Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)
1930-10-09 / 231. (2452.) szám
^KÍLGAiyV\Afi^ARHIRIiAI> ^980 ofctó^ Európa érdeklődésének fénycsőválába került Gualino ügyvéd, akit Mussolini a közgazdaság modern (agliostrojának nevezett A túriul Krűzus Stinnes babérjaira pályázott, de bukás lett az osztályrésze — Az olasz kormány vette kezébe Gualino konszernjének szanálását — A modern Cagliostro a kormánnyal kötött megállapodás értelmében műkincseinek nagyrészét is az államnak adta át •farín, október 8. Mussolini miniszterelnök legutóbbi beszédében említést tett a „modern Cagliostrókról, akik lelkiismeretlenül és hazardírozó szenvedéllyel vetik magukat az ország közgazdaságára és spekulációikkal komoly veszedelembe sodorják az épitőmunkát". Nyílt titok, hogy Mussolini miniszterelnök beszédében az ismert olasz pénzemberre, Gualinóra célzott aki a legjobb utón volt ahhoz, hogy olasz Stin- nesszé nőjje ki magát. Korlátlan hatalmú ura volt egy nagy konszernnek, diktátora egynémely iparágnak és döntő tényezője a tőzsde áralakulásának. Az utóbbi időben Gualino hatalmi pozíciója erősen megingott és amikor már más kivezető ut nem akadt, az olasz pénzember a konszernje fölötti ellenó'rzést az olasz hivatalos bankra ruházta, majd a kormánnyal kötött megállapodása értelmében óriási értékű műkincseinek nagyrészét is az állam rendelkezésére bocsátotta. Gualino Riccardo ügyvéd. Olaszország legnagyobb müselyemgyárának, a Snia Viscozá- nak alapitója és vezérigazgatója, nem Mussolini legutóbbi beszédével kapcsolatban került, először az érdeklődés előterébe. Az utolsó esztendőben bank- és börzekörökben állandóan pertrak- tálíák Gualino financiális helyzetét. Először csak múló nehézségekről rebesgetett a fáma. később mindinkább elterjedt a köztudatban a. nagy konszern anyagi válságának hire. Nem ment meglepetésszámba, amikor Mussolini kipellengérezte az "olasz közgazdaságnak ezt a brávóját és „a pénzügyi és ipari élet inkább merész, mint vállalkozó szellemű akrobatájáról* beszélt, aki vállalkozásaiban fantasztikusan sokoldalú s a cementtől a csokoládéig, az ólomtól a müselyeinig a kereskedelem és ipar minden terére kiterjesztette a tevékenységi körét. Mussolini szavai fölszabadították a titkos sug- dosást és egyszerre fölfakadt a kelevény, melyből a legvadabb rémhírek buggyantak ki. Egyesek úgy tudták, hogy az olasz rendőrség már le is tartóztatta a nemrég még korlátlan hatalmú pénzembert, mások arról beszéltek, hogy Gualino külföldre szökött és voltak, akik száműzetést emlegettek. Minthogy az olasz lapok mélyen hallgattak, bizonyosat nem tudott meg a közvélemény és csak mára érett meg a helyzet annyira, hogy valamennyire tájékozódni lehet a modern Cagliostro ügyeinek állása felől. Gualino tevékenységének, szinte fantasztikus alapítási mániájának színhelye Turin városa volt. Az ő nevéhez fűződik az olasz müselyemipar naggyátétele, ámbár meg kell itt jegyezni, hogy ez az iparfejlesztés az utóbbi időben a részvényesek rovására történt, akiknek zsebein jókora rést vágott az elmúlt években többször is véghezvitt szanálási akció. A részvényesek egy része külföldről rekrutálódik, különösen azóta, mióta az Egyesült Selyemipar és a Courtaul vette át a Snia Viscoza részvénycsomagjának nagyobbik felét. Ez az uj éra megnyirbálta Gualino merészröptü szárnyait. Az ellentétek odáig éleződtek, hogy Gualinónak nemcsak a müselyemgyár vezér- igazgatói állásáról kellett leköszönnie, hanem röviddel ezután ki kellett válnia a társaság kötelékeiből. De a modern Cagliostro működési köre nem csupán a müselyem gyártására szorítkozik, ö alapította meg 50 millió lira alaptőkével az Unione Italiana Cementi trösztöt, 1924-ben pedig az Unica csokoládé- és vermouth-tröszpár csapást könnyen kihever. Versenyistállót tartott, mecénásként ragyogott az olasz művészet egén, megvásárolta a Teatro di Torinói, Turin egyik legrégibb színházát, amelynek játékprogramja elismertem, a legnívósabb volt, lapokat vásárolt, köztük a nagy elterjedtségnek örvendő Ambrozino cimü milánói estilapot is. Ekkor tehát még tartotta a nagy vagyon és a kitűnő üzletmenet külszinét. elkövetkezett azonban az idő, amikor a szorongató pénzügyi viszonyok rákénysze- ritették luxusvállalatainak és vagyontárgyainak értékesítésére. Egymásután adogatta el kevésbé fontos, inkább csak fényes reprezentációt célzó vállalatait, idegen kezekbe került legerősebb napilapja is és sok szó esett arról, hogy híres verseny- istállója is eladó. A beavatott körök mindinkább tisztába jöttek azzal, hogy Gualino immobillá vált. Ebből az következett, hogy a bankok lassankint megvonták a hitelt a turini pénzfejedelemtől. Vagyoni viszonyainak jellemzésére most érdekes adatokat publikálnak. Gualino uralkodásának fénykorában megszerezte a Banca Agrikola Italiana részvénytöbbségét és ezzel ‘döntő befolyást nyert a pénzintézet ügyeire. Bukása alkalmával kiderült, hogy Gualino kerek háromszázmillió lírával tartozik bankjának. Ez a pénzintézet 1920-ban, az infláció idején született, mint a mezőgazdasági érdekek kiszolgálója. Nem tekintették nagyabb jelentőségű banknak, de fiókjai behálózták egész Olaszországot 'és a betevők egymilliárd líra körüli összeget bíztak az intézetre. Az általános válság veszteségeket okozott a banknak is, és hogy a nagyközönség növekvő bizalmatlanságát ellensúlyozzák, szorítani kezdték Gualinót a 300 millió lira megfizetésére, ő azonban nem tudott kötelezettségének eleget tenni és a kormányhoz fordult segítségért. Mussolini erélyesen közbelépett és kényszeritette Gualinót tartozásának kiegyenlítésére, mert a kormánynak a betétek nagy számára és összegére való tekintettel tartania kellett a bankot. FELJEGYZÉS Irta: MÁRAl SÁNDOR 200.000 Ez a tekintélyes szám nem azt jelenti, hogy kölcsönt keresek első helyre s csak azért nem jelenti azt, mert nincsen első helyem, — elleniben egyáltalában nem tartom lehetetlennek, hogy esetleg benne vagyok abban a tekintélyes férfikontingensben, melyet ez a szám magában foglal. Kétszázezer, ird és olvasd, kétszázezer név került a budapesti szabók feketelistájára, kétszázezer olyan kuncsaft neve, akik vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen, vagy nem éppen nehe zen, csak éppen véglegesen nem szeretik s tudják rendezni szabószámláikat. A békebeli jogász és gavallér-virtus, hogy az ember nem fizeti a szabóját, napjainkban ilyen komor és komoly problémává dagadt, kétszázezer ember, az már valami, egy kisebb állam hadserege kitelne azokból az urakból, akiket Budapesten feketelistára helyeztek a szabók Egyszerűen azt jelenti ez a szám, hogy Budapest férfilakosságának fele nem fizeti szabószámláit, vagy rosszul fizeti, vagy elbújik, ha jönnek a számlával, letagadja magát s a legrosszabb eset az, mikor már le sem tagadtatja magát. Az ördög tudja, miért, de beideg- zett gavallér mentalitás, hogy szabószámlát nem fizetni elegáns és úri dolog, melyben nincsen semmi dehoneszíáló arra nézve, aki nem fizet és semmi kényelmetlen vagy katasztrofális arra nézve, akinek munkáját nem fizetik meg. Senki nem büszke arra, hogy nem fizeti a lakatosszámláját, a mészárosát, vagy a fűszeresét, de szabót nem fizetni, az virtus, azzal dicsekedni lehet, mindenkinek van egy szabója, akiről csak akkor tud, mikor leszállítja az uj ruhát, különben soha, mert eszeágában nincsen számlát küldeni. S ha küld, megfenyegeti a kuncsaft, hogy elmarad... ami, úgy látszik, mégsem olyan veszedelmes fenyegetés, mert a szabók a jelek szerint egyebet sem akarnak már, minthogy elmaradjon az a kétszázezer kuncsaft, kiknek nevét most feketelistára tették. De élni valamiből kell s valószínű, hogy a szabók továbbra is dolgoznak a feketelistán szereplő uraknak, — csodálatos lények le töt, majd valamivel ezután a Salpa nemzetközi bó'rföldolgozó vállalatot. Ez utóbbi volt a legfiatalabb alapítása, de most már nem tudta a nagyközönséget úgy magával ragadni, mint a Snia Viscoza alapításának az idején, amikor a müselyemgyár papírjai rövid idő alatt a kibocsátási ár többszörösére emelkedtek a napiforgalomban. Ez az árfolyamemelkedés — mint utóbb kitűnt — szintén szerves része volt Gualino nagybani spekulációjának, mert nem fejezte ki a papírok tényleges értékét, hanem csak mesterséges manőver eredménye volt, melynek segítségével Guallnó sokmilllólirás hasznot vágott zsebre. Uj alapításai gyönge visszhangra találtak. A részvények nagy része Gualino kezén maradt s ennek következménye volt azután, hogy mig a modern Cagliostro a Snia Viscoza alaptőkéjét állandó injekciózással egymilliárd ii- rára emelte, addig az Unica Vermouth érdekeltségét elejtette és a 250 millió lira alaptőkének a felét visszafizette. Az olasz pénzpiac vezető tényezőit megbokrositotfa ez a. merész és lelkiismeretlen ,spekuláció és már akkor fölvetették a kérdést, nem veszélyezteti-e az olasz Stinnes manőverezése a fasiszta állam közgazdasági struktúráját? Kezdetben úgy látszott, hogy Gualino egy beinek a szabók, igénytelenek s a la longue spekulálnak, az élet végére spekulálnak, talán a Nobel-dijra spekulálnak s dolgoznak tovább, fizetség nélkül, egy távoli elégtétel reményében. Időközben persze, védekeznek is. Most olvastam, hogy a szabók titkos jelekkel látják el a rosszulfizető kuncsaftok ruháit. A jel persze azért titkos, hogy ne tudjuk, mi kuncsaftok s mikor ezt olvastam, rögtön levetettem kabátomat és vizsgálni kezdtem. A ruihát nyáron csináltattam, természetesen hitelbe s bár időközben, sajnálatos módon, már kifizettem, egyáltalán nem tartottam lehetetlennek, hogy a szabóm, már csak óvatosságból is titkos jellel látta el, — ennek a titkos jelnek, mint a feketelistának, az a célja, hogy az idegen szabó, akihez esetleg betévedek, rögtön lássa, kivel van dolga s ne adjon könnyelmű módon hitelt nekem. A kabát baloldalán, a bélésben, fehér cérnával három férceit keresztjelet találtam, — ez majdnem minden ruhámban benne van, lehet, hogy ez a jel. J)e lehet az is, hogy ez csak valamilyen szabókabala. Az egyik gomb másszinü volt, mini a másik keltő, ezt már régen gyanúsnak tartottam. S mentői tovább vizsgáltam a kabátot. annál utálatosabbnak tűnt fel nekem a szabók találmánya a titkos jellel, utálatosnak, megalázónak s a legnagyobb mértékben inkorrektnek. Úgy éreztem, hogy valami idegen van rajtam, a lakásomban, az életemben, — van, vagy lehet, egy jel, egy láthatatlan szignum, melyet egy szabóinas ötletéből esetleg viselnem kell, — mintha összeesküvők megkrétáz- ták volna lakásom ajtaját s egy napon majd nagy szégyen ér, talán leküldöm vasaltatni ruhámat egy idegen szabóhoz s az rögtön látja a jelet. Nemcsak az a nemkorrekt, ha valaki nem fizeti a szabószámláját, de az is, ha ezt hiresztelik róla, akár titkos jellel is. Minden mesterségnek vannak rizikói. A szabó kereskedő is, nézze meg a vevőjét, alEzeik után a Banca Agrikola Italianot állami ellenőrzés alá helyezték, a hivatalos bank fölügyelőit beültették az igazgatóságba, akik a bank mérlegének alapos megvizsgálása után nyélbeütötték a szanálást. Gualino kötelezettségei tárgyában megegyezés jött létre a kormánnyal, ennek részletei azonban nem kerültek a nyilvánosság elé. A lakonikusan fogalmazott hivatalos nyilatkozat igy hangzik: „Gualino ügyvéd a szeptember 19-én Rómában létrejött megállapodással szabályozta viszonyát a Banca Agrikola Italianához.* Hivatalos helyről csupán ennyit közöltek a szanálási akcióról, jólinformált körök ennél sokkal többet tudnak. Azt állítják, hogy a megegyezés Gualino magánvagyonát Is nagyrészben fölemésztette. Az ügyvéd páratlan értékű képgyűjteményének jelentős részét, mintegy száz óriási értékű festményt és műtárgyat az államnak adott át ás ezeket már be is kebelezték a turini Pinaco- téeába. Gualino a nagy érvágás után nyugodtan nézett a jövő elébe és rendkívül kínosan lepte meg, amikor Mussolini miniszterelnök a diszkréten kötött megállapodás után félreérthetetlen formában pellengérre állította őt. Egyelőre szó sincs arról, hogy a szanálás során Gualinóra személyileg is súlyosabb konzekvenciák háruljanak. A tárgyalások Rómában tovább folynak, természetesen az egész közvélemény intenzív érdeklődésétől kisétrve. A tárgyalások végső eredménye elé kíváncsian tekint az olasz pénzvilág, éppen úgy, mint a külföld is, ahol Gualinónak szintén nagy érdekeltségei vannak. Főképpen Franciaországban vállalt érdekeltséget éspedig számos ipari vállalatnál és egy banknál. kudjon meg vele, biztosítsa magát s ha nem tetszik neki a vevő, ne adja ki neki az árut. De kikérem magamnak, hogy titkos jellel bélyegezzen meg, mert nem vagyok az ő szemében príma kliens’, igy nem fair a játék, majdnem kevésbé fair, mint az, ha rendelek és nem fizetek. Mert végre is, Budapesten kétszázezer ember él, aki nem csinál abból- titkot, hogy nem fizeti a szabóját. A szabók csinálnak titkot abból, hogy ki az, aki nem fizeti őket. Fölháboritó a gondolata is. S más védekezése nem is marad a kuncsaftnak, mint kifizetni a szabószámlát. De ez az, amire senki sem gondol a kétszázezer közül s maguk a szabók legkevésbé. LENGYELORSZÁGI írja: R. VOZÁRY ALADÁR LEVELEK Krakó, Lengyelország egyik legszebb városa, egykori fővárosa, királyainak temetkező helye. Panorámája remek szép. A város közepén a Wawel hegyen épült ősi királyi kastély melynek neve közismerten: Wawel, szemben vele a Vistola. Túlsó partján a Kosciusz- kó-domb,, melyet a nagy szabadsághoz emlékére a lakosság maga hordott össze. Ezrek és ezrek vitték a földet a dombhoz, mely hegynek is beillik. Erősen kopott a Wawel, most renoválják, most kerülnek elő falainak régi történelmi igen értékes freskói, amelyet az osztrák uralom be mázó Itatott. 1846-tól ugyanis a felszabadulásig osztrák kaszárnya volt a Wawel s a legnagyobb vandalizmussal tette tönkre a kaszárnyái élet a lengyel múlt gyönyörű alkotásait. Sok-sok miliő zlotyval renoválják most a várat’ melyet az oroszoktól a rigai szerződésben visszaszerzett lengyel emlékek díszítenek azolckal a megbecsülhetétlen értékű képekkel, melyeket egy lengyel főnemes ajándék kozott nemzetének. A Wawelen lévő székesegyház kriptájában nyugszik a három legnagyobb nemzeti hős: Szobieszky János, Poniatowszky József, Kosciuszko Tádé. A magyaroknak nem kell bővebben magyaráznia a kalauznak, hogy kik voltak ők. Minden iskolába járó magyar gyermek tudja, hogy mit jelentenek ezek a nevek, alig volt magyar gimnazista- ki ne tanulta volna meg g szavalta volna el legalább egyszer Csengey Gusztávnak, az eperjesi tudósnak 1863-ban először a Vasárnapi Ujiság- ban megjelent „A fogoly lengyel*‘-ét. (Erről a versről,, melynek egy kézirata, egyébként szerzője magyarázatával birtokomban van- még bővebben írok.) Ugyanott van eltemetve Jadwiga. a nagy királynő, Nagy Lajos király leánya és az utolsó legnagyobb lengyel király: Báthory István. Muzeális érték a város egész közepe régi templomaival, a Snkiennice-val, mely a lőcsei városházára hasonlít s melynek árkádjai alatt valóságos zsibvásár zsibong. A régi erődít mén vek egyedüli maradványa a Flórián kapu s a XIL századból való Flórián templom. A régi belvárost a várfalak helyén teljes egészében egy hatalmas remekszép pa.rk fogja körül,, azon tol van az uj város gyönyörű kőrútjával’ /hatalmas modern épületeivel. Krakót a bécsi kongresszuson, mikor azt hitték, hogy örökre szabályozták a Napóleon-! idők utáni Európa uj rendjét, földrajzát, az önálló kis köztársaságnak székhelyévé tették, a független lengyelek utolsó menedékévé vált> mivel azonban e kis darab szabad legyei föld lett aztán az újabb és újabb lengyel szabadságmozgalmak védőhelye, 1846 végén Krakót és a krakói köztársaságot is beosztották Ausztriába. A história’ a magyar-lengyel barátság levegője lebeg Krakóban, még inkább, mint Lengyelország többi városaiban, A lengyel hazafias érzésnek egyik külső jele az is> hogy számtalan képben, képen vannak megörökítve a lengyel nemzet történelmének egyes részletei, a szabadsághősök és királyok. És ezek a képek, mint levelzőlapok ott vannak a fehér lengyel sas különböző változatú képével együtt, minden könyves bolt, paipirke- reskedés kirakatában. Annak, aki akárcsak egy-két hétig jár Lengyelországban és csak egy csepp érzéke volt a históriához, muszáj megismernie, megtanulnia a lengyel történelmet legalább nagyjából. Uyen história-kép kultuszt még egyetlen államiban, országban sem láttam. — És általánosságban szólva erről azt is meg kell említeni, hogy annyi értékes kép, annyi antik emlék’ oly magas könyv- és kép- kultura, mint Lengyelországban van, kevés országban található. Különösen nagy s értékes a lengyel képzőművészet, melynek remekei az egész régi nagy Oroszországban mindenütt ott voltak. Nagy és igen értékes * lengyel irodalom is. * Órákon át járjuk Krakót, nem győzünk belelni régisége látnivalóinak megnézésével. Másnap Przemysl felé indulunk tovább- Nem tudunk elválni a vasúti fülke ablakától: keressük az 1914-es, 15-ös harcok nyomait. A háborúban, lövészárokban nem volt nem Iát, nem talál semmit: azokból, de az én szemem itt is, ott is észrevesz egy két beomlott begyepesedett árkot, gránát-tölcsért, már lassan eltűnő’ a föld szintjén elsimuló sirhanfot. Egy-egy telek, parasztporta dróttal van körülkerítve. Roszdás, tüskés drót, néni egy magyar fin hiába ömlött vére maródhatótt bele. *
