Prágai Magyar Hirlap, 1931. május (10. évfolyam, 100-123 / 2617-2640. szám)
1931-05-10 / 107. (2624.) szám
rPI^GMtMAfifeAR-HIKW® AZ ELSŐ MAGYAR ÍRÓK Irta: Schöpflin Aladár Budapest, május 9. A szlovénekéi olvasó, akihez bajosan, vagy egyáltalán nem jutnak el uj magyar könyvek, még szigorúan tudományosak sem, talán nem fogja rosszáé ven venni, ha alkalmilag referálok neki a magyar tudomány olyan uj eredményeiről, melyekről illik tudni minden müveit magyar embernek. Az országhatár nem lelhet művelődési határ, mindig lesznek olyan kulturkér- clések, melyekben egyesül minden magyar ember érdeklődése, bármilyen állam kötelékében él. S azokban a tudományágakban, melyeket mint megértő laikusnak van alkalmam figyelni, nagyon jelentős és módszereiben, eredményeiben egyaránt újszerű munka folyik, főleg történetírásunk és irodalomtörténetünk nagy újításokkal kecsegtető utakra tért. Erről talán szivesen hall valamit a szlovenszkód magyar olvasó is. Most tehát — nem adatokat ismételve, hanem eszméket és szempontokat megvilágítva — az újabb magyar irodalomtörténeti kutatás vezéralakjának, Horváth János budapesti egyetemi tanárnak uj könyve alapján, mely ;,A magyar irodalmi műveltség kezdetei” oimmel mostanában jelent meg, megpróbálok képet adni irodalmunk hajnaláról, a középkorról úgy, ahogy ez a mai kutatások szerint elénk tűnik. * A magyar iro dalom a kereszténységgel kezdődik. Nem, mintha már élőbbről nem lettek volna irodalmi jellegű magyar szövegek, ilyenek minden primitív népnél voltak és vannak, nem lehet föltételezni, hogy éppen csak a magyaroknál hiányoztak volna. Különben is vannak nyomok, melyek létezésüket, de éppen csak a létezésüket bizonyítják.*De nem voltak leírva, tehát az irodalom alatti állapotban maradtak s igy tökéletesen elkallódtak, egy sor, egy szó nem maradt 'belőlük. Irodalom nincs írott szövegek nélkül; története a legrégebbről fönnmaradt írott szövegek vallomásával kezdődik. —- állapítja meg Horváth könyve első mondatában. Pogánykori magyar szövegről nincs semmi, nyom, tehát pogánykori irodalomról sem lehet beszélni, ahogy tankönyveink beszélni szoktak. Egészen bizonytalan és önkényes föltevéseket, vagy hozzávetéseket tehet valaki, ez azonban mindig kétes értékű és a tudományos romantika birodalmába való. A magyar irodalom tehát akkor kezdődött, amikor a szövegeket leírták. A pogánykori magyaroknak is lőhetett valamiféle írása-, de arról épp oly keveset tudunk, mint arról, amit leírtak vele. Ax elsők, akik magyar földön íróeszközt vettek a kezükbe, keresztényeik Toltak, és pedig papok, mert a középkorban az írástudás rendi tulajdon volt; a papok közül is csak a legtudóeabbak, leginkább külföldi egyetemeken jártak értettek hozzá s még XIV. századvégi zsinati határozatok is csak az olvasni ée énekelni tudást említik, mint a papi hivatáshoz köteles képzettséget, az írni tudást nem. Az Írásbeliség tehát, előbb csak kivételes képességűek tulajdona, lassan, évszázadok alatt terjedt el, előbb az egész papságra, majd az apácák műveltebb részére g végül a laikusok felső rétegére. Az irás alatt azonban akkor az egyház nyelvén való írást értették — deákság volt a neve. A Szent István ideje táján való papnak bizonyára még aligha jutott eszébe, hogy más nyelven is lehet írni, mint latinul. Használni ezt a déák-irást kétféle célTa használták: az egyház céljait előmozdító iratokat írtak vele és az állam jogi rendjét szolgáló ügyiratokat. Az első irodalmi müvek tehát, melyek magyar földön Írattak, teológiai és jogi iratok voltak, mint .Szent Gellért müvei — lehet, de nem bizonyos, hogy ezek közé kell sorolnunk Szent Istvánnak Szent Imréhez intézett híres intelmeit is — és az olyan oklevelek, mint a tihanyi apátság alapitó levele. Ezek persze bajosan számíthatók az irodalomhoz, nem olvasóközönség számára voltak írva- s céljuk praktikus, nem irodalmi cél volt. Az irodalom első jelei a XI. század végén, Szent László és Kálmán királyok alatt mutatkoznak. Ekkor már megjelennek az első történelmi iratok (gesták) és legendák: a nemzet elkezdi lerögziteni történelmi tudatát és hagyományát-. Szent László korában írták az első gestat, mely a magyarok történetét mondja el az őshazából való elkalandozástól fogva s 1083- ban, Szent István, Szent Imre és Gellert ezent- téav altatásakor készültek e szentek legendái, megnyitva a középkorra oly jellemző legenda- irodalmat. Ezzel megindul egy irodalmi jellegű irodaim! tevékenység, amely a XV. és XVI. században már virágzó irodalommá terebélyesedik, még pedig raá.r magyar nyelven. Különösen érdekes szemlélni, ennek a latin nyelvű írásbeliségnek a lassú és fokozatos meg- magyarosodását. Előbb csak elvétve, egyes szavak kerülnek bele a magyar szövegbe, később ezek száma szaporodik, szó jegyzék-élv készülnek, magyar kifejezések kerülnek a latin mondatokba. Az 1200-ik évben írták bele egy bencés kódexbe a Halotti Beszédet, mely egy latin prédikáció szabad, nyilván emlékezetből való fordítása. Nem lehet elhinni, hogy egyedüli volt, nyilván többet íb írtak ilyet, mert a pár póknak szükségük volt az ilyen beszédekre, ha a néphez akartak szólná s különben is, hogy maradt volna fönn, ha egymagában van, egyetlen példányban? 1300 tájáról maradt meg az első verses mii, egy Mária-siralom. Az első nagyarányú magyar irodalmi mü, amely reánk maradt, amely má.r azt mutatja, hogy a magyar nyelv már nem „vend^gszöveg”, hanem a vallásos eszmék kifejezésének eszköze, a XV. század első negyedéből való másolatban fönnmaradt, de valószínűleg egy félszázaddal régibb eredetű Ehrenfeld-kódex, melyet újabban Jókal-kódexnek neveztek el. Horváth alapos föltevése szerint ez időben már több ilyen magyar mü is lehetett, — az említett kódex már egy nagy irodalmi tevékenység kezdő pontja. A XVI. század elejéről már tömegesen vannak magyarnyelvű kódexek, leginkább legendák. oktató példák stb. Kik voltak ez írások szerzői? Nevét csak egy párnak tudjuk. A szerző -személlyé ez írásokban nem is fontos, hiszen nem egyéni élményt akartak közölni, hanem az egyház egyén-fölötti és nemzet-fölötti közikincsé-t, tudatát, előírását közölték. Ilyen munkában az egyéni iz, a szerző személyiségének kidomboritása -bünszámba ment volna. Az iró nem alkotó, csak szócsöve az egyház tanításának. Ha mégis kidomborodik egy-egy írói egyéniség, mint Temesvári Pel- bárt, vagy az Erdy-kódex Karthauzi Névtelenje, akit Horváth fedezett föl, ez az iró akarata nélkül, önkéntelen történik. Csaknem kivétel nélkül szerzetesek voltak ezek az Írók. szerény és engedelmes szolgái az egyháznak. Horváth érdekes kapcsolatba hozza az irodalmi föllendülést a szerzetek életének szigorításával. S kikből állt közönségük? A magyar nyelvű írásoké főképpen apácák, akik már tudtak írni ée olvasni, de nem tudtak latinul^ tehát anyanyelvükön kellett számukra megírni az egyház -tanításait, a szentek kedves legendáit, a bölcsen tanító példákat. íme, az első magyar olvasóközönség: ferencrendi, domonkosrendi, karthauzi apácák, amint kolostoraikban, cellájukba elvonulva olvassák, vagy összegyűlve egymás nak fölO'lvaseák jámbor 'barátok számukra irt müveit. A „hazánk szebblelíkti asszonyainak” első megjelenése ez az irodalomban. Aligha ad helyes képet ez a rövid összefoglalás Horváth János könyvének gazdag tartalmáról. Egy nagyon világos, élesen megfigyelő és finoman különböztető elme müve ez. Olyan mozgalmassá tudja tenni előadásával a magyar kultúra hajnalihasadásának korát, olyan élesen tudja a homálybői kiemelni a jellemző tényeket és vonásokat, hogy az egész koma világosság derül. A fejlődés vonala, amint az egyházi latinságból lassankint magyar nyelvű irodalom lesz, mindig tisztán látható ebben az előadásban. Stilustörténeti fejtegetései a maguk nemében mintái az ilyesféle elemzésnek. S a könyvnek szinte derült hangulata van — ha szabad tudományos könyvre ezt a szót alkalmazni. De folyton érezzük, hogy az írónak nagy gyönyörűség volt a tárgyával való foglalkozás. MÉCS LÁSZLÓ-. TANYAI TEMETÉS A gólya keiepel, a galamb turbékol, a gerle nevet és a szomszéd mocsárban cirkumdedérumot brekegnek a békák. Istenem, Istenem, de vidám temetés, de furcsa temetés. Bárányok bégetnek, bölömbika bömböl a nádas hínárján. Megy az ekhós szekér, vándor Tavasz-szekér, kék ég a ponyvája, a kék-selyem ponyvát színes iv feszíti s tartja: a szivárvány. Mézeskalács-szinü szivárvány ivéről fekete madzagon anyasziv harangja lecsüng és csüggedten jajgatva csilingel s a Tavasz-szekér megy rüggyel, füttyel, fénnyel megrakva gazdagon. Mi történt? mi történt? Anyai boldogság: örökös karácsony, a karácsonyfáján gyümölcsként bölcső nőtt s bölcsőben kis baba, anyacsók futkosott rajta mint mennyel kis mézeskalácson. S mi történt? mi történt? Koporsó került a boldogság fájára, fehér kis játékszer. Mézeskalács-szinü szivárvány ivéről egy harang jajgatva csilingel a világ mind a négy tájára. S jönnek az uraság szolgái, kondások, csordások, béresek, ekétől, igától, kaszától, kapától, nehézkes léptekkel félórát álljanak állatok, szerszámok, izza dtak, véresek. Csodalátni jönnek, a nagy szürkeségben eseményt, hír-magot! Itt nincs mozi, szinház, hangverseny, kongresszus, vagy más tingli-tanglü Csodalátni jönnek: apró betlehemről lehullott csillagot. A pap se szomorú a fehér stólával, hófehér karinggel. Senki sem könnyezik, inkább gyönyörködnek s a drága koporsót sajnálják a földtől! Csak az anya szive jajgat és csilingel. Szivárvány szétszürkül, anyasziv könnyektől berozsdál, bereked. A kotló kacarász: „Himes tojás törik, k utyabaj! jön az üj“ A gólya keiepel: „kutyabaj!“ s elrepül hozni uj gyereket. A fecske csicsereg, a galamb turbékol, a gerle nevet és a szomszéd mocsárban cirkumdedérumot brekegnek a békák. Istenem, Istenem, de vidám temetés, de furcsa temetés. A VILÁGMODELL Irta: MÁRAI SÁNDOR (Paris) A Gyarmatügyi Kiállítás megnyitásáról jövök s amig zug a fülem a százegy ágyul evéstől, az arab tilink óktól, a gali-galitói és a hivatalos beszédeiktől, gyorsan felírom., amiit láttam, — mindenekelőtt azt a francia bakát, aki a kiállítás kapujában diszőnséget állt a Köztársaság Elnökének s közben, a fegyverére felfűzött bajomét! begyével, elmerültem körmeit tisztogatta. Felebbvalója, egv főhadnagy, diszeigyenrubábán s kivont karddal, ott állott mellette s cigarettázott: az Elnök autója néhány lépésnyire volt -már csak, mikor a tiszt eldobta a cigarettát, a baka abbahagyta a körömpuoolást s mindketten kiegyenesedtek és tiszteleglek. Ennek nagyon örültem. Mert, hogy a fr ’-uriák katonák lennének, amiért a diszőrséget is csak olyan lezseren s nagyképűség nélkül állják, az nem derült ki a bábomban: kitűnő katonák s im- pulziv emberek, még az uniformisban is, s ahogy a tiszt nem talált semmit abban, hogy a diszőrségre kirendelt baka mem áll feltétlenül a legszigorúbb vigyázz-állásban, amiig az Elnök kocsija oda nem ér az orra elé, úgy nem talált a baka semmit abban, hogy a tiszt cigarettázik, mikor a Legfőbb Hadurat várja a mint egy rossz diák, csak akkor dobja el a cigarettát, mikor felebbvalója észre vehetné... Hogy a francia hadsereg fegyelme ilyen apró árnyalatok dacára is kitűnő, s legalább olyan megbízható, mint volt a németeké, ahol — elképzelni is borzalmas! — hasonló bűntényért, a vilmosi Németországban, valószínűleg hadbíróság és várfogság járt, azt mindenki tudja. Egyáltalán, ezek a francia bakák, — közöttük, mögöttük, mellettük álltam, az ünneplő tömegben, mely „Víve Gasloimet.!“-t ordított a köszöngető Elnök felé: valahogy más a modoruk, mozdulatuk, ahogy a fegyvert prezentálják, ahogy sorbaállanak, ahogy menetelnek, még a katonalépés drillijéhen is egyéniek maradnak, egy kissé lógnak, egy kissé sétálnak, amig kivágják a diszlépést... Egy középeurópai őrmester beleőszülne az iszonyattól, de itt, ennek dacára, vagy talán éppen ezért, minden rendben megy s nem dől össze a. világ, ha a diszegyenruka gombjai nem fényesek. Ez volt az első impresz- szióm, a Gyarmatügyi Kiállítás megnyitásán. De hát nem ás erről van szó, hanem a vi- lágniodellről, melyet Doumergue ur, hétéves tisztségének utolsó ünnepélyes mozdulatával, hat hónapra átnyujtott^az európai turizmusnak, kicsinyek épülésére, felnőttek okulására s utazási irodák gyönyörűségére. Ez a világ- modelil a hivatalos bemutatás pillanatában egy kissé cső magol at lan állapotban volt még, a oilin deres előkelőségek meszeslhordék, gerendák, ládák és káromkodó munkásosztagok között ögyelegtek s a megnyitás jobban emlékeztetett alapkőletételre, mint egy bevég- zett alkotás ünnepélyes felavatására: de a gyorsaság nem boszorkányság s nyár közepére olyan szép kiállítás lesz itten, dacára a kissé elsietett megnyitásnak, hogy azt érdemes lesz majd megnézni. A hivatalos épületek, a nagy műremekek nagyjából csakugyan elkészültek, de berendezésről egyelőle még nincsen sző, gyalogutak még .nem észlelhetők, a villanylámpákat még nem szerelték fel Mielőtt keziyfl fűző dummiharlsnya melltartó stb. szflsésletét beszerezni, tekintse meg gazdag választéki raktárunkat ét gySsiálan meg olcsó órainkról! BLUMBERG Koáice, Hiavná (Fö) u. 89 Telel. 360 Fiók: Spisská Nova Vés. „Pro Rata“ tagoknak 6 havi hitel! $ ezért, egyelőre, este nyolckor be kell csukni a kiáflitást s a paVillonok kétharmada, belül nem igen mutat még egyebet, mini szalomnáző munkásokat, akik nagyon rossz- néven veszik, ha a közönség zavarja őket munkájukban és sziesztájukban. A fontos az, hogy megnyitották, most már egészen biztos, hogy előbb-utóbb érdekes kiállítás lesz belőle. Nem keH fontoskodni... Politikai okokból kellett igy sietni a megnyitással: ez volt az utolsó alkalom, mikor a távozó Doumergue elnök mégegyszer, hivatalos pompájában, megmutathatta magát Pár is népének. A napfényes délutánon, az Elysée-palotától, a vin- cennesi díszkapuig, gyalogsági ezredek és a köztársasági gárda sorfala között, balján a kiállítás szervezőjével, Lyautey mar sállá l, mégegyszer végigmosolyoghatott Doumergue elnök a párisi uocákon. örültek neki, üdvözölték. Kezében cilinderével, itt vonult be egy francia polgár a történelembe, az iskolakönyvekbe s az állami hivatalok arcképcsarnokába, — még egyet mosolyog s aztán békés, civil szobor lesz belőle, itt-ott, vidéki francia városok piacterén. A nép örült a látványosságnak és búcsúzott Gastounettől. S ugyanígy tűnt le, a megnyitás délutánján, közélet arénájáról a marsall, aki az elnököt kísérte, az aggastyán katona, aki Foch és , Joffre halála óta a legmagasabb francia katonai tisztséget viseli s akinek, kora s egészségi állapota miatt, ez az utolsó nyilvános szereplése, mikor bemutathatja a világnak s elsősorban a francia publikumnak, milyenek is azok a kolóniák, melyeknek megszervezésében Lyauteynek nem kis része volt. Más látnivaló, mint a kiállitő-gyarmatok és államok többé-kevésbé elkészült pa Villonjainak külső képe, egyelőre nincsen még: hogy a kiállításnak mégis igen nagy lesz a sikere, ezt könnyű megjósolni. Sikere lesz, mint ez a megnyitás délutánján eldőlt, mert a franciáknak tetszik ___Hogy eljön-e az a félmillió né met, egymillió amerikai s másik millió vegyes külföldi látogató, az bizonytalan, — akik, még ha eljönnek is, mint ahogy számi- tották, a kiállítás költségeit ugyan nem fedezhetik, mert a költségeket semmiféle siker megtéríteni nem tudja, de mindenesetre költhetnek annyit e hat nyári s őszi hónapban, hogy a párisi hotel- és vendéglőipar és a kereskedők a kritikus esztendőt haszonnal zárhatják. Biztos, hogy eljön a francia vidék, a dúsgazdag francia vidéki tömeg, mely ritkán kel útra, de ha egyszer megmozdul, ér annyit turisztikai szempontból, miint a külföldiek, — s a kiállítás elsősorban ezek számára készült. Megmutatják nekik, amiről csak homályos sejtelmük van: birodalmuk igazi méreteit. Ennek a birodalomnak százmillió alattvalója van ma, — s ezt a százmilliós embertömeget kell látni, ezzel kell számolni állandóan, ha ma Franciaországról beszélnek. A franciák, akiknek nagy tömege nem nagyon tudja, merre van Annám és közelebb fekszik-e Madagascar, itt megtekinthetik a modelljét egy kis világnak, mely a* övék. Ezért lesz igen nagy francia sikere a kiállításnak. Minden francia törni fogja magát, hogy láthassa az angkori templom modelljét, amelyre a párisiak ma legalább olyan büszkék, mintha ők építették volna Camibod- ge-bau az eredetit A kiállítás dokumentáció lesz és üzlet. Az utak s a pavillonok vidékét egyelőre ládák torlaszolják el, melyekben oroszlánok morognak, gúzsba kötött pálmák dideregnek s gyarmati áruk, műkincsek, ritkaságok várják, hogy egy napon kiállítási tárgy legyen belőlük. A* idételepdteít bennszülöttek festői ruházatban, hideglelős fázékonyságga1 lesik a pillanatot hogy nyár legyen s elkezdődjön az üzlet, amilyen az évszázadeleji világkiállítás óta nem Ígérkezett Parisban. Lesz itt fényjáték, törzsi élet, emberevés és arab házi ipar — s » m a gyarmati vurstlin felül nagyon oktató, imponáló méretű és kvalitású etnográfiai e ge6 1931 május lft vasárnap.
