Prágai Magyar Hirlap, 1931. november (10. évfolyam, 249-273 / 2766-2790. szám)
1931-11-29 / 273. (2790.) szám
12 1931 november 29, vasárnap. — Felhívás a pozsonyi magyar sziilöhhöz. A pozsonyi magyar tannyelvű állami reál- gimnáziumiba közel 30 olyan szegénysorén, magyar tanuló jár, akinek helyzetét nagyon (könnyítené, ha pozsonyi magyar családnál vendégkén! kaphatna ebédet. Az intézet szülői választmánya mozgalmat indított ezeknek a diákoknak ingyen ebédeltetése érdekében. Felkéri tehát azokat, a magyar szülőket — elsősorban a magyar reálgimnáziumba járó tanulók szüleit — hogy ebben a mozgalomban jószivvel résztvenni szíveskedjenek. Azok a szülők, akik ebédeltetésre magukra vállalnak egy diákot, vagy diákleányt, szíveskedjenek írásban vagy távbeszélőn ezt a szándékukat bejelenteni a szülői választmány elnökének: Vermes Samu nyug. alispánnak (Tolsztoj u. 11, telefon 11—25). Egyúttal közöljék azt is, hogy a hét mely napján vagy napjain látják vendégül az illető diákot. — Még a lovak farkait is ellopta, egy mindenre elszánt to2va,j. Nyitrai tudósítónk jelenti: Az utóbbi időben számos feljelentés érkezett a nyitrai vendéglősök részéről egy jó családból származó nyitrai fiatalember ellen, aki sorra járta a vendéglőket, rendeléseket eszközölt, de sehol sem fizetett. Legutóbb a Csil tagi-féle major istállójába lopó- zott be, ahol levágta a lovak farkát és a szőrt kefegyártóknál értékesítette. A csendőrség végül is megelégelte H. A. garázdálkodását és letartóztatta. A fiatalembert beszállították az ügyészség fogházába. xx „A XX. század szakácsinUvészete“ a cime Csáky Sándor, a tátrai Palace-Szanató- rium v. főszakácsa szerkesztésében nemrég megjelent hatalmas könyvnek, mely széles körökben méltó feltűnést keltett. A díszesen kiállított mü majdnem ezer oldalon keresztül felöleli a szakácsíudomány minden ágazatát. Hosszú évek lelkiismeretes s gondos munkájának eredménye ez a szakácskönyv, melyet egyetlen család sem nélkülözhet. A szerény háztartás vezetésétől a legkényesebb igényekig benne van a szakáestudomány eme aranykönyvében minden recept, útmutatás, tanács és tudnivaló, melyek nélkül el sem képzelhető a mai'konyha. Rövid néhány hónap alat többezer könyv fogyott el ebből a bővített kiadásból, melyet számos kép is tarkit. A könyv ára 130 korona. Havi 30 koronás részletekben is kapható. Rendelje meg azonnal Julius Kitti utóda cég könyvkereskedésében, Máhrisch-Ostrau. xx A gyomorhurutot sok esetben minden más gyógykezelés nélkül is elhárítja a vasmentes SALVATOR-viz használata. — Négyhavi fogházat kapott egv kommunista agitátor, mert az érsekujvári képviselőtestület ülését megzavarta. Nyitrai tudósitónk jelenti: Pénteken vonta felelősségre a nyitrai kerületi bíróság Weisz Sámuel érsekujvári kommunista agitátort, aki a városi képviselőtestület április 24-én tartott ülésen botrányos viselkedésével igyekezett bajt keverni, Holota János dr. városbiró beszámolóját állandó közbekiáltásaival zavarva meg. A renitenskedő kommunistát hétszeri figyelmeztetés után végül is rendőrökkel távolit- taíták el a teremből, miközben egyre azt hajtogatta, hogy „Holotát fel kellene akasztani", majd mikor a folyosóra került, a proletárdiktatúrát éltette. A fő tárgyaláson Weisz tagadta, hogy Holotát szidta s kötelet kívánt volna neki, csupán azt ismerte be, hogy az ülésen többször közbeszólt, amikor a munkanélküliek ügyét tárgyalták és azt hangoztatta, hogy mindaddig nem megy el az iilósről, amig a munkanélküliek javára ötvenezer korona segélyt meg nem szavaznak. A bíróság tanúként kihallgatta Holota János dr. városbÍrót, nemzetgyűlési képviselőt, aki vallomásában elmondotta, hogy Weisz amilyen botrányos viselkedést tanúsított a képviselőtestület ülésén és amikor látta, hogy a hétszeri figyelmeztetés sem használt, kivezettette őt a teremből. Ismertették a közben Franciaországla vándorolt Hanák Rezső volt rendőrségi tisztviselő vallomását, mely nagyon terhelő volt a vádlottra nézve. A bíróság a perbeszédek megtartása után megállapította Weisz bűnösségét és négy havi fogházbüntetésre Ítélte feltétlenül, ügy az ügyész, mint az elitéit háromnapi gondolkodási időt kért. — A kályhába hajította a lopott pénzt. Gatgőci tudósítónk jelenti: Érdekes lopási eset történt a napokban Galgócon, melynek tettese Oravecz Mária cselédLeány volt. akiit munkaadója egy napra egyedül hagyott otthon a lakásban. A lezárt szekrény kulcsait a munkaadó az előszobában rejtette el és csak az előszoba kulcsát vitte megával. AmikoT hazaért, első dolga volt, hogy megnézte a szekrényben elhelyezett, pénzt. Észrevette, hogy az ott tartott 14.000 koronából egy ezres hiányzik, mire gyanúja a cselódieányra tévedt, akti azonban kereken tagadta a lopást, majd vallatása alatt egy hirtelen mozdulattal a kályhába hajított valamit. Rövidesen k'derült, hogy a pénz* tényleg a cseléd-leány lopta el és 200 koronát ekötözött belőle, majd kifizette egy .százkoronás tartozását és a maradékot a kályhába dobta, hogy ne Lehessen rábizonyítani a lopást. A nyomozás során azonban megállapítást nyert, hogy a tartozás kiegyenlítése alkalmával egy ezres- bankóval fizetett, mire a leány sírva bevallotta a lopás elkövetését. A csend Őrség letartóztatta, kó- -öbb azonban szabadlábra helyeztek, de a bűnvádi eljárási, folytatják ellene. Hallói... Halló!.. Itt a bűnügyi rendőrség! * * * A tragikomikus halla-toUette — „Csak ismerem az apámat?" — Egy bűnügyi riporter följegyzései A hulía-toitette, vagyis az áldozat arcának I helyreóillitása, nem mindig biztos és ered- j menyre vezető eljárás. Ez abból is magyarázható, hogy az a re kifejezésre igen nagy hatással van a hajviselet. Már pedig a hajviselet módját a legtöbb esetben csak sejteni lehet. Ezért a leggondosabban végrehajtott hulla- toilette sem óv meg olyikor-olykor tragikomikus tévedésektől. Á. Paulina asszony, aki egy délnémet nagyvárosban egy félreeső nyilvános szükséghelyen végez szolgálatot, egy reggelen az egyik kis fülkének ajtaját zárva találja. Az ajtót belülről zárták be. Szitkozódva szalad a rendőrhöz, a rendőr hiába dörömböl, erre lakatost hívnak, aki az ajtót felnyitja. Mind a hárman visszahőkölnek a feléljük áramló gáz szagától. A padlón egy szegényes ruházatú öregember fekszik — halóban. Kezében tartja a gázcsőnek a végét. A mellette fekvő álkulcs mutatja, hogy ennek segítségével nyitott ajtót. Zsebei üresek, öltözete nagy nyomorúságot árul eL Nyilvánivalóan öngyilkos, aki betört a szükséghelyre, hogy itt végezzen magával. Kicsoda a halott? A holttestet a hullaházba viszik. A rádió és az újság hirt ad a különös öngyilkosságról és felszólítja az esetleges hozzátartozókat és ismerősöket, hogy jelentkezzenek. Semmi eredmény. Két-három nap múlik el. Semmi. A hulla bomlani kezd, a rendőrség tehát hul- la-toitettet csinál. Ebben az esetben nem kerül nagy fáradtságba a dolog. Csak a széni- pillákat kell fixirozni, a szemgolyót olajjal bekenni és a hajviseletet helyreállitani. A hullának azonban nagyon gyér a haja és igy a frizura elkészítése nem könnyű dolog. Talán egy hosszú tincset fésült a balíüle irányába és jobb oldalon erősen hátrafésülte a haját? A két bűnügyi inspektornak néhány kísérlet után ez a forma látszik a legvalószínűbbnek és igy is készítik e*l a fényképfelvételt, amelyet azután publikálnak. A bánatos fiú Újból eltelik egy nap. Ekkor felhívja a rendőrséget egy átutazó autókereskedő és bejelenti, hogy ismeri a halottat, aki nem más, mint K. nagykertész Frankfurtból. Az elhunyt egyik fia egy berlini kertészetben dolgozik és hogy máris értesítette a fiút a szerencsétlenségről. A felismerési szolgálat vezetője régi gyakorlati ember, huszonnégy éve teljesít bűnügyi szolgálatot és szkeptikussá vált már a közönség adatai irányában. Gyakran fontoskodásból, szenzációhajhászásból, vagy könnyelműségből születnek ezek az adatok. Először tehát felhívja azt a kertészetet, ahol a fiatal K. dolgozik. A válasz kielégítő. A fiatal K. ott van alkalmazásban és már útban van a hullaház felé. A tisztviselő autóba ül és ott találja a fiatalembert, egy naph ámított, kékszemü legényt, amint ott áll a holttest mellett, teljesen összetörve. Kisideig magára hagyja a, fiút bánatával azután bevezeti az egyik mellékszobába. A fölismerés — Bizony, borzalmas dolog, K- ur, — kezdi meg a tárgyalást — de ön férfi, nemde? A fiú, 22 éves lehet, szipog és nagyokat nyel, könnyeit törülgeti és bólint. — Tehát lássuk! — biztos abban, hogy a hulla, ott a másik szobában édesatyja? — Persze, hogy biztos vagyok benne! Csak ismerem az apámat! — Igen, igen, a halál azonban nagyon gyakran megváltoztatja és eltorzítja az arcot. Talán valami hasonlatosság téveszti meg. — Nem, — ki van zárva! Ez az atyáim, az ő szemei, haja, frizurája, — egészen biztosan az atyám! — Hm — ! — a rendőrtanácsos gondolkozik. A fiú világos szemeibe néz és erősen fürkészi a gyermekem bért. — Tehát a hajviseletről ismerte fel? Ez tulajdonképpen a rendőrtisztek fantáziájából született. Tényleg sikerült volna eltalálniok a halott hajviseletét? — Nem volt-e az atyjának valami olyan különleges ismertető jegye, amiről egészen biztosan fel lehetne ismerni? A fiatalember bólint. — Persze, hogy igen! Volt egy szemölcse a jobbszeme fölött, nem, a balszeme fölött, tehát a szemölcse a szeme fölött, Magam láttam. Ott künn. — No, igen, persze. Valószínűleg igaza van. De ha volna egy fényképe róla... — Fénykép? De csak egy olyan felvétel, amit magam csináltam a nővérem eljegyzése alkalmából. De nincs nálam. — Talán megmutathatná nekem alkalomadtán, mondjuk holnap? — S nem tudná megmondani, hogy miit csinált itt édesatyja? — Sejtelmem sincs róla. Régebben sohasem volt itt. És hogy miért végzett magával, ez... ez..t Könnyei újból megeredtek. — Nem tudom megmagyarázni. — De fenntartja kijelentését, hogy a halott valóban az édesatyja? — Csak megismerem az apámat! Hát gondolja, hogy egy idegen emberért ennyire búnak ereszteném a fejem. — Ez az érv meggyőző. A tisztviselő bólint. És megkezdi a jegyzőkönyv kiállítását; név, kor, állás, vallás, stb. Meglepő sürgöny A tárgyi kérdések és feleletek láthatóan megnyugtatják a fiatal K.-t. Érdeklődik a legelső temetkezési intézet után és még a hullaházból telefonon megrendeli a legdrágább tölgyíakoporsót, mert K. kertész jómódú ember, akit megillet az elsőosztályu temetés. A rendőrtisztnek nincs kifogása az ideiglenes fel ravatalozás ellen, mivel a hulla kiadása már csak formai kérdés. Maga küldi el a családnak szóló táviratot, melyet a fiú nagy sirás, sóhajtások közepette fogalmazott meg: „Apát holtan találtuk. Koporsót megrendeltem. Elszállítási eljárást megkezdtem. Jöjjetek azonnal." A hullát felravatalozzák, virágokat és koszorúkat tesznek a koporsóra és a fiatal K. megnézi a menetrenden a vonatot, amelyen rokonai megérkezhetnek. De a gyászoló rokonok helyett a kö’vetkező sürgöny érkezik Frankfurtból. „Egészségesen és vidáman. A koporsó egyelőre felesleges. Apád.“ A bánatos fiú megkönnyebbül, a rendőrség azonban annál levertebib. A felismerő osztály főnöke egyelőre misztifikációra gondol és újabb táviratot intéz a frankfurti rendőrséghez. Rosszkedve elsősorban a fiú elten irányul, akit még egyszer kihallgat a hulla irányában. Mi lesz a koporsóval? A rendőrtanácsos dühöng. Most az egész ügy elölről kezdő'dJhetik. Vissza kell vonnia a rendőrfőnökhöz és az államügyészséghez beterjesztett jelentését. A kölyök alaposan becsapta. — Hát hogy gondolt arra, hogy ilyen marhaságokat mondjon! — támadt a fiatal K.-ra. — Azt hiszi, hogy loptuk az időnket? A fiú nem válaszol, csak rábámul a rendőrtisztre. — Hát az apja ez magának, vagy nem? — Türelmetlenül mutat a pompás tölgyfakoporsóban fekvő halottra. — De**, de... én .megmutattam a táviratot, — dadogja a fiatal K. — Ki mondta önnek, hogy a távirat valódi? Hátha rossz vicc, vagy misztifikáció az egész? A mennydörgősét, most már tudni akarom, hagy a halott az ön atyja-e, vagy nem! Nézze meg mégegyszer a hullát. A fiatalember irtózva nézi meg a felrava- talozott hullát és láthatólag bizonytalanná válik. Néhányat nyel és nagy kék szemei újból megnedvesedmek. Végre kinyögi: — Igen, — én nem tudom ... — Hát magánál van a fénykép, amelyről beszélt? — Nem, — de a film, meg akartam magyit- tatni... — Mutassa! Egy rend őrőr mester táviratot hoz be. A tanácsos átolvassa és átnyújtja a fiatalembernek. — Olvassa! — K. kertészt egészségesen találtuk lakásán. Rendőrigazgatóság. — Akkor a halott még sem az apám. A rendőrtanácsos nehezen fojtja el a nevetést. — És tegnap egy tucatszor mondta: Hát csak ismerem az apámat. — De ez tényleg nem az ön atyja. Nézzen csak ide. — Ezen a képen, amelyen atyja tényleg nagyon hasonlít a halotthoz, egészen világosan látható a szemölcs a jobb szem felett... A halottnak azonban... — Igen, igen! Annak a bal szeme fölött van! Tehát, még sem az atyám. — Ez most már egészen bizonyos. De ha legközelebb __! És most mi tesz a virágokkal , a koszorúkkal, a koporsóval? — Mi lesz? — ismétli meg a kérdést tanácstalanul a fiú. A rendőrtanácsos vállat von. — Az ön helyén visszacsinálnám az egészet. A virágdíszt eltávolítják, a hullát kiveszik a koporsóból és egy nyomaruságos deszkatá- koimányba teszik szalma közé. Az áruló ujjlenyomat Négy naip múlva jelentés érkezik a prágai rendőrségtől. Az ujjlenyomat alapján megállapították, hogy az elhunyt Blodli István csehországi hivatásos betörő, akit lizeni)égy nappal azelőtt bocsátottak ki a L.-i fegyházbóL Most már követni tehet a szerencsétlennek utolsó útját szinte a legapróbb lépésekig. A bűnügyi osztályon talált fényképek mutatják, hogy Rlochnak nem volt olyan frizurája, mint amilyent a hulla-toitettenél készítettek és ez a frizura okozta a tragikémikus tévedési A frankfurti K. családnak azonban bosszú pereskedést kell folytatnia a temetkezési intézettel, amely nem fogadta vissza a halottól, még pedig egy fegyházlakó hullájától viselt koporsót. — Agglegényadót terveznek Komáromban. Komáromi tudósi tónk jelenti: Komárom város tanácsa pénteki ülésén azokkal a módozatokkal foglalkozott, melyekkel a növekvő munkanélküliségen anyagilag segíthetne. Az inségakcióval kapcsolatban uj inségadók szabályrendeletével foglalkozott s tervet dolgozott ki az agglegények, az üres telkek, a fényűző lakások, a mozijegyek és a számolócédulák megadóztatására. Az agglegények 30 éven félül jövedelmük arányában fizetnék az adót, luxuslakásnak pedig az a lakás számítana, amelyben a lákószemélyek számánál akár eggyel is nagyobb a szobák száma. A tervezetet a tanács a közgyűlés elé terjeszti jóváhagyás végett s ezt a belügyminisztériumhoz nyújtják be. A tanács részletesen tárgyalta az uj városi mozi építési ügyét, valamint tudomásul vette a hadügyminisztérium leiratát, mely a katonai kórház telke egy részének uccaszabályozásra való átengedését közli. Ezzel egy tengeri kígyóvá nőtt komáromi probléma nyert végre befejezést. A nyugdíjazott és elbocsátott tizenöt tisztviselő közül négyen beadványt intéztek a városhoz, hogy a város azonnal vegye vissza szolgálatába őket, hivatkozva .a legfelső köz- igazgatási bíróság döntésére. A tanács ezt elutasította azzal, hogy a legfelső biróság tulajdonképpen nem ítéletet hozott, hanem csak a fellebbezés útját nyitotta meg. Komárom közvéleményét na,gyón érdekli a tizenöt elbocsátott tisztviselőnek ügye s mivel a legfelső közigazgatási biróság döntésének utolsó pontját lehet pro és kontra magyarázni, ez ügy körül még élénk viták várhatók a felek jogi képviselője és a város között. xx Mit igyunk gyomorsav tultengé9 ellen? A jő gyomor: boldogság! Az emberi szervezet a legtökéletesebb gép. remeke az Alkotónak, aki minden mechanizmus örökérvényű példájává teremetetta meg. De ennek a csodálatos műnek a munkája is csak akkor összevágó, ua mindé’- része biztonsággal működik. Nagy baj. ha a szervezet egyik legfontosabb részében, a mechanizmus kazánjában, a gyomorban történik valami hiba. Baj. ha keveset eszünk s dupla brj. ha túlterheljük a kazánt, miért is igen sok ember gycmorbántalomban szenved. Kezdődik a savtultengéssel s a vele járó égéssel, majd jön gonosz következménye, a gyamorfekéiy, mely már annyi embernek okozta vesztét A mesterséges készítmények egész sorával próbál védeni bennünket az orvostudomány. Néha rövid időre mutatkozik is eredmény, de azután ujult erővel tör ki a baj. Bebizonyított tény. hogy egyetlen orvosság a jó étvágy, mely az egészséges éhségből születik. Ezt pedig elérhetjük, ha a gyomor- bántaknak ellensúlyozására a ,,Cigelka-Stepbanus‘' "forrás hydrocarbonátos és jódtartalmú vizét isz- szuk. Számtalanszor nyert beigazolást. hogy a legszigorúbb dietikus étkezésre utalt egyén már néhány üveg elfogyasztása után boldogan tapasztalta. hogy a tegnap még kínzó gyomorfájdalom ma már csak kellemetlen emlék. Sokan szódabicarbo- nát szednek, melynek hosszas szedése a gyomorfalat megrontja, továbbá más szervekben okozhat súlyos bajt, — igy többek között vesekövet is. A .Cigelka-Stephanus” term'szetes. gyógyforrás vizs azonnal megszünteti a gyomorégést a gyomorfekélynél pedig a bántaiom mérve szerint rövidebb- hosszabb ivókúra biztos gyógyulást eredményez. A „Cigelka-Stephanus" gyógyvíz, melynek már sok ezren köszönhetik egészségüket és Jókedvüket, kapható gyógyszertárak, drogériák és jobb fűszer- kereskedésekben. Megrendelhető a: ..Cigelka" jő- doe gyógyforrások vállalatánál Bardejov-(Bárífa). ?z!ovenszkó (CSR). (1) Fontos Budapestre j utazók részére Szálljon meg a Merán szállóban Borii nitér 7. (Nyugatinál) Budapest legjobb helyén fekvő modern szállója Lift, központi fűtés, hideg és meleg folyóvíz, fürdők, telefonos szobák, kávéház-étterem Szobák 4' 5 0 P, Pensiók 8 P-től ' Egy ágynál 10, két ágynál 20°/( engedmény e lap olvasóinak