Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)

1930-10-07 / 229. (2450.) szám

1950 októbor 7, keda. 4 _____________________ l3 Q9HKS33QOEHHHBHHBOHBS8BBSSBBDflSflDBlBHBKSHHB8HQBRHOHB9BHHBBBBI A szikra távirász kicsapódott a léghajóból és ■ csak arra eszmélt föl, hogy száz méternyire az égő romhalmaztól van emberek karjai kö­zött. Leeeh mechanikus-mérnök előadása a szerencsét- tenségről Paris, október 6. Leeeh mechanikus, egyike annak a háromnak, akik az ,,R 101“ lezuha­nása előtt még kiugrottak a léghajóból, nem tud egész pontos felvilágosítást adni azokról az eseményekről, amelyek a katasz­trófára vezettek. Kijelentése szrint röviddel a zuhanás előtt a léghajó parancsnoka elren­delte az összes motorok megállítását. — Ebből rögtön észrevettük, — mondotta Leeeh — hogy valami nincs rendben. De már a következő pillanatban a föld felszínéhez csapódtunk. Csak arra emlékszem, hogy előbb egy völgy felett repültünk át. Az „R 101“ sülyedni kezdett és úgy látszik, hogy a völgy túlsó peremére már nem tudott felka­paszkodni s a lankán lévő kelkáposzta-táb­lához ütődött. Tíz perccel később bekövetkezett a katasz­trófa. Az atmoszferikus viszonyok rendkívül ked­vezőidének voltak, de egyáltalán nem veszé­lyesek. A szél közepes erejű volt, ezzel szem­ben a zuhogó eső nagyon gátolta a léghajó m a n ő ve réz é si ké szségé t. Néhány kilométernyire délre Beauvaistól az­után a léghajó hegyével egy fának ütközött egy alig tiz méter magas földhuHámon. Hogy vájjon a pilóta szükségleszállást akart-e meg­kísérelni. vagy pedig a hajót, amely normá­lis mélységben repült, széllökés orrával le­felé szorította, idáig nem leheteti megálla- pitani. Leeeh mechanikus-mérnök elbeszélése sze­rint a léghajó rövid időközben kétszer egymás­után ütődött a földhöz. Első Ízben sikerült még a léghajót mintegy tiz méternyi ma­gasságba felemelni, közvetlenül azonban erre bekövetkezett a második összeütkö­zés. Ez már borzalmas következményű volt. A léghajó orra a vezető álláshelyével telje­sen szétrombolódott. Az utaskabinokat is összenyomta a lehulló váz. Ugv hiszik, hogy a földhöz való csapódás következtében élőszöT az elülső gyujtóanyag- tartályók lobbantak lángra s ezekből terjedt a tűz páT pillanat alatt az egész léghajóra.- Páris, október 6. Ugylátszik, hogy a halálos áldozatok egy része nem égés kö­vetkeztében, hanem fulladás által pusztult el. Az allonei kolostor több szerzetese tart halotti őrséget a holttestek mellett. Az a titok, amely az R 101 katasztrófáját be­burkolja, minden valószinüség szerint örökre felderítetlen marad, mert Leeeh mechanikus kijelentette az United Press munkatársának, hogy a megmenekültek közül senkinek sincs sejtelme, hogy tulajdon­képpen mi történt. Abban mindnyájan egyetér­tünk. — mondotta Leeeh — hogy a robbanás, amely lángba borította a léghajót, csupán a földhöz való ütközés után következett be. Az erős szél a lángokat a motor elülső részéről az egész léghajóra átterjesztette s a hatalmas al­kotmány pillanatok alatt lángtengerbe borult. A megmenekültek annak köszönhetik élet- benmaradásukat, hogy a viztankok is szét­robbantak s valósággal hullámok ömlőitek reájuk. így felugorhattak kabinjaikból, mi­előtt a lángok elterjedhettek volna azokban. Leeeh elbeszélése szerint a léghajó legtöbb uta­sa aludt, az egyik éppen borotválkozott, ami­kor a szerencsétlenség bekövetkezett. Az alá­zuhanó vizsugarak ébresztették fel az alvókat. Kiugrottak a kabinokból s először azt hitték, hogy az R 101 visszafelé vette útját Angliá­nak és útközben a tengerbe zuhant. Disley szikratávirász különösen megdöbbentő leírását adja a katasztrófának. — Éppen aludtam, amikor az R 101 a föld­höz csapódott. Borzalmas villámlás, amelyet heves lökés követett, csaknem kabinomnak padlózatára vetett. Teljesen sötét volt, de csak­hamar úgy láttam, hogy lángok vesznek körül. A folyosóra rohantam és ajtót igyekeztem találni. Hiába. A lángok mind közelebb és kö­zelebb nyomultak felém s ekkor a léghajó burkolatára vetettem magam, hogy fogaim­mal és körmeimmel utat szakítsak a szabad­ba. Az anyag azonban ellenállott, erőim fo­gyatkozni kezdtek s a lángok mindinkább közeledtek. Végül a burkolat súlyom alatt engedett és alásüllyedt velem. A kimerülés­től félheltan fáradozásaimat abbahagytam és térdre roskadtam, hogy utolsó imámat el­mondjam. Amig imádkoztam, éreztem, hogy az anyag szétszakad alattam. Átbújtam a tá­madt nyíláson és a léghajó romjai között va­ló hosszú ide-oda szaladgálás után végre utat találtam a szabadba. Leeeh mechanikus és Binks húztak ki az égő burkolatból és hoztak biztonságba. Hátborzongató helyszíni szemle a megszenesedeit, alaktalan holttestek sora letett Páris, október 6. A Párásból Beauvaieba vezető széles országúton már a kora reggeli órákban az autóik, motorkerékpárok és más jármüvek vége­láthatatlan 6ora hömpölyög. A hajnali órákban *z autók szakadatlan láncolata por és ködielhő- ben halad a szörnyű szerencsétlenség színhelye felé. Az autók gyorsaságimutatója kilométerről kilomé­terre növekvő sebességet mutat, majd időnként megtorlódnak a kocsik. Két őrei utazás után a köd és a szitáló eső szürke felhőjéből kibontakoznak a beauvaisi katedráiig hatalmas kontúrjai. A menet itt megakad. Az úttest éles szögben válik ketté és az egyik országút Pontoise felé kanyarodik. Az út­kereszteződésnél lovaecsendőrök állnak és szabá­lyozzák az útvonal óriási autóforgalmát. Autónk hágcsójára két csatakos, sáros ruházatú, kialvatlan arcú tűzoltó ugrik, akik az éjszakai munkától ha­ld Tatáradban vállalják a kai a űzi tisztet. Szemük merev tekintetében még visszatükröződ­nek a borzalmas éjszakának rendkívüli élményei. A szerencsétlenség színhelye az országuttól egy ki­lométernyi távolságban, répaiföldek szomszédságá­ban van. Az esőtől felázott és megpuhult talajon csak nehezen haladunk előre, cipőnk húsz-harminc centiméternyire besüpped a sáros földbe. Egyszer­re szabaddá válik a láthatár és szemünk elé tárul egy iszonyatos és felejthetetlenül emlékezetünkbe vésődő látvány: a lezuhant léghajó kiséríetcsen égnek meredő acél váza, amelyen már távolabbról is szabad szemmel kive­hető a monstre ózuk léghajó egy-két, alkatrésze, így magassági kormánya. A léghajó egy mélyülésben fekszik, orrával az alsó fal ép ítménybe fúródva. Romhalmaz a foszlány- lobogók alatt Egyetlen óriási romhalmaz maradt a büszke lég­hajóból, amely tegnap este reménykedve és vidá­man vágott neki első nagyobb utjának. A romhalmaz belsejéből még fel dél törnek a lán­gok e amennyire az első szempillantásra megálla­pítható, a katasztrófában a legkevesebbet a hajó hátuleó része szenvedte. Az acélvázon ronggyátépett burokszövetet lenget a szél, a magaslati és a stabilizációs kormány majdnem teljesen sértetlen állapotban van. Minél közelebb érünk a léghajó romjaihoz, annál retten esőbbé válik a kép. Az óriási bajótcst közepe áthatolhatatlan romhalmaza egymásba csavaro­dott, összekuszált, egymáson heverő csöveknek, rudaknak, motoralkatrészeknek. A motor mélyem a földbe fúródott s a földhányás nyomai mindenütt, meglátszanak a romok közölt. A robband* szétvetette « motorgoudóla aluuri nimumbu rökját, amelynek ezertehuHó darabjait szintén ott lehet látni a romhalmaz tetején. Húsz méternyi körzetben fantasztikus egymás- mellettségbcn hevernek a széttört borosüvegek, félig megszencsedett konzervdobozok, konyha- berendezési tárgyaló, amelyeknek fekvési helyéből hozzávetőlegesen meg lehet állapítani, hol lehetett a léghajó konyhája. Az elülső részen nem maradt egyetlen egy ép tartó- gerenda sem. A földhöz iitődés és az explozió ereje szörnyű­séges lehetett. Többszáz méternyi körzetben szétrepültek az alu­mínium részecskék és a léghajó alépitményenek al­katrészei. A parancsnoki gondolából és a nagy utasfiilkébő! csak egypár alig felismerhető alkatrészt találha­tunk meg. A vastag aluniiimimlartályok elgör­bültek és széttöredeztek, minthogyha vékony pléhbő! lettek volna. Az angol flegma netovábbja A csendőrség és a katonai csapatok már haj­nali három órakor a szerencsétlenség színhelyén voltak, de a gigantikus tüztengerben úszó és elviselhe­tetlen hőséget árasztó romokat nem tudták megközelíteni és a késő reggeli órákig kellett várniok, amig hozzákezdhettek a tulajdon­képpeni mentési munkához. A katasztrófa nyolc élve menekült utasa a le­zuhanás után biztonságba helyezte magát, s amikor a közeli Allono községből a robbanások zajától álmából fölébresztett lakosság a helyszí­nére ért, ez a nyolc utas már kívül volt a veszé­lyes zónán. Az egyik szerencsésen megmenekült ember, Disley rádiótelegrafista, csodával hatá­ros módon a legcsekélyebb sérülés nélkül sza­badult. Amikor a községbeliek odaértek, az égő romhalmaztól százméternyi távolság­ban, nadrágzsebébe siilyesztett kezekkel állt és angolos nyugalommal szemlélte a megdöb­bentő látványt. Az első szava az volt: „Kérek egy cigarettát." A többi megmenekült utas többé-kevésbé súlyos sérüléseket szenvedett. Kettőjüket a robbanás •kivetetto a fülkéből s ezek csonttörési sérülése­ket szenvedtek. Az egyik utas csak „utólag" értesült a ka­tasztrófáról. Mély álmából egy erős lökés ébresztette föl s amikor kinyitotta szemeit, a sáros, nedves földön találta magát. Az összeütközés és a robbanás lendülete ezt a szerencsés utast va­lósággal kidobta a lángbaborult léghajóból. A nyolc életbonmaradott közül Letten olyan súlyos égési sebeket szenvedtek, hogy niár a Beauvais kórházában nyújtott or­Európa fiatalodik: Irta: Györy Dezső radikalizálódik*) A háború utáni tiz év nem hozta meg a lelkek és a népek nyugalmát. A békeévek nem teremtették meg az igazi békét. A le­szerelés jelszava alatt csörtető fegyverkezé­sek zajában elvesz a genfi békepalota mes­terséges csendje és mesterkélt nyugalma, a szélsőségek egyre erősebben kristályosodnak az extrémitások fókuszai felé s két oldalról őrlik a centrumot, amely — a szélsőségek uralmát elitélők minden tiltakozása és rette­gése dacára is — az örvény szájához közele­dik s vele együtt egyre veszélyesebb hely­zetbe sodródik minden, ami békét, demokrá­ciát evolúciót, reformot és nyugodt fejlődést jelent. Európában égig kiált a gazdasági vál­ság és a guzsbakötözött földrész millióin egy­re kibirhatatlanabbul vesz erőt a kétségbe­esés: az adott helyzet és a nyomasztó jelen ellen legtehetetlenebbül ép azok kísérletez­nek megoldás-erzaccokkal, akik különben a mai állapot fenntartásának fellegvárai, első­sorban maga a tehetetlen népszövetség. Az erőszakolt, mesterséges próbálkozás mögött azonban olyan erők gerjednek, amelyek di­lemma elé állítják a mai Európa fenntartóit vagy Változatlanul fennmarad a krízis poli­tikai, gazdasági és világnézeti kérdésekben s akkor lassan, de biztosan felőrlődik minden a szélsőségek kettős nyomása alatt, vagy a radikálizmus megoldásai jönnek s akkor ezek eo ípso gyors tempóban másítják meg a mai világot és rendjét. A radikalizmusnak valódi meleg ágya a mai európai ember elégedeilensége és elke­seredése. A közepet elkapta a forgó, a cen­trifugális erő tömegeket ver elfelé, kifelé: a radikalizmus csillaga feltűnőben van és az uj üstökös csóvája végig fogja söpörni Európa arcát. A jelen pillanatban a csillagok állása letagadhatatlanul annak a radikalizmusnak kedvez, amely a mai Európa két legfonto­sabb és legégetőbb problémájának, a tömeg- léi ek két hatalmas lendítőerejének: a nem­zeti és a szociális küzdelemnek jogosságát és jelentőségét felismeri és elismeri s ezeket egymás mellett akarja megoldani. A tömeg­nek nem filozófia, hanem jelszavak kellenek s az a jelszó, mely egyrészt, a háború után ■újraéledt európai nacionalizmusnak, másrészt a szintén a háború után megerősödő marxiz­musnak leghatékonyabb programját egy marok­ba ragadja, egyelőre további hóditő körút előtt áll. A nemzeti gondolatnak elkesere­dett elégedettlenjei és a szociális gondolat elkeseredett elégedett lenjei egyaránt nagy tömegeket liferálnak a radikalizálódő világ- hangulatnak s a gyorsabb ütemű kibontako­zást egyaránt kívánva, meg is találják egy­mást. Nem az elméletekben, ahol a nemzeti szocializmust contradíclio in adiecto-nak és lehetetlenségnek nevezik, hanem az életben, *) Vasárnapi számunkból anyagi orlóclás miatt kimaradt. ahol a Mussolini nuova Italiá-ja, a német „náci“-k félelmetes, váratlan győzelme s a részben hozzájuk hasonló osztrák Heim- werhrek előretörése azt mulatják, hogy a gyakorlati politika néha fütyül az összes el­méletre s az aurea mediocritás hiveinek min­den kétségbeesett tiltakozására. A kisebbségek — mint mindenben, úgy ebben is — két malomkő közé kerülnek: örülniük kell minden lehetőségnek, amely kiutat idér s félniük kell, hogy a nacionaliz­mus radikalizálódása feléjük is súlyosbít­hatja a helyzetet. Az Európán átrohanó radikalizálódás szele azonban nem törődik se a tiltakozással, se az aggodalommal. Női, dúl és rombolni fog, hogy újat építhessen. A szóljárásból követ­keztetve fiatalos, ha úgy tetszik fiatalító ez az orkán. Az az Európa, amely a háborút s a háborús békét jelenti, a vének kezében volt és a vének kezében van. Akik nem ra­jongói az 1918 utáni Európának, azok — na­gyon találóan mondotta minap Rothermere — az európai fiatalságot szegezik szembe az európai vénekkel. És valóban: a mai rend­szer, a békeszerződések és a népszövetség nagy eretnekei: az oroszok, az olaszok, a né­met nemzeti szocialisták és a Heimwerhrek: fiatalok, vagy legalább is fiatalok vezérlete alatt állnak. A szovjet és a fasizmus katonai ereje a húsz-harminc évesekből r-ekru tálód ott s a XX. század szülöttei előkelő vezető pozí­ciókat töltenek be Moszkvában is, Rómában is. Mussolini maga is még harmincas éveit ta­posta, mikor megszervezte hadait a fasiszta forradalomra. A német nácik vezére, Hitler, tizenegyéves politikai múltra tekint vissza: az induláskor ép harminc esztendős volt, az uj osztrák belügyminiszter, aki egy uj Ausz­triát harangozott be tegnap, a fiatal Star- kemberg most van harmincegy éves. A Daily Mail nagy feltűnést keltő cikke pedig beje­lenti, hogy bár Anglia fiataljai njég nem lép­tek sorompóba, már szervezkednek és rövi­desen megindítják a harcot a hatalom átvé­teléért „azok ellen a gonosz öreg politikusok ellen, akik ki sajátították maguknak a népek sorsának intézését". Ez a bejelentés úgy hangzik, mint a toborzó. A politika fiataljai: a harmincasak és negyvenesek immár Euró­pa őt államában a hatalom kormánykerekére teszik a kezüket: milyen irányt vesz a nép­sors flotilláíja, ha minden parancsnoki hídon fiatal politika áll? Európa fölött fiatalos orkán készülődik. Az öreg tölgyek és a korhadt eresztékek ropogni fognak. Ma még nem lehet tudni, a fiatal daru meséje ismétlődik-e meg, vagy a negy­vennyolcas idők megpróbált reneszánsza sül-e ki belőle megnőtt méretekben? A radikalizálódás azonban kétségtelenül a fiatalodást jelenti. A régi világ reszket. Uj van születőben. Talán rosszabb. De talán jobb. vosi segítség sem menthette meg az életüket és mind a ketters még a hajnali órákban kile­helték lelkűket. A többi ha! utas szinten komolyan megsérült, do most már valamennyien túl vannak az élet­veszélyen. A lángtemet®halottat. Atomokon a tűzoltók & katonaság dolgoznak, óvatosan haladnak lépésről-lépésre az irdatlan romhalmazban, ahonnan időnkint egy alaktalan, szénné égett emberi testet emelnek ki. A holttesteket a diilőut mentén lévő bokorsáv mögött helyezik ©1. A látvány leirhatatlanul borzalmas. Egymás mellett fekszenek a fekete, többnyire alaktalan masszák, ruhának, cipőnek nyoma sincsen, az izzó hő még a gyűrűket és az órá­kat is megolvasztotta, úgyhogy legtöbb eset­ben még a lehetősége sincsen meg a holttes\ tek agnoszkálásának. Egyeseket a szerencsétlenek közül álmában ért utói a halál. Ezek kinyújtott tagokkal he­vernek és fekvésükből, tagjaik nyugodt hely­zetéből arra lehet következtetni, hogy nem vívtak halálküzdelmet. A legtöbb áldozat holtteste azonban szörnyűséges halálküzde­lem nyomait mutatja. Erre vallanak a görcsö­sen kapaszkodó karok és lábak, a test görbü­lése, amik mind arról beszélnek, hogy a ka­tasztrófa szerencsétlen áldozatai a halálféle­lem és a vergődés utolsó pillanatait éber tu­dattal élték át. Az egyik áldozat teste: for­mátlan massza, két keze azonban, amelyeket védőén emel arca elé, különös módon nem szenesedett meg. Akadnak az áldozatok között olyanok is, akik­nek megszeiiosedett maradványait nagy igyeke­zettel próbálták napvilágra, hozni a tűzoltók, de amint hozzájuk értek, kezük, lábuk levált és a test koromporrá esett szét. Újabb áldozat L o n d o n, október 6. Az R 101 egyik sú­lyosan megsebesült mechanikusa, Ratclife, hétfőn délelőtt Betauvais kórházában meghalt. A heroikus legénység London, október 6. Az első szemtanú, aki a szerencsétlenség színhelyére megérkezett, egy George Darling nevű angol ember volt. El­mondja, hogy éppen akikor ment arra autójával, amikor a léghajó a földhöz csapódott és rög­tön lángokba borult. Nem tud arról, hogy a robbanás az összeütközés előtt következett volna be. — Láttám, — mondotta el Darling, — hogy az égő léghajóból nyomban három férfi ugrik ki. Bimgs és Leeoh mechanikus-mérnökök vol­tak ezek és a legénységnek egy Bell nevű tagja. A megmenekültek egy pillanatig mint ax őrültek szaladgáltak körben s bár súlyos égé­si sebeket szenvedtek, vissza akartak rontani a lángtengerbe, hogy bajtársaikat megment­sék. Odarohantam, karjánál ragadtam mag Leechet és visszatartottam, ö azonban kiszakította ma­gát és újból be akart hatolni az égő romhal­mazba. Á borzalmas hőség azonban megakadá­lyozta ebben. Csak hosszabb idő múlva sikerült az 'első kabinba bejutni, amely sértetlenill ma­radt,. Néhány megsebesültöt kihúztunk. Érdé­KLai> in i'i iimi H nmii i Iliin HU null IMIMIIII li'aMllBMnk—nM18lllTTM1TT—1ir

Next

/
Thumbnails
Contents