Prágai Magyar Hirlap, 1931. április (10. évfolyam, 76-99 / 2593-2616. szám)
1931-04-18 / 89. (2606.) szám
4 <I>RA<IAiyV\AGVARH1 RLAP mt áprülfl 18, nomba-t. Az angol petróleum-tőke győzelmi sánszokkal kezdett aj harcot a román petróleum-mezők meghódításáért Sir Henry Deterding romániai látogatásának kulissza-titkai — A petróleumért világméretekben folyó küzdelem újabb etapphoz ért — Anglia kölcsönt ígért és a román petróleum-koncessziókat kéri cserébe Bukarest, április 14. „Aki a világ olajkészlete felett rendelkezik, az lesz a világ ura. A neliézolaj úrrá teszi a világtengerek felett, a könnyű olaj a levegőben, a benzin a száraz- földön. Gazdaságilag igába hajtja ember torsait ama fantasztikus gazdagság által, amelyet az ásványolaj juttat neki, — ez a csodá- •átes természeti kincs, amely keresettebb és értékesebb az aranynál.“ Henry Berangec, az antanthatalmak háborús petróleum-biztosa irta ezeket a mondatokat egyik memorandumában, amelyet Clemenceamnaik nyújtott át és amelyben a petróleum világgazdasági jelentőségét fogalmazta meg. Azóta ugyanerről a témáról számos könyv jelent meg, amelyek egytől-egyig hasonló jelentőséget tulajdonitanaik a petróleumnak és abból a harcból, amely a világ nagy petróleummezői és forrásai körül folynak, kiolvasni próbálják az emberiség elkövetkezendő ötven esztendejének fejlődési fázisait. Ezek előrebocsátása után válik csak érthetővé az a ráfigyelés és szokatlanul intenzív érdeklődés, amelyet a világsajtó Sir Henry I. W. Deterdingnek, az olaj-Napóleonnak romániai utazását és tartózkodását kisérte. Nem nevezhetjük véletlennek, hogy ugyanabban az időben, amikor Deterding a román király palotájának vendége volt s a Fekete-tenger nyugati partjairól nemcsak a táj és a kilátás szépségeiben gyönyörködött, hanem tekintetét egyre sűrűbben fordította a távolban kéklö román petróleum- mezők felé ... ugyanebben az időben a usovjetorosz köztársaság petróleum-frontján is nagy sürgés-forgás volt, amely statisztikai publikációkban, vörösrendijel-esőben jutott kifejezésre. Azok, akik a világ gazdasági ételének, erődnek lüktetését nagyvonalaiban és lényegére- menőeai át tudják tekinteni és értékelni, ki tudták hámozni a petróleumifront két egyidő- re eső nagy eseményének igazi jelentőségét, a lényeget elburkoló ujságesomagolásból. Deterding romániai látogatása és a szovjet tervgazdálkodásának petróleum eredményed ugyanazt a rendkívül fontosságú közgazda- sági mozzanatot hangsúlyozzák ki: az olajmezők körüli harc felujulását és a közgazdaságilag legértékesebb természeti kincs birtoklásának kérdésében mindjobban kiélesedő ellentéteket. A szovjet a napokban nyilvánosságra hozott kimutatásokban büszkén mutat rá arra, hogy az ötéves tervben előirányzott petróleum- termelés kontingensét tulajdonképpen már másfél év után elérték. 1928-ban a petróleumkitermelés 11.7 millió tonnára rúgott, ma már 27.5 millió tonnát tesz ki s az eredmények hatása alatt megváltoztatott tervgazdálkodásban az 1933. évi hozadékot 40 millió tonnában Írták elő. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, azt a legjobban éppen Sir Henrik Deterding tudná megmondani, akinek fejét nem egyszer meg- fájditotta az a probléma, hogyan tudná érdekeltségébe vonni az orosz petróleumot, amely a két nagy konszerntől függetlenül önállóan keresi boldogulását a világpiacon. Ameddig az orosz termelés a világ termelésének csak jelentékeny hányadát tette ki, addig Deterding sem tartotta tulfontosnak a bekapcsolás kérdését, ma azonban a helyzet lényegesen változott s a világ össztermelésében Szovjetoroszovszág egyre nagyobb percentuális arányszámmal szerepel. Kezdetben Deterding megkísérelte a békés utat, tárgyalt a szovjettel s megpróbált koncessziót kapni a gazdag orosz petroteummezők ; kincseinek kitermelésére. Amikor ezek a tárgyalások meghiúsultak, az : olaj-Napoleon más eszközökhöz nyúlt, orosz ellenforradalmi organizációkat támogatott, akcióját a diplomácia síkjára transzponál- * t.a, megpróbálta az orosz birodalmat gazdasági ‘ blokád alá venni, majd attól sem riadt vissza, hogy fehérorosz ellenforradalmi körökkel Szov- ietoroszország elleni fegyvere# intervenció le- ‘ h©tőségeiről tárgyaljon. ] A világ Legértékesebb petroleumkéisz] étéiért ] vívott küzdelem beavatottak szerint újabb ©lappjához ért Deterding romániai látogató- j sával. A hollandiai Koninklike egykori kis tisztvi- 1 selője, akiből a petróleum Napóleonja, a 1 Royal Dutch mindenható ura és ezzel az i amerikai petroleumklrálynak, Rockefellernek legkomolyabb konkurrense lett, egy héten át ] vendége volt a román királynak. I Bukarestbe látogatását félreérthetetlenül iróni- kus célzattal úgy harangozták be, mintha, De- 1 térd ing a legnagyobb amerikai petróleum vállal- hozás, az Astra Romána el elnökeként érkezne 1 "restbe. Minthogy azoi^an kissé szokatlan, t hogy részvénytársaság alclnökét az állam feje vendégül lássa és a királyi vendégek elszállásolására szolgáló legpompásabb kastélyában helyezze el, Deterding romániai tartózkodása iránti érdeklődés épp oly érthető volt a közvélemény szempontjából, mint amilyen keltemet- Len volt az Arira Romana társaság nevezetes alelnökére nézve. A petrole<um-Napoleon ugyanis elvi ellensége a, nyilvánosságnak. Szeret titokban dolgozni s olyan utakat járni, amelyek épp olyan "homályosak, mint az a nyersolaj, amely a fúrások nyomán szökik föl a föld gyomrából. Minthogy az egyik ilyen útja é^uen a Feketetenger nyugati partjára vezette, olyan kastélyba, amelynek ablakaiból kilátás nyílik Baku és Batum felé és éppen abban az időpontban, amikor a petroleumpiac nemzetközi krízis bizonytalan óráit éli, — nyugodtan félretolhatjuk Deterding látogatásának minden olyan értelmezését, mint amilyen a hivatalos bejelentésben foglaltatott. Éppenséggel nincs kizárva, hogy ez a látogatás következményeiben posthumus igazolása lesz az annakidején nagyon gyűlölt és gyalá- 1 zott Bratianu Vintilának, aki — hogy úgy mundjuk — megtette Deterdingnek azt a szívességet, hogy éppen a petroleum-Napoleonra nézve legelőnyösebb időben hunyta le örök álomra a szemét. Bratianu Vintila ugyanis a fegyverszünet megkötése óta életének legutolsó órájáig minden erejét arra koncentrálta, hogy a pet- roleumháboruban Románia megőrizze semlegességét. Bár meglehetősen nehéz dolog az egyes tőkecsoportok befolyását a román piacon lemérni, mégis majdnem abszolút bizonyossággal megállapíthatjuk az angol tőke tultengését, amely egyedül, vagy esetleg a holland tőke bevonásával a román petroleumipar 42 százaléka fölött kizárólagos rendelkezési joggal bír. É6 itt még nem vettük kalkulációba a közvetett angol érdekeket, amelyek részben másirányu befolyások semlegesítését, részben kisebb „független" társaságok ellenőrzését szolgálják, olyan társaságokét, amelyek elégtelen belföldi tőkével gazdálkodtak és külföldi érdekcsoportok támogatására szorultak. Ezeket is beszámítva, az angol tőiké romániai petroleumérdekeltsé- gét ötven százalékban becsülhetjük föl, mig a másik 50 százalékon a többi külföldi tőkéscsoportok osztozkodtak a belföldi érdekeltségekkel. Az erőelosztás körülbelül a következő: a francia—belga tőke 23 százalékkal, a román tőke 20 százalékkal, az amerikai töke 6 százalékkal s az olasz tőke 1 százalékkal van érdekelve a román petroleumtermelés- ben. Hogy a románnak jelzett tőke valóban román-e még ma is, azt azon időpont óta, hogy két nagy petróleum társaság részvényeit a párisi tőzsdén bevezették és a részvénycsomagok meg nem állapítható mennyiségben francia, vagy más tuI. Ferenc francia király 1534 március 12-én következő utasítást küldötte a tengerészeti kincstárnak: „Fizessen ki hatvanezer livret Jacqes Cár bér tengerésznek, aki az Ujíöldek- re megy, hogy bizonyos szigeteket és országokat felfedezzen, ahol — azt mondják — nagymennyiségű arany található." Jac-ques Cartier 1534 április 20-án két kis hatvan tonnás hajóval és hatvan matrózzal útnak indult, hogy a nemrégen felfedezett Amerikában uj területeket kutasson ki. Ki volt Jacques Carúer-é? Egyszerű tengerész, aki Saint Maló leggazdagabb polgárának leányát vette feleségül, de akiben a kaland és kutatási vágya erősen élt. Mesés hírek jártak-keltek akkor Európaszerte Cohmrbus majd Cabbot és Corte Reál által felkutatott uj területekről. Arany, ezüst, mérhetetlen gazdagság várt a tengerentúlról s még mindig nem találták meg az átvezető utat Indiába. Még akkor nem tudták, hogy Columbus uj földrészre akadt., hanem még egyre törték a, fejüket, hogy hol lehetne ezt az átvezető utat megtalálni. Jacques Cartier ennek megfelelően kettőt akart: aranyat és az Indiába vezető utat megtalálni. Ezt a célt tűzte maga elé és bár eem aranyat, aexn az Indiába vezető utat nem lajdonba kerültek, e pillanatban ezerfölött nehéz megállapítani. Az it t tel sorakoztatott számok tiszita képet igyekeznek nyújtani arról a küzdelemről, amelyet a nemzetközi tőke a román petróleum megszerzéséért folytat. Ha az angol tőke messze elől is jár percentuális részesedésével, ez még mi miig nem jeüenti azt, hogy az angol érdekeltségeik vezető pozíciót foglalnak el, amelyről teljhaitalommial intérik a romén P etróle umteroi elést. Az angol fensóbbség elten szegeződő erő legalább olyan hatalmat reprenzentáü, mint ellenfele, csak éppen a különböző érdekcsoportokat egybe kapcsoló egység hiányzik. Ezek a csoportok szétforgácsoltak és ebben rejlik gyengeségük. Nem hiányzottak ugyan különböző kísérletek az egyes csoportok Ösz- szefogására, így például tárgyalások folytak a francia-belga és az amerikai érdekeltségek között, ezek azonban túlságosan függő viszonyba kerültek a mindenkori angol-amerikai petróüeum relációtól s ez a körülmény lehetetlenné tette a pozitív eredményeket. A folyamatban volt tárgyalások döntő stádiumában újabb akadályként bukkant fel az 1921 évi román bányatörvény, amelynek fundamentumát alapvető naciona- lizálási törekvések képezték. Ez a törvény első szakaszában kimondja, hogy a Románia területén feltárt bármilyen természeti kincs az állam tulajdonát képezi. Ugyanebben a törvényben a 32. és 33. szakasz módot ad ugyan a kiaknázás koncessziójának kiadására, de ahhoz a feltételhez köti, hogy részvénytőke 60 százaléka feltétlenül román kézben kell, hogy maradjon. A törvény életbeléptetése előtt alakult társaságok tíz évi időt kaptak, hogy a törvény rendelkezéseihez alkalmazkodjanak, egy másik engedmény az volt, hogy ezeknél a társaságoknál ai állam megelégedett 55 százaléknyi román részvénytőkével Ugyanekkor elrendelte azonban, hogy a társaságok elnöke, a felügyelő bizottság tagjainak kétharmad része az igazgatóság tagjai, a tisztviselők és alkalmazottak, csakis román állampolgárok lehetnek. A román törvények ezen rendelkezései annakidején nemcsak az érdekelt államok tiltakozását vonták maguk után, hanem belföldön is a felháborodás viharát szabadították Bratianu Vintilára, akinek szemére vetették, hogy oktalan idegengyűlöletből elzárja Romániát a külföldi tőke elől. Az avatatlanok előtt máig is titok marad az a tény, hogy 1923-ban Bratianu hosszabb tárgyaiig sokat folytatott Lord Honggal Anglia háborús i)etrólcummi niszteréreI és 0. P. Qu. szindikátus akkori elnökével a romániai petróleum-koncesszió kérdésében. találta meg, mégis neves ember lett, mert felfedezte Kanadát. Háromszor kelt útra és háromszor körött ki a mai Kanada területén, ahol ismeretlen szigeteket, folyókat és ismeretlen vad indiánokat talált. Jacques Cartier 1534 június 10-én először tartott ünnepélyes szentmisét Labrador partvidékén, majd innen Sait Laurent tengeréből partján haladt, ahol hatalmas keresztet állíttat fel azzal a felírással: Éljen Franciaország királya. Eljut a kanadai tartományiba, Stadocelnébif (Quebeck) s Hocholega- ba (Montreál), ahol — írja — a föld igen jó és termékeny. Mindenütt, amerre jár, pontom térképeket készít. Amellett részletesen leírja a vidékeket, a húron indiánok erkölcseit, a halászat módját és harcolásaikat. Értékes anyagot gyűjtött össze a további kutatásokhoz és a későbbi francia gyarmatosoknak. Amerre ment, mindenütt békésen fogadták az indiánok, úgyhogy a vallásos felfedező még az igaz hit terjesztésére is gondolhatott. Bár igy felfedező útja szép ere rámáim vei járt: Franciaország tulajdonába vette Kanadát, ahol gyarmatosításra igen alkalmas terület volt és a gyarmatosítás megkönnyítésére Cartier még francía-huron szótárt is készített* fel-1 Bratianu hajlandó volt engedményeket adni, ellenértékűi egy akkoriban nem lebecsülhető összegű, két és fél millió fontos kölcsönt kéri A tárgyalások nem Románia ellenállásán hiúsultak meg, — hiszen a sérelmes bánya- külföldi érdekeltségeik bevonása esetén a törvény, csak 1924. nyarán lépett életbe — hanem sokkal inkább a Quai d‘ Orsay beavatkozásán, ahol is abban az időben javában főztek egy uj francia petróteumipolitika terveit, amelynek európai bázisául Franciaország a szövetséges Lengyelországot, a galíciai olaj* mezőket ős Romániát emelte ki. Mivel Franciaország a kérdéses időiben nem rendelkezett kellő anyagi eszközzel egy ilyen nagyvonalú terv kivitelére, segítséget keresett és talált a Standard Óikból, amelynek minden mód és alkalom kapóra jött, hogy az angol petró- teu intőkének további terjeszkedését meggátolja. Románia kétségtelenül elveszítette volna fáradtságos kiharcolt petróleum-neutrali- tását, ha Bratianu történetesen nem tartja szem előtt Mexikó sorsát és nem von le abból legmesszebbmenő következtetéseket, miknek eredményeként keresztül erőszakolta a,z uj bányatörvényt s ezzel évekre meghatározta a román állam koncessziós politikájának főbb irányvonalait! Bratianu becsapta a külföldi tőke orra előtt Románia „nyílt ajtaját", de ahogy meghalt, az a jtó ismét kifordult sarkaiból... és Sir Henry Deterding, aki egyszer egy ma- gasrangu román állami tisztviselőtől a legkomolyabban érdeklődött Bratianu Vintila elmeállapota iránt, ugyanez az előkelő pet- róleummágnás most napokon át a király vendégszeretetét élvezte. Ezt nem tekinthetjük véletlennek, éppúgy azt 9©m, hogy Titulescu, az akkor már biztosra kiszemelt jövendőbeli miniszterelnök, összetalálkozott Deterdinggel és hosszabb tanácskozást folytattak. Titulescuról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy lelkes híve lenne a jelenlegi román kölcsönpolitikának. Ezt nem szabad úgy érteni, mintha elvi ellensége tenne bármilyen kölcsön felvételének. Meg vannak a saját pénzügyi tervei, amelynek kialakításában erősen érvényesült a londoni City befolyása. Nem titok az sem, hogy a mértékadó román bankárok által elkészített koncessziós terv már azért is különleges szerepet játszik a világpiacon, mert a geológusok becslése szerint a romániai potróleumkincseknek eddig csak egyitizede került kiaknázásra. Ez a tény Deteming előtt éppen olyan ismeretes, mint a román bankvezérek kezei alatt elkészült koncessziós terv. Tudja, hogy ez az a pont, ahol megvetheti a lábát s az angol impériumát egy újabb jelentős pozi- ció meghódításával növelheti, Romániára nézve ez egyet jelentene a petrő- leumifconfliktusban eddig megőrzött semlegességének elvesztésével és a külföldi tőke előtt Irinyiit ajtók újbóli becsapódásával, természetesen az értélemben, hogy csak az angol tőke nyerne bebocsátást s a többi kivül maradna. Hogy már most Románia egy uj kölcsön-aranyárfolyain reményében kész-e feladni neutralitását és megelégszik-e azzal, hogy mellékes figura tegyen azon a nagy sakktáblán, amelynek háromszögét London Washington és Moszkva alkotja, az olyan kérdés, amelyre egyelőre nehéz válaszolni. A távoli jövőbe nézve és minden eshetőséget latolgatva az a konklúzió kívánkozik levonásra. hogy Románia egy későbbi időpontban keservesen megbánhatja azt az engedékenységet, amelyet most az angol petróteumérde- keltségekkel szemben tanúsítani készül. fedező utjai mégis nagy nevetésbe fulladtak. Mint már mondottuk, a felfedező ut célja az Indiába vezető átjárás és az aranykeresés volt- Mikor harmadszor hajózott el Jacques Cartier Kanada felé, nem maradt soká távol Franciaországtól. Úgy látszott, hogy ez az útja különösen jól sikerült. Ugyanis folyó mentén sárgásán csillogó, vastag fémlemezeket és a napvilágon pompásan csillogó köveket talált. Mik ezek? Bizonyára arany és gyémánt, még pedig nagy mennyiségben. Megtalálta tehát azt, aminek keresésére küldték s aminek megtalálását oly türelmetlenül várják. Nem gondolkozik sokat. Feladatát el sem végzi, az uj Franciaországba küldött gyarmatosító 'expedíció vezetőjének érkezését be 6em várja, hanem a legnagyobb sietséggel vissza vitorlázik Franciaországba. Boldogan jelenti, hogy mesés gazdagságra akadt és még boldogabban mutatja fel bizonyítékait. A hír által keltett öröm azonban hamar lelohadt. Amit Jacques Cartier hozott, az nem volt sem arany, sem gyémánt, hanem értéktelen kövek. És a szerencsétlen felfedezőt kinevették. Kinevette az udvar, nevetett és gúnyolódott rajta Franciaország kicsinye nagyja. S ezzel felfedező pályafutása 1# véget ért. Nem hajózott többet tengerentúlra, otthon maradt és csendben élte le életét. A nagy nevetés elkísérte sírjáig, de enek ellenére Jacques Cartier Kanada Fel- kutatója, akire Franciaország ma már igen büszke. A kinevetett felfedező Jacques Cartier Kanada Columbusa
