Prágai Magyar Hirlap, 1931. március (10. évfolyam, 50-75 / 2567-2592. szám)

1931-03-15 / 62. (2579.) szám

1981 március 15, vasárnap. ámxa^ca*vxuzaK&*mtaMrx~zBm&awfj*mmmmmwmmm BmssHBmmmmmuumtmummaaBBi Pannónia Szálló Budapest Vili., Rákóczi-ut 5. Elsőrangú szálló. Az előkelő családok régi. jó- hirnevü találkozóhelye a főváros központjában. A legmodernebb felszerelés és minden kénye­lem. Fürdők. Hideg és meleg folyóvíz minden szobában. Mérsékelt árak. ÉRSEKUJVÁROTT az ÉSE a Makkabeával, LÉVÁN az LTE a Komáromi FC-ot, DLNASZERDA HE­LYEN a DAC a pozsonyi Vas-t látja vendégül. BUDAPESTEN & bajnokság első derby-meccse folyik le a Hungária és az Újpest között. Ha az Újpest győz, úgy egy ponttal a Hungária elé kerül. A Ferencváros a szegedi Bástyát látja vendégül, mig a legjobb két középcsapat: a Nemzeti és a Bu­dai 11 egymással mérkőzik. — Az utolsó helyre ra­gadt Kispest a Pécs-Baranya ellen próbál pontokat szerezni, inig a Vasas—Bocskai meccs — a debre­ceniek elutazása miatt, — elmarad. — SZOMBAT­HELYEN a Sabaria a 111. kerületet látja vendégül. BECSBEN a Wacker az AustriávaJ, az Admira a Rapiddal, a WSC a Slovannal, a WAC pedig a Ni- cholsonnal játszik bajnoki meccset. DÉLNÉMETORSZÁGBAN a Karlsruher FV az Union Böokiagennel, a wormsi Wormatia pedig a Waldhoffal játszik bajnoki meccset. A vigaszdijban az IFC Nürnberg a stuttgarti Kickers-ezel, a VfR. Pürth pedig a karlsruhei Phönix-szel mérkőzik. BELGIUMBAN és SVÁJCBAN a rendes bajnoki meccsek lesznek. )( Csehszlovákia—Magyarország jövő vasárnapi válogatott mérkőzését a kölni Bauwens <lr. vezeti, aki március 21-én repülőgépen érkezik Prágába. )( Jeli Bickson, az ismert ainrarikoL box-mened­zser Prágába érkezeit, ahol hétfőn este megtekinti a Nekolnv—Rorth Európa-bajnoksági mérkőzést. )( A. utolsó bécsi jéghockey-meccset tegnap játszotta. 1© a bajnok WEV a Pőlaleánsidiocnfieir EV eJJen. Győzött az előbbi 2:1 arányban. )( Amerika Davis Cup csapata egyelőre a Doeg, Lőtt és Wood együttesből fog állón!, akik mellé a párosban meccsben AlMson és Van Ryn viliág­ba jnollí-párt állítják. Almenüim első meccsét május első hetében já-isza le Mexikó ellen. )( A Hungária március 28-án Berlinben a Ten- nis Borussia, 2ö-én pedig Cbeannrijtsdben • rendőr­ségé. team eAkn vendégszerepel, )( Magyarország—Csehszlovákia válogatott üsző é* vi*ipolé-méikőaóse juüue 5—ő-á® íolyák le Budapesten. )( Nizzában tegnap nj tennissverseny kezdődött. A vegyespárosban Auissem Oilly az olasz De Mar­taiéval együtt győzőit a Mártiin—Magaüofif kettős ©itten 6:0, 6:4 arányban. A dán Worm a francia Lezmeuzt kétszer 6:4 arányban, készletbe meg- --Matora.__________ _ Ke rtváros épüt Komáromban Hatvanezer négyszögöl területen viUaiakásokzsÉ építenek a Vág partján Komárom, március 14. (Bajáit tudósi tónik- táL) Komárom városa Szlovén sxkónak azok­hoz a városaihoz tartozott, amelyek eddigelé nem épültek olyan tempóban, mint az észa­kabbra fekvő városok. Komárom határozot­tam az elmaradottabb helységeidhez tartozott építkezési tekintetben, amihez nagy részben az járult hozzá, hogy a város belső területén már nem voltak építkezésre felhasználható szabad területei. Legnagyobb része a vizek és erődítések határolta szabad területeknek a katonai kincstár a tulajdonosa, amely nem válik meg területeitől- , Most azonban akció indiuM, mely az ép ifiké- aési ügyet fellendíteni akarja s szövetkezet alakjában megoldja a kislakáisproblémálkat. A Vágd ima hid járnál elterülő hatvanezer négyszögöl területen tervezik az építkezési akciót, közel a vizűhez, városhoz, forgalmas utak szottnszédsóigábajn, odavezetett ivóvízzel s villannyal máris, öt különféle tiporsrn házat vették tervbe az építkezők, az egyszobakony- hás típustól a mosók onyhás, fürdőszobás négyszoljásig, oflyan terjedelemben, amilyen­ben a hasonló .építkezési akcióknak a terje­delmet a törvény előírja. . Az előkészületek az épí tkezéshez máris megtörténtek s az első turnus, kertes laká­sok építése, valószínűleg ötven különféle nagyságú és tipusu házból fog állami. Nagy­szabású érdeklődés előzi meg a város társa­dalmának minden rétegéből az akciót, sokan vannak, akik, nyugdíjasok lévén, viz partján szeretnének lakni s tekintettel arra, hogy strand is tervbe van véve, az akció máris sok sikerrel kecsegtet. Bolthelyiségeket, is­kolát építtet az akció, valamint gyermekek­nek napközi otthont, hatalmas játszótérről. A kerteket befásitjá'k és intenzív kertgazdaság­ra vau kilátás. A munkanélküliség problé­máját is előreláthatólag enyhíteni fogja az építkezési akció, amennyiben nagyobbrészt komáromi és környéki munkásokat fog a tár­saság foglalkoztatni. Az első turnus épitike- Jéee a közel jővőbeu megloezdődiik. 17 IHIMIII18BWLW^St8gBPig8ffWSW<Í?S~aa ICöZ^AZPAig&GP . A sziovenszkói zöldségtermelés és legsürgősebb feladatai Prága, március 14. A Pozsonyban megjelenő Siovenské Ovocinárstvo (Sziovenszkói gyümöl- csószet) cimü szaklap a fentközölt címen Wol-f mérnöknek, az állami kiséri éti és mintakertészet vezetőjének cikkét közli. A sziovenszkói magyar mezőgazdaságot is a legközelebbről érdeklő cikket alább isonértetjük. A xSS<£sőgtsrrc?s!és válságénak okai A zöldségtermeléssel a legkisebb mezőgazda- sági vállalkozók foglalkoznak g ezért a mai sú­lyos válság annál nehezebben fekszik rá eme gazdaságilag annyira fontos szakma művelőire, minél inkább marad vámvédelem nélkül és minél inkább marad a köztestületek segélye és támo­gatása nélkül a zöldségkivitel. A csehszlovák köztársaság zöldségtermelése válságának okai azonban sokkal mélyebbek, mint ahogy a segí­tést csak a vámvédelemtől várnánk. A zSSűség&sfsGzstaS A köztársaság zőldeégbebozafcalának és kivite­lének tanulságos statisztikája azt bizonyítja, hogy a külkereskedelmi mérleg ebben a szak­mában igen jelentősen passzív, összegszerűen ki­fejezve 42 millió korona mutatkozik kárunkra- A hagyma- és fokhagymabehozatal 22 millió ko­rona, a paprika 8.25 millió korona, a karfiol 6.25 millió, a görögdinnye 3.5 millió, egyéb finom zöldség, boTöó, zöldbab, spárga, saláta, paradi­csom 2 milió korona. Ezenkívül további 15 mil­lió korona megy a külföldre a korai burgo­nyáért. A termelés Irántftísa Az éppen említett adatok világosan megmond­ják, hogy a zöldségtermelést nemcsak a terme­lők, hanem az állam külkereskedelme érdekében is megfelelően irányítani kell, különös figyelem­mel Szlovenszkóra, ahol a vegetációs feltételek, különösen az éghajlati viszonyok nagyon ked­vezők. Ennek az irányításnak érdekében keres­nünk keli mindenekelőtt a meglevő hibákat és hiányokat, azonban legelső sorban önmagunkra kell támaszkodnunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy nincs egyet­len olyan mezőgazdasági ágazat, amelynek terményei oly gyors és gyakori árváltozá­soknak volnának kitéve, mint ;a zöldségnél tapasztalható. A terméig és a kAmtftA kereskedelem Feladatunk mindenekelőtt az, hogy a termelé­si központokban a zöldségpiacok rendes kiépíté­sével kizárjuk a tisztességtelen közvetítő keres­kedelmet s a zöldséggel való kereskedést rendes üzletemberek és szövetkezeti szervezetek kezébe kell tenni A SteifSfdl fogyasztás Áz Ausztriába és Németországba irányuló zöldségkivitel letörése arra tanít, hogy a kizáró­lag kivitelre irányuló törekvéseknek határt kell szabni, mert minél inkább vagyunk ráutalva a kivitelre, annál könnyebben rendül meg a terme­lés alapja. Erre való figyelemmel különös gond­dal kell kezelni a belfölgi zöldségfogyasztás kér­déseit 8 elsősorban annak emelésére kell töre­kedni. Ebben a kérdésben még nagyon visszama­radtunk Németország, Francia- és Angolország mögött. Sajnos, eddig nincs megbízható statiszti­kánk arról, hogy a zöldségfogyasztás átlaga mennyi a köztársaságban, illetve hogy egy lakos milyen mennyiségű zöldséget fogyaszt évenkint. Kétségtelen az, hogy még ma is vannak embe­rek, akiknek halvány fogalmuk sincs arról, hogy a zöldség milyen fontos tápláló szer és hogy a zöldség vitaminjai milyen nélkülözhetetlenül szükségesek az emberi szervezetnek. Beigazolt tény, hogy a zöldség- és gyümölcs­fogyasztás nagy mennyisége bizonyos nemze­teknél az egészség, életrevalóság és energia főindikátora. As építkezés! mozgalom s a családi kertek Az építkezési mozgalom kifejtésénél az illeté­keseknek tudatában kell lenni annak, hogy nincs családi boldogság családi kert nélkül, amelyet minden családi ház mellett be kell rendezni az egészség ,a szépség és erkölcsiség érdekében. A házi kiskertek létesítése emeli az érdeklődést a zöldségfogyasztás iránt. A beígér kertészet s a belföldi termelők Teljesen elképzelhetetlen, hogy akár a legsza­badabb állam is nem állana a belföldi termelők védelmére, hogy ha az idegen termelők beköltö­zése a saját termelőknek tisztességtelen versenyt csinálna. A bolgár kertészek előnye abban rejlik, hogy a bolgár munkásaiknak nem fizetnek napi munkabért, hanem haszonrészesedésért dolgoz­tatják őket. Azt kell tehát követelnünk, hogy a belföldi termelőre érvényes termelési irányelvek hatálya kitérjesztcssék az itt élő külföldi állam­polgárságú vállalkozókra is. A zöldségtermelés pénzügyi támasztéka meg­szerzésére és növelésére irányuló mindennemű törekvés is teljesen hiábavaló volna, ha a zöld­ségtermelés uj orientációja nem veszi figyelem­korai zöldség kitermelése céljából, — mindez ezéJee gyakorlati alapokra fektetett propagan­dának a tárgya- Eme cél érdekében az említett kísérleti állomás minden fajta zöldség temelésé­vel foglalkozik ykülönöe figyelemmel azokra a fajtákra, amelyek iránt az ország területén ki­sebb az érdeklődés és amelyekkel a legnagyobb jövedelmet lehet elérni Az érdeklődők megte­kinthetik itt a zöldségtermelési módozatokat is és a gyakorlatban láthatják az egyes módok elő­nyeit és hátrányait. A kísérleti állomás végfii magnemcsilésre is törekszik « olcsón fog edadni akklimatizált e jól bevált fajtákat Eme javarészt technikai feladatokat kiegészí­ti a műtrágyázásokkal végzett kísérjetek, ame- intenzivebbé tevése & legjobb minőségek és a Fiókok, Afflllált lijtézetoki Csehszlovák Légióhank Prága Banka éeskosíovcnsk^ch légii Alaptőke Ki 7C,«W.0C0.~ Távirati dm I^glokamka TartaMkök Ki 64.5S».C#Ö.~. 4 kii-enddtaóg Prágákat, és 11 fiák Cseh- és ftarraeraságba*, Sslaveiuxkfo és Podkarpaieká Kwsbac Fiókok, Beróhovo Bratislava, K*®ea, W#*é Mcwte a, V, FHefcUay, Psrpraó. Zvalaa Afflllált lljfézetoki Bardíor, Cbuat, C jynaraay, Cop, GírsHoroe, Halié, Hronsky Sv, Krtá, Humánná, tríavs, f*n»me ÍCcámarok, Karóárno, Kosi&o, Kril. ChiosMc, Krompndiy, Loéeosc, Malacky, Micbaievt*. Kloóry Karaen Moldavs, Mukaceva, Nitra, Nővé ZAraky, Oslsoy, Parkén, Pleírvee, Poprrad, Preéov, Racirtrv, Rím. Sobota, Rozncva, S»hy, Ssitin, Soőovce, Sevlus, Snma, Spisaká Nova V*», Spiíské Podhradíe, Spisské Vlachv, Svaljsva, Tacovo, Topolcany, Tornala. Trabiiov- Torna, Uh, Skalica, Uzhorod, Velkí Kapuéany, Veiké Lévára, Veik’/ Meder, Vráble, Vraaov, Zlatc Mornvce, ZeUeiovce és Zilina. Idénybeli váltóflsietek: Popréd-éllonés, Sliac füróó, Stary Smoksvee, Strbaki Pteso, Tair. Lomalca, Külföldi afflllált intézetek: jn^oszlávlában i Kamerciialna Banks d. dL Zagisb éa Bókja Ljnbljane. A balti államokban: Laajss Privmtbanko, Rip. Mindennemű baaküziet gyors és pontos lebonyolítása. be a zöldség minőeégénéh a javítását. Ebben a kérdésben a mezőgazdasági kísérleti intézmé­nyeknek kell mutatniok az utat A termelésnek ez az átszervezése elsősorban a korai zöldség- fajták, a korai burgonya előállítására vonatko­zik, ami azonban munkatöbbletet és tőketöbb­letet kíván. Es a munka következményeiben ezt jelenti: a) a termőaloj megjavul és tökéletesebb les*; b) a talajban levő tápanyagok készletei emelkednek e azok fizikális és biológiai tulajdon­ságai javulnak; c) csakis a legjobb minőségű vetőmagot kell használni; d) a talajt a legalkal­masabb módon kell kihasználni különös figye­lemmel a talaj és éghajlati viszonyokra. Eme bonyolult kérdések megoldására az első kísérlet megtörtént már azzal, hogy Szlovenezkó számára Pozsonyban állami kfeérleü és mánta- zöldeégkertéezei létesült. Ex a kísérleti állomás ax összekötő kapocs a tudomány és a gyakorlat között Végső célja & zöldségtermelés főllendi- tóee minőségileg és mennyiségileg ás. A zöldségtermelés standardizációja, a terme­lési technika tökéletcsbitése, racionalizálása és Az áüatnS bendiázásl k5!es5a Ás 1981. márck»: 11. törvény értelmében, Törv. és reod Tára 35, ssn, & Piaaügynvktiszté- riuen kibocsátja ax 5^-08 1931. évi állarrd bernházAöl kők^fert A kölcsönt a bemutatóra szóló 1000, 5000,10.000 és 50.000 koronás kötvényekben bocsátják ki. Minden kötvényhez 50 szelvény lesz csatolva, melyek közül az első 1931 augusztus 1-én, az utolsó 1956 február 1-én esedékes. A kölcsönt névértékén 1937 február 1-től kez- dődőleg 1956 február 1-ig bezárólag váltják be. E célból minden november 1-én, 1936 november 1-től kezdödőkg, kisorsolják a kölcsönkötvé- nyöknek mintegy huszadrészét. A pénzügymi­niszternek nincsen joga a kölcsönt né vértek én aluli vásárlással amortizálni, sem azt konvertál­ni; a kisorsolást ellenben meggyorsíthatja. A papírok pupilláris biztonságot élveznek; a kamatok nem esnek jövedelmi adó alá A köl­csönt a eubszkripció lezárása után 14 nappal vezetik be a prágai börzére. Jegyzési feltételek A jegyzés hétfőn, 1931 március 16-án veszi kezdetét és szombatig, 1931 március 21-ig tart. A jegyzési ár 95.75%-ot tesz ki, hozzá a jegy­zett névérték 5% kamata 1931 február 1-től a vétel dátumáig. A papír rentabilitása tehát, a kis őre olásból eredő nyereséggel inklusive, 5.33%. A kölcsön a következő bankoknál és in­tézeteknél, valamint azok fiókjainál, jegyezhető: Anglo-öechoelovakische und Prager Kreditbank, Böbmische Union Bank, Böhmische Eskompte- bank und Kreditanstalt, Ceská prumyslová Ban­ka, Hypofceéní Banka Óeská, Méstská sporitelna Praíská, Moravská Banka, Póstataka.rékpénztár, Sloveneká Banka, Üstrední Banka ceskyoh epo- fitélén, Zerneká Banka és Zivnostenská Banka. Ezeknél az intézeteknél kimerítő prospektusok is kaphatók. Aa állam mint árdrágító. A Pozsonyiban meg­jelenő Národny Hoepodár inja: Az álflam az áirdrá- gritó szerepében tairtósan kezd (berendezkedni, így a kőzelimju’tban liepfceüí meg bennümket az ásvány­olaj adó emelésére vonatkozó javáéiaitffcaíl, mely adó a mai 13 füffliórirőil 75 fillérre emellkedmék. A javasolt, ad'óeme'liéeit beszáimnltjók a iDÖolaij árába és hogy a jogosulatlan gazdagodás ©lejét vegyék, ezért az összes meglevő készleteket ás az uj adó­val sújtják. Az utólagos megadóztatás általány- ■ összeg formájában is megtörténhetik. — További < támadás a rumm'ail vadé kereste edésneik az osztrák i rumkionvenoió mimtájára va^-ó megszerveaése, : ami csődben már iís folyamatban van. Ausztriáiban t a rum egyezmény nem vált be, üt azoniban meg í akarják honosi 1ani. Az áldam kötötit gazdádlkoicliást a akar bevezetni a rumkeireKkedelem.ben s egy uj i k'özpontot is liétesiitenek majd, hogy ott jó elhe- I lyeaési találjon egy biórdemeeüdlt poliilbük^iis. Mert f hált m>ég mnidig kevés van a soiafajta bizo ttságból, ii lyeket azonban az egyee magán telepeken is vé­gezni fognak. A továbbképzési működéts keretri ben az intézet kiállításokat,. előadásokat, tanfo­lyamokat fog rendezni « a zöldségtermelést fiion és rádióelőad ásókkal is propagálni fogja. — Vé­gül szervezeti teikintetben igyekszik megvetni a zöldsógórtékesdtóei szövetkezetek alapjait # , ( így ezőí Wo2 mérnök cikke. _ árdeklő»iéesel várjuk, hogy a most megszer­vezett zöldségtermelés! kísérleti állomás vájjon mutat-e nagyobb érdeklődést a délszlovenszivói magyar nemzetiségű zöldségtermelők ezükségk- tei iránt, miint amennyit idősebb testvérei, a magnemeeitő állomások mutattak. Mert ha a zöldségtermelőket fe nemzetiségük szerint fogják megkűlöidböztetaii, úgy nem nagy jövőt jósolha­tunk az intézetnek, mert annak éppen a Szloven- ezkó déli határán elhúzódó területek érdekében kellene kifejtenie működését e ba ezt nem teszi, úgy akár be is csukhatja üzemét, nem fog nagy eredményt elérni. Reméljük, hogy ily indokolat­lan megkülönböztetésben nem lesz részünk. fcöapoöti kjomfeszfóből ■ es a megciMá& dgem j ó eszköz a pnunkeínéíEkíiiMeég enyhiitesére: ug hivata­lokat ke& OBBnéiod, nsámdetó meg ibe£ drágáihuri. amikor Brindeiáci e» ak&ófság után áhiíoffik • po- xáter rwmksSd vár. A kötöK gaffidéfeKiás meáiiett a boifiSkü ezen literje mootegy 50 SElémel fog mey- ünáguaiíL Bm» daágnilá^oji káviil a rumgyérláy’; konitiiingeinfcá'M fogják az egyes gyárosok eeáanár; ! a kereslredelimiet guasbaíkötiik uj hávaitalos essemlé';- keil, honíiroJikMíaíl és rakitárvizsgállaTOlkikail — remé­nyűink van szó vj etusáncokra. Szlovenszkó képviselete a központi vasuítigjd ta­nácsban olyan jelentéktelen — írja a Národny Hop­pod ár, — hogy a helyzet igen sürgős orvoslást igé­nyel. A központi vasutügvi tanács határoz minden fontos közlekedésügyi kérdésben e a szlovenezikói vasutügy eddig erősen el volt hanyagolva. Legfőbb ideje, hogy ez a központi intézmény Szloven-szkó vasutügyi közlekedése érdekében is tegyen valamit. A tanácsnak jelenleg katvankilenc tagja és ugyan­annyi póttagja van. Ezek közül csak öt szlovenszkó' tag van éspedig Stodola, Paul íny, Ka.pp, Kalcsok é Petíhold személyében. Ezért a sziovenszkói gazda sági körök most azt javasolják, hogy a vasútiig? tanács tagjainak száma emeltessék fel 80-ra s 1 további tizenegy tag kizárólag sziovenszkói legyem. Politika irányítja a francia arany vásárlá -!. Lon-dom/ból jelentük: Az ain.gtol közgiaadasági szai: iirodakxm legújabb szenaácLója a magyar szárma­zású Paiull Einziig da\, a Finamcial News külüg?; szerkesztőjének a londoni könyvpiacon megjelel;' „Harc a pénzügyi vezetésért** (..The Fighí í-r Fin.ancíi.í'jl Supreinacy“) cimü müve, amely nvgy' érdekes világot vet a pénzügyi viilágcentrun: közűi éles versengésre. F ranm® országban mim iminden egyebét, a közgazdasági étetet is kazáré' : a poKlbifciaá szempontók irányiitják s Párás a pút­ügyi világuraloimra csak az abban rejlő nagy pov -bikái befolyás miatt; áhítozik:. Ezt mutatja hite". po-l'Mkája is. Ijegíontosabb fegyvere a fciidlfökh'hi lévő óriási francia iáquid-kőveteíléoefc, melye’ összegéit Einzig dir. 300 md'SBíó fonlira becsüM. ! köveitel'ásek segélyével terolíhetik a franciák Pár:, fölé az aranymozgalnMiit s tetszés szerint, megzavar' hatják a többi pénzpiac egyensúlyát. A könyv konkrét adatokkal bizonyítja, hogy a franciák több esetben polltika/i ok.ok.bóL sőt megttw'táslí'éi;! vagy kényszert bő eszközül is vontak fci Anginából eiranyaít Érdeke kötefiönajé-nlat Törökország «*4máxa. Konsitantáinápolyból jeleoibiik, hogy egy német cso­port öt7venmii!lllLó török Jicxnit kölosöuit ajánlott fel a -török kormánynak azzal a feilbétélitel, hogy a sávos- e-raerumi vasul vonal építését kizárólag az említett csoportba tartozó váSlalaitok vógezIrcsBék. Az aján­lat érdekessége az, hogy kazíirófeg németországi számi amieu voeuíii anyagok tonmúszetiheuti Kzátliitá- sáiról szó1! és igy elfogadása esetén a török kor­mány készpénzben egyetlen fontot sean venne kézhez. A kölcsön 10 évem belüli lenne viies.’.a fize­tendő, de csak a vasutópiókezés befejezése után számiiito-tt ötödik évben válna esedékessé az első irészliei.

Next

/
Thumbnails
Contents