Prágai Magyar Hirlap, 1931. március (10. évfolyam, 50-75 / 2567-2592. szám)

1931-03-05 / 53. (2570.) szám

2 Í931 mArcius 5, csütörtök. srebegnak a csehszlovák Nemzeti Bank veze­tőségének, azért, hogy Salovenszkót tok in tő­iére érdemesíteni kegyeskedett!. Hogy ebből a tekintetből Szlovén sakó népeire milyen áldás fakadt., azt Stodola szenátor maga ál­lapi tóttá meg. Hogy megállapítása az összeg szempontjából nem egészen helytálló, az már politikai álláspontjából következik. Az ilyen magatartás nagyon furcsa követ­kezményeket vált ki a közvéleményben. Ezt alighanem érzik a Stodolák, mert az utóbbi időben a kormányt támogató szlovák körök­ből fei-felihaingzó óvatos panaszok egész biz­tosan a szlovák körökben is napról napra erősbödő elégedetlenség következményei. Az egyénileg jól dotált, nagy vagyonokat íelialimozó politikusok érzik, hogy lábuk alatt inog a talaj g hogy a nagyiközönséget, amely a saját jövőjén kétségbeesik, sem az egyesek jóléte, sem a kormány részéről az általuk támogatott bankok vagy egyéb intéz­mények részére juttatott segélyek nem kár­pótolják eaját gazdasági romlásáért Taná­csosnak látszik . tehát néha óvatos kijelen té­tekben megemlékezni arról, hogy Szí o ven- vakénak vaunak kívánságai, melyekre alá­zatosan fél lehet hívni a prágai hatalmasok figyelmét, anélkül, hogy a jótuevett centra­lista ezáltal még kegyvesztetté válnék és le kelljen mondania a földi paradicsomnak a hatalom által biztosi tóit áldásairól Igaz az is, hogy valami nagy okosságra az ilyen eljárás nem vádi Meri az okos em­ber sohasem becsüli le embertársainak ké­pességeit és nem épít arra, hogy bűvész­mutatványaiba az emberek nem fognak be­lelátni. A becsületes és. másban is jóhisze­műséget feltételező szlovák nép türelmével hosszú ideig visszaélhettek azok. akik érde­keit elárulták, de arra mégsem számithat- nak még a legelvakultabb centralisták sem, hogy a szlovák nép szeme sohasem fog ki­nyílni, hogy meglássa saját gazdasági rom­lásának okait és okozóit. A gazdasági romlás csak sietteti a leszá­molás órájának el következését. A gazdasági válság eredményei bármily szomorúak és ' végzetesek szlovákra, magyarra, németre egyaránt, le fogják dönteni az őslakosság egyes népei között, leik {ismeret len, egyéni érdekeket hajliászó politikusok által emelt 'Válaszfalakat és meg fogják teremteni azt az egységes, az ezeréves együttélés által tra- didőklban, gondolkodásban -adott természe­tes frontot, amely a prágai centralizmust az. addig elszenvedett sérelmek orvoslására fogja kényszeríteni, hogy gazdasági fejlődé­sünk biztosi tájával az őslakosság megment­hesse SzJovenszkó és Ruszinszkó eitviiizáciő- ját. A kormány telles tehetetlensége a 150 snillfi elosztása kérdésiben Qsszeielt kézzel várják a tavaszt, a műkor a munka- alkalmiak masuktól megszaporodna* Prága, március 4 A gazdasági miniszte­reik tegnap délután tanácskoztak » elsősor­ban a jug osziáv-cseh szí ovák keres kei© Imi szerződés röl tárgyallak. Benes kü Lágyai K niiszter jelentést lett az eddigi tárgyalások­ról, amelyek egyes vitás pontokon meg­akadták. Hosszabb vita után elhatározták a miniszterek, hogy újabb utasításokat adnak a csehszlovák delegációnak s ezek reményt nyújtanak arra, hogy a kereskedelmi tár­gyalások a jugoszláv delegációval talán már a mai napon eredményesen fognak befeje­ződni. Ezután hosszas tanácskozást folytattak a gazdasági miniszterek a 150 millió koronás váLsághltel eloszlásáról. Ezt a hitelt, mint ismeretes, a nemzetgyűlés még karácsony ■elöüt szavazta meg anélkül, hogy akkor a pénzügyminiszter ennek a fedezetét megta­lálta volna. Köziben múltak a hónapok, a 150 milliót nem tudták elosztani, mert nem is voli meg, mig februárban az 1300 millió ko­ronás válságkölc&önibe fölvették a 150 mil­liót is. Az összeg h »v áh> r <1 i tás ár ól azonban még most som döntöttek, mert a kulisszák mögött elkeseredett harc folyik a 150 millió koronáért. A kereskedő- j lemüigyi, földművelési és népjóléti mfaliszté- ! rek már régebben benyújtották javaslatai­kat, de a gazdasági miniszterek ma is még i csalj ott tartanak, hogy meggondolás tárgyá­vá teszik azt, vájjon csak esetenként járja­nak el, ha a 150 millióból egy-egy reszort- in in isrztérium egy bizonyos összeget követel, avagy pedig konkrét javaslatok alapján egy­szerre osszák szét az összeget. Végül, is a késő esti órákban abban állapodtak meg, hogy ma estére az illetékes miniszterek konkrét javaslatokkal álljanak elő. Már egyenesen nevetséges ennek a 150 millió koronának a sorsa. öt hónapja annak, hogy a nemzetgyűlés a válság enyhítésére megszavazta a 150 milliót, három hete annak, hogy a pénz­ügyminiszter megszerezte ezen hitelnek a fedezetét, a gazdasági válság egyre fenye­getőbb s a miniszterek csak most tanács­koznak arról, hogy mát csináljanak ezzel az összeggel. Ez is bizonyitéka annak, hogy a kormány a válság enyhítésére* eddig semmi! sem tett, mert hiszen a nagy beruházási program tá­volról sincsen még realizálva. Az egész do­lognak az a látszata, mintha a kormány be akarná várni a tavaszt, amikor amugyis megkezdődnek a mezőgazdasági munkála­tok, amikor magától fölélénkül az építkezési mozgalom és a válságra megszavazott száz­milliók esetleg megmaradhatnak — más cé­lokra. Meskó Zoltán interpellált a nyíregyházai gyilkossági ügy főtárgyalásán történtek miatt Kifogást emeli a főtárgyaiáson felmerült szexuális kérdések részletes boncolgatása ellen és a bűnvádi perrendtartás meg­feleld paragrafusának megváltoztatását kívánta Budapest, március 4- (Budapesti szerkesz­tőségünk te leien jelenlése.) A képviselőhöz mai ülésén a napirend leiárgyulásn után Mcskó Zoltán előterjesztette interpellációját a nyíregyházai gyilkosságn per ügyében. Be­szédének bevezetésében ki jeleni ette, hogy sem a független bíróság Lnféaményét, som a sa< j i ószaibadságot nem kívánja érni leni, ell ön­ben a* igaTííiigiigyniínisxtvrhcs aszal a kéréssel fordul, hogy a perrendtartás 293. paragra­fusát módosítsák oda, hogy a független bi~ Halálos kimenetelű vonaiösszeiitközés Romániában Bukarest, március 4. A Bukarest—konstamá vonalon tegnap dé’után SighLreanu állomáson, hibás váltóállítás következtében egy petrole- umszállitó vonat beleszaladt egy ott veszteglő tehervonatiba. A petróleum tank felrobbant. Ar. összeütközés folytán egy fékező megliait, két vasutas halálosan megsebesült. A szerencsét­lenségért az ál’omás személyzetét terheli a fe­lelősség, akiket azonban felelősségre vonni nem lehetett, mert anélkül, hogy a sebesülte­ket segélyben részesítették volna, valameny* nyien elszöktek. róság előtt olyan perben, amely a családi életet vagy a közerkölosiséget érinti, a bí­róság zárt tárgyalást rendeljen el. Interpellációjával nincs komolyabb szándé­ka, választ sem vár az igazságügyminiszter­től rá, csupán kívánatosnak tartaná a szóban forgó paragrafus módosítását. Ezután Meskó utalt arra, hogy a közvéleményben jogos megbotránkozást keltett a perben felmerült szexuális kérdé­sek részletes boncolgatása. A sajtó igen részletesen hozott tudósítást a fő'tárgyalásról, úgy hogy az apák kénytelenek voltak az újságot elzárni a fiatalság előd Bródy Ernő: A sajtónak joga és kötelessé­ge, hogy a nyilvános tárgyalás anyagát a nyilvánossággal közölje. (Nagy zaj.) Meskó Zoltán: Nem engedem mellékvá­gányra terelni a kérdést. Mint törvényhozó kérhetem, sőt követelhetem a törvény megváltoztatását azirányban, hogy szexuális kérdéseket nyilvános íőtárgyalásokon ne lehessen bon­colgatni. Egy közbeszóló: A gyilkosságról alig esett 9ző a tárgyaláson.) A törvényszéki főtárgyai ás nem lehet beíeglclkü és Ízlésű kiváncsi nők találkozó­helye. Jánossy Béla: Miért csak a nőkről beszél (Általános derültség.) Meskó Zoltán: A dános! cigányok perének főtárgyalásakor a bíróság elnöke jóindula­túan figyelmeztette a női hallgatóságot, hogy milyen borzalmak következnek, mégis egyet­len nő sem távozott a teremből. Az egyik csendőr rés tel te elmondani azt, hol találta meg a cigányasszonynál az ékszereket. Az elnök a csendőrnek annakidején azt mondot­ta, hogy ilyen nők előtt nyugodtan beszélhet Ha egyes nők a rúzstól neun pirultunk, annál indokoltabb jó folésre szoktatni őket. Az interpellációt kandiák az igazaágügymf- nisrztérnék, aki az interpelláció elmondásakor nem volt a teremben. Aztán megint Hehlhez fordul: — Ha most elvonul, senki sem fogja önö­ket megtámadni. Ha marad, újabb halottak lesznek. Ön lesz a gyilkosuk! Tudja ezt? —- Tudom — válaszol Heh! hidegen. Egy másodpercig még szemben állunk egy­mással. Hehl sorban végignéz rajtunk. Külö­nös pillanat. Valami összetörik. Aztán felvesszük Max Weil erőtlen testét és elvisszük. Az ucca megint tele emberrel. A tömeg széles utat nyit előttünk mikor oda­érünk. Kiáltások röppennek fel: — Noske-kutyák! Vérebek, rendőrkutyák! Gyilkosok! Max Weil hátából csöpög a vér. Bevisszük az első házba, A Hollandi Lu­gas. Már itt van néhány szanitéc; bekö'nek két embert, aztán a táncparkettre fektetik. Egy nő, akinek véres a köténye, nyög és foly­ton haza akar menni. Alig bírják leifogni, •míg hordágy és orvos nem kerül. Haslövést kapott. Mellette egy férfi, még régi katona­zubbonyában. Mindkét térdét ' lőtték. A fe­lesége melléje térdel és jajgat: — Nem csinált semmit! Csak ép arra ment! Hiszen csak a vacsorát vittem neki — rámutat a szürkezománcos fülesedényre: — Csak a vacsoráját... A Hollandi Lugas táncosnői egy sarokban szorongnak. Az üzletvezető izgatottan futkos fel s alá és azt kérdezgeti, hogy nem vihet- Tiők-e máshová a sebesülteket. Az üzlet ruiná- lődik, ha hiire megy az esetnek. Nem lesz vendég, aki táncolni akarjon ezen a parket­ten. Anion Demuth, aranyos portás-unifor­misában, egy üveg konyakot hozott és a se­besült férfit itatja. Az üzletvezető iszony od­íatja magát. — Azt hiszed, megmarad a lábam? —- kér­dezi a sebesült. — Sofíőr vagyok ... Jönnek a hordagyak. Kint megint lövések kattognak. FelugTunk. Orditás, üvöltés és ab­lakok csörömpölése. Kirohanunk. — Tépjétek fel a flasztert! — kiáltja va­laki és csákányával a kövekbe csap. Az ablakokból matracok repülnek le, szé­kek, egy gyermekkocsi. A tér felől lövések villámlanak. A tetőkről valaki visszalő. —■ Lámpát eloltani! Egy ember előugrik és behaját egy gránit- kockát. Rögtön sötét lesz. — Kosole! — kiált fel KatrL Csakugyan Kosole. Valentin vele. Mint va­lami örvény, szívott ide valamennyiünket a lövöldözés. — Rajta, Ernst, Ludwig, Kari! — bömböl Kosole — Nőkre lőnek a disznók! Hol van már a világos nappal, a remény, a lány bronzbőre? Golyók korbácsa suhog, em­berek ordítanak, kapualjakban fekszünk, dü­höngve, tönk rétévé, az áradás ránk nőtt, ma­gával ragadott, sebesülteket vonszolnak to­va, vér spriccel a kövezetre, megint katonák vagyunk, megint itt a front, csattogva és tombolva nyargal a háború fölöttünk, ben­nünk — mindennek vége. a bajtársi ideált gépfegyvergolyók szitává lőtték, katonák lő­nek katonákra, bajtársa'k bajtársiakra, vége, vé'ge! III. 1. Adolf Bethke eladta a házát és a városba költözött. Mikor feleségét visszafogadta, egy darabig simán ment az élet. Mindegyikük végezte a maga dolgát és úgy látszott, hogy minden , rendbe jön, I De a faluban suttogni kezdtek. Ha a* asz­szony este az uccán ment, utánakiabáltak; — legények, akik szembe jöttek vele, szemtele­nül az arcába nevetlek; — a nők félnema- gyarázhalatian mozdulattal elhúzták tőle a szoknyájukat. Az asszony minderről semmit sem szólt Adolfnak. De belebetegedett ó® napiról-napra sápadlabb lett Adolf ugyanígy járt. Ha belépett egy kocs­mába, a beszélgetés rögtön elhallgatott; — ha látogatóba ment, zavart csönd fogadta; — dugott kérdéseik lassan előmerészkedtek; — ivás közben bárgyú célzások szabadultak fel és néha gúnyos kacaj robajlott mögötte. Nem tudott igazán védekezni ellene; mert miért kezdjen magyarázkodásba az egész faluval olyasmi felől, ami kizárólag őreá tartozott és amit még a pap sem érlett meg, aki kelle­metlenül mustrálta a szemüvege mögül, vala­hányszor Adolf elment előtte. A helyzet ki- nos volt; de Adolf sem szólt semmit a fele­ségének. így éltek egy darabig egymás mellett, az­tán a söpredék annyira elszemtelenedett, hogy egy vasárnap este Adolf jelenlétében is ódáktól,tottak valamit az asszonynak. Adolf felpattant. De a nő lefogta a karját: — Ugyan, hagyd, annyit piszkolódnak, hogy már meg se hallom. — Annyit piszkolódnak? Adolf egyszerre megértette, mitől lett olyan szótlan az asszony. Dühöngve ugrott fel, hogy megragadja valamelyik kurjantót. De azok eltűntek a cimboráik összetoluló háta megett. Bethkéők hazamentek és némán lefeküd­tek. Adolf maga elé bámult. Egszerre csak halk. elfojtott hangot hallott, a felesége sirt a takaró alatt. Talán már sok-sok éjszakán át sirdpgált igy. mialatt a férje aludt. — Ne sírj, Marié, — mondta Adolf csön­desen, ha az egész falu jártatja is a szá­ját. De a nő tovább sirt. Adolf tehetetlennek és elhagyottnak érezte magát. A sötétség ellenségesen állt afc abla­kok mögött és mint pletykás vénasszonyok susogtak a fák. Bettiké a kezét óvatosan a felesége vállára tette; a nő könnyes arca fől- tekiutett rá: — Adolf, hadd menjek el, akkor abban­hagyják... A gyertya még égett, Marié felkelt, nagy] árnyéka ingott a szobában, végigsiklotl a fa­lakon s ő maga olyan kicsiny és gyenge volt a pislogó fényben. így ült az ágy szélén és st harisnyája meg a blúza után nyúlt. KüIöoöa és óriási mozdulattal nyűit vele együtt a hol­miért az árnyék is, mint egy hangtalan sora, amely kintről, a fekete les kelésből belopa­kodott az ablakon ál és most groteszken, tori és gyunyos vihogással utánozta a nő minden mozdulatát. Jaj, mingyárt ráveti magát a pré­dára és kivonszolja a zugé sötétbe! Adolf felugrott és a feliér csipkefüggönyt az ablak elé ránteUa, mintha kizárhatná az alacsony szobából i éjszakát, aiuely sóvár bagolyszemekkel bá. túli be a négyszögletes fekete lyukakon. A nő már felhúzta a harisnyáját és a mel­lén ykéjééri nyúlt, Adolf hozzálépett — Ugyan, Marié... Az asszony felnézett, a keze lehanyatlott, A mellényke a földre esett Adolf látta a kint a felesége szemében, az élő ember kánját, a megvert állat kínját, vigasztalan nagy kínját azoknak, akik védtelenek. Átölelte a nő vál­lát. Milyen puha volt és meleg, hogy is lehet, követ vetni erre a nőre, hát nem volt mind­kettőjükben jóakarat? Miért üldözték és hec- celték olyan könyörtelenül? Magához húzta az asszonyt. Marié engedett, megölelte a férje nyakát és fejével a mellére simult. És igy álltak mindketten, dideregve és hálóingben és érezték és meg akarták váltani egymást egymás melegén, az ágy szélére kuporodtak és keveset beszéltek és amikor az árnyékuk megint megingott szemközt a falén, mert a gyertya bélé oldalt dőlt és a láng ki akart hunyni, Adolf barázdás kezének gyöngéd mozdulatával lassan visszahúzta az ágyba az asszonyt, ami azt jelentette, hogy: együtt maradunk, megpróbáljuk megint. Aztán meg­szólalt: VISSZA A HÁBORÚBÓL £rkb Mária Remarque) regénye (Copyright by ü Feature Syndicate and by Prágai Magyar Hírlap. -- Utánnyomás kivonatosan is tilos.) (63) Pordifoífa: Szabó Lőrinc va nézi és integet neki. Anion nem zavar-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents