Prágai Magyar Hirlap, 1930. december (9. évfolyam, 275-296 / 2496-2517. szám)
1930-12-14 / 285. (2506.) szám
4 TO«G»MAtí^HIIÖiAE> 1&30 deeomfoer 14, t—érámp. venciókra be rendezkedett pártszervezetekkel operálnak? — Én a cseh pártoknak Szlovenszkó meghódítására irányuló kísérleteit az agrárius és szociáldemokrata pártokat kivéve — melyek közül az elsőben mégis csak vannak szlovákok s a második nemzetközi alapon áll — hiábavaló kísérleteknek tartom. Nem tartok a megnövekedésüktől, sőt azt hiszem, kj Jognak itt veszni. Miéura sem tud zöldágra vergődni. Eszmével küzd talán? Koncot tud dobni s a többi cseh párt is igy dolgozik. Eszmét nem hoznak. Ma másként nem, szSkebb auionémista front = Ha szenátor ur koncepciója a széles azJovenszkói összefogást illetőleg nem bizonyulna megvalósíthatónak a centralisták csökönyös távolmaradása miatt, milyen utat tartana akkor célravezetőnek? — Én még akkor is a szlovák néppártnak a 9zlovenszkói kisebbségi pártokkal való együttműködése mellett vagyok, amennyiben a csehszlovák köztársaság alapjára helyezkednek. — Törekvésem most oda irányul, hogy a szlovák néppárt lelkületét fölrázzam s visz- szatóriisem a régi iníranzigerts alaphoz. Ha közben a magyarok is fokozottabban helyezkednek köztársaságunk alapjára, mi is sokkal közelebb leszünk egymáshoz, automatikusan jutunk közelebb. Szeretnénk azonban a magyar pártoknál is erősebb felbuzdulást látni az autonómiáért. = A nacionalista programokon felül elsősorban ki kell alakítani az egészséges szlo- venszkói szellemet. Ez ma az elsődleges cél. — Ez helyes. Akkor a dolgok maguktól fognak menni. NyitraS helyzetkép = Nyílra helyzetéről mit búd mondani, kanonok ur? — Nem vagyok részletesen beleavatva Nyitra város ügyeibe. Elvből nem akarok bejutni a képviselőtestületbe, mert nem érek rá kommunális ügyekkel foglalkozni. Ellensége vagyok annak, hogy az emberek szerepeljenek és ne dolgozzanak. Csak annyi munkád vállalok magamra, amennyit el tudok végezni. Nyitráról általában csak ennyit: a lakosság keresztény eleme, amely meg volt magyarosítva, most nemzeti alapra tér visz- sza, a zsidóság kitart a magyarság mellett. — A város közel ötven millió koronát invesztált az utóbbi tíz óv alatt, szabályozta a Nyitrát, vízvezetéket épített, megkezdi a csatornázást. Meg kell állapítani, hogy a magyarok ezen a téren is nagyon sok mulasztást követtek el. A város az utóbbi években sokat fejlődött s középületekkel is gadagodoti A munkanélküliség elég nagy, társadalmi mozgalom is indult leküzdésére. Ezzel nem lehet a munkanélküliség problémáját megoldani, de az eredmény talán kielégítő lesz. — A gyáripar itt nem nagy. Nyitra azelőtt bivatalnokváros volt, most gazdasági s főképen kereskedelmi gócpont, mert a zsidó lakosság itt erős. A sörgyárat elnyomták a csehországi. sörgyárak, pedig állítólag kevés olyan jó sör van, mint a nyitrai volt. A szalámigyár is elpusztult. Újabb alapítás a cukorgyár. A vállalati megkötöttségek kerékkötői as autoaémJsta mozgalomnak — Meggyőződésem, hogy a politikusnak függetlennek kell lennie. Nekem is fölkínálták újonnan alapított vállalatoknál a részvény-jegyzést, az úgynevezett nacionalizált üzemekben igazgatósági tagságokat, nem fogadtam el. Sőt: az álíamiordulat előtt két szlovénszkói banknak voltam az igazgatósági tagja, de mikor politikus lettem, lemondtam tisztségeimről. Sajnos, a kötelezettség-válla- 1 ásókban keresendő a autonómista mozgalom gyöngülésének egyik oka is. — A városban elég rendezettek a viszonyók. A kulturális élet sablonos. A társadalmi élet sem kielégítő: a csehek, szlovákok, magyarok saját, külön útjaikon haladnak, közeledést sehol sem látok. — Van itt két katolikus kör, egy szlovák cs egy magyar. Mindkettőnek kevés munkálkodó, aktív tagja van és sokszor volt már arról szó, hogy a két kört egyesítsék. Meg kell mondanom, hogy az egyesítés nem a szlovákokon, de a magyarokon múlott. A magyarok ugyanis olyan követelésekkel állottak éld, amelyek nem voltak teljesíthetők. A tárgya^ lások már a nyelvi nehézségeken megtörtek. A nép köréiben mit tapasztalt, szenátor ur?- A nép politikai meggyőződése már kikristályosodásnak indult. Pártunk kissé meggyöngült, de szilárd kádere lesz. De apátia érezhető a nép körében is. Azelőtt mi egyedül voltunk képesek tömegekkel dolgozni, most nem sikerül a tömegeket összehozni, ami csaknem természetes dolog, mert annyi volt a népgyülés, hogy a tömeg megcsömörlötí tőle. Káderünk számbelileg nem lesz olyan erős, mint eddig, de erősebb lesz belsőleg. A csS egy legyen — Ha egymáshoz közeledni akarnánk, ennek első feltétele lesz a keresztényszocialista párt szlovák osztályának a megszüntetése. Sajtója, a Vól‘a Ludu is abba a hibába esett, amelybe Miéuráék: csak velünk törődik, csak bennünket, a szlovák néppártot, támad. — Útjaink egyelőre haladjanak legalább parallel, de célunk az alatt is egy legyen- Szlovenszkó autonómiájának kiküzdése. DZURÁNYI LÁSZLÓ. ..... .................................... ■ ■ jii. mm* "■ .......... m Al apitv* 1933, M. \) s > * - , I /J poroaHAa aagjkeseekedáea. * KOSICE, Fő-nica % —— ----------------- — J LA NYHA Irta: MÁRAI SÁNDOR Budapest, december közepe. Délben egy órakor a budapesti tőzsdén. Amíg az ujeágiróezobában várom a titkárság engedélyét, hogy beléphessek az értéktőzsdére, egy kolléga jön be, leül a szurtog padok egyikére, körülményesen meggyujtja szivarját és evikke- re mögül kérdi: — Szeretném tudni, miért lanyha ma?... Inkább önmagának mondja, merengve. A telefonifülkében egy másik kolléga ül, számokat hadar a telefonba, aztán kijön, az ablakhoz áll, összefonja karját, kibámul a szürke üvegen, általánosságban kérdi: — Winnipegre volt valami? — Tiz fillér, — mondja a másik. Hallgatunk, ők unalommal, én áhítattal. Később végigmegyek a folyosókon. Sehol egy lélek. Ez a tőzsde leghangosabb órája, egy órával zárás előtt. A ruhatárban néhány kabát. A buf- fetben egy elborult ember virstlit eszik, szafttal A folyosón ízléstelen, olcsó olajfestményeket árulnak. A kapu előtt magános hordár didereg, feltürt kabátgallérral. A csend olyan nagy, mint egy múzeumban. Az üresség le úgy hat, a látogató szinte csodálkozva keresi a randevuzó párokat, akik előszeretettel bujnajk el ilyen embememlakta helyeken. Az óriási méretek lenyűgöznek. Mint kísérteties vízió, úgy hatnak a lépcsők, az oszlopok, a hosszú folyosók, melyeket egy 23 milliós lakosságú ország épített a fővárosban, hogy Regensburgtól Kon- stantinápolyig odafigyeljen minden termelő kereskedő, gyáros arra, amit e falak közt elkiálta- nak, feljegyeznek. Groteszk mauzóleum, egy mauzóleum, melybe beletemették az életet. Néhány év. előtt még hatezer tagja volt. Most Jöhet háromezer. S talán bejár két-háromszáz. A nagy hall, mint egy siket pályaudvar, felfordulás idején, ahová nem érkeznek s ahonnan nem indulnak vonatok. A francia megszállás alatt láttam a siket és döglött essem pályaudvart, ez hatott igy. A csend, mint a klimatikus gyógyhelyeken, szinte ünnepélyes. Ez a magány helye, melyről költők, s az élet fáradtjai álmodnak. A hely mauzoleumszerüségét emeli a fekete márvány- tábla, melyen aranybetük hirdetik — ,.Pro patria” — annak a tucat tőzsdéének nevét, akik elestek. Nem itt, a parketten, mert annyi márvány nincs, melyre a névsort fel lehetne vésni. Künn a harctéren. Ezt sokáig nézem. Egy £ra van, bemegyek a terembe. * Benn, az értéktőzsde nagytermében, mégis meghatódtam. Az első impresszió olyan, mint Brügge. A halott város ... Költő vagyok, behunyom a szemem, Brüggét látom, kanálisait, a harangjátékot vélem hallani, hattyúk úsznak a zöld vizen, ÖTeg anyókák, fehérfőkötősen, csipkét vernek. Brügge, ahol egykor tizenhét ország tartott diplomáciai irodát, Brügge, a politikai és kereskedelmi hatalmasság, meghalt, mert elment tőle a tenger. Ez a pesti Brügge itt a Szabadság-téren meghalt, mert elment tőle az ország. A teremben néhány fiatalember fogócskát játszik. Kérem az olvasót, hogy amit itt leírok, azt vegye szószerint. Egy csapat pajzán fiatalember kacagva, tréfásan, az ifjúság derűjével kergetőzik egy fiatal társuk körül, aki papirga- lacsinnal dobálja őket... Mikor észreveszik, begy idegen van a teremben, kacagásuk suttogássá enyhül, s vihogva elvonulnak az egyik tőzsdeketrec mellé. Múlt héten megbüntettek néhány fiatal alkuszt., akik unalmukban azzal ütötték agyon az időt, tőzedoórák alatt, az értéktőzsde nagytermében, hogy pénzdarabokat dobáltak a fal melló és fej vagy írást játszottak. A tőzsde fegyelmi bírósága megintette ezeket a Világhírű ELBEO- továbbá francia, angol .selyemharisnyák, valamint mindennemű kötött áru „E TA“ üzletben, kaphatók, BRATISLAVA, Halászkapu 1 tagokat, szabályszerűt kaptak magaviseletből. Másrészről meg lehet érteni, ha az unalom óráiban a pezsgő, ifjúi alkusz-vér kitör ég eget kér. Valamit kell csinálniok e szemmelláthatóan egészséges, jóltáplált fiatalembereknek és nem lehet csodálni, ha itt a tőzsdén elunják magukat 8 vöröspecsenyét kezdenek játszani A tőzsdepáholyok üresek. Az egyikben keresztrejtvényt fejt egy hivatalnok. Egy öreg tőzsdéinzományos magánosán ül az árjegyzőtábla közelében, illusztrált rádiószaklapot olvas. Az árjegyző-táblán néhány papír neve krétával, de csak három papír mellett akad érték- jelzés. A titkár, aki az árfolyamokat jegyzi, elment. valahová, semmi szükség rá, majd később visszajön. Az óriási teremben, ahol, mint az egyik alkusz biztosit, 1923-ban azt a bizonyos gombostűt nem lehetett leejteni, talán száz ember lézeng. A csend siri. Egy alkusz úszik át a termen, mint egy hattyú, magánosán. Az emberek arca nyu-" zott, ruhájuk kopott, gallérjuk piszkos. Nem képletes, hanem valóságos nyomor, ami leri az arcokról. Ez nem magánhivatalnoki nyomor, nem is hélistás nyomor, ez a komoly, fekete, napi egy-két pengőkre, meleg levesre vadászó tőzsdebizományosi nyomor. Az egyik odajön és külpolitikai előadást akar tartani a világválság okairól s az uj háború kilátásairól Unatkoznak. Megkérdem, mennyit keres? Azt mondja, hetven, ha jó hónapja van, kilencven pengőt havonta. De van olyan hónap, hogy hetvennél is kevesebbet. Gallérja., körme piszkos, izgatottan beszélt. Kulissz, kontremin, az egész tőzsde-tolvajnyelv, amelyből egy szót nem értek, folyékonyan serceg belőle. Éhes és izgatott ember. Itt mindenki a napi kenyeret lesi, de ezt tessék egészen szószerint venni, azt a napi két-három-négy pengőt, amelyből él — Talán lesz három köztük — mondja kollégáiról, — aki megkeres ötszáz pengőt havonta. A többiek százan alul Harmincfilléree jegyzési differenciákról félóráig eltanácskoznak. A háborút meg kell csinálni, uram, mit csináljon a kapitalizmus, hallgasson ide... Ezek az emberek, csekély kivétellel, öt-hat év előtt mind milliárdokat kerestek ebben a teremben. Nem volt semmi dolguk, csak ott kellett lenni, odaállni, kinyitni a szájukat és felemelni a földről a pénzt. A pénzben gázoltak, mindenki annyit habzsolt, amennyit birt. Nem igen akad ma egy tucat köztük, aki vissza nem adta, amit itt Összekiabált, Összesepert. A gondjaik már nem házbérgondok, hanem kapupénzgondok. öt-hat év előtt ebben a teremben ezer ember szorongott ebben az órában, ordításuk, niint valami különös, törzsi csatainduló, kibal- latszott a térre, a lépcsőkön ég a ház körül csapatban álltak a játékosok, a beavatott az ordítás intonációjából tudta, ha elment a palota ablakai alatt, hogy hauese készül-e, vagy ba-isse? Őgyelegnek, fecsegnek, unják magukat. Kis majomszigetek alakulnak, a tőzsdepáholyoknak dűlve kaszinóznak, mint egy vidéki korzón. Az árjegyző-tábla előtt, spontán ég Ötletszerűen, mintha megszállta volna valami, elorditja az egyik egy papír nevét, rikácsolva, többször egymásután. Senki nem figyel föl, senki nem felel. Még kukorékol kétszer, aztán idegesen hunyorít szemével, néhány lépést tesz, elhallgat. Gyakorolja a hangját. A titkár bejön és letöröl valamit a táblán. Senki nem figyel oda. * A páholyok felírása: Nemzeti Bank, Hitel- ! bank, Krausz Simon ... Az egyik álmod óz ótól megkérdezem: — Hiányzik Krausz Simon? — Nem, — mondja egyszerűen. Mit csináljon itt? Mondja meg, mit csináljon itt? Pigózzen? A sarokban felfedezek egy embert, akit ti- i zenkét esztendeje nem láttam. Akkor együtt I laktunk, egy hónapos szobában, költői pályára ; készültünk. Persze, az ember változik. „Különös dolog fiatalnak lenni”, írja Don Quijotte- j jábau Ernst Bloch. „Az egyik álmodik ée egyedül marad ...“ A másik elmegy az életbe. Sze- j mét nézem, a szeme még az ismerős, okos nyug- i tálán pillantásu szeme. Milyen tehetséges volt, gondolom tisztelettel e később, mikor megtudom, hogy a kevesek egyike, aki ezen a tőzsdén nemcsak vagyont csinált, hanem meg is tartotta, megismétlem: milyen tehetséges volt. — Nagy ember, — mondja kísérőim Állunk a pesti tőzsde egyik sarkában, egy páholy korlátjának dűlve, tizekké téves távolságon át nézzük egymást. — Te mit csináltál? — kérdem. — Vagyont, — mondja valakL Idegesen beszél, hisztérikusan: — Vagyont, vagyont, — mondja csendesem. — Tudod, a család. Tel Avivtói Párisig a család. — Igen, — mondom — a család. — Mit akarsz, hát mi legyen itt? ■— mondja később s körbemt a halott terembem — Mi voH itt? Hát volt itt valaha egy nagy, komoly burzsoázia, mely létező és viruló gyártelepek részvényeit vásárolta, a papírt eltette a ládafiába, ahol ötven esztendő múlva megtalálta az unoka s akkor lehetőleg a háromszorosát érte már 6 a gyártelep, melyre szólott, ötven év múlva is állott még s bővült és produkált? ... Há.t volt itt részvényes, akitől reszkettek a bankok, aki szavazni mert, aki felelősségre mert vonni igazgatóságot, utána mert nézni a mérlegnek? Tudod azt, hogy egy angol, egy holland bankban a részvényes rettegettebb ur, mint az igazgató? Hát mi volt itt? Papir. Mi van itt ma? Papír. Mit képzeltek, mi lehet ebből? — Azért, — mondja s megfogja a karomat, — valami csodálatos mégis van itt... Egy „tőzsdei erkölcs”, akármilyen groteszkül hangzik... Ez mind éheg és nyomorult ember, de azt hiszed, előfordult ezekben az években egyszer, hogy valaki ne állta volna, amit a másik a noteszbe beleírt? Volt idő, mikor ebben a teremben vadidegen emberek, akik sose látták egymást, egymás nevét nem hallották, habzó szájjal, hörögve milliós tételeket diktáltak be a másik noteszába: hidd el, hogy egyszer, egyetlenegyszer sem fordult elő tévedés... Ez egy külön dolog. Nézd azt a monoklist, a legnagyobb játékos volt, ma penzióban lakik, senki nem tudja, miből él, de a szava ma is abszolút jó, minden kötelezettségének eleget tesz, nyugodtan odamehetsz hozzá ée csinálhatsz üzletet vele. Snorrolnak, az igen. Egvpengőket keresnek, de ez a kihalt, temet ős zeni tőzsde mégis kifogástalan liirü, — vállat von — na igen, szegény, de becsületes ... — Te mit csinálsz? — kérdi aztán. — Az ellenkezőjét, — mondom csendesen. — De lehet, hogy neked volt igazad. S kezet szorítunk újabb tizenkét évre. * Csöngetéskor már alig van valaki a teremben. A buffet is üres, a menü 1.80 pengő, a tőzsdetagoknak kedvezmény. Kevesen esznek itt, mert ez is drága. Reggel olvastam a lapban, hogy lanyha volt. Fűlt? Tamás verseiből t VAK VAGYOK Vak vagyok, mert csak két szemein van, Süket, mert nincs csak két fülem: Nem látom, hogy mit hoz a holnap, S nem hallom, hogy a sors mit üzen. Béna vagyok, csak két karom van, És két lábbal sánta vagyok: Nem ölelhetem át a percet, Halál elől nem futhatok. Nem szedhetem az élet kincsét, Mert kevés hozzá két tenyér... De minden gond és minden bánat Az egy szivembe belefér. * • ÚGY. Úgy fö’eresztem szivemet, Mint piros gömböt a gyerek. Simítja lomb és falevél, S fönt eltakarják fellegek. A meszeségnek szive lett, Vele piheg az esti táj. Kj most csöndben az égre néz, Az érzi csak: valami fáj,
