Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)
1931-12-17 / 287. (2804.) szám
1031 december 17, csütörtök. iüSls dr. vall pénzügyminiszter i vagonvásáriásről - bizottság taglaltéi szerezte a följelentő Dyma a-1 parlamenti vizsgáld- StribrnF-eüeni adatokat Josifko dr. védő ama kérdésére, vájjon a negyvenmillió koronának a kifizetésére, szóié pénzügyminisztériumi kiutalás lehetséges lett volna, ha a szerződést a minisztertanács nem hagy.a volna jóvá, a tanú tagadó választ ad- Rasin dr. védő erre kijelenti, hogy ellentét forog fenn a tanúnak a bíróság és a parlamenti vizsgálóbizottság előtti két vallomása között e kéri az illető iratok beszerzését. Prága, december 16. A Stribrny-pör tegnap délutáni folytatólagos tárgyalásán kihallgatták még Ringhoffer dr. nagyiparost, aki megerősítette. hogy 1920-ban, a kérdéses időben vagonhiány mutatkozott. A vagongyárak egészen jól voltak foglakoztat- va. A harmadik sichta bevezetésével nem értek el .mindent, mert anyaghiány is volt, A munkások azért akarták megakadályozni, hogy külföldről hozzanak be vagonokat, mert a. jövőre is biztosítani akarták munkájukat. Samek dr., a kereskedelmi kamara vezértit- ikára, tanúvallomásában szintén megerősítette, hogy nagyiparoskcrökből számos panasz érkezett a vagonhiány miatt. ö maga is ez ügyben többször interveniált a vasút ügyi minisztériumban. Miaura, a fémmimká&szövetség titkára., előadta tanúvallomásában, hogy kétszer is járt Stribrnynél, hogy a vagonoknak belföldön való beszerzése ügyében interveniáljon. Stribrny azt válaszolta neki, hogy már tárgyalnak a külfölddel, de ő meg fogja tenni, ami tőle telik. Marék, a Ringhoffer-müvek üzemi bizottságának vezetőie. arról tesz vallomást, hogy kétszer járt deputációval Stribrnynél és Stribrny neki is azt mondta, hogy a tárgyalások már folyamatban vannak a külfölddel A beszélgetés azzal zárult, hogy Stribrny kijelentette: „Tegyetek, amit akartok, én is azt teszem, amit akarok." A mai tárgyalás iránt az eddiginél is nagyobb érdeklődés nyilvánult meg. Az ujságirópadokat •annyira megtöltötték, hogy még a bírósági emelvény egy részét is újságírók szállták meg. Mára Énei is dr. volt pénzügyminisztert. Dvma szerkesztőt. Stránsky dr. képviselőt és Stribrny feleségét Idézték be. A védelem elörelör A tárgyalás megnyitása után Raein dr., Stribrny védője, indítványozza Ruzsicska László prága-szmiohovi földbirtokos tanúként való kihallgatását arról, hogy Stránsky dr. képviselő fölszólította Tnfeld és Drobny kereskedőket, hogy gyűjtsenek anyagot Stribrny ellen s jutalomképpen állami szállításokat szerez számukra, amelyekből évi egymillió korona hasznot fognak huzni, hogy erről négy hónapig folytak a tárgyalások a parlamentben és a Louvre-kávéházban, azonban Stránsky dr. csak 50.000 koronát fizetett ki a készkiadásokra. A bíróság fönntartotta magának a jogot arra vonatkozólag, hogy az indítványnak eleget tegyen. Honnan szerette Dvma az adatokat? Nagy feszültség közepette hallgatják iki Dyma József ujságirót, a Národni Osvobozeni felelős szerkesztőjét, akinek sajtópöre alapul szolgált a Stribrny és Sichrovsky ellen indított jelenlegi pörnek. Dyma előadja tanúvallomásában, hogy a Stribrny elleni anyagot, amelynek alapján azután büntető följelentést tett hamis tanuzás elmén Stribrny és Sichrovsky ellen, a már az- Időtájt megválasztott parlamenti vizsgáló- bizottság tagjaitól szerezte. Josifko dr. védő kérdésére azt is megmondja, hogy az anyagot Moudry dT. képviselőtől kapta legnagyobbrészt. Josifko dr. erre nyomban indítványozza Moudry képviselő beidézését, továbbá a parlamenti vizsgálóbizottság megválasztásáról fölvett jegyzőkönyvek beszerzését, majd megállapítja, hogy * Moudry képviselő a nemzeti szocialista párt képviseletében tagja volt a vizsgálóbizottságnak. A bíróság úgy határoz, hogy Moudry képviselőt nem idézi meg, ellenben az indítvány második részének eleget tesz. Josifko dr. kérdésére a tanú kijelenti, hogy Sichrovsky levelei, amelyeket Moudry adott át neki, több napig voltak nála. Ezután kihallgatják Pley Gusztávot, a prágai Varieté igazgatóját, a Hotel de Sax tulajdonosát, aki előadja, hogy Stribrnyt és Sichrovlelősaeget a történendőkért, amennyiben a vagonokat nem vásárolják meg. Erre a minisztertanács megadta a fölhatalmazás í. Arról nem tud a tanú vallomást tenni, vájjon a céget, amelytől a vagonokat meg akarták venni, megnevezték-e. Ugyancsak nem tud semmit sem mondani az akkoriban követeit árról sem. Csak arra emlékszik,^ hogy az árat tu[magasnak tartotta és ezt Burger dr. államtitkárral is közölte másnap, valamint azt is megmondta neki, hogy az árat csökkenteni kell. Az ál lám ügy ész kérdésére kijelenti Englis dr., hogy minden nagyobb kiadási tétel, a . költségvetés keretén belül is a minlsztert-a- skyt is még a háború előtti időkből ismeri, de! nácsba került, különösen hogyha külföldi vá- Síchrovsky az Orient kávéházban, amely ré-| sarlósról volt szó. g-bben az ő tulajdona volt, nem volt vendég, j Sichrov sky egyszer őt felhívta az Orient ká- j véliázban s közölte vele, hogy megtudta, hogyj ő, a tanú, ismerőse Stribrny vasutügyi minisz-1 temek Sichrovsky ezekkel a szavakkal mond-1 ta ezt nek; a telefonba: „Tudom, hogy ön barátja„ Én Stribrnyt ■ nem ismerem." Sichrovsky ezután a beszélgetés további folyamán közölte vele, hegy két ur tartózkodik Prágában, akik Németországból vasúti kocsikat tudnának eladni. Pley eleget tett Sichrovsky kérésének az intervenciót illetően és Sribrnyt telefonon fölhivta a vasutügyi minisztériumban. Amikor Pley megnevezte SLchrovskyt, Stribny megkérdezte tőle: „Ki az az ember?" Amikor megmondta neki, Stribrny kérdezte, hogy miképpen jut Sichrovsky egy ilyen ügymeri. Stribrny erre azt válaszolta neki, hogy Sichrovskyt még a háború előtti időkből ismeri. Strbrny erre azt válaszolta neki, hogy a dolog a vagonokkal csak blöff, egyébként is forduljanak Burger dr. államtitkárhoz, neki magának semmi köze sincs a dologhoz. Pley megemlíti még, hogy később hallotta, hogy Sichrovsky a vasúti kocsikon nyerészkedett. Tagadja, hogy Stejskalnak nála külön szobája lett volna, A nyilvános helyiségben játszanak nála kártyát, külön játékterme nincs is. Arra a kérdésre, vájjon Lustig Hugó volt-e nála a Hotel de Saxe egyik szobájában, ahol Stribrny, Sichrovskv és Stejskal voltak együtt, a atnu tagadóan válaszoL Rasin dr. védőnek arra a kérdésére, hogy mit válaszolt a tanúnak Burger dr. államtitkár a szem rehányásokra, Englis dr. azt feleli, hogy Burger dr. halott és a tanú nem sz;vesen tesz vallomást ilyen esetben. Arra a kérdésre, hogy kinek sikerült az árat lenyomni. Englis dr. kijelenti, hogy ő már nem tárgyalt tovább árakról, ez már a vasutügyi minisztérium hatáskörébe, tar tozott. Végül Stribrny intézett kérdéseket a tanúhoz. Először kéri, hogy a tanú nyilatkozzék arról, vájjon ő, Stribrny a miidszlertanácson kívül valamikor is nála személyesen vagy telefonice interveniált s vájjon fapasztaMa-e, hogy Slrlbrnynek valamilyen érdeke fűződik a dologhoz. Erre a kérdésre Englis dr. nemmel válaszol. Stribrny ezután rám utat arra, hogy Stránsky a parlamenti vizsgálóbizottság elolt azt vallotta, hogy Englis a vagonszállitás óta bizalmatlan volt Síri brnyve! szemben. A tanú erre azt válaszolja, hogy ő aloipelvszerüen volt előv'gyázatos valamennyi reszortot illetően, ame'yben nagyobb összegekkel operáltak. Stribrny azonban sürgeti a tanút, hogy közvetlen választ adjon kérdésére. Amikor Englis megismétli válaszát, Stribrny 8 terembe kiáltja: „Englis csak 1920 nyara után lett velem jóba, tegezni kezdett és keresztnevemen szólított, amikor Brünnben voltam, meghívott a lakásába. Azt hiszem, hogy egy csehszhvák minttzíer egy má~ sikot nem irv meg magához, hogyha bizalmatlan nul viselkedik iránta.'4 A tárgyalás lapunk zártakor folyikEnglis dr. vallomása Ezután kihallgatják Englis Károly dr. volt pénzügyminisztert, akinek kihallgatása több mint két óra hosszat tartott. Elmondja, hogy első ízben 1920 május 25.-én lett pénzügyminiszter. Vájjon a julius 27.-i minisztertanácsot megelőzően más minisztertanácsokon is tárgyaltak-e arról, hogy Németországból vagonokat rendelnek, már nem emlékszik. A döntő minisztertanács rendeletéire som emlékszik. Hangsúlyozza, hogy öt és fél évig volt miniszter és számtalan minisztertanácson vett részt. Most olvasta, hogy a kritikus minisztertanácson a költségvetés kiszélesítéséről is tárgyaltak, de részletekre nem tud visszaemlékezni Vagonhicünyról akkoriban beszéltek, de már nem tudja, hogy hol. A tervbevett vagonvásárfásról Svábodétól, az Agrár-bank főigazgatójától értesült. Svo- boda dr. őt fölkereste és megkérdezte, vájjon vagon szállításokra nyujtson-e garanciát Englis arról őt lebeszélte. A minisztertanácsban közte és a vasai bugyi miniszter között vita folyt, melynek során a vasutügyi miniszter megerősítette, hogy a vásárlásról már tárgyalnak. A tanú nem akarva szemrehányásokftf tenni Stríbr- nynek mint. kollégájának a kormányban, magához hivatta Burger dr. államtitkárt, *ki?ek azután szemére vetette mint felelő© tisztviselőnek, hegy miért tárgyalnak vásárlásról anélkül, hogy ő-t, a pénzügyminisztert arról értesítenék. Az elnöknek arra a kérdésére, vájjon Stribrny a minisztertanácsban kért-e meghatalmazást vagy jóváhagyást a vételire, Englis dir. azt válaszolja, hogy meghatalmazásról tárgyaltak. — Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, bélrekedésnél, renyhe emésztésnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésnél a természetes Ferenc József kese- rüviz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól Az orvostudomány több úttörője megállapította* hogy a Ferenc József viz abszolút megbízható hashajtó A Ferenc József keserű viz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletek- ben kapható. Hogy mennyi vagont kellett volna külföldön vásárolni, arról a tanú nem tud adatokat, szolgáltatni. Stribrny a tanúnak kijelentette akkoriban, hogy elhárít magától minden feGömbös a leghatározottabban cáfolfa aSchiü tábornok öngyilkosságával kapcsolatban a küllőiden elterjedt kiteket Polgári és katonai orvosok állapították meg Schilt Ferenc kétségtelen öngyLhosságát Budapest, december 17. (Budapesti szerkesztőségünk telelo-njelentése.) Ma délután íéinégy órakor temették el az öngyilkos Sebül Ferenc nyugalmazott tábornok holttestét, A gyászsz*ertartáson csupán a tábornoknak kijáró katonai kíséretet adták meg az elhunytnak, egyéb pompa nem volt. A koporsót holnap e-száiiiiják a zalamegyei Mihályialvára, ahol a családi sírboltban temetik el. Az öngyilkossággal kapcsolatban illetékes helyen ma a következőket jelentették ki: Egyes külföldi lapokban oly híreik jelentek meg, hogy Sehill tábornok állítólag nem is lett öngyilkos. Ezzel szemben illetékes helyen határozóttan kijelentik, hogy az összes katonai és polgári orvosok, akik Sehill Ferencnek orvosi segítséget nyujmert joggal tartott attól, hogy az ellene felmerült terhelő adatok alkalmasak leltek volna arra, hogy büntető eljárást foganatosítsanak ellene, amely esetleg súlyos elítélését vonta volna maga után. A parlament folyosóján Gömbös honvédelmi miniszter a bizonyos tendenciával lanszi- rozott külföldi hirekre vonatkozólag a következőket jelentette ki: — Györki szociáldemokrata képviselő jónak látott interpellációt bejegyezni ebben a kérdésben. Meg fogom rá adni a választ. Az ügy a katonai bíróság előtt van, tehát hatáskörömön kiviil áll. Mendemondákra, kii'ön- böző fantasztikus híresztelésekre méltóságomon alulinak tartom válaszolni annál is inkább, mert a Magyarországgal szemben ellenséges érzülettel viseltető lapok hasábjain jutottak f bizonyítják a kétségtelen öngyil-! leniek meg a rágalmak, amelyeket komolyta- kosságot. | lanságuknál és átlátszó tendenciájuknál fogva Sehill valószínűleg azért követte el tettét, i még csak cáfolni sem érdemes. taa*HS!SB5Sffifssrss3RsssB*s A szenátus költségvetési vitájában fölszólalt Kerüli Endre dr., Rutzinsxkó magvar szenátora Egy német szónok számon kéri Déréitől a megígért iskolaautonómiát Prága, december 16. A szenátus ma délelőtt folytatta a költségvetés vitáját A költségvetés politikai részének viIájában felszólaltak még Stastny cseh nemzett szocialista, majd Farkas szociáldemokrata, aki kijelentette, hogy azért beszél magyarul, hogy ezzel dokumentálja, hogy az alkolmáuytörvény értelmében erre joga van és egyúttal dokumentálja azt az óriási különbséget, amely az itteni és a magyarországi parlamenti rendszer között van, ahol a szláv nemzetiségű képviselőknek lehetetlenné tették, hogy a magyar parlamentben szláv nyelven beszélhessenek. Ezután Szlovenszkó és Ruszinszkó válságával foglalkozott. Fölszólalásával a politikai vita véget is ért és a szenátus áttért a költségvetés kulturális és szociális részének tárgyalására. Feierfeil német keresztényszocialista idézi Dérer miniszter ama szavak, amelyekben a miniszter iskolaautonómiát ígért és azt mondotta, hogy itt lélökrogdosásról szó sem lehet, hanem csak az igazságosságról mindenki számára. Remélj, hogy Dérer szavai nem fognak úgy kútba esni, mint Hodzsa ígéretei. A javaslatot nem fogadja el. Eichhorn német nemzeti szocialista a külügyi és hadügyi költségvetés tételét még min dig tulmagasnak tartja. Hoütscher német szociáldemokrata a műm kanélküüség következtében szaporodó népbetegségekkel foglalkozik és rámutat arra, hogy különösen a tuberkulózis ismét erősen terjed. Ezzel kapcsolatban a munkanélküli segély további fenntartását, sőt emelés-ét követeli. SpieSs német agrárius a mezőgazdaság panaszait sorolja fel. Sok ígéret történt, de eddig semmit sem tartottak be. Iíancko szlovák néppárti a köztársasági elnöknek nyolcvanadik születésnapja alkalmával a demokráciáról és a felekezeti kérdésről mondott nyilatkozatát idézi. Szerinte épp az ellenkezőjét teszik annak, amit Masaryk ..........■■ ÜT ‘ ié, ÍFisjfc' Izgalmas tárgyalási nap 5 Ha fogai! Ch Járod ont - fogpasztával tisztítja — melyet naponta több, mint 6 millió ember használ -— nem lesz fog kői éra kodása