Prágai Magyar Hirlap, 1931. március (10. évfolyam, 50-75 / 2567-2592. szám)
1931-03-18 / 64. (2581.) szám
1)81 mániás 18, szerda. 11 As uj német-román kereskedelmi szerződés biso. nyos mértékben kisérletszerii nyitásokat fog tart&I- mázni a mai gyakorlattal szemben. A szerződés a pretermci'áildB vámok elve alapján fog nyugodni, amely helyettesíteni fogja a .legnagyobb kedvezmények elvét. A szilárd komtdngmtáMs ©ivét Románia sem helyeselte, illetve azt csak abban az esetiben volt hajlandó elfogadni, ha Németország Í6 nagyabb mértékben tesz eleget a román kivánsá- golinak. Németország elsősorban gépeket, vasúti gőzmozdonyoflcat szállítania Ramámiánaik s ebtől gabonát és kukoricát venne Át. Az újfajta kereskedelmi szerződés megkötésének utjában azonban egyelőre az a nagy elvű akadály áll, hogy a nemzetek szövetségének gazdasági bizottsága által hozott határozat szerint a prafermcááíis vámok elvén épült kereekedelhnii szerződéshez való hozzájárulást előre kell kikérni vakimewnyi érdekelt állaimtól. Ez természetesen oly súlyos feltéted, hogy-a szerződés létrehozását már csirájában megailöadályózhatja. Az 1930. évi világszéntermelés. Az 1929. évi 1317.9 nrniliő tonna szénkitermeléssel szemben a múlt évben 1207.4 imdHiö tonna szenet bányásztak, vagyis a csökkenés 8.4 százalékos. Az orosz dumping s a csehszlovákiai sonkaexport. A csehszlovákiai husfűstölő-áru kivitele, különösen a sonkaexport már hónapok óta jelentősen visszaesik. A prágai sonkát a görög piacról teljesen kiszorította a dán sonka, amelyet Szalonikiben 20.50 koronájával árulnak, mig a prágai sonkát ugyanott csak 27 koronával tudják adni. Németország Mar- seiUehen vámmal 20 koronáért kínálja sonkáját, mig a prágai áru 30 koronán alul nem adható. Legújabban Belgiumiban 8.20 koronáért kínálnak orosz füstölt sonkát, ennek következtében a csehszlovák exportőrök, csaíkkogy árujuk kárba ne vesszen, 17—18 koronáért kinálják a prágai sonkát. A csődök és kényszeregyezségek száma még mindig a kereskedelemben a legmagasabb. Az állami statisztikai hivatal most kiadott jelentése szerint február hónapban Csehszlovákia területén 65 csődöt nyitottak és pedig 24 ipa,ni vállalat és 32 keres- kedőoég. A k ényszer egyezségeit száma ugyainakkoi' 390 volt s ebből az iparra 146, a kereskedelemre 100 eset jutott. A kereskedő cégek közül lismét a textilipari szakmát sújtja a legerősebben a fizetésképtelenség, amennyilben. a csődbe jutott kereskedők közül 12 s a kiényezeregyezkedők közül 58 cég tartozott a textiiszakmához. A gyáripariból legerősebben sújtja a fizetésképtelenség az élelmiszer- gyárakat. Ezen hívül aránylag igen magos a ven- dégiöiparban bejelentett kényszeregyezségek száma. A budapesti Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár, mint ismeretes, március 20—25. napjain fog lezajlani. A Mállitáe iránt Szdovenszkón és Ruszzinszkőn is nagy az érdeklődés. A vá6ár vezetősége az utazást messzemenő kedvezmények nyújtásával könnyíti meg. A magyar vasutakon, a MFTR áe a DDGS hajóin 50 százalékos, a csehszlovák vasutakon 33 százalékos menetéijkedvez- írnényt adnak. Ezt a kedvezményt a 35 koronás y|sárigazolvánnyal lehet elérni. Ez az igazolvány a'határnak vízum nélkül való átlépésére is jogosát március 14-től 25-ig. Utóié* a vásár-területein keil a vízumot beszerezni egy hamuad árért, Igazolványok a pozsonyi m. kir. konzulátuson kaphatók 35 Kő és 3 Kö portódij előzetes beküldése ellenében. A kiállítás és vásár színhelye az állami tenyész- és haszonvásárt elep (Budapest, X., Pongrácz-ut). Legnagyobb jelentősége ezúttal is az j álatkiállitásnak van, amely Magyarország híres | fenyészállatanyagának szine-javát egy helyen és í egy időben öscjpontoeitja. A vetőmag- és tér-1 menykiállitás, a tejgazdasági cikkek, a kísérlet- \ ügyi intézmények kiállítása, a tudományos és; szakoktatásügyi kiállítás, a mezőgazdasági gép- ée [ eeziíözkiállfltás, a háziipar, élelmiszeripar, gyű- : mölosészet, erdészet, halászat, íásdtás és méhészet [ kiállítása mind külöü-külön szenzációkat ígérnek. | Aláírták as nj szovjetorosz-török kereskedelmi | szerződést. Az uj szovjefcorosz-török kereskedelmi í szerződést tegnap irta alá a szovjet részéről Kara- j chan népbiztos, török részről pedig Hussedu bég. Az S uj szerződés egyelőre egy évre érvényes és ha nem f mondják fel, úgy hatálya automatikusain meg lesz hosszabbítva. 33 százalékos kedvezmény a csehszlovákiai vas- j utakon a Prágai TavaszrMintavásárra. A mintává-j sár' látogatóinak a csehszlovák Vaeutügyi Miniszté-! riiím ismét 33 százalékos kedvezményt engedélye- jj zett az oda- és visszautazásnál. A kedvezmény, jí mely a nemrégiben történt 20 százalékos viteldij- jj emelésre való tekintettel nagyon is jelentős, a Prá- gába való utazása március 8—29-ig, a visszauta- i zásra március 22—április 2-ig érvényes. A vásár-1 igazolványok minden hivatalos belföldi és külföld: | vásár képviseletnél, valamint a. Prágai Vásár irodá- ;j bán kaphatók. Ajánlatos az igazolványok idejében való beszerzése, mert közvetlenül a vásár előtt a gyors elintézés és szétküldés mindig nehézségekbe ütközik. Emelkedik a* osztrák szacharin csempészése Csehszlovákiába. A csehszlovák kormány már régebben interveniált a németországi miiédesiitőszer- j gyárosok hamburgi szindikátusánál, a német sza-1 <íbarinkivitel fokozottabb bUenőraése érdekében 11 ennek eredményéképpen « német 6zacharimo&etn- pésaés jelentősen csökkent. Ellenben Ausztria felől | még mindig igen nagy mennyiségű szacharint jj csempésznek Csehszlovákiába s különösen Pozsony j vidéke és Budweis környéke valósággal el van\ árasztva csempészett szacharinnal. A pénzügyőr- j ségek több métermázsa szacharint koboztak él a ] legutóbbi napokban, amikor a csempészeket tetten | értéle. Cseh,Szlovákiába évenként mintegy 30.000 jj kg. szacharint csempésznek s ha figyelembe vesz-1 szűk ennek 330-szoroe édességét, úgy azt látjuk, | hogy a csempéezetit szacharin 1000 vagon cukornak t felel meg. Ennyivel kevesebb cukor fogy tehát s; az á'ilaimpénztár mintegy 20 millió K ouikoTaidótói j esik el. A vám hí vatalnökok a szaohfljrinjceempéazek I QÍÍQQÉá& jcfttflll jfáttkottt jkKNMik 'V* " ~ Az osztrák sertéstenyésztők követelései. Az osztrák sértiéstenyészlők a kormányhoz egy memorandumot nyújtottak be, amedy-bein összefoglalták ikö- veteléseiiket. A memorandummal az osztrák kormány a legközelebbi ülésén fogüiailkozni fog. A. sertéstenyésztők a Becsbe szá'llitiotit áruért eddig is jelentős tanlifavisszaitécriitéet kaptok, ezzel azonban, nincsenek megelégedve s közvetlen államsegélyt igényelnek oly összegben, hogy a sert ésh/usért a nagyíkereöke dél enrben 2 eiEiinget, vagyis 9.50 Kc-t kapjanak. Miután Béosbe heteinkint mintegy’ 500 ezer kg. seriésluust szállüntanalk s az államsegélyt az osztrák-jugoszláv kereskedelmi szerződés hatály ba - lépése idejéig, május végéig igényelik, ezért a seriiéstemyésztok kávánságánaií teljesitése erre a néhány hétre mintegy 3 ni'iüillió siilúmg terhet jelentene az álampénztárra. A berlini pénzpiacon nagyobb kereslet mutatkozik. A hónap közepe után, amikor a mapipénzért 4.5—6.5 százalékot kellett fizetni, újabban nagyobb kereslet mutatkozik a váltókban s a napipénz kamatlába 5—7 százalékra emelkedett. A havipémz kamatlába 6—7 százalékra emelkedett s a válló- kamait 5.25 százalék. A cukorrépa árát még mindig nem állapították meg. A cukorgyárak és répatermelők megbízottai tegnap ismét tárgyaltai;, a cukorrépa átvételi árairól. Megegyezést még mindig nem sikerült létrehozni, bár a két álláspontban már jelentős közeledés mutatkozik. A répatermelők a rezsiköltségeket az eredeti 16.18 K helyett már 14.75 K-val ikallkuilál- ják. A répatermelők felkérték a földművelésügyi minisztériumot, hogy ez közvetítsen a tárgyalásoknál. A legközelebbi értekezletet a földművelésügyi minisztérium fogja összehívni. Gyenge irányzat a prágai értéktőzsdén Prága, március 17. A már tegnap észlelt, gyengülés ma komolyabb méreteket öltött. A kereskedelempolitikai helyzet a tőzsdét további tartózkodásra késztette. Jelentéktelen forgalom után az árfolyamok általában gyengültek. Nagyobb áresés azonban csak egyes értékek között fordult elő. A beruházási piacon továbbra is hiányzott az érdeklődés. Az ipari részvények piacán Cseszi;omorgvská 45, Nord bálin Ganuss 30, Zement, Tej és Cseh Kereskedelmi 20, Zsávno 17, Kolini Műtrágya és Prágai Vas 15, Poldi 11, Solo 9, Aussigj. Vegyi és Pozsonyi Kábel 8, Dux-Bódén baober 7, Krizsik 6, Metaliwalz és gellier 5, Réz 4, Kolini Cikória, Kosmamos, Alpine és Qlleschaui 3, Briinni Gép, Robban Neudek, Innwald és Riughofíer 2 koronát veszi leltei;. A. Moravia 15, Chamotte 10, Schöller 7 és Nvugatcsek Szén 2 koronával emelkedtek. A bankpiacon a Nemzeti Bank 10 és a Sloven- ská Banka 2 koronával gyarapodott, mig a Zsivno 3 koronát veszített. Prága, március 17. Valuták. Holland 1349.50, jugoszláv 58.70, német 801.25, belga 469. magyar 586.50. román 19.85, svájci 648.3714, dán 899, angol 163.35, spanyol 363.50, olasz 177.40, amerikai 33.51, norvég 899, francia 132.10, bolgár 23.90, svéd 000, lengyel 376, osztrák 472.95. 1 + A prágai terménytőzsdén soMrd irényaitt. ! uralkodott. A bura tartott, rozsban erősbödött a k»- i resiet, melyet azonban nm tudlak teljesében ki- elégíteni. Később ebben az áruban is nyugalom ál- i lőtt be és az óreeuslkedés 2—3 koronát .tett ki. Át- j pában gyönge üzlet folyt, az irányzat itt is emeltedéit. Igen szilárd volt a zab, amely 4—5 koronával drágult. Zab és egyéb áru váíloml^n..-f- Barátságos hangádat a bécsi értéktőzsdén. Bár az üzletkötés nem volt túlságosan élénk, a mai tőzsdén a hangulat mindégig Ixarátságos és bizakodó maradt, úgyhogy számos értékpapír kisebb javulást ért el. Csak néhány magyar érték, valamint a Jungbunz- lani szesz és Rosritzi vesztettek tegnap értékükből.-f- Lanyha irányzatú a berlini érMktözsfiV. Az értéktőzsde első hivatalos jelentései további árgyengülésekről számoltak l>e, de a délelőtt folyamán az áresés megállt. A bei- , politikai helyzet, valamint a hamburgi események bizonyos feszültséget hoztak a tőzsdére, anélkül azonban, hogy komolyabb árzuhanásokra sor került volna.-f- A mai budapesti gabonatőzsdén \— amint budapesti szerkesztősé,günk telefonálja. — az. irányzat tartott volt. A következő árfolyamukat jegyezték: Tiszavidéki búza 15.40—15.50, felsőtiszai és jászsági 15.25—15.35. egyéb 15.20 15.30, rozs 10.90—11. tengeri, tiszántúli 15— 15.10, egyéb 13.50—13.00 pengő.-f- A mai budapesti terménytőzsde határidő- piacán — amint budapesti szer kés/.tő-égünk telefonálja — az irányzat •barátságos, a forgalom csekély. Nyitási árfolyamok: Magyar búza májusra 15.75 .pengő. Fölmondták 300 mm. magyar búzát március 23-iki átvételre. Devixaárlolyamok nöDAPEST BÉCS BERLIN ZÜRICH ma teanau ni irgnap ma tegnap •»» t*JP**P Baenos Aiwa .«»»•** • —~L392 faTS**** ’ I * ' * * 27Í81 27.75 34A9 34Í46 20416 20405 52Í24 25*01 Neir-york . 572.60 571.70 709.95 709.75 4.202 4.203 519.65 515.e!Ltídni“!,r!:::::: 22955 229.95 2U*\ 285:95 íeiiis íesioe 208:32 207:40 lrtí?ei ;;!!!!!!! 7g:lo 79:11 98:98 98:91 5lisu 53:555 72.52 71:9c ííeWavfari , \ 10.576 10.575 13.05 12-97 R6oa . . . i 2992 29.91 37.20 37-15 22.015 22-005 27.22 26.96 Beforád ........ 10 05 10.10 12.47 12.54 7.385 7.428 9.12 9.12 Kopásra 153.15 152 80 189.80 189.55 112.41 112 30 138-97 137.77 odo ..153.17 152.80 i89.so 189.55 112.42 112.31 13897 137.77 P4d* 22 41 22.41 27.78 27.82 16.465 16 475 20.35 20.24 Prá** ......... 16.96 16.92 21 03 21— 12.45 12 444 15.39 15.28 Zürich -»»«.■■>. 110.20 110.67 136 61 137.45 80.91 81 366 —.— ' — Soha , . . . í 4 13 4.13 5.14 5.14 3.004 3.044 3.76 3.73 Madrid 51.- 58.15 77.70 73 20 43.93 42.93 57.30 55.25 Stockholm ........ 153.35 153,- 190.- 18990 11259 11250 139-12 138-30 Budapest ........ —123.84 124.- 73-26 73.405 90-60 90.21 Bécs .......... 80.48 80.37 —.— 59.06 59,08 73-04 72 55 Varsó .......... 64.12 64.05 79.52 79-51 47.05 47.025 58 17 57 75 Berlin ......... 136 27 135.87 168.98 168-75 ------123.64 122.87 A budapesti érfikfózsrie árfalparosá: ma tegnap AnRlo-magyaa' bank .... 64.- 65.,Hazai Báni ....... 44 20 48.— Magyar Hite! ....... 63.10 63.50 Jelzálog . ........ 40.— 40.— Leszámítold ....... 81.30 81.50 Ma^viar-olasz..................................61.— 61.— Os ztrák Hitel ....................... 37.50 37,59 [p arbank ................................ — ~‘Y'. Fo rsfalmi ........................... • 71.— / 3 ■ fc 0 Ma gyar Nemzeti Bank . . . 200. ~ Nereskedelml Bank .... 94 — 95.40 Magyar iltaláaos Takarék- 73.— , ]3.50 Hazai Takarékpénztár . . ... 157.— Isi*" Eled Magyar Biztosító . * • —700.— Első Budapesti Gönnaiow - • 26.— T.'TL Baoxit .................................... 49.— 51.2S Hu ngária Malom ...... — ...................................................... 143.— 147,— Dr asche . ............................... 101,— 101 — Ma jmeslt ........ Magyar általános K8»sá» . • 491.— 492. Salgó............................. 37.10 37.ür áánr 88-20 Franklin 20.50 20• — Caiky ...................- , . * 7-~ 6-7B Me zőgazdasági Gépek . » * . 3-50 nAT|® Magyar Fe.gyrer 205.— 20í.7| Gan* Darrabhis ....................... 50.— ^4-75 Ho fhorr . ..«•••« » 3 50 o 90 Láng . ..»«»»»«* 47. Magyar Acél . » » * « s * 34. ~ 44. Magyar Lámpák 81.— ^-7” Vagóngyir ...«■■■• 17 20 b-19 Oobnrg .*«.«• i « • 9.20 ^.5J Rima , ,«•••»#** oO.ÖO 51.20 Hazai Fa . t * « s » » * — •— Zn"~ j Ófa faipar 51.60 j’2.— 3 Naschitzi .*•••««« 104.25 102 75 Lerante . >•«•«••• 1 ,4 70 ; Nóra . .«•••««»* 28,— áilamvasnt ..«■•««> —— • j Tköszt ...see««. 102.25 102.—; Magyar Ónkor * . e ■ » > 97.— J Izzólámpa .«.«•«*> 254.— 254.7ö RészvénysSr *■•••«• 94.50 94.50 Hangária műtrágya » * * • * 17,10 17.10 Szikra ...*««•*« — Papiripar .«*«•<«> —I ( Féltén 207.— — >— Gnmml — — 30.— Moktár .««*.«•*. —. — 71 oO A *rásai értéktőzsde árfolyamai: ma tegnap pénz ár- pénz áru NyereménykCleeCn .... 103.25 1C3 75 103.70 103-80 69^08 beruházási kólesön . 101.25 101.75 10Í.15 '01.65 6%oe beruházási kölcsön 1923 101 25 101.75 101. iö 101.65 Usztkölceön...........................iOl.10 101.60 105 15 ILI 65 69ó k)s konvertálható kölcaCn 101.25 101.75 'iOi.to hí W 6%-ot It. államkölcsön . . 101.60 102.10 101 55 T02.0& öTVos államiölesön 1928 . . 95.95 96,45 95.85 lt).3ö 4%-o« Kassaoderbergl . . 81.75 82.25 81,25 cl.75 4%%-űs pótjáradék . » . 87.— 87.50 86 50 pótjáradék .... 79.80 80.30 80.05 80.55 4%^>s potjáradék . . » . 75.60 76.10 J§.15 /3.6S 8.60%-os pótjáradek . • • 67.50 68.— 57.— 6/ 60 Hadlkölcgönkártalanitás . . 58,— 58,50 ^7.60 • ,10 5%-o& niorra országos kölcsön ——.— 93.75 S%-oe háború előtti adósság 66,— — 6%-o» cseh jelzálog bank • —103 25 •” é%-o» morva Jelzálog é* országos bank ..... 102 go 103 60 —•" 4%-os Kasea-oderbergi 3889 . —,71'”" Cseh Agrár Bank .... 499— o01.— 499.— 601.— ÍUttder Bank 657.™ 658.— 557.— tno.— Cseh Unió 313.- 314.- 315.™ 316.— Osah Eezkomt • « » < . 317.— 319.— 317.™ ‘>19.— Cseh Iparbank , , , , « 474.— 476.— 476.— -(78. Bzlorák Bank ..»*«• 186 — ílo '"'’ iirnostenská 434.— 435.— 426,— 438,— Ösitrák Hitel . ... . . , 222.- 223 - 222 - ?jtd~ Wiener Bankvereln , « . . 77,50 íu.50 Jugossláv Bank . . . « « 45.25 _4o 25 .^5. Nordbalxn ...<«»• 4870.— 4680.— 4665 — 46^|. Nordbahn Bonnok , ( , . I80O — 18oo.-. 1865, Oteh Cukoripar • « a • • 843 — 5o0,™ 548.— 552.— SchölterV 8Sb - 840! - 850.™ 355.Horrát Ónkor 168!- 170 - 168 ™ 172.Auísiger Finomitó , « e , S1®1™ vra” rl? ” Kririk .... < a • a 752.— 7o4 - 731.— 738.— Prágai Malmok • « « * • 645.— 655 — 845 — 655.“' Kolini Műtrágya . . « « « 418,— 422 — 420.— —. Kolini Kávé . . , , , » 67.— . 7.0 — 71.- /4.~ Kolini Bzess 1270.- 1280.— Tejipar —.— 740 — — — /50. Auselgi Vegyi • » * . . j50.— 760.~ 750 — 775. Budweissi Bőr ................... 2400.- 23c9.~ - ~ Kö niKshofer Cement . . « 1790.— 1798."* 17&0.— 1/60.'" Oseb-Morv* Koiben-DanSk . 4620.— 4630." 4670.— 4690. BrQnnl Gépek ...... 2&8.— 260.*“ 260.- 262'" Rlnghoffer ....... 355.- 865.- 340.~ 850 ~ Nyngatoeoh Btéa tata 425.— 427. 436.— 438. AW • • • . t • s t 97.50 98 ~ 97 - 98.^ Berg íb Hütten .... . 2875.— 2885.— 2870.— 2890. Poldi........................... 564.- 566.- 565- 567:'" Prágát V*» ...... l6ő5.— 1675.— 16S0 — 1,690.'" Skoda....................... , . ,1487 - H91 ~ 1469. - 1478.“ Pos woaji Kábel « » • • < 1125.— 1180-~ 11Í5.— 1125-^ Inwald ...«••«« 260.— 265.~ 260.— 266. flUM Essél • « a.■ • 699;? W.r s».- o9?.I z .............. '' ' * | iH agy , 131 I . OC 1 ^ Oldal gr fi N m gs^ s j 234 vers K j AaBlII#SSaE^fceR*#tl ! ^^iif!UillilliH!illllffil!SS(!lí!PW'PliWfi!!WP?BJ^ " ....... ' ‘ 1 I S zepetném, áA i I istenes I ha sxe,,e,nénok * la j ■ V6FS6Í | 128 °,doí k 13 1 A minden titkok I p , t j versel k I v I 1 A magunk é *3 í I Kis ^anrelma ^ , |g | 1121 oMa h 50 ti en 1 | Ki l&toti angem?' 1< |