Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)

1930-10-17 / 238. (2459.) szám

1930 oktdbtar 17, pénjtok. férfiak és Benes miniszter ur részéről azon­ban ennek éppen az ellenkezőbe történik. Különösen két év óta egyetlen lehető és lehetetlen alkalmat se-in hagynak kiakná- aatlhnul, hogy a Magyarország és Csehszlo­vákia között tátongó mélységes sziadcadékot még jobban kiszéle,sitsék és hoigy a gyű­lölködést a két nemzet- között egyre élesz- szék. A köztársasági elnök urnák ama szavait, hogy a magyaroknak meg kellene változtat- n'ioik a taktikájukat, tulajdonképpen a köz­társaság vezető köreinek kellene megsziv- lelniök. — De nézzük most a sajtó magatartását, amely a nyilvános és hivatalos véleményt is visszatükrözteti itt is, ott is és minden be­csületesen és őszintén gondolokodó ember kénytelen igazat adüi nekem, ha azt mon­dom, hogy « hivatalos és nemhivattalor csehszlovák Hajtó oly taktikát követ, amely a legkevés­bé aJliialiimas ami, hogy a békét a két állam között előmozdítsa. A sajté usziiásai — Csináljunk egy kis összehasonlítást. A Prager Tagblatt levelezője, aki a magyar kormány intencióit jól ismeri, az elnök in­terjúja-után azt Írja a lapjának: „Masaryk nyilatkozata megelégedést és örömöt váltott ki, mert az elnök megnyilatkozása bizonyos mértékben megerősíti azt, hogy Magyaror­szág jelenlegi határai tarthatatlanok és örö- .őmet is keltett, mert az remélik, hogy ez al­kalommal a magas vezető helyekén sokkal komolyabban gondolnak arra, mint eddig, hogy akaratukkal és nézetükkel érvényesül­jenek. Azt tételezik fel, hogy Masaryk elnök -iá nyilatkozatát ama benyomások alatt tette m’eg, amelyeket legutóbbi utazása során a kisebbségekkel való érintkezésével szerzett. Masaryk elnök urnák t i sztélé (veiméi í> nyílt látásában Magyarországon eddig sem ké­telkedtek soha, eddig azonban ■VSsföarAk el­nöknek a magyar újságírók ée politikusok simára adott ilyen értelmű nyihiíkoaa.tait huszonnégy órán beiül sajnos mindig nyo­mon követte Benas dr, miniszternek fclhi- v»jtaIo(s cáfolata. Ezért várni kell és ha a cáfolat ez alkalom­mal elmarad, akkor fog a kormány Masaryk 1 nyilatkozatával foglalkozni.1* — Az egyes vezető magyarországi politi­kusok által adott nyilatkozatok kivétel nél­kül betartották ezt a korreikt stílust. Tőgyünk összehasonlítást most eme magatartás és a csehszlovák sajtó magatartása között. Itt van mindjárt Benes dr. miniszter urnák németül I írott láj'bzsurnálja, a félhivatalos Pnáger! I Presse. Már a cikk címe elárulja a írnak tar-j talmát: „Költött az elnök interjúja14, az al­cím: „A miniszterelnök cáfolata a kormány nevében44 Ami pedig éppen ezt a cáfolatot illeti, saj­nos, nem tudom abból az intuijju k öltötte c- gét —- legalább is a lényegesekre nézve — kiolvasni, lrnnean csak azt a szomorú tényt kell konstatálni, hogy mi, mugytarék. itt is, ott is, sokkal nagyobb megértésre és figye­lemre találtunk ia,csehszlovák közti.Vsaíság fewkölt államfője elő bt, mint a csehszlovák köztársaság egész kormánya. — Ha pedig még a nemhivatalos lapokat, így például a Benes miniszter úrhoz közel­álló Ceské Slovot a kezünkbe vesszőik, úgy minden becsületesen gondolkodó ember ar­cát szégyenpir borítja el amaz tufám is go­rombaságok láttára, amelyeket ez a lap os&íkneim naponkint szór Magyarország, a magyarok, a magyar kormányzó és a magyar kormány ellen. Hortybetyárok, rablók, ázsiai hordák.stb. — a kloakastilus valóságos gyűj­teménye. Mondja meg nekem Miírisz tér ur, ez a lojá- lifi, nyílt és becsületes mód? Hát nem ez a liare-e — mint azt a hradzisiiii orrig ur mondotta — harc a vialátlaursággal vagy ép­pen hazugságokkal, s tr u c c p oLitiVíával, miely nem teremtheti meg az őrt/omlást? Hát nem a saját nemzet ellen irányuló go- nosztett-e az ilyen heccelés, mely nemzet, mint Európának csaknem valamennyi népe, az általános gazdasági válság súlya alatt nyög? Már néhány közgazdásznak felkeltem azt a kérdést, hogy hol lehetne és kellene- keresni a mai gazdasági válságból kivezető utat. Mindegyik felállítja a maga külön elméle­tét, valamennyiből azonban csak azt vettem ki, hogy ezek a teóriák mind szürkék. A liradzsini bölcs, öreg ur megmutatja nekünk az igazi utat: s ez a szerencsétlen békeszer­ződések revíziója. Igen, Uraim, itt van a kutya elásva. A béke­szerződé? által teremtett, 11.000 kilométer hosszú uj vámhatár a legfontosabb okozója annak a válságnak, mélynek súlya alatt Euró­pa népei szenvednek és ezek miatt kell vár­nunk egy még kegyetlenebb jövőt. Minden vámhatár csak megdrágítja és megnehezíti az, életet. É'f ha ehhez ráadásul rövidlátó, vagy Úgynevezett struccpLollikat folytatnak a bel­földön, akkor a sok rossz az elviselhetetlen- ségig fokozódik s megtámadja az államnak az az alapjait is és éppen ezt a politikát űzik itt — azt mond­hatnám _ csaknem művésziesen. Bárhová az ember csak tekint, mindenütt ott találja ennek a szerencsétlen politikánál!,- a nyomait. Itt van a katolikus cél vagyon jogos haszon­élvezői számára való kiadásának visszatar­tása. Ez az egész állam katolikus lakosságát mé­lyen elkeseríti és nem alkalma? arra, -hogy a Szentszékhez való viszony rendeződjék. Itt van a református egyház kényes kér­dése. amely ma is, a köztársaság tizenkettedik évé­ben, "valóságos ex-lex állapotban van, ama sok tárgyalás ellenére, hogy az egyházi tör­vények a kormány intencióinak megfelelően módosíttassanak, azok még mindig nincsenek jóváhagyva. Itt van az állampolgárság rettenetes ügye. A „rendezett" állam­polgárság! kérdés — Slávik miniszter ur kijelentette, liogy ez a kérdés már rendezve van. A külügyminisz­ter ur a múlt héten kijelentette, hogy ez a kérdés nemcsupán belpolitikai kérdés, hanem külpolitikai is és hogy még sok meg nem en­gedett dolog történik e téren. Az esetek légióját tudnám felsorakoztatni annak igazolására, hogy ez a kérdés a ma­gyarok hátrányára mennyire egyáltalán nincs megoldva. Ez azonban napokat venne igénybe. Csak két kirivó esetet említek, — Mészáros Károly Komáromban megyei hitva- tainok volt is est állampolgárságot a íex Dérer alap­ján kérte. 1902-ben nevezték ki közigazgatási gya­kornoknak 6 a főispánnak s az alispánnak volt alá­vetve s ez oda helyezte át, ahová akarta. A 'lex Dérer oly intézkedést tartalmaz, amely kimondja azt hogy ez illetőségi jogot nem veszitő ed az, aki kenyérkereset céljából vagy mint katona bizonyos ideig az illetőségi községen kívül tartózkodott Mé­szárost Komáromból az ógyal'lai f-oszolgabiirósághoz helyezték át s ámbár megtartotta a komáromi la­kását, a főispán rendelkezésének kénytelen vodt éteget tenni. Ezért váHseaJtitaeátotték álldampolgár­Maga ellen vétkezik . . f . ha csak „ásványvizet44 rendel. Kérjen mindenütt . Matton! Giesshühlert, mely különleges jóizével, nagy .szénsavtar­talmával és határtalan tartósságával tün­tette ki magát. Nagyon alkalmas bőr, ko­nyak és gyümölcsszörpök vegyítéséhez. sági kérekpét s ezért kénytelen Mészáros ée négy­tagú családja havi 200 korona nyugdíjból tengetni életét. — Hoftfer István volt vasutas özvegye 300 korona havi nyugdíj.kénytelen megél™'; szin­tén kérbe az állampolgárságot. Kérelme egyik hely­ről a másikra vándorol, hivatalból Invilaiba jár s a szerencsétlen asszony hozzám fordult és keserű könnyeket ontva panaszolta, hogy majdnem étben- 'hal. legyek segítségére ügye elintézésében. — Miniszter Ur, ha Önök a törvényekéi már mindenképpen másként magyarázzák, úgy legalább szívleljék meg az elnök ur ama fen- költ szavait, amelyeket könyvében a huma­nizmusról mondott. — Itt van az irredentizmus kérdése,, ami miatt mi, szlovenszkói magyarok oly végtele­nül sokat vagyunk kénytelenek elszenvedni s amire mindig hivatkoznak, valahányszor a mi kisebbségi jogaink végrehajtásáról van szó é? ami miatt mindig másodosztályú ál­lampolgárokként kezeltetünk. Irredentizmus és lojalitás Kérdezze meg csak, Miniszter Ur a szloven­szkói adóhivatalokat, a vezérpénziigyigazga­tóságot, hogy kik a legjobb adófizetők. Meg­kapja a választ: a magyarok. Kérdezze meg a hadsereg tisztjeit, ki a legjobb katona* a válasz az lesz, hogy a magyar, amint a Kö­zelmúltban is megnyilatkozott egy magas- rangú tiszt. Hát szegén* Kiss Ferenc nem akadályozta meg vérével a köztársaság nyu­galmát és békéjét azáltal, hogy a rablógyil­kos Leciánt nem engedte megszökni? Sze­gény szüleinek pedig nem volt állampolgár­sága s nem tudom, hogy ma megvan-e. A szenátus plenáris ülésein raár többizbén is tiltakoztam e vád ellen. Most is ismétlem, hogy nem vagyunk irredenták s á határ ki­igazítást nem kívánjuk megvalósítani há­borúval. Ebbe az őrültségbe, ebbe a kalandba mi nem bocsátkozunk. A csehszlovák sajtó ennek elle­nére állandóan heoceli és nyugtalanítja a közvéleményt s a csendőr ség és rendőrség mindenütt irredentát szimatol s igazán . bar­bár, embertelen eszközöket használ teljesen ártatlan szlovemszkói magyar embereikkel szemben. A sok ezerből két példát említek: IDEGEN EMBEREK K £ e É ti t IRTA: MARSI SÁNDOR Copzciofit b$ Pa niűeon (39) Az Etoile megállójánál, a jegypénz­tárral szemben, a csapóajtó fölött, elek­tromos óra lóg, afféle modern óra, a számlapon vörös és fekete vonalkák mu­tatják csak számjegyek helyett az időt, s mikor a Metróból kiléptem s felballagtam a lépcsőkön, s a lépcsők fölött megpillantottam az eget. s a jegypénztár fölött az órát, meg kellett állnom, mert eszembe jutott, mikor jártam itt utoljára? Csodálatos pontossággal tudtam még a dátumot, elmúlt szeptember huszonhetedikén. délután hat óra tizennyolc perckor jártam erre utoljára. Ez volt az a nap, mikor itt ragadtam, s az utolsó soukért jegyet váltottam-, jól emlék­szem, hogy a lickettel kezemben álltam egy- ideig, s bámultam az óra cifferblattját, s ki­számítottam percre, mennyi az idő és ezt jól megjegyeztem magamnak. Erre a dátumra emlékeztem vissza, mikor aznap este megálltam a lépcsőn, megnéztem az órát, s csodálkoztam, liogy most is hat óra tizennyolc percet mutat, talán két perc hi­ányzott. Meg akartam várni, míg az óramu­tató előreugrik két percet. Nem tudom, igaz-e, Irogy bizonyos helyek jelentőséggel bírnak az ember életében, de nekem ez a Me/tro-állo- más s ez az elektromos óra valahogy fontos­nak Hintek föl, s egy percet elbámészkodtam itt, mielőtt felmásztam a lépcsőkön. Arra a pillanatra kellett gondolnom, mikor utolszor jártam itt, — mert később néha álmodtam arról, hogy az Etoilenál elmilyedtek a Metró mélyébe, a föld alá, s aztán minden sötét lesz. és összefolyik. Jmmisvégi nap lehetett, mikor megint az óra alatt veltem észre ma­gam, tudom, hogy csütörtök volt, de a pon­tot dátumra nem emléksnem. Art w tudora még, hogy az idő borult. S az ember, aki előttem állt, legalsó fokán a lépcsőnek, mely a térre fölvezetett, keskeny nyílású bádog papírkosárba gyömöszölte elhasznált menet­jegyét, s cigarettára gyújtott. Egyáltalán nem lepett meg, hogy itt ezen a nekem valamikép­pen jelentős és emlékezetes helyen találko­zom vele, s rögtön megismertem: ő volt, Bou- din. Mikor a gyufát eldobta, rámnézett, s éreztem, hogy ő is megismer, s egy pillanat­ra olyan mozdulatot tett, mint aki el akar fordulni. De már késő volt, mert feléje nyúj­tottam a kezem. Nem tudom, miféle ösztönök ezek, melyek az embert olyan erősen figyelmeztetik egy jelentéktelen pillanatban? A véletlenekben sem hiszek, s mégis csodálatosnak kell tar-, tanom, hogy ilyen hosszú idő után abban a pillanatban találkoztunk, mikor dolgaimban és sorsomban bizonyos megnyugtató fordula­tok állottak már be — megnyugtatót irok, mert mindenestől nem nevezhetem különösen szerencsének, ami addig történt — mikor már megkaptam az állást. Leroynál, s nyu- godtabb is voltam, valószínűleg sokkal ren­dezettebb külső megjelenésben ia, mint a télen. Azt hiszem, ha véletlenül a télen talál­kozom Boudinnal, szótlanul megyek el mel­lette. Talán röstellek is megáldani, panaszkodni, vagy sajnálni magam. Elég az hozzá, hogy ebben a viszonylag nyugodt pillanatban ta­lál koztunk, mikor már hónapok óta megint egyedüli laktam egy szobában, egyedül alud­tam egy ágyban, s napjában kétszer meleget is étiem, a ha nem is aznapi, de tiszta fehér­nemű volt rajtam, s mielőtt útra indultam, ,megkeféltem kalapomat éis kabátomat, mert újabb munkák reményében tisztességes ha­bitusban akartam leszállítani a prospektus fordítását. Ez mind amellett szólt, hogy meg­szólítsam Boudinl. De ami sokkal csodálato­sabb, s akkor rögtön meglepett, hogy Boudín el akart fordulni tőlem, mikor meglátott. Később beszólt nekem erről. Ösztön mond­ta, vállat vont s én is vállát vontam. Talán ösztön. Kényeflineften-öl érzete magát, mint később ijedtséget iis érzett s a levélben így fejezte, ki magát: „valami azt súgta nekem, hogy ne vegyem önt észre, menjek az utam- ra44. Nem tudom, mi ez a „valami44, mely „súgni44 sz-okott, s azt se tudom, miért nyúj­tottam feléje olyan mohón a kezemet, mint­ha meg kellene akadályozni, hogy megszök­hessen. Emlékszem a zavart mosolyra i*s, méllyé] rámbáimilt, mintha villámgyorsan azon tűnődne, van-e még mód rá letagadni, hogy ismer? Aztán megjelent szája körül az a fegyelmezett vonás, melyet már ismertem 'rajta s most különösen ismerősnek tűnt föl. /Szemembe nézett, lassan, elgondolkozva ínyujtotta kezét. Megadta magát. Kezet fog­tunk­Ettől a pillanattól nagyon élesen látok mindent. Minden szóra emlékezem. 11. Felmegyünk a lépcsőkön, egymás mellett, s Emilé — nincs semmi okom, hogy ne ne­vezzem keresztnevén, ha ctsak az nem, hogy kissé nevetségesnek tartom ezt a nevet, s aztán, mert ezekben a hónapokban megta­nultam, hogy nagyfokú bizalmaskodás vala­kit, aki nem unokatestvérünk legalább, ke­resztnevén szólítani — egyszóval Emilé már teljesen társadalmi, s mire a lépcsőkön fel- í ép delünk s kilépünk a térre, az Etoile elé, „Ah44-ok és konverzációs kézikönyvekre em­lékeztető „Valóban, ön az?"-ok s „Milyen kellemesek bugyborékolnak fel belőle, súly nélkül, mint a szénsav a langyos vízből. S amíg igy ismerkedik, észre kell vennem, hogy zavarban van éfe támasztékot keres. A magyar szobrász utam érdeklődik s az orosz ur után, akinek olyan érdekes teóriája volt ■a művészet jövőjét illetőleg, de egyiknek sem hajlandó már a nevét tudni, úgy kell kisegítenem. Nem vehetem rossznéven, ha reám még kevésbé emlékezik, — de ezt per­sze nem árulja el egy szóval sem, s számom­ra éppen ez a nagy buzgalom a gyanús, ez ,a túlméretezett természetesség, ahogy en­gem, akire nem emlékezik, eláraszt közhe­lyekkel, s közben mégis úgy viselkedik, mintha csak tegnap váltunk volna el. Az Etoile előtt megállunk, az Avpnue Wagraim sarkán. Egy pillanatig hallgaijumk. Nem ve­hetem rosszméven, ha nem emlékezik reám, — de, nem tehetek róla, nem tudok szaba­dulni a feltevéstől, hogy ez az udvariasan palástolt szórakozótteág, ez az orvénde;ző és civilizáltan közönyös indulatszavakba bur­kolt „ugyan ki ia vagy te?.,." csak komé­dia. Tudom, hogy ez az ember nagyon jód emlékezik rám, első találkozásunkra, snro9t megjátssza, nem is. nekem, inkább csak ön­magának, az elámult csodálkozást. Az a gya­núm, hogy nemcsak emlékezik rám, hanem talán gondolnia is. kellett közben reám, mi­óta ne'm látott,. — talán sző is esett rólam időközben, valamilyen vonatkozásban, s ta­lán nem iis egyszer fordult elő, hogy szó esett rólam. Hamarjában nem igen tudnám okát adni, hogy miféle mély benyomás lehe­tett az, mely időnként arra kényszeritette őket, hogy beszéljenek rólam, — bármennyi­re is el vagyok telve ön'magamtól, nehéz fel­tételeznem, mivel hódítottam meg őket? De biztosan tudom, hogy szó esett rólam, s Emi­lé nagyon jól tudja, ki vagyok? Ettől a gya­nútól nem tudok szabadulni, amig örvende­zünk egymásnak, s várjuk, hogy a máisik el­búcsúzzon, vagy ajánljon valamit. Az avenue Wagrám sarkán állunk. Emiié Intransigeant-t vásárol, belenéz, s azt mond­ja:— Ezek az amerikaiak! — Nem tudom, mire érti, s észreveszem, hogy az amerikai követség épülete előtt állunk, fejünk felett leng a csillagos lobogó, az egyik nyitott ab­lakban szőke flapper ül írógép előtt, szaru- keretes pápaszemmel pisze orrán, s lenvoso- lyog ránk. Emilé összehajtja az újságot és zsebébe dugja. Szürke kalapot visel, kétso­ros sötétkék ruhát, s a ruha ismerősnekv tű­nik, nincs rajta se'mmi feltűnő, de szabásá­ban van valami kínosan szemérmes, nem tu­dok más kifejezést, kispolgárias. Nem kon­fekció, de látszik rajta, hogy nem az, — s azt hiszem, első találkozásunk alkalmával is ezt a ruhát viselte, s hozzá ezt a kalapot. ín legjobb ruhámban vagyok, sötétbarna tólí- ruhámban, az egyetlen ruhában, mely vasár­napra és ünneplés alkalmakra megmaradt, — ebben az évszakban talán kissé vastag már ez a szövet, de az nem tesz semmit. 2 _____ i :© S '£ M = }0 kic f; _ di . t~~ C í- v-s ■e# ^ fi t, re S^6l ítc *§fá _ • © V I : tó­J |P> g 2| J& -fi' § I S ► .g Ó4 jf üiai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents