Prágai Magyar Hirlap, 1930. december (9. évfolyam, 275-296 / 2496-2517. szám)

1930-12-05 / 278. (2499.) szám

2

to»;gai-MagVar.-hi rmi>

A nátha

nem mindig kerülhető el, de mindig sikeresen leküzdhető

Formánnál

írja: Szörnyű tél előtt állunk. A szükség eddig ismeretlen magasságokat ért el. A nép nein demagóg gzinházat rár a parlamenttől, hanem segítséget a szorongatott közgazdasági élet számára. A lap a továbbiakban rámutat a szociáldemokraták készségére, akik hajlandók gazdasági téren együttműködni Ender-Schoberrel.

Az A rbetter zeitung megjegyzi, hogy a kabinetiben nem az a jó, ami benne van, hanem az, ami kimaradt belőle. A lap kifejezi öröméi, hogy a Heimwehr-blokk és a fasiszta miniszterek eltűnteik a politika porondjáról, egyedül eg^ maradt Vaugoin miniszter kópé- .ben. A jövőben a főkérdés az lesz, hogy a (szociáldemokrata párt, az osztrák parlament legnagyobb pártja milyen módon akar együttműködni Enderrel. A keresztényszocialista Üeichspost, amely kezdetiben ellenezte az Ender-Schober kormányt, ma ugyancsak kifejezi megelégedését, ámbár megjegyzi, hogy a többség a Heimwehrek távozásával ká®sé ,,szükmellü“ lett. A lap mindazonáltal ismét a fiatal demokrácia pártjára áll és azt kívánja, hogy még soká viruljon. Sebóber lapjai dicsérik Schober kitartását és szívósságát,

...amely végre is eredményt ért el.

figyelőre Bem sma'É ül a (somagszállitás

pestatariléiÉt

Prága, december 4. A postaügyi minisztérium január elsejétől kezdve a postacsomagok'szállítási dijait föl akarta eimelni. Ez az emelés, amely a vasúti személytarifa e.nie- lésével egyidejűleg lépett volna életbe, a- kereskedők körében mindenütt óriási felháborodást keltett. A kereskedelemügyi és

" postaügyi minisztériumok százával kapták a panaszokat és tiltakozásokat. Az UTK kő- nyomatosnak illetékes' helyen szerzett in- formáiciója szerint a postacsomag-díjszabás emeléséről egyelőre' Lemondott a minisztérium és annak időpontját későbbre halasztotta el

IDEGEN

EMBEREK

R A (j /: N F

IRTU: MARA! SÁNDOR

Cop$rigfit b$ Pantfiecn

(79)

— Boudin — mondta találomra. — Mi van vele?

— Igen, Boudin. Mi lenne vele? Éppen anyaszült meztelen volt, mikor találkoztunk, különben én is meztelen voltam. Rézbőrüre píngálva, hajában toliakkal ugrált háromezer más anyaszült meztelen között, a Bal de ! Quatzarb-on, a Wagram nagytermében, ahol

a boxmeccseket és a Club de Faubourg üléseit is tartják ... Kissé tántorgott, de különben megnyugtató benyomást keltett. Egy óriásnővel volt, két fejjel magasabb, százkilós nővel, aki cérnahangán vieongott. Szomorú eltévelyedés. Csak a kétségbeeséssel menthető, a fájdalom nem tudja, mit cselekszik.

— Biztos veri — mondta- A szobrász ránézett:

— Gondolja? Ami a méreteket illeti, nem valószínű ... Mikor meglátott, abbahagyta a táncot, letörölte az ágyékkendővel arcáról az izzadságot, mert valami ágyékkendőt viselt azért., amilyen szemérmes egy ilyen kis francia, s azt mondta: -- Ha látja a barátját, mondja meg neki, hogy nem lesz boldog! Aztán odébbugrált.

— Ezt mondta? — kérdezte. elbámulva.

— Ezt. Most látom önt, hát megmondtam.

— Köszönöm — felelte udvariasan.

Egy mentőautó gurult be az udvarra, s hordágyon emellek ki belőle egy idősebb, sárgahaju nőt, világoskék kombinéban, meztelen lábain lila selyempapucsokkal. Homlokából szivárgott a vér. Két óra elmúlt, lassan mentek a hordágy után. A teremben, ahová beengedték őket, ötverj ágy szorongott a faiak mellett, # a magas, nyitott ablakok v#*1930 december 5, péntek.

„Értsék meg prágai barátaink, hogy ml őket önmagukért szeretjük, nem pedig szomszédaik ellen”

Egy nagy francia lap a Ceské Slovonak válaszolva újból megerősíti magyarbaratságót és a franciamagyar jóviszeny nagy történelmi lényeire tanítja ki Benes „elfogul és rosszul informált" (apját

A Oské Slovo október 31-iki számában érdekes és szokatlan cikk jelent meg. Mert ezúttal Benes külügyminiszter lapja nemt magyar vagy olasz lapot, hanem egy nagy* francig napilapot támadott, még pedig a Nantes- ban megjelenő Eeho de la Loire-t, amely a francia vidék egyik legelterjedtebb újságja; politikáját tekintve a francia katolikus nacionalisták orgánuma. A Ceské Slóvo támadására az adott okot, hogy az Echo de la Loire egyik októberi számának első oldalán nagy cikk jelent még, amely „Üzenet a magyarokhoz14 címmel rendkívül meleg hangon foglalkozik a magyar—francia kulturális és történelmi kapcsolatokkal és sürgeti a régi barátság fel- támasztását. Hangsúlyozza a cikk, hogy Franciaországnak mindent el kell követnie, hogy/ enyhítse Magyarország nehéz helyzetét,

amely a békeszerződés következtében támadt. A franciák — úgymond — ezt meg is fogják tenni, mert nem felejtik el, hogy ők adták Magyarországnak az Aajoii-dinasztiát, amely az Árpád-ház kihalása után a kultúra áldásait szórta szét Magyarországon- -és a békés fejlődés útjára vezette az országot. Az Anjouk szelleme ma is él Úgy Magyarországon, mint Franciaországban és ez a szellem kapcsolja össze a két nemzetet.

A továbbiakbam megemlékezett a cikk írója, Paul Ferdonnet, a lap szerkesztője, arról, hogy: a mohácsi vész .után az erdélyi fejedelmek és Franciaország között meleg baráti kapcsolatok voltak. Utalt Bessenyei Györgyre, aki ti francia nyelv és kultúra rajongója volt és Napóleon híre? kiáltványára, amelyben szabadságot és függetlenséget ígért a magyaroknak. Hálósán emlékezett meg arról, hogy

az 1871-ikí háború után csak a magyar parlamentben hangzott el tiltakozás Elzász Lotharingia elszakítasz ellen.

Ezt a tiltakozó szót még kell hálálnia most Franciaországnak-. Hangsúlyozta végül Ferdonnet, hogy Tisza István mindvégig ellenezte a háborút ? amikor azt mégsem tudta elhárítani, a világháború négy esztendeje alatt a magyar ezredek nem mentek a nyugati frontra és nem lőttek a francia katonákra.

Az Echo de la Loire magyarbarát cikke érthetően nagy megdöbbenést keltett a Ceské Slovo szerkesztőségében, hiszen ez volt az első eset, amikor egy nagy francia napilap ilyen nyíltan és őszintén Magyarország mellé áll.

Benes külügyminiszter lapja mindenképp vissza akarván utasítani a lap magyarbarát állításait, cáfolni igyekezett azokat, még pedig két pontban. Azt irta, hogy rendkívül sajnálatos, amiért ilyen jelentős francia napilapok (az „Üzenet a magyarokhoz/4 című cikk ugyani? ntég két más nagy vidéki napilapban is megjelent) valótlan adatokat közölnek: a magyar parlamentben a franciák mellett még nem történt felszólalásról é? Tisza István háborús szerepéről. A Ceské Slovo támadta Tiszáit éS •

azzal vádolta meg Paul Ferdonnet főszerkesztőt, hogy valótlan adatait Budapesten magyar forrásból kapta, hiszen egy hetet Budapesten töltött.

Az Echo de la Loire november 16-Lki 18-iki és 19-iki számában, amelyek csak most kerültek kezünkbe. Paul Ferdonnet erélyesen visz- fzaiitasitja a Ceské Slovo. támadását. Először is bizonyítja, hogy az „Üzenet .a magyarokhoz/‘ még Budapestre utazása előtt . Íródott. Budapesti látogatása csak megerősítette őt abban a véleményében, hogy ’ Franciaországnak mindent él kell követnie a francia—magyar közeledés érdekében. Nyilvánvaló tehát, hogy ''

cikke adatait budapesti útja előtt francia forrásból szerezte.

Fel is sorolja ezeket az adatokat. Tisza. há- boruellenes magatartásának igazolására francia folyóiratokban megjelent háborús diplomáciai aktákra, Poincaré ée Asquith memoárjaira, d‘Apohier volt francia miniszter habomé feljegyzéseire és a Tharaud- fivérek Magyarországról írott könyvére hivatkozik

és bebizonyítja^- hogy mindaa*, amit a Ceské. Slovo ír Tisza háborús bűnözésiről sTánii Benes lapja szerint a világ történetíróinak AÍ- taláno? véleménye, nem egyéb, jó franciául szólva, mint „aseertion gratuit", ami magyarul körülbelül azt jelenti, hogy üres légiből kapott állítás.

A cikkekből kiderül Paul Ferdonnet főszerkesztő szorgalma? adatgyűjtése és alapos tá- jékozQlUága, mert amikor a Temps-ból, a Itevue de deux Mondes-ból, a Mereure de Francé-hói, a Vielle Franee-ból, a Revue de la Semaine:ből és a többi komoly francia folyóiratból . idéz diplomáciai bizonyítékokat Tisza István mellett, mindenütt feljegyzi, hogy a folyóirat melyik számában ellenőrizheti az adatok hitelességét Benes külügyminiszter „elfogult és rosszul informátt“ lapja;

A másik cikkben Ferdonnet kioktatja a Öcsié Síoivól, hogy mielőtt támad, iegaább tájékozódjék.

Szószariiu teljes terjedelmében közli az Echo de la Loire irányi Dánielnek a magyar parlament 1871-ben tartott üléséit mondott beszédét, amelyben Irányi tiltakozik a magyar nemzet nevében Franciaország megcsonkítása ellen, a francia nemzet megbecstelenitését, az emberi jogok súlyos megsértését látja Elszász- Lotharing,iának Németországhoz való csatolásában. Közli még a lap a miniszterelnök -beszédére Irányi .által adott választ, amelyben 1 rányi. követeli,, hogy a magyar kormány, tiltakoznék. a Franciaországot ért sérelem ellen. Ugyancsak közli a. lap égy magyar megyének a. franciák érdekében készített feliratát és azt, hogy

Irány in kívül még 67 magyar képviselő szállt síkra Franciaország mellett.

— Cseh kollégáink bizonyára megértik — f Írja a lap mennyire sajnáljuk a magunk részéről, amiért el kell űznünk azokat a felhőket,. .amelyek elhomályosították barátságunk szivárványát. ....

De értsék még prágai barátaink, hogy mi őket önmagukért szeretjük, nem pedig szomszédjaik ellen, ‘

A francia kulsttirának és politikánk: nemzeti, európai és emberi kötelessége, hogy biztosítsa a békét és mindent elkövessen a középeurópai civilizáció ragyogásáért.

... Megjegyzi még Pa ulF erdőn net, hogy buda- pe?tá .• látogatása idején a Hungária-szálloda éttermében felszólalt egy nemzetközi turisztikai banketten és magyarbarát pohárköszöntőjét végighallgatták a jelenlevő cseh delegátusok is, anélkül, hogy állításait cáfolni tudták vagy akarták volna.

rácson szűrték be az őszi: levegőt. Gecny- és orvosságszag, oly siirü, hogy öklendezésre ingerelt, fogadta őket. A haldoklók spanyolfal mögött feküdtek, férfiak és nők vegyesen hevertek egymás mellett az ágyaikon, üveges szemekkel, maguk elé bámulva, j mintha valami felfoghatatlan probléma meg- j oldásán törnék a fejüket, valószínűleg azon, j hogy miért kerültek ide, s mi értelme van annak, hogy élnek? Megálltak az ajtó mellett és. kalapjukat kezükben forgatva, azzal az elifogódott illemtudással néztek maguk elé, ahogy az egészséges ember áll a haldoklók előtt, elnézést kérőén és elismeréssel a haldoklók kívánsága iránt. A teremben különös volt a csend, mintha az ápolónők, kik az ágyaik között jártak, tartanák féken a betegeket, szempillantással fegyelmezve a haldoklókat, hogy ne feledkezzenek meg a társas együttélés szabályairól. Az erős jódszag orrát facsarta, félt, hogy tüsszentenie kell, amit- különösen illetlennek tartott volna itt, a haldoklók között.

~- Ez a napihirek terme — súgta szája elé tartott keze mögül a szobrász.

Most hozták be hordágyon a sárgabaju nőt, világoskék kombinéban és lila selyempapucsokban, s lassan kísérték egy orvos és két ápolónő a termeken keresztül egy üres ágy felé- Ügy tetszett, hogy eddig iktatták a sárgahaju nőt valahol, mint egy aktát egy hivatalban, s most végre helyére teszik az irattárban. Csak kevesen pillantottak fel a betegek közül, legtöbbje egykedvűen bámult maga elé, tökéletes közömbösséggel aziránt, hogy betegeket visznek és hoznak hordágyon az ágyak között. A napihirek terme, gondolta, amig a sárgahaju nő után nézett, s a „Faits divers“ rovat fejléce, jutott eszébe a Figaro-ből, élesen látta a betűk formáját, s aztán végignézett az ágyakon. Amit Páris napközben, és éjszaka elgázolt, agyonütött, mellbeszurt, hasbalőtt, az feküdt itt, üveges szemekkel, valamilyen kínosan figyelő, várakozó tekintettel a viaszkos arcokban az, ami a lapokban kát sor, a név é« a kor s ami történt vele. Ábitatosan hallgatták. A napi-, hírek m hallgatták, wak a tankoltalak mögül szivárgott halk, dürmyögő nyögé*.

Vaszilieff ur az egyik nyitott ablak alatt feküdt, helyesebben ült inkább, egy különös deszka szerkezet jóvoltából, mely feltámasztotta szürke párnákkal aláágyazott felsőtestét. Feje és karjai pólyában pihentek, s ebben az egyenruhában, mely általános volt itt a teremben, csak nehezen ismerték meg. A kötés lényegesen fél lecsúszott fején, szinte kackiásan, mint mikor valaki jókedvében fél- szemre húzza kalapját. Megálltak az ágy előtt és vártak. Ebben a sarkában a teremnek meglehetős élénkség uralkodott, ha a haldoklást élénkségnek szabad nevezni, ápolók járkáltak az ágyak között, spanyolfalakat húztak és kámfor élénkítő, ingerlő szaga kóválygott mindenfelé, ismerősen, mintha egy télire elraktározott mhanemüekkel megrakott szekrény ajtaját nyitották völna fel a közelben. Az orosz szakálla megnőtt, s haja a kötés alól a vállaira omlott; úgy ült itt,, mellem összekötözött kezekkel, mint egy pátriárka. A bajusz fcatármódra lógott le két szájaszélén, s a szájából fekete csikban szivárgott a vér. Az ágy mellett egy széken tálka hevert, tel© véres köpedékkel.

Vaszíleiff is mereven nézett maga elé, olyan emberek nézésével, akik nem tudják forgatni a fejüket, s lemondtak arról, hogy feleslegesen pazarolják pillantásaikat. Feje felett palatábla lógott, s iskolás írással, krétával irta fel valaki a táblára az orosz, adatait: „Alexej Vaszilieff, ár. phil. Russe, Ágé 58. Passepori. Nansen No. 157.348/1925. Accident de la ruie/4 Aztán medicitnális tolvajnyelven néhány rövidítés, vonatkozással a beteg állapotára. Mindez úgy lógott Vaszilieff felett,’ mint a felírás egy sirkövöu.

Szemközt álltak inog vele, az ágy lábánál, hogy szemébe tekinthessenek. Az orosz megismerte őket, arca, már amennyi kilátszott a kötésből, mozdulatlan maradt, de a fej nehézkesen biccentett, valamilyen gyámoltalan, társadalmi erőlködéssel hajtotta kissé ©lőre fejét s üdvözölte vendégeit, utolsó reflex- mozdülatáivál a civilizációnak', a nevelésnek, a jó modornak. Ez a biccentés oly különösen érintett* mindkettőjüket, hogy ijedtekben

mélyen meghajoltak. Az . orosz szeme zavaros fénnyel pihent rajtuk, lázasan, értelmesen és idegenül. Ahogy, itt látta feküdni Vaszilieff urat, feje felett a palatáblával, egyszerre megértette, amit a szobrász az elébb odavetett, s amit kevéssel előbb még cinikusnak tartott:, hogy Vaszilieff ur haldoklik, mert minek éljen? Soha nem érezte még ennyire orosznak Va szil lettet, mint ebben a pillanatban, a párisi Hopital Beaujouban, a napihirek termében, amint elterült itt pátriárka- ezakállával, mozdulatlanul, mint egy sebesült hős, aki vesztett csata után türelmesen várja a halált. Valószínűnek tetszett, hogy Vaszilieff ur sietett eléje az autóbusznak. Oly távol feküdt itt mindentől, láthatóan távol mindentől, amit szeretett, amiben hitt. Kazántól. ahol reggel egész hasábfákat raknak a tűzre, a görög nyelvtől é* a szépmüvésze- tektől, oly ijesztőén távol, hogy összeszorult a torka, amint nézte.

— Az Istenért, mit csinált, VasraTíeW, —

mondta kétségbeesetten a szobrász.

Az. orosz nem felelt és behunyta a szemét. Aztán, mintha csukott szemekkel összeszedte volna magát, egy tekintettel, maga mellé intette őket. Odaállt. az ágy széléhez és udvariasan előrehajolt. Vaszilieff megmozgatta száját, a vékony vérsugár szivárogni kezdett, de erre nem ügyelt.

—: Rue Daru — mondta halkan.

, — Az orosz templom, a rue Danin — sietett megérteni a szobrász. — Mit akar az orosz templomtól, Vaszilieff?

Az orosz révedezett. Fényes szemekkel, különös szégyenkező mosollyal, alig érthetően mondta:

— Á pópa ismer, ő is kazáui. .

Hallgattak. A szobrász sirós hangon, könyörögve felelte:

— Micsoda szamárság, Vaszilieff. Fog maga még fiatal szereosenlányokkal a Jurában utazni. De ha ez megnyugtatja, Ígérem, hogy beszélek a pópával.

— - Köszönöm, uram mondta udvariasam áz. orosz.

{Folytatjuk.}