhiszem, hogy e parlamenti férfiak valóban a ruszin népért dolgoznak, de addig?... Addig nyugodt lelkiismereti el állíthatóim a legtöbbjéről, hogy csak a ruszin nép szavazataira pályáznak s apró-cseprő egyéni szívességeken kívül e terület népének sorsával nemi törődnek. Nem törődnek főként a ruszin föld béke- szerződésben biztosított jogainak érvényesítés ével! Ezért kell tehál, hogy a hátuk mögött, nélkülük harcoljunk tovább, bízva igazságunk győzelmében! Ezt a legutóbbit azoknak küldőin válaszul, akik béréri, programszerűen támadnak engem, minden egyéni meggyőződés nélkül. Muszájból!
