Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)
1930-10-23 / 243. (2464.) szám
ÍH&O október 23, csütörtök. 'A'JkAuai’i » lAuEMR ri 1 Kiíhít Burgonyát, almát, tojást és diót .keres egy francia cég- A Maison Paul Laconnbe áruház (Párig I. Ru* Mondótour 1.) összeköttetést keres oly cseh- pelovákiai cégekkel, amelyektől nagyobb mennyiségű csehszlovákiai burgonyát, almát, tojást és diót vehetne át. At érdeklődök ajánlataikkal forduljanak közvetlenül az említett cég címére. A házaló kereskedelem s az emberbarát! célok. Az utóbbi időben egyre sűrűbbé válnak oly esetek, hogy a legkülönbözőbb fajta áruval házalunk az ügynökök e azt azzal kínálják megvételre, hogy a tiszta haszon valamely humánus intézmény alapja javára megy. Az illető emberbarát! intézmény természetesen hivatásos ügynökökkel dolgozik s azoknak jelentős jutalékot fizet. Az egyesület természetesen végül vagy semmit, vagy csak jelentéktelen összeget kap. Emellett a rendes kereskedelem is erősen károsodik. A kereskedelemügyi minisztérium ezért felhívta az iparhatóságok at arra. hogy az ilyen házaló kereskedelmet a legritkább esetben engedélyezzék. A molnárok a vizierőadó törvény módosítását követelik. X molnárok szövetsége a. pénzügymi- nisz térin inhoz beadott'memorandumában a vizierőadó jól szóló törvény módosítását követelik. Ez az adó jelenleg lóerőnk int 5 fillért tesz ki, raig a tsxénadó — lóerőre átszámítva — csak t fillér. Emellett a vizierő adó oly ideijén is fizetni kell, amikor a víz alacsony állása miatt azt tényleg ki nem használják. Az írásbeli adómegiulések 6s a csekkhivatali befizetőlapok iij kezelése. A pénzügyminisztérium most kiadott körrendeletével ismételten felhívta az adóhivatalok figyelmét arra, hogy a kiállított Írásbeli adómeginléseket még a kiállítás napján kel] átadni a kézbesítő hivatalnak (postának, vagy községi hivatalnak). Ha az adómeginfcést közönséges levél gyanánt küldték, ugv az elküldés napjától számított harmadik napon kikézbesitettnék kell azt vélelmezni; ha a normális postai kézbesítés három napot v€(iz igénybe, úgy az adómeginté.i a negyedik napon kikózbesite/itnek tekintendő, Ha a harmadik, illetve negyedik nap vasárnapra esik, ugv a kikézbesítés hétfőn vagy az ünnepet követő munkanapon megtörténteinek tekintendő. Ha az adóalany azt hozza fel, hogy a megintést nem kapta meg. ugv azt térti ve vénnyel még egy- ; szer- kelj klkczbesiteui Ha a /-adóalany a végrehajtó előtt'él ezzel a k ifogással, úgy a végrehajtás' nyomban beszüntetendő s a végrehajtó személyesen és azonnal kikézbesiti a megintést. Ha a posta, vagy más kézbesítő az a.dómegintést visszakéz,besi ti azzal, hogy címzett ismeretlen, úgy az adóhivatal megállapítja a helyes címet s a megintett újból kézbesíti. Ha a oímzettt megtagadja a *-meg intés átvtéelét, úgy azt az egyenes adókról szóló törvény 257. és 258. paragrafusaiban megállapított módon ujbó] kell kikézbesiteiii. Az oly adóalanynak, aki egyszer azzal a kifogással ólt, hogy a megintést neon kapta meg, vagy aki az átvételt megtagadta, a jövőben mindig térti vevény ellenében kézbesítendő a megintés. Az állam a megintésórt ama naptól Bzámithat dijat, amelyen a kikézbesítés megtörténtnek tekintendő. Az egyenesadók fizetési megintése kizárólag írásban történik. Ha az adóhivatal célszerűnek tartja, az adóalanyokat falragaszon hirdetmények, esetleg dobszó utján figyelmeztetheti adófizetési kötelességükre, ez azonban sohasem helyettesítheti az írásbeli megintést. Az ungvári föpénzügyigazgntóság területén -meg van engedve az adófizetési felszólításoknak hirdetmény vagy dobszó utján való kihirdetése is. , Kanada az oro?z széndnmping ellen. Londonból jelenítik: A k.nadai szénnagyikereekedő cégek kötelezettséget vállaltai: a kormánnyal szemben, hogy nem importálnak többe eaenet Oroszországból. Sin’ George Peley helyettes miniszter elnök bejelentette a parlamentben, hogy há a kanadai szérrnagy-/ kereskedők nem is tették volna ezt az ígéretüket, akkor is ólt volna a kormány törvényadita jogával, amely szerint minden Oroszországból való bevitelt megtilthat. A kereskedők erősebb képviseletet követelnek a gazdasági testületekben. A kereskedelmi grémiumok szövetsége a gazdasági minisztereknek egy memorandumot nyújtott át, amelyben azt követeli, hogy a kereskedelem az állami közgazdasági és a vámtanácsban erősebb képviseletet kapjon, mint a múltban. Ezt a köveetlést a kereskedőik szövetsége azzal indokolja, hogy a mai súlyos közgazdasági válság orvoslása során a kereskedelemre igen nagy feladatok várnak. Egy hajó rakomány dollárban k jegy. A némáét tőkepénzes közönség, ae ottani peáitákati helyzet bi- zonytaleiiHágától és veszélyeitől megijedve, lázasan vásárolja a doHdrbanfcjegyeikeft. Már e roult hél közepén olyan ibépe volt a öemHaá bairikok valnita- péöztárajinak, mint 1922-ben, az iraffóció6 időszak kezdetén. A nagy kereslettel szemben persze nem állott elegendő doilárbanflcjegy a bankok rendelkezésére, úgyhogy a szomszédos országok piacain, Becsben, P rágában és Budapesten ás nagy dollár- vásárlások folytak német megbízásokból, de egyidejűleg a berlini banibok kábel irtjén. is rendeltek Hewyothkbaa uagyösszegü doHérbanikjegyeibet. Ezeík a bankjegyek már útban vannak Európa felé, úgyhogy néhány nap múlva a doMárküMemény megérkezte után, alkalmasint meg is szűnik a forszírozott kerestet, mely a németek részére történt dollárvásárlások következtében tíz nap óta az összes középeurópai tőzsdéken észlelhető. A földművesek jövedelmi adó átalánya válto- natlan marad. A pénzügyminisztériumban Fucbs dT. osztályfőnök elnökletével tartott ezakértekez- tet elhatározta azt, hogy a földművesek 1930. évi jövedelemadó átalányát ugyanoly tételekben állapítják meg. mint a múlt évben, Ebből az látható. \ hogy a pénzügyminisztérium egyszerűén nem vesz tudomást a gazdák nagy nyomoráról t> a mező- faedaeági válságról. + A tolnai fatőzsdén kedvtelem volt az irányzat. Üzletet alig kötöttek. Kerestek 2000 köbcentiméter idei vágású femyőgömbfát, amelyre azonban nem volt kínálat. Az amerikai búza termelési költségei. A mező- gazdasági válság okai közölt gyakran emlegetik „az olcsón termelő Amerika" versenyét is. Hogy ez ez amerikai gabonatermelés milyen olcsó, az a következő, washingtoni jelentésből tűnik ki: A Federal Farnrboaírd a mezőgazdasági válság nyomása alatt egyebek között a búza előállítási árát is vizsgálta. Ez a vizsgálat megállapította azt, hogy az egyes államokban, sőt az egyes üzemekben is nagyon különböznek a termelés föltételei. Egyes körletekben 40 centbe jön egy buehel búza előálflíltósa (100 kg. mintegy 54 Ké), niás oirszágrészekben pedig 167 centbe (100 kg. mintegy 216 Ke). Ezeknek az adatoknak e nyilvánosságira hozásával azt akarják elérni, hogy a farmerek csak ott termeljenek búzát, ahol a termelése a legolcsóbb. Építkezési szövetkezet alakult Zsolnán. Zsolnai tudósítónk jeleníti: E hó 18-án megalakult a zsolnai ..Építkezési szövetkezet", amely egy-,, kiét- és három szobából álló családi lakások építése céljából létesült. Ezekre a lakásokra főleg azok a családok tartanak számot, amelyek a lakástörvény rewideá- lása esetén hajlék nélkül maradnának. Pozsonyit is beleszámítva, kevés város van Szlovenszkán, ahol ia házbérek oly magasak volnának, mint Zsolnám, itt ugyanis egy báromszobás lakás évi bére 10— 12.000 korona, nem is szólva az üzlethelyiségekről, melyek bére 20—30.000 korona. , Éppen az üzlet- helyiségek magas bére következtében a forgalmas Hceáfc csaknem minden földszinti lakását üzlethelyiségekké alakították át, anélkül, hogy az igy meg- apadt lakásokat újaikkal pótolták volna. A nagy lakáshiány és a házbérek magas volta arra indították Mtimáriík Józsefet, a városi takarékpénztár igazgatóját, hogy egy ' építkezési, szövetkezetnek vesse meg alapját, mely a városi tokarékpámztár •réezvé- ■Ielével kislakások építésére vállalkoznék. Hogy ez az eranie egy meglevő szükséglet, kielégítését jelenti, mii sem igazolja jobban, minit ama tény. hogy a szövetkezet alakuló gyűlésén máris 120 eléíró jelentkezeti, akik részt kérnek a szövetkezet mvuirkájából. Az alakuló gyűlésen Mli^órík igazgató bemutatta <\ különféle, tjpusu házakról ikés^ülit tervrajzoikat, melyeiket a szövetkezet felépíteni szándékozik s a pontos és szemléltető tervek arról győzték meg a jelenlévőket, hogy az építendő, házak Zsolna városának díszére fognak válni. A 150 kislakás íelépiiíése már csak azért is rendkívül fontos, mert a szlovexiszkói városok közül Zsolnára özönllik a legtöbb bevándorló. A gyűlés Mmondotta a szövetkezet megalakulását, az előterjesztett alap- szabálytervezetet elfogadta . és. megyátesztotta a végrehajtó bizottságok mély gondoskodni fog róla, hogy az építkezések már a tavasszal valóban meg is kezdődhessenek. Ausztria 96 millió sillinget fordít a mezőgazdaság támogatására. Az osztrák kormány a mezőgazdaság megsegítése érdekéhen törvényt fog életbeléptéink amelynek alapján 96 millió sillinget fognak prémiumok formájában az agrár lakosság között szétosztani. Ebből az összegből 77.39 millió sillinget a gabonatermelés fejlesztéséire fognak fordítani oly módon, hogy az agrárérdekelteégek nyü- vántartása alapján fogják szétosztaná a bevetett területek tulajdonosai között. A közép- és nagybirtok valószínűleg Iri fog esni a prémium alól, mig a kisebb birtokoknál progresszivitás lesz. A hegyi agrárlakosság között 12.1 milliót fognak szétosztani, a malmok pedig 6.5 millió sáiiling állami táimo- geifcáshoz jutnak. Lehetséges, hogy négymillió eril- linget fognak az akció keretében a szőlőtermés támogatására is fordítani. A mezőgazdasági prémiu- imok fedezését az osztTák kormány a rendes budget keretében szeretné biztosítani. ÉRTÉKTŐZSDE Nem egységes a prágai értéktőzsde Prága, október 22. Az eddigi szilárd irányzat után reakció állít be, amely a spekuláció nyere- ségrealizációinaik volt a következménye. A piac mindazonáltal elentálló erőt tanúsított, úgyhogy nagyobb veszteségek csak elvétve érték az egyes papírokat-. A cukorpiac továbbra is barátságos vált, úgyszintén a beruházási piac, ahol különösen a 6 százalékos címletek iránt érdeklődtek erősen a pénzintézetek részéről. — Az ipari részvények piacán Északcseh Szén 150, Oseh—Morva 30, Schoelier 20, Pilseni Kábel 15, Aussigi Vegyi 17, Königshofer 12, Skoda 11, Poldi, Berg és Hüttem 10, Aipine 6, Nord- bahn és Ringhoffer 5, Solo 3 koronával gyöngült. Schamotte 50, Cseh Kereskedelmi 15, Cseh Cukor és Tejipar 5 koronával javult. -— Nemzeti Bank 25 koronás nyereségre tett szert. — A beruházási piacon a 6 százalékos negyedik 22, az 5.5 százalékos negyedik 20, a két beruházási, Jisztkölcsön é* konzol 15, hadikölosön- kártalanitás, a 4 százalékos pótjáradék, konvertálható és népszövetségi 10, valamint a 4.5 és 3-5 százalékos negyedik és az 5 százalékos államkölcsön 5 fillérrel javult.-f- A prágai devizapiacon Belgrád 0.01, Brüsszel 0.075. Budapest 0.125, Buenos Aires 20, Zürich 0.25, Newyork 0.0025, Varsó 0.1 koronával javult. Berlin 0.925, London Ó.Ü2, Madrid 2.25, Milánó 0.03. Paris 0.03, Bécs 0.15 koronával gyengült.-f- üzletiden a budapesti értéktőzsde. A barátságos nyitás dacára nagy volt az üzlettelepség és később lanyhább külföldi jelentésékre, valamint realizációkra az irányzat eUanyhult. Az árfolyam- különbözetek azonban minimálisak voltak és a piacra dobott áru hamarosan elkelt. Egyes, a csehszlovák sajtóiroda jelentésében nem szereplő értékek közül a Moktár 79.5, Részvénysör 100 pen- góc árfoiyawnot ériek el j + Nem egységes a bécsi értéktőzsde. A forgalom igen nyugodt volt és az árfoly&mnivó nem egységes. A kulisszban néhány érték tartott volt. mig villanyértékek, amelyeket tegnap favorizáltak, gyengültek. Magyar montánré-szvények szintén gyengültek és magyar cukor, amely papír nyitáskor javult, később ellanyhult. Ugyanígy járt Aipine, Rima és Sajgó. Tőzsde zárlat előtt csehszlovák papírok lemorzsolódtak, mig pozsonyi Kábel szilárd maradt. + Gyenge irányzatú a berlini értéktőzsde. Már a délelőtti forgalomban a gyengülés jelei mutatkoztak ég nyitás után érzékeny árfolyamveszteség gek állottak be, amelyek egyes értékeknél 5—10 százalékot tettek ki. A gyeugülő irányzat végig tartott és még közvetlenül zárlat előtt újabb 1—2 százalékos veszteségek érték az értékpapírok legnagyobb részét, sőt speciális értékek 8 százalékot is vesztettek. ÁRUTŐZSDE-f Nyugodt a prágai cukorpiac. Nyersárujegy- zés Aussig loko 85.50—87. + A brünui terménytőzsdén & kővetkező árakat jegyezték: rozs 83—5, zaib 95—100, tenged »b Po zsouy 82—4, búzadara 258—63, búzaliszt. GHH 245 —50, nullás liszt. 230—5, rozsliszt 145—50, elvámollt amerikai zsír 1190—1200, tojás 84—50, konzervált tojás 40—42, a többi fajta változatlan. + A pilseni terménytőzsdén a következő áraikat jegyezték: rozs 76—9, zab 88—93, rozsliszt 130—5, viktoriojborsó 180—210, La Plata tengeri 85, apró- szemü román tengeri 82—83, talkairmányiezailima 18 —20, repcepogácsa 90—95, lenpogácsa 135—140, a többi fajta változatlan, 4- A mai budapesti gabonatőzsdén, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat gyöngén tartott volt. A következő árfolyamokat jegyezték: tiszavidéki búza- 14.80—15.45, felsőtiszai 14.60—14.80, jászsági 14.75—14.90, egyéb 14.60—14.75; rozs 8.10—8.25, tengeri 15.Ó5—15.15 pengő. 4- A mai budapesti terménytőzsde határidőpiacán, amint 'budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat tartott, a forgalom csekély volt. Nyitási árfolyamok: magyar búza októberre 16, márciusra 16.20, májusra 16.50 pengő. 4*. A berlini terménytőzsdén a következő árakat jegyezték: búza 220—222, rozs 142—144. árpa 184 .—210, zab 141—-L54,, búzaliszt 27—35, rozsliszt 23.35—26.50, buzakorpa 7.25—7.75, rozskorpa 6.75 —7J5, Viktoria-borsó 28—32, repcepogácsa 9.1— 9.6, lenpogáesa 15—15.2, ezárazszelet 5.2—5.6 márka. a prágai értéktőzsde árfolyama!: ? ' aUafc ■ X/2t 1933. 6t1 kincstári utalvány . SíASSSP. oU,:4n.T: 10?:^ 5%-os bc^ab&sM Mtortn . . M ^1.85 «%-os Usztkölcsön . . . . . ' S%-o« ÁllamkOlosOn .... ^J-05 10|A0 Morva óm*. kOlca. 1911. <%% 2?-^ Morva orss. köles. 1917. 5% . 9Z.50 Práfta váró* 1918. kölo*. 5% . né‘7n Prága város 1919. köles. 4% . /ö.~ lAn'60 Brünn város 1921 köles. 8% . . ,92.” Poasony város 1910. kOlei, 4% .100.05 Ittága városi takrpt. 4% . . CsL vOrös kereszt sorsjery . VI-10 '.'ö Agrárbank S09 - »09 Cseh Union Bank . , , . 330 50 Leszámítold 347 - 348 _ Cseh Iparbank . » s ■ e s 470 — 469 _ Prágai Hitelbank . * ■ » » 445.50 ^7^.50 SrJováb Bank >>»■»* Zivnostenska . . . > * ■ « 4S7.— 439.5Q Angol.-Cslov. Bank * • ■ * , —„r:.— Osztrák hitel >>•*■« l24(— 22412 Wiener Bankv, ..>,«« F3.— ?..75 Jugoslovenskvbank , * » • 45‘25 ,.46 Nordbabn .. ,«(*** 4340 — 4525__ Oseh cukor 47T50 520" _ Morvát cukor 174) _ 191 _ Solini műtrágya * s * « • 480 __ 497 _ Ko lini kávé .»•*>»• 64 __ —‘__ Kolinl petróleum • c 1 s » — — Kolini szesz . . » . 1 1 « —„„77"— Első pilseni sörgyár « ■ a ■ — _ 2030 _ Breitleld-Dauék . , • ■ « « —’— Laurin és Klement • • w « .—|— r~‘— Binebotíer . . . . • i s s 925’— 957-^50 Oseh északi szén • « s » —'— 9"u‘_ Oseh nyugati szén , ■ * ■ • 440]— 448-_ Aipine .•.»««**« 105.— 1„2"50 Poldi ......................... 645.- 598-_ Pr ágai vasipar , , 1 , * . 1715.— Skoda ...iszsrr 1376.-- — Pozsonyi kábel « 1 1 « • > 1075.— 11”®.— tnrvald 292 — 312.— A prágai tőzsde devizaiegysései: október 20 október 21 Hív. pénz áru pénz áru ’diek- % > Amsterdam 1^650 136ÖAÖ 135Ő50 tm&> ‘"'TI Beriin , . 802.05 804.55 802.97‘/2 805.475 í Zürich . . 653.80 665.80 658.65' 655.55 Vk\ Oslo . . . 900.75 903.75 S00.75 903.751 ' j Kopenh. . 900.80 V2 903.80% 900.75 903.75 4 , Danrig . . 654.50 657.50 654^0 657J501 4 j Stockholm 904.— 907.— 903.95 906.95 3%; Mailand . 176.16 176.96 176.19 176.99 5%, Paris . . 132.13 132.53 132.16 132.56 2% London . 163.59 164.19 163.61 164.21 3 Naw York 33.67% 33.77% 33.67 33.77 2% Brüssel . 469.60 470.80 469.52% 470.72% 2% Madrid . . 352.— 354— 354.25 356.25 6 Belgrad . 59.64% 59.89% 59.63%. 59.88% 5% Sofia . . 24.37 24.47 24.38% 24.48% 10 j Wien . . 474.80 476.30 474.95 476.45 5 i Warschau 376.85 378.85 376.75 378.75 7%, Budapest . 589.25 591.25 589.12% 591.12% 5%j Buen Aires 1177— 1183— 1157— 1163—1 ca 7 j Helsingí. . 84.64 85.04 84.64 85.04 Riga . . . 646.—* 649— 646— 649—* 6 ! RjodeJan. —.— , —.— —.— —•— 08 ' j Montevideo 26.90 27.10 26.90 27.101 — í Alexandria 167.60 168.40 .167.60 168.40‘ c* 7 j Athén . . 48.7?.% 44.02% 43.72% 44.02%' 8 ; Bukarest . 19.94 20.14 19.93% 20.13% 9 J j Stumbul . 16.07% 1.6.17 V, ——— -- J Kowno . . 336.— 333— 536.— 338.—’ ^ ■ j Lissabou . 154.60 155.40 154.60 155.40’ 8% Keval . . 895.50 899.80 895.50 899.50’ 4 % Montreal . 38.64 33.76 33.64 33.76’ ca 7%J I Prága, október 22. Valuták. Holland 1852.50. jugoszláv 59.25. német 801, belga 468. magyar 588, román 19.80, svájci 652.50, dán S98. angol 163.15, Bpanyol 348.50, olaez 175.40, amerikai 33.51, norvég 898, francia 131.85. bolgár 23.40, evéd 901, lengyel 375.50. osztrák 473.50. A budapesti értéktőzsde árfolyamai: 7Í.25! X/Sl Anr.-Maf'yar ....... 78.— 75.— Hasal bank 49.50 50."“ Magyar Hitel . , , „ , , 65.— 67.““ Jelsilog 40.- 40 — í^eszámltolú •»»«■*> 85.80 87.50 Magyar-Olas* 66.— p7_ — Osztrák Hitel 38,— 38 — Kereskedelmi bank • ■ ■ s 101.— 104'-“ Magy ált. tkpt. 76.50 78*— Első hazai tkpt. » ■ « 1 ■ 170.50 176'50 Borsod-Miskolel „ s 1 1 ■ s 9.— 11*50 Oonoordi* . . -'— Budapesti malom • s « s t 19*50 23‘— Gizella malom • * r « • 1 — Hungária malom ■ • s ■ s —17’— Beooslnl • • » s s * ■ s —'— — felsőm, szén .«■,«> 17— 20‘60 Draecbe .......................... » 100'— 120‘—Mag nezit .............................. . 157 - — • — Magy. ált. kőszén , , , > 468'- £00-50 Salgó ■ . . . ■ * 1 1 1 34*10 37-— Urlkányi .»***( 1 ■ 82"— 92— Kóbnrg •••«»■■■ — *— —■— Osáky ...••»■»« 10*— 10— Magyar fegyvergyár . R s s .83*50 ''02— Ganz Danubius .»*■•» 72*50 82*"“ Ganz villamos «•«■*« — • — — Hójáért . . . , s « • 1 s 3'80 4-80 Láng • • ° » » s s » s ——— tipták . . . . r ■ « t • ——— Győri vagongyár « 1 « ■ » l9-70 20-20 ...................................... * * 63-70 67-20 Scbl icfc . 1 « « 1 1 • • . —„ _ — « s » ■ s • * » —— — 110-50 US 80 * * ■ • ■ • ■ ■ » 4*60 5-90 K.qznti . sbssriss — _. — Délivasut .ssiaise ______ __ Al lamvasut ____ Mr ™ ' t * *..... 108-70 U2Í50 JU gyar énkor . . , s 1 « 79-80 97— Hungária műtrágya 1 , ■ 1 1?l!Z ’ok*Z ís.lofcud • » § 1 1 1 1 ■ 1 Gnmmi ^*,^ PRÁGÁI MAGVAS HÍRLAP Kéziratokat nem őrsünk meg C? 'Vun adónk rissae Salorenssktfi szerkesztő; TeDOry Gyula. — Rnssinszkól ízerkwaztő; Rács PáL <»• írod*biti fő- mnnbatár?; Sziklar Ferenc dr^ Kassa, ffider-n. #. — Bndapesti szerkesztő; Zólyomi Dezső. I. DobrentoV tér 9. Telefont Aot MMMH Megjelent: Szászné, Bene Ilonka elsőrangú Erdélyi Magyar Szakácskönyve Ara Hé 36.— Kapható a Prágai Magyar Hírlap konyvosztályánál. Prága O., Panská 12t I1L Portóutánvétnél Ke 5.— az összeg: előzetes beküldésénél Ke 3.— Neubauer Pál: MARIA a Prágai Magyar Hírlap beimunkatáreánák ilyen cimü német rerrénye Be ' nben mot?t érte meg a 30-ik ezret ROMÁIN HOLLAND igy nyilatkozik NeubaneT Pál regényéről: vagyok döbbenve a köny / belső erejétől és attól a szá való hittől, amely áthatja. Csodálom zsenialitása lángját** Ára kötve 40.—, ffisve 2d.— K. Portó 3.—, utánvéttel 5.— K Kapható a Prágai Magyar Hírlap tó- adójában. Praha II.. Panská 12/111. Pompás ajándék hölgyeknek! Csáky Sándor ( a szakácsok császárjának szakácsI könyve: a XX. század szakácsmüvészete. Az 100C oldalas, 150 '.éppel disz!tét- í hatalmas albumalaku könyv gazdagot aranyozott vászonkötésben 130. Ke Kapható p, Prágai Magvar Hírt a p ki adóhivatalában, Praha U. Panská 1-