Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)

1931-10-30 / 247. (2764.) szám

T>Rfl:GAlA^AG^ARHlRLAg 1931 október 30, péntek. 10 KöZ^AZDA^ÁCT . 1 sslovenszkói közgazdaság szomorú helyzetképe a pozsonyi kamara Jelentésében Pozsony, október 29. A pozsonyi kereskedelmi és iparkamara kedden tartott ülésén &tod-ola Kornél kamarai elnök jelentésében Szlovenszkó közgaz­dasági helyzetéről számolt be. Az elnöki jelentés a régebben elhangzott beszámolóktól abban külön­bözik. hogyr abból eltűnt az az abszolút optimizmus, amely a reális, való helyzettel nem számolva e je­lentések tárgyilagosságát erősen kétségessé tette. Stodola beszámolójának elején a gazdasági bajok főí'orrását a szomszédos államok hitelválságában ■látja s ennek a hitelválságnak a hatása mutatkozik Szlovenszkón is. A gazdasági élet föllendülés ének lényege^ és legfontosabb kelléke a bizalom uj élet* re keltése-. A csehszlovák köztársaság a bizalmat teljes mértékben élvezi a külügyi és pénzügyi poli­tikában s igy a szlovenszkói termelésnek nem kell aggódnia a csehszlovák valuta sorsa miatt. Nem volna értelme — mondotta Stodola, — hogy7 Szlo- venszkó helyzetét ’rózsásabbnak fessük, mint ami­lyen, de nincs ok arra sem, hogy sötétnek lássuk azt. A munkanélküliek száma egyre emelkedik. A ta­vaszi hónapokban mintegy 12.900—13.800, a nyári hónapokban 9.200—9.600 munkanélküli volt; ez a szám szeptemberben ismét 13.775-re emelkedett. A túlórák száma a múlt év első nyolc hónapjának 449 e.zer órájáról ezidén 132 ezerre esett. A kereskede­lem kedvezőtlen viszonyait jellemzi a csődök és kényszeregyezségek számának emelkedése. Újab­ban szomorú jelenség, hogy egyre több mezőgazda* sági üzem jelent fizetésképtelenséget. Az érckitermeiés eredményei is csökkenő irány­zatot mutatnak. Ez év első felében 367.794 (múlt év első felében 4S2.184) métermázsa vasércet bányász­tak, vagyis a csökkenés 24 százalékos. A rézérc-j kitermelés ugyanakkor 32.375 (tavaly 38.SÓ8) tó éter- í mázsa, vagyis a csökkenés 20 százalékos. A netnes- fém-ére-ki termel és a tavalyi 24.545 méter mázsával szemben ezidén 13.500 métermázsa. A kitermelt ér­cek 40 százalékát Magyarországra szállították. — A szén értékesítése az utóbbi hónapokban kieiégitő volt. A téglagyárak termelési viszonyai változatla­nok s a téglaégetök raktárra dolgoznak. A cement fogyasztása 15 százalékkal csökkent. A villamos áram fogyasztása a gyáriparnál 10 százalékkal, a vi­lágit ó és kisipari áram fogyasztása 15 százalékkal visszaesett. A vasipar foglalkoztatottsága némileg javult, ami az építkezésnek köszönhető. A kábel- gyártás helyzete változatlan s heti 42 órát dolgozik; az utóbbi időben az értékesítés csökkent. — Az üvegipari termelés 50 százalékosan van korlátozva; a külföldi piacokon más államok olcsóbb termel- vényei erős versenyt okoznak. — Az olajipar nehezen viseli az áresést. A belföldi piacot elárasztja a dum- pingáron kínált külföldi olaj. — A gumiárunak jó ke* leije van. különösen az autóguminak, az árak azon* bán itt is esnek. A cellulózeipar helyzete egyre vál­ságosabb. — A papirszükséglet egyre csökken. A papirtermelést a tavalyi 15 százalékos korlátozása után ezidén már 30—35 százalékkal kellett csök­kenteni. Alapos az aggodalom, hogy egyes cellu- lózegyárak kénytelenek lesznek üzemüket teljesen bezárni. A fakereskedelem 15—20 százalékkal csökkent a múlt év eredményeivel szemben. A németországi kivitel 50 százalékkal esett. A belföldi piacon meg­jelent az orosz és lengyel fa, amely a vasutakon je­lentős kedvezményt élvez. A fűrésztelepek helyzete is válságos. A bútoripar termelési föltételei némi­leg javultak, az árak azonban nagyon alacsonyak. A cukoripar nagyon kedvezőtlen viszonyok között dolgozik, minek oka főleg a külföldi pénzpiacok bizonytalansága. A malmok erősen érzik az érté­kesítési válságot és az idei rossz termés következ­ményeit, A helyzetet a gabona vámmentes behozatala lé= nyegesen megjavítaná. Kereslet csak kenyérliszt iránt mutatkozik. A szeez- értékesités egyre csökken. A csokoládé, és cukor­kagyáraknak elég megrendelésük van, az angol font esése azonban megneheziti a kakaóvásárlást. A csemegekéreskedések csak a legolcsóbb fajta árut tudják értékesíteni. A textilipari termelések ér­tékesítése Csehországban 68, Szlovenszkón 5.1 száza­lékkal esett. A textilipar a külföldön erősen szen­ved a japán verseny miatt, A kisipar helyzete is nagyon nehéz: a rossz ter­més miatt a legszélesebb körű néprétegek vásárló* ereje nagyon csökkent. Egyéb aktuális kérdések megvitatása után a közgyűlés a kamara 1932. évi költségvetését jóvá­hagyta. Az. uj költségvetés kiadásai 2 millió 115 ezer koronát tesznek ki az idei 2 millió 328 millió­val szemben. A tagilleték változatlanul 22 százalék marad. A kamarai alkalmazottak fizetését 15 száza­lékkal csökkentették. : I cseftszforák-Hsgyar kereskedeSm; tárgyalások folytatása . Prága, október 29. A Lidové Novhry jelenti: Az eredeti megállapodások szerint a csehszlo­vák—magyar kereskedelmi ' tárgyalásokat no­vember 8. után Prágában kell folytatni. Miután a magyar delegáció, az utóbbi időben azt a ki- váaiságát fejezte ki. hogy az engedélyezési el­járás korlátozása is tárgyaltassék, nincs kizár­va, hogy a kereskedelmi szerződésre vonatkozó tárgyalást megelőzően az engedélyezési eljárás­ról fognak tárgyalni. A devizakérdést illetőleg az az általános nézet, hogy ezt az ügyet a vám­tarifaszerződéssel egyidejűleg, azonban ettől el­különítve tárgyalják. Ebben a kérdésben is el­készült néhány javaslat és tervezet, melyek mindegyike jelentősen közelebb hozhatja az ed­dig erősen eltérő nézeteket. A mezőgazdasági termények irányárai no­vemberben. A csehszlovákiai terménytőzsdék az október 1—20-i átlagárak alapján novemberre a következő irányárakat hirdették ki: Búza 140, rozs 150, takarmányárpa 100, zab 130. tengeri 60, pohánka 70, Viktória-borsó 180, zöldborsó nagyszemü 200, aprószemü 160, bab 160,, lóbab 150, peluska 130, nyári bükköny 120 K. RÁDIÓMŰSOR mmiejujuumiMm mmaaBaamamammmmmmmmm ÁLLANDÓ MÜSORSZÁMOK PRÁGA: 12.00 Időjelzés, hirek. 12.05 Mezőgazda­sági hírek. 13.00 időjelzés, birek. 14.25 Tőzsde." 19.00 óraiitée., birek. 20.55 Hirek. 21.00 Időjelzés. 22.00 Időjelzés, hirek. 23.00 Óraütés szerda és szombat kivételével.. — POZSONY: 11.00 Vízállásjelentés 42.00 Prága. 12.05 Mezőgazdasági előadás. 13.00 Prága. 14.10 Német és magyar hirek. 14.25 Prága 49.00. 20.55. 21,00 és 22.00 Prága. - KASSA: 13.30 Szlovák ée magyar hirek. 19.00, 20.55. 21.00, 22.00 Prága. — BUDAPEST: 11.10 Nemzetközt dzjelző- ♦ízplgálat, 12.00 Harangozó. SZOMBAT: PR AGA: 11.00 Gramofon. — 12.00 Időjelzés, mező- gazdasági előadás. — 12.15 Munikapóiac. — 12.30 Hirek. — 13.00 Időjelzés. — 13.50 Ipari elő­adás. — 14.10 Gramofon. — 14.25 Tőzsdejelen­tések. — 17.10 Hetiszemle. — 17.20 Német nyelvlecke. — 17.35 Irodalmi félóra. — 1.7,55 Külföldi színházi szemle. — 18.05 Mezőgazda- sági hirek. — 18.15 Munkáselőadás. — 18.25 Német hírek és előadás. — 19.05 Orvosi elő­adás. — 19.20 Fúvós-zenekari (hangverseny. 1. Obrucsa: Volga-índulő. 2. Rossiini: Teli Vilmos*. 3. Rehor: Hanikg. — 20.20 Cseh, ja-zz-d arabok két zongorán. — 20.45 Rudi .Turista: Vidám hétvégi elbeszélések. — 21.00 Időjelzés. POZSONY: 11.05 Prága. — 12.05 Mezőgazdasági hirek. — 12.15 Prága. — 12.35 Déli hangver­seny. 1. Schubert; Rosamunda. 2. Dvorá’k: Szláv tánc. 3. Delibe*: Coppelia. — 13,50 Prá­ga. — 15.00 Briinin. — 17.00 Gramofon. —- 17.30 Gyermek mesedél után. — 18.40 Háztartás. — 20.20 Cseohov azrinjátéka: Hattyúdal. — 20.45 Prága. — 22.25 M.-Ostrau. KASSA: 11.50 Gramoofn. — 12.30 Déli fcengver- f-cny. I. Suppé: Előjáték. 2. Waldteufel: Ke­ringő. 5. Fefráe: Ofifernbach emléke. 4. Fuc«i.k: Szerenád. - 13.35 Ruszin híradó. —• 13.50 Sporthiradó. — 15.00 Brürni. — 17.00 Gramo*- fon. — 18.00 Vidám vadásztörténetek. — 18.20 Heti tőzsdeszemle. — 18.30 Krist K. dalesté­lye. 1. Sohneider-Trnavsky: Dalok. 2. Kvapil: Szomorú idők. 3. Novák: Dalok. — 19.05 Vi- god a főkántor héber egyházi dallamokat ad elő. — 19.30 Esti hangvérsény. 1. Straiuss: Cigány­báró. 2. Zeller: Egyveleg. 3. Fali: Staimbul ró­zsája. —1 20.45 Prága. 22.2>5 M.-Ostrau. BRÜNN: 15.00 Délutáni hangverseny. 1. Smetaua: Nyitány. 2. Dvorák: Rapszódia. 3. Novák: Hol­das éjjel. MÁHRISCH-OSTRAU: 22.25 Rádiófilm. BECS: 19.45 Fali Leó: Pompadur c. o felvonásos operettje. A szünetekben klb. 21.30 Hirek. — 22.15 ‘.A Hakoah—UTE nemzetközi uszómérkő- zés helyszíni közvetítése a Dia-na-fiirdőből. Konferál: WHly Schinieger. — 22.45 Tánczene. VARSÓ: 20.15 Zenekari yereeny bariton- és xilofon- ezólóval. — 21.55 Tárca. — .22.10 Chopin-mü­vek. — 22.40 Hirek. — 23.00 Tánc-zene. BUDAPEST: 9.00 Hirek. — 9-30 Refonmátüs isten- tisztelet a Kálvln-téni templomiból. Prédikál: Forgács Gyula sárospataki lelkész. — 11.00 Evangélikus istentisztelet a Deák-távi temp­lomiból. Prédikál: Raffay Sándor dr. püspök, tana: Pontos időjelzés, időjárás jelentés. Majd: A rádió h áz tk variéit tjének hangversenye. — Közben: Hirek. — 16.00 A rRádiióélet“ gyer- , me!< játszó-órája (Harsányt Gizi előadása). — 17.00 ..Az Országos Református Szerete(szövet­ség.“ Kiss Ferenc dr. előadása. — 1.7,25 A Berciid szalónzenckar hangversenye. —• 18.40 Mit, üzen a rádió, — 19.30 A magyar kit. Operaház előadásának közvetítése. „Lalk,niié“. Dalmű 3 fel vonásban. Szövegét itták Gond inét és Gllies. Fordította Ábrányi Emil. Zenéjét sezrze-tte Delmbes. Az I. felv. után: Lóverseny- é« ügetőversenyeredimi'nyek, birek. Az II. felv. után: Pontos időjelzés, hírek. Az előadás után- [dőjáráHíjclentés. Majd: Farkáé Jenő és clgány- zenckarának 'hangversenye a Spolaríoh-kávé- házból. Az agrárok monopolizálják a gabonabehoza­talt A Lidové Noviny jelenti: Az agrárok ée központi szövetkezeti szervezeteik attól, tarta­nak, hogy a jövő hónapokban nem sikerül - ha- ta.mukba keríteni a buzabehözatali engedélye­zést úgy, amint az a többi szövetkezeti központ, különösen a néppárti szervezetek .gondatlansága és nemtörődömsége miatt októberben sikerült nekik. Az engedélyek kiadásából és a búza be­hozatalából eredő mintegy havi 10 millió koro­nának a saját céljaikra való biztosítása érdeké­ben most nagy hirtelen alakítják meg Prága székhellyel a csehszlovák malomszövetkezet ne­vű intézményt s a kereskedőket és a kismalmo­kat azzal az Ígérettel csábítják belépésre, hogy csak ennek az uj szövetkezetnek a tagja kap­hat novembertől buzabehozatali engedélyt. A tagul jelentkező malomtulajdonos minden napi egy vagon teljesítmény után 1000 K üzletrészt köteles kifizetni. A belépési nyilatkozatokat már szétküldték. Az agrár szövetkezeti központok ezenkívül gyűléseken toboroznak tagokat a molnárok körében az uj szövetkezet részére. Az agrárok és szövetkezeti központjaik azt remé­lik, hogy iÍ3'cn módon teljesen a saját kezükbe kaparinthatják a buzabehozatali engedélyek ki­adását s ezzel az'egész gabonakereskedelmet is. Azt remélik, hogy a molnárok 90 százalékát si­kerül az uj .szövetkezetbe terelni. Nincs,szó itt a mezőgazdaság és a. gazdák megsegítéséről, ha­nem kizárólag a központi agrárszervezetek szubvenciójának uj formájáról, amely szubven­ció havi ló millió koronát jelent s amelyben az agrárpárt is részesedik. Igazán kiváncsiak va­gyunk — kérdezi végül'a lap —, hogy a többi — különösen néppárti — szövetkezet, a mal­mok szövetsége s a kereskedők szervezete tét­lenül fogja-e nézni az uj agrárakciót? Tovább csökken az amerikai autógyártás. Az amerikai autógyártás hóhapról-hónapra, sőt hétröKhétre rohamosan csökken. Ez év júliusá­ban még -heti 60 ezer autót gyártottak az Északamerikai Egyesült Államokban, ez. év augusztusában a heti termelés 40 ezer darabra csökkent. Október első hetében 32 ezer, a má­sodik héten már csak 29 ezer darab autót állí­tottak elő. Törvényjavaslat a negyvenórás munkahétről. A múlt napokban közöltük a népjóléti miniszté­rium által.a negyvenórás munkahétről készített, törvényjavaslat fontosabb intézkedéseit. Szá- | mos olvasónk azzal a kéréssel',fordult szerkesz­tőségünkhöz, hogy ezt a javaslatot szerezzük be s küldjük meg neki. Ennek kapcsán meg­említjük, hogy a népjóléti minisztériumban szer­zett információink szerint,, a javaslat csak alap­vonalaiban készült e-1 s az jelenleg tárcaközi tárgyalások anyaga. Ezeknek a tárgyalásoknak az eredményétől függ -a javaslat további -sorsa, ezért a minisztériu ma javaslat teljes szövegét egyelőre nem hozza nyilvánosságra s azt senki­nek sem adja ki.- . • ;• . A devizaforgalom nemzetközi korlátozásának enyhítése. A nemzetközi fizetések bankjának kezdeményezésére az utódállamok jegybankjai­nak kiküldöttei a kezdeményező bank szakértői­nek részvételével Prágában november 3-án fog­nak tárgyalni arról, hogy összehívható volna-e egy olyan nemzetközi konferencia, amely a de­vizaforgalom korlátozásainak enyhítéséről tár­gyalna, A prágai tárgyalások célja az, hogy a szakértők tiszta képet szerezzenek a devizaren- deletekről -s az azokkal szerzett tapasztalatok­ról. A prágai konferencia eredményétől függ. hogy az érdemleges devizakonferenciát öesze- hivhatják-e, vagy nem. A Credit Foncieres másfélmilliárdfrankos köl­csönt bocsát kf. Hosszabb megszakítás után a pá­risi piacon Credit Fonctores másfélmilliárdnyi 4 százalékos préninumkölceönt bocsát ki 98 és fél százalékkal. A kölcsön 50 évre szól és húzás által törlesztik. Idő előtti visszafizetés 1937. január l-től lehetséges. .................. El készült a banktörvény legújabb javaslata. A Trapl pénzügyminiszter által a .parlamentben beígért banktörvény tervezetén a mihieztérium serényen dolgozik. A javaslatot most tárgyalta a pénzügyminisztérium,' a bankok, az, ipar; és ke-, reskedelem szervezeteinek szakértőiből létesült -bizottság s egyhangúlag megállapította, hogy a legújabb javaslat a közgazdasági élet követel­ményeinek megfelel, mindössze néhány.részlet- kérdésben kell még megegyezni. A banktörvény javaslatának a parlamentben való benyújtása rövidesén várható. Island is korlátozza a* áru importot. Rejkjaviiki jelentés szerint az iglamdi kormány a niuít napok­ban kiadott, rendeletével megtiltotta az itegen áru­nak Island szigetére való szállítását. A kormány külön engedélyével importálh-atók a kézművesipari áruk, a cipő, a teherautó, bútor, film, nyersanyag, cuko,rám és cukorkészitm-énvek, optikai műszerek, fényképezőgépek, poroelláná-ru, kés, lőfegyver, mó* tor és .irodai gépek. , . j , ü Egyre csökken a sörfogyasztás. A statisztikai hivatal most, kiadott'jelentése szériát augusztus-bán tovább csökkent a sörfogyasztás, amennyiben az" 1 millió 25.466 hl.-t tett ki a -ni-ult év augusztusi t millió 131.575 hírrel eszemben. A belföldi fogyasz­tás júliusban 1. mii Hó 219 ezer hl. sört igényéit, au* gusztusban pedig csak Umillió 12' ezer hl,4. Tpvaly júliusban 1 millió 248 ezer, tavaly augusztusban 1 millió 112 ezer hl. volt a belföldi sörfogyasztás. Az öv első nyolc hónapjában a sörfogyasztás' ezidén 7 millió 400 ezer 104 hl., tavaly 8 millió. 44-065 hl. volt, a csökkenés tehát 8 százalékos. A belföldi.'fo­gyasztásra jutott pzid-én'7 millió 291 ezer ;72 hl.-a tavalyi 7 millió 872.052 hl.-el szemben. :'A nyolc havi sörfogyasztás .unegoszlása.: Gselíors/ál 5 millió 650 ezer 345 (tavaly 6 millió 128-300), Morvpontóág 1 millió 1-00.826 (1 millió, 612.010), Szloveusakő 239.186 (277.512), Ruszinsakó 19.447 06-287) W. A kereskedők tiltakozása a gabonabebozatat engedélyezési módja ellen. A gabonakereskedel­mi körök kezdeményezésére a csehszlovákiai kereskedelmi szervezetek központjai a múlt na­pokban a prágai gabonatőzsde éttermi helyisé­geiben erősen látogatott gyűlést rendeztek,, amely gyűlés egyetlen tárgyalási pontja a ga­bonabehozatal mai módja ellen való tiltakozás volt. A szónokok szenvedélyes szavakkal bírál­ták különösen a gabonabehozatali bizottság gyakorlatát s a kormány tanácstalanságát, mint az elfogadott rezoluciós határozatból is kitűnik. A határozat mindenekelőtt azt követeli, hogy az engedélyezési bizottságban a kereskedelem rendes tagságot kapjon. A második pont azt követeli, hogy az engedélyek kiadásánál a ke­reskedőket a malmokkal egyenlő elbánásban ré­szt -sltsok A harmadik követelés oda -irányul, hogy a kormány a Centrokooperativának nyúj­tott kiváltságokat haladéktalanul szüntesse meg és hogy a kereskedő és a molnár a beho­zatali engedély elnyeréséhez megkívánt és bel­földi búza vásárlását igazoló tanúsítványt bár­mely belföldi termelőtől szerezhesse be. A ke- resRedök végül azt követelik, hogy a kikötők­ben az uszályokon és raktárakban fekvő s cseh­szlovák állampolgár által szeptemberben, vagy régebben megvett és ki is fizetett külföldi búza. a belföldi forgalomba azonnal bocsáttassák be. A konszernek tőkeereje. A német birodalmi statisztikai hivatal már évek óta adatokat gyűjt arról, hogy a koncentrációs mozgalom mennyiben hatott ki a részvénytársaeógok tőkéinek megosz­lására. A vizsgálatot több, mint 10.000 német rész­vénytársaságra te rjes-ztotték ki és most. közzétet­ték a műit éwégi állapotról szóló adatokat. Ezek­ből az tűnik ki, hogy 3600 társaság, amely azon­ban az összesen 24 milliárdra rugó részvénytársa­sági tőkének kerek 75 százalékát reprezentálja, passzív részesedési viszonyban áll, vagyis rész­vénytőkéje egészben, vagy részben más társaságok birtokában van. Ezzel szemben aktív részesedést mindössze 924 társaság mutat ki, 14 milliárd márka tőkével. Ez pedig azt jelenti, hogy a részvény­társaságoknak nem egészen egy százaléka saját tőkéjén kívül az összes német részvényvállalatok- nek kétharmad részét kontrollálja. Tekintve, hogy a részvények egy része a kisrészvényeseknél és a bankóknál is le van kötve, a német részvénytársa­ságoknak alig 20 százaléka áll kívül a konszern- szerű alakulásokon. Ezeknek, a teljesen független társaságoknak tők-éje mindössze 5 milliárd márká­ra rúg. A Latorica-társaság beszünteti a termelést. A Latori-ca-társasággal eddig folytatott hivatalos tárgyalásoknak semmi pozitív eredményük nincs. A társaság most szüntette be a szerencs- kei.és csinadievói faüzemeiben a termelést, mi­nek következtében e hét. elején 700 munkás ke­reset nélkül maradt, A szolyvai telep három­száz munkásának november 15-ére-fölmondták. A szolyvai járási hivatal az érdekeltek bevonás sával még e héten újabb értekezletet tart, mely azonban kevés eredménnyel kecsegtet. A liszt kötelező keverése Olaszországban. Ró­mából jelentik: A kormány ezekben a napokban oly értelmű rendeletet adott ki, amely szerint, november elsejétől kezdve a bel- és külföldi liszt a kemény gabonanemüeknél csak 75 ezá.- zalékos, a lágy gabonanemüeknél 95 százalékos keverési arányban hozható forgalomba. Módosítják a vizierőadót. Az érdekelt mi­nisztériumok illetékes osztályai a múlt- napok­ban tartottak értekezletet a vizierőadóról szóló törvény módosítása ügyében. Elsősorban a ked­vezmények meghosszabbításáról van szó. A mai álla-pot szerint ugyanis az uj vízmüvek tel­jes adómentességet élveznek tizenöt éven át s további tizenöt éven át részleges adómentessé­get kapnak. A novella szerint ezt a kedvez­ményt öt-ven évre fogják meghosszabbitani. Ezenkívül a vizierőadó alaptételeit is megvál­toztatják. E kérdés rendezése kapcsán elinté­zést nyer a vegyi ipar azon követelése is, hogy a vegyi iparban használt s vizierövel előállított, villanyáram olcsóbbá 'tétessék a vizierőadó té­teleinek leszállításával'. A kedvezményeket kü­lönösen a vizgazdálkodási és meliorációs alapok ellenzik,-miután a legújabb törvények szerint a- vizierőadó ezeknek az alapoknak a jövedelme, ÉRTÉKTŐZSDE Gyöngült a prágai értéktőzsde Prága, október 29. A newyorki gyenge tőzsdejelentések és az angol választási ered­mények kedvezőtlenül befolyásolták a tőzs­dét. Az- ipari részvények piacán Nordbahn és Noirdbahn-bonnok 25, Berg és Hütten és Königsheffer 15, Cseh-Morva 10, Skoda ű, Poldi és Aussigi Vegyi 6, Schöller, Ringhof­Dohánynál, szőllőnél jobb minőségei csak . - akkor ér el, ha mésztrágyát használ. Kérjen használati utasítást. Szénsavas Mésztrágyagyár Igazgatósága Ciz-Kupele.

Next

/
Thumbnails
Contents