Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)
1931-12-25 / 293. (2810.) szám
1>RK<M-MaG^ARHIRL5P 57 „A SÁROSIAK“ Tála Híppolit Adolfnak, a nagyszerű franciának, ,,'millieu"--eJ.mélete jut esőmbe, ha a tőszomszédos Abanj, Sáros, Szep-es és Zemplén vármegyék egymáshoz oly közeliek vő s mégis annyira elülő társadalmára s azok oly nagymérvű különbözőségére gondolok. Abauj délibb fekvésű, zsírosabb, több jólétet nyújtó földje minő más emberanyagot termelt ki magából, mint a tőle északra fekvő megyék. A Sárossal szomszédos felső Zemplén társadalma, a föld és éghajlat azonos természete következtében, sokkal közelebb állt Sároshoz, mint alsó Zemplénhez. Ezzel sokkalta több közös vonással bírt. Legelő több volt Szepes társadalma. Ennek okát földijének ridegebb voltán, a Tátra felől lengedező hűvös szellőkön kívül az ott tömegesen letelepült „ciroumspecti et pru- dentes Saxo-n-es", a körültekintő és okos szászokban kell találnunk. Ezekkel való százados együttlakás, érintkezés és összeházasodás a Szepesiében letelepült magyarok észjárását, gondolkodását, életmódját is átalakította. Ezeket is rneggo n dőlt abbakká, higgadtabbakká, számítóbbakká tette. Ilyen három különböző elem közt alakult ki az a negyedik társadalom, melyeit „a sá- rosi“ néven ismer a magyar glóbus. De hát milyen is volt ez „a sárosi" társadalom? A magyar irodalomban ennek a XIX. század végi sárosi társadalomnak van már egy képe. A nagy Mikszáth irta azt meg a „Gavallérokéban. De vájjon hü és igaz képet rajzolt-e róla? Valóiban olyan volt-e a sárosi társadalom, minőnek azt Mikszáth a „Gavallérokéban leírta? Mikszáth Gavallérjai nincsenek most kezem ügyében, de emlékszem rájok s tudom, hogy ő csupán az „Eperjesi Széchenyi- Kör“ felkérésére egy felolvasás megtartására rándult le 1—2 napra Eperjesre. S csupán e rövid tartózkodása alatt szerzett benyomásai alapján irta meg a „Gavallérok"-! ab Csupa külsőséget. A sárosi lelket 5 meg nem találta. Ezt a Davallérok megjelenése után Sárosnak egy nagy fia akkor Mikszá tiknak is megmondotta: „Nem felel meg a költői igazságnak." „Mit értesz költői igazság alatt?" kérdezte Mikszáth. „Azt — felelte a kérdezett — hogy egy sárosi a négyesét négy különböző tulajdonos lovaiból foghatja össze, de hogy míg a „sárosi" azon a kocsin ül, abból senki egy lovat sem fog kifogni, a’ról jótállók!" Aki ezt mondta, az ősei és saját személyében 700 éves sárosi. i Ez ismeri a'sárosi lelket. S ez az, ami a Gavallérokból hiányzik. A sárosiak régi jelzője a „©villák", A szó nyelvi eredetét nem ösmerem. Nem is kutatom. De hogy mit jelent, azt még tudom. Ugyan ma már — mint sok más — ez ; a faj is kihalófélben van. Voltak egykor ha- ! talmi®, nagy példányai. Érdemes volna azok alakjait megörökíteni. Tudtommal ma már csak két utolsó példánya él. A svihák, a sárosi svihák egy kedves, kellemes embertípus volt. Ki többet mutatott, mint ami s mint amennyije volt. Kit, ha csak Írnok volt is, alispánnak vagy törvényszéki elnöknek, sőt esetleg — volt rá eset — nagykövetnek néztek. És pedig nemcsak apró, csiribiri emberek, de császárnék is. I Ki kedvesen, szellemesen tudott csevegni, érdekesen előadni s egész, nagy társaságokat szórakoztatni, mulattatni. Ki embertársait, lettek légyen bármilyen vallásnak vagy nemzetiségűek, szerette s megbecsülte. Ki ok nélkül nem sértett, de sértést sem tűrt el soha. Ki hétszilvafiás birtoka mellett uradalmairól beszélt s úgy élet, hogy ezt neki el is hitték. Ebhez művészet, életmüvéezet keli S a sárosi svihák életmű vész volt. A sárosi lelket — ha részleteiben nem is, hiszen ő sem teli vér sárosi, de nagy egészéiben, lényegében — helyesen ismerte fel Hód inka Tivadar dr., mikor erről szóló füzetének „Magyar Gasccgne" címet adott. Igen, tisztelt olvasóim, a sárosi — Európa összes nemzetségei közül — leginkább a Gasoogne fiához hasonlít. Ahhoz, kinek Edmond Rosiand „Cyrano de Rergerac‘<Jban elévülhetetlen, örök emléket állított A sárosi is megérdemelné, méltó reá. hogy egy nagy iró tollára vegye. Hogy meg- jatfBöljja nocsak külső képét, nocsak furcsa1931 <1eoeinb«r 25, pé&tek, tgHBSftnTíRég lepergett könnyről, mosolyról, szerelemről, régi dicsőségről mesélnek Tabán öreg kövei... Halk és érzelgős búcsú a pusztulásra ítélt mohos falaktól Budapest, december hó. Már kigyultak a körutak lámpái és én fázósan sietek hazafelé. Egész délután a Tabánban mászkáltam. Szeretem ezt a régi városnegyedet. Szelíden kapaszkodó, — a városrendezés miatt halálra ítélt — igénytelen, girbe-gurba uccácsikáí, apró házai, ha közöttük sétálok, megelevenednek, élénken beszédesek lesznek. A kopott, lehullott vakolata falak, mintegy varázsszóra begyógyítják szomorú sebeiket s üdén, színesen, hivalkodva mutogatják magukat. Nézz meg, ilyen voltam sok évvel ezelőtt. Akkor, mikor még a magyar nemzet fiai büszkén, délcegen hordhatták fejüket, mert országuk igazi tejjel és mézzel folyó kauaán volt s királyuk Mátyás, az igazságos. A regélő kövek közt Szép, szőke gőgös Beatrice is sétált kicsiny uccuinkon, olasz udvaroncainak kíséretében. Egy-egy csinos polgárleánnyal de sokszor bujt meg kicsi háajtó mögött, hogy a híres ember pásztorórájáról le ne késsenek. A Holdvilág ucca 2-es számú házában, az udvar végén levő nagy hombár, ha belépek, szomorú sóhajokkal lesz tele. Az egykor itt I lakó Szulejmán pasának, Buda kormányzójának, akinek Szulejmán szultán Buda bevételekor, a sólyom-forgót tűzte fejére és főszerdári és udvari tanácsosi rangra emelt, ez a most lomtárnak használt helyiség volt a háreme. Pazar kereveteken hevertek szomorú tétlenségben az elfogott asszonyok. A szomszédos helyiség (most borpince) kicsi ablakán, hányán néztek, szabadság után vágyó szemekkel, a Gellért hegy lejtős oldala felé. És mégis... csodálatos női lélek, mikor a nagy kapu kinyílt, hogy valamelyik háremhölgyet a pasa lakosztályába vezessék, mindegyik szi, megdobbant, a várakozás csendje feszitette pattanásig idegeiket, ki lesz a kiválasztott... ki lesz ma megint a nagy ur kegyeltje? ... És minden él és minden sóhajt, int, beszél felém. Az emberek, akik itt ott elől: kkannak,az alacsony zaánk árnyékában Mátyás, az igazságos. Művészien munkált kőkapu int gőgösen felém. Áldj meg mellettem s gyönyörködjél bennem. Házak bejáratain ilyen munkát ma úgysem látsz már. Nem soká maradok itt, a Szépművészeti Múzeumiban leszek a jövőben kiállítva. Unalmas lesz. Különösen akkor, ha elgondolom, milyen változatos volt az életem. Főúri emberektől a szegény pór népig, hányán lépték át faragott díszem alatt a kaput. Hány jajszó és hány örömujjongásnak voltam fül- és szemtanúja. A Hadnagy-uccában, — az egyedüli rész, ahol pár házon még láthatók a timá.rnesterek magas, cserszáritáshoz szükséges padlásai, — büszkén illeged magát a 14-es számú ház, ahol állítólag a hires Casanova Lakott egyideig. Nézz meg engem, lépj be az udvaromba. Nem hallod a titkos elfojtott kacagásokat? Szép asszonyok, lányok ruhájának suhogását, amint sietve tűnnek el a 6zük ságiait, ha-n-eim valódi éuij'ét, belső értékét, házakból, mintha segítenének szeretett Tabánjuknak a régi idők felelevenítés ében. Úgy látom, egyesek török kaftánban járnak, majd fekete ruhába öltözött, hegyes süvegü zsidók jönnek felém. Szép félénk polgár lányok, Lesütött szemekkel, hosszú kétoldalt lógó szőke hajfonatokkal. —- S mind tarkább és tarkább lesz a kép, mind több és több oldalról hangzik egy-egy monda, egy-egy mese. Mese?... Fájón igaz történet azoknak, akik átélték s akik most már csendes békességgel szunnyadnak a tabáni temető zöld hantjai alatt. Lapdázó kis fiuk s egymást óceárló áfomszéd asszonyok, akik délután kii-kiültök a régi temető öreg fapadjaira, gondoltok-e arra milyen viharos időket éltek, örültek, szenvedtek át azok, akiknek poraiból nőtt fűszálakon ugráltok, hancuroztok és embert szapultok? A Tabán olyan nekem, mint egy örökké változó kaleidoekóp. Tavasszal, mikor a kis házak falain keresztül hajlanak a virágos nyoszolyó díszbe öltelkét. Akár ©gyulákba tömörítve, egy alakba ©ü- rüsitve Cyrano módjára, akár az egész társadalmat ezer alakjában vív© a színpadra vagy regényi)©. „Sárosi", jőijjiön meg a Te Rosiaod-oó. Máriássy Béla dr. tözött fák, a tavaszi páráktól kicsit ködös levegőbe beoikkázik a Gellér tóhegyről egy-egy eltévedt napsugár, a kapuk előtt üldögélő, fogatlan szájú öreg asszonyok is mintha megfiatalodnának. Szemük felcsillan s vidám bátorítással bólogatnak a párocskák felé, akik a tavasztól megittasodva, kart karba fűzve, összesimulva nézik, becézik Tabánt, a szerelmesek kedves, meghitt öreg barátját. És Pest város tanácsa mégis le akarja bontatwL Minden ház ki van már sajátítva s a benne lakók nem tudják, még egyikét hónapig, vagy még évekig maradhatnak-e bennt düledező falu iákámaikban. ők nem látják olyan színesnek, olyan beszédesnek, mint én, de azért mégis szeretik. — Szeretik valami megmagyarázhatatlan hűséggel, miint apáik, nagyapáik e többi őseik születési, dolgozó és elmulási helyét. Csipke Rózsika álma Sétáim közben szeretek bemenni a házaikba, kicsit elbeszélgetni a lakóikkal. Mind kedves szive- séggel fogad és érdekesen beszél a régi időkről. Néha az az érzésem, hogy Tabánt elkerülte a jelen minden politikai szennyével, minden véreeségével. Tabán Csipke Rózsika, aki, boldog békességgel szunnyad csalitos vadonjában. Megkopott, de csak látszatra, belül színesen él. Ha -majd eljön fehér lován mesebeli hercege s megcsókolja tiszta homlokát, felébred, kedves ártatlan mosolyával « újra élni fog. Csak akkor már nem a mi: szemünk előtt. Fel fog szállni egy nagy fehér felhőn a másvilágra, oda ahol kedves elköltözötteink élnek. El fog helyezkedni, szerényen, kedvesen, mint tette ezt a földön. Csak az lesz e különbség, hogy addigra * sok ember szeretetétől, akikkel mindég jó és elnéző volt, minden kicsi háza arany színben fog tündökölni. Találkozás a múlttal örülök, hogy végre haza értem. Jóleső érzéssel ülök be nagy karosszékembe, a sárga e-rnyős álló lámpa alatt. Egy forró csésze tea fel fogja melegíteni átfőzött tagjaimat. A szoba kellemesen langyos s én lustán nézem a forró tea kavargó, teke- rődző, szeszélyesen változó gőzét. Ahogy összeolvad cigarettám füstjével lassan, lassan egy könnyű, szürke felhő lebeg a fejem felett. De mi ez? Nem hallottam senkit e szobába lépni s ime most itt ül velem szemben a másik karosszékben egy furcsa öreg ember. Csak néz rám valami szomorú komolysággal s egyszerre halkan megszólal. Milyen furcsa a hangja. Mintha bezárt templomból hallatszana hozzám. — Sokat jársz a Tabánba. Mit keresel ott? — Valakit vársz, vagy valaki után kutatsz? — Nem, mondom én egy kissé meglepve a neon várt látogatáson. Szeretem azt a negyedet s nagyon foglalkoztat a sok régi ház. sok kicsi ucca. De ki vagy te, hogy csak úgy szó nélkül beülsz a szobámba? — Én Tabán története vagyok. Ha akarod és nem vagy fáradt, elviszlek magammal. Sok száz évvel vissza a múltba. Mutatok egy két dolgot s mesélek egypár igaz történetet. Neked. Fáradságom csodálatosképpen elmúlt e sietve követtem az öreget, az emberektől zsúfolt uccákon keresztül. Egyszerre csak megszűnt minden forgalom s én egy eddig még nem látott, de azért ismerős tájon találtam magamat. A Gellért-hegy szőlőkkel borított oldaláról, vidám vadász társaság közeledett. Urak és hölgyek mind lóháton. A férfiak hosszú barna haja egyenes fürtökben omlott a vállukra. Fejükön puha sapka, lábukon csizma és feszes nadrág. Egy hatalmas easorru vitéz, okos szemekkel, göndör hajjal, különösen kivált közülük. Úgy látszik nagyon jó lehetett a kilátás a vadászatra, mert az egész társaság a legjobb hangulatnak örvendett. A lármára a hölgyek sólymai idegesen forgatták piciny acélrostélyuk alatt fejeiket. Amint leért a csapat a Gellért-hegy lábához, a easorru, két társával elvált tőlük s balra vette útját. Itt kicsiny kanyargó uocácsíkák között laktak a rácok. Részint szölő- miveléssel, részint timársággal foglalkoztak. — A tímárok házainak padlásáról bőrök lógtak alá s a szellőző lyukakon erős cserszag áramlott kifelé. Mátyás, mert ő volt a göndör haj vitéz, kedves Rác városában felépített pompás fürdőjébe sietett. Még ma is áll ez a fürdő Szent Imre neve alatt-. A nép-fürdői részben még ma is látható a falba ékelt vörös márvány lap, Corvin Mátyás bevésett címerével és 1457-es évszámmal. Ezen az oldalon a kifolyó csatorna is Mátyás idejéből való. — Látod, büszke vagyok — fordult egyik kísérőjéhez, hogy szeretett Budám-on, ilyen kényelemmel berendezett fürdőt csináltattam. Palotám művészi építése, könyvtáram, messze földről csalnak ide híre® embereket, hogy meg bámulják őket. — Alattvalóim szorgalmas, hűséges emberek és eae- retnek. Feleségem, a mindenkitől csodált szép Beatrice, a Rác vár03 mindig tele van bájos és mulatságos timárnékkai, polgártányokkal, má kell hát nekem egyéb? Utódot majd csak küld az Isten. Ha az is meg lesz, teljes lesz a boldogságom. Szerettem volna Mátyást megvárni, mig kijön fürdőjéből, hiszen gyermek körömiben annyit olvastam, tanultam róla, de öreg kísérőm intett s neksun követnem kellett őt. Egy könnyes fejezet Ronnbadőlt házak mellett vitt az utunk. Kisirt szemű asszonyok, lányok jöttek velünk szembe. - Harang zugás helyett, a tabáni katóiikus rácok Minden fogyasztójának és a hozzáértőknek
