Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)

1931-10-08 / 229. (2746.) szám

Szobrai kapott „Weissz bácsi“ a Magas Tátra nagy rajongója Ujtátrafüred, október eleje. A Miksa-magaslaton, a Magas Tátra legszebb vidékén a múlt héten leplezték le Weisz Miksa dr. szobrát. Magas gránitsziklán bronzrelief: szó l éskai a.pu öreg ur, csi'bukkal mosolyra nyílt, szájában, kö­szönt bennünket a szalóki csúcsnál’. A ..Weisz bácsi11 emlékének szentelték azt a rend ki vilii közgyűlést is, amelyet a műit vasár­napon tartott a Kárpátegyesület. Az ő emléke hozta össze az embereket Késmárkról, Lőcséről, Poprádról. Kassáról. Bártláról, Eperjesről, Göl- niobányáról, a tátrai fürdőkből, Lipcséből, Bo­roszlóból és Mahrisch-Ostrauiból. Öeszegyülekez- tek pedig az emberek korán reggel, 'hogy meg­induljanak a ..Dr. Weisz Miksa-uton“ a szalóki csúcs hibáihoz. Ezen a napon kapta meg hivatalosan ez a hely a ..Mikéa-raagaelat1 ‘ nevet és leplezték le Weisz Miksa dr. szobrát. Guhr Mihály dr.. a Basedow-tkórnak világ­szerte élismert tudósa, a tátraszéplaki szanató­rium igazgató-főorvosa,, a Kárpátegyesület, el­nöke szólt megindító hangon ahhoz a baráti körhöz, amely levett kalappal állta körül a Mik- sa-magaslabon a fehér lepellel letakart obe- liszket. —• Annak a férfiúnak emeltünk itt, emléket mondotta könnyes szemekkel —, aki örök idők­re felejthetetlenné tette a nevét. Az ő áldozat- készségének és agilitásának köszönhetjük, hogy ma jókarban tartott utak vezetnek Ótátrafüred- ről a Tarajkára, onnan a Hi.lgemiaun-e,m,lékhez, az ő, érdeme a. Szilágyi Dezső-ut és a Szilágyi­emlék. Weisz bácsi hozta össze a, költségeit en­nek az útnak is, ö segített hozzá, hogy meg­építhessük a tátrai kórházat, az ő fáradhatatlan agilitását, hirdetik a menedékházak, a mentő- egyesületek és nincsen a Tátrának egyetlen tu­risztikai intézménye sem. amely ne viselné ha­lálán túl is kegyelettel Weisz Miksa dr. nemes szivének soha el nem tűnő emlékét... Lehullt a lepel és ott állt előttünk a kép, amely hatvanöt esztendőn át mosolyt, és meg­nyugvást keltett mindenhol, ahol csak föltűnt. A Weisz bácsi örökké, még a halottas ágyon is mosolygó képe. Sovánka Károly szobrászmű­vész mintázta meg és Kassán a Buobner-testvé- rek öntötték bronzba. A büszke gránitsziklán r fekete gránitban az aranyos betűk: DR. MAXIMILIAN WEISZ 7. IÍL 1345, — 3. I. 1925. PROPOGATOR TÁTRÁÉ CONSTRUCTOR VIAE HUIUS Dél már jóval elmúlt, amikor a társaság el­indult Tátrafüred felé, ahol a Kárpá bvryeFület emlékünnepélyt rendezett. * Ki is volt ez a Weisz bácsi? Hefty Andor tanár, a Kárpátegycsiliét főtit­kára, aki az ünnepélyen az emlékbeszédet tar­totta. igy jellemezte előttünk az elhunytat, aki­nek nevéről magaslatot neveztek el a Magas Tátrában és akinek most a szobrát leleplezték: — A Weisz bácsi voltaképpen ügyvéd volt. Huufalváról származott, onnan, ahol évszáza­dok óta képezik ki a híres zsidó rabbikat. Az atyja orvos volt- itt, jótékony, nemesszivü em­ber, 108 esztendős korában halt meg. Weisz Miksa Budapesten végezte egyetemi tanulmá­nyait, itt, is folytatott ügyvédi gyakorlatot, hí­res fiskálisa volt. a maga idejében a pesti bör­zének. Még a háború előtt, aránylag fiatalon vonult nyugalomba. Agglegény maradt élete végéig. Vagyonát értékpapírokba, fektette és följött hozzánk a Tátrába, Voltaképpen haza­jött. mert hiszen Hunfalva is a Tátra lábánál fekszik. Az ófüredi Gr and Hotelben volt állan­dó lakása és ideális rajongója volt a mi he­gyeinknek. A. háború elvitte az ő vagyonát is, hiszen a papirosok, a járadékok, a hadikölcsö- nök a békekötés után nem értek semmit. A Tátra nem hagyta el Weisz bácsit, nevének és tudásának megfelelő foglalkozást kapott és le­hetővé tette, hogy továbbra is abban a meg­szokott miliőben éljen, ahol élt addig: a Grand Hotelben Tátrafüreden. —• Weisz bácsi volt a Tátra lelke. Ahol mo­solygós arca megjelent, ott nem ismertek az emberek szomorúságot. Mindenkit megnevette- tett derűs, egészséges humorával. A miegnevet- tetésért azonban vámot szedett. Amikor legjob­ban kacagtak az emberek, Weisz bácsi, végtele­nül kedves formában megpuimpolta őket. Per­sze mindig csak a gazdag embereket. És sohase a maga számára. Fillérnyi pontossággal számot tartott minden összegről és ezekből az adomá- tij okból jótékonykodott, ezekből a pénzekből építette meg a Kárpátegyesület a hegyi utakat, a menedékházakat, az emléktáblákat, jutott ezekből a pénzekből betegeknek, éhezőknek, Weisz bácsi angyala volt a Tátrának. Még az életében örökös disztagjának választotta őt a Kárpátegyesület. Mi. emeltünk díszes emléket a sirja- főié is a poprádi zsidó temetőben... Any- nyira népszerű volt, hogy amikor meghalt, a most leleplezett, szobor költsége alig órák alatt összejött, a Grand Hotelben, ahol még ma is áhítattal ülnek le az emberek ahhoz az asztal­hoz, amelynél a Weisz bácsi oly gyakran kár­tyázott. Paál Jól). Prága, október 7. A Prazsky Vecerník mai száma írja „Ennek az embernek valóban nem jár a Magnifioeniciád-litulus11 címmel a követ­kezőket: „A pribrami bányászati főiskolának Prágá­ba való áthelyezése ügyében a tanárok között folyó harc valóban valami olyasmihez vezet el. amit az elhunyt Dyk mondott, amikor a „megbutulásig“ vitt haladásról beszélt. Hogy” ez a harc biztosan ide vezet, kitűnik abból a hirdetményből, amelyet a pribrami bányá­szati főiskolán függesztettek ki. Mivel érde­kes dokumentumról van szó, teljes egészében tesszük közzé: Hirdetmény. Kérem a hallgató urakat és mindazokat, akikkel érintkezésbe kerülök, hogy ne szó­lítsanak „Magnificenciád“-nak, amint eddig szokásban volt. Az államfordulatkor kikü­szöbölték nálunk az összes címeket s úgy hiszem, hogy ha a köztársaság elnökének elegendő az egyszerű „elnök ui“ megszó- litás s ha a minisztereket és tábornokokat ma egyszerűen ..miniszter ur“-nak és „tá­bornok ur“-nak titulálják s nem a régi „Ex- eelleneiád“ cimmel, akkor a bányászati fő­iskola rektorának a megszólításakor is X. Dam bácsi A gézengúz fiuk Bradának hivták. Ezen a néven vették át egymástól az egymást felváltó tanuló nemzedékek Szedess Dániel tanár urat. Ezen szólí­tották a kollégái és később a városban is ezen a néven emlegették. Nagy magyar volt 8 igy a hat­vanas évek divatját átvitte a hetvenesekre is. Ru­hája zsinoros, ézakála arasznyi volt. Az utóbbinak köszönhette a vulgáját, jelentvén a „brada“ szó szlovákul szakáit. Dobóvárszegre mint rajz- és tornatanár került az állami tanítóképzőhöz. Előbbi állomáshelyén azonban egyúttal kántor is volt a luteránusoknál. Mint ilyen némi zeneelméleti tudással is birt. Ezen az alapon aztán Dobóvárszegen a zenebanitást is rábízták. Dani bácsi azonban több volt ám egysze­rű kántornál. Maga is költött zenemüveket. Elősze­retettel „tűzoltó11 polkákat, „tűzoltó11 marsokat, — galoppokat és egyéb „opus“-okat komponált; a szá­mát nem is tudom. Azonfelül zongora-,,virtuóz11 is volt. Mikor évei szaporultával a szakála őszülni kezdett, leszedette s azóta csak a mindig huszáro­sán kipödört bajszát csudáitok. De a Brada vulgá- ja. túlélte a szakáiét-. Közepes termetű, súlyos, zömök férfi volt. Izmai duzzadtak az erőtől. Mozdulatai nagy, de nem min­dig indokolt önérzetességről tanúskodtak. Minden­hez nagy garral fogott. Lelke az első benyomás ösztönzésére hirtelen és ellenállhatatlanul reagált, mielőtt még az ész szava is beleszólhatott volna. Ezzel ellentétben arcvonásai, különösen pedig a világos kék szeme inkább gyermeki lélekre vallot­tak, mint szilárd férfi-jelie'lmre. Bizony Dani bácsi minden vasgyuróskodása mellett is nagy gyermek volt és maradt teljes életében. Ezért nem bírta a tanítványait fegyelmezni és magának előttük te­kintélyt biztosítani. Sokszor panaszkodott emiatt a kollégáinak, de jó tanácsaik nem fogtak rajta. Ezért történhetett, hogy miikor a fiuk például a zeneóra unalmas elméleti dolgait megunva kérték, hogy játssza el nekik valamelyik szerzeményét, en­nek az óhajnak nem birt ellenállani. „Művész11 hiúságának hizelgett a kópék kérése, leült a zongo­rához, hátra vetette magát a széken, s merengő pil­lantást vetve a menyezetre, a nagyobb kíméletet érdemlő, kiszolgált vén klavirkordlumból pár erő­teljes akkordot vert ki s aztán belefogott a kedvenc „opuis“-ába. Orkánszerüen zúgott fel a „Tűzoltó- mars11, hogy csak úgy villogott szilaj büszkeségtől tak, mint szilárd férfi-jellemre. Bizony Dani bácsi olyan tűzzel e lelkesedéssel kínozta a rozoga inté­zeti zenetaraglyát, hogy csak úgy ömlött a veriték a homlokáról s tarkójáról. A végső akkord kirniul- tával Dani bácsi ültéből hirtelen felpattanva oda­szólt a fiuknak: — Na!... Ügyi szép volt... atterremtetésit! Igazi zeneértőt Dani bácsi zenei erőmutabványai hallatára a hideg lelte ki. Egyik hamis kollégája el is nevezte öt miattuk „zeneakrobatának11. Igazi akrobata volt, de akrobata hevének hálásabb tere nyílt a torna- és vivóteremben, Itt szabadon bo­csáthatta a benne felhalmozódott, ki-kitörni vágyó erőtöbbletet. Ügyes vivő is volt. Bámulatos kitar­tással forgatta a kardot és sokszor elárasztotta a mestereit is. Pedig a „Dobóvárszegi Torna- és Vívó Egyletének nyaranta kiváló vivómester vendégei voltak. Egy ízben a híres Kercsztessy József, az­tán a szintén jóhirii pozsonyi Martinengo, majd Benedek egri, Sztrakay Norbert és Bay stb. buda­pesti vivómestereik. A magyar vívásban kiválóan gyakorlott Dani bá­csit azonban mégis nagy zavarba, ejtett/© Martingo az olasz vívással. Már megérkezte előtt sóikat be­szélteik róla az egyesületben kételkedve, hogy meg megfelelőbb az egyszerű „rektor ur“ cím, hogyha már nálunk lehetetlen bevezetni a nyugaton szokásos szép és egyszerű „Mom- sieur Cerveny“ vagy „Mr. Zcleny11 megszó­lításokat. Egyébként sehol sincs hivatalosan elren­delve, hogv a bányászati főiskola rektorá­nak járna ez a megszólítás. Csak szokás ez, amelyet átvettünk olyan egyetemektől, ahol ennek a titulusnak, ha nem is hivatalos cim, de legalább is történelmi indokolása van. Nálunk nincs ez igy. Különben pedig a bányászati főiskola tulajdonképpeni fel­adata nem a tudomány ápolása és bánya­mérnökök nevelése, hanem ez az iskola Pribram városának nyomorsegélye s az i* marad. Minek tehát magas titulus a rektornak, ha az iskola feladata oly kicsiny. Ez a kérés természetesen csak az én sze­mélyemet illeti s nem utódaim személyét, akik más nézeten lehetnek. A bányászati főiskola rektorátusa Stoces E. dr. m. p., rektor. A jó Isten őrizze meg lelki épségünket11 — fejezi be cikkéi a Prazsky Vecerník. fognak-e állhatni vele szemben? Csak Dani bácsi állította keményen, hogy öt a. tálján az olasz for­télyaival nem fogja megvek&zálni! Majd Majd meg­mutatja ő, igy meg úgy ... atterremtetésit! Megjött Martinengo. Az első órában ki akarta tapasztalni uj tanitványait, ki mit tud. Dani bácsi elsőnek szállt ki vele. A szikár de szívós, fegycímezett izomzatú, fürge olasz azonban hirtelen hátra- és oldaltug- rásaival elkerülve a rámért vágásokat, szörnyen fel­bőszítette tüzes ellenfelét. Dani bácsi máskor leg­biztosabb mestervágásai úgy eisuhogtak a levegő­ben, hogy ő maga hiábavaló nagy lendületében sok­szor majd- hogy hasra nem vágódott, Ekkor Dani bácsi türelme szakadtával dühösen felkiáltott: — Ahá? ... no ha te igy, akkor ■ én is igy! • - • atterremtetésit! — és most ő is, amennyire nehéz testétől tellett, valóságos bakugrással utána szökött a mesternek 8 azt — nemtörődve se szabállyal, se a plasztronra kapott vágásokkal, — csihi puihi vag- dal’kozás között a falhoz szorította. A körülállók pompásan mulattak ezen az érdekes, látványos assaut-n. Dani bácsi .pedig nagyokat fújva, mint egy kis Kinizsi kardjára támaszkodva büszkén mosolygott a mesterre ... Szeless Dániel eszménye az erős férfi volt. Hogy tehát másoík szemében ö is ennek az ideálnak meg­feleljen, cselekedeteire — amennyiben azok erőt igényeltek — mindig több erőt pazarolt, mint amennyit követeltek. Ezért végzett mindent nagy garral-hévvel túlzott taglejtéssel és szörnyű fujta- tássál. Ha mogyorót tört, úgy tett, mintha az kó­kuszdió volna. Dani bácsinál azonban csak az iz­mokban volt meg a nagy erő. A szive jó volt, de puha. A kabátját is odaadta volna a koldusnak, ha ez kéri tőle. Ez ugyan még nem lett volna baj, ha az a jó szív nem lett volna egyúttal gyönge is. Ez a gyöngeség aztán — miként a legtöbb jószivü em­bernél — nála is könnyelműséggel párosult. Az élet­nek csak a rózsás oldalát nézte, az árnyékost nem akarta látni. A körülményekkel nem vetett számot. A ma ba­ját félvállról vette, mert a holnaptól csak jót várt s a véletlen szerencsében bízott. A gond tehát nem edzette őt igazi férfiúvá, gyermek maradt kedélyé­ben élete végéig. Ezért követett el aztán sok, ko­moly férfihez nem illő bolondságot. így például egyizben, mikor egy honvédtiszttel a közel ölnyi mély és széles malomárok füzei alatt sétálva vala­min vitatkoztak, Dani bácsi vita közben azt mondja: — Elismerem, hogy mint katona bátor vagy és neki mégy az ágyutoroknak is, de azért — tudom — még eem csinálod utánam, amit ón csinálok... atteremtetésit! — * erre se szó, se beszéd, beleveti magát a vízbe e -átgázol a túlsó partra. Persze a másik bolond nyomban utána. így jelentek meg aztán, csurom víz, a patakra dűlő tanítóképzői kert tekepályáján őket váró társaság előtt. Máskor többekkkel együtt a zsilipnél fürdőit. Egy velük levő bonvédszázadossal azon vitatkozott, melyikük jobb vívó. A hübelebalázs Dani bácsi a kérdést rögtön, a hilyszinén kívánta eldönteni. Vivókardok hiányában tehát két megfelelő pálcát nyestek le a parti fűzfáról és ezzel úgy elpatkolták egymást, hogy pár perc múlva a csapások nyomán vörös kolbászok dagadtak ki a csupasz testükön. A zsűri ezeket nagy brávózás közben összeolvasta és Dani bácsi büszke megelégedésére megállapította, hogy az ő testén -hárommal kevesebb kolbász látható, mint a századosén. Az ilyet-r amin a városban egy hétig is nevettek — megtudták a diákok is. Hogy is lehetett, hát előttük tekintélye Dani bácsinak? Bizony szelebur- di volt tetteiben, beszédében és elhatározásában egyaránt Birálgatá* nélkül mindent elhitt, Sünit mondtak neki, ő pedig mindent kimondott, ami ép­pen az eszébe jutott. Az idegen szavakat válogatás nélkül alkalmazta, amint éppen a nyelvére kerültek. Ha a tévedésére figyelmeztették, csak azt felelte vállvonogatva: — Eh, semmi baj! Úgy is tudják, hogy nem va­gyok francia... atterremtésit! Ig7 egyszer egy évek óta nem látott idősebb úrról csudálkozva mondta: „Ejnye, de jól konster- náíta magát!11 Mikor aztán valaki figyelmeztni akarta, hogy risez szót használt, a szavába vágott: „Tudom, tudom!... Azt akartam mondani: obser- válta magát... atteremtetésit!11 Máskor féltucat más-másfajta dugóhúzót vásárolt. Felesége a szemére vetette ezt a pazarlást, mert hisz nekik egy is megtette volna. Hibáját jóvá kel­lett tennie, mert a nejével szemben lovagiasan en­gedékeny férj volt s lassacskán elsózott öt dugó­húzót a barátainak. Dicsekedett is aztán, hogy mi­lyen furfanggal „obstruálta11 rá a pajtásokra a du­góhúzóit. Meg máskor a szőlők alján egy vig ötös kompániával találkozik. Eleibök áll és összeolvasva őket mondja: „Egy kettő három négy öt!... Szép triumvirátus! atterremtetésit!11 Ismervén a szavak jelentőségét, neim-é? Nem tudom. Szeless Dániel kedvező anyagi viszonyok között telepedett le Dobóvárszegen. Neje hozományán ké­nyelmes lakóház birtokába jutott, melyhez egy nagy kert is tartozott. Konyhaezükséglete javarészt ott termett. Zöldségért nem is mentek a piacra. A gyermekeit sem kellett idegen városban iskoláztat­ni. Aztán volt mellékjövedelem is. Dani bácsi tehát nem kezdte, mint sok kollégája, gondterhes kíizkö- déssel. Olyan anyagi helyzetben volt, hogy ha valami megtetszett neki, mint azok a dugóhúzók, meg is szerezhette, magának, ha megkívánta. Még ha nem is volt rá szüksége. Ezt hamar megszokta, már pedig ez a szokás előbb-utóbb költséges ám. Különben is úgy volt Dani bácsi a pénzzel, hogy az mihelyt a kezébe vette, már is égett a marká­ban. A vendéget nagyon szerette, volt is sok nedüsen vidám, hangos vacsora a házánál — a hó ekjén. A malomárokig lenyúló kertje aljában terpeszkedő jó öreg ...harrsfa11 — amint ő kiejtette — sok vig sörcsapolásról mesélhetne, melyhez a zsivánype- csenyét a romantikus hajlamú házigazda maga. sü­tötte nyárson a helyszínén. A „harrsfa11 különösen sok derűs Dani-napot látott, mert Dani bácsi a ne- venapját, mint jó luteránus julins 21-én ülte meg a barátaival. A hivatalos népnapot a katolikus no­vember 23-án tartotta. Ekkor már kora délelőtt jelentek meg az önkéntes tűzoltók, kiknek ő volt a főparancsnokuk és ott kocintottak, ittak, élje­neztek a házánál késő délutánig, mig az öreg Zusz- ka, a régi cselédje ki nem jelentette, hogy. ö bi­zony több borért már nem megy,, elég volt mára ... atterremtetésit... (Bizony eltanulta a gazdája sza- vajárását, melyet ha egyszer ejtett ki a száján, nem volt ellen-e app el látni) 1 u Ezenfelül még egyszer, külön a kollégákkal kel­lett ezt a napot „intra octavam11 megülnie. Ha az­tán Dani bácsi ilyképpen háromfelé eleget tett az igazságnak és a háza becsületének: boldog volt, még ha tetemesen megkönnyebbült is a „bugyi- lárisa11. Bizony könnyelmű, szeles ember, bohém volt egész életében. Máig is talány, miképpen ke­rült ő is abba a bizottságba, melyet Eötvös József báró, magyar kultuszminiszter 1869-ban Góthába küldött az ottani tanítóképző szervezetének tanul­mányozására. Egyik régi kollégája szerint azért küldték Góthába, mert tudott németül s mert mu­tatós, nagy svádáju legény, főképp pedig mert. egy­úttal luteránus is volt s a miniszter kívánsága szerint luteránusnak is kellett a bizottságban len­nie. Erről a kiküldetésről ennek a kollégájának ma is az a véleménye, hogy akkor inkább a gothaiak tanulták el tőle a zsiványipecsenyesiitést, mint tő­lük ö a preparandia szervezetének titkait. Akár­hogy volt, az bizonyos, hogy Dani bácsi csak annyi szaktudással került haza, mint amennyivel kiment Góthába. Nem Is volt ő vérbeli pedagógus, ö, lelke sze­rint elsősorban tűzoltó volt, aztán luteránus és leg­végül tanár. Az önkéntes tűzoltó egyesületnek, melynek létesítésében eppen úgy, mint a dalárdáé­ban és a torna- és vivóegyletében élénken buzgól- kodott, ő volt a parancsnoka. Az volt a büszkesége és nem tűrte volna, hogy valaki a tűzoltóiról leki­csinylőén beszéljen. És mégis, egyszer maga adott rá okot, József főherceg honvédfőparancsnokot vár­ták egy szemle utján Dobóvárszegen is. Dani bácsi kirukkoltatta a tűzoltóit, kik teljes díszben két­oldalt sorfalat állottak az utón, melyen a magas lá­togató a városba fordult, ö maga ragyogó díszben, ezüst sisakkal a fején fel s alá lépkedett a sorfalak között, néha-néha egyet oldalt eunyitva a szokott­nál hegyesebbrbe pödört bajuszára: rendben ran-é? Végre bexobog a díszes négyesfogat a vendég­gel és Dani bácsi elharsogtatja a vezényszót: — Ví—ígyazz!... őrség jobbra-balra nézz! A jó tűzoltók, kiket a parancsnok ur nem okta­tott ki előre, erre a furcsa kommendóra jobbra- balra kapkodva a fejükkel, a sorfalat úgy meginog­tatok, hogy a szép rend felbomlott. A főherceg nem vette észre, de igein is a nézők, akik hahotára fakadtak. Azóta ez maradt a Dani bácsi Achilles sarka. Ezentúl ha vita közben nagyon támadóan viselkedett, csak azt kellett kérdezni tőle, hogy is volt az, amikor József főherceget fogadta? És hirtelen kipirulva elhallgatott. .© Sok furcsaságát lehetné még elmondani, de a- fel­soroltak már eléggé jdlemzik. Szeless Dánielt, ki nem csak neve szerint vojt szeles. Világát, könnyen élte, a jövővel nem törődött. Nem vont meg magától soha soramit, de nem is hagyott, hátra semmit, csak adósságot,, mikor meghalt. Igaz, hogy kiházasitóttá a leányát, hogy kőit* Vázlatok társadalmunk múltjából Irta; Karafiáth M- dr. mi^<aiA\\<Ó!ARHlRLAB A pribrami bányászati főiskola rektora hirdetményben tette közzé, hogy a főiskola feladata nem a tudomány ápolása Éppen ezért elhárítja magától a „Magnificenciád“ cimet mi október 8, csütiortöfc. 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents