Prágai Magyar Hirlap, 1931. április (10. évfolyam, 76-99 / 2593-2616. szám)

1931-04-05 / 79. (2596.) szám

29

1961 Április 5, vasárnap.

WWMB—BIIMMMHMB

TPmGM-MAGtaRHTWjAC* *

Pista vödörrel kibékíti Sulist

Irta: Szombathy Viktor

SZ. NAGY MICit

A ZONGORA

Anyám egy délután hazajött Vargáiktól, át öltözött, tett-ve bt, aztán megsimogatta a fejem, meg csókolt és komolyan belenézett a szemembe:

— Elsejétől tanulsz zongorázni.

A hangja olyan volt, mint mikor egy gyereknél bejelentik, hogy ki kell venni a manduláját, kiesi gyöngéd és kicsit vésztjósló, első pillanatban min (leneseire megborzongtam és arra gondoltam, liogj most egy egészen uj korszak fog kezdődni az éle terűben. Tizennégy esztendős korában az embei könnyen hajlandó elhinni, hogy egy jeJentéktelei esemény máról-holnapra uj kilátásokat nyit meg előtte, pillanatok alatt aprólékosan, valami megnőtt fantáziával rakosgattam magamban össze ennek az uj perspektiváju életnek a körvonalait, miközben világosan éreztem, hogy ez a rámviharzé boldogság nem önmagától megoldódó végzeteze- vilség. Tudtam, hogy a felbujtó Varga néni volt, ő nyugtalanította anyámat minden alkalommal, ha összejöttünk, látható lenézéssel és szánakozással vette mindig tudomásul, hogy még nern tanulok zongorázni.

Kétségtelen, hogy Varga néni müveit nő volt, -aki tudta, hogy a műveltséget erény terjeszteni. A. férje Cegléden volt állomásfőnök, ő maga, mint több ízben említette, tökéletesen beszélt franciául és Íróasztala számára egyszer németből franciára fordította a Stuart Máriát. Úgy hiszem, ez az ártatlan irodalmi kiruccanás volt az egyetlen fényűző emléke, különben csak malacot hizlalt, az asztmáját kúrálta és a cselédre vigyázott, aki rendszerint Sziléziából jött, keveset evett, eokat dolgozott ée délután mint társalkodónö foltozgatta a rongyos harisnyákat az ablaknál.

De zongoráznj igazán nagyon tudott Varga néni. Emlékszem, prilyen áléit bámulattal néztem, mikor gyorsan és könnyedén siklottak végig az ujjal a billentyűkön, sőt azt is megtette időnikint, hogy közben hirtelen felemelte a jobbkezét, keresztbe tette a balkarján és egy ujjával lehelletezerüen At- billentett a másik oldalra, ahol a mély hangok vannak. Ez valami idegen, titokzatos és imponáló mesterkedés volt a számomra és akkor derengett bennem először tétován ée ösztönszerfien a gondolat, hogy ceak a képzettség az, amivel az ember az önző és kapkodó világban legalább pillanatokra lenyűgözheti a többieket.

Szeptember elsején beiratkoztam Enpnlia Goidhoz zongorára és heti három órában állapodtunk meg. Öröm éa büszkeség volt zongorára járni, hónom alatt a vadonatúj ,.Köhler-Schule“ kottáival; a kisvárosi ablakok koraőszi délutánokon úgy öt-hat - óra körül megtelnek a kihajló, kiváncsi asszonyfe- jekkel, azok mind világosan láthatták, hogy he- tenkint háromszor ilyen tájban a müvéeze* berkeiben szorgoskodom

Maga a zongoraóra is tiszta élmény: Emília Gold egv érdekes, fonnyadt, szőke aggszüz, a kisváros tarkabarka, sallangos, furcBa kis rikító paradicsommadara, valahonnan Svájcból vetődött errefelé Ismeretlen okokból, kicsit hisztérikus és szenvedélyes, elvetélt énekesnő, kicsit bolond és ábrándos német polgárleány, de a város méreteihez képest kiválóan értette a mesterségét. Egy koceigyártónál lakott két szobában és máig is az az erős meggyőződésem, -hogy a modern „eachlich“ lakberendezésnek ő az egyik elszánt úttörője. A két szoba ruhaszekrény, könyvespolc és ebédlőkredenc szükségességeit majdnem tisztára vékony fenyőfaládákból állította össze és találékonyságnak és a nyomornak valami egészen utólérheteble-n zsenialitásával. A ládák tablettekkel és asztalfutókkal voltaik könnyedén bedrappirozva, rajta vázák virággal, vekkeróra, fénykép, kistükör, minden így szegényeske és szánalmakká, de a szobában kölniszag lengett, Emilia sokat beszélt ée kacagott, hogy a szegénységet nem lehetett fölttletes szemlélődéssel megismerni. A ládák diszkréten hallgattak a csipkés asztalfutók alatt, nem árulták el Emíliát, csak néha nagytakarításkor, mikor meztelenre vetkőzve ácsorogtak a falak mentén és kilátszott- a felírásuk: Vigyázat, törékeny!

A konyha, éléskamra, fürdőszoba mind a ládákban volt ügyesen elhelyezve, csak az aprófát tartotta az ágyban, dédelgetve, azon a helyen, ahová más jómódú ée lóba emberek a fejpárnájukat rakják.

Maga Emília kicsit feltűnően öltözködött, a széles, hajlósezelü kalapokat szerette, lehetőleg sok pipaccsal, ruhákban. — nem tudom, tényleg a nehéz pompát szerette-e, vagy csak a szegénység miatt — előszeretettel kultiválta a függönydrapó- riákat- Rendszerint ilyen anyagokból redőzött magára időnkint saját kezével ruhákat ée látezott rajta, hogy meg van magával elégedve.

Én szívesen jártam hozzá, kedves volt-, ki-ceit szerencsétlen is, nem haragudott komolyan, ha hamisan, süketen, szánalmas tehetségtelenséggel is játszottam az etűdöket, avval vigasztalt, hogy otthoni gyakorlás nélkül a legnagyobb muzsikusok sem produkálhatnak tökéleteset.

Ebben az időben egyre gyakrabban esett szó a családban a zongora-vásárlásról: a szüleim egy hitvány zongora miatt, nem akartak szunnyadó tehetsegem útjába állni.

Anyáin lemondott egy uj télikabátról, apám különmunkát akart vállalni, hogy megkeresse a zongorához szükséges pénzt és levél ment a famíliához, hogy járuljanak hozzá a karriérem megalapozásához ....

A nagy megoldások váratlanul jönnek: apám egy délben ragyogó arccal mesélte az asztalnál, hogy találkozott egy régi iskolatársával, aki olcsó áron kínálta eladásra régi, de jókarban lévő zongoráját.

A ház izgalommal telt meg, valami furcsa, szívelő- j bogató várakozás fülledt mindnyájunkban, a cseléd-1

Hotel Continental

Budapest VII,

Dohány ucca 42

Legmodernebb berendezés. Olcsó árak.

Pista féliecsaptia fején a tüzénsapkát, sarkantyúi csizmáit nekifeezitve a földnek, újból ordított:

— Julis, gyere ki!

Idézett Julié azonban nem jött. ne-m jött édes ezülö&nyja sem, csak Bundás, a kutya forgolódott türelmetlenül a ,kut körül. Érezte, hogy e kút a mai orditozás központja.

Pista türelmetlenebb lett. Sapkája mellett megigazította a szegfüvet, a rózsavizes kisüveget elóvett.e, meg újból zsebbe mélyesztette, meghuzakodta öve körül a kabátját, leporolta a csizmáját egy öreg kendövei & megintcsak íütyöréezni kezdett.

— Julis, gyere ki! — ordított be aztán az ablakon, mert unta már a huzavonát.

Ám Júlia, sejtvén a-z ordítás okát, mélyen bent tartózkodott a házban, nem került elé.

Pista dühösebb lett-. Ezt a husvétot ő igen szépen kitervelte, ezt ne rontsa el neki senki.

— Júlia — koccantotta meg az ablakot csak ekkis rózsavizet kapói!

No, ezt már Julis se állhatta ezó nélkül. Megjelent az ablak mögött, félrehajtotta a függönyt b kiszólt a virágok közül:

— Ismerem én azt a rózsavizet. Békák fürdővize vót...

Pist-a közelebbfurakodott az ablakhoz. Csak, hogy már ennyire van és látja Juliét.

Meggyőzően kiabált. De úgy kiabált, hogy a szomszédok mind kijöttek a szóváltásra, mulatságot nézni.

— Ismérsz — mondta feddően és sűrűn pislogott ,hozzá —, ismérsz, Julis, hogy igazat mondok én. Csak a rózsavíz kedvéért hívnálak.

— Ezt itt is mutogathatod, a szobában ... Pista nem hagyta magát:

•—■ Litomericebül hoztam. Az Elba partján i egy kis 'boltba tanáltuk. Németek furfangosak j véle. Gyere, no!

Julis bizalmatlan pillantást vetett a kútra, j ami békésen, áll dogált az udvar közepén.

— De fogadd, hogy csak a rózsavíz lesz. j Kutviz semmi. Mer hideg van.

Pista úgy pillantot taz égre, mintha minden ■ szentet tanuul akart volna hívni.

— Jöhecc — húzta, szemébe a sapkát —, be-1 fagyott a kút,

Julis jött is. Lassan nyitotta az ajtót, anyja ijedten pislogott mögötte. Jött már Julis, fején kék 'kendő, kicsúszott alóla néhány rövid hajfürt. Mert rövid hajat hord már Julis és selyemharisnyát. Meg spangnis cipőt.

— Szerbusz — nyújtja neki a tenyerét Pista ~. ütői a rózsavíz.

Ázzál megnyom a tenyerén egy gumilabdát, amin egy gyűrű lóg. Úgy találja szembefröcs- kölní a büdös rózsavízzel Juliét, hogy a lány rögtön sikoltozni kezd.

— No, látod — mondja megnyugodva István J —, ekkis rózsavíz, hogy ki ne száradjál.

— Bitangság, —. sikoltoz a Julis és szemeit dörzsöli, amibe az elbaparti rózsaillat ugyancsak beitta, magát. — Bitangság, hogy ilyet mérsz velem osinányi!

De aközben már mosoly int egyet a szemével. Csak a szemével, huncutul, alig-alig láthatóan. Bé'kül. Hiszen csak tréfa. Ha meggondoljuk.- énért van husvét. Szégyélhetné magát ax a ! lyány, akit egy kis rózsavízzel még meg se

locfi-kolta-k.

— No, de most már menők! köti össze a ken- . dőt a fején Julis, — gyere be ekkiis kalácsra.

Jó rumunk is van.

’ Pista int a fejével. Nemet int. Elbiggyeszti a száját és legyint.

— Még nem szolgáltam meg, — feleik

— Dehogynem — kéri Julis —, csak befele. Puha a kalács.

— Nem megyek be hozzátok. Edd-m eígyöb tém, mert illendő volt. Megmutattam, hegyién, én aztán igazán nem harags-zok. De ennyi aztán ölig.

Julis arca elkomolyodiik. Egyre dörzsöli még a' szemét, alighanem .benne van a litomerieei rózsavíz ereje.

— Azér begylibec-c — mondja később :—, ha haragszol,, ha nem.

—- Én nem haragudtam, emlékszel. írtam is a kaszárnyába!, neked, mindig. Aztán te nem írtál vissza. Hát ezér nem megyek be hozzátok. Van, biztos, hogy van már neked jobb is, 'különb is, aki cfbii, aki nem katona, aki itthon van. Hát csak járj vele.

Julis arcát elfutja a könny. Most már nem i lehet a rózsavízre fogni a könnyeknek ezt az áradását.

— Nekem nincs senkim —- szipogja —, de te másnak is írtál. Kéri Zsuzsinak is írtál, Balók Borisnak is. Azt írtad nekiek, hogy ha hazajössz, agyon ceókulod őket-. Nekem meg csak mindig annyit, hogy tisztel a messzi távoifoul István.

Pista megvakarja a fejét a sapka alatt. Ju- | ií&nak igaza van a levelek dolgában. De ki te- | hot arról, hogy az embernek olyan bolondos ] kedve támad néha a kaszárnyában és összevissza irkái mindenfélit, akánnék lányinak. Rég j el is felejtette már azt a bolondságot a levelekkel. Akihez az indulat húzza, az mégis Julis.

| Julis meg mirges. Meg ő is mirges.

! — Aszón dóm — rúg félre egy követ Piéta -s

i nagyot nyög, hogy jót találjon mondani —, j aszondom, hogy a tisztelet nagyobb, ha írják,

1 mint az agyon csókul ás.

— Beszihecc ugyan, — szippantja Julié.

Mindketten tétlenül, határozatlanul Alinak.

Pista fölkapja a szót, mert most azé a győzelem, aki jobban bírja nyelvvel:

«— Ingyen állunk itt. Elvégeztem, ami kellett. Megmutattam, hogy nem haragszok. Rte&emrüi. Riszedrül nem válaszoltál, találtál jobbat. Csak ezir gyüttem.

Beszél, de nem mozdul Figyeli Juliét. Erősen. Meri Julié rész in van az igazság, de azt férfi ki nem mondja. Julis is tudja az igazságot, de viszont Pista részi® van a dac.

Kipillant a kendő alul. Minő heles fiú e* a | Pista, csak most nézi meg jobban a katonaruhájában. Sarkantyúja is van. Gombjai. Virágja.

—i No, Julis?

— Én nem. haragszok. BékÜtaék...

— Békülnél?

Ez kell csak Pistának. Máris a kút kávájánál terem, emeli a vödröt a láncról, esurran a víz, nyikorog a kerék.

Julis ijedten rebben.

— Pista, ne ...

De István se lét, se hah, elfoglalja a munka. Nekifesziti sarkát a kút deszkájának » úgy zu- h int ja végig Juliét a vödörrel, hogy Julié még sikoltani is elfelejt. Áll Julié, reszketve, csurogva, vizesen, szomorúan, mint az áldozat.

Ám anyja Juliénak kirohan és éktelenül kiabál a küszöbről. Kijebb azonban nem mer ő sem, mert ismeri az Istvánok keze járását.

—• Ne bántsa azt a lányt — topog izgatottan —, agyonfázik szeginy teremtis.

De István bizony nem figyelhet. Most eodo- rintja föl éppen láncán a második vödör vizet s Julis megad óan várja. így van ez előírva. A kerítések mögül innen is, onnan i«, előtűnik egy-egy fej és nagy érdeklődéssel kisérik Piéta harcát a vödörrel. Még biztatják is:

— Csak a nyaka közé. A blúzába- be, hogy a cipőjén jöjjön ki!

István izzad, kiemeli a vödröt, megcélozza Juliét « zu, megint az arca közé. Pooséta már Julis, ázott rongy, fölismerhet etilen az a szép lány. Haja ceapzott, ruhája tenger e az anyja wak óbégat a küszöbről, óbégat, mert ülik. Belül azonban, lelkében boldog, mert. látja már a fiatalok nagy kedvit. Látja, how le tv ár milyen buzgalommal öntöz, se lát, se hall, látja, hogy Juks igazán tűri. így aztán csak a mesterség kedvéért rikolt az anyja kettőt. Be is megy azonnal a tiszta szobába terítem, mert tudja már, hogy István be fog jönni a derék munka után « bort kér.

István harmadszor is fölrántja a rocska vizet s ekkor már Julis is sikoltozni kezd. Sok ez mégis. Vadul sikoltoz, inkább mégis azért, hogy aki még nem volt tanúja a kibékülésnek, az is a kerítéshez, kapuhoz rohanjon, csudát látni. Egyre több néző jelentkezik a kerítések mögött, kurjogatoak, biztatnak.

Három teli vödör vizet kapott Julié. De István is csuTomviz. Derék munka volt.

Azzal Julii lassan bemegy. Zápor huD utána, amerre csak lép. Mintha frissen mosott ruha volna az egész lány.

Utána Pista gangoson. Egész világ látta, milyen szépen kimosta, elkészítette Juliét. És ez ippen ölig.

Belép István az ajtón. Leveszi a sipkáját, összevágja sarkantyúit-. Mögötte Julis, dideregve, ázottan, ©sapzottan, de mosolyog.

Julis anyja még megpróbálkozik a szóval. Kötényében poharat töröl s miközben asztalra teszi, elsóhajtja:

— Nohát...

Ám, hévül, mondom, boldog s szive rep&s.

Pista leül a régi helyre, a pohárból virágot vesz s tűz a (Sapkája mellé s elégedetten mondja:

K iibikül tünk...

tői kezdve, akit dupla, bérrel sem lehetett volna ettől az időtől kezdve tőlünk elcsaln?, anyám órákig állt az ebédlő egyik sarkában, elgondolkozva, gufiztálva, félig összehúzott szemmel, fontolgatva, hogyan lehetne a zongora kedvéért átrakni a bútort, míg én az életem megváltozott és színesedő stílusán ujjongtam ée időnkint elképzeltem, hogy nyári estéken milyen szép lesz nyitott ablaknál zongorázni. Tulajdonképpen nem a muzsikálás vágya nyugtalanított, hanem az élet megváltozott és emelkedettebb formája, mintahogy vannak emberek, akik tudatosan hajszolják bele magukat valamilyen szenvedélybe, csakhogy érdekesek legyenek.

Apám régi osztálytársa, — aki eladásra kínálta a zongoráját, — iskolaigazgató volt a városban. Értelmes, derüe tanító volt Bíró bácsi, ő csinálta akkoriban a város egyetlen hetilapját. Annak, a ked vés, ezéprehajló, régi tanitófajtának volt a hajtása, amelyik tradícióból ellene van az egyke rendszernek, rózsát olt és körtét nemesit és mindenfajta hangszeren kiismeri magát. Nem volt az a kimondottan ideális férfiszépség: rengeteg szemölcs Ült az arcán ée köldökeérve volt, ami valami, pocakos derílt, joviális groteezkfiéget kölcsönzött alakjának.

A zongora, amelyik később az enyém lett, egy kis szobában állt Biróéknál. Még egy zongora volt ott, egy uj, amit a föleerdült leányok kedvéért vett. Fölötte mandolinok lógtak, színes szaliagokkal, preparandiai csoportképek, tanfolyamok emlékei és egy babérkoszorú, egy dalegylet ajándéka. Az ón zongorám láthatóan mellőzve és megvetve állt a sarokban. Bíró bácsi egyezer, régen Schönhorn gróf valamelyik vidéki kaetélyában vásárolta ée az igazgató ur tizenkét gyereke úgy vette sorjában birtokába a zongorát, mint az idősebbik testvér kinőtt ruháját. Ha a zongorára valaki, — akár laikus is — ránézett, rögtön tisztában volt vele, hogy a zoogo-) ra kortársai, akár fegyverek, akár templomképek, már régeu porladozva reprezentálják a múzeumokban a középkort, mig ez szívósan és csökönyösen 61 ebben a cealádi körben, mindenki terhére és bosszantására, mint egy öreg és nyűgös nagynéni.

Mikor fel akartuk állítani az ebédlőben, roskadozva és nyekkenve adta tudtunkra, hogy nincs ínyére a változatosság. Hivatásukból kizökkentett emberek roppannak így össze, máról-holnapra. A zongora, amelyik Biróéknál a saját lábain állt és akit az igazgató ur. nyilván finom minősége dokumentál

lására gyűrt, mozgatott, lökdösött, kopogtatott, mint egy textiles az anyagot, nálunk nem akart megállani, Állandóan félt-érdre ereszkedett, összeesett, ájuldozotfc, de ez nem affektáláa volt, aki ránézett, elhitte, hogy fáradt és munkaképtelen és annyi erő ég lendület nince benne, amennyire a boci-boci-tank ához szükséges.

Ettől a naptól kezdve ritkán volt mosoly a házunkban, a várakozás édes és zsúfolt izgalmát valami kelletlen, keserű és sértődött lelkiállapot vál- tóttá fel, mint mikor a várvavárt kisgyerek teeti- hibával születik. Nem mertünk egymáie szemébe nézni: a zongora székkel, rudakkal alátámasztva állt a szobában, vendéget nem hívtunk, hogy ne 1 látssa a szégyenünket és lehetőleg csak a késő esti j órákban mertem gyakorolni, amikor biztos lehet- j tem, hogy senki se jön be a kiszűrődő zongora- j szóra.

Egyezer vendégünk volt, egy temperamentumos.! élénk fiatalember ,a zongorához támaszkodva, he- ] vee gesztusokkal magyarázott valami érdekes dob' got Meredten óe remegve váltottunk pillantást a j szüleimmel e szivdobogva és vibráló idegekkel les- \ tűk, hogy a zongora egyszerre összeesik.

Már nem tanultam a régi kedvvel, kicsit *á- | rülten és megcsalta® jártam az órákra. Emilia j gyakran összeszidott és egy bosszús órájában érthetően tudtomra adta, hogy a zongoratudományomból nehezen tudnék megélni. Ettől kezdve nem jártam órára és bejelentettem, hogy a zongora, mint olyan, elvesztette a célját, ba Isten is velünk, túladnak rajta.

Hónapokig hirdettük a lapokban. Amikor együtt j voltunk odahaza mindig a zongoráról beszéltünk, j Törtük a fejünket, spekuláltunk, kinek lehetne • eladni. Egyszer megtörtént, hogy anyám feliül- j tötite éjjel szegény apámat mert eszébe jntott, hogy ; Tóth Ilonka most kezd zongorázni. Talán ők meg- i vennék?... Betegek voltunk, riadtak, étvágyta-ia- j nők, álmunkban a mellünkre ült a zongora.. j

A következő télen megvették a zongorát. Egy kis j hlvatalnokleány jött át érte Munkácsról autóbuszon, i egy napra szabadságot kért, az összegyűjtött pén- j zéből akarta a zongorát megvenni. Mikor kifizette.,; ragyogott és a szemét az örömtől elfutotta a könny, j Nem a legszebb darab, — mondta — de gyakorol-1 ni lehet rajta é-s vasárnap délután táncolni a hangjai mellett. Otthon is lázban van mindenki, hogy zongora jön végre a házba. Egy kis derű- Meg a

zenetanárnő í* sürgeti.

Magam jártam fuvaros után. Mikor elszállították, kikisértük a zongorát az udvarra éfi melegen szorongattuk a kezét Galambos Juliskának, a vevőnek. Ebben a pillanatban Juliska is. mi is egyformán boldogok voltunk... boldogok voltunk...

Bemard Shaw napok óta Palesztinában tartózkodik, Egyiptomon át jött a Szentföldre és mikor Jeruzsálembe érkezett, elpanaszolta, hogy Egyiptomban és Palesztinában mindenütt fölismerték őt, pedig szeretett volna inkognitóban maradni.

Valaki ekkor azt a tanácsot adta Shaw- nak, ha nem akarja, hogy fölismerjék, öltözzön dervisnek, vegyen föl hosszú humuszt és turbánt, ami különben nagyon jó! fog illeni impozáns alakjához és pátriárkái szakaijához,

— Erre már én is gondoltam — mondta Shaw csak azért nem teszem, mert az arab ruhában még jobban érvényesülne alakom és fejem természetes szépsége. Én nagyon szép ember vagyok és a festői arab ruhában még sokkal szebb lennék. Ez pedig kellemetlen volna, mert nem azérí jöttem a Szentföldre, hogy nőket hóditsak.

Hiába Bemard Shaw szerény ember.

*

A napokban lezajlott Westminster! időközi választást megelőző korteshadjárat leiemé- uyességét a következő eset mutatja mulattató módón: Az egyik párt a legforgalmasabb útvonal egy sarokházának III. emeleti erkélyére óriási táblát akasztót ki ezzel a fölirat- tal: „Vole fór Petteri‘ (Szavazzatok Peterre), Az ellenpárt erre kibérelte a IV. emeleti lakást, amelynek erkélyére egy táblát függesztettek ezzel a fölirattal: „Don’t“ (Ne), úgyhogy az egész felszólításnak ez lett az értelme: „Ne szavazzatok Peterre!“ A Petter- párt erre kibérelte a IV. emeleti szomszédiakat, amelynek erkélyére a „Hesitate“ (Vonakodjatok) szót plakátozták ki, úgyhogy a fölszólitás harmadik verziója igy hangzott: „Ne vonakodjatok, szavazzatok Peterre.“ Az ellenpárt erre levette a saját tábláját, úgyhogy a fölszóHtás utolsó szövege igy hang zott: „Hesitate vole fór Pét téri' — „Vo/ ~- kodjatok Peterre szavazni4*. A plakátháb naJí a szavazás megkezdése vetett véget