Prágai Magyar Hirlap, 1931. május (10. évfolyam, 100-123 / 2617-2640. szám)
1931-05-09 / 106. (2623.) szám
4 19S1 májas 9, szombat. Angol hét Ajaccióban Irta: HUNGARICUS VIATOR hadi torpedó hjorgonyzott egy hétig - Ajaccio előtt. S a helybeli vigalmi bizottság fényes programot állított tiszeletüikre Össze: Első este ismerkedési bál a Oondnetttal szálló virággal díszített nagytermében. Aju-ccio, május. Itt állok az ajacciói ház első emeleti szögíetszo bájában, a kerevetszerü ágy előtt, melyben Bonaparte Napóleon 158 évvel ezelőtt, 1769. aug. 15-én pillantotta meg először ezt a furcsa napvilágot. Melyet aztán ő még furcsábbra alakított. Ez a szomszédos kis szoba a fiatal Napóleon tanulószobája volt. Elég sötét. Világosságot ő vitt bele. A családi ebédlő. Ezen a helyen ült étkezés közben. A nagy szalon. Családi ünnepeken ebben a sarokban szavalta magaszerzette költeményeit. Mert poéta is volt Napóleon. Ezt nem igen Írták meg róla. Inter arma elhallgattak persze a nvuzsák s másféle költeményeket szavalt a világnak a Császár. Az uccát, amelyben született, Rue Napóleon Bonaparte-nak, a nagyteret, melyen négy fivérével garnirozott lovasszobra áll, Piacé Napóleonnak hívják, Korzika minden városkájában találtam Napóleon, Bonaparte, vagy Napóleon Bonaparte nevű szállodát. Hatalmas sziklatömbök alkotta barlangot mutogatnak Ajaccio közelében, serdülő korában itt készült vizsgáira — Napóleon grottának nevelték el. Minden-minden Napóleonból jndu] s Napóleonhoz tér vissza, az üzletek kirakataiban Napóleon sobrok, képek, emlékek, levelezőlapok, szóval: Ajaccio tisztára Napóleon város. a melyet— Rómában járni s a pápát nem látni — Korzikában utazni, Ajacciot fel nem keresni, lehetetlenség. S ebben a városban angol hetet rendeztek 1931. tavaszán. — Ne felejtsük el, hogy angolok fogták el Napóleont, angol hajón szállították Szent- Ilonára s angol őrizet mellett fejezte be ugyanott életét. . S véletlen, vagy malicia: az itt borgonyzó angol flotta tiszteletére adott bált a várshá- za úgynevezett Napoleon-termeiben rendezte a város. Az egyik teremsarokban Napóleon óriási márványszobra áll. Kinyújtott karjával a távolba mutat. Oly magasan áll a szobor, hogy az angol tiszteknek, akik körüljárják, meghajtott fejjel a kar alatt kell átsétálniuk. Késői elégtétel azokért a megaláztatásokért, melyeket Napóleonnak az angoloktól elszenvednie kellett Mindenesetre pikán* látvány a Napóleon relikviák között felvonuló »ok angol tenge- réeztiszt. öregek és fiatalok. Admirálisok, kapitányok, hadnagyok. Báli formaruhájuk angolosan elegáns. Csúcsban végződő rövid fekete spencer, kemény ingplasztron, fekete aelyemnyakkendő, arany gombok, arany pa- szománt. Szinte tulegyszeninek tűnik fel mellettük a francia egyenruha. Pedig a francia tengerész a francia tisztikar elitje, jómodoru, udvarias, hölgyekkel szemben szinte túlzottan gáláns. A bálon tűnt fel különösebben. A francia tisztek végigtáncoítattak minden hölgyet, manapság ritkaság: egyet sem láttam ülni. Kézről kézre adták őket. A franciák. Az angol tisztek ellenben, egy-két tessék-lássék Forduló után a buffet-terembe vonullak & inkább Champagne lányaival szórakoztak. A Fiatalok. Az öregebbek még inkább táncoltak, egy kopasz admirális általános csodálat tárgya volt. A Napóleon relikviákat a nagyteremben angol és francia zászlószövettel takarták be, — talán, hogy ne lássa őket egybefogódzva mulatni a Császár, a többi terem azonban érintetlenül maradt. A muzeum legérdekesebb tárgya egy vitrinbe kitett anyakönyv, Bonaparte Napóleon keresztelési kivonata. Születése után két évvel, 1771. július 21.- én keresztelték csak meg. Két évig tehát pogány volt Napóleon. Ezt se tudtuk eddig, — annyi baj legyen! Coloma de Cinarca városi tanácsos vezet körül a termekben és magyaráz: — Napóleon rokona, Korzika későbbi érsek-püspöke gyűjtötte s adományozta a városnak a Napóleon relikviák legnagyobb részét. Ezt a Napóleon és Josephine képet pedig III. Napóleontól kaptuk. — Ezt a berámázott kis fekete érmet is III. Napóleon alapította. Napóleon fogsága emlékére. Napóleon is akaTta. Olvasom: „Medal.lle de Sainte-Heléne Napóleon I. A ses Comvagnons de gloire Sa de miére pensée!“ (Utolsó gondolataként, — kísérőinek!) A vasból vert érem másik odalát aNpole- on domborművű képe díszíti. Egy másik rámában az első adományozó levél: M. Le General Comte d‘Orna.no részére. Percekig nézzük — némán, szentségtörés volna bármily fizó. S pezsgés pohárral kezükben két tejfeles szájú angol hadnagyocska siet át a termen, majd hogy belebotlanak a Császár márvány szobrába. A buffetbe vezető ajtón lárma, kacagás, pezsgőző jókedv árad felénk. — Kidőlt fakeresztek előtt nem emelnek az emberek kalapot. S különben is kérdés, mennyire körülmé- nj’esen tanítják az ango] tengerészakadémián Napóleon korszakát. Hiszen 1914 és 18 között a szent-ilonái útnál is érdekesebb, vagy legalább is tanítási anyag szempontjából aktuálisabb események zajlottak le, győzzék csak ezeket tanulni a jövendő Nelsonok! — gondolják professzoraik. S különben pedig mi keresni valója vau az angol flottának Korzika körül? Henley admirális vezénylete alatt a ,-Devon.-hi re “ néni nagy páncélos hajó s négy Másnap tisztek részére tenniszverseny, legénységnek rugby. Harmadnap gyerekből. (Mi köze van az ajacciói gyerekeknek az ajjacciói kikötőben horgonyzó angol flottához?) Negyedik nap Henley admirális ebédet ad a „Devonslhire“-n a város notabilitásai tiszteletére. Dinner után fogadás és bál. A paritás kedvéért ugyanannyi angol whisky, mint francia pezsgő fogyott az ebéden és bálon. Nagy volt a hullámverés, rettenetesen ingott azon éjjel a hajó. Szombat este kivilágítás és lampionos körmenet a városon végig. Vasárnap délután koesikorző és virágcsata. (Könnyű nekik!) És este búcsúból a Napoleon-termekben. És még gazdasági világkrizisrő] jajgatnak — a jajgató mindenét ennek a világnak! Vázlatok társadalmunk múltjából Irta: Karafiáth (1. drIV. Régi báljainkról Arany János nem volt táncos soha, maga mondja egy helyt ..Bolond Istók“-jában, hogy lába „ügyetlen", de szerette nézni „keleti" fajának komor-víg táncát, melyről azt mondta: „Egy élet a tánc, melyben lélek a dal: kevés öröm, vegyítve sok bánattal". Mégis voltak mindenkor olyan savanyú Jóskák is, akiknek a tánc öröme nem melegítette fel a kedélyét. Egy ilyennel történt meg az alábbi furcsa/ história. melyet — habár nem bálban folyt le —, itt mondok el, mert bálból indult ki. Negyven éve már —, vagy talán valamivel több is —, hogy valamelyik lévai elite-bálon megjelent X. X. ihonti földbirtokos is. Legény volt még, lehetett harminc egynéhány éves. Magánosán élt és gazdálkodott falusi birtokán. Gyöngyélet ugyan a legényélet, de nem mindig merő patyolat. Idővel mégis csak megunja a rendszerető, józan életű ember. Különösen faluhelyen lehet hamar megtelni vele. Örökösen csak a pappal, tanítóval s ha esetleg olyan is van a faluban, a jegyzővel való társalgás idővel unalmassá lesz, pláne kvaterkázás nélkül. X. X. is előbb-utóbb ráeszmélt, hogy jó volna feleségnek való asszony a háznál s a gazdaságban, már csak azért is, hogy a cselédség elül- hátül meg ne lophassa a gazdát. Arra tökéi te hát el magát barátunk, hogy körültekint a környék lányos családjai között, hátha magához illő párra akadna. Nem volt mulatós ember, mert az pénzbe kerül. Nagyon utána nézett a gazdaságának. Fukarságig takarékos, szerző embernek ismertük, aki abban leli az örömét, ha a vagyonát, akár a saját gyomrától is megvonható garassal gyarapítja. Ez a pénzszerző vágy le is rítt róla. Nem a ruhájáról, mert az mindig rendes volt, de leritt az öregesen ráncos és fakó arcáról, mely kiugró hegyes állóval s a ritkát? bajuszára lehajló, keskeny arcával Hanpágont juttatta az ember eszébe. Sovány, sótalan ember volt, modorában, beszédjében semmi sem, ami vonzóvá tette volna. így persze a nőknek nem tetszhetett. Nősül esi szándéka behozta őt a lévai bálokra is. Táncos nem volt s ezért itt csak hol a falat támasztotta, hol a terem közepén őgyelgő nyeglék közé keveredett. Itt mustráló szemlét tartott az előtte keringő lányok fölött, kiknek anyagi, családi és egyéb tudnivaló viszonyairól mindjárt ott a helyszínén igyekezett magának adatokat szerezni. Egyszer aztán egy fiatal, csinos hajadonon akadt meg a szeme. Talán a lány hosszú, sűrű, fekete pilláktól árnyékolt érdekes szürke szeme hatott reá. Nagyon kedvére való lehetett neki. mert azonmód melegen érdeklődött a leány körülményei után is. Meg is tudta, hogy az apának X. városában házai, egy nagy szőlője és vidéken két birtoka is van, azonfelül pedig a Werfheimjében egy garmada részvénye. Mindez megfelelt X. X. ur igényeinek és számítása alapföltételének. Miután tapogatódzásai- ra bizalmasan tudtára adták, hogy szívesen látják a házuknál is, másnap megtette ott a bemutatkozó látogatást. A leány atyja józan, számító ember volt. Kicsinyeskedő takarékoskodása, körültekintő vállalkozó hajlamai s az ő idejében még enyhén elbírált pénzkölcsönző üzérkedése tette gazdaggá, így nézetei és törekvései egyeztek a vöjelöl- tóivei- Kölcsönösen megtetszettek tehát-egymásnak. Ami a leányt illeti, az a szülői ház szellemében nőtt fel- Költekező hajlamai nem voltak, nem szerette a piperét, csinosan ugyan, de egyszerűen, olcsón öltözködött. Mind olyan tulajdonságok, melyek az értékét a háztüznéző X. X. szemében növelték. A leány különben szenvelgős viselkedése, kényeskedő természetére barátunk ügyet sem vetett. Hogy a leány költőiességtől ment gondolkodása csak a hasznosra irányult, X. X.-nek még kedvére is volt. Hiszen mint anyagi gondolkodású, száraz, prózai ember, az asszonyt nem is parádénak, hanem vagyongyüj- tö munkatársnak akarta a házhoz hozni. X. X. igényeinek tehát az, arait a leányon és ennek szülői házában tapasztalt, mindenképpen kielégítette. A leány pedig beérte azzal, hogy vagyonos földbirtokos asszony, g ami a fő, önálló lesz. Ha voltak ábrándjai, azokat csak a könnyű regényolvasmánya keltette fel benne, azok nem gyökereztek a lelke mélyében, azokat a vagyonszerző törekvések úgyis csakhamar el- senyyesztenék. X. X. ezt igen jól előre sejtette, így aztán az eljegyzés hamar megvolt ég röviddel utána kitűzték az esküvő napját is. A menyasszony családja féltékenyen őrködött a tekintélye fölött, melyre a város polgári köreiben vagyonos voltával tett szert. Ezért hát az egyetlen leány esküvőjével ki kellett tennie magáért. Három napon át szakadatlanul füstölt a kéményük, sütöttek, főztek, hogy szégyent ne valljanak a násznép g a „világ" előtt. Végre itt volt a nagy nap. Megjött a távoli rokonság. A menyasszony nászünnepi ruhábaD, fányolos mirtuskoszoruval a fején, a pap a közeli templom sekrestyéjében teljes ornátusban vártak, csak vártak — de hát a vőlegény még mindig késett, csak késett. Kezdtek türelmetlenkedni. Kémlelőt küldtek a város végére, aki azonnal jelentse, ha a vőlegény salíangoe fogatát megpillantja- De hiába, az csak nem jött Az izgalom már a tetőpontjára ért, már azt hitték, hogy a várva- vártat valami végzetes baleset érte az utón, mikor egy gyalogküldönc állít be azzal, hogy: — „a X. X. nagyságos ur tiszteltcti a nagyságos urékat és azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, de nem jöhet, mert egy tehene, kit nem rég drága pénzen hozatott, már hajnal óta kínlódik, nem bir megborjazni. Most várja a nagyságos ur a marhadoktort Ipolyságról, hát nem jöhet!!... Azt a felháborodást, mely erre a hallatlan ga- ládságra a násznépből kitört, nem lehet leírni. A menyasszony sirógörcsöt kapott, csillapultával pedig kijelentette, hogy ehhez az emberhez, aki egy buta tehenet nálánál többre becsül, soha feleségül nem megy!.. • X. X.-nak ugyanaz a küldönc még abban az órában visszavitte a jegygyűrűjét. .©• A múlt század 60-as évei közepén, szintén a lévai „Oroszlán" szállójában, valamely hét vármegyére szóló táncestén történt az a pikáns végzetes eset, melyet elmondok úgy, ahogy azt boldogult, jó apámtól hallottam, aki szintén ott volt azon a bálon. A sok szép, egybegyiilt leány és ifiasszony közül kivált __y, nógrádmegyei földbirtokos leánya — nevezzük Lillának. Délceg növésű, feltűnő megjelenésű leány volt. De nemcsak testi szépségével, hanem a ruhájával is általános feltűnést keltett. Ilyet ugyanis vidéken még nem láttak, csak a divatujságban- A ruhát Páriéban varrták. Merő selyem volt, de nem olyan mai divatu crépe de Chine, hanem súlyos. A krinoli- nos szoknya, amint akkor mondták, „steppes" és fodrokkal, csipkével'dúsan diezitett, a derék pedig elől mélyen kivágott volt. Ezt a merész alkotása derékot csudálták meg leginkább nemcsak a hamis urak, hanem az irigy hölgyek is. A nők szemérmesebb része azonban megbotránkozott rajta. A kivágás ugyanis, meiv nemcsak mélyen a kebelre, hanem még a karokra is terjeszkedve csupaszon hagyta a vállakat, azt a kellemetlen érzést keltette a szemlélőben, hogy a derék minden pillanatban váratlanul lecsúszhat. A jónövelésii nőben pedig abban a régi, ma „prűdének, egyszerűnek gúnyolt korban még több tisztességórzet volt, semhogy a csupasz test közszemlére bocsátásában gyönyörködött, azt mint ina — azzal szentesítette volna, hogy „hiszen az a természetes!" Persze ilyen mélyen kivágott derék csak szobCsizI jód-brőm gyógyfürdő. A legerősebb jőd-brómoa gyógyforrások. Kérjen prospektust a fürdői gaz gatóságtól Csizfürdun. rászilag helytálló „büszté“-jü nőnek illik. Lilla is az volt. Ámde, aki ilyen derékot magára vesz, annak a hiúsága árát is meg kell adnia. A viselése ugyanis nagyon kínos. Mert hogy a testen lejebb ne csússzék, a kivágás széle körül rögzítő szallagot „paszpoált" varrtak fel belül, mely- lyel a derekat szorosan hozzákötötték a törzshöz, belefoglalva a karokat is. Ezért aztán a szegény dámák az ilyen derékban a karjukat nem emelhették el a testtől. Ez a „titoknemleplező" derék volt az oka, hogy az urak ezen a bálon Lillában látták a bálkirálynét, akit nemcsak a fiatalabb, hanem a nemtáncos öregebb urak is körülrajongtak .., De a férfiak közül'is tűnt ki egy, az is a ruházatával. Lilassy Lajos derezslénvi birtokos és hites ügyvéd. Neki is selyemből volt az öltözete: ezerráncu rojtos, fehér gatya és lobogóé ujju, fehér „ümög", fölötte ötsor pitykés, piros, bársony laibi. Ez volt a rendes báli viseíete. Sok magyarnak „hazafisága" igy kérkedett akkor a ,mimet világiban. Lilassy szép növésű, hetyke legény volt. Arcvonásai és a nézése azonban tucatlélekre vallot- lottak. Kedélyének eekélységét a társadalomban nyilvánuló gondolkozása igazolta. Ezért jobb ízlésű, müveit lelkű nő nem kedvelhette. Nem is volt ő soha nőhóditó. Lilassynak is szemet szúrt a szép Lilla. Elébe is állt, hetykén összeverte a sarkantyus bokáit és felkérte táncra. . * Miért? Miért nem? ... azt már nem tudom, ösztönös ellenszenvből-e avagy talán mert Lilassy elmulasztotta volt az előzetes bemutatkozást: a szép Lilla kikosarazta. Az ilyképp mélyen sértődött gavallér bosszút forralt. De mint parlagi gondolkozás!! falusi ember nem találván a bosz- szuállásra szellemesebb módot: kellő alkalommal rálépett a szép leány drágacsipkés „slepp“-jére. A leány érezte, hogy ruhája valamibe beléakadt. megfordult és látva, hogy az iménti gavallér sarkantyúja kapaszkodik a csipkébe, nagy bosszúsan hirtelen lehajolt, hogy azokat a sarkantyúról leszabaditsa, de ebben a pillanatban — egy pattanás! — „paszpoál" elszkadt s a kivágott derék a máejk pillanatban már lesik lőtt a kebelről!. .. Csak a közelállók látták, de ez is elég baj volt! Egy fiatal ur. mondják, a szép Lilla reménybeli vőlegénye, nyomban ráborított egy ott heverő „mantille"t,... A vőlegényjelölt még a bál folyamán felelősségre vonta Lilassyt s másnap megvolt a kardpárbaj. ügy tudom, Lilassy lett akkor helyben hagyva. mmmmmmmmÉmmmmrnmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm■ wmmmmm Barsvármegye fogadalmi ünnepe Garam- szentbenedeken Léva, május 8. (Saját, tudósítónktól.) A hét évig tartó kuruc—labanc háború után a Garami völgyében, Léva mellett pestis-ragály ütötte föl a fejét, maJyet ugyan sikerült a hatóságnak af Garami balpartjára izolálni, ám a szörnyű veszedelem fölhuzódott egész Körmöcbányáig. A hosszú háborúskodás után a pestisjárvány és a nyomában föllépő éhínség elnéptelenitette a falvakat, olyan nagyarányú volt a veszedelem. Az 1710. és 1711. évek gyászhétükkel vannak föl jegyezve Barsvármegye különben is viharos •történetében. 1714 május 2-án Barsvármegye törvényhatósága a. garamszentbenedeki apátsági vármonostorban, amely az ezeréves alapításával a megye legrégibb történelmi emléke, tartotta közgyűlését, amelyen elhatározta, hogy a pestis- járvány megszűnésének emlékére hálából Ga- ramszentbenedeken, ahol a Mátyás király által az apátságnak ajándékozott szent vér ereklyéjét őrzik ma is, a szent vér tiszteletére fogadalmi kápolnát emeltet, 1500 forintos szent in ise- alapitványt tesz és minden év május harmadik napján fogadalmi ünnepet ül itt. Több, mint két évszázadig meg is tartotta fogadalmát Barsvármegye törvényhatósága és közönsége, mindig fényesen ünnepelte ezt a hálás emlékezést, ám az államfőrdulat után megszűnt a vármegye s elmaradt a hivatalos fogadalmi ünnep Is. A nép kegyelete azonban nem múlt el, hanem élt továbbra is az ájtatos szivekben s év- ről-évre óriási tömegek keresték föl május har- madikán a gararaszéntbenedeki ősi monostori templomot és a fogadalmi kápolnát, ahová hatalmas körmén etekben zarándokoltak nemzetiségi különbség nélkül. Ám mig a régi rezsim figyelemmel volt a szlovák népre és a vármegyének ezen a hivatalos ünnepén a magyar mellett természetesen szlováknyelvfi alkalmi szentbeszédeket is mondottak a papok, addig az államfordulalt után. midőn megszűnt a fogadalmi ünnep hivatalos jellege, megszüntették a magyar szentbeszédeket, is. Az államfordulat után, jegyezzük föl: 1981 május harmadikán tartott fogadalmi ünnepen tért vissza ismét erre az ünnepre a magyar nyelv s zengett föl ismét a magyar prédikáció Ad amcsik Lipót lévai segéd lelkész ajkáról. Szlovákok, .magyarok örömmel, hallgatták az ismerős régi nyelvet. Tagadhatatlan, hogy ez a tény csak megerősíti ezen a vidéken a hagyományos szlovák—ma- gyar testvéri érzületet. (Ky.)
