Prágai Magyar Hirlap, 1931. április (10. évfolyam, 76-99 / 2593-2616. szám)

1931-04-15 / 86. (2603.) szám

1981 április 15, szerda.

*PKA<iAI -i V\AGYAR.- H1 RLiAP

Katras

Ó

„Minden küzdelmünket

nemzeti életünk fenmaradásáért: a Jftvő nemzedékért vívjuk”

Grosschmtd Géza a keresztényszocialista párt kassai pártvezetéségi ülésén heszámolt a szlovenszkói őslakosság érdekeinek megmentéséért s a kisebbségi magyarság fenmaradásáért folytatott küzdelmeinkről — „A nemzetközi jog fejlődése garanciája és bizonyítéka annak, hogy helyes és ciiravezető ufón haladunk”

„szent" jogairól való szólamok, ámde ha mégis elismert „jogaink" vannak, akkor azoknak érvényesítése, minden azokat 'elhomályosítani vagy megsemmisíteni akaró törekvéssel szemben kötelesség.

Ezt a kötelességet teljesítették pártjaink törvényhozói a népszövetséghez a népszámlálás keresztülvitelének módja ellen benyújtott petícióval is és az ebben való állásfoglaláshoz, magyarságunk t á n t o- rithatlan megvallásához kell ragaszkodnunk mindnyájunknak, a népszámlálás esetleges gátló hivatalos eredményei után és dacára is a köz- és magánélet minden megnyilvánulásában, hacsak félelemből vagy nem törődésből az asszimiláció sírjába önként eltemetkezni nem akarunk.

A kisebbségi jogokat tehát mindenkinek mindenkor a magánéletében is ápolnia és érvényesítenie kell. E jogok érvényesithetésé- nek előfeltételéül a lojalitást szokás emlegetni. Ilyet ugyan a békeszerződések írott joga elő nem ir, ám a magyarság itteni magatartása a bizonyítéka oly?okú politikai érettségnek, hogy ezt külön igazolni nem is kell. A bizonyíték az, hogy az itt élő magyarság emberfeletti erővel és önmegtartóztatással, a törvények betartásával és önmagához méltó nyugalommal viseli nehéz sorsát. Jíiperlojalitást, magyarul: meghunyászko- dást, önérzetes, történelmi múlttal bíró néptől azonban még balsorsában sem lehet Várni és kívánni.

Meg vagyok győződve, hogy a csehek, önmagukat illetőleg ugyancsak igy gondolkodnak, már pedig, ha az eddigi tapasztalatok ellenére arra az útra mennénk, amire például a külügyminiszter ur már nem egyszer csalogatott, hogy egyedül belpolitikai utón próbáljuk érvényesíteni jogainkat, akkor önként feküdnénk bele abba a sírba!

A „belpolitikai sít" elégtelensége

Igazoló példa erre a belügyminiszter ur eljárása is, aki az állampc lgársági kérdésben benyújtott — tehát a „belpolitikai utón" érvényre juttatni kívánt -- törvén/javallatunk tárgyalását a szenátus egy tavaly május havi alkotmányjogi bizottsági ülésén azzal odázta el, hogy legkésőbb még az elmúlt ősszel a kormány fog benyújtani e tárgyban egy javas latot és ennek ellenére azé'a most már két interjúra is kijelentette, hogy szerinte e kés- dós törvényhozási utón való rendezése nem is szükséges az általa inaugurált gyakorlat meibti! A kiutasítások azonban ma sem s?üi»*ek meg, állampolgá -ságának rendezet- leas-cge miatt számtalan eaiVv, még ma sem 1ud állásához, nyugdijához hozzájutni és igy a gazdasági nyomorúságban amugyis sínylődő emberek ezrei — a belügyminiszter ur önmagával elégedett volta dacára is — kétségbeesésükben felénk, kisebbségi, ellenzéki törvényhozókhoz fordulnak emberi jogaik oltalmáért.

Ez teszi erkölcsi kötelességünkké belföldön Is megkísérelni ugyan minden lebetó't, de annak eredménytelensége esetén az arra illetékes és hivatott fórumok elé vinni bajainkat.

Ez magyarázza, indokolja és tette kötelességünkké a népszámlálás kérdésében már beadott és egyéb, a békeszerződésekből folyó jogainknak végre-valaJhára való megvalósítását célzó és szükség esetén teendő lépéseinkéi

Igaz, hogy e célra a peticionálás eddig gyönge fegyvernek bizonyult. Azonban a nemzetközi jog fejlődése — mondotta Grossdhmid szenátor a kisebbségi kérdéssel kapcsolatos legutóbbi nemzetközi események méltatása után — mégis garancia egyrészt arra, hogy reményeink nem futó homokra épülnek, másrészt bizonyiíéka annak, hogy az ut, amelyen eddig is haladtunk — minden dühös ellenzés, vagy szirénhangok dacára —, a helyes és célravezető.

A népszövetség szervezete teszi továbbá lehetővé azt is, hogy a nemzetközi szerződések tarthatatlan intézkedései békés utón orvosé Itassanak és ez utón a ma még Európa újjáépítését gátló okok eltávolíttassanak. A mai válságos állapot orvoslására francia részről kezdeményezett „Páneurópa-mozgaiom" jórészt elméleti kísérletezés és egy kicsit ravasz elgondolás; végső célja ugyanis inkább a békeszerződési állapotokat megrögziteni akaró politikai és csak aztán gazdasági törekvés.

A kormány külpolitikájának végletes téwstíése

A népszövetség tavaly őszi ülésén történt konkretebb célzás arra, hogy nem államszövetségek létesítése, de a nemzeti függetlenségek finnyás és nehéz kérdését nem érintő gazdasági megállapodások és ezek közt e vámsorompók tényleges lebontása utján vezet az ut Európa gazdasági életének újjáalakítása felé. És most, amikor megint csak a németek részéről a német—osztrák vámszövetség tervének formájában egy hatalmas lépés történt ez irányban, mégis azt a győző hatalmak és különösen Franciaország és Csehszlovákia fölszisszenéssel kísérték. Kétségtelen, hogy politikailag a csehszlovák külügyminiszter ur kényes helyzetben van. Ámde az ő általa inaugurált politikai orientáció viszont az ország gazdasági érdekeivel nem azonos. Az ugyanis a természetes dolog, hogy a köztársaság külügyi képviselete legyen olyan, mely az ország népe boldogulását és jólétét segíti elő.

Németország, Ausztria és Magyarország Csehszlovákiának három legfontosabb piaca.

A mi külügyminiszterünk politikájának folyománya pedig ma az, hogy a piacoktól a köztársaságot csaknem elzárja. Lehet-e tehát ez a politika helyes, lehet-e ez maradandó? Nem kötelessége-© ez ellen pártállás és nemzetiségre való tekintet nélkül tiltakozó szavát az ország minden lakosának fölemelni és ha az adott viszonyok között egy középeurópai vámunióról ma még nem is lehet szó, — nem volna-e kötelessége a kormánynak a legtöbb kedvezményt biztositó kereskedelmi szerződések sürgős megkötésével legalább azt menteni — ha áldozatok árán is —, ami talán még menthető?

A még mindig meglévő és pillanatnyilag veszélyesnek tetsző német—francia feszültség dacára is, a háborús adósságok rendezésében érdekelt többi állam és a munkanélküliség kérdésének nyomása alatt Francia- és Németország közeledni fog, közelednie kell egymáshoz és ha ez a közeledés létrejön, akkor még kevesebb támogatása van Csehszlovákia gazdasági érdekeinek, mint ma.

Nem volna-e tehát okosabb egy békésebb és engedékenyebb kül- és belpolitikával és a kisebbségi kérdések egész méltányos kezelésével az itt élő, minden nemzetre kiterjedő, igazi demokratikus szabadsággal enyhíteni az itt egyre fenyegetőbbé váló gazdasági krízist is? Nem látják-e a munkanélküliek, az elhelyezkedni nem tudó fiatalság forrongását, nem érzik-a, hogy

üt az Ideje a oresztizspolHika ai?baita§yáfáva! az élet valódi problémáinak megoldása felé fordulni?

Jró a 75.000-rő!

Márai Sándornak Páriából irt vasárnapi sikkében többek közt van egy passzus. Meg- bökkenve álltam meg, mikor olvastam. A bekezdés elején tudtam, hogy elismerő szar vak következnek arról az akcióról, melynek eredménye 75.000 korona értékű uj pálya- dijkiirás szlovenszkói magyar irók és esszéisták számára. No persze, ezt csak dicsérni lehet. Hát még Írónak. Ha nem Márai neve van a cikk fölött, tán nem is olvasom el ezt a részt. De igy lassan és figyelmesen vettem át.

A hatás, amit ez az arasznyi nyomtatott sor kiváltott bennem, megrázó volt. Egyszerű, közvetlen és szinte „hanyagul" odavetett mondatok. De mögöttük egy nagy, hatalmas visszhang lelki megindultsága dübörög.

Aki irta, régen elkerült innen, sose vett részt az itteni tíz év irodalmi „fórumain" a béka-egér-hancokbam, a kis intrikákban, a nagy debvérésekben és távolról, az európai horizont emelkedettségéből szemlélhette a jó szándékok, rettenetes ak arat- megles zi lések és a heroikus optimizmusok létharcát. Igaz, hogy mindig figyelemmel kisérte s itt-ott, fontosabb pillanatokban egy-egy jól irányzott, célba találó cikkével ő is aktív részt vett a fejlődés kialakításában — ha szabad és nem sértő igy mondani — irodalompolitikái, elvi kérdésekben.

Mi az, ami most megráz ón diibörgött belém ebből az arasznyi mond ats őrből? A Parisban élő irótárs? A nagyvárosi témák bátor ©xpediciésa? A tiszta irodalom irodalompolitikákon felül álló beérkezettje? A távolság? A messzeség? mi vagy mik okozták, hogy elismerése mögül többet és nagyobbat éreztem ki, mint minden eddigi itthoni elismerésből? Pedig ebben itthon sincs hiány. Tudjuk, hogy az itt élő más nemzetek sajtójában példaadásként emlegetik immár ezt a kulturtettet. Szlovenszkón járva alkalmam volt a legszélső jobboldaltól a legszélső balig minden felfogást azon me- legiben hallanom, ahogy spontán s az első észrevétel pillanatában, őszintén és számítás nélkül, nyersen és rafünéria nélkül kibuggyant. Azok közt, akik szeretik a szólamokat s a tó ászt okát, ódái szavak magasztalták a magyarság kulturérzélkét, a magyar áldozatkészséget s azoknak elhivatottságát, akik ezt az eredményt tizenlkétóvi letargia után, példa és előd nélkül, szinte a puszta semmiből varázsolták elő. Az ellenkező végleteken szintén hallottam az első vélemények kibuggyanását. Se politikai, se világnézeti közösség nem befolyásolhatta őket. Ka igen, csak kedvezőtlen, hiisitő hatással. Az egyik ezt mondta: Mindegy, milyen

apropóból, mindegy, milyen mellékszándékkal csinálóiloitt, az eredmény, a tett impozáns és le a kalapot előtte. A másik azt mondta: Semmi közöm a polgári világ dolgaihoz és a „reakcióhoz", de ilyenre volna szüksége a radiikalizmusuak is. Aki összeszedte s akik összeadták, azok nagy dolgot végeztek. Egy liberális magyar, aki különben hűvös tartózkodással viseltetik az itfcemii magyar kultúráiéit iránt, így szólt: Tizenkét év óta ez a legnagyobb cselekedete az itteni magyarságnak. A nemzeti táborban pedig természetesen abszolút méltánylás és hódolat fogadta az akcióit, mert érzik, hogy ebben egy nemzetdarab elszegényedett ereje hatalmas és dokumentáló tüzet volt képes gyújtaná az élet és a fennmaradás oltárán. Csak egyetlenegy helyről ért el hozzám bizonytalan, sugdosó nesz. Tán nem is érdemes észrevenni ezt.

A jót és nagyot akkor kell fölérezni, amikor a köznek és a nemzetnek a legnagyobbat teszik s mikor a teljes összhangra legnagyobb szükség volna.

3íiért mondom el, miért ismételtem el, összefogóan, a kalaplevételre késztető, elismerő visszhangot? Én nem tudok rá precíz feleletet adni. Aki kiváncsi rá, aki nem érzi meg, vonja kérdőre Márai Sándort, mit tett be elismerő szavai közé, mit rejtett el közöttük valami olyant, ami erre kényszeritett.

Mert kényszeritett: mert teljes egészében, teljes lehetőségében még én is csak az ő szavaiból éreztem föl, hogy milyen szép, milyen nagy dolog történt. Tett. Cselekedet. Olyasvalami, ami után ő ezt írja le: „amit

néhányan tiz éve várunk, azt most az egyetemes magyar irodalom várja, leplezetlen kíváncsisággal... Tárt karokkal --- és persze pardon nélkül."

Hát ilye s valami történt.

Nagy dolog. Higyjék el, nagyon nagy dolog.

A jövő meg fogja mutatni. (ALFA)

Kassa, április 14.

Az országos kérész tényszocialista párt kassai helyi pártvezetősége e napokban ülést tartott a Katolikus Olvasókör nagytermében. Az ülésen Grwssehmid Géza de. szenátor, a kassai pártszervezet elnöke hosszabb beszédben tájékoztatta a pártvezetőség tagjait a politikai helyzetről s pártpolitikánk feladatairól és célkitűzéseiről. A beszéd az országos közvélemény szemponjtóból is aktuális és közérdekű, s ezért alább részletesen ismertetjük.

Beszéde elején kegyeletes szavakkal emlékezett meg a kassai pártvezetőség halottai- ról: Stefancsik Bertalanról és Gajdos Andrásról, továbbá megemlékezett arról a nagy veszteségről, amely a párt rusziuszkói kerületét Méray Adóm dr. halálával érte. Ezután áttért a pártpolitikai eseményekre.

Egységes nemzeti munka

A párt belső életében — úgymond — tovább folyik a munka azon irányban, hogy a legközelebbi pártkongresszus elő az időközi fejlődésnek megfelelő szervezeti — szabályzat — tervezet terjesztessék és

a gazdasági és kulturális munka tényleges megvalósítására a két párt munkaerőinek és gazdasági erejének racionalizálása és a most a mi köreinkben is sokai emlegetett „■egységes magyar nemzeti miinka" meg- valósittassék. Ez az igy általánosságban körvonalazott, a sajtóban és ifjúsági körökben sokat és bizonyos fokig érthetően türelmetlenül is sürgetett munka sok meggondolást igényel,

sok anyagi és személyi nehézség leküzdésével kapcsolatos, de folyamatban van

és keresztülvihetéséhez megadja a reményt, sőt előre is a megnyugvás érzését az a bizalom, amely az ellentétes és nem lekiosinylendő uj pártalakitási törekvések és úgy politikai, mint társadalmi kísérletezések idején és ezekkel szemben, nálunk a közelmúltban Zsolnán tartott pártvezető- ségi és végrehajtóbizottsági, a magyar nemzeti pártnál pedig a rimaszombati pértve- zetőségi ülésen e pártok vezetőivel szemben elementáris erővel megnyilvánult, bizonyságául annak, hogy a szlovenszkói őslakosság érdekeinek megmentései és a magyarság fenntartása és jogainak megóvása céljából eddig is folytatott küzdelmeinket Szlovenszkó intelligenciájának és általában lakosságának nagyon jelentékeny része igenis helyesli és igy nemcsak a mi, hogy úgy mondjam benső életünk elrendezése tekintetében való elgondolásainkat fogadja el, de a közelgő községi választások alkalmából újra feléledő Ígérgetések maszlagéval őket a kormánypárti berkekbe csalogatni és a „politikamentes" alakulatokba való invitálás utján megtéveszteni most sem lesz lehetséges.

fogainkhoz fánforithas&tlanul ragaszkodnánk kell

A mi népünk sokkal . ön tudatosabb, semhogy ne tudna összehasonlitást tenni a szava- zatszediés idején szokásos Ígérgetések értéke és a való élet tényei között, sokkal érettebb, semhogy ne látná, hogy a „mi magyarjainkról" beszél ugyan most újra a kornüánysajtó, de a most újra észrevett és megeirógatott magyarok számát iparkodik inégis minden kormányzási, sőt onnan kiinduló társadalmi megmozdulás is kevesbíteni.

Elég ez állítások igazolására — egyebek közt — rámutatni a népszámlálás előkészületeire és a keresztülvitele ellen felsorakoztatott panaszok egész légiójára.

A népszámlálás máshol nem politikai esemény, csak egy tudományos célokat szolgáló adatgyűjtés. Ott azonban, ahol a békeszerződések szerencsétlenül elnagyolt intézkedése az emberi és nemzeti jogok érvényesülésének lehetőségét s valamely nemzethez vagy fajhoz tartozók viszonylagos számarányához köti, ez egy egyenlőtlen fegyverekkel végig- küzdött harccá fajul. Ebben a harcban a hatalmon levő politika célja az, hogy minél kevesebb számúvá váljék az a kisebbség, meiy- lyel szemben a békeszerződésben és a kisebbségi szerződésekben megállapított kötelmei fennállanak. Nekünk, a kisebbségnek pedig gyenge fegyvereink csak ezek a velünk szemben jórészt igazságtalan és hátrányos békeszerződések, de mégis csak fegyverek, mert ezeknek a szelleme mégsem olyan sérelmes, mint a gyakorlati alkalmazásuk. Hi- pokrita szemforgatások ugyan a kisebbségek

A mi politikai célkitűzéseink mindig ez utóbbi irányt hangsúlyozták és sürgették. A kormányzásiban azonban — amint a mostani helyzet újra igazolja — nem volt meg az ez iránt való megértés és a legkevésbé volt meg a jó szándék velünk, az itt élő magyarokkal szemben. Nemhogy a megértés, de még csak a meghallgatás jószándéka sem. Ezen eddigi kormánypolitika eredményezte bizalmatlanságunk épp ebből a magatartásból fakad és

ezért vált pártpolitikánk gerincévé, hogy követeljük Szlovenszkó egész lakossága részére az önkormányzat jogát,

amelynek révén az itt élő lakosság egyetértése könnyebben, gazdasági talpraállása — önsorsa intézésével — bizonyára eredményesebben, volna megvalósítható.

Enneík fölismerése vezette úgy a mi pártvezetőség iinket, mint a magyar nemzeti pártét is

arra az elhatározásra, hogy Szlovenszkó autonómiájának kérdésében — a törvényhozás házai utján —• sürgősen kezdeményező lépéseket fog tenni, hogy ezzel is dokumentálja, hogy ennek a fuldoklásszerü állapotnak — népünk, illetve Szlovenszkó lakosságának önerejében bízva — az orvoslását meg akarja, meg tudja és remélhetőleg meg is fogja találni.

Amikor e tényekről, benső politikai pártmun- kánkról és távolabbi politikai célkitűzéseinkről Önöknek e pár szóval egészen röviden beszámoltam, az előadottak alapján kérem, hogy eddig is tanúsított ragaszkodásukkal és kitartásukkal segítsenek a nemzeti életünk fönnmaradásáért vívott nehéz munkánkban továbbra is, nem a mi/muló életünk jobbátételéért, de a jövő nemzedékért, amelyé — még ha egy része türelmetlenségében szembe fordulna is velünk —• minden küzdelmünk és szivünk minden dobbanása]