Prágai Magyar Hirlap, 1930. december (9. évfolyam, 275-296 / 2496-2517. szám)

1930-12-10 / 281. (2502.) szám

^RAICAI-MaG^AR-HIRT; SP ^193^de«embei^ Súlyos válságba jutott a pozsonyi katolikus egyházközség Horribilis kiadások - Kevés bevétel - Még a vagyonos teatómmí tagok sem fizetik az egyházi adót - Okánik tervei - Állítsák vissza az autonómiát! Pozsony, november 9. (Pozsonyi szerkesz­tőségünktől.) A nagyszombati apostoli admi- nisztratura négy évvel ezelőtt — 1926-ban — semmisítette meg az 1925-ben megtartott po­zsonyi római katolikus egyházközségi válasz­tást és nevezett ki kuratóriumot az egyházköz­ség élére. A kuratórium működése elé nagy aggodalommal tekintett mindenki, aki ismerte a helyzetet, annál is inkább, mert az egyház­község szervezeti szabályzatainak jóváhagyá­sa egyre késett, még máig sem érkezett meg és igy nyilvánvaló volt, hogy a kuratórium a föhneriilö anyagi nehézségek­kel nem fog tudni megküzdeni. Sajnos, az aggodalmaskodóknak igazuk lett, az elmúlt négy esztendő után odajutott a po­zsonyi római katolikus egyházközség, hogy súlyos anyagi helyzetbe került, amelyből nehéz lesz a kiút. Mint ismeretes, az egyházközség számos isko­lát tart fenn magyar, német és szlovák tanítá­si nyelvvel. Az egyházközség fizeti a belvárosi p'©bánost, tar!ja fenn a székesegyházat (dó­mot), annak ének- és zenekarát, tanítókat, azonkívül a nyugdíjas tanítók illetményeire évente egymillió koronát fordít, mert ezeknek' nyugdija az állami tanítók nyugd'jához ké­pest a törvény értelmében több Ízben emel­kedett. Az órisi kiadásaival szemben Pozsony városától évente mindössze tízezer koronát kap. További bevétele az egyházközségi adókból áll, amelyek azonban nagyon gyengén folynak be. mert a szervezeti szabályokat, amelyek uj adórendszert állapítanak meg, még mindig nem hagyták jóvá. így azután például akik az utóbbi években jöttek Pozsonyba, egyálta'ában meg nem adóztathatok és nem vethető ki egy­házi adó azokra sem. akik csak jövedelmi adót fizetnek. Nagyon érdekes és elszomorító jelenség, 1 - Iául a kuratórium vezető egyéniségei között többen vannak, akik az adózást nyíltam szabotálják. jó^' ^et jövedelmük busásan van. ; - porvhéP-özségben uralkodó áldatlan viszo­ny - vry jellemző, hogy Gazsik Márk dr., volt miniszter, képvise’ö, a kuratórium elnöke mintegy fé évvel ezelőtt lemondott és most Bús Győző dr. első alelnök vezeti az ügye­ket, al - < ’ működése sem találkozik általá- n r yt eléssel. Ilyen körülmények között került a pozsony- belvárosi plébánia élére Okánik Lajos dr. ka­nonok, volt polgármester, aki kijelentette, hogy telve van jószáudéfckal, a szanálásra vo­natkozólag vannak is tervei, de kérdés, hogy meg tudja-e azokat valósítani? így többek kö­zött szeretné, ba Pozsony püspöki székhely lenne, ezenkívül államsegélyt is ki akar eszközölni a szűkös anyagi v szonyok közt levő egyházköz­ség részére. Okánik Lajos dr.-t e törekvései­ben bizonyán tan ogatni fogja a város kato­likus közönsége, bár az ő plébános! kinevező­nek is több szépséghibája van. így a kánon- jog értelmében szükséges praesaentacio elma­radt, mert a kuratórium nem tekinthető a vá­ros, mint kegyur képviselőjének és az nem is tett ajánlást, mindössze Okánik dr. szeméhe ellen nem emelt kifo­gást. Nem felel meg a valóságnak, hogy Okánik dr. pápai jóváhagyással lett plébános. Ilyen jóvá­hagyás Rómából máig sem érkezett.. Dehát 'okinlsünk el ettől! Fontos volna, hogy az egyházközség súlyos anyagi kríziséből kike­rüljön. Erre a súlyos he.yzetre jellemző, hogy most, decemberben olyan kevés a készpénz az egyházközség­ben, hogy kérdéses, vájjon januárban ki tudja-e fizetni az alkalmazottait, tanítóit. Azok a körök, amelyek tisztán a politika szem­üvegén keresztül nézik az egyházközség anyagi roinláfát, bizonyos kárörömmel látják f- ezzel is az őslakos magyarokon s németeken akarnak egyet ütni. Ezek a körök bizonyára azt w szívesen látnák, ha az anyagi kérdések rendezetlensége következtében Pozsony öez­katolikus iskoláit egy szép napon államosíta­nák ! Égetően sürgős tellát a segítség. Ezt jól tudják azok, akik közelről ismerik az egyház­község viszonyait, amelyeket a kuratóriumi kezelés óta bizonyos politikai tendenciával állandóan lepleznek, úgy hogy a katolikus község csak elkésne értesül mindenről és mindenben fait aeompH elé állítják. A legfontosabb volna, hogy az egyházközség szervezeti szabályai mielőbb elnyerjék a jóvá­hagyást, de olyan értelemben, hogy a teljes autonómia visszaálljon és a kinevezett választmányi tagokkal való abuzus megszűnjék. Ily mj-don aiz anyagi ügyek rendezését gyorsan lehetne lebonyolí­tani. Ma még a helyzet az, hogy a politikai szempontok tuitengéee a legsivárabbnak mu­tatja a jövőt és van valami logika abban a tréfásnak szánt mondásban, mi egy benfentes részéről elhangzott: „Majd eladjuk a dómot, hogy rendezni tud­juk anyagi ügyeinket.“ Keserű malicia, de nagyon jellemző a mai ál­datlan helyzetre! ♦ Értesülésünk szerint a pozsonyi katolikus hitközség válsága oly nagy méretet öltött, hogy komolyan lehet attól tartami, hogy - a kor­mány rövidesen feloszlatja a kuratóriumot és helyébe kormánybiztost nevez ki, amely az ügyeket egy öttagú igazgatótanáccsal in­tézné. A kormánybiztos hír szerint Bellái József kor­mánytanácsos lenne, aki január e'sején állá­sából nyugalomba megy. Az igazgatóság tagjai értesülésünk szerint a következők lennének: Dusek Viktor dr. közjegyző, Vichanek dr. ügy­véd, Viszik dr., Vámossy István dr. orvos és Mayer Alajos dr. városi tisztviselő. Román diákok tüntetése a prágai cseh egyetemen a romániai kisebbségek elnyomása és a zsídőílldözés ellen Prága, december 9. Tegnap este parázs tüntetés játszódolí le a prágai cseh egyetem geológiai intézetében, ahol a Mihály vajdá­ról elnevezett „Michaiu I.“ nevű román diák- egyesület rendezett „A román kuítura“ ci- men előadóestet. Ezt az egyesületet, mint a lég jobboldalibb román diákszövetséget, a prágai román követség sokféle támogatás­ban részesíti és hivatalos csehszlovákiai ro­mán diákegyesületnek számit. A tegnapi előadáson a román követség több taggal képviseltette magát. Ez alkalommal föltűnő nagyszámú hallgatóság gyűlt egybe, mert mig rendszerint alig 20—25 hallgatója van az ilyen előadásoknak addig tegnap mintegy százötven diák jelent meg. A többlet természetszerűen baloldali román, továbbá romániai zsidó és erdélyi magyar nemzetiségű diákokból rekrutálódott. Prá­gában ugyanis több százra megy a Romániá­ból való egyetemi hallgatók száma. Alig lépett a pódiumra az előadó, mikor a túlnyomóan baloldali érzületü diákságból álló hallgatóság adott jelre demonstrációval akadályozta meg előadását. A közbekiáltások szemére hányták a ro­mániai rezsimnek a reakciós túlkapáso­kat, a kisebbségek.elnyomását és a zsidó­üldözést. — Követeljük a kisebbségi jogok meg­adását! süvöltötte egy hang. — Egész az elszakadásig! felelt rá egy másik. Az előadó a demonstráció Lói megdöbben­ve elhallgatott s várt, amíg a zaj lecsende­sedik. Egy tüntető székre állva harsány han­gon bejelentette, hogy a diákság nem akar „fasiszta előadást" hallgatni, vannak súlyo­sabb, égetőbb ^gazdasági problémák, ame­lyek érdeklik, mert Romániában napiren­den vannak az adóellenes tüntetések és munkanélküli-felvonulások. A prágai román diákság diákotthont követel s tiltakozik a vízummal történő zaklatások ellen. A demonstráció közben mind fenyegetőbb méreteket öltött, olyannyira, hogy a ren­dezőség rendőrségért küldött. A rendőrség közeledtének hírére a diákság kivonult a teremből. A folyosón kisebb tumultus támadt, majd az uceán folytatták a demonstrációt a ro­mán követség ellen. Az izgatott hangulatra való tekintettel az előadást hallgatóság hiányában nem is tar­tották meg. RAMSIN ES TARSAI Irta: Neubauer Pát MCona“ a két gömbbel ellátott üveg kávéfőző. őt féle nagyságban. A legszebb aján­lják- Mindenütt kapható. Gyári lerakat: U, Duwchinaky, Bratisbva, Köztársaság-tér 11 Kérjen árajánlatot Síné ira et stúdió ma már nem gilt: cum ira et stúdió az egyetlen lehetséges ut. Keleten Ram- sin feláll és azzal kezdi a vallomást, hogy bűnös. Nyugatén Oustric ée a skandalumok zápora. Az élet ma izgalma*;, a menet preezto, preeztiüz- szimo. Annyira meggyorsult, hogy alig követ­hető. Ramsin társai nem azok az orosz mérnökök és intellektuelJek, akiket vele együtt letartóz­tattak és el fognak ítélni, hanem társai Hanau asszony és Oustric. Ez az, amit csak cum ira lehet tanulmányozni, nem síné ira. Itt már csak vagy haragnak, vagy végső cinizmusnak van helye és mert a harag mindenképpen szubjektív megállapításokhoz vezet, marad a cinizmus. Szóval üdvös és helyénvaló, emberi és érthe­tő, hogy Hanau asszony és Oustric azt mond­ják: nem vagyunk bűnösek. Jogosan hangoz­tatják ezt a panamába belekevert politikusok is. Kérem: adva van az egy és mindenkori világ­szemlélet, amelyet összefoglaló szóval egoizmus­nak neveznek. Rajta keresztül adva van az is, hogy mindenki söre a javításával van elfoglalva. Mindenki csak a másik legyöngitésével tehet érdemlegeset önmagáért és szükség vám az em­bertársakra. Ezt érdeknek nevezik. Ha sikerül és amíg sikerül a bolt, addig az Oustric ok veze­tő elmék. Sikertelenség nincs megengedve. Ha az Oustricok ezt a fényűzést mégis megengedik maguknak, buknak és elitéltetnek. De mondhat­ja: Nem vagyok bűnös. Ilyen a világ és pechem volt! Ramsin tanár mindjárt azzal kezdte, hogy bűnösnek tudja magát. Évekig a szovjetköztár­saság gyengítésén dolgozott. Nagyon intelligens, céltudatos és fölényes ember. Tudta, mit tesz. Nem azért tette, mert nem tudta, hogy ez ,,bün“; az, amivel most szinte kihívóan henceg. Nem megtörtén, nem alázatosan jelentette ki, hogy bűnös, hanem pontosan olyan egocentrikus öntudattal, mint ahogyan akkor dolgozott, ami­kor nem érezte magát bűnösnek. Füiöncsipték. Ezért érzi ée tudja most magát bűnösnek. Ami nem volt bűn, amíg nem fogták le, az most bűn, mert lefogták. A per minden kis részletében rendkívül érdekelte. Gyanús ez a fene nagy megtérés és nyugalom. Olyan, hogy pszichológiai fókusban össze- és egybeesik Ha­nau asszony és Oustric fene nagy és öntudatos szemtelenségével, amely igy beszél: Nem vá­gyóik bűnös. A párisiakat még nem csípték fülön. Letartóz­tatták őket, de Hanau asszony pere mutatja, hogy alig lesz belőle valami- Nem lehet nagy neveket kompromittálni. Legfeljebb megbukik egy kormány. Bukott már több és Taráién bu­kása talpra fogja állítani Hanau asszonyt és Oui-iricot. ök ezt tudják és ezért nyugodtak. De a pszichológiának megfelel, ha szilárdan kitar­tanak mellette, hogy nem bűnösek. Lehet, hogy az ellentétek annyira vonzzák egymást, hogy Ramsin az ellenkező végleten nyugodt. Azt mondották neki: No most, hogy kiderült, szépen vallani! Nem lehet nagy ne­veket kompromittálni. Nem szabad túlságosan nyilvánosságra hozni, hogy az ötéves gazdasági terv vezetői (és Párisban Tardieu) nem tudtak, egyrészt az aknamunkáról, másrészt holmi kis gründoIásokTÓl. Pompás színjáték lesz, a párisi skandalum p-ándánja. A kommunizmusnak azon­ban más kulisszákra van szükség, más erkölcsi szcenáriára. Tehát: görögtüzes vallomás, amely ugyan felrúgja a béidegzett, évezredesen kipró­bált egoizmus pszichológiáját, viszont azonban olyan hatásosan meggyőző, mint a hős Mutíus Scaevola bátorsága, aki tüzbe tette kezét a la­tin repufeJikáért és a maga becsületéért. A Ramsin-féle tűz színpadias és nem éget. Talán Lemondták neki, hogy megfelelő vallomás után leborotválhatja a szakállát és mehet Isten hírével Amerikába. Keressen ott jobb állást. Ta­lán. Talán nem, de reméli, hogy igy lesz. Az államügyész halált kért a fejére. Ramsin azzal válaszolt, hogy nem kell a védelem. Ellenkező­leg: az államttgyéez által követelt büntetést jo­gosnak tartja. Nyugaton ezt csalásnak minősitiik. Mindenki az ellenkezőjét teszi: fellebbez. Még abban a pil­lanatban is, amikor már a halál dobogóján áll. Nem hajlandó meghalni; élni hajlandó. Ramsin nem hajlandó élni: minden áron meg akar halni. Ennyire meg van róla győződve, hogy bünö*, mert más szociális világnézet híve volt ée ártott a szovjetnek. Annyira híve volt, hogy életét kockáztatta érte évek hosszú során át. Most egyszerre annyira hive az ellentétes világnézet­nek, hogy mindenáron meg akar érte halni. Kinek a társa ez a hős? Hanau asszonv és Oustric társa- Olyan, mintha lelki édestestvérük lenne. Olyan gyönyörűen képmutat. Különb­ség csak a két véglet, de ezen a ponton nem számit a diametrális ellentét: egy fokúéban ta­lálkoznak. Nehéz ma az élet történéseit követni. Néha azonban megtörténik, hogy kiélezett pontokon hirtelen világossággal lát az ember és meglátja, hogy minden megmaradt a régiben: Ramsin és Mutíus Scaevola, Oustric és az ókor nagy csa­lói. És végiggondolva mindezt, mégis csak harag nélkül, sine ira tanulmányozzuk az életet és az emberiség történetét Párisban ée Moszkvában. Ukrán támadás a beregszászi magyar gimnázium ellen Beregszász, december 9. (Saját tudósítónk- ióL) Az iskolaügyi minisztérium rendeleté értelmében a beregszászi gimnázium igazga­tója, Lopour József dr. felhívására úgy az ofrosmyeivü, mint magyarnyelvű tagozatban megalakult a szülők szövetsége. Az orosz gimnázium kebelében alakult szülői szövet­ség legutóbb viharos gyűlést tartott. A vi­hart az ukránoknak a magyar növendékek elleni vakmerő támadása okozta. Strahovszky dr. orvos, aki különben a köz­társaságban vendégjogot élvez, azzal az in­dítvánnyal állt ugyan elő, hogy az orosz nö­vendékek az eddigi délutáni tanítása dél­előtt történjen és a magyar növendékek dél­előtti oktatási idejét tegyék át délutánra. Sztrachovszky indítványát egy Manzsula ne­vű tisztéi selő és egy Huzsnay Igor nevű egyén Világhírű ELBEO* továbbá francia, angol selyemharisnyák, valamint min­dennemű kötött áru „BTA“ üzletben, kaphatók, BR ATISLAVA, Halászkapu 1 Érelmeszesedés. Kérj* a csizi jód bróm gyógy­víz otthoni használati utasítását. Csisfiirdő. támogatta és erélyesen követelték az indít­vány végrehajtását. Lopour József dr., mint tárgyilagosan gondolkodó ember előadta, hogy az indítványnak nem tehet eleget, mert az az igazsággal és a józan pedagógiával el­lenkezik. A ruszin gimnáziumban összesen 162 növendék van, mig a magyarnyelvű gim­náziumban csupán a vidékről bejáró diákok száma 142. A ruszin gimnázium intrenátus- eal bir. tehát tanulóit a délutáni tanítással semmiféle hátrány nem éri. Az igazgató válaszával azonban a felszó­lalók nem elégedtek meg, hanem olyan vitát rögtönöztek, hogy Lopoair igazgató kényte­len volt a vendégként megjelent Huzsnay Igort rendreutasitani. Ez a magyar növendékek ellenül botrányos támadás nemcsak a szülők körében, de álta­lánosan óriási megütközést keltett. Kirabolták az o'mützf zálogházat Ohnütx, december 0. A mára virradó éj­szakán betörők hatoltak a városi zálogház helyiségébe és horribilis zsákmányt ejtettek. Az ismeretlen betörők álkulcs segítségével jutottak be az üzlethelyiségbe, feltörték a pénzszekrényt és abból 500.000 korona értékű ékszert, és 22.0(10 korona készpénzt elvittek. Ezután még átmentek a raktárba, kiemellek egy bőröndöt, abba becsomagolták zsákmá­nyukat és az ablakon át elmenekültek A rendőrség véleménye szerint nemzetiköri betörők dolgoztak n zálogház­ban a legmodernebb betör ősz© rezámokkai. A be­törésről jelentést küldtek az összes bel- és kü lföld i rendőrit a I óságok n a k. 4

Next

/
Thumbnails
Contents