Prágai Magyar Hirlap, 1930. november (9. évfolyam, 250-274 / 2471-2495. szám)

1930-11-07 / 254. (2475.) szám

1330 november 7, péntek. 'PRXGAiMaG^ARHÍRIíAP Törköly: Szlovéniáké ét Rusziniské — mostohagyermek Törköly képviselő hatalmas beszédben kritizálta a kormány mezőgazdasági politikáját a költségvetési bizottság ülésén — Miért nem engedélyezik a magyar gazdasági érdek­szövetkezéseket, miért tilosak a magyar gaidatanfolyamok? Prága, november 6. Mint jelentettük, Tör­köly József dr., a magyar nemzeti párt nemzetgyűlési képviselője és országos elnö­ke, tegnap éjjel a képviselőház költségveté­si bizottságának ülésén a mezőgazdasági tárca büdzséjének tárgyalása során hosz- szabb beszédet mondott, melyben kifejtette a szlotvenszkói és ruszinszkó; mezőgazdaság sérelmeit és jogos követeléseit A nagy ■szaktudással fölépített beszédben Törköly többek között a következőket mondta: A ffildmivelésagyi tárca nincs jól dotálva Amikor a földművelésügyi tárcánál fel­szólalok, elsősorban kifogást emelek azon abuzus ellen, hogy a költségvetési bizottság­ban a miniszter urak a hozzájuk intézett kérdésekre, illetve a kérdések legnagyobb részére nem felelnek. Maga az a tény, hogy a válaszadás hiányzik, világosan rávilágít az egész csehszlovák parlamentarizmusra. A parlamentben a plénumban hiába be­szél az ember, mert minden munka a bizott­ságokba van sűrítve és a plénumban a változtatás úgyszólván 99 százalékig ki van zárva. Próbálnák cáak meg Angliában a miniszter urak a parlamentben a képviselők kérdé­seire nem felelni, az első öt percben első- j pörné őket a miniszteri felelős ség re vo n ás. Remélem, hogy a földművelésügyi minisz-1 tér ur eltér ettől az abuzustól, amely itt. — j úgy látszik — már meghonosodott, és a kér- J désekre megadja a kellő felvilágosításokat. A költségvetés megbirálásánál az első,- amit meg kell állapítanom, hogy a lük művelés ügyi tárca nincsen jól do­tálva. Úgyszólván a legkisebb dotáció]u tárcák egyike. Ha a nemzetvédelmi tárcának csak egy­negyed részét mint hasznos beruházást a földművelésügyi tárcának átengednék, ak­kor, azt hiszem, sokkal több eredménye volna ennek az egynegyed résznek, mint annak a háromnegyed résznek, amit a nemzetvédelmi minisztérium használ feL, mert az a beruházás, ami a mezőgazdasági tárodnak rendelkezésére adatnék, minden­esetre eredményt, fejlődést, viruló életet és igazi békét teremtene. De nemcsak általánosságban lehet azt mon­dani, hogy a mezőgazdasági tárca nincsen jól dotálva, de részleteiben is bírálva a föld­művelésügyi tárcát, ugyanerre a konklúzió­ra kell sok h-elyen jutni, mert vagy nem elég az, ami beruházásképpen a föld mivé- lésügyi minisztériumnak rendelkezésére áll, vagy pedig nem jó helyen van a beruházás alkalmazva. Kérdem, hogy van-e egy kialakult beruházási programja a miniszter urnák, hogy szól az. és hogyha van, kivel állíttatta azt össze? Nem érezte-e a miniszter ur a szükségét annak, hogy annak összeállításánál a mezőgazdákkal benső összeköttetést tartson fenn ég nem tartja-e szükségesnek, hogy’ a nemzeti egyenjogúságra épített mezőgazdasági kama­rák mielőbb törvénnyel életbeléptettessenek? Mert a válságnak egyik enyhítő szere a mező- gazdasági kamarák révén érvényesülő mező­gazdasági érdekvédelem lenne. A magyarság sérelme a mezőgazdasági iskolák terén A mezőgazdasági tárca is elárulja és bizonyit- aj azt a tényt, hogy ebben a köztársaságban Szlovenszkó és Ru- szinszkó mostoha gyermekek és nem adatik ki nekik az ,ami az alkotmánytörvény és a fennálló törvények és rendeletek szerint Szlovenszkónak és Ruszinszkónak dukál. Ha nézem azt, hogy hány mezőgazdasági iskola van Szlovenszkón és hogy hány iskola áll a magyarság és a németek rendelkezésére, akkor arra a szomorú eredményre jutok, hogy bizony nem a megfelelő számarány jut Szlo­venszkónak és különösen a németség és a magyarság van teljesen kinullázva ezen igen fontos tételnél, mert hiszen a mezőgazdasági fejlődésnek egyik legfontosabb eszköze a mezőgazdasági nevelés, ami iskola nélkül nem lehetséges. Az eredmény az, hogy földműves- iskola van a magyarság részére — egy fél Komáromban. A beruházás, amely erre a cél­ra a költségvetési tételek között előfordul, körülbelül 40.000 koronát jelent. Az összes berubázájsi tételek, amelyek iskolák céljaira szolgálnak, 3,700.000 koronát testnek ki. A magyarság részére 40.000 korona jut ebből a 3,700.000 koronából. Fokozza ezt a hiányt még az is, hogy például női háztartási iskola négy van Szlovenszkón, a magyarságnak, a németségnek pedig egy sem. Az erdészeti iskolák tekintetében szintén nemi részesül kedvezőbb elbánásban a magyarság, de a kertészeti és szőlészeti iskoláknál sem mondhatja a földművelésügyi minisztérium, hogy a magyarság is kap egy-egy iskolát, mert hiszen Modoron és Eberhardon van egy-egy is­kola, amely azonban szlovák iskola és a ma­gyarság részére itt sincs egy sem, noha különö­sen a kertészettel foglalkozóknak nagy száza­léka, mondhatnám 80 százaléka, magyar. Nem ilyen kedvező a számarány a szőlészetnél, de ott is felülhaladja az 50 százalékot. Nagy hiányát látom a kormánypolitikának és a mezőgazdasági politikának abban is. hogy a szövetkezeti nevelést teljesen elhanyagolja. Egyetlen egy iskola van a köztársaságban itt Prágában, egy felső szövetkezeti iskola formá­jában, amelyben csak 30 tanuló vehet részt, úgyhogy például szlovenszkói vagy pláne magyar ifjú nem kaphat itt helyet. Miért ne volna lehetséges, hogy Szlovenszkón legalább 2—3 szövetke­zeti iskolát állítsanak fel? Vagy miért nem lehetne a szövetkezeti eszme érdekében vándortanfolyamokat rendszeresí­teni? A betiltott gazdatanfolyamok és vetésdüazások kálváriája Szomorú itt a vándortanfolyamoknak és a szaktanfolyamoknak a kérdése is. A vánd-ortanfolyamok egészen a múlt esz­tendeig, illetve 1930-ig egyáltalában nem képezték gondoskodás tárgyát a magyar­ság irányában a földművelésügyi minisz­térium részéről. Amikor a magyar nemzti párt mezőgazdasá­gi szakosztálya ezeket a tanfolyamokat éve­ken keresztül megrendezte, a hatalmi politi­kának ez szálka volt a szemében és egysze­rűen1 hatalmi szóval az országos elnöki IdmtaX utján a vándor tanfo hjamokot, illetne a, meső gazdasági szaktanfolyamokat egysze­rűen betiltotta és a járású főnökök az országos hivatal ren­delkezésére közölték, hogy az 1920- évi 281. számú törvény 8. paragrafusa alapján tessék az illető tanfolyamokra a földmi vei ésügyi mmisztériumban engedélyt kérni. Amikor ez a betiltás megtörtént, eljártam az országos elnöki hivatal elnökénél, panaszt tettem, eljártam a belügyi és földművelés­ügyi minisztériumban, bebizonyítottam, hogy a 2S1—1920. számú történy egyáltalában nem a mezőgazdasági tanfolyamokról, ha­nem az a mezőgazdasági, iskolák felállí­tásáról szól. A belügyminiszter urnák megmutattam a tör­vényt, megígérte, hogy elintézi a dolgot az or­szágos elnöki hivatallal, de mindez hiábava­ló volt. Elmentem a földmivelésügyi miniszté­riumba és ott egy miniszteri tanácsos ur nyíl­tan elismerte, hogy igenis törvénytsértő az or­szágos elnöki hivatal eljárása, mert mező- gazdasági tanfolyamokat mindenkinek joga van tartani, privátembernek,' pártnak, egye­sületnek, több embernek, aki erre a célra ösz- szeáll, szóval mindenkinek és csak az az egyetlenegy kötelezetség vonatkozik rá, hogy miután a gyülekezési jogról szóló szabályok ezt előírják, az illetékes járási főnökségnél be kell jelenteni. Amikor ezt az igazságos törvényes felele­tet megkaptam, a belügyminiszter úrhoz for­dultam és miután az illető osztály főnöke felhatalmazott arra, hogy hivatkozhatom reá és a belügyminiszter ur, ha akarja, felhív­hatja őt • telefonon, ő megfogja neki ezt is­mételni. E belügyminiszter ur meg is ígérte nekem, hogy érdeklődik. Tudom, hogy meg, is kapta az igazságos törvényes választ, de a helyzet ma is az, hogy mezőgazdasági tanfolyamokat a magyarságnak ma sem sza­bad tartani. Én ezért most a bizottságban nyíltan segítségért fordulok a földművelés­ügyi miniszter úrhoz és kérem, hogy mél- tóztassék interveniálni a tekintetben, hogy a saját minisztériumában elismert törvé­nyes igazság és jog nekünk kiszolgáltas­sák és hogy megengedtessék nekünk a me­zőgazdasági tanfolyamok zavartalan tar­tása. Az országos hivatal betiltotta a vetésdi- jazásokat is. Pedig erre nincs joga, mert a® ilyen erősza­kos és önkényes eljárásra semmiféle tör­vény vagy rendelet nem ad támpontot A tanulmányi ösztöndíjak, segélyek, vi­déki tanulmányutak tétele 880.000 SL Kér­dem, hogy voltaképpen esek &s ösztöndijak a magya­rok javára nem szolgálnak? A szlovenszkó! mező­gazdasági tanács A mezőgazdasági tanács Szlorenszköra vonatkozólag egy rendelettel van szabályoz­va, amit azt hiszem, ha megalkotói újra el­olvasnának, biztosan revízió alá venné­nek. A mezőgazdasági tanács intézménye a történelmi országokban törvénnyel, Szlo­venszkón pedig rendelettel van szabályoz­va. Ez ellan minden eszközt fölhasználtunk, ki­dolgoztunk egy uj rendelettervet, át is ad­tuk Srdinko akkori földművelésügyi minisz­ter urnák aki azt mondotta, hogy az érdek­védelmi szervezetek létesítése rövidesen kér­dés tárgyát fogja képezni és akkor majd el­intézi. Ma sem intézték el. Sőt ma olyan szo­morúan áll a dolog, hogy a mezőgazdasági tanács Szlovenszkón — hogy úgy mondjam —- sóhivataJ. A mező gazdasági tanácsnak Szlovenszkón már egy- 'Ián nincs hatásköre. Az árvízkárosult gazdáiknak vetőmagszétosz­tását végezte eddig, azt is helytelenül, de a szubvenciókat máir az országos elnöki hiva­tal vette kezébe. És hogy ebben nincs kö­szönet, azt nemcsak a szlovák, de legfőkép­pen a magyar mezőgazdák igazolhatják. utolérhetetlen hatású fájdalomcsillapítók! Kitünően bevált és az orvosok által elő­irt szer minden megfázástól szerzett betegség és fájdalom ellen. Hivatalos detail ára Ke 9.80 excl. disp illeték és forgalmi adó. Minden gyógyszeitáiban kapható A szövetkezeti kérdés Szlovenszkén és Ruszinszkén Ruszinszkón és Szlovenszkón nem enge­dik meg, hogy valamilyen gazdasági szerve­zet alakuljon ugyanolyan alapszabályok mel­lett, mint itt a történelmi országokban. El kell ismernem, a földművelésügyi miniszté­rium osztályfőnöke, amikor kértem, hogy engedjék meg magyar mezőgazdasági egye­sületek alakítását, minden habozás nélkül kijelentette, hogy a földművelésügyi minisz­térium mindent elkövet, hogy ez megtör- lénjék. De a sötétben rángató hatalmi politika me­gint elkövetett mindent, hogy jogos kéré­sünket ne teljesítsék. Nyíltan kérdezem tehát a miniszter urat, azonositja-e magát az osztályfőnök ur felfo­gásával? Remélem, hogy mint igazságérző ember segítségünkre jön és megengedi a magyar mezőgazdák megszervez és ét a mező- gazdasági fejlődés érdekében. tár- és termelőszövetkezetekről hasonlókép­pen nem lehet beszélni. Talán van egy vágy- kettő, de ez sem üti meg azt a mértéket. Azt mondja az indokolás — é» ugylátszik, hogy csak ez vonatkozik Szlovenszkóra. — hogy sürgősnek mutatkozik Szlovenszkón és Ruszinszkóban a földműves fogyasztási szö­vetkezetek reorganizációja. Ezekből mint­egy 900 van és még sincs beszerzés5 és érté­kesítési központjuk. Ezek számára ki kell építeni a tökéletes revíziós és kereskedelmi ellenőrző szervezeteket. Csodálatosnak látom, hogy a földművelés- ügyi politika irányítói Szlovenszkón és Ru- szinszkóban csak a fogyasztási szövetkeze­teknek a fejlesztését tartják szükségesnek, azonban nem gondolnak ugyanakkor a hitel, a be­szerzési és értékesitéfei szövetkezetek fel­állítására, hanem egyszerűen beszerzési és értékesítési központot emlegetnek, amit talán megint az Ufctredni d rúzs ivó­ban vélnének felállítani. Ezt azonban már eJótw perherressikálnom kell. Szlovenszkónak legnagyobb baja az, begy a szövetkezeti •agy rosszul van kezelve, hogy Szlovenszkón nem építik ki a megfelelő háló­zatot A szlovenszkó! mezőgazdaság teljesen tőkeszegény, tőkét kell tehát adni a mezőgaz­dáknak, az pedig csak szövetkezeti utón lehet az önsegély elvén, az önkormányzati testűié lak segítségével és amikor megteremtődik a tőke, gondoskodni kell annak stabilitásáról* gondoskodni kell arról, hogy az ne fluktuál­jon, meg kell teremteni annak központját, de egyúttal a központnál nem szabad a ziránju­tást és a felügyeletet teljesen összesüriteni, hanem azt decentralizálni kell, mert hiszen a fejlődés útja az, hogy minden szlovenszkói járásban kell egy központi járási szövetkeze­tei és pedig külön hitelszövetkezetet, külön fogyasztási, külön beszerzési és értékesítési szövetkezetei létesíteni Az indokolásból olvasom, hegy Szlovén- szkon a földműves kölcsönpénztáriak állami betétet kapnak és pedig, amint a költségvetés számtételei mutatják, mindegyik 200.000 ko­ronát. Az előadó ur szerint Szlovenszkón a szövetkezeti kérdés ezekkel az előlegpénztá­rakkal meg van oldv|, holott ezek semmi­képpen sem tekinthetők szövetkezeteknek, amit a költségvetési indokolás is elismer, mert hiszen a csehországi járási gazdasági, takarékpénztárak szervét adja nekik. Itt az alakulásnál üzletrészjegyzésről szó sem volt és az altruizmus sem tényező ezen ügyletek működésében. A jutalék révén meghal az altruizmus. Mig a mezőgazdasági erdőszövetkezetekre 3,700.000 korona van preliminálva, addig a szeszfőzőszövetkezetekre csak 3 millió. Ez egy kicsit aránytalan és igazságtalan összeg. Nincs kellő gondoskodás Szlovenszkón a törpebirtokos, földnélküli és mezőgazdasági munkás sorsáról sem oly mértékben, mint a történelmi országokban. Már 1926-ban kér­tük, hogy engedtessék meg nekünk külön mezőgazdasági betegsegélypénztér rak fölállítását Szlovenszkón. A szociális gondoskodás a földművelőkkel szemben nincsen meg azért sem, mert a le- gelőkérdés sincsen úgy elintézve, hogy ezek­nek a földnélkülieknek azt a kis jót adná meg, hogy az az egy-két kis állat, amit gaz­daságuk elbír, amikor ők a napszámot járják, a legelőn lehessen. Nálunk Szlovenszkón szövetkezeti köz­pontról sem lehet beszélni. Nincs ilyen voltaképpen az Ustredni druzstvóhan sem, amit a 210. számú törvény alapján iközpontnak nyilvánítottak ki Szlo- venszkó számára. Ez csak részben központ, mert a fogyasztási, beszerzési, értékesítési szövetkezetekre vonatkozólag már fenn se tartja osztályait. Ennek a központnak a pénzzel való ellátása, tekintettel arra, hogy nem tudunk sohasem világos képet nyerni működéséről, igazán aggodalmat kelt. Rak­Miután megtörtént Szlovenszkón a földre­form és a földnek, nagy része kis üzemek kezén van, ezeknek a kis üzemeknek javítá­sa ok vet leniül szükséges és a növényterme­lésnél a kis üzemek javítása képezi a fő­szempontot Modtun italajuszti tó, magvető 3 A növénytermelés hiányos segítése gépeket kell bevezetni, népszerűsíteni a ne­mesített vetőmagvak használatát, elő kell segíteni a műtrágyázást, népszerűsíteni kell a helyes trágya kezelést és be kell vezetni az értékesebb növényfajták termelését. Mindezeket azonban nem látom a költségve-

Next

/
Thumbnails
Contents