Prágai Magyar Hirlap, 1930. november (9. évfolyam, 250-274 / 2471-2495. szám)

1930-11-07 / 254. (2475.) szám

4 TlWGAI/V\AG^ARHIRIiAt> T930 november 7, péntek. ják meg az apaállatokat úgy az egyesek, mint a szövetkezetek mint pedig a községek. Nagy hiányát látom annak, hogy nem tör­ténik gondoskodás a tekintetben, hogy az áliatéréákesités megfelelőképpen történjék. Szükséges a konzervgyárak befogadó és ter­melési képességének emelése, mert a katonák húsfogyasztásának ellátásával a konzervgyá­rakat bízzák meg. Ez minden esetre kihat az állattenyésztés fejlődésére, mert hiszen ezen a réven az állatéríékesités egy piacot nyer, í amely rentábilissá, gazdaságossá teszi az ál­lattenyésztés fenntartását. Szlovenszkó ebben is mostoha sorsban ré­szesül. Az összes konzervgyárak kapacitása Hitelt a gyümölcstermelésnek A gyümölcstermelés fejlesztéséhez is hozzá akarok szólni, mert ügy látom, hogy Szloven- szkón nincs egy kellőképpen kidolgozott gyü­mölcstermelő munkaterv. A gyümölcstermelés Szlovenszkón tőke­hiány miatt igen elhanyagolt állapotban van. Hitelnyújtással kell tehát a gyümölcs­termelést Szlovenszkón előmozdítani, fel kell állítani a gyümölcsfa-katasztert, ne­mek, mennyiség és minőség szerint. A gyümölcsértékes i lés kérdésében meg kell oldani a csomagolás kérdését és itt ip a földművelésügyi kormánynak kell segítségül A genfi lefegyverzési bizottság asüa®! hI£*A9ÍR* Reménytelen helyzet ifjsJtf/ lllsSltMlil Kibúvók keresése alapján 18 százaléknak kellene jutni Szlo- venszkónak. Szlovenszkón van két konzerv­gyár, egy kisebb Iglőn és egy nagyobb Rima­szombatban, amely most van haldoklóban. Ha a 18 percent odaadatnék a rimaszom­bati és iglói konzervgyáraknak-, akkor meg- mentődne egyrészt a két konzervgyár, más­részt feltétlenül előrehaladna az állatérté- kcsités. A tejgazdaság fejlesztésének kérdése is igen fontos és ennek kielégítő megoldását sem lá­tom a költségvetésben. Tej szövetkezetek, egy tejgazdasági központ létesítése, a tejellenőr­ző központ felállítása okvetlenül fontos és et­től eltérni semmiesetre sem lehet. menuies mert hiszen a más államok példája mutatja, hogy maguk a földművelésügyi kor­mányok mennek a gyümölcscsomagolással, ládák és reteszeik készítésével a gyümölcster­melők segítségére, akik a kormánytól gyü.- mölosszáliitó ládákat 25 és 50 százalékos ár- enged m én nyel kapnak. A szónok ezután a mezőgazdasági válság enyhítése érdekében telt kormányintézkedé­seket vette kritika alá s különös élességgel ostorozta a kereskedelempolitika hibáit. Be­szédének eme részét technikai okokból la­punk holnapi számában közöljük. lésben a szükséges mértékben fedezve, mert hiszen a növénytermelési tételekre mind­össze 3,200.000 korona a fedezet Csak mel­lesleg jegyzem meg, hogy Magyarországon ez a tétel 21 millió K-t tesz ki. A traktorok és szelektorok terjesztése tekintetében mit tett a földművelésügyi kormány? Adott-e in­gyenes vagy legalább százalékos hozzájáru­lási! olcsó kamat mellett törlesztése- segítsé­get vagy árengedményt vetógépek beszer­zésére? Ha igen, kivel oszttatta szét Szloveiiszkón és meny­nyi jutott ebből az általános tételből Szlo- venszkóra és mennyi jutott ebből a ma­gyarságnak és a németségnek? Megkérem a miniszter urat, szíveskedjék beszerezni a mezőgazdasági tanácstól annak a kimu­tatását, hogy ezekből a segélyekből hány esetben, mikor és kik részesültek a ma­gyarok közül éte hogy ebben a szétosztás­ban mennyire voltak irányadók a pártpo­litikai szempontok. A növényteremelés érdekében Szloven- szkón feltétlenül fel kell állítani egy ta­lajvizsgáló intézetet, amely felveszi a ta- íajkatasztert, megállapítja körzetenkint azt, hogy milyen műtrágya alkalmas ah­hoz a talajhoz, megállapítja a talaj viszo­nyait, megállapítja a talajnak összetételét, annak reakciós viszonyait és ha ez meg­van, akkor természetesen gondolni lehet egy megfelelő mezőgazdasági termelésre. A műtrágya kérdésénél fel kell vetnem azt a kérdést is, hogy vagyunk itt a kar- telekkel? Hogy vagyunk azzal a fesíacit karíellej, miért kell azt Lk-zirozni. micso­da kormányzati érdek követeli, hogy a fosfaoitkartel ilyen erős támogatásban ré­szesüljön? Egyes talajoknak, különösen a savanyu talajoknak kellő műtrágyázásához szüksé­ges a mésszel való trágyázás, ami e1c*.;e giti a többi műtrágyák hathatós alkalma­zását. Egy ilyen mészköpor-gyár alakult is Szlovcnszkón, fordultunk is a Szakai! és Szabó cég nevében csekély százezer koro­na szubvencióért a földművelésügyi kor­mányhoz, de eddig nem kapták meg a (Szubvenciót, pedig igen nagy érdek, hogy a mészmütrágyagyár viruljon és a mező­gazdaság fejlődését előmozdíthassa. A földművelésügyi miniszter urnák kell kezébe venni a mii trágyaellátás kérdését és vagy ingyen kell juttatni műtrágyát a községeknek, ahol a műtrágyázás ismeret­len, vagy legalább is úgy kell kiosztani, hogy az egy évi hitelre történjék és a ka­matterheket a földművelésügyi tárca viselje. Fontosnak tartom azt a kérdést is, hogy fór- i szárazni kell a mintatelepek létesítését a he- ! lyes trágyázás érdekében. Fel kellene állítani az országos gabona és liszt kísérleti állomást, amelyik azután egy­részt megbírálná a vetőmagnak megválasz­tását, másrészt a nemesitett vetőmagnak a minőségét, de megbírálná a vetőmagot meny- nyiség kérdésében is és felosztaná a szlo- venszkói búzatermelő vidékeket körzetekre és megállapítaná, hogy az egyes helyeken milyen búzát kell termelni. A veiőntagnemesltés A búzatermeléshez kedvet kell csinálni a mezőgazdáknak és azt kell mondani, hogy amely gazda a kiválasztott vetőmagot hasz­nálja és akinél a kiválasztott vetőmag meg­hozza az átlagosnál nagyobb termést, az pré­miumban részesül akar eladásra kerül búzája, akár maga veti el, vagy fogyasztja el. Itt nem volna egy célját tévesztett áldozat, hogyha méíermázsánként 20 korona prémiumot ad­nának. A vetőmagkérdésnél is úgy kellene csinálni a dolgot, hogy bizonyos progresszivitás mel-' lett kellene a vetömagjuttatást elintézni. Pél­dául akinek 100 holdon felül van búzával be­vetendő birtoka, az a piaci áron kapná a ve­tőmagot, a nemesitői félárat és a szállítási költségeket pedig a földművelésügyi tárca vi­selné. Akinek 5—90 holdja van, az kapná a vetőmagot egyévi hitelre kamatmentesen, aki pedig 5 holdon alul bír földet, az teljesen ingyen kapna a földművelésügyi tárca terhé­re benemesitett vetőmagot. így lehetne a me­zőgazdasági termelést előbbre vinni és akkor azután a mezőgazdasági termelés fejlesztésé­vel a fogyasztók száma is növekednék. Szük­ség van Szlovenszkón a kísérleti ügy sokkal magasabb dotálására. A tagosítás kérdését u földművelésügyi minisz­ter ur a múlt évi költségvetés tárgyalásánál nagyon kihangsúlyozta, azonban Szlovenszkón ozirányban tudtommal még semmiféle lépés nem történt. Az állattenyésztés Az állattenyésztési tételeknél figyelembe aján­lom ti miniszter urnák, hogy a tenyészállatok beszerzésére nagyobb gond fordítandó és ott is meg kell találni a módját annak, hogy ré- i-zint kamatmentes, részint 5.5 százalék hitele­zéssel, vagy pedig két félévi lefizetésre kap­Genf, no vöm bor 6. Az •elmúlt év áprilisá­ban és májusában megkezdett hatodik elő­készítő népszövetségi lefegyverzési konfe­renciát másféléves szünet után ma délelőtt ’ tizenegy órakor London holland követ, a népszövetség elő készítő lefegyverzési bizott­ságának ebiöke, újból megnyitotta. A bizott­ság nagy súlyt helyezett arra a meg ál lam- íásra, hogy az előkészítő konferencia mosta­ni, valőszinüleg utolsó tárgyalását csupán az 1029-ben megszakított ülésezés folytatásá­nak kell tekinteni. Ezzel a megállapít ássál kidomborította, hogy újabb általános vitára nincs szükség s csupán a konvenció egyes cikkelyeinek részletes megtárgyalását folytatják. Mint is­Budapest, október végén. Vettek egy olcsó koszorút, időállót, olyat, melyet nem koptatnak el e-gy-két nap alatt az időjárás viszontagságai, művirágokkal s pléh- lombokkal, a szegények óvatos fukarságával választva ezt, kik még a halál használati tár­gyain is spórolnak s olcsó, de tartós koszorút választanak, a hivalkodó e gyorsan hervadó krizanténum helyett, — ahogy ruhadarabokat vásárolnak az élők részére, megvetve a ©sint, megfontolva a minőséget. Az Erzsébet-hidnál szállottak fel, szemergő esőben, a kalauz a vil­lamos csengő gombjára akasztotta a koszorút. Szemközt ültem velük, az asszony szatyorfólét tartott ölében, megrakva vékony gyertyákkal, viaszmécsekkel. Mentek a halotthoz. Hárman voltak, az asszony és két gyerme­ke: egy fiatal nő, aki már férjnél lehetett s egy tizenhaté-ves fiú, aki egy zöldesszinü sport­újságot olvasott. Két nappal az ünnep előtt, mely a halottaknak kijár, mintegy óvatos elő­relátásból mentek ki már most a temetőbe, fel­díszíteni sírjaikat: talán a fiú volt szabadnapos ezen a délután s jobban ráért, talán csak túl­zott serénységhül, háziasszonyi buzgalomból mentek előre, mint akik korán odaállnak egy ünnepély első sorába, hogy jobban s kényelme­sebben lássanak. Szótlanul ültek, az átszálló- jegyet szorongatták kezükben, a leány a polos­kairtószerek elszögelt reklámtábláit bámulta, zsirosfényü tisztátalan borii arcában riadtan lobogtak együgyii szemei, mint az apró lángok az olcsó olajmécsekben. Gyászruhát csak az anya viselt, nyugdíjas gyászkalapot, fekete bár­sonyszalaggal, fekete cérnakesztyűket, melyek kilyukasodtak az ujjhegyen. A hegy tetején leszálltak, a fiú karjára vette a koszorút s kérdezés nélkül haladtak el a ka­puőr mellett, otthonos biztonsággal. A temető­ben már szürkült. A fák lomb nélkül állongtak a ködben, néhány frissen felásott sirgödör árul­ta csak el, hogy a rossz szezonban is temetkez­nek azért, különben üres volt a temető, szinte kihalt. Otthonos fesztelenséggel helyezkedtek el sír­jaik között, mintegy odahaza, a lakásnak e kis­sé távoleső helyiségrészében, a három sir kö­zött. ahol halottak pihenték. Az egyik sir meglehetős régi. lehetett, korhadt fakereszttcl, néhány lépéssel erróbb két egyforma sirhant emelkedett, az egyik egyszerű terméskőtömb­bel, a másik, a. legfrissebb, melyen virágok her­m-ecetes, a konvenció-tervet, amelyet ez á bizottság kidolgoz, az összeülő nemzetközi nagy lefegyverzési konferencia tárgyalási bázisának fogják tekinteni-, A bizottság tár­gyalásain eredetileg tizennyolc állam képvi­seltette magát, ma már harminckét áilam megbízottja ül az ülésteremben. Az elnök mindenekelőtt üdvözölte Írország és Norvé­gia uj kiküldötteit, majd kifejtette, hogy a lefegyverzéís nagyon távoli ideál. Egyelőre csak a fegyverkezések korlátozá­sáról lehet szó olyan értelemben, mint ahogy ezt a népszövetségi paktum 8. para­grafusa kívánja. A munkát sürgősen be kell fejezni, mert különben a népek bizalma meginog és a világ könnyen katasztrofális helyzetbe kerülhet. vadtak még, világosbarnára pácolt fakereszten hirdette, hogy a halott csak nemrégen költözött ide, ragyogó aranybetükkel hivalkodva, mint egy frissen bérelt lakás ajtaján a réztábla. Rögtön ezzel a sírral kezdtek foglalkozni, se­rényen: a fiú eltakarította a hervadt virágokat, a leány óvatosan igazított egyet a kereszten, mely kissé félrebillent a felázott, puha földben, az anya a nagy pléhkoszorut fektette végig a sirdombon, ezimetrikusan közepére illesztve s aztán hátralépett egy lépést, oldalt hajtott fej­jel vizsgálta a koszorú helyzetét, ahogy a lakás falán frissen felakasztott képet vizsgálja- az em­ber, hogy egyenesen lóg-e? Majd minhárman kiegyenesedtek, fejüket le­hajtották s összekulcsolt kezekkel, némán me­redtek maguk elé. Néhány lépés távolba®, egy pádon ülve, el­fordítottam fejem, mint aki elkapja tekintetét az ablakról, melyen át önkéntelenül megpillant ja egy idegen család valamely intim pillanatát. Egy kis ideig álltak, aztán serénykedni kezdtek a sírok között e miután a rangelső sírnak meg­adták a kegyeletet, lassan a másodranguak felé fordultait, kiknek nem volt oly sürgős, régen feküdtek itt, türelmesen is tudtak várni. Az anya kisebb nagytakaritásfélét rendezett, a sza­tyorból előszedte a gyertyákat és viaszmécse­ket, sőt egy kis seprőt is s tisztogatni kezdte a gizgaztól a sírokat. Természetesen jártak és keltek sírjaik között, mintegy pongyolában, megjegyzéseket váltottak félhangon. Hosszan néztem őket, az élőket, amint egy kedves, családias ünnepre állítottak sorba a su­hantok peremén, mint a születésnapi tortákat szokás megtűzdelni s készültek halottaik ün­nepére. Halottaimra gondoltam, kik máshol feküsznek, egy országban, ahová nem mehetek, mert akármilyen különösen hangzik is, ezekben az időkben nemcsak az élőktől szakad el az ember, hanem néha halottaitól is. Néztem őket, amint egy meghitt, családias ünnepségre készü­lődtek s mérhetetlen részvétet éreztem irántuk, magam iránt, az élők iránt. Ebben a pillanat­ban nem lepett volna meg, ha egy siri hang megszólal és ezt mondja: ,,Hallom, kegyed él, Fogadja részvétemet/1. Az élőket néztem, akik itt buzgóikodt-ak ha­lottaik körül, meghatóan szegényes eszközök­kel csinosítva tartózkodási helyüket, ahogy itt, szemérmesen, költségekbe verték magukat, megvásárolták a-z olcsó, de tartós koszorút, a A HALOTTAK Irta: MÁRA! SÁNDOR filléres, de hamar elpislogó gyertyákat. Hiva­talnok özvegye lehetett a nő. háromszobás la­kásból, melyben együtt laktak a vő, a leány é* az anya, a fi-u az ebédlőben alszik, talán állás­ban van már s keres hatvan pengőt egy hó­napban, a vő esetleg iparos. A fiú minden héten, megveszi a sportújságot, elmegy a híresebb meccsekre, fel, a kakasülőre, a leány esetleg porszívóval házal, vagy előnyom, kézimunka- bimzést, vagy batikol, az anya vezeti a háztar­tást, hétről-hétre kapja a családtagoktól a kosztpénzt, minden héten negyven pengőt. Mikor feldíszítették a sírokat, összeálltak hárman, egymás mellé húzódtak s egy kis ideig bámultak maguk elé. A fiú lehajtott fejjel állt s mintha most, el­végzett munka után, jobban ráérnének, a két nő zsebkendőt emelt szeméhez s csendesen sír­tak egy verset. Ez volt az a pillanat, mikor át­adták magukat halottaik emlékének. A hátsó, süppedt sírban, mint később megnéztem, a nagyszülők feküdtek, a terméskövei díszített az idősebb fiú sírja volt, ki a háboru végefelé halt meg s holttestét hazahozatták, a legíris- s-eb sir az apáé volt, ki ötvennyolc évet élt s júniusban halt meg. A halottakra gondoltak, csendes kétségbeeséssel, akik itthagyták őket- kitéve vésznek és viharnak. A halottakra, akik elmentek & biztonságos, gondtalan halálba, mint egy penzióba. A nagyszülőkre, kik még gond nélkül haraptak a béke nagy karéj, fehér ke­nyeréből, a fiúra, aki ma harmincéves lenne s oly szépen tudott rajzolni, biztos kitűnő állása lenne ma s nagy karriert csinálna. A halottak­ról mindig feltételezzük, hogy kitűnő állásuk lenne, — csak az élők nem jutnak semmire. S az apára, akit elvitt a szive, melyet megfertőz­tek izgalmak s itt hagyta őket a három szobá­ban, a baljós, homályos, bizonytalan életben, hűtlenül. Mindenfelé békés, ellátott, gondtalan halottak feküdtek s az élők megtörölték szemüket s fáj­dalmas lassúsággal cihelödni kezdtek, vissza az életbe, — szinte vonakodva, ide-oda topogva a sírok között, mint aki gazdag rokonoknál jár látogatóban s nem szívesen hagyja e! a nyugal­mas miliőt. A halottakat néztem s az élőkre kellett gondolnom: arra, hogy soha ilyen „hala­dott1 nem volt a világ, mint éppen ma, soha ennyit ném „fejlődött az emberiség11, mint ép­pen a mi időnkben, soha ilyen hétmérföldes csiz­mával nem jártak tudomány, technika, politi­ka, mint ,napjainkban", — igen, a „világ" soha nem volt ennyire előre, az „emberiség" so­ha nem szárnyalt így, csak éppen az „ember", akit elég kis e-vel imi nem lehet s az élet, me­lyet elég kis é-vel Írni nem lehet, az egyes em­ber, az egyes élet, soha nem volt kiszolgálta­tottabb egy irtózatos világváltozás meglepeté­seinek, egy krízis hátborzongató bizonytalansá­gának, mint napjainkban. Arra gondoltam, hogy minden nap, minden perccel tisztázódnak fogalmak, oszlanak ködök, világosodnak célok — csak, közben, az egyes ember, soha nem volt elveszettebb, soha nem volt jobban kiszolgáltat­va kisérleteknek, mint ebben a haladó időben. Hogy néhány éve s még egy ideig, néhány év­tizedig talán, vagy még tovább, valamennyien kísérleti nyulak vagyunk és maradunk. A kilá­tások nagyszerűek; de a metódust elébb raj­tunk próbálják ki. Hogy élni ma, akármilyen szenvedélyes meggyőződéssel s akármilyen tem­póban s lelkesítő célok felé zajlik is le ez az élet, sokkal kevésbé magánügy, önrendelkezési alapon megszervezve, mint volt a halottak éle­tében. Ezek a halottak még magánéletet éltek. Mi már, jórészt öntudatlanul, a kollektív életet éljük, ezt szolgáljuk ki, maradék nélkül és leg­jobb erőnkből. A halottak nyertek; ők még elcsípték az utol­só pillanatot, — hosszú időre az utolsó pillana­tot. Mi pedig indultunk vissza az életbe, az 50-es villamossal. Engedelmesen mentünk visz- sza, kaszárnyáinkba, ahol engedelmesen élünk tovább. A villamos sarkában ültünk, megen- gesztelten gondolva halottainkra, alázatosan, tétován, s akár tudtunk róla, akár nem, egy kis irigységgel, — azaz az irigységgel, ahogy a sor­ban menetelő katona gondolhat szabad és civil emberekre, kik kedvük szerint rakják a lábu­kat, s akkor ülnek le, élnek vagy halnak meg, amikor egyéni ízlésük szerint jólesik nekik. Mentünk vissza az életbe, öntudatunk mélyén egy alig .felceiholt, derengő felelősségérzettel az élet iránt, — s ez az ébredő felelősségérzet, ta­lán az egyetlen többlet, amit az, aki ma él, a tegnap halottjával szemben eredménynek fel­mutathat. PIROS SZERELMEK Piros szerelmek tüze éget. — ó, ugy félem a barna éjét. Az örök nirvánát, a véget. A szivem dobban: hallga, hullga. Minden akkordra, minden dalra, Minden sírásra és kacajra. A szivem dobban: élni. élni, Szeretni lázban fájva égni. Földi örömmel nem beérni. A szivem dobban: vágyva vágyom Elszállni messze röpke szárnyon. — Vagy megpihenni nárcis ágyon, — Talán utolsó vágyak űznek. Utolsó lángja a szent tűznek. — Liilérclángoly mik szertetünnek! Kiírni ts Lajoí-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents