Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)

1931-10-03 / 225. (2742.) szám

TO«<M-MAGfc»-HlRLSB 1931 október 3, szombat. Titokzatos körülmények között állati kegyetlenséggel fölkoncottáh Csernovic leggazdagabb asszonyai és ennek leányát Egy vékony laton át valaki három órán át figyelte a tragédiát — Ami­kor a holttest vallani kezd — A nyomozás szálai Erdély felé húzódnak Bukarest, október 2. ^ ,. este kilenc órakor valami gyanús zö­rej hallatszott ki a szobából, fojtott nyögés és aztán tisztán hallottam egy hosszan el­nyerőit tompa sikoltást... ijedten topogtam be a szobába, de ebben a pillanatban az ajtó kicsapódott és három vagy négy sötét alak rohant, el mellettem... pár ugrással elérték a lépcsőt és eltűntek... ezek voltak a gyil­kosok. így kezdte vallomását a páratlan bestiali- tással végrehajtott csernovici gyilkosság egyetlen koronatanúja, aki szinte minden fá­zisát végigélte e szörnyű bűnténynek, hiszen csupán egy vékony fal választja el a szo­báját attól a lakástól, ahol az ismeretlein banditák minden emberi fantáziát meg­csal oló be s ti alifással teljes hároim órán ké­résztől őrjöngő mészárlást rendeztek. A bűnügyi krónikában is páratlauul álló bűntényt este kilenc órakor fedezték fel és a csernovici rendőrség bűnügyi osztályá­nak vezetői alig tíz perccel később már tel­jes létszámban ott voltak a helyszínen. Grünffe’ldné, akinek a szobája közvetlenül az áldozatok lakása mellett van és — amint, említettük — csak egy vékony fal választot­ta el a gyilkosság színhelyétől, a kiáltott bor­zalmak következtéiben szinte eszelősen né­zett még mindig az ajtó felé,-amely mögött a borzalmas mészárlás történt. A kettős gyilkosság A teljesen feldúlt szoba közepén feküdt az egyik áldozat: Metz Sára, nyolcvankét éves öreg asszony, akit Csernovic egyik leggazdagabb asszo­nyának ismernek. Egyenesen legendák keringtek arról, hogy ez az öreg asszony, aki a leányával együtt teljesen visszahúzódva élt, milyen mérhetet­len vagyon ura. Férje, aki még a hábor-u előtt meghalt, egyike volt a leggazdagabb bukovinai bérlőknek. Lassan, az évek folya­mán hatalmas birtokot szerzett magának, egymás után vásárolta meg a legszebb cser- novici épületeket és amikor meghalt, megszámlálhatatlan mil­liókat hagyott a feleségére és egyetlen lá­nyára. Az asszony, dacára annak, hogy már közel járt a nyolcvanadik évéhez, egy pillanatilag sem hagyta abba a férje mesterségét. To­vább tárgyalt a bérlőkkel, az adós ölek al, az ügyvédekkel, hirhedt volt arról, hogy az adósaival szembein nieim ismert kímé­letet, a legcsekélyebb késedelemért azonnal pórt akasztott a kliense nyakába. Ott, ahol a bir­toka volt, Raranoes község környékén, alig volt valaki, akit az évek folyamán ne idézte­tett volna a biróság elé. Ott feküdt a nyolcvanéves öregasszony, a megszámlálhatatlan milliók ura, a szóiba közepén és a rendőri bizottság tagjai, akik pedig az évek folyamán már megedződtek a hasonló látványokkal szemben, most mégis megdöbbenve hátráltak az eléjük táruló látvány elől. Az öreg asszony kezei és lábai össze vol­tak kötözve és egyetlen vértócsában úszott az egész teste. Ezt a szerencsétlen, öreg milliomosnőt az is­meretlen banditák a vágóhidi állatok módjá­ra feltranosirozták. Szinte diabolikus látvány lőhetett, amikor ez a vérben úszó, számtalan sebből vérző emberi test — hirtelen meg­un ozdult. Az öreg asszony még él't, amikor a rendőri bizottság tagjai megjelentek a pá­ratlan borzalom színhelyén. Miután az öreg asszonyt a sürgősen odahí­vott rendőr orvos felügyelete mellett elszál­lították a városi kórházba, a bizottság tagjai helyszíni szemlét tartottak és most újabb, még az előbbinél is megdöbben több borzalom várakozott rájuk. Abból a szobából, ahol a torzalma a bűntény történt. egy széles vörös esik húzódott a padlóin a konyha felé és ezek a véres nyomok beletorkoljak a ■konyha narkában álló pánceltetjárat ázásába. Hammer komiszár, a bűnügyi osztály főnöke, mászott le elsőnek a pincébe és ott találta Metz Regina, a milliomos,nő egyetlen leányának bestiálisán megcsonkí­tott holttestét. Már az első felületes vizsgálat alapján is megállapították, hogy ezt a boldogtalan nőt a másik szobában, az anyja jelenlétében gyilkolták meg és azután hurcolták a pince lejáratához, hogy majd mint egy véres hustömegeb le­li aj iisák a sötét pincébe, A rémdráma Még ott, a gyilkosság színhelyén, részlete­sen kihallgatták Grünfeldnét, az egyetlen ta­nút, aki szemtől-szembe látta a gyilkosokat. — Metzné és a leánya teljesen visszahú­zódva éltek. Senki sem járt hozzájuk és igy nekem azonnal feltűnt, amikor este hat óra felé valami furcsa zaj, félhangos beszélgetés, nyögés, lábdobogás hallatszott ki a szobá­jukból. Azt hittem, hogy az öreg asszony összeveszett a leányával... Aztán egy időre minden le­csendesedett. De talán egy negyedóra múlva egészen tisztán hallottam a leány sikoltozá­sát: — Mama ... mama ... — De az Isten szerelmére. — szólt közbe a rendŐTkomiszár, — hát miért nem lépett közbe? Miért nem lármázta fel a házat? Hi­szen mindez este hat és kilenc óra között tör­tént, amikor a legforgalmasabb az ucca? — Nem... nem akartam közbelépni. Miért léptem volna közbe? Hiszen azt hittem, hogy csak az öreg asszony veszekedik a leányával. Máskor is megtörtént ilyesmi. Az öreg asz- szony nagyon zsugori volt. A fogához vert minden garast. Tessék elképzelni, annyira takarékoskodott, hogy meleg ételt sem evett. Egy ilyen milliomos asszony nem szégyelte magát és ha egy teát akart inni, akkor hoz­zám vagy a többi szomszédolóhoz jött át a vi­zet feknelegiteni. Cselédet nem tartott. Az­tán már nem is törődtem az átszürődő zajjal. Amikor hallottam a leány hangját, ahogy az anyja nevét említette, már meg voltam győ­ződve arról, hogy tényleg veszekednek egy­mással. De aztán ... — ez már kilenc óra előtt pár perccel lehetett, — megint gyanút fogtam. A faion keresztül nehéz lábdobogás zaja hallatszott át hozzám. Az öreg asszony könnyű, tipegő lépéssel járt, a leányától sem származhattak e nehéz lép­tek. Szent Isten, valaki van az öregnél, mond­tam magamban és átfutottam hozzájuk. — Ciné acolo?... — szóltam be a szobába román nyelven. ... Egy mely férfihang német nyelven vá­laszolt: — Én!... ... És közvetlen ezután történt, hogy az aj­tó felcsapódott -­és három vagy négy férfi dübörgött le a lépcsőkön. A kalapjuk mélyen a szemükbe volt hu zva, lehetséges, hogy az egyik sapkában volt. Sö­tét a lépcsőház és én az ijedtségtől is alig lát­tam ... minden összefutott előttem. Azt sem tudom, hogy hányán voltak a gyilkosok. A csernovici rendőrség az első helyszini szemle alapján az alábbiakban képzeli el a borzalmas gyilkosság lefolyását: Három vagy négv — de nagyon valószínű, hogy három — bandita belépett az öreg milliomosnő szobá­jába. Minden valószínűség szerint már előre alaposan tisztában voltak a helyrajzi körül­ményekkel. Tudták, hogy egy félhomályos fo­lyosó vezet a lépicsőházig, mely sohasem volt kivilágítva. Beléptek az öregasszony szobájá­ba, minden valószínűség szerint már a támadás első félpercében betömték a két nő száját és összekötözték a két védtelen áldozat ke- zét-lábát. Grünifeldné vallomása szerint ez még este hat órakor lehetett. De mi történt abban a bezárt szobában hat órától este ki­lenc óráig? A banditák kétségtelenül felszólították az öregasszonyt, hogy adja elő a pénzét és mi­után a szerencsétlen áldozat nem tett eleget a banditák kívánságának, kezdetét vette a vadállatias inkvizíció. A banditák azzal akartak az öregasszonyra hatni, hogy először a leányát bestiálisán inegkinozták, szinte élve felkoncolták és e borzalmas tortúra közben talán félrecsu- szott a leány szájáról a kötés és felhangzott a halálra kiásott leány borzalma* sikoltása: Marna .. m arna... A jelek szerint azonban az öregasszony hajt­hatatlan maradt. Inkább tűrte, hogy a leánya ott előtte, alig egy-két méternyi távolságban kiszenvedjen, — de az eldugott pénzt nem akarta előadni. A minden részében feldúlt, össze-vissza hányt lakás jelzi, hogy a banditák szinte szakszerű házkutatást tartottak, azonban a pénzt, az öregasszony millióit nem találták meg. Hogy a hiábavaló kutatáson feldühödt bandi­ták nem gyilkolták meg az öregasszonyt is, erre nézve a rendőrségnek az a véleménye, hogy a banditák valósággal raffinált bestialitással kínozták az öregasszonyt. A kínai hóhérok munká­jára emlékeztető módon vigyáztak, hogy az áldozatuk a tortúra közben ki ne szenved­jen, mert ebben az esetben végképpen le kellett volna mondaniok arról, hogy az elrejtett mil­liókat megtalálják. Az órákig tartó kínzás csak akkor ért véget, amikor a szoba ajtaját valaki megkopogtatta és kintről behallatszott egy női hang: Ciné acolo ... A banditák rémülten me­nekültek és már nem. volt idejük, hogy a kegye­lemdöfést megadják áldozatuknak. nRövidiátá vagyok...« A késő éjszakai órákban sikerült a borzal­mas bűntény életben maradt áldozatát is ki­hallgatni. A több, mint nyolcvanéves öreg asz- szony a kiállott borzalmas szenvedések dacára la magához tért és beszélni kezdett. Már a vallomása bevezető szavaival is egészen uj megvilágításba helyezte ezt a szörnyű drá­mát: — Én a pénzemet sohasem tartottam oda­haza — mondta elhaló hangon —, de hiába könyörögtem, hiába esküdöztem, hiába Ígértem azoknak az embereknek bármit Is. Még húsz lej sem volt a házamban ... — Hányán voltak a banditák? — kérdezte a nyomozást vezető rendőrtiszt. — Nem tudom... — súgta az öreg asszony, — én rövidlátó vagyok és a evikkeremet lever­ték a szememről... nem láttam semmit... A nyomozás A nyomozás során — amely teljes erővel megindult — egyelőre letartóztatták a ház Genzerich nevű portását és feleségét. A rend­őrség föltevése szerint a banditáknak tisztában kellett lenniök az öreg asszony életkörülmé­nyeivel és ezen ismereteiket nagyon valószínű­leg a portástól, vagy annak feleségétől szerez­ték be. A nyomozás legújabb adatai szerint a rendőrségen az a vélemény alakult ki, hogy ezt a bűntényt is a hirhedt bukovinai bandita, Teodorovic követte el. Az történt ugyanis, hogy a letartóztatott portás rendőrségi kihallgatása során, a nacio- náléja fölvétele alkalmával említést tett egy Maestrnk nevű rokonáról. Ez a Maestruk pedig alig egy félévvel ezelőtt azzal a gyanúval ter­helten került a rendőrség elé, hogy Bukovina félelmes banditáját, a hirhedt Teodorovicot há­rom éjszakán át vendégül látta magánál, Cser­novic szivében fekvő lakásán. A rendőrség most ezen az uj nyomon elindulva, reméli, hogy rö­videsen sikerül elfogni e páratlan bűntény bes­tiális főszereplőit. Áz eddigi adatok szerint j Teodorovic bűntársaival együtt Erdély felé me- I nekült a borzalmas vérengzés után. A csavargó rikkancs „ . ... . csodálatos versei Francts Thompson ílfascsga v London, október eleje. A kontinensen Francis Thompson neve nem sokat mond, az í rod almi la g müveiteknek leg­följebb egyik távoli névrokona nevét juttatja eszükbe, aki a tizennyolcadik században elő­ször énekelte meg a különböző évszakot. Saj­nos, a kelleténél több kivetőre talált... Pe­dig Angliában sok híve van ennek a különös, egyedülálló költőnek, aki huszonhárom évvel ezelőtt halt meg. Nem kisebb emberek es­küsznek rá, mint Chesterton, vagy a nemrég meghalt George Meredith, vagy az öreg Ró­bert Browning. Francis Tompson uj életre támasztotta a vallásos költészetet, azokra az anglikán, ka­tolikus vagy puritán költőkre emlékeztet, akiknek misztikus versei oly szaporák voltak Erzsébet királyné és a Stuartok idejében. Leghíresebb munkája egy különös cimü köl­temény: The Hound of Heaven — magyarul: Isten agara. Egy kritikus azt irta erről a versről, hogy a tizenkilencedik század visz- szatérése az Imitatio-hoz. Francis Thompson negyvenhét éves korában halt meg 1908-ban. Abban az időben, amikor Verlaine, a költők siralmas fejedelme részegen ődömgött a pá­risi Quartier Latin uccáin, Thompson London uocáin kóborolt, hajléktalanul. Az élet ke­gyetlen volt hozzá, a sikert nem ismerte, be­teg volt és nélkülözött. Csak a hit misztikus fénye melegített, alakja egyre szélesebb kö­rökben válik újabban népszerűvé; Anglia ha­tárain túl is nagy érdeklődés nyilvánul meg iránta. Most dolgozik az életrajzán Ágnes de la Gorce, aki igazi nevén de la Force herceg­nő, a híres történetiró húga és maga is egyi­ke a legfinomabb francia essay-irónőknek. Ennek a még kiadatlan életrajznak a felhasz­nálásával vázoljuk Thompson küzdelmes ifjú­ságát. 1845-ben, mikor Neumann, a zseniális ka­tolikus hitszónok megkezdte rendkívüli hord­erejű tevékenységét, egy manchesteri fiatal leáuy anglikán szülei tiltakozására áttért vő­legénye vallására, a katolikus hitre. A vőle­gény Charles Thompson fiatal orvos volt, aki maga is nemrég tért át a katolicizmusra. Eb­ből a házasságból született Francis Thompson 1859-ben. Csendes gyerek volt, nővérei babái­val játszott, amelyek közül az egyiket elne­vezte Eugéniának, a franciák világszép csá srárnőjének a tiszteletére. Eleinte a papi pá­lyára készült, hitbuzgóságban nem is szüköl- ködött, de gyenge szervezetű és gyenge aka­ratú fiatalember volt és feljebbvalói maguk tanácsolták el a papi pályától, amely kivált Angliában és kivált abban az időben acélos energiát követelt. Apja erre orvost akart ne­velni belőle. Be is iratkozott a manchesteri egyetemre, de üt se bizonvult szerencsésebb­nek vagy tehetségesebbnek. Mintán az orvosi és a páni pályára egyformán alkalmatlannak b Don vilit, költő lett tol öle. Egy darabig kelletlenül folytatja egyetemi tanulmányait és éli a vidéki diák csöndes, eseménytelen életét. Egyszer egy könyv ke­rül a kézéibe, Thoroai de Qutnoy csodálatos müve: Egy óipiumszivó vallomásai. Ebből a könyvből megismeri a kábítószerek izgalmát és valami homályos vágyat, amely elsodorta, elvonzotta a megszokott környezetből. A ho­mályos vágy tetté érlelődik benne: 18S5-ben, huszonhat éves korában elhagyja a szülői ha­zat és Londonba megy, a gyengék vakmerő­ségével, úgyszólván minden pénz nélkül, is­meretség nélkül, két könyvvel a zsebében: William Blake költeményeivel és Aisohylos tragédiáival. Londonban az lett a sorsa, ami előrelátható volt. Újságárus, csavargó, aki kocsit hoz a szinház után hazatérő eleugáns közönségnek, reklámemtor, aki táblával a hátán megy vé­gig London uocáin és sok minden egyéb. El­tűnik a nagyváros mélységeiben. Mikor egy­szer valami gazdag ember tévedésből egy forinttal fizet neki egy penny helyett, a rik­kancs úgy fogadja a pénzt, mintha az égből pottyant volna le. Az éjszakát gyakran mene­dékhelyeken tölti... nem egyszer gyilkosok között. Egy anglikán cipész magához veszi, de csalódik benne. Az inas tehetségtelen suszter, rossz munkás, megbízhatatlan és rá­adásul nem osztozik a gazdája hitében. Onnan is elkerül. De a legnagyobb nyomorban sem veszti el érzelmeinek és meggyőződéseinek a tisztaságát. A sok nélkülözés, megannyi jelentéktelen epizód, amelyek teljesen eltörpülnek csodá­latosan gazdag lelki élete eseményei mellett. A nagy nélkülözések idején minden szabad pillanatát valamelyik londoni közkönyvtár­ban töltötte. Mohón olvasta Shelley ódáit, Rosetti szonettjeit. Néhány évvel Londonba való érkezése után egy folyóiratnak felajánl­ja első müvét, amely uj szempontból próbál­ja megoldani a régiek és modernek elsőbbsé­gének sokat vitatott kérdését. A tanulmány­hoz kél verset is mellékel. A küldeményhez levelet ir, amelyben arra kéri Wilfrid Mey- nellt, a szerkesztőt, hogy a minden bizonnyal visszautasítandó kéziratot küldje el az egyik postahivatalba, mert a tanulmány és a ver­sek szerzőjének nincs lakása. A tanulmány címe csakugyan nem túlságosan izgalmas, a papiros durva, az írás tétova. Wilfrid Mey- nell flélretolja a kéziratot. Thompson megun­ja, hogy mindig hiába kérdezősködjék a pos­tahivatalban és tovább éli a maga nyomorult reménytelen életét. Egy szép napon azonban Wilfrid Meynellt legyőzi bizalmatlansága és elolvassa a kül­dött verseket és tanulmányt. Azonnal tisztá­ban van vele, hogy nagy költővel van dolga. Lelkes levelet ir a postahivatalba. De a levél nem jut el Thompson kezéhez. Meynell kiad­ja a verseket. Thompson csak hosszú hóna­pok múlva véletlen értesül róla, hogy megje­lent és emlegetik a nevét. Beállít a szerkesz­tőhöz. Meynell hátrafántorodik a meglepetéstől. Egy rongyos embert lát maga -előtt, foltozott nadrágban. Ez a siralmas alak irta a csodála­tos kultúrát eláruló tanulmányt? A két ember kezet szőrit. így lépett be Francia Thompson as irodalomba. 6

Next

/
Thumbnails
Contents