Prágai Magyar Hirlap, 1931. május (10. évfolyam, 100-123 / 2617-2640. szám)
1931-05-16 / 111. (2628.) szám
1931 májú a 16, szo mbat ^I«<mMAíáARHlRLSIS Briand veresége után Doumer lett a francia köztársaság elnöke s Briand lemondott miniszterségéről Egyelőre elutazott Genfire — A kadart következményei Prága, május 15. A versaillesi tavasz pompás színei között XV. Lajos rózsakertjeinek illatkoncertjében, Le Nőtre utolérhetőtlentil szép parkjában választotta meg tizenharmadik elnökét a harmadik köztársaság. Nem véletlen, hogy ebben a történelemtől terhes környezetben minden politikai aktus valami különös és messzire mutató perspektívát nyer. Franciaországban majdnem valamennyi elnökválasztás a francia külpolitika egy-egy fontos fordulójával esik össze. Mikor Félix Faure-t megválasztották, a francia szenátus és kamara voltaképpen a francia-orosz szövetséget választotta meg. „Loubet apó" elnöklésével a francia-angol antant vonult be az Elysée palotájába. Poincaré pedig... Még mielőtt elnökké választották volna, azt mondották róla: „Poincaré, c‘ est la guerre! — Poincaré: a háború!'4 — és a jósoknak rettenetesen igazuk lett. Vájjon mit jelent a tizenharmadik elnök, akit megválasztottak és — akit nem választottak meg? A bukott hősök csak a színpadon érdekesek, — a politika színpadáról hamar kiszorítják őket azok, akikhez a jó sors és a szerencse kedvesebb volt. És mégis: a tizenharmadik francia elnökválsaztás igazi hőse ebben a pillanatban az az elnök, akit nem választottak meg, aki maga is húzódozott a jelültetéstől, akit forró temperamentumma, életben és politikában egyaránt fölényes és élő humanizmussal megtöltött stílusa sem tett volna különösképpen alkalmassá a köztársasági elnök dekoratív szerepére, — az igazi hős ebben a pillanatban az elnök, akit nem választottak meg: Ar.istide Briand. Fölösleges munka lenne megkeresni és megmagyarázni az okokat, amelyek meghiúsították Briand elnökké választását. A francia politika végzetesen magán viseli a francia lélek minden tulajdonságát — és ez a lélek individualista a végsőkig, egyáltalában nem ismeri a politikai hála fogalmát, szereti a meglepetések pikáns zamatát, a változatosságot, a gyors átnyergelést a legsúlyosabb világnézeti kérdésekben is, szereti az életet a maga káprázatos gazdagságában és szívesen eljátszik e gazdagság ezer lehetőségével. Olemenceau megnyerte a háborút Franciaország számára; de a „győzelem atyja" mégsem volt méltó arra, hogy a győzelem másnapján bevonuljon az Elyeéebe... Poincaré 1925-ben a teljes összeomlástól mentette meg Franciaország pénzügyeit, — de egy félévvel később minden különösebb hála és meghatottság nélkül bizalmatlanságot szavaztak neki. Briand megcsinálhatta a lo- carnói egyezményt, biztosíthatta Franciaország katonai és politikai hegemóniáját a kontinensen; mindezek az erények legfeljebb a külügyminiszteri cár- cára tették őt érdemessé, de nem a köztársasági elnök méltóságára. Talán túlságosan is élénk volt ahhoz a szoborszerephez, amelyet a köztársasági elnöknek — különösképpen ma — Franciaországban játszania kell; talán a francia politikai közvélemény veszedelmesnek érezte, hogy ez a szüntelenül teremteni é6 tervezni vágyó szellem kerüljön olyan magas piedesztálra, amelyről legalább hét esztendeig semmiféle bizalmatlansági szavazattal nem lehet leemelni. Belpolitikai okai voltak annak, hogy Briand nem lett a francia köztársaság elnöke, — Európa számára azonban elsősorban az a kérdés fontos, hogy ennek a belpolitikai aktusnak lesznek-e külpolitikai következményei? Bizonyos, hogy a hatvankilencéves Briand nem tért holmi könnyed vállvonogatással napirendre a versaillesi választás eredménye fölött. Egy hosszú és végtelenül produktív élet előkelő pihenőhelyének érezhette talán az Elysée palotáját, amelyből kimaradt, — kimaradt most és talán mindörökre. Egy ilyen bukás nem múlik el nyomtalanul senki fölötti, s Briand, a lírikus, a humanista, az egyéni rokonszenvek és hangulatok politikusmüvé- sze, maró keserűséggel gondolhat a versaillesi napra, amely egy fájdalmas tapasztalattal gazdagabbá tette. Franciaország örök asszonykáké megint hűtlen lett éppen ahhoz a fiához, akinél teljesebben, művészibb zártsággal senki nem reprezentálta őt... A versaillesi elnökválasztás pátosza véget ért. Paul Doumer, a szenátus hetvennégyévee elnöke — franciába oltott angol gentleman, hideg, objektív s talán túlságosan öntudatos képviselője a francia hegemóniának — immár megválasztott államfő. Európa neon sokat hallott róla eddig s még Franciaországban Is csak akkor kezdték megismerni, amikor a kilencszázas években, miint Indokína kormányzója, könyörtelen eréMyel törte le a henszülött lázadásokét s a legszorosabban együtt dolgozott GaMiieni tábornokkal. Briand még kezdő politikus volt, amikor Páni Doumer 1905-ben Falfliéres-el megmérkőzött az elnöki méltóságért, de akkor 449 szavazattal 371 ellenében alulmaradt. A háború alatt egyáltalában nem vállalt politikai szerepet, csak Bniand hetedik kormányában — 1921—-22-ben .— lett ismét pénzügyminiszter. Rövid hávata'loekodása alatt főleg azzal lepte meg Európát, hogy a szövetségesek párisi konferenciáján elképzelhetetlenül! magas összeget, 180 müiárd aranymárkát követelt, jóvátételek fejében.. v Utoljára 1925-ben. Briand novemberi kormányában vállalta isimét a pénzügyminiszterséget, — a frank katasztrofális zuhanását azonban nem tudta megállítani. Politikád pártállása mindig elmosódott volt, e különös iróniája a sorsnak, hogy az elnökválasztáson éppen azzal a Briand-nal került öze mibe, akinek két kormányában volt szakminiszter s aki oly gyakran védte meg az ellenzék talán nem is jogosulatlan támadásaitól. Paul Doumer a köztársasági gárda dobpergése közepette be fog vonulni az Elyséebe, — de Európát e pillanatban mindennél jobbam érdekű a kérdés, hogy hová vonul be Aristide Briand? Bevonul-e Genfibe, a népszövetségi palota falai közé, amelyPáris, május 15. A francia köztársaság elnökévé a szerdád versaillesi nemzetgyűlés a második skrutiniumban Paul Doumer-t, a szenátus hetrennégyéves elnökét választotta. Briand, akit a nemzetközi sajtó és a francia baloldal biztos jelöltként kezelt, az első választási menetben vereséget szenvedett s az első és a második skruti- nium közötti időben lemondott a további jelölésről. A P. M. H. csütörtöki számában beszámoltunk az első skrutiniuin eredményéről és arról, hogy a francia köztársaság elnökévé Doumer-t fogják megválasztani. Az első skrutinium eredményének kihirdetése után nagy levertség vett erőt az egész baloldalon. Az egyik vezető szocialista képviselő, Ma- rius Montét a következőket mondotta közvetlenül az eredményhirdetés után: — Igen, ez a választás rendkívül lesújtó, mert azt mutatja, hogy árulók is -akadnak a baloldaliak között. Doumer sohasem volt baloldali, hogy most mégis inkább baloldlal felé fordüit, ezt taktikából tette. Mindig a jobboldal felé hajlott s most csak azért tüntette fel magát baloldalinak, mert a választások szempontjából ez szükséges volt. Briand visszalép Nem sokkal az eredmény kihirdetése után elterjedt a híre annak, hogy Briand nem vesz részt a következő szavazáson, visszalép a jelöltségtől és talán rövidesen elhagyja a külügyminisztériumot is. Izgatott csoportok alakulnak, mindenki idegességgel tárgyalja az eseményeket A pártvezérek körül sokan állnak és a vezérek magyarázzák híveiknek az eseményeket és hogy ennek a szavazásnak milyen hatása lehet vagy lesz a francia politikára. Az eredmény kihirdetése után egyórás szünetet rendel el az elnök. Ezt a szüntet a pártok arra használják fél, hogy tanácskozásokat folytassanak a követendő magatartásra vonatkozóan. A hal-oldal -most már minden erejét Marra- udra koncentrálja. Nagyon kevesen vannak azonban, akik bíznak győzelmében. A baloldalon bizony nagyon nagy a szomorúság, nagy a levertség Briand veresége miatt. A miniszterek, képviselők, szenátorok közül sokan a szünetben a pázsiton foglalnak helyet. Nagy kör közepén ül Barthou és anekdotákat mesél, ő jókedvű, nem vállalta a jelöltséget és igy nincs mit gyászolnia. Paul Boncour izgatottan magyarázza, hogy milyen következményekkel jár ez az eredmény a külügyminiszteri tárcára nézve, őt iez közelről érdekli, hiszen azt reméli, hogy ő lesz Briand utódja. Mosolyogva járkál Mandel, Clemenoeaiu volt kabinetfőnöke, ő boldog, hiszen Doumer győzelme nagyrészt neki köszönhető. Egy sápad! drog ur elmegy... Künn az uceán hatalmas tömeg várja az eredményt. Háromnegyednyolc óra, bent a teremben félig üres padsorok ©lőtt az F-betűnél tartanak a második szavazásnál. Egyszerre mindenki összefut a Galerié des Buf- fes-ben. Az ülésteremből botra támaszkodva egy hajlótthátu öregur ji>n ki, arca sápadt: Aristád Briand. őt már nem érdekli a dolog, lemegy, beül autójába és elhajtat.' Künn az ueca népe hangosan éljenzi. Mi lesz most? Mindenkit ez a kérdés foglalkoztat, most, amikor már bizonyos, hogy Doumer lesz a köztársasági elnök. Doumer győzelme a jobboldal előrejutását jelenti és egyúttal jelenti Tardieu hatalomrajutását is. ő lesz a miniszterelnök és kultuszminiszter. Legalább is ezt mondják. Félkilenc óra. A szenátus alelnöke, Radier lép az emelvényre és kihirdeti: Doumer a francia köztársaság újonnan megválasztott elnöke. A következő pillanatban fel ugrálnak a kommunisták és öblös hangon kezdik énekelni az Internacionálét. A szocialisták is átveszik a jelt és most már együtt éneklik a kommiu-. nek oly lazám ösezefapasatott köveit sémié nagyobb buzgalommal és odaadással ne-m tartotta össze, mint ő? Bevonul-e még a Quai d'Orsayira és ezzel együtt az európai politika centrumába, amelyhez huszonöt esztendő óta el válasz tliatatl anuil hozzátartozik? Legyőzi-e benne az egyéni vereség keserűsége a felismerést, hogy Európám-alk ma mindem fiáira szüksége van, aki a már-már katiaiszltrófává fokozódó válságot legalább jószáridékkal kormányozni akarja? Pistákkal. Óriási hangzavar támadt a-z ülésteremben, Radier hangját alig lehet hallani. A jobboldalon a padokat verik, a kommunisták és a szocialisták kétszer éneklik el az In- ternacionálét, azután pedig hangosan éltetik a békét. Radier elnök pedig a nagy zajban bezárja az ülést. „Irányváltozás nincs — csak a személyek cserélődnek ki“ A szavazás eredményének kihirdetése után a sajtó munkásai beszélgettek Franklin- Bouiliou-ual, akinek szintéin nagy szerepe volt Doumer győzelmének kivívásában. A parlamenti vezér a következőket mondotta: — Doumer győzelme nem jelent semmiféle irányváltozást a francia politikában. Továbbra is baloldali politikát folytat Franciaország és csak a személyek cserélődnek ki. Más jelentősége nincs ennek az eredménynek. — A külföld nem igy látja a helyzetet — felelte erre egy uj sági ró. A parlaimentairek gyorsan elhagyják a palotát. Az országúton egymás hegyén-hátán vannak az autók, sietnek be Parisba. A fővárosban az összes középületek előtt féltüzött szuronyu katonák járkálnak. [Éjszakára tüntetést vártak s ezt akarták megakadályozni. Doumer-t megválasztása után az elnöki szalonban üdvözölte a szenátus elnöke, a kamara elnöke, valamint a parlamenti sajtó- szindikátus elnöke. Az üdvözlések ultán Dou- mer a miniszterelnök autóján hazahajtatott lakására, tyég ma este meglátogatta Douiner- get, a jelenlegi elnököt, azután pedig mint egyszerű polgárember visszament saját lakásába, ahol még egy hónapot tölt. Eddig tart ugyanis a régi elnök mandátuma és ennek elteltével veszi át azután elnöki tisztségét és költözik be az elnöki palotába. Nagy viharban fejeződött be az elnőkválasztő nemzetgyűlés Páris, május 15. Az elnökválasztás során a második menetben a szavazatok megoszlása a következő: Doumer 504, Marruud 334, Painlevé 13, Briand 12, Oachin 11, Bracke 2, Maginot 2, Lebrun 1, Berard 1, Steeg 1. Leadtak összesen 893 szavazatot, amelyből fehér lap, vagyis semmis szavazat 10 volt. Az eredmény kihirdetése határtalan vihart keltett a nemzetgyűlésen. A jobboldalon fülsiketítő éljenzés támadt, amire a baloldal még hangosabb ellen tüntetéssel válaszolt. A baloldali képviselők elkeseredésükben ököllel verték az asztalt, majd a* asztalok fedőlapjait kezdték csattogtatni. A vad zaj egyre fokozódott, fütyülök kerültek: elő s néhány trombita is megszólalt. Az általános zűrzavarban a kommunisták harsány hangon elénekelték az internacionálét. A baloldal „éljen a béke!" kiáltásokkal igyekezett tulharsogni a kommunista himnusz hangjait. Az elnök a viharos zajban végül is berekesztette az elnökválasztó nemzetgyűlést. Ezzel a botránnyal ért véget a nagy izgalmak közt lefolyt kongresszus. Érdekes incidense az elnökválasztásnak, hogy az első fordulónál Oustric, a botrányos ügy hőse, egy szavazatot kapott. Az uj elnök elsi nyilatkozata: „Franciaország hii marad a békepo!it!kához“ Doumer elnök megválasztása után fogadta a kormány tagjainak és sok szenátornak és képviselőnek üdvözlését. Válaszában Doumer megelégedésének adott kifejezést, hogy a választás lefolyása nyugodt és méltóságteljes volt. Köszönetét mondott a parlamentnek azért a nagy megtiszteltetésért, amelyben részesítette és azt hiszi, hogy a parlament nézetének szószólója, ha kijelenti, hogy Franciaország hü marad ahhoz a békepolitikához, amelyet eddig folytatott s amelyet a parlament mindig helyeselt. Elődeitől, elsősorban Doumergue elnöktől példát akar venni és arra fog törekedni, hogy a pártokon kívül és a pártokon felül állva, fentartsa a franciák által óhajtott belső és külső békét. Nagy meglepetés Berlinben Berlin, május 15. Briand súlyos veresége Berlinben határtalan meglepetést keltett. A lapok oldalas tudósításokat közölnek a versaillesi eseményekről 6 egy-két lap mér kommentárokat is fűz Briand bukásához. A Vo'ssische Zeitung igy ir: Briand bukása csak azt bizonyítja, hogy Briand hívei alábecsülték a nehézségeket, amelyeket nemcsak a külügyminiszter politikai ellenfelei gördítettek megválasztása útjába, hanem párthívei is. Briand becsületben esett el a politikai csatamezön. Az elmaradhatatlan következmények Páris, május 15. Briand bukásából levonta azokat a konzekvenciákat, amelyektől az egész világ félt: a minisztertanácsnak beadta lemondását. Minisztertársainak kérésére azonban hajlandónak mutatkozott arra, hogy elmegy Cetlibe és részt vesz ott az európai bizottság és a népszövetségi tanács ülésein. Lemondását a francia külügyminiszter nem vonta vissza. A hivatalos kommüniké igy hangzik: „A miniszterek Gaston Doumergue elnöklete alatt tegnap délután az Elyséeben minisztertanácsot tartottak. Briand közölte, hogy az elnök- választás eredménye után kötelességének tartja, hogy tárcáját a miniszterelnök rendelkezésére bocsássa. Laval miniszterelnök a minisztertanács támogatásával arra kérte Briand-t, hogy utazzon Genfbe és a népszövetségben képviselje továbbra is Franciaország érdekeit annál inkább, mert a kamara néhány nappal ezelőtt határozottan állást foglalt a Briand-féle külpolitika mellett. A külügyminiszter genfi utján Francois Poncet, a miniszterelnökség és a gazdaságügyi minisztérium államtitkára, kiséri el." Doumer munkában Páris, május 15. Doumer, a francia köztársaság újonnan megválasztott elnöke, a választás utáni napon, szokásához híven, reggel öt órakor kelt és egész nap fogadta a szerencseki- vánaíokat. Délben a temetőbe ment, ahol a háborúban elesett négy fia sírjára koszorút helyezett el. Később táviratokat intézett még életben lévő elődeihez. Toulousei jelentések szerint Doumergue volt köztársasági elnök junius 13-ika után, amikor kiszabadul az Elysée aranyos kalitkájából, a Toulouse melletti Tournefeui’le nevű birtokán telepszik le. A cseh sajtó szerint Sriand-t a vámunió buktatta meg Prága, május 15. A cseh sajtó egyöntetűen azt az álláspontot foglalja el, hogy Briand a német politikának, elsősorban a német—oszták vámunió tervének az áldozata. A cseh szociáldemokrata Pravo Lidii egyenesen azt mondja, hogy „Cur- tius legyőzte Briaud-t“. A lap megállapítja, bog}' az utóbbi időben Briand kellemetlen volt a jobboldali franciáknak & most Gurtiue és Sc-hober a legalkalmasabb pillanatban a jobboldaliak segítségére sietett. Nyílt kérdés, hogy kinek a javát akarták ezzel a sakkírazással szolgálni? A válasz nem nehéz: sem Németországnak, sem Európának nem használtak. Európa, amely gazdasági válságba süllyedt, olyan helyzetbe jut, amelyre jelenleg legkevésbé van szüksége. A Briand. vagy Douiner-kérdés tehát meg van oldva, de nyitva marad még az a kérdés, mi történik Briand politikai irányával? A jobboldal' gy?- zelme kevés garancia egy sokatmondó jövő számára. Benes külügyminiszter pártlapja, a Ccské Slovo, amely az elnökválasztás előtt a legélesebb hangon irt Doumer ellen s százszázalékos biztonsággal vette Briand győzelmét, most egyszerre lehangoltam a rezignáltan írja, hogy a nemzetközi politika, de különösen a németek aktivitása az utóbbi időben nem maradt hatás nélkül a francia közvéleményre sem. A francia parlament ugyan nagy többséggel a nemzetközi együttműködés és béke politikája mellett nyilatkozott meg, de nem csodálkozhatunk azon, ha a német—osztrák vámunió által előidézett nyugtalanság az elnökválasztásnál kifejezésre jutott. Ilyen értelemben Doumer választása intelem Németországnak és a német aktivitás reakciójának értelmezendő. A Lidové Noviny azt Írja: Ha a választás két hónappal ezelőtt lett volna, Briand-t biztosan meg is választották volna. A bécsi paktum azonban az európai politika egész szcenáriumát megváltoztatta. Olyan bomba volt, melynek pusztító hatását előre lehetett hátni. Az egyetlen következmény azonban, amellyel nem számoltak, Briand esete volt. A nemzeti demokrata Národni Listy azt írja, hogy nagyon sajnálatos, hogy a franciák a külügyminisztert egy kudarc veszélyének tették ki. A szocialisták és radikálisok pártpolitikai érdekeikből a megvert jfelölt kellemetlen helyzetébe hozták Briand-t,, ami Briand genfi helyzetét nem fogja megerősíteni 8 ez Csehszlovákiára nézve sem lehet közömbös, mert Briand, Csehszlovákia barátja, sokkal kisebb presztízzsel utazik Genfbe. Az agrárius Yenkov-ban azt Írja Meőir volt brüsz- szeli csehszlovák követ, hogy Briand a békét jelenti, veresége azonban nem jelenti az ellenkezőjét. Doumer mint elnök és Briand mint külügyminiszter nem csak a békét, hanem még további garanciákat is jelentenek. 3
