Prágai Magyar Hirlap, 1931. szeptember (10. évfolyam, 198-222 / 2715-2739. szám)
1931-09-08 / 204. (2721.) szám
2 'KMCGM-Mag^AR-HI RliAT? 1931 szeptember 8, kedd. móny figyelmen kívül hagyta, most itt vannak a nagy bajok! A magyar nemzeti párt 'elgondolása az volt, hogy Szlotvenszkó népe együttes összefogással, együttműködéssel segítsen ennek a földnek ínséges helyzetén. Minden, aimi megindult az ínség leküzdésére, az a magyar pártok gondolata. Bár most elvitatják tölünk a kezdeményezés érdemét, mi nem harcolunk az elsőbbségért, hanem csak Szlovenszkó jobb sorsáért. A magyar nemzeti párt az országos ke-! résztényszocia Us la párttal együttesen memorandumot készült átadni a köztársaság elnö- kének, de a kabinetiroda két hét múlva adta meg a választ, hogy az elnök ur csak Prágában tart audienciát s egyébként a kormány intézkedései megnyugtatók. A szónok bírálat tárgyává teszi a kormány in tézkedéseit s hangsúlyozza: a magyar nép nem támogathatja azt a kormányt, amely idáig juttatta Szlovenszkói. A zsolnai értekezhet — Felhívtuk az összes politikai pártokat — mondotta továbbá a szónok — hogy együttműködjünk a gazdasági válság megjavításán és szlovenszkói szülőföldünk boldogulására minden itt élő néppel fogjunk össze. Erre megindult az ellenáramlat, megijedtek a magyar kezdeményezéstől. Tegnap volt az értekezlet s el lehet mondani, hogyha nem is értették meg teljesen az ajkainkról elröppent szót, de mégis akadtak olyan szlovenszkói pártok, amelyek bejelentették az együttműködést, azzfil, hogy a községi választások után fognak összejönni tárgyalni. A magyar választók első kötelessége az ösz- szefogás. mert összetartás nélkül akkor is el-j pusztulunk, hogyha nincsen ínség. Az állampolgársági kötelességek teljesítésére figyelmezteti a magyar népet, de ezzel szemben az állampolgársági jogok teljességét és egyenlőségét követeljük! Richter szenátor beszéde A nagy éljenzéssel fogadott beszédet Richter János szenátor költői szépségű, meleg, lírai hangulatú beszéde követte, amely könnyeket csalt a hallgatóság szemébe. — Megrendülve tör ki ajkamon a szó — kezdette beszédét a szenátor — mert úgy érzem, hogy ma nem beszédre, hanem tettekre van szükség. De mit tehet pár magyar férfi? De ha nem is hozhatunk tetteket, folytatta, hozunk egy kis utbaigazitást a ma és a holnap gondjaitól barázdált magyar arcok elé. De a magyaroknak nem áll jól a kétségbeesés és mintha hallanám most is az ég intését, „miért vagytok kicsiny hitüek, hiszen én a magyaroknak nagy szerepet szántam!" Beszél az ezer éves magyar történelem tanulságairól, hogy minden nagy történelmi csapás után megjött idővel a felemelkedés is, mert a nemzetek sorsát az Isten intézi. A magyarok itt lojálisán élnek, de a magyart még sem tartják államalkotónak, de a magyar pénz. a magyar vér mégis államalkotó. Genfben megállapították, hogy a kisebbségi zogokat sehol sem Szolgáltatják ki. Most pedig megjelennek a nyomor váinsze- dői és megkérdezik a magyart: legyél jó csehszlovák, szavazzál a csehszlovák pártra s akkor kapsz segítséget! Ezek az állapotok az autonómia szükségessége mellett nyilatkoznak. (Általános helyeslés.) Végül a szónok idézi Masaryk egyik régi mondását a bécsi Reichs- ratból: Nem olyan államot akarunk, amely a nyelvre épül, hanem olyat, amely a jogra és az igazságra van alapozva. Fiissy szenátor felszólalása Füssy Kálmán szenátor beszédében intervencióit ismerteti. A fenyegető katasztrófára idejében felhívta a kormány figyelmét, hogy szenteljenek nagyobb figyelmet a mezőgazdaság érdekeinek, de mindhiába. Szóváteszi a kormánypártok agitációját, amit most űznek a segítség jelszavával s azon reményének adott kifejezést, hogy csakhamar észretérnek azok a magyarok is, akiket el tudtak csábitant a magyar táborból, nem hogy még újabbat tudnának magukhoz vonzani. Az Ígérgetésben mindég nagy gavallérok voltak a kormányék táján, de a mai helyzet az ígéretek beváltását sürgeti. Jaross Andor tartománygyülési képviselő a hatáskör nélküli i.artománygyülés működését kritizálta. A fenyegető gazdasági katasztrófa ügyében is a •szóló beterjesztett annakidején egy javaslatot, de épperi az agrárpárti Csömör István volt az, iki nagy beszédbe lehetetlenné tette ennek a javaslatnak a tárgyalását. A magyar pártok vezetői bejárják a katasztrofális vidéket, megállapítják, hogy ezzel a nagy katasztrófával szemben a kormány nagyon kicsinek mutatkozott. Holota képviselő beszéde Holota János dr. képviselő beszédében rámutat arra, hogy minden nép kötelessége, hogy fennmaradását biztosítsa. A magyar pártok vezetői gondoskodtak erről, de a válasz mindég egy volt: erre pénz kell! Elekor rámu- i tattak, hogy az államháztartást hogy lehet rendbe szedni, takarékossággal, akkor lesz pénz a mezőgazdasági segélyezésre. Le kell számtani a személyi és dologi kiadásokat 10 százalékkal, a 10 mdliárdos költségvetésnél megmarad egy egész milliárd, össze kell vonni a minisztériumokat, csökkenteni kell a hadsereg létszámát és szolgálati idejét és az állami autók számát, az államvasutakat, amelyekre évről-évre ráfizet az állam, adja bérbe magánvállalatnak. Az államPozsony, szeptember 7. Az országos keresztényszocialista párt pozsonyi helyi szervezetének uj vezetősége szombaton este a párt Ventur uecai helyiségében tartotta első ülését. A Jabloniczky János dr. helyi elnök vezetésével lefolyt ülésem majdnem teljes számmal jelentek meg a pártvezetésig tagjai, akik élénken vettek részt a napirend minden pontjának tárgyalásában. Miután Jabloniczky János dr. üdvözölte az uj pártvezetőséget, javaslatára egyhangú lelkesedéssel elhatározták, hogy Szüllö Géza dr. országos elnökhöz, a helyi szervezet diszelnökéhez üdvözlő iratot intéznek és őt a pozsonyi keresztény szocialisták rendületlen bizalmáról biztosítják. Ezután főleg a pozsonyi községi választásra való felkészüléssel foglalkozott a helyi pártvezetőség és kandidáló, valamint propaganda bizottságot küldött ki, amely bizottságok haladéktalanul megkezdik működésűket. Kimondotta a pártvezető .ség, hogy érintkezést keTes valamennyi pozsonyi őslakos párttal az őslakosok esetleges egységes eljárásának biztosítása végett. Az ülés a teljes összhang jegyében folyt le és minden felszólalás kihangsúlyozta, hogy az őslakosok érdekeinek képviseletére Pozsonyban elsősarbam a keresztényszocialista párt hivatott, amely mellett a párthivek ezúttal is szilárdam ki fognak tartami. A keresztény munkásság nevében Vargha Ferenc tett hitvallást a keresztényszocialista párt programja mellett és a munkásság leglelkesebb támogatását ígérte meg. A helyi pártvezetőség legközelebbi ülését csütörtököm, e hó 10-én délután 6 órakor tartja a párthelyiségben. A kereszténysiocialista párt nagyszerű kilátásai Nagyszombatban Nagy szombat, szeptember 7. (Saját tudósítónktól.) Szlovenszkó harmadik városa teljesen a közeli választások hatása alatt áll. Nagyszombatban 42 mandátumnak megszerzéséért 16 párt fog versenyezni. A keresztény szocialista párt ezidén nagy reményekkel megy a nagyszombati válasz Losonc, szeptember 7. A magyar nemzeti munkás- és földművespárt most bocsátotta ki választási felhívását. Pártunk — mondja a felhívás — kettős jelszóval indul a választási küzdelembe: Kenyerünkért! Magyarságunkért Követeljük vissza a tőlünk elvitt és leszerelt gyárainkat és a sok ezernyi tönkrement kisexi'sztenoiák tal.praállifását. Követeljük a maradék birtokosok és telepítések megszüntetését és a földnek a helybeli szegénység között való kiosztását. Követeljük a fö 1 dimüvesosztály felsegitését és az adók megfizetésére nézve három évi moratóriumot. Követeljük a kisiparosok létmin múlanának a megállapítását és az állami szállításoknak a kisiparosok között való kiosztását. Követeljük a magasabb rangú állami tisztviselők és tábornokok fizetéséinek leszállítását. Követeljük az állami alkalmazót tűk 13-ik havi fizetésének a .megszüntetését. Követeljük a munkanélküliség megszünteháztartáé költségeit lehet akként redukálni, hogy az egyensúly nem borul fel s nyomban rendelkezésre áll a szükséges összeg. Hogyha három nagybanknak két hét alatt tudtak 300 milliót szanálásra rendelkezésre bocsátani, akkor nem állhat meg a tudomány a tíz milliós gazdasági segély előteremtésénél sem, csak akarni kell. Ezután a magyar nemvzeti munkáspárt részéröl Hámornyik János titkár üdvözölte a törvényhozókat és megrázó szavakkal, mutatott rá a szlovenszkói magyar munkásság Ínséges helyzetére s az ezeken való segítségre is kérte a törvényhozókat, amit készséggel Ígértek meg. Bándy Endre köszönetét fejezte ki -ai szónokoknak akciójukért és arra kérte őket, hogy a ga ram völgyi mezőgazdaság kívánságait tolmácsolják illetékes helyen. A lévai gyűlés után a törvényhozók Vámos- ladány, Nagykálna, Nagysalló és Zseliz községeket keresték fel, ahol a lakosság nagy érdeklődéssel hallgatta fejtegetéseiket. fásba és pozícióját a legnagyobb valószínűség szerint jelentékenyen meg fogja erősíteni. A keresztényszocialista, párt eddig 4 mandátummal volt képviselve a városi Jcépviselő- testületben s most megvan a remény arra, hogy minimálisan 6 mandátumot szerez. A választási kampány legnagyobb meglepetése a szociáldemokrata párt keretébe tartozó Utazók és Kereskedelmi Alkalmazottak önálló listával való fellépése. Az uj párt erre a lépésre azért határozta el magát, mert dacára annak, hogy jelentékeny tagszámmal rendelkezik, nem tudta keresztülvinni a nagyszombati szociáldemokrata párt vezetőségnél, hogy bizalmiját a szociáldemokrata párt listáján megfelelő helyen jelöljék. Az uj frakció még abban az esetben is fellép önállóan, ha a nagyszombati szociáldemokrata pártvezetőség erre az engedélyt megtagadná. A két zsidőpárt még nem döntött afelől, hogy közösen, vagy pedig, mint a múltban, külön-külön fog-e fellépni. Ezidén uj pártként először fog fellépni Stribnnv pártja. A választási kampányba induló pártok listavezetői a következők: Országos keresztényszocialista pórt: Wall- ner János dr. Cseh szociáldemokraták: Matzner Hugó dr. ügyvéd. Nemzeti szocialisták: Královics János. Szlovák néppárt: Krőméry Károly dr. szenátor. Nemzeti demokraták: Szed lac sok Antal mérnök. Cseh iparospárt: Vyskocsil György sörgyáros. Radikalista párt: Paska József. Utazók és kereskedelmi Alkalmazottak: Vermes Miksa. Cseh néppárt: Zsiska Pál dr. szenátor. Agrárpárt: Gajdos János bankigazgató. Szlovák Domovinkárok: Vidovics István. Még nem került nyilvánosságra, hogy- kik lesznek a két zsidópárt, kommunista párt és a Svaz Slovenskydi Obchodnilkov listavezetői. Nagyszombat ezéven 42 képviselőt választ a múltkori 36-tal szemben és a leadandó szavazatok száma a 11.000-et meg fogja haladni. Egy-egy mandátum eléréséhez körülbelül 260 szavazatra lesz szükség. tése érdekében a közmunkák haladéktalan megindítását. Követeljük az állami szolgálatiban a magyarságnak szánmarányákoz mérten való részesedését. Követeljük a magyar iskolák szaporítását, magyar középiskolákat és magyar egyetemet. Követeljük a magyar nyelv respektálását úgy a hivatalokban, mint a bíróságoknál. Követeljük a kaució nélküli sajtószabadságot. Követeljük a miniszterek felelösségrevoná- sáról szóló törvény sürgős megalkotását. Végül a fölhívás fölhívja a magyar munkásságot, hogy minden községben nyújtson be nemzeti munkáspárti listát, A szocialisták krízise Prága, szeptember 7. Az ogész cseh és német rajté hangsúlyozza, a választások politikai jellegét, h egyre világosabban kitűnik, hogy a szocialista pártok eddigi pozíciójának •megtartása, ilietvo elveezté&O' függ a községi választások kimenetelétől. A eulyob válságra való tekintettel a szocialista pártok érthető aggodalommal mennek a választóéi küzdelembe. Amióta a kormányba léptek, a gazdasági helyzet rohamosan rosszabbodott, a munkanélküliség ijesztő méretekben nőtt, az állami tartalékok teljesen elfogytak, uj államadósság keletkezett: egyszóval semmi eredmény nem igazolja a választók előtt kormánypolitikájukat. A munkanélküliségtől való aggodalmuk késztette a szocialistákat arra, hogy a választások terminusát a törvény rendelkezésével ellentétben másfél hónappal korábbra tűzessék ki, hogy szomorú választási kilátásaik némileg javuljanak. A szocialisták aggodalommal és féltékenységgel látják, hogy a polgári pártok máris számolnak a szocialisták visszaszorulásával. Azt remélik ezek a pártok, — írja a nemzeti szocialista Li- dové Noviny — hogy a szocialisták jelentősen meggyengülnek, mert remélhető, hogy a gazdasági válság tartóssága miatt a polgári rétegek elfodulnak a szocialistáktól. Egyes polgári politikusok azzal a gondolattal is foglalkoznak, hogy amennyiben most a szocialisták érzékeny veszteségeket szenvednek, tavasszal parlamenti választásokat írassanak ki. A Lidovó Noviny nyíltan azzal vádolja az agrárokat, hogy a polgári koalíció föltámasztásán dolgoznak. A pozsonyi szociáldemokraták ellenzéki frakciója dezavuálla az eddigi vezetőségei Pozsony, szeptember 7. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) A német szociáldemokrata párt pozsonyi vezetősége tegnap ülést tartott-,' amely nagyon viharos volt. A pártban két irány versengett a vezetésért. Az egyik irány az elhunyt Kalmár szellemében kívánt tovább dolgozni, mig az ellencsoport más utakon akar járni. A hosszú, éjszakába nyúló ülésen végül az ellenirány győzedelmeskedett s ez a pozsonyi képviselőtestületbe első helyen Kiuczl Jánost, második helyen valami Wagner nevű egyént jelölt. Btizek Vencel nemzeti szocialista városatya ■ma beadványban tiltakozott az ellen, hogy Skalsky dr.. Pozsony város állami főjegyzője az agrárpártnak juttatta az egyes számot. Bűzei? szerint az sem volt helyes, hogy sorshúzással intézték el a listák sorszámát. Skalsky dr. munkatársunknak kijelentette, hogy a kérdéses alkatommal, mint azt már jelentettük, egyszerre négy politikai párttitkár rontott az irodába, úgyhogy azt sem tudta, hogy fiu-e vagy lány. Más kivezető utat nem talált az ügy likvidálására-, ezért fordult a sorshúzáshoz. A polgár- mester is, aki kétes esetekben dönteni tartozik, szintén helyesnek tartotta a főjegyző eljárását és abban semmi törvényellenességet sem talált. A szovjet otthoni és külföldi hadereje Newyork, szeptember 7. Newyorkon keresztül érkezett moszkvai távirat arról ad hirt, hogy a szovjetnek Munka és Védelmi Tanácsa, mely az orosz termelés és haderő legfőbb felügyeleti szerve, elhatározta a szovjet hadsereg teljes átszervezését. Vorosilov hadügyi népbiztost bízták meg a tervezet kidolgozásával, azonkívül azt a feladatot is kiosztották neki, hogy a légi haderőt rövid időn belül 250 százalék!?a 1 szaporítsa. Elhatározták egyúttal a pilóták alaposabb és hosszabb kiképzését is,, azonkívül előkészítik a mechanizált haderők (repülőgépek, tankok, páncélvonatok) átcsoportosítását a nyugati határszélek környékére, úgy hogy az orosz légiilotta 90 százaléka állandóan Románia, Lengyelország és Finnország határa közelében fog tartózkodni. Már teljesen kiépült az uj rendőri szervezet is. Három hadtestet állítottak fel: az első 3500 emberből áll és feladata az, hogy a másodikat ellenőrizze. Ez a G. P. U. A második hadtest, mely 450.000 főt tesz ki (neve C. O N. T.), a harmadik hadtestet ellenőrzi. A harmadik hadtest neve V. O. H. R. A. 700.000 embert számlál és kiképzett altisztekből áll. Feladata az egész polgári lakosság és a vörös hadsereg ellenőrzése. Az első hadtest szemen szedett nemzetközi kalandorok társasága, vannak benne mongolok és négerek is. Havi 70 dollár zsoldot, napi 3 dollár kiküldetési pótlékot, ruházatot és teljes ellátást kapnak. Felszerelésük megfelel a legmodernebb követelményeknek s mint idegenektől, tőlük várja a szovjet kormány minden szabad megmozdulás kíméletlen elfojtását. A népbiztosok tanácsának egyik legutóbbi ülésén jelentést olvastak fel a szovjet külföldi fegyveres alakulatairól ifi. A jelentés szerint a legtöbb országban megalakultak a kommunista különitménjel?, melyek a vasutak, hidak tönkretételével, s az utánpótlás meggátlásával lennének szükség esetén lehetetlennéminden támadó háborút Szovjet Oroszország ellen. — Gondnokság alá. helyezik Karácsonyi .Tcnóné grófnőt? Budapesti szerkeszt őség link telefonon jelenti: Több hétfői reggeli lap közli, hogy Karácsonyt Jenőmé grófnőt, kinek válásáról szóló hírek néhány nap előtt nagy feltűnést kelteitek, az Andrássy, Srs- chenyi ős Bánffy családok gondnokság alá akarják helyeztetni. Nevezeti családok ugyanis elhatározták, hogy Karácsonyi .lonőné grófnő anyagi ügyeit lik vidűljük, a grófnő ez ellen azonban f illek ozás! jelentett be. Ily módon a grófnő szanálása előfeltételéül szükségesnek látszik a gondnokság alá holye r.ée. 1 pozsonyi keresztényszocialisták késiek @gFittmlikHdni minden őslakos párttal „Kenyerünkért és magyarságunkért — ezzel a jelszóval indul a magyar nemzeti munkás és földmüvespárt a választási küzdelembe