Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)
1931-12-20 / 290. (2807.) szám
to^gatMag^arhirlai* 1831 december 20, ra^Arnap. K4t»<.i'ííü'‘ji:iwrs31 Budapest, december. Az iró lelke olyan, mint egy almárium. Az élet belerakja, amit megőrizni érdemesnek tart. Az ember nem is tudja, mi minden van Bal Palais Théalre Alhambra Prága Belépfídíj nincs — Elsőrendű mn'ntó Szenzációs internacvoná* lis világ városi program Két zenekar Kvt zenekar ebben az almáriumban, de ba a toll, a kulcs Kinyitja, akferr szépen meglátni, hogy jól elrendezve ott van az egész élete. Ott vannak a gyerekkor édes emlékei, mint piros almák, az emlékezés vattájába pakkolva. Ki lehet őket szedni és megtörülgélni, megsimogafcní s gyönyöiködní benne. De ott vannak a régi fegyverek is, mert az almárium szó valóban nem az almából lett, hanem az armárium magyarosodon át, a fegyvertár lett almás kosárrá. Itt vannak bizony a régi fegyverek i«, az első parittyától, amivel a szomszéd galambjára céloztunk, végig a gondolatok és érzések, a vágyak és tettek fegyverei. Ha az iró írni akar, kinyitja ennek a szekrénynek, vagy ennek a kamarának egy rekeszét s előszedi, amit ott talál. Ebbe a könyvbe életemnek egy teli fiókja van beleépítve. A diákélet emlékei. *' Már harmadik fiók. Az elsőt a Légy jó mindhaláligban hordtam napfényre, a másodikat a Kamaszokban (még nincs kész teljesen), a harmadik ez a Forr a bor. Az elsőben a kisgimnázista lelki életét, a másodikban az ötödhatod gimnázista kort s ebben a harmadikban az életrekészülődés útját Írtam meg. A borforrás ideje a legzavarosabb az egész életben. Ekkor annyi minden buggyan fel a fiatalok lelkében, hogy szinte elfoghatótlan, a lélek minden mozzanata. Egy buborék s elmúlt. Egy lüktetés s vége. Egy erőpróba s már a sírás. Egy sírt könny és már a kacaj öröme. De én, mikor ezt a regényt Írni kezdtem, valami különösen egyszerű dolgora jöttem rá: arra, hogy a mia tegnapból lett s a tegnap nem változott meg a márá. Magyarország mai életének vezetőrétege az én generációm: tékát az a generáció, amelyikkel én 1899-ben együtt érettségiztem. Visszagondoltam volt osztálytársaimra: egyik földbirtokos, a másik polgármester, a harmadik törvényszéki elnök, vagy kereskedő, vállalkozó, állami tisztviselő, végzett ember is van már köztük. Ahogy eloszlottak az életben valamennyien beásták magukat egy tárnába, befurták magukat az élet bányájába s most ott csákányoznak, vagy dirigálnak a maguk helyén. Elkezdtem magamat vizsgálni: ugyanaz vagyok, aki voltam. Már a legelső lelki kibontakozásnál ugyanannak ismerem magamat, mint aki ma vagyok. Mindenki igy van. Tehát, ba a múlt századvég lelki összetevőit megvizsgáljuk, ugyanazt kell találnunk, amit ma valóban tapasztalunk. — Abból a rétegből lett a mai Magyarország, amelyik harminc évvel ezelőtt elindult * Visszamentem hát a múltba s most vettem hasznát s most volt rám nagy értéke annak az almáriumnak, amit az Isten bennem elhelyezett. Csak ki kellett nyitni az emlékezés fiókjait .és újra élt bennem minden, amit annak idején átéltem. CsaJlhaitatlan pontossággal léptek elő az alakok a betűk pergő víztükrében. S elkezdtek beszélni, mulatni, nyüzsögni, élni a fehér lapokra ismeretlen erő segítségével odalopakodó könyvéletben. S folyton láttam s éreztem mind a kettőt: a múltat és a jelent. Azt, ami voltunk diáko- • kul, felelősség nélkül s akik ma vagyunk, súlyos teher alatt gyögve, a család, a gyerekek, aMiivatás, a munka terhét cipelve. Lágyan az mind a két ember s ugyanaz mind a két kor. *' i A Pefyiőttek hajlandók /». fiatalok életét játéknak és felelőtlennek'tekinteni. Nem számit, mondták, még gyermek. Majd ha mog- oko&odik. I)'1 Az élet azt mutatja, hogy már a legkisebb gyermek1>en ott van a cselekedetnek minden síbjya és minden következménye. Ugyanazok a 'tálki erők dolgoznak benne s észjárása, akarata ugyanazon síkon s azokon a vonalakon halad, amelyen később. Mikor tehát végignéztem azt az érettségi körül lezajló forrongást és kavargást, látnom kellett, hogy az az ifjúság, amely a matúráját igy csinálta meg, ma Ugyanúgy végzi az öregek életének vezetését. Ebben a regényben le van írva egy érettsé-' gi, amelynek a titka az volt, hogy az egész osztály tanulás és tudás nélkül akar! keresztülmenni a vizsgán, — holott akkor is megállotta volna a helyét, ha nem csellel, csalással és betöréses lopással szerzi meg az érettségi tételeket. Annak a kornak diákvilága azonban kikapcsolta a diákság gondolkodásából a komoly tudás és a becsületes szorgalom bitét s beleiktatta azt a gondolatot a lelkűkbe, hogy e?y ügyes csalás többet segít, mint ezer munkás óra. Most gondoljuk meg. hogy az a generáció, amely életének nagy és bosszú korszakát, a nyolc éves gimnáziumi, vagy más középiskolai kort egy félelmetes törvénykijátszással fejez be: az az életnek azzal indul neki, hogy csak csalni keli s minden jó lesz. Egy életen át cipeli magával mindenki, aki részt vett egy ilyen iskolai nagyszabású csínyben, eainek az emlékét és terhét. Pláne aláágyazva az iskola mindennapi életének percenként megújuló félrevezető, munkaelháritó. •tanári figyelmet s éberséget kijátszó gyermeki csalásokkal. A nyolc év alatt nem a tanulás technikáját gyakorolta be ennek a kornak a diáksága, hanem a csalásét. Hogy kell órát mulasztani, hogy kell leckét elhanyagolni, hogy kell súgni, hogy kell do'gnzatot lelopni, hogy kell a tanárt kikerülni és félrevezetni, hogy a nagyon egyszerű, de nagyon terhes munkát megspórolhassa a diák. Lebet-e egy ilyen módon nevelt generációtól mást várni, mint ami van? írás közben állandóan kisértett és vigasztalt egy másik érzés: az hogy a gyeremekeink mások, mint mi voltunk. Egyszerűbbek, becsületesebbek, szorgalmasabbak és kötelességtudók, jobban, mint mi voltunk. Ennek a kornak az ifjúsága más iskolában nőtt mint mi. Nem tudom, maga a tanítással foglalkozó iskola alakult-e át, vagy inkább az élet hatott reájuk, de meg voltam hatva az éjjel, — diákok közt voltam, egyetemi hallgatók kedves kis Mikulás-estélyén kollégiumi falak közt — s hallottam, hogy a fiuk és leányok a legnagyobb gonddal mondták el, hogy detember 7-től szénszünet van s egész februárig tart. — Tény, — mondta valaki — hatvanezer pengőt spórolnak meg vele, de legalább a szemináriumokat fütenékü Ez a tény s ez a mondat mélyen belevilágított előttem a két generáció karakterének kül ön böz őségébe. Engem szivén ütött annak a diáknak a sóhaja, aki azt mondta, hogy: „csak legalább a szemináriumokat fütenék..." — Miért akarja, hogy fiitsék? Miért akar órára járni? Csak nem akar tanulni?... S ő nem értette meg az én tréfámat, mert valóban tanulni szeretne s C9ak tanulni és másra nem is gondolt. Pedig milyen különbség van a mi korunk egyetemi világa s a mai koré közt. A mi időnkben is nehéz volt elvégezni az egyetemet, de aki keservesen átküzdötte magát rajta, az, ha a diplomát megkapta, megnyílt előtte az élet s váOogathatett a hivatalokban és hivatásokban, amelyek eltartották a magasabb intelligencia tagjait. Ma szintén nehéz a szegény diákoknak elvégezni a magasabb iskolákat, de ma addig Az elveszett regényíró Irta: SCHÖPLLIN ALADÁR ~ Budapest, december 19. Magyarországon pár év óta divatba jött, hogy egy-egy középiskola növendékei összeállnak és elhatározzák, hogy ki fogják adni valamely régi magyar iró hozzáférhetetlenné vált könyvét, az irodalomtörténet valamely ereklye- szerű emlékét. A derék fiuk nekiádnak, fölosztva maguk közt a munkát, ha kell, lemásolják az illető könyvet, aztán pénzt adnak és gyűjtenek össze és kinyomatják. A kedves és érdekes mozgalmat Vajthó László tanár kezdeményezte a budapesti Markó-uccai reálgimnáziumban, utóbb belekapcsolódott néhány más iskola is és ma már egész kis könyvsorozat jelent meg Magyar Irodalmi Ritkaságok címmel és hozzáférhetővé tett a közönség számára egész sereg olyan müvet, amelyet az irodalomtörténeti könyvek emlegettek, de aki érdeklődött irántuk, legföljebb a Nemzeti Muzeum könyvtárában olvashatta őket, mert a könyvpiacon már régesrég nem voltak kaphatók. Szó sincs róla. nagyon okos dolog ez, az évszázados önképzőköri eszmének olyan továbbfejlesztése, amely nemcsak az irodalomnak tesz szolgálatot, hanem kiküszöböli a régimódi önképzőkörök egyik nagy árnyoldalát, azt, hogy szinte mesterségesen tenyésztették a dilettantizmust. Ebben a sorozatban legutóbb, Vajthó László szerkesztésében egy nagyon érdekes kis kötet jelent meg „Kazinczy világa44 cimmel, olyan brevárium-fóle a széphalmi mester müveiből, a jól kiválogatott legszebb versek, kortársakról irt kis arcképek, a nyelvújítás s az egykorú irodalom körüli problémákat fejtegető tanulmányok, levelek részletei *tb„ — Kazinczynak csupa olyan Írásai, melyeket ma is érdeklődéssel és élvezettel olvashat mindenki, akit az irodalom egyáltalán érdekel. Nekem különösen kedves ez a kis könyvecske. Kazinczyval furcsán voltam már diákkorom óta. Mikor én diák voltam, az iskolában és a sajtóban virágzása tetőpontján állt az úgynevezett orthológus nyelvészeti iskola, amely a magyar nyelvnek a nyelvújítás kinövéseitől való megtisztítását tűzte ki céljául. Kitűnő tudósok, mint Szarvas* Gábor és Simonyi Zsigmond állottak az élén, kitűnő irók, mint Rákosi Jenő és Tóth Béla vezették a sajtópropagandáját. Ez az iskola szigorúan bírálta Kazinczy nyelvújítását s a polémia folyamán csak az irodalmi reformátor szerepére esett hangsúly, költői és írói mivolta meglehetősen háttérbe szorult. Hozzájárult a közízlés is, amely az irodalomban az egyszerűség és közvetlenség ideálját tűzte ki, főképp Petőfi é6 Jókai hatása alatt és ebben az ízlésben a Kazinczy-tipusu irók valutája kelleténél alább szállt. Mester kéltség, hidegség s más, hasonló jelzők szerepeltek vele kapcsolatban a köztudatban. Nekem már akkor, fiatal fiú koromban volt valami tiltakozó érzésem, megéreztem Kazinczyban a született írót, a szenvedélyes művészt. Akkori halk érzésem utóbb meggyőződéssé fejlődött s ma is nagyobb költőnek és prózairónak vallom Kazinczyt. mint amilyennek az irodalomtörténeti könyvek föl- tüntetik. Verseiben, a tagadhatatlan mesterkéltségek mögött mindig érzem a költő tüzét, a kifejezés finom árnyalatait, a nyelv hajlékony alkalmazkodó képességét a témák és hangulatok váltakozása szerint, — prózájában a tudatosan művészi beszéd jeleit, a gondolat világosságát, az írói elméssé get, finom megfigyelést, a minduntalan fölcsilianó humort, az elmondott dolgokat fölülről néző iró szeretetreméltó ka- jánságát-. Gazdaglelkü, tiszta formaérzékü stiliszta irta Kazinczy prózai müveit. A Pályám Emlékezetében, az Erdélyi Levelekben, a Fogságom Naplójában van néhány olyan kitűnő arckép és helyzetkép, araeilyel eldicsekedhetne a legkitűnőbb regényíró is. S most itt vagyok azon a ponton, ahol a Kazinczy Világa cimü könyvecske nekem élmény volt. Az a határozott érzésem támadt, hogy a magyar irodalom Kazinczyban az első magyar született regényírót vesztette eh Prózai müveiben olyan pompás regényrészietek vannak, olyan kitűnő megérzései embereknek és helyzeteknek, olyan ' megelevenítő képei tájaknak, kastélyoknak, egyéb színhelyeknek, hogy csak a oselekvény hiányzik a regényből. Ennek nem mond ellent az. hogy egyetlen regény-forma müve, a Bátsmegyei Napló, nem tartozik kiválóbb müvei közé. Ez csak átdolgozás, nem is a saját géniuszából irta a mester, hanem a kor divatjából, olyan időben, amikor még nem jött rá, hogyan kell regényt írni. Később már tudta volna, de nem gondolt regényírásra. Az akkori irodalmi gondolkodás az oka. amely a regényt meg nem becsülte eléggé, valami alantasabb műfajt látott benne? Más okok vezették s más irodalmi célok és problémák vonták el figyelmét? Messze vezetne ezt kutatni. Tény az. hogy Kazinczy nem jutott regényírói tehetségének tudatára s ezzel elvesztettük első nagy regényírónkat. Milyen más fejlődésre jutott volna irodalmunk, ha Széphalomból röppen föl az első művészi magyar regény! Hogy Kazinczy nem irta meg, ez életének legnagyobb tévedése. boldog a fiatal ember, amíg az egyetemen van. Ha végez és kezében az oklevél, akkor kezdődik a kálváriája. Mert akkor ki van dobva a fedél áléi a zivatarba, semmi nélkül s remény nélkül. Se állás, se hivatal, se kereset, se kenyér. És mégis ebben a reménytelen jövőjű ifjúságban jobban bízom, mint a mi generációnknak ifjúságában bíztam. Ez a mai ifjúság a szegénység gyermeke. Az éleiben pedig csak a szegénységnek van jóranevelő hatása. Nem a Nyomorunk, hanem a Szegénységnek. A Nyomor destmál s minden rosszat szül, de a Szegénység, az anyagi javak remén yőnző szűkössége teremt és alaMAGYAR ASSZONY LAPJA A NAGYASSZONY Rendelje meg a P. JMf. H. kiadóhivatalában Ára egész évre 24 K, számonként 2*50 K kot és jellemet nevel. Ez a mai ifjúság a nemes szegénység iskolájában megtanult gyermekül szülei helyett gondolkodni s tettekre és munkára készül a jövőben. A testiség imádata helyett ez az ifjúság a lelkiség isteni lésére nevelődik. Erkölcsöt épit autodidakta módon: a konzekvenciákat levonni tanulja s ez a legnagyob morál. Az emberiség került válaszúira az öregek és a fiatalok mai ellentétében. Mindig volt ellentét az ifjak-és .az öregek, a gyermekek és a szülők közt, de ekkora távolság, ilyen szakadék a két egymás után következő generáció közt még nem volt az emberiség történelmében soha. mini ma van. Uj emberfajnak kell kitermelődnie, hogy az emberiség egyáltalán megmaradhasson azon a nívón, amelyre a történelem folyamán eléri. Uj talajt, uj földet, uj lelket kell az emberi szívnek magából kiárasztania s a mai ifjúságban arra van hajlani, vágy és tetterő, hogy ezt meg is cselekedje. Boldog volnék, ha velük szenvedhetném ezt az uj átforduló világot. S remélem, hogy harminc év múlva alti ebből n generációból visszapillant a mai időkre, az újjászületés korára, az melegebb, lelkesebb és johbi/.ii emlékeket szed ki lelkének almáriumából, n int nekem a sors ad la. Bízom az emberiség jövendőjében s bízom i most útra induló ifjúságban. H l ■ ■ ■ ■ * Beszélgetés a „Forr a bor“-ról Irta: Móricz Zsigmond 4 Alapítva 1833* Talafon 33* « s * IT diszmtt A Üveg, porcellán ^ * nagykereskedése. • KOSICE, Fő-utca 19. Nagy választék. Jutányos árak. I I
