Prágai Magyar Hirlap, 1931. február (10. évfolyam, 26-49 / 2543-2566. szám)
1931-02-15 / 38. (2555.) szám
4 1991 feftrnár 15. rarfafap. MAGÁNYOS ALKONYAT Irta: Hegedűs Lóránt Fekszem hajló ezéken fáradtan — talán egy kicsit mégis sok voit az őszi-téli törődés. Köröttem óriás hegyek hókupolákkal, a havasd nap lila-sárgás tüze perzsel le rám. Helyszíni magasság: 1100 méter. F randa-Svájcban vagyunk a berni Hegyvidéken: Gstaad. Ki meg akar találni, a genfi tótól egyenest szaladjon fél merész hegyi-pályán a Jungfrau felé. S ha közben kiszáll ott, hol köröskor ül hegyfejedelmek övezik a fehér völgy-töbört — megtalál. Hómagány. Emfbermagány. Lélekmagány. (Most már évente nem elég egy vakáció; többször ki kell lépni a hámból: öregszünk. Miily jó est kimondaná: öregszünk; mint mélyzöldü fenyő himbálja hóval cukrozott ágait. Kívülről persze elnyüttebbek leszünk: lepattogtak a reményeink s ezeknek viseljük bimlőhelyeit De mily alpesi légáramlat jár bennünk, mely mindig erősebben sodor fölfelé s az emelkedést mindig megmérheted: magasságmérőnek vedd elő & szivedet: mennél mélyebb s rejtelmesebb az, annál magasabban vágy —■ annál tisztább levegőn a Lé- lek-alpesen. Mert az ember mindig tükörben látja a világot, sohasem szembe. A természetben nincs ee hang, se szán, csak hullám és rezgés e bennünk verődik ki a skála és szivárvány. Mert tükörben látunk, azért ott bent a magasság mélység. S az öregség, melyet úgy képzelsz, mintha az Élet gyökérszálai Lassan elszakadnának tőled: ez az öregség nem más, mint a nagy visszafordulás a magad igazi végtelenségében. Érdekek, barátok, könyvek, tájak, hajad s jónézésed lassan mind elhagynak, de mindig gazdagabb leszel, oly csodás tárnák, ceepkőbarlangok, kiástál ypatakok s ámulatos Csizi Jód Bróm Gyógyvíz A kontinens legerősebb jód-bróm forrásai. Kérje h ivókúra használati utasítását 1 CsizffirdS. hegyláncok nyílnak (benned, tébenned, aminőket siető, bántó, hebehurgya elégedetlenségedben (mit Fiatalságnak hívnak!) — nem is álmodtál. Belső érzékeid szaporodnak. Minden lehatol ás a szivmélységbe újabb emelkedés a Lélek-tetőn. Hómagány. Emhermegány. Lélekmagány. Egy a három s a három egy: a Végtelen. A nap mindjárt le fog tűnni a hóbérc fölött. Ott künt nőnek az árnyak: idebent nőinek a fények. Lelked kis kormos mécsed magasodnak, fáklya lesz belőlük s ragyogó sugár. Az öregség visszahoz magadhoz s mikor eltépi a külső gyökérszálakat, nagyszerű kárpótlást ad: meggyujtja a lelket Pazar öregség, lélek Alpese, hírnöke a Végteleneégnek! Mindig jobban egyedül leszünk, amint ma- dárszárnyaival jön az alkonyat. Sasoknak van ily szárny csapása, mint Neked, alkony. Most nézd, amint lassan lecsúszik a nap korongja a sziklalánc peremén: mintha a recés hogy fantasztikus kőfaogaiva! harapná le darabonként. A sugarak mind keskenyebben jönnek. Ott a begykiugrón látsz egy tárpe fenyőt fehér hósapkával s egy kis fiút Most még kicsiny a hóqgezőre vetített árnyékuk. De amint a nap száll, a kisfiú s a kis fenyő árnyéka mindig hosszabb lesz; nőnek folyton. Á fenyőárnyék már végtelen fatömböt mutat s a csipetnyi fiúból emberfeletti óriás lett a havon. Amint a lehunyó nap meghosszabbítja kint az árnyékot, úgy az elhunyó élet meghosszabbítja benned a fényt. A két tünemény egy, mint az optikában a vörös vonzza magával a zöld szint s ketten együtt fehéret adnak. Kint az élet napjának áldozása, bent a Lelked napjának fölemelkedése: élet fogyása, magánosság felséges teljessége — kint árnyék, bent fény: a kettő egy: neve Végtelen! Az öregségiben nem lemondást hirdetek, hanem növekvő boldogságot: havasi légáram* Lásf, csábitó lélekmámort. Végül a Végtelen szédülését érzed — ez jön közelebb mindig. E hómagányban őszinteségem szól. Nem a vallás végtelenségéről beszélek most, hanem ennek a földi életnek belsejéről, amint a külső árnyékból belől fényesség lesz, a mélységekből magasság s a külső gyökérszálak megszakadásából befelé fordított csodálatos magány. A tulvilági élet az emberiség nagy megnyugtatója, de képzelek vallásos lelket, kit annyira elfoglal szive, hogy nem kér érte másvilági jutalmat. Képzelek bölcsészt, ki az elmúlásban hisz s megleli egyensúlyát De hívőnek s boncoló tudósnak egyaránt hirdeMÉCS LÁSZLÓ: . FIATAL LÁNY SORSA A nagyanyó már Tél-ország lakója s egészen furcsa uj nyelven beszél: mint hogyha temetőben ablak nyílna h keresztszél zúgna, tulvilági szél. Az apja, anyja Nyár-ország lakója és munka-, gond- s kenyér-nyelven beszél: véresre sebzett barázdák vajúdnak, iga csikorduj, vihart hord a szét Közöttük él Tavasz-ország lakója minden szava gyémánt-kulcs, zár-nyitás, hajnal, álom, öröm s világ nyitása. Nem érti senki, ö mindég vitáx. Arany holdat költött ki a íimiíytát: nyomán csillag-csirkék közi csak tipeg. Arany pávát költött a dolgos koüó: csodálja, ám nyelvét nem érti meg. A lányka vár. A feate-lelk* tudja, hogy túl a kerten, Nyárország mögött királyfi jár s az 6 nyelvét beszéli s nyomán virággá válnak a rögök. A lány éjjel kinyílik mint a jázmin, igéz, ráolvas, bűvöl, babonáz, delejt bocsát magából mint a mágnes, nézése hív, mint gerlekacagás. S egyezer csak tényleg megjön a királyfi, suttognak mint az összeesküvők. Az anyja rájuk nyit s a maga nyelvén úgy üdvözli mint birka lelkű vöt. tóm: amint nő kórt az Élet árnya, úgy nő bent a Lélek magányában a fény. A szép he- gyee-völgyea világot a nagyszerű magány mélye a magassága váltja föl. Ezért as öregség többet kap, mint amennyit elkölt az Ifjúság. Szent az öregség vágya, mert belső világok kigyulása viszi a nagy mélység tükör s a nagy Lélek-alpe* felé. Most a nap lettet, megérkezett a sötét Nincs mái1 világosság köröttem, csak milliónyi fehér pehely: a hó kezd hullani. Hópaly- hek világítanak szerte s sötétben. S mikor a hold kibújt egy helyt a kékaomáocu felleg mögül, az egész bótakaró elkezd csillogni, mintha az egész föld tele volna ékszer-kirakattal. 8 a millió-műiiárd hópehely mind külön „én“, külön egyed, mint te vagy én; s e sok hulló hópebellyel úgy tele vau a lég, rmot ea emberiség történelme folyton születó s folyton, bulió ensber-„én“-ekkel. A töméntelen kis hópehely az ő törvénye szerint (tehát boldog®*) leér a földre s akkor külön kis „én“jéből les* nagy Végtelen, És a földet áldja mind e búcsúzik boldogan. Áldott magányl Áldott közelgő sJkönysrt! furáimul Bar Prága I., Ka Mustku 3. Magyarok találkozóhelye. Magyar kiszolgálás. Eredeti magyar éa külföldi borok. MBUMBWaMggaMWCM VISSZA A HÁBORÚBÓL Erich Mária Remarque regénye (Copyright by U. Feature Syndícate and by Prágai Magyar Hírlap. — Utánnyomás kivonatosan is tilos.) (48) A nagyterembe nyíló ajtó egyre sűrűbben nyilik-csukódik. Jönnek az első ba j társak. Bemegyünk. A papirgirlandos és üres terem meg a sok üres asztal még igen kényelmetlenül hat. Szanaszét a sarkokban csoportok álldogálnak. Elnyuzott katonazubbonyában felfedezem Julíus Weddekampot és sietve félretolok néhány széket, hogy üdvözölhessem. — Hogy vagy, JuJius? — kérdezem. — Tudod még, hogy tartozol egy maihagónike- reszttel? Zongorafedélből akartad csinálni! Csak tartsd kéznél, öreg csataló... — Már magamnak is szükségem lett volna rá, Emst, — mondja szomorúan, — meghalt a feleségem. — Hü, a mindenségit, — mondom, — mi baja volt? Vállat von. — Tönkretette az örökös sorban áll ás, télen, a boltok előtt, aztán jött egy gyerek és azt már nem bírta kL — És a gyerek? >— Az i» meghalt. — Magasra felhúzza ferde vállát, mintha fáznék. — Bizony, Ernst, Scheffler is meghalt, hallottad ugy-e, vagy nem? A fejemet rázom. — Hogy halt meg? Weddekamp pipára gyújt. — Tizenhétben fejlövést kapott, tudod. Akkor teljesen meggyógyult, fiat héttel ezelőtt aztán egyszerre olyan őrületei görcsöket érzett, hogy folyton falba akarta verni a fejét. Négyen nagynehezen lefogtuk és kórházba vittük. Gyulladás, vagy ml. Másnap Fordifotfa: Szabó Lőrinc már vége volt — Uj gyufát vesz elő. — Igen és a feleségének most m-égcsak nyugdijat sem akarnak adni, — És Gerthard Poihl? — kérdezősködöm tovább. — Az nem jöhetett el, Fassbender ée Fritsch sem. Munka nélkül vannak. Betevő falatjuk sincs, öreg cimborák, szívesen eljöttek volna. Közben a terem félig megtelt. A századból még sok bajtársunkkal találkozunk, mégis, különös, sehogy sem akar felmelegedni a hangulat Pedig hetek óta nagy Örömmel és reménykedéssel vártuk ezt a találkozót és azt hittük, hogy meg fog szabadítani sok nyomástól, bizonytalanságtól és félreértéstől. Lehet, hogy a civil külső teszi, amely mindenütt tarkázza az egyenruhás csoportokat, Miét, hogy foglalkozások, családok és társadalmi különbségek tulerősen közénk ékelődtek: mindegy, az igazi, régi bajtár- siasság már nincs meg többé. Minden kicserélődött. Itt van Bőssé, a század szégyene, akit mindig kifiguráztak, amiért olyan nyápicmód viselkedett; odakint piszkos volt és züllött és nem egyszer mi vittük a csap alá. Most tökéletes kamgárnöl- tönyben ül köztünk, nyakkendőjében gyöngy és a lábán kamásni, tekintélyes, vagyonos ember, hangadó egyéniség. És mellette Betű- ke, aki a fronton oly toronymagasan volt fölötte, hogy Bőssé örült, ha Adolf egyáltalán szóra méltatta, egyszerre csak degradálódott; kis cipész, némi mezőgazdaság. Ludwig Breyer a hadnagyi egyenruha helyett kopott és már túl szűk diák ruháját viseli, ferdén n nyaka körül tekert horgolt nyakkendővel; volt tisztiszolgája azonban kényelmesen vállon veregeti s aztán megint a nagytekintélyű lakáeberendezővé változik, vízvezetékkel és kitűnő bolttal a fő üzleti uccám. Valentin egy csavargó, pedig micsoda kitűnő katona volt... és Ledderhose, ez a görbe kutya, ragyogó, fekete keménykalapban és kanárisárga gumiköpenyben terpeszkedig mellette és angol cigarettákat szi. Pár hónap tővel-heggyel összedobált mindent De ez még csak megjárná. Azonban a hangnem is megváltozott és ennek is a ruha az oka. Emberek, akik ezelőtt pisszenni se mertek, most hangosan dirigálnak. A jólől- tőz/ötteknek valami pártfogós leereszkedés van a modorában és a rosszul-öltözöttek többnyire szótalanok. Egy tanár, aki altiszt volt s hozzá még rossz altiszt, fölényesen érdeklődik Kari és Ludwig vizsgája iránt. Megérdemelné, hogy Ludwig a gallérjába fordítsa érte a sörét. Szerencsére Kari rendkívül fitymáló&n felel neki valamit műveltségről, vizsgáról, miegyébről s helyettük az üzletet meg a kereskedelmet magasztalja. Valósággal belebetegszem abba, amit itt összefecsegnek. Jobb lett volna sohasem találkozni, akkor megmaradt volna legalább az emlék. Hiába próbálom elképzelni, hogy ez a sok ember megint szennyes uniformist hord és hogy ez a Konersmann egyeszerüen kantin a piihenőállásban. Már nem sikerül. A dolgok és tények erősebbek. Az idegen- ségnek nagyobb a súlya. A közösség már nem uralkodó. Széthullott, egyéni érdekekre. Néha még átüt ugyan valami a régi időből, amikor valamennyien egyformák voltunk, de már minden bizonytalanná és el- mosódottá vált. Ezek az emberek még bajtársaink és mégsem bajtársaink többé, — éppen ez az, ami annyira elszomorít. Minden más bedöglött a háborúban,1 a bajtársi érzésben azonban hittünk. És most látjuk: Amit a halálnak nem sikerült megtennie, az sikerült az életnek: külön választ bennünket. De nem akarjuk elhinni. Megtelepszünk egy asztal körül, Ludwig, Albert, Kari, Adolf, Willy, Valentin. Nyomott hangulat, . — Legalább mi tartsunk össze, — mondja Albert és végignéz a nagytermen. Általános helyeslés fogadja a szavait, valamennyien kezet adunk rá, mialatt odaát már külön csoportba kezdenek gyűlni a jó ruhák. Mi nem kérünk ebből az uj rendből. Mi abból indulunk ki, ami a többieknek nem kell. — Ide a te praclidat is, Adolf, — mondom Betűkének. Betihke hosszú idő óta megint elmosolyodik és a kezünkre teszi a mancsát Egy darabig még együtt ülünk. Adolf Betihke hamarosan elment. Rossz színben volt. Elhatároztam, hogy pár nap múlva felkeresem. Jön a pincér és valamit súg Tjadeunek, Tjaden leinti. —< Hölgyeknek itt semmi keresnivalójuk. Meglepődve nézünk fel. Tjaden mosolyog. Hízeleg neki az érdeklődés. A pincér visszajön, mögötte szapora léptekkel egy stramm lány közeledik. Tjaden elképed. Mi vigyorgunk. Tjaden azonban mindig feltalálja magát. Széles mozdulatot tesz: — A menyasszonyom. Az ő számára az ügy ezzel véget ért. A bemutatás további gondját Willy veszi át. Ludwiggal kezdi és saját magával végzi. Aztán felszólítja az uj vendéget, hogy foglaljon helyet. A lány leül. Willy melléje telepszik és karját a vendég székének támlájára fekteti. Az édesapja, ugy-e, az a híres hentes és mészáros a Neu-Grabenen? — vezeti be a beszélgetést. A lány int, hogy igen. Willy közelebb húzza a székét. Tjaden egyáltalán nem törődik vele. Kényelmesen issza a dórét A lány elfogódottsága Willy szelleme* és eleven társalgására csakhamar fölenged. —■ Úgy szerettem volna már megismerni az urakat, — meséli. — Sári rengeteget mesélt magukról, de mikor kértem, hogy hívja meg egyszer magukat, mindig elutasított. ’—TTjrrr ■ -5S | H im IMm Mi M S > A tw®, paretOhi ’ % Í KO Sí CB, P9-«tca £9. Köhögés, hurut, sxaraérköhögés Kapható gyógyszertárakban és drogériákban
