Prágai Magyar Hirlap, 1930. december (9. évfolyam, 275-296 / 2496-2517. szám)

1930-12-10 / 281. (2502.) szám

1930 december 10, szerda. s holott az árváknak legalább is ötven száza- I léka magyar nemzetiségű. A kassai fronton Kassa, december 9. (A P. M. H. szerkesz­tőségétől.) Kassa az a város, ahol. a legsú­lyosabb fajtájú visszaélések merülnek fel. A benyújtott panaszok száma már jóval megha­ladja a százat. Újabban a következő krasszáms eseteket jegyezték fel: Az Aba-uccán lakó N. zsidó vallásai családnál a számláló biztos két távollévő családtag nemzetiségi adatát az el­lenkező vallomás ellenére csehszlováknak irta be. Ugyancsak határozati kívánsága és í vallomása ellenére zsidónak Írták be a öze-; reosen-uccában lakó B.-né zsidó vallásai asz-j szonyt. Egy cseh postatisztviselőnél szolgáló ' magyar háztartási alkalmazottat határozott j kívánsága ellenére szlováknak Írtak be. F. E- J Külsőszepsi-uti lakost szintén vallomásával j ellentétben szlováknak jegyeztek be. Szintén szlovákoknak Írták be a Várkapu-iiccán lakó Miklóssy-fiukat, azzal az indokolással, hogy csehszlovák katonák voltak. Nyitvahagyták B. V. Kölcsey-uccai lakos csa­ládjának nemzetiségi rovatát. G. V. Tordássy- uccai zsidó vallásu lakost, aki magyar nem­zetiségű vallomást tett, a főjegyzői hivatal­hoz idézték be. A Hsiüiwehr sséf^#miik Alsóausztria Keimwehr-vezére uj szervezetet alakított - A tagok tömegesen visszatérnek a keresztényszocialistákhoz - Harc Starhemberg diktatúrája ellen B é c s, december 9. Az osztrák Heim- wehrek szervezetei között nagy belső válság dúl, amely köuyen a párt teljes szétbomlásá­hoz vezethet. A bomlási jelenségek az alsó­ausztriai szervezetben kezdődtek. Raab, a Heimwehrek alsóausztriai vezére, akit hosz- szabb idő óta súlyos ellentétek választanak el Starhemberg hercegtől és Pfriemertől, teg­nap független Heimwehr-szervezetet alakí­tott, azaz teljesen elszakadt a központi or­ganizációtól. Raab, aki a keresztényszocia- listák listáján került a parlamentbe, vasárnap Bécsben beszédet mondott, melyben hevesen ostorozta a Heimwehr-szervezetekben ural­kodó állapotokat és kikelt Starhemberg in­dokolatlan diktatúrája ellen. Véleménye sze­rint a Heimwehr-blokk politikája teljesen el­hibázott és a mozgalom dekadenciáját jelen­ti. Starhemberg kényur, aki a saját előnyére használja ki azt a bizalmat, amellyel a Heim- wehr-szervezetek egy gyönge pillanatukban kitüntették. Az állapotok tarthatatlanok és Starhemberg radikális kurzusa csődöt mon­dott. ö volt az, aki szétverte az antimarxista blokkot s ezzel megkönnyítette a szocialis­ták munkáját. Ausztria hazafias népe nem nézheti többé tétlenül az ügyetlen politikát. Éppen ezért Raab bejelenti, hogy elválik Starhembergtől és független Heimwehr-szer­vezetet alakit. A választásokig nem akarta megzavarni a belső rendet, de most, a szeren­csétlen kimenetelű választások után elérke­zett a tisztítás ideje. A Heimwehr-gondolatot uj alapokon kell fölépíteni. Raab magára vál­lalja az uj szervezkedést, amely nemcsak Alsóausztriában indul meg, hanem a többi tartományban is. A gyűlés Raabot óriási lelkesedés mellett az uj osztrák Heimwehr-szervezet vezérévé választotta. — Klagenfurti jelentések szerint ott is megtörtént a régi Heimwebr és az uj Heimwehr kettéválása. Ugyanezt jelentik —<------—-----------—-------------------------i S/ Fertőzés és meghűlés ellen védi a wmmiésmmt Több mim 14.000 orvos javai] a es ajánlja. üveg 50 és tubus 20 tablettával. Tirolból, ahol Pössendorfer, a tartományi ve­zető helyettese, lemondott és a keresztény­szocialisták égisze alatt uj Heimwehr-organl- zációt akart teremteni. A tiroli Heimwehrek között állítólag nagy az elégedetlenség s a rohamcsapatok tagjai tömegesen csatlakéi­nak az uj szervezethez. A FRANCIA KORMÁNYVÁLSÁG Doumergue elnök Barthout, majd Láváit bízta meg az uj kormány megalakításával Tardieu az uj kormány belügyminisztere lesz? — nehézségek a radikálisoknál Az „opportunista** levele Pozsonyból kaptuk és minden kommentár nélkül 'közöljük az alábbi levelet: Lapjuk múlt vasárnapi számában olvastam, hogyan viselkedjék minden magyar . ember a nép- j számlálásnál. Kérdem, mit tegyen egy olyan emiber, aki az államtól függ, állami hivatal­ban van és fizetése évi 20—30.000 koronát tesz ki. Én jómagam is gyászmagyarnak tar­tom magam és legközelebbi körömben isme­rek 14 oly személyt, akik szintén egziszten­ciális okok miatt ugyanígy cseleksznek. — Ilyenformán az ember száműzöl tnek érzi ma­gát, a csehszlovák társaság nem, veszi be, a magyar társaságba pedig nem mer járni. Természetes, hogy a választásoknál kiteszünk magunkért. Ez a levél önmagáért beszél és felfedi azt a pszihózist, amelyben Szlovenszkó és Ru- sziuszkó magyarsága a népszámlálás alkal­mával él és amely megmagyarázza, miért nem tarthatjuk objektivnek és szakszerűnek azt a népszámlálást, amely a jelenlegi, vagy pedig a jelenlegihez hasonló módszerrel fo­lyik. Az opponrtunistának pedig ezt felel­jük: Aki csak titokban, a választás alkalmá­val meri bedugni szavazó lapját az urnába, a népszámláló biztossal szemben pedig nem mer semmit sem kockáztatni, nem meri ma­gyar nemzetiségét megvallani, holott a nép- számláló aktus titkos és reá nézve, abból, hogy magyarnak vallotta magát, hátrány nem származhatik, az ilyen „magyar” megér­demli, hogy megbélyegzett homlokkal való­ban számkivetettje legyen a magyar társa­dalomnak. A vágsellyei járásban Vágselvei jelentés szerint az ottani ma-; gyarság körében nagy elkeseredést kelt a I népszámláló biztosok eljárása. Seregestül idézik be a magyarokat a járási hivatalba, ahol valóságos népvándorlás van és este 10 óráig ácsorognak étlen-szoflmjan azok, akik a népszámláló biztos előtt ra­gaszkodnak magyarságukhoz. Ho: 'szu ideig vallatják a feleket és igyekez­nek rábírni arra, hogy magyarnak ne vall­ják magukat. Akiket nem sikerült magyar nemzetiségének visszavonására rábírni, azok­tól újabban azt követelik, hogy tanukkal iga­zolják, hogy szüleik magyarok voltak, ő ma­gyar szellemben nevelkedett és; csak magyar nyelven beszél. Pigler István dr. és Baranyay Vince dr, ügyvédek az országos keresztény­szocialista párt és a magyar nemzeti párt ré­széről emberfeletti munkát végeznek a . já­rási hivatalban a felek képviseletének ellá­tásában. Egy Huckó nevű családot azért nem akart a népszámláló biztos magyar nemzeti­ségűnek bevezetni, mert szlovák hangzású a neve. Huckó azonban'ragaszkodott.magyar­ságához, ezért beidézték a járási hivatalba. Itt Huckó nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ő magyar, azonban Rybos fogalmazó kijele®- tése ellenére szlovák nemzetiségűnek Ítélte. Petro Ignác fellebbezéssel élt a járási hiva­talhoz, mert a számláló biztos szlováknak irta be őt és családját. A járási hivatal csak a férfit ismerte el magyarnak, ellenben a családot szlováknak irta be. ■ , Nyitra vidékén is nagy elkeseredést vált ki a népszámlálás módja. Berencsnagyfalu, Nagytétény, Egerszeg és Bény községekből kaptunk jelentéseket arról, hogy mindazokat, akiknek gyermekei szlovák iskolába járnak, akik szlovák községekben születtek és szlo­vák hangzású nevük van, szlovákoknak írják be. Megjegyezzük, hogy ezeket a magyar községeket köröskörül szlovákok által lakott terület övezi. — Pozsonyiak figyelmébe! Az országos ker.­szoc. párt ée a magyar nemzeti párt figyelmezteti azokat, akik a népszámláló biztos látogatása idején nem tartózkodtak otthon, s ezért az ösz- szeirásból kimaradtak, hogy keressék; föl utó­lag az illetékes biztost, vagy jelentkezzenek a városi főjegyzői hivatalban adataik fölvétele Tégett. • Páris, december 9. A francia kormány- krízis immár négy napja tart. Doumergue elsőnek Louis Barthou szenátort bízta meg a kormányalakítással s ámbár a mérsékelt középpárti szenátor elfogadta a megbíza­tást és nyomban hozzálátott a munkához, kezdeményezését nem kisérte siker és Barthou természetesen régi tervét, a széles alapokon nyugvó koncentrációt akarta megteremteni, de túl hevesen ragaszko­dott Tardieu együttműködéséhez s ezért a radikális part nem fogadta el koncepcióját. A jelen pillanatban a helyzet az, hogy a ra­dikálisok semmieseíre sem akarnak együtt­működni a gyűlölt Tardieu-vel, viszont nél­küle egyetlen középpárti politikus séta hajlandó kormányt alakítani. Barthou dezignálása után a köztársasági elnök Láváit, a Tardieu-kormány votlt köz- munkaügyi miniszterét bízta meg, aki a Budapest, december 9. (Budapesti szer- 'kesztőiségünk telefon jelentése.) A külügy­minisztériumban elkészült a válasziegyzék, amit a csehszlovák-magyar kereskedelmi tárgyalások felvételére vonatkozó jegyzék­re adnak, amit a csehszlovák követ a múlt héten nyújtott át a külügyminisztérium­ban. A tárgyalásokkal kapcsolatban Ébesr Antal, a budapesti kereskedelmi és iparka­mara elnöke tegnap sürgönyileg értesí­tette a prágai kereskedelmi és iparkamara elnökét, hogy a prágai kamatra által tett ajánlat következtében a budapesti kamara Prága, december 9. Most tették közzé a vasúti díjszabás emelésére vonatkozó ren­deletet. A rendelet Így szól: Az eddigi vasúti menetdijakról, valamint az eb-, csomag- és ujságcsomagszáUitási viteldijakról szóló díjszabás 1931 január 1-től érvényét veszti s uj menetdijak, gyorsvonata pótdijak, ebszállitási és uj- ságtovábbitási riteldijak lépnek életbe. A díjtételek átlagban mintegy 20 százalékkal emelkednek, a személyvonaton szállított csomagok viteldijai mintegy 33 százalék­kal. A munkások és a tanulók vasúti je­gyei, valamint az expresszdijak változatla­nok maradnak. Az eddig érvényben levő gyorsvonat! tarifa­díjak megszűnnek, úgy hogy a csomagoknak személyvonaton és gyorsvonaton való szállí­tása ugyanannyiba kerül. Az auspitzi helyi­érdekű vasúton, a trencsénteplici villamos helyiérdekű vasúton, valamint a esorbatói fogaskerékvasuton eddig fenn­állt normális és leszállított dijak változat­szokásos fenntartásokkal elfogadta a de- ziguálást. Újságíróknak kijelentette, hogy ugyancsak a koncentráció kabinettjét kí­vánja megalakítani, de Tardieu támogatá­sáról ő sem mondhat le. Ilyen körülmények között a francia krízis a kormány bukása után a negyedik napon sem közeledik a megoldás felé. Laval fáradozásainak min­denesetre meg volt az az eredménye, hogy a politikai hangulat feszültségét enyhítse. Egyelőre nem tudni, vájjon ez az eredmény elég-e ahhoz, hogy Laval akcióját sikerre vezesse. Nyílt kérdés marad a Tardieu- többsóg és a radikális párt kibékité&e, ám­bár bizonyos közeledések itt is történtek már. Laval kijelentette, hogy Tardieu támoga­tását az uj kabineti conditio sine qua non* jának tekinti. Ma délután hozzá akar látni a miniszteri tárcák kiosztásához. Szemmel­is kész a kooperációra. A prágai kamara válasza már meg is érkezett és miután sürgönyileg kérték a magyar kamara veze­tőit, hogy sürgősen utazzanak Prágába, Éber Antal elnök, Székács Antal alelnök és Székely Artúr dr. kamarai titkár ma este Prágába utaznak, hogy nyomban meg­kezdjék a tárgyalásokat Éber elutazása előtt érintkezésbe lépett Búd János keres­kedelmi miniszterrel lés természetesen a minisztériummal összhangban fogja képvi­lanok maradnak. Az állami üzem többi helyiérdekű vattaira vonatkozó uj díjszabásokat még közzé fog­ják tenni. Az 1930 julius elsejei érvénnyel vásárolt és 1931 juniue 30-ig érvényes évi jegyek vételára 10 százalékkal emelkedik. Ha az évi jegy tulajdonosa jegyét ezen az alapon nem akarja megtartani és 1931 janu­ár 14-ig bezárólag visszaadja annak az ál­lam vasúti igazgatóságnak, amelynek körle­tében a jegyet kiállították, akkor jogában áll követelni, hogy arra az időre, amikor jegyét nem használta, megtérítsék neki a különbö­zeiét és ez alkalommal egy év 360 napnak számit. Olyan jegyekért, amelyeket január 14-iké után adnak vissza tulajdonosaik, nem fizetnek kártérítést. Ha azonban a tulajdo­nos a jegyet a magasabb ár mellett is meg akarja tartani, akkor a kiállító helyen meg kell fizetnie a különböze tét. A kiállító hely rávezeti a jegyre, hogy a különbözet befize-, lése megtörtént és a jegyre rá ragaszt] a a pótfizetési cédulát. Ezt a cédulát legkésőbb láthatóan arra gondol, hogy Marin csoport­jának is juttat egy-két tárcát s hogy a radi­kálisokat le ne hangolja, valószínűleg a disszidens Leiebre du Preyre gondol. Mig a polgári baloldali sajtó ma jóaka­rata tartózkodással figyeli Laval igyekeze­tét, addig a szocialista Porpulaire a lehető legélesebb módon folytatja Tardieu elleni kampányát A lap szerint elriselhetetjeu volna, ha Tardieu, aki az 0ustric-botrány tetteseit a kamarában védeni igyekezett, visszatérne a kabinetibe. A Quotidie® ugynilyen módon ir és kijelenti, hogy a Laval-r-Tardieu kormány nem sóikban kü­lönbözne a Tardieu—Laval kormánytól. Ha néhány baloldali szökevény belép ebbe a kormányba, es nem azt jelenti még, hogy a baloldal az uj alakulat támogatót sarába lépett. 1931 február 15-ig kell megrendelni, amely terminus után az évi jegyeket utánfizetés- sei nem ismerik el érvényesnek és a jegyek tulajdonosait úgy fogják kezelni, mintha menetjegy nélkül utaznának. Koholmányok a magyar-orosz tárgyalásokról elterjedt hírek Budapest, december 9. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefonjelentése.) Bécsi hírek szerint Frankfurtban megegyezés jött volna létre ho-sz- szabb tárgyalások után Magyarország és a szovjet között, hogy áprilisban Oroszország szovjetkereskedelmi megbízottat akreditál Bu­dapesten. Illetékes helyen nyert értesülés sze­rint a Magyarország és Szovjetoroszórszág kö­zött történt bármiféle tárgyalásokról, vagy megegyezésről szóló mindenféle híresztelés telje­sen légből kapott koholmány, amelyet az ille­tékes körök a legkategórikusabban cáfolnak Károlyi Gyula gróf lesz Hagyarország uj külügyminisztere Budapest, december 9. A Budapesti Hír­lap írja: Politikai körökben ma már befe­jezett ténynek tekintik azt, hogy Walko Lajos külügyminiszter megválik állásától és utódjául Károlyi Gyula grófot nevezik ki. Walko Lajos fölmentése és az uj kül­ügyminiszter kinevezése, hir szerint, már a legközelebb megtörténik. Budapest, december 9. (Budapesti szer­kesztőségünk telefon jelentése.) A Reggeli Újság értesülése szerint Walko külügymi­niszter a legutóbbi napokban Írásban is benyújtotta lemondását, amit Bethlen ez­úttal már elfogadott. A lap még arról is értesül, hogy utódjának, Károlyi Gyula grófnak külügyminiszterré való kinevezé­se csütörtökön jelenik meg a hivatalos lapban. Miután azonban nem bizonyos, hogy Károlyi nyomban átvenné a külügy­minisztérium vezetését, valószínű hogy átmenetileg Kbuen-Héderváry Sándor gróf fogja vezetni a magyar kiilügyóket Prágába utaznak a budapesti kereskedelmi és iparkamara vezetői Elkészült a magyar válaszjegyzék selni a magyar kamara érdekeit. 20 százalékkal drágább a vasút, 33 százalékkal a csomagszállitás

Next

/
Thumbnails
Contents